Pandora Fraser
Eltávozott karakter
freckle frenzy
Hozzászólások: 16
Jutalmak: +23
Előtörténet: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : vörös
Szemszín: barna
Kor: 15
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Hajtó
Pálca: 9,5 hüvelyk, tölgy, sárkányszívizomhúr mag
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2016. 09. 16. - 00:08:22 » |
+3
|
PANDORA AILEEN FRASER ”Je suis prest” Alapok
jelszó || "Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az." így ejtsd a nevemet || [Pandora Ájlin Frézer] nem || nő születési hely, idő || Inverness (Skócia), 1983. október 24. horoszkóp || Skorpió kor || 15 vér || félvér évfolyam || IV. A múltNem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban, - Szeretném, ha mesélnél egy kicsit a gyerekkorodról. - Mit akar tudni? - Mindent. Mit érzel, mikor a gyerekkorodra gondolsz, milyen volt a kapcsolatod a családoddal? Testvéreddel? - Egy év volt köztem, meg a bátyám között. Nagyon jól kijöttünk egymással. Elválaszthatatlanok vagyunk... voltunk. Hiányzik. Gyerekkorunkban sokat játszottunk. Mindent tudtunk a másikról. Nem voltak titkaink, együtt főztük ki a szüleink bosszantására megálmodott csínyeket. Aztán elment a Roxfortba, nekem meg még volt hátra egy évem. Összebarátkoztam egy mugli lánnyal, Lizzel. Nagyon jóban voltunk, végre találtam valakit, akivel - ha nem is annyira mint Marcusszal, de – jóban voltam. Azt hittem elég szoros a kötelékünk ahhoz, hogy elmondjam neki, boszorkány vagyok. Ám a dolog nem sült el túl jól, és azóta nem láttam, hogy elköltöztek. Azóta jobban megválogatom a barátaimat. Akkor kezdtem zongorázni. És írni. - Ez a lány.. - Liz. - Igen, Liz. Megviselt ami vele történt? Csalódott voltál? - Megtanultam a leckét. Mint mondtam, azóta válogatok. Nem bízok meg egykönnyen senkiben. Az én barátságomat ki kell érdemelni, és nem lehet csak úgy eldobni. - Értem. És mi volt a szüleiddel? - Semmi. Apa sokat dolgozott, alig láttuk. De amikor mégis, akkor remek hétvégéket szervezett a családnak. Nagyrészt anyám nevelt. Néha találkoztunk nagy családilag is, amikor Fraser összejövetelek voltak, de akkor inkább Marcusszal voltunk együtt. … Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton. … Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog. - Milyen volt a Roxfort? Otthon érezted magad? - Az egész iskola dolog... más volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd csodálatos lesz. Hogy én lehetek a középpontban, hogy válogathatok az emberek között. Én választhatom meg a barátaimat. Ehhez képest senkinek sem tetszett igazán a hozzáállásom. Marcus megváltozott, de ő legalább figyelt rám. Az első évben nem volt senkim. Ezért úgy döntöttem, hogy ha én nem kellek nekik, akkor ők sem kellenek nekem. Lenéztem őket. Sajnáltam, amiért annyira gyerekesek, hogy mikor méltóztattak észrevenni, akkor is csak a szeplőimen csúfolódtak. Ezért döntöttem úgy, hogy nem fogok elbújni, nem fogom egy sarokban tengetni a napjaimat, mert „nem szeretnek”. Magabiztosan játszottam a szerepem, hogy nincs szükségem rájuk, de belül vágytam a csodálatukra, a szavaikra, arra, hogy észrevegyenek. - Tehát nem igazán voltak barátaid. Változott ez a későbbiekben? - Igen. Megtaláltam azt a pár embert, aki szintén kicsit kitaszított volt. Nem lettek a legjobb barátaim, de már nekem is volt egy saját kis köröm. Mindig is vágytam például arra, hogy bevegyenek a kviddicscsapatba, de sajnos nem bizonyultam elég jónak. - Mint tudjuk a háború nagy hatással volt a családodra. Rád. El tudnád ezt mondani? - … - Hallanom kell a te szemszögedből is. - A háború... a háborúban a gyerekekből túl korán lesznek felnőttek. Marcus... bedőlt nekik. Nem is vagyunk aranyvérűek, nem tudom, hogyan csábíthatták el. Nem tudom mire kellett nekik hiszen olyan fiatal. De akkoriban forrófejű volt, bármit megtett volna egy nőért, igazi szoknyavadász jellem. Aztán persze egyszer egy nagyobb csetepatéba keveredett, ahol apa is ott volt. Felismerte Marcust és a védelmére kelt, ami miatt árulónak bélyegezték, halálfaló kémnek gyanították, ezért elfogták és bezárták. Marcus akkor elmenekült és azóta néma csönd. Senki sem tudja hol van. - Egyesek szerint megha.. - NEM! Él, érzem. Nem halhatott meg, nem hagyhatott itt. - Nem gondolod, hogy akkor már megkeresett volna téged? Vagy édesanyádat? - Valószínűleg nincs rá módja. Egy bolond ifjú, akit elragadott a pillanat heve, nem is gondolja komolyan a halálfaló-eszmét. Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.
Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom. - Akkor most elmondanád, hogy veled mi történt a háború alatt? - Velem... én csak igyekeztem kimaradni az egészből. Össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy mi történik. Én csak... annyit akartam, hogy vége legyen. Akkor még nem tudtam, hogy már nem sok van hátra a Sötét Nagyúrnak. Egy óvatlan este volt az egész. Véletlenül jártam arra, és az össze vissza röpködő átkok között is csak véletlenül talált el az egyik. A következő emlékem már a Szent Mungóhoz köt. Meg akartam szólalni, de csak éles fájdalmat éreztem a torkomban és menten elájultam. Mikor újra magamhoz tértem egy gyógyító mondta el, hogy jó sok időbe telik, mire újra beszélni tudok majd, minimum négy hónap, de lehet, hogy több. Vagy az is elképzelhető, hogy soha. Nem tudtam ezt megemészteni. Sosem voltam az a nagyon beszédes valaki, de egyszerre elkezdett hiányozni a hangom. Az, hogy nevessek, énekeljek. Csak a könnyeim csorogtak. Aztán semmi. Nem akartam enni, nem akartam élni. Két hónap múlva engedtek ki, addigra már megkezdődött a háború utáni romok eltakarítása. - Nem örültél, hogy végre vége? - Túl sokat vesztettem, túl közeli volt a veszteség még ahhoz, hogy örüljek. De később. Később boldog voltam. Apámat kiengedték, de Marcus még mindig nem volt sehol. A háború bizony sebeket ejtett, olyan sebeket, amik után megmaradnak a hegek. A zongorázásba menekültem. És az írásba. Szavak voltak a hangok a zenében. Versek a könnyek a tenyérben. - De mint ahogy most is hallom, a hangod rendbe jött. - Igen, de nem volt könnyű. Sokat jártam a kezelésekre. Eleinte fájt. Aztán jobb lett. Egyre jobb. Már akartam a gyógyulást és ennek meglett az eredménye. - És most ismét a Roxfortban vagy, új kezdet, új lehetőség. - Már nem ugyanaz vagyok, aki egy vagy két éve átlépte az iskola kapuját. Az, csak egy kislány volt. Most már felnőttem. Még nem kellett volna, mégis így esett. - Nos, köszönöm, hogy őszinte voltál. - Azt nem tudhatod. - Remélem. - Mindig csak a remény van, semmi más. Én készen állok. Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek. - Állj! Nem jó – Mr Lebon a fejét csóválva jött közelebb hozzám. - Lágyabban. Sokkal lágyabban. Tud maga ennél jobbat is, így túl merev. Újra – a vörös hajam megmozdult, ahogy bólintottam. Kisimítottam két tincset az arcomból, majd nagy levegőt véve igyekeztem ellazulni. Lehunytam a szemem. És az eddigi életem összes elfojtott érzelmét igyekeztem szabadjára engedni. Kinyújtottam az ujjaimat, kinyitottam a szemem, és ezúttal érzésből kezdtem bele. Semmi ész, semmi racionalitás. Hagytam, hogy az állandóan kattogó, számító, manipuláló agyam végre elengedje magát, és tisztán érzésből játsszak. Semmi másból. Az ujjaim lágyan szántották a billentyűket. Halkan, hangosan, erősen, finoman, szünettel, hirtelen. Mindent ott, ahol kellett. Nem érdekelt, hogy Mr Lebon néz-e vagy sem, mit akar, mit kéne máshogy csinálnom. Csak játszottam. Azért, mert ezt akartam csinálni. Mert öröm volt, mert belőlem jött a zene, én magam voltam a hang. A karom libabőrös lett, amint leütöttem az utolsó hangot is. Pár percig a néma csend nehezedett a teremre, majd felnézte rá. Szemeim elkerekedtek a csodálkozástól. Mr Lebon engem figyelt, szemeit könnyfátyol takarta. - Jó. Nagyon jó... Tökéletes – suttogta halkan, és kezét a vállamra helyezte biztatásul. Elővette a táskáját, és egy papírköteget halászott elő belőle. Megismertem. - Elolvasta? - kérdeztem félve a véleményétől. - Elolvastam. Jók. Kisasszony azt kell mondjam a tehetségének jót tett a némaság – mosolyodott el halványan, de ezúttal csak lehajtottam a fejem. Ebben nem voltam olyan biztos. Felém nyújtotta a papírköteget, én pedig elléptem a zongorától, hogy visszavegyem. - Ne hagyja abba! - mondta mielőtt átengedte volna nekem, hogy gyorsan a táskám mélyére süllyesszem. - Mára végeztünk, elmehet – intett még egyet. Elköszöntem és kiléptem az ajtón. Hosszú idő óta most először voltam igazán nyugodt. A zongoraóra azon kevés időszakok egyike volt, mikor minden álarc és mesterkéltség lehullott rólam. Talán azért is szerettem őket ennyire. Mert a zenében magam voltam. • • •
