Vince Marlow

VINCE MARLOW

alapok

jelszó || "Menekül mint Piton, ha samponnal kergetik!"
teljes név || Vince Christian Marlow
becenév || Vinie, Spangli
nem || férfi
születési hely, idő || Liverpool; 1982.12.29
kor || 15
faj || ember
vér || sárvérű
évfolyam || harmadikos

a múlt

Tökéletes. Pontosan 1 gramm zöld. Elég lesz hármunknak. A srácok a kanapén hevernek, a háttérben Bob Marley egyik száma szól. Feltekerem a cigit, a peremét megnyalom, majd lezárom. A füstszűrő is a helyén, már csak el kell szívni. Meggyújtom, szívok belőle egy mélyet, majd tovább adom Leslienek. Elveszi a cigit, szív egyet, majd tovább adja. Carl hasonlóképp cselekszik, és indul újra a kör. Egy darabig csak hallgatunk, majd miután az anyag hatni kezd, mindenki ellazul, és megindul a pofázás.
-Hé, Spangli! Még mindig abban az elit suliban vagy?
-Ja ? kiengedem a füstöt a tüdőmből, újra tudok normálisan beszélni, és nem csak nyögök egyet. -Egész tuti hely, legalábbis az eddigiekhez képest.
-Tudjuk, mindig előszeretettel rúgattad ki magad, ha nem volt cool a hely ? Carl vigyorog az arcomba. Igaza van, tényleg sok helyről távoztam már ezen okok miatt. De nem akarok erre gondolni. Most jó a hangulat, barátok közt vagyok, legyen rózsaszín a világ!
-Ismertek elég jól, vágjátok, hogyha valaki, vagy valami nem tetszik, akkor balhézok. Emlékeztek még a Manchester-i bentlakásos sulira? Illetve ami maradt belőle. Na, ahol most vagyok az pont nem ilyen. Jó, a tanárokat meg kéne nevelni, de jó arcok vannak a suliban, és végre hasznos dolgokat is tanítanak. Néztem én is, hogy ilyet lehet? Halljátok, ha végeztem, elmegyek kémikusnak, és olyan cuccokat keverek nektek, hogy egy hétig a Holdat nézve fogtok röhögni!
-Király! Akkor majd erre sem kell költeni...
-Nagy L, ne legyél annyira skót... Apádé a legzsírabb klub a városban, ne mond, hogy nem telik anyagra.
-Jól van na, szálljatok le rólam. Nem kell leoltani, mint a lámpát. Erről jut eszembe. Ha már úgyis szóba hoztátok az Intézetet, nem nézünk le ma este? Megünnepelhetnénk Spangli hazatértét. Csapunk egy jó kis bulit, csajokkal, anyaggal, meg mindennel, ami kell.
-Sirály. Ezt megdumáztuk. Körbecsörgök, elhívok mindenkit, aztán irány partizni. Carl, ugye az őseid X5-ösével jöttél?
-Még szép. Mert?
-Elvihetnétek egy körre. Kéne vennem valami új ruhát. A régieket le kell cserélnem.

1982 karácsonya. Az ősök bevonultak a méregdrága magánklinikára, hogy a várva várt trónörökös biztonságos körülmények közt születhessen meg. Ott töltötték az ünnepet, majd 29.-én megérkeztem hangos sírás közepette. Akkor a voltam mint bármelyik újszülött, ép és egészséges. Teljesen normális csecsemő voltam, legalábbis a muglik szerint. Senki nem tudta (én sem), hogy varázslónak születtem. Megadtak nekem mindent, amire vágytam, de már kisebb koromban is kezelhetetlen voltam. Félévente kellett másik suliba beíratni, mert sehol nem maradtam meg. Egyszerűen kibírhatatlan lettem, ha korlátozni akartak valamiben, az iskolák szabályai pedig túlzottan rugalmatlanok voltak számomra. Egyszerűbb, de főleg jobb érzés volt egyszerűen átlépni rajtuk, mint ha ott sem lennének. Megfordultam állami és alapítványi iskolákban egyaránt, de sehol nem bírtam sokáig. Amúgy a tanulnivalókkal nem volt problémám, még azt is könnyedén meg tudtam tanulni, ami nem érdekelt, feltéve, ha meg akartam tanulni. De ez ritkaságszámba ment. De az iskola legrosszabb diákja címhez előnyök is tartoztak. A legtöbben kedvelik a rossz fiúkat, bár sokan titkolják. Ettől függetlenül mindig barátok vettek körül. Na jó, a barát egy kissé erős kifejezés, de azért a haverok közt akadt olyan, akiből barát lett, és az is maradt. A többieknek nem voltam más, mint egy mesebeli példakép. De frankón beolvastál a tanárnak! Én is ezt mondtam volna. Na igen. A különbség csak az, hogy én meg is teszem, ő meg nem.

