- Nem lenne értelme és nem is szeretnék neked hazudni. - jelentem ki, talán bele se gondolva igazán, hogy azért hasonlóval ő nem is olyan régen próbálkozott... bár azt lehet füllentésnek, vagy elhallgatásnak is nevezni, részlet kérdés, nem is töprengek ezen, kicsinységnek és kevésbé jelentősnek érzem ezt a jelen események terhe mellett. Vagyis a közelmúlt miatt. Most arról gondoskodom, hogy a jelenben ilyesmit tényleg ne éljünk át.
- Ahogy jónak látod, ebben te vagy jobban otthon. - biccentek. Az ő családja, az ő rokonsága, a viszonyokat ő ismeri jobban és a képességeiket is. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ha mondjuk Willow-nak szól, ő profin tud figyelni az anyukájára, észrevétlen is, minden bizonnyal ez az ő fejében is megfordulhatott.
- Igyekszem mindig ott lenni neked. - szavai minden kétségbejtő felhangjuk ellenére is azért melengetnek picit. Erre csak Esmé képes az én kis világomban...
- És nem hagyom, hogy szétess, fiatal, életerős lány vagy. - simogatom tovább az ölelés mellett nyugtatóan, gyengéden.
- De ha pihen picit a dolog, talán ebből is lehet még valamiféle inspiráció. - a művészek a negatív dolgokból is táplálkozhatnak, bár ezt a legtöbbször írók esetében figyeltem meg, talán ők hajlamosabbak erre, de a mugli művészetben is ott van a Guernica például, ami mérhetetlen szenvedést jelenít meg... szóval talán így még profitálhat belőle picit művészlelkű párom.
- Igen? - ezen meglepődöm, mert amióta ismerem, szinte mindig alkotott valamit és egy romantikus séta alatt is képes volt befékezni, hogy legalább vázlatként lefirkantson valamit.
- De ahogy jónak érzed, ezt te tudod megítélni, én csak egy barbár vagyok. - mosolyodom el, ahogy játékos megjegyzésem teszem, de van benne valami: ő alkotni tud, én meg... pusztítani. De most pont ez adja számára a biztonságérzetet, akkor meg miért ne viselném ezt emelt fővel és büszkén?
Tovább simogatom őt és pár puszit is osztok buksijára nyugtató jelleggel, na meg azért is, mert meghitt közelsége édes méregként uralkodik el minduntalan tudatomon. Szeretem őt, ez már csak ilyen.
- Csak megtaláltam egy régebbi üveget és most azt használtam a változatosság kedvéért. - jegyzem meg könnyed mosollyal, majd mélyen megcsókolom, hogy aztán tovább vigasztalgassam, aminek előbb, vagy utóbb, de az lesz a vége, hogy álomba szenderülünk, legalábbis szegény Esmé minden bizonnyal, akit megviseltek az események, én pedig némi őrködés mellett döntök. De úgy tűnik Európa csendes. Újra csendes.
//Köszönöm a játékot!