Egy kínos vacsora

Egy hangos sóhaj hagyja el az ajkam, mikor kilépek a Mungóból a kandallón keresztül. Nem tudom melyik lesz a mai napom legrosszabb élménye. A most eltöltött kevés idő először Minervával és Willow-val, később pedig az a nagyon is kellemetlen pár perc Millerrel vagy az apámmal töltött vacsora. Eléggé világossá tette számomra, hogy nem utasíthatom vissza a meghívását, ilyet pedig csak akkor szokott tenni, ha valami miatt nagyon nyeregben érzi magát. Addig még van időm, ezért először hazamegyek, hogy lezuhanyozzak, és kimossak magamból mindent, ami történt.
Kilépve otthon a kandallóból, a hálóba megyek, és azon belül is a fürdőbe. Arra gondolok, hogy hol lehetsz most, és mit csinálhatsz. Az irodámban történt eset óta csak Roxmortsban láttalak, és az alapján nem igazán tudom eldönteni, hogy mi is a helyzet közöttünk. Én ugyanúgy akarlak, kerestelek és kerestettelek, de semmi. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire angyali szépséget így el tud nyelni a föld.
Hagyom, hogy a víz végigfolyjon rajtam a fejem tetejétől a sarkamig. A kellemes meleg víz felmelegíti a porcikám, és lassan kiűz belőlem minden gondot, amit csak jelenleg meg tud tenni. Többször végighúzom a kezem a fejemen, így hátrahajtva a szemembe lógó hajamat. Mosson csak ki belőlem mindent, tudom, hogy a ma éjjel lesz életem egyik fordulópontja, ami után kénytelen leszek lépni valamilyen irányba. És ezt a döntést amennyire csak lehet, tiszta fejjel szeretném meghozni.

Egy órával később a saját irodámban ülök, az asztalon a Willow-ról vezetett aktám. Mikor felfigyeltem rá a Roxfortban még nem érdekelt annyira, hogy aktát vezessek róla, de azért feljegyeztem neki néhány dolgot, mint amolyan füzet szélére firkantott jegyzet. Aztán összekeveredtünk a Godrikon és akkor rájöttem, hogy kár volt nem odafigyelni rá addig. Titokban tartottam a megfigyeléseimet, és lám, egy szép kis dosszié jött össze belőle, és ő nem is biztos, hogy tud róla. Illetve valamit már pedzegettem neki, de biztos nem tud mindenről, ami benne van. Most kiveszem azt a részt, ami Leanderhez köti. Alaposan átolvasom, és máig nem tudom felfogni, hogy ki volt az az informátor, aki azt mondta neki, hogy ő az embere. Leandernek semmi köze sincs egyik testvéréhez sem, de nem tudom ki ölte meg Garyt. Sóhajtok egyet. Ez egy olyan rejtély, amire már rá kellett volna jönnöm az elmúlt idő alatt, hogy szükség esetén megvédhessem, de az illető nagyon jól elrejtette a nyomait. Az a bolond pedig nem engedi meg nekem, hogy meglássam az egyetlen embert, aki talán elvezethetne az igazi tetteshez. Ledobom az akta tetejére a lapokat, és megírok néhány levelet, mielőtt elindulnék.

Újabb két óra telik el, mire megjelenek a Rowle család főbirtokán. Hogy mennyire utálok itt lenni, és nem is jövök csak akkor, ha nagyon muszáj. Mint ma is. Már a kapuban ott állnak az unokatestvéreim, jelezvén, hogy nem csak egy egyszerű vacsoráról van szó, hanem valami sokkal többről. Nem nagyon szoktam hozzá, hogy kíséretet kapjak a kapuhoz, de ma este ez is kijár nekem. Körbenézek az elmékben, de a családom egyre jobban védekezik ellenem, így hamar fel is adom. Mire betörnék az emlékeik közé, már magam is megtudom az óvatosság okát.