Előttem köd, helyettem senki, semmi, Köröttem fény, utánam néma csönd - És mégis minden nélkülem lesz és volt És semmi nem történik általam. Jellem
Mondd Pandora, ismered te egyáltalán magadat? Tudod, hogy ki vagy te úgy igazából? Akármit is hiszel magadról, még csak egy gyerek vagy. Sokat változtál. Zárkózott lettél, csendes, magányos. De ez talán csak a felszín. Mélyen legbelül magad sem hiheted el, hogy ilyen komoly vagy. Igen, én még látom a gyermeki huncutság szikráját, még akkor is, ha te már elfeledted. Igyekszel magabiztos lenni, időnként kifejezetten arrogáns, aki nem lát túl a saját büszkeségén. Erős vagy és kitartó, vagy mondjam azt, hogy makacs? Igen, veled bizony nem könnyű, ha valamit a fejedbe veszel nem igazán tántoríthatnak el a célodtól, nem számít mi kell, hogy elérd. Időnként nem tudsz uralkodni magadon, és robban a vulkán. Fontos számodra a családod, ezt nem titkolod, ezt mindenki tudja rólad. A barátaid is azok lennének, ha lennének igazi, közeli kapcsolataid. De egyelőre csak felszínesek. Mikor engeded már végre, hogy szeressenek? Mikor engedsz közel magadhoz valakit? Miért lököd el azt, aki segít? Én tudom, hogy emögött a kemény külső mögött egy érzékeny belső rejtőzik. Ne legyél olyan ellenséges. Ha alkotsz, igen, akkor igazán önmagad vagy, erre talán már te is rájöttél. Hűséges vagy, ezt nem is lehetne tagadni, ki más várná olyan hűen, hogy a testvére visszatérjen? Egy kicsit fordíthatnád a tekinteted a most felé is, nemcsak a majd meg a múlt irányába. Szereted hallani a nevetésed, de csak akkor ha egyedül vagy. Szeretsz emberek között lenni és szükséged van rájuk, de kifejezetten megfojtanak, ha nem hagynak egy kis időt neked egyedül is.
Erősség || kitartó, értelmes, kreatív, hűséges, Gyengeség || érzékeny, zárkózott, büszke, elutasító, haragtartó Apróságok
mindig || • Fergus, a kedves kis társ • zene • egyéb művészetek • palacsinta • ősz soha || • ha szánakoznak rajta • kelbimbó • túl sok beszéd • kudarcok • amikor azt hiszik a bátyja meghalt hobbik || írás, zene (tánc, festés) merengő || • legrosszabb: amikor azt hitte, soha többé nem fog tudni beszélni • legjobb: nagycsaládi ebédek, mikor még Marcus is ott volt mumus || halott Marcus Edevis tükre || megtalálni Marcust, és elérni, hogy minden olyan legyen, mint régen százfűlé-főzet || világoskék, már-már áttetsző folyadék, mézes szeder ízzel Amortentia || a fenyőerdő illata eső után titkok || Senkinek sem mesélt Lizről, de két évvel az eset után megtalálta hova költöztek és egy kis „ajándékot” hagyott az ágyán egyik reggel egy adag bagolyköpet képében. azt beszélik, hogy... || Azt beszélik mikor visszakapta a hangját, jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás után az asztalon táncolt egy invernessi kocsmában és végül a szüleinek kellett összeszednie. („Persze ez egyáltalán nem igaz. Na jó, tényleg táncoltam az asztalon, de csak szörpöt ittam.”) A család
apa || Robert Callum Fraser; 46; félvér; apa sokat dolgozik, ennek ellenére mindig értékelem az időt, amit vele tölthetek. Jó társaság, és mindig támogat. Kicsit mostanában szomorú Marcus miatt. anya || Agnes Elizabeth Green Fraser ; 45; félvér; mivel nincs olyan sok barátom, a családomra támaszkodok. Jóban vagyunk, bár mintha mióta Marcus eltűnt, csak árnyéka lenne önmagának, így kevesebbet beszélünk. testvérek || ∆ Marcus Dougal Fraser; 16; nagyon szoros a viszony, igazi barátság, de jelenleg tartózkodási helye ismeretlen, kicsit mérges vagyok rá, amiért apának kellett az Azkabanba menni az ő hülyesége miatt. állatok || Fergus, a macskabagoly