Persze példaképnek lenni sem leányálom. Mindig meg kell felelni annak a képnek, amit alkottak rólad, akkor is ha semmi kedved vagy erőd nincs hozzá. Sajnos (netán szerencsére?) mindenki olyan marad a többiek szemében, amilyennek először leírták. Szerencsétlen hülye, elviselhetetlen könyvmoly, netán közönség kedvenc, egyre megy. Nem tudsz belőle kitörni. Ebből a szempontból jól jött, hogy kiderült, varázsló vagyok. A Roxfort új lehetőségeket, új esélyeket nyitott meg a számomra. Persze nem mindig hittem ezt szerencsének, áldásnak meg pláne nem. Ki a franc akarja, hogy megsérüljön a barátja, aki a kezdek óta vele van, aki mindig ott van, ha kell? Pláne egy nevetséges hülyeség miatt? Tetézi a dolgot az is, hogy teljesen akaratlan volt. Gondolta volna a rosseb, hogy majd pont akkor fogja megrázni az áram, amikor a kezében volt a kávéfőző, ráadásul én pont ezt akartam? Eleinte tragikus véletlennek gondoltam, de egy idő után be kellett látnom, hogy tévedek. Arra gyanakodtam, hogy nem vagyok normális, képzelődök, de nem. Aztán megjött a levél, és az életem új kerékvágásba terelődött.

Az első év sok mindent meghatározott az életemben. Többek közt úgy éreztem, végre lett értelme az életemnek. Végre megtanulom kontrollálni azt, ami bennem lakik. Ezenkívül reménykedtem benne, hogy meg tudok változni, és eltűnik a feltűnési viszketegségem, hogy elmaradnak a balhék, és végre megnyugszom. Ez be is következett, de nem egészen úgy, ahogy terveztem. Miután elkezdődött a tanítás a varázslóiskolában, belőlem előtört a régi beidegződés. Hetente fordultam meg a ház felügyelőtanárának szobájában, hogy büntetőfeladatra jelentkezzem. Ez addig folytatódott, amíg az igazgató nem hivatott. Egy szép napon (bár ez csak egy szimpla szófordulat, mert nem igen volt kellemes), jött a vezetőtanár, és közölte, hogy most azonnal megyek Dumbledor irodájába. Azt kell mondjam, akkor ijedtem meg először életemben. Mármint féltem én korábban is, de amiatt soha, hogy kivágnak. Már pedig a Roxfort-ban jól éreztem magam, már-már otthonosan. Az igazgató pedig nem olyan volt, mint vártam. Azt hittem, hogy leharapja a fejem, majd a távozáskor közli, hogy ki vagyok rúgva, de tévedtem. Beszélgettünk. Beszéltünk a Roxfort előtti életemről, az érzéseimről, ő meghallgatott, majd, mikor a beszélgetés véget ért, megkért arra, hogy viselkedjek rendesen. Kért. Nem utasított, nem fenyegetőzött, hanem kért. Én pedig tudtam, éreztem, hogy nem akar átverni, tényleg ezt szeretné. Nem akar tőlem megszabadulni, csak akkor, hanem változom meg. Ez pedig hatott. A rosszalkodásom véget ért. De csak a varázslóvilágban. Rendesen tanultam, fegyelmeztem önmagam, de a szünidőben újra az voltam, aki régen. Kipróbáltuk a srácokkal a cigit, az alkoholt, rendszeresek lettek az éjszakai kiruccanások. De emellett készültem az órákra szünetben is, szóval a szüleim nem szóltak semmit. Persze nem tudták, hogy mit tanulok, de nem is zavarta őket. Azt látták, hogy tanulok, és mellette csavargok, így nem támasztottak kifogásokat. Aztán, a második évben, a téli szünet alkalmával elszívtuk a haverokkal életünk első füves cigijét. Mivel a suliban volt bájitaltan és növényismeret (amik egyébként a kedvenc tárgyaim közé tartoztak), elhatároztam, hogy az ott megszerzett tudásom segítségével olyan cuccokat fogok alkotni, amiről a muglik nem is álmodnak. Azóta is szorgalmasan készülök,m és bővítem ezen jellegű ismereteimet.