És milyen igazam van. Apám a nappaliban vár rám, a kandalló mellett ül a tűznél egy szivarral a szájában. Nem tudom honnan szedte ezt a szokását, de utoljára mikor láttam, akkor még se kandalló, se szivar nem volt.
- Örülök, hogy eljöttél, fiam. – Elfog az undor a láttára, de uralkodom az arckifejezésemen. - Gyere, ülj le, van egy kis meglepetésem a számodra, de kell neki egy kis idő, amíg összeszedi magát.
Csak adja ég, hogy ne Elsa legyen az. Tudom, hogy tud a találkáinkról, és a kapcsolatunkról, ami igazából még el sem kezdődött. Nem lennék meglepve rajta, ha valahonnan előkerített volna a föld alól is akár. Képes rá. Csak ne te legyél az, mindenki, de leginkább a saját érdekemben kívánom ezt.
- Jaj, ne nézz már így rám, csak azt kapta, amit megérdemelt. Nem tettem benne kárt, nyugi, utána még kiélvezheted a társaságát.
Most még inkább remélem, hogy nem te vagy. Merlinre, esküszöm, hogy ebből a házból és a családomból se marad semmi, ha hozzád, mert érni. Ökölbe szorítom a kezem, és további kéréseinek ellenállva se megyek közelebb hozzá. Aztán váratlanul feláll, és mosolyogva elnéz mögém. Remegő kézzel fordulok meg, azon gondolkodva, hogyan tudnám a lehető leghamarabb ártalmatlanná tenni a környezetem, hogy kimenthesselek. Aztán meglátom azt, amire a legkevésbé sem számítok. Nem lesz innen olyan könnyű kijutni ma este.

Az a bizonyos személy, akire nem számítottam, az anyám. De mit keres ő még mindig itt? Vagyis inkább már megint? Nem hiszem, hogy apu csak egy karácsony előtti kis röpke vacsorát akart tartani, ajándékozással egybekötve. Nem, eddig az egyetlen ajándék, amit életemben kaptam tőle az maga a tény volt, hogy nem háborgat reggelente, délben és este. Hogy hagyott elköltözni. Ennek az is lehet az oka, hogy már unta a képemet nézni, amint dacosan, dühtől vezérelve mindenre nemet mondok, és még a legapróbb dolgokban is ellent mondok neki.

Némán lépek egyet anyu felé, de hirtelen megjelenik mögötte az unokabátyám, az egyik apámhoz leghűségesebb rokonom. Egy pálcát tart a nyakához, gondolom bármire készen. Anya ruhái néhány helyen el vannak szakadva, ez nem kérdés, látszik az anyag eséséből. Talán megpróbálták megvarrni, de az pedig nem volt elég sikeres. És gondolom a monokli sem véletlenül került a szeme alá, vagy a kötés a karjára, amit megpróbál eltakarni a felsőjével, de kikandikál a vége, és ha ez nem lenne elég, akkor az emlékek sem fognak hazudni. Sóhajtok egyet, Janusra nézek.
- Akkor ideje is asztalhoz ülnünk.
A levakarhatatlan és megszokott mosoly, ami átsuhan az arcán, szinte hányni tudnék tőle. Hogy volt képes arra, hogy ilyen aljas módon tartson itt, és ha ez nem lenne elég, akkor biztos vagyok benne, hogy anyu sem éppen önszántából jött el. A kérdés csak az, hogy a sérülései az elráncigálásakor keletkeztek, vagy már utána. Anyának megtanítottam, hogyan rejtse el előlem az emlékeit, és most ezt is teszi. Megértem, ha már erre kényszerülünk, akkor nem akarja látni, ahogy egymás torkának ugrunk. Volt már benne bőven része.

Követem Janust, ahogy diadalittasan vonul az étkező felé, mögötte anyát rángatják. Tudom, hogy beszélni akarna velem, azért nem megy olyan gyorsan, de ezt most nem tudom megtenni. Figyelek, tanulok, és amikor szükséges, akkor felhasználom a kellően összeszedett tudást. Leülök Carollal szembe két hellyel odébb a családfői helytől. Pont elég távol vagyunk, hogy ne eshessünk szó szerint egymás torkának, és szükség esetén közbe tudjanak avatkozni. De még így is elég közel ahhoz, hogy egy pillanat alatt odaugorjak hozzá és megfojtsam, ha kell.

