Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
the variable
☆ Miss Sparkly-eyed ☆
Hozzászólások: 593
Jutalmak: +1057
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Kor: 22
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Bonyolult
Kedvenc tanár: Quennel Oakley
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Válasz #2 Dátum: 2016. 11. 07. - 00:11:58 » |
+2
|
b l a c k s a i l s The happiness of meeting again after a long time.
|
Blood és én sosem jöttünk ki igazán - már sehogy, amit pozitívnak, legalább udvariasan semlegesnek lehetne nevezni, és az, hogy ezen épp itt most akar változtatni, meglehetősen meglep. Hallom, hogy valaki közeledik, de mostanában annyian megtették már, valaki ezért, valaki azért, de egyikük sem felejtett el biztosítani arról, hogy akkor is fogják a kezem, amikor kilépek az ajtón. Volt, akinek elhittem: Lott nem bírná ki, hogy ne mosolyogjon gúnyosan, ha szerinte megint félre találna tévedni a szerinte túl ilyen és túl olyan alakom az úton ; Dakota főleg nem, mindketten aggódtak Agnesszel a maguk módján, és fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Nyugi, csak egy kicsit belehaltam ebbe a nagy családi ünnepbe...? Felfoghatatlan még mindig, és a legtöbb, amivel hozzá tudok járulni a gyászomhoz, hogy hagyom, hogy a testem foglalja a helyet az ágyon, a tüdőm vegye a levegőt - de ha van isten odafent, biztos látja, mennyire hiányzik egy cigaretta. Blood az nem, de őt nem zavarják az ilyen apróságok. - ... nem tudom, hallottam-e már rosszabb kezdést valaha, Blood. - elnyomok egy makacs köhögést, és felé fordítom a nyakam - De magaddal még biztos versenyben vagy. Hook szerint normális, hogy fogalmam sincs, mit érzek, és a következő másodpercben még annyira sem - a gyógyszerek jönnek és mennek bennem, néha elfelejtik becsukni az ajtót maguk után, udvariatlanul felhajtva felejtik a wc ülőkéjét, nem különösebben meglepő, hogy nem életem fénykorát élem. Az alacsony, de annál mocskosabb griffendéles pedig nem javít a komfortérzeten, azért pláne nem, hogy elsőre abban sem voltam teljesen biztos, hogy nem csak képzelem a legutóbbi erős fájdalomcsillapító miatt.. - ... - az első válaszom a tömény pislogás. Nem tudom, mit kellene vagy lehetne erre mondani, és bár Blood hírhedt volt arról, hogy tőmondatokban fejezze ki a szofisztikált véleményét, ez még hozzá képest is minimalista lett. Nem értem az eszmefuttatást a közös csónakról, családról, csodákról, de egy sóhajjal kísért mozdulatot teszek a cigarettája felé - Ha tényleg erről fogunk beszélni, legalább egy slukkot adj.. vagy sokat. Kipiszkálom az alvadt véres ujjai közül a szívnivalót, és visszadőlök a hófehér párnába, ami rögtön lelkesen el is nyeli a fél alakomat, vagy azt, ami megmaradt belőle - mindketten borzalmasan nézünk ki, tény. Ezúttal nem zavar az éleslátása, igazi karácsonyi csoda lehet minket együtt látni. Az, hogy megszökött otthonról, már csak egy nagyon szürreális libikóka egyetlen billenése, aminek a tetőívén a most is vadállatra emlékeztető Blood önmagát adja, nekem pedig ideiglenesen a pszichológusaként kell teljesítenem, mert más értelmes magyarázatot nem látok arra, hogy szökött be ide és miért jó ez neki. - Anyád, Balmoral, az a pszichopata némber. Na ő az én kibaszott nevelőapám testvére, és ezt most szíveskedett nekem elmondani így, ünnepek alkalmából. - intek, hogy folytassa csak, addig én örülök a pillanatnyi füstnek - Nem érdekes, hol voltam a napokban, de gondolom látod, hogy fos volt. Aztán rájöttem, hogy kurvára nem tehetsz arról, hogy mindez megtörtént, és én sem. Az anyád egy utolsó szutykos ribanc, ugye tudod? Úgy bámul rám, mintha azt hinné, hogy nem fogok egyetérteni vele. Hát nem látod a darabjaimat, Blood? Nem látod a családi szeretet megtestesülését, azt, hogy megbocsájthatunk, de a helyzet nem fog meaculpázni, és itt maradsz szétzúzódva, elfolyva és további kifejezhetetlen fájdalmas jelzőkkel beborítva. Ahogy elnézlek, a máskor babaarcod, sejted már, hogy forog körülöttünk a rokoni-díszlet. Miért akarsz VELEM veszekedni emiatt...? Most először értem, hogy neked is úgy fáj, mint nekem.
|