Ejtenék még pár szót a szüleimről. Azt már mondtam, hogy elkényeztettek, megadtak mindent. Az iskolai problémákat a ?majd kinövi? hozzáállással kezelték. Aztán egy idő után kezdtek ők is besokallni, kapóra jött a levél, ami új világokba ragadott. Talán ők még jobban örültek annak, hogy felvételt nyertem egy ?magániskolába?, mint én. Főleg, hogy használt. Anyu aztán a második évben elvált aputól, így meglehetősen üres lett a Liverpool-i családi villa. Apa meg hajtotta a csajokat rendesen, így nem igazán foglalkoztak velem. Nem mintha korábban belehaltak volna az igyekezetbe, de ekkor már egyáltalán nem. Nem csoda, ha menekültem a valóság elől. Senkinek nem kívánom, hogy elváljanak a szülei.

De aztán megkezdődött a harmadik tanév, én pedig megjuhászodva visszatértem az otthonomba. Igen, mostanra az lett. Az egyetlen hely, ahol önmagam lehetek. Ezt valószínűleg a diri is meglátta bennem, ez is közrejátszott abban, hogy maradhattam. Most pedig mindent megteszek azért, hogy elérjem a kitűzött célomat. Ha pedig nagyon rosszul érzem magam, csak belesandítok a táskába, ahol pár karton cigi, és néhány gramm fű lapul. Ínséges időkre.

jellem

Alaphangon egy nagy dumás, kötözködő kis valaki, aki élvezi a rivaldafényt, és hírnév adta előnyöket. A Roxfortos évei alatt ezt jórészt elnyomta, levetkőzte, de teljesen nem tudta kizárni az életéből. A mai napig meg van az a szokása, hogy társaságot gyűjt maga köré. Képtelen egyedül meglenni, abba valószínűleg belehalna. Szeret újítani, imádja a változást, na meg ha sikerül valami, amit eltervez, de most már csakis a határokon belül. Nem akarja még egyszer megkockáztatni, hogy kicsapják, inkább lenyeli a békát. Kevés igazi barátja van, velük szemben nagylelkű és odaadó, de ahhoz bizonyítani kell. A haverokkal el van, jópofizik mindenkivel, akivel szükséges, talán még apró szívességeket is tesz nekik, de soha nem ok nélkül. Minden ilyen dolgot megjegyez, majd később benyújtja a számlát. Szeret ajándékokat kapni, ez a gyengéje. Mindegy, hogy micsoda, drága, vagy olcsó, van-e valami gyakorlati haszna, csak kapjon valamit. Adni kevésbé szeret, az neki elég komoly megerőltetés, kivéve ha ?élvezeti cikkekről? van szó, de ott is első az óvatosság, ha figyelmeztetik rá, hogy tilosban jár, valószínűleg azonnal abbahagyja annak az árán is, hogy pár haver otthagyja. Az iskola elvégzése most a legfontosabb dolog az életében, mindig, mindent ennek fényében tesz. Kissé hiú, igyekszik az alkalomnak megfelelően öltözni, és utál piszkos lenni.