Az étkező egyébként semmit sem változott mióta gyerekkoromban itt éltem. Egy hosszú asztal kapott helyet a helyiség közepén, fölötte gyertyákkal világító csillár. Négy egész pontosan. A falak ódon színűek, szinte mindenhol festmények vannak. Szerencsére a családtagok portréi máshol kaptak helyet, de így is túl sok az ember rajtuk.
- Nagyon fontos dologról szeretnék beszélni veled, fiam.
- Bár mondhatnám, hogy nem vagy az apám. De számtalanszor megbeszéltük már, ne szólíts a fiadnak. Mit akarsz?
Megérkezik a leves, ezért is tér rá ilyen gyorsan a témára. Valamiért azt hitte, hogyha evés közben beszélgetünk a fontos dolgokról, akkor könnyebben rá tud venni majd valamire. Téved, ahogy eddig is. Másnál talán beválik ez a módszer, de nálam nem. Persze a nagyon fontos témákat még mindig a saját dolgozószobájában tárgyalja meg, van egy olyan érzésem, hogy mi is ott fogunk majd kikötni, most csak puhatolózik, hogy meddig mehet el. Anyára nézek, remeg a kezében a kanál. Biztos nem csak egy pofont kapott, amitől monoklija lett, és biztos nem a ráncigálástól szakadt el a ruhája. Gusztustalan ember az, aki ilyet tesz egy nővel.
- Nos, hallottam néhány pletykát rólad, és egy nőről.
- Sok pletykát hallhatsz rólam, és egy nőről. Elég sok nő megfordul a közelemben, és néhányan még álhíreket is képesek kitalálni, mintha attól változna valami is.
Bár félek attól, hogy ki lehet az a nő, mert egyik korábbi botrány sem keltette fel az érdeklődését ennyire. Főleg talán nem is jutottak el hozzá időben, vagy pedig saját maga járt utána, és a végén nem tartotta méltónak a megemlítésüket. Csend, utálom, mikor azt hiszi, hogy ezzel nyomást gyakorolhat rám. Ahhoz még nem mondott eleget. De arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a személy, aki pletykálkodott rólam a családon belül. A házban öten vannak még rajtunk kívül, és egyik sem az, aki feleslegesen kinyitotta a száját. Úgy tűnik, Janus túlságosan is bízik abban, hogy anya jelenléte eléggé elrettent bármilyen próbálkozástól. Egy ideig biztos igaza is lesz, de aztán… az majd akkor derül ki igazán.
- Egy aranyvérűről van szó. Végre úgy döntöttél, hogy megadod magad az akaratomnak, és igába hajtod a fejed?
Elsa, biztos róla van szó, más aranyvérűvel nem találkoztam mostanában, de meglep az érdeklődése. Az ő szemében a családja vérárulónak minősül.
- Találkoztunk, egy helyen dolgozunk, ez még nem jelenti, hogy elveszem feleségül. És főleg azt nem, hogy a te akaratod miatt tenném ezt.
Valóban, az irodámban történtek óta, azóta a nagyon is emlékezetes jelenet óta az íróasztalomon, nem láttam. Megtudtam, hogy valahova külföldre ment, visszakérette magát William Barrow mellé, és most diplomata. Kerestettem, baglyot küldtem neki, de olvasatlanul jöttek vissza. Nem tudom, hogy miért kerül, de azt hiszem, akármi is legyen az oka, azon már nem tudok változtatni.
- Pedig ideje lenne megnősülnöd. Szeretném látni, hogy kinek adom át az örökségem, mert te semmit sem érsz, túl gyenge vagy és méltatlan a Rowle névre.
