Jimmy Slinkhard
[Topiktulaj]
Hozzászólások: 53
Jutalmak: +46
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : barna
Szemszín: zöldeskék
Kor: 13
Ház: Hollóhát
Évfolyam: Harmadik
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Még mindig gyerek vagyok.
Kedvenc tanár: Még nincs olyanom, de Reximo professzor elég érdekes
Legjobb barát: Patrick McFly
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, rugalmas, juhar, főnix toll
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2018. 02. 16. - 07:37:10 » |
0
|
1999. március vége
Sietős léptekkel távoztam Lancaster professzor irodájából, a birtokomban lévő engedéllyel. Egy darab papír volt csupán az egész, rajta némi tintával, mégis számomra különleges jelentőséggel bírt. Az volt a kulcs a múltamhoz. Észre se vettem, hogy már megérkeztem a könyvtárba. Ott álltam az ajtó előtt, nagy levegőt vettem, majd benyitottam. Néhány diák ült bent az asztaloknál és egy ötvenes évei végén járó hölgy pislogott rám a recepciós asztaltól. Odaléptem az asszonyhoz, aki nem volt számomra ismeretlen, s ráköszöntem illedelmesen. – Csókolom… -mondtam félhangosan, mire ő felcsattant. – Pszt! – ez alatt a pisszegés alatt úgy nézett rám, mintha már eltervelte volna, hogy miként fog engem megkínozni. – Csókolom! – súgtam halkan – Lancaster professzor engedélyezte számomra a betekintést az évkönyvekbe – nyújtottam felé a papírt, melyet ki is kapott az ujjaim közül. Feltolta orrán a szemüvegét, és átfutotta a levelet, majd bólintott, és halkan szólt. – Kövessen! Rámosolyogtam, és ismét megszólaltam, elfeledkezve arról, hogy suttognom kéne. – Köszö… – villámlásként vágott közbe erélyesen, de mégis suttogva. – Csitt! Ekkor lebiggyesztettem a számat, és suttogva hozzátettem. – … nöm! – majd követtem a hölgyet, aki már mit sem törődve velem elindult a könyvespolcok felé. Kora (és mérete) ellenére gyorsan sétált. Ahogy haladtunk a hatalmas könyvespolcok mellett gondolkodtam, hogy mi lehet az apám neve. Hamarosan megköszörülte a torkát, és csendesen megszólalt. – Itt is van – állt meg egy rács előtt. Azzal a ráccsal kerítették el azokat a könyveket, melyeket nem akartak diákoknak a kezébe adni. Mondhatni ez volt az iskola archívuma. A nő az övéről leakasztotta a kulcsait, melyet zörgés kísért. A kulcscsomón borzalmasan sok kulcs volt, az egész nyomhatott vagy két kilogrammot. Egy ideig bogarászta a kulcsait, vagy egy évszázadnak tűnt az a három perc, amit a megfelelő kulcs keresésével töltött. Amikor az asszony egy megkönnyebbült sóhajt hallatott, én is hasonlót produkáltam. Talán egy halk „végre” is elhagyta a számat. Bementünk az archívumba, ahol szintén rengeteg könyv volt található. Nemsoká megálltunk egy sor előtt, és elkezdte kivenni az évkönyveket, és mind az én kezembe nyomta. Amikor a nehéz könyvkupac utolsó darabját tette fel, megszólalt. – Ezekre szól az engedélye, jó keresést. A nevek vezetéknév szerinti ABC sorrendbe vannak rendezve. – Köszönöm! – mondtam ismét, és elindultam az asztalok felé. Örültem, mikor végre letehettem a könyvkupacot, mitől már majd kiszakadt a karom. Nagy levegőt vettem, és nekiláttam átrágni magamat az évkönyveken. A legrégebbitől kezdtem, s negyven perc keresés után, a legújabban volt megtalálható. Nagy, kerek szemekkel olvastam az adatokat.
Ezeken kívül pár olyan adat is le volt írva, hogy milyen könyveket olvasott, kik voltak a barátai, stb. De ezeket nem igazán néztem meg. A neve és a születési dátuma kötött le. Ezeknek az ismeretében el tudom kezdeni a tényleges nyomozást.
|