apróságok

mindig || cigaretta, sör, buli, tanulás, alvás
soha || otthagyni a Roxfortot, eltanácsolás, leszokni a cigiről, korán kelés, hagyma
dementorok || egy vonat, ami kis híján elütötte, mikor beszívva sétált a sínen
mumus || dohányozni tilos tábla
titkok || rendkívüli módon hálás Dumbledor-nak a második esélyért; titkolja, hogy a varázslás az élete; zenélni szeretne a kedvenc együttesében
rossz szokás || szeret a társaság középpontjában lenni, és bárkibe belefolytja a szót, ha úgy érzi, csökken a figyelem iránta; kényszeresen tiszta, folyton tisztálkodik.

a család

apa || Christopher Marlow; mugli
anya || Edith Marlow; mugli
testvérek || nincs
családi állapot || egyedülálló
állatok || nincs egy sem

külsőségek

magasság || 168 cm
tömeg || 52 kg
rassz || európai
szemszín || zöldes barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || sosincs egyedül
kinézet || Kényes a megjelenésére, mindig tiszta és ápolt. A tanítás alatt az előírt öltözéket viseli, az órán kívül szeret lazán, mugli divat szerint öltözni. Helyes, jóképű srác, nyílt tekintettel, barátságos mosollyal.
egészségi állapot || enyhe nikotinfüggőség

a tudás

varázslói ismeretek || az első két év anyaga, bájitaltan és növénytan a kedvenc tárgya, ezekből mindig kitűnő volt
mugli képzettségek || önképzi magát kémiából
pálca típusa || szilfa, 17 hüvelyk, főnixtoll a magja
különlegesség || nincs

szerepjáték-példa

Álmodom. Ismét a Roxfort-ban járok, Dumbledor szobájában. Beszélgetek vele, elmosolyodik, majd tovább lépek. Piton és a bájitaltan óra. Szorgalmasan jegyzetelek, keverem a főzetet, majd méltatlankodok egy sort, amiért képtelen megdicsérni, pedig minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy tökéleteset alkossak.

Váltás. Anyu ballag le a lépcsőn, mellette én, fogom a kezét. Fekete estélyije tökéletesen áll rajta, szőke haja hullámos fürtökben omlik le. Én, a négyéves forma kisgyerek, szmokingban, a csokornyakkendőmet igazgatom. Szoros, nem szoktam még hozzá. Anyu rám néz, kedvesen elmosolyodik, majd a szemebe néz.

-Legyél jó fiú, Vince. Apunak ez az este nagyon fontos. Érted?
-Igen, anyu.
-Tudtam én, hogy rám hasonlítasz, és nem a fafejű apádra... - megölel, én szintén. Aztán megigazgatja a ruhámat, kissé kitágítja a nyakkendőt, majd újra kézen fog.
-Gyere, menjünk. Ránk várnak.

Rengeteg vendég mindenütt, estélyik, szmokingok. Fiatalok és idősek vegyesen. Esznek, isznak, láthatóan jól érzik magukat. A távolban dudál egy vonat (furcsa, pedig nincs is vonat a ház közelében), de ez senkit nem zavar. Sétálok tovább előre. Ismerősök közelednek, köszönök nekik szépen, udvariasan ahogy tanultam. Furcsa tekinteteket vetnek rám, mintha nem ismernének, vagy nem értenék, amit mondok. Apu integet, jelzi, hogy menjek közelebb. Anyu próbál visszatartani, de kirántom a kezem az övéből, és futva megindulok előre. Megint hallom a dudálást, ezúttal közelebbről. Anyu hangját hallom, fut utánam, megfog, próbál elrángatni. Milyen furcsa, férfi hangja van...

-Vince! Az a vonat, te szerencsétlen hülye! Gyere le a sínről, de rohadt gyorsan!

Magamhoz térek. Carl fog, nem anyu, nem egy bálon vagyok, hanem egy istenverte vonatsínen, és szemben jön a Birmingham-i expressz. Carl nem vár tovább, lelódít a sínről, majd ő is leveti magát. A vonat elrobog, a zaj elül, én pedig csak nézem a csillagos eget, és azon filozofálok, hogy milyen szerencsés ember vagyok.

egyéb

Semmi említésre méltó.