Már nem először hallom ezt, mégis megremeg a kezemben a kanál. Lerakom a tányérba, úgyis végeztem már, anyára nézek, aki a gondolataiban nyugtat. Janus ki akar készíteni, és talán nem is Elsa a valódi téma, csupán a felvezetés valamihez..
- Nos… - kulcsolom össze a tányér felett a kezem. – Szerencsére nem vagyok elkésve a gyermekáldással kapcsolatban, és vagy elég makacs és önfejű ahhoz, hogy ne szegd meg a hagyományokat, így nincs más, akire rábízhatnád a családot, csak én. Elégedett vagy a válaszommal?
Tudom, hogy nem, de jelenleg ez érdekel a legkevésbé. Játszok. Úgy játszok, ahogy ő akarja, hogy a megfelelő időben lépve, könnyen kijuttassam innen anyát. A tányér eltűnik az asztalról, és a második fogás kerül a helyére. Egyelőre úgy tűnik, hogy elégedett a válaszommal, mert nem szól semmit. Gondolkodik, látom rajta, óvatosan benézek a gondolatai közé, de nem látok sokat. Most éppen az ételre koncentrál, és néhány emlék jut eszébe a gyerekkoromból. Azon gondolkodik, hol ronthatta el. Kedves. Ott elrontotta, hogy nem halt meg az első háborúban. De már akkor is az volt a szerencséje, ami most is. Túl jók a kapcsolatai a Minisztériumban, és a támogatása is kell, főleg a mostani időkben. Mégis azt hiszem, hogy Kingsley inkább csak kivárásra játszik vele kapcsolatban. Igyekszem a többi figyelem anyura fordítani, egészen addig, amíg Janus újra meg nem szólal. Pedig olyan jó volt ez a csend, egy kis időre azt is elfeledtette velem, hogy hol vagyok.
- Azt ajánlom jól gondold meg, hogy mit válaszolsz, mert nekem szükségem van arra a nőre.
- Neked? Mégis milyen szempontból lehet neked szükséged arra a nőre?
Kezdek ideges lenni. Ha valakiről ennyire határozottan mondja ki, hogy tervei vannak vele, akkor azt komolyan kell venni. Látom anyán is, hogy ő is így gondolja, aggódik. Neki meséltem Elsáról, várjunk, csak nem ő mesélt Janusnak róla? Eltűnik az asztalról a második fogás, és megjelenik a desszert. Régen volt már desszert, legfőképp azért, mert akkor eszünk elsősorban, mikor ünneplünk valamit. Leveszem a tetőt a tányérról, ahogy eddig is az összes fogásnál, aztán fel is pattanok a helyemről. A házimanóm feje van a tányéron. Anya rémülten sikolt egyet, ő is érti a célzást, és nem is meri felemelni a saját fedelét.
- Mondhatom másként is, de úgy gondoltam, kedves leszek veled. – Janus szeme csillog, ahogy látja a terve fázisainak beteljesedését. Pont úgy reagáltam, ahogy ő azt elvárta. – A házimanód utánam kémkedett, azt pedig nem szeretem. Megszerzed azt a nőt magadnak, és rögtön utána átadod nekem, hogy Rowle-hoz méltó feleség lehessen belőle. És mindezt önként és dalolva. És ha így teszel, akkor talán elég méltónak tartalak majd arra, hogy az örökösöm légy. Most pedig, egészségedre!
Szinte fel sem fogom a szavait, de a döbbeneten túl nem látszik más az arcomon. Azt hiszi, hogy ezzel majd tényleg megfog? Azt hiszi, hogy ennyi majd elég lesz? Akkor nem ismer eléggé, és főleg, nem ismeri Elsát eléggé. Anyára nézek, teljesen elsápadt. Két rokonom lépnek közel hozzám, és a kíséretükben visszaülök a helyemre. Janus bezzeg mindenféle gond nélkül lát hozzá a csokis desszertjének. Győzött. Ő azt hiszi győzött, de én tudom, ennyi még nem elég neki, és abból ítélve, hogy beszél, biztos vagyok benne, hogy Elsa legalább biztonságban van, mert ahogy én nem tudom, hogy hol van, úgy ő sem tudja.