Családtörténet || Robert az elsőszülött a Fraser család eme ágában. Aurorként végzi munkáját és a család többi részével is igyekszik szoros kapcsolatot ápolni, leginkább testvéreivel. Egy húga és egy öccse is van. Munkájában megbízható, feltétlen odaadással a szerettei iránt. A mágustársadalomban sosem foglalt el különösen ismert, vagy előkelő helyet ám a Felföldön igen nagy köztiszteletnek örvend, elsőszülöttként több figyelmet kapott, mint testvérei, ő a következő örökös a sorban. A Fraserek mindig is jelentős felföldi családnak számítottak, mióta körülbelül a 13. században letelepedtek Inverness közelében. (Pandora nagyszüleinek birtoka a várostól néhány kilométerre fekszik, gyakran látogatják meg őket az ott rendezett ebédek, vacsorák alkalmával, persze leginkább szünetekben vagy nyáron.) A Fraserek sosem számítottak tisztán aranyvérű családnak, már Skóciába érkezésükkor is többségében félvérek voltak, habár a mugli származás is előfordult. Agnes a szintén skót Mackenzie klán egy távoli leszármazottja, aki már nem is viseli a nevet, hiszen egy mellékágról inkább a Green családba tartozik. Harmadik gyerekként Anglia déli részén, London közelében nőtt fel, és a Roxfortban találkozott későbbi férjével. (Kapcsolatuk kezdetben meglehetősen viharos volt, míg elért a házasságig.) Agnes szenvedélyei a bájitalok, szeret velük kísérletezni, és a mágiatörténet sem áll tőle messze. Az ő nevét többen ismerik, hiszen időnként írt néhány cikket szaklapokba a bájitalokról. Külsőségek
magasság || 170 cm testalkat || vékony szemszín || kék hajszín || vörös kinézet || Elsőre feltűnik, hogy Pandora arcát sűrű szeplők díszítik (vagy csúfítják, kinek melyik tetszik). Haja vörös hullámokban omlik a vállára. Öltözködése egyszerű, az iskolai taláron kívül mugli ruhákat is szívesen hord. Bőre fehér, sápadt, már-már rémisztő a kontraszt a sötétebb hajával. Elég magasra nőtt, hosszú lábakon jár, ajka telt, és vonásai alapján idősebbnek néz ki egy kicsit a koránál. Szemei tündöklő kékek, ám fehér bőre miatt, a kialvatlan karikák sokkal feltűnőbbek nála, mint másoknál. Pontosan jól tudja, hogy milyen gesztusokkal lehet incselkedni a másik nemmel, és ezt ki is használja ha arról van szó, hogy aztán jéghideg tekintetével rögtön visszakozzon. Viselkedése általában visszafogott, de ha haragos, akkor kiengedett haja repdes körülötte, és adjaisten, hogy olyankor senki ne legyen az útjában. Nem kedveli az erős napfényt, hiszen bőre nem lesz barnább, csak még több szeplő bújik elő vagy rákvörösre sül. A tudás
varázslói ismeretek || Nem éppen iskolaelső, de ami érdekli (szerencsére elég sok minden), abból felveszi a kesztyűt és igyekszik megfelelni. Nem túlzottan szorgalmas. Sokkal inkább jó abban, hogy ha valamire odafigyel, akkor a fejébe menjen, minthogy óra után próbálja megtanulni egy könyvből az anyagot. Nem kedvence a házi feladatok, beadandók megírása, így általában az utolsó pillanatra hagyja. Erőssége a bűbájtan és az átváltoztatástan, de nem olyan gyenge bájitaltanból sem. Kifejezetten szereti az asztronómiát, de a mágitörténet nem megy a fejében. A történeteket megjegyzi, de az évszámokkal gondja van. felvett tantárgyak || Rúnaismeret, Legendás Lények Gondozása pálca típusa || 9,5 hüvelyk, tölgy, sárkányszívizomhúr mag RBF || - Egyéb
avialany|| Laura Schuller Luca Hollestelle
• A versrészletek Karinthy Frigyestől származnak.
//Köszönöm szépen, hogy végigolvastok és ha valami nem lenne jó, akkor sikítsatok, mert ígérem igyekszem minél hamarabb javítani! //
|