Mugli születésű barátaim szeretnek nagyon hangoztatni egy mondást: Tévedni emberi dolog. Nos, miután mind kapunk egy pohár bort a vacsora után és átvonulunk a nappaliba, már én is belátom, a muglik mégis csak tudnak valamit, amit mi nem. Alábecsültem apám kapcsolatait, de hogy mennyire azt csak egy kicsivel később tudom meg. Most minden idegszálammal arra koncentrálok, hogyan tudnánk úgy elmenekülni innen, hogy ne essen senkinek se baja. És tudom, furán hangzik, hogy menekülnöm kell abból a házból, ahol felnőttem, és ami majd egyszer az enyém lesz, de ez akkor is így van. Amíg Janus uralkodik kiskirályként itt, addig ez a világ legrosszabb helye, pedig voltam már néhányban.
- Akkor remélem, megértetted, hogy mit is akarok tőled.
Diadalittas, már csak egy kicsi kell hozzá, hogy elbízza magát. De ha azt mondom neki, hogy igen, és teljesítem is a kérését, akkor nem lesz nyugtom addig, amíg tényleg nem teljesítem. Valami olyan dologgal kell kivágnom magam ebből a helyzetből, amivel nem csak átmenetileg nyerhetek időt.  Leülök anya mellé, legalább ezzel megpróbálom védeni őt, amennyire lehet. Persze, mindjárt megjelenik két rokonom a nappali ajtajában, ráadásul közülük az egyik éppen az, aki korábban anya torkának szegezte a pálcáját. Fogalmam sincs, hogyan bírja ki ezt ép ésszel.
- Jól vagy? – hajolok hozzá.
- Igen, de most ne velem törődj. Apád valami nagy dologra készül, és úgy gondolom, hogy nem fog annyival megelégedni, amit elhintett neked eddig. Vigyázz arra a…
- Itt vagyok ám! – csattan egy ostorcsapás mellettem. – Azt hiszitek, hogy nem hallom miről sugdolóztok?
Pedig fogadni mernék, hogy valójában nem hallja, ezért idegesítette fel annyira. Elmosolyodom, majd anya kezére teszem a kezem.
- Minden rendben lesz. Te csak arra figyelj, hogy ne tudjanak bántani.
- Óh, ne félts engem, én is auror voltam valamikor, emlékszel?
Végigsimít az arcomon. Tudom, hogy az volt, azért is lett kiválasztva Janus feleségeként. De azok az idők már elmúltak, a férje mellett nem gyakorolhatta a hivatását, és amíg ő egyedül van ebben a házban, addig mások nem igazán. Lényegében csak rám számíthat. Egy másik rokonom lép az ajtóhoz, valamit mutogat, mire Janus bólint.
- Menjünk!
Hirtelen megindul kifelé a helyiségből. Megszorítom anyu kezét, és a távozó után megyek. Nem tudom, hogy mit akar tőlem, de biztos vagyok benne, hogy a tárgyalás java része még csak most kezdődik. Főleg, mert anya nem marad egyedül, de ahogy látom Phillip nem ártani akar neki, csak elszórakoztatni. Meglep, hogy őt is itt találom, de gondolom valami tárgyalnivalója volt neki is. A karácsony előtti nagy meghallgatási hullám, mint minden évben. És mint minden évben, ahogy nézem, megint nem alakult neki jól, de még reménykedik valamiben.

Ahogy lenni szokott, katonás rend uralkodik a kicsi, kandallós helyiségben. Csupán egy asztal és egy szék kapott még rajta helyet, valamint legdicsőübb felmenőnk portréja, aki mindig hivatott a családfőt ellátni jó tanácsaival, Damocles Rowle. Most nincs benn a keretében, gondolom, eléggé kivesézték már azt a beszélgetést, ami itt most lezajlik. Ami viszont zavar, egy másik ember jelenléte a helyiségben. Először észre se vettem, elbújt a kandalló melletti kis zugban, de a gondolatai sokkal hangosabbak annál, minthogy figyelmen kívül hagyhassam.
- Az úriemberrel most ne törődj, majd később lesz vele dolgom. Egyelőre csak megfigyelőként van itt.
Megfigyelőként? Anyának tényleg igaza volt, sokkal nagyobb dolog van itt kialakulóban, mint azt elsőre láttatni engedte. Próbálok rájönni, hogy honnan ismerős nekem ez a férfi, de amíg félig az árnyékban van, addig nem fogok rájönni.
- Mit akarsz?
- Ms. Channingot!
Ledob az asztalra egy aktát, benne Elsa fényképével, születési adataival, gyerekkori helyekkel, ahol megfordult, és még a Roxfortos eredményei is benne vannak. Nem értem, mire jó ez. Mit akar valójában tőle? Már nyitnám a számat, mikor váratlanul megszólal.
- Te vagy az egyetlen, aki közülünk a közelébe tud férkőzni, és szemmel láthatóan teljesen másfajta érdeklődést mutat az irányodba, mint az eddigi cafkáid.
Cafkák. Ő csak így hívja azokat a nőket, akik nem érnek fel a hatalmas méretű egójához és aranyvérű rangjához. De lefektetni őket és megverni, arra bezzeg jók. Megnézem az aktát, és rájövök, hogy szerepel benne az is, ahol az elmúlt két hétben tartózkodott. Ezt hogy a fenébe sikerült neki kiderítenie, mikor nekem sem sikerült. Pedig személyesen mentem el az osztályra, ahol most dolgozik, és kérdeztem rá.
- Nem kapsz sok időt vagy más választást. Fél éved van teljes egészében megszerezni, lebonyolítani az esküvőt, és átadni nekem, különben ezt az úriembert küldöm utána, és annak nem lesz jó vége a kisasszonyra nézve.
Az eddig árnyékban álló férfi előlépett a fényre, így már felismertem. Piper Walsh, az egyik legkeresettebb bűnöző, aki a roxforti csatában tűnt el. Janus egész végig itt rejtegette? Gondolatban keresek néhány lehetséges kérdést, hogy megtaláljam a lehetséges válaszokat. Bár a kérdések már készen állnak, csak a válaszokat nem keresem rá. A férfi, aki egész életében büszke aurornak vallotta magát. A férfi, aki egy befolyásos családot irányít, képes volt egy bűnözőt a család főbirtokán rejtegetni?
- Tudom, mire készülsz, és pont ezért nem fogok a kezedre játszani. Nem azért fogom meghódítani Elsát, hogy utána átadjam neked, ki tudja mire, hanem azért mert szeretem.
- Szereted? Te? Ne nevettess! Te csak az egódat szereted!
Előrántja a pálcáját, mire én is. Nem gondoltam volna, hogy ebből itt párbajozás lesz. Illetve nem lesz, mert Piper is előkapja a pálcáját, kettejükkel pedig nem bírnék el egyedül. Most túl sok minden jár ahhoz a fejemben, hogy ne bírjak el velük egyedül.

Nem nevezném patt helyzetnek a szobában kialakult állást, de az is tény, hogy talán én húznám a rövidebbet még akkor is, ha használom a legilimenciát. Nem fér a fejembe, hogy mit akar Elsától az apám, és főleg… De nem is érdekel, inkább csak megnézem a gondolatai között a jövőre vonatkozó terveit és kész. Persze, nem ilyen egyszerű ez az egész, mióta rájött, hogy legilimentor vagyok, szorgosan gyakorolja az okklumenciát, és szép eredményt is ért el benne. Tényleg csak az egómat szeretem, nem pedig Elsát? Tényleg… De nem. Ő pont az a nő, aki már rég otthagyott volna, ha ez így alakul. Lassan leengedem a pálcámat, de nem engedem el. Készen kell állnom, a váratlan helyzetekre pedig nem tudnak úgy reagálni, ahogy én. Sokáig nem értettem, miért kaptam a képességem pont én egyedüliként a családban, de mára már rájöttem. A változást nekem kell elhozni, akármilyen kemény is legyen az út.
- Tárgyalni akartál, akkor mondjad! Bár, ha továbbra is Elsa a téma, akkor felejtsd el. Nem adom őt a kezedre. De még ha meg is tenném, ő olyan nő, akiből nem tudsz kezes bárányt faragni.
- Anyádról is ezt mondták, aztán nézd meg mi lett mostanra belőle. Egy kezes bárány sincs ilyen szelíd, mint ő.
- Anya fél! – kiáltok egyet. – Tőled, te istenverte őrült!
Valahogy tőlem nem veszi fel úgy a szidalmakat, mint az előbb anyával, ahogy sugdolóztunk. Ennek talán tényleg az az oka, hogy őt meg tudja félemlíteni, engem pedig vele tud zsarolni. De még mindig nem értem, miért árulja el nekem a terveit, ha tudja, meg fogom akadályozni. Mindenben pont az ellenkezőjeként cselekedtem eddig, és most se fogok csak azért úgy tenni, ahogy ő akarja, mert itt van egy bűnöző. Ha nagyon akarja, úgy el tudja tussolni az ügyet, ahogy csak akarja. Családi viszály, szökött gyerek, vagy ha meg is halok, Phillip ki tudja menteni a szorult helyzetből. Talán ezért van ő itt?
- Mit keres itt ez az alak? – veszek vissza az indulatból, akkor talán jobban megnyílik, de a pálcájukat még nem engedték le. Ennyit ér hát a békejobb? – Ha meg akartál volna ölni, akkor korábban megteszed, és nem mutatod be a hóhérom.
Ismerem már Pipert, szinte mindent tudok a lehetséges áldozatairól. Nem azt mondom, hogy ő a legjobban keresett bűnöző, akinek a nyomába eredtem, és akit még nem sikerült elkapnom, de közel áll hozzá.
- Nem hazudtam, Ms. Channingot akarom. Ha a két család összekötődne valamilyen módon a lehetőségeink megsokszorozódnának. Az öröklés szempontjából is. De ami a legfontosabb, az ő birtokukban lévő kincsek és a felhalmozott tudás a leghatalmasabb családdá tenne nem csak a Királyságban, hanem egész Európában és egy idő után a világon is.
Hogyne, megint előkerült a világhatalomra törő vágya, és Elsa talán tényleg megadhatná ezt neki, de akkor sem fogom a közelébe engedni. Előbb megtörné és tönkretenné, mint ahogy kimondhatná a boldogító igent. Főleg, ha ennyire erősen él Janusban a vágya.
- Nem segítelek hozzá. Nem adom át neked Elsát, akkor pedig főleg nem, ha itt helyben megölsz. A százfülé főzeten pedig azonnal átlát.
Nem mondom el, hogy ő is legilimentor, had higgye azt, hogy ennyire ismer már. Bár nem kéne lebecsülnöm Janust, néha beleesek ebbe a hibába, ahogy most is. Ennyi elég is volt neki ahhoz, hogy megerősítsem a gyanúját.
- Tehát igaz a pletyka, csak eddig bizonyítékom nem volt rá. Mindenki hallgatott róla, de Ms. Channing tényleg legilimentor, és ezért sem akarod átadni nekem. Félsz tőle, hogy már a gondolataimmal meg tudom fogni, hogy talán az őrületbe is kergetem, igaz? Mert ezt gondolod rólam, hogy már a gondolataimmal az őrületbe tudom kergetni az embereket.
A fenébe, hát erre ment ki az egész? Nem, ezt nyíltan is megkérdezhette volna, tudja hogy… Nem árultam volna el neki, kellett ez a kis… De nem, biztos vagyok benne, hogy a tervét is végre akarja hajtani. Az pedig mellékes, hogy én mit is gondolok róla. Soha nem találja majd ki, még legilimenciával sem tudná.
- Akkor tehát, átadod nekem Ms. Channingot?
- Nem!
Villan a pálca, mind a kettő, és sikeresen ki is védem az átkokat, bár nem sok kellett hozzá, hogy megperzseljen. A falat mindenesetre helyre kell hozni majd utána.
- Megkérdezem még egyszer. Elhozod őt ide?
- Nem! És ha még milliószor megkérdezed, akkor is ugyanezt mondom majd.
Újra villan a pálca, de ezúttal másként. Egy zöld csóva hagyja el azt, amelyik Piper kezében van. Hát tényleg megtette, megölet csak azért, hogy jó legyen neki. De nem adom meg ezt az örömöt. Sikerül kikerülnöm, hogy aztán egy másikat bekapjak, a falnak tántorogva.
- Nem gondoltam, hogy egy hamis átok, ami hasonlít a halálos átokra, ennyire megzavarhat.
Az arcomhoz nyúlok, mert érzem, ahogy a meleg folyadék csorogni kezd lefelé. Jól összehangolták már, talán nem ez volt az első alkalom, hogy használták. Nem lennék meglepődve, ha Janus, Piper személyében találta volna meg a párját, akire az én személyemben számított még a születésemkor. Ők ketten veszélyesek, és kénytelen leszek valamit kitalálni, ha még ma este távozni akarok innen. De ha csak az a megoldás van erre, hogy megígérem neki, amit akar, akkor inkább tényleg meghalok. Újra villannak a pálcák, de ezúttal a második átokra is figyelek, és még ellen támadni is van időm. Janus pálcája kirepül a kezéből egyenesen az enyémbe.
- Akkor most elmondom még egyszer. Nem érdekel az ajánlatod, felejtsd el őt, és mindent vele kapcsolatban.
Eltöröm a pálcát, amivel úgy meglepem mind a kettejüket, hogy simán ki tudok sétálni a helyiségből vissza a nappaliba anyához. Aggódva néz rám, gondolom hallotta a kiabálást, az átkok becsapódását, és a sebhelyet az arcomon. Nem tettem el a saját pálcámat sem, nem hiszem, hogy Piper utánam jönne, Janus azért nem mer dicsekedni vele ennyire nyíltan. Megfogom anya kezét, biccentek Phillipnek, majd elindulok az ajtó felé. Minél előbb ki akarok jutni innen, és ennek az a leggyorsabb módja. Hallom, ahogy a lépések mögöttünk csattannak a padlón.
- Ezért még megfizetsz! Ugye tudod, hogy ezzel aláírtad a halálos ítéleted?
- Még egyszer sem próbálkoztál vele, de már sokszor fenyegettél. Mitől lenne ez most más? Hagyd abba a szájalást, és végre csinálj is valamit. Vagy azt hiszed, hogy még mindig él a közhiedelem, hogy Janus Rowle-lal nem lehet újat húzni? Feletted is eljárt az idő, ideje lenne elfogadnod, vén bolond!
- Tényleg magadra akarod haragítani? – kérdezi anya aggódva nézve a jelenetet. – Tudod, hogy bármire képes, és eddig csak a félelem tartotta vissza a cselekvéstől. Az mentett meg, hogy legilimentor vagy, de rájött már hogyan játsszon ki, látod, hiszen megsérültél.
- Megöllek! Búcsúzz el az életedtől, mert ma este aláírtad a halálos ítéleted!
Hagyom, hogy ordibáljon mögöttem, főleg, mert közben elérjük a bejárati ajtót. Tudom, hogy mit vállalok magamra, azt is, hogy mi tartotta eddig vissza. Mégis arra nem számítok, ami eztán következik. Ahogy tépem fel és terelem anyát magam előtt Elsa bukkan fel a másik oldalon. Hirtelen megdöbbenek, és le is sokkolódok, de aztán egy pillanat alatt magamhoz térek.
- Anya, menj a kandallóhoz és menj hozzám, egy perc és jövök utánad.
Anya elmegy, szerencsére. Az auror ösztönei azért nem haltak ki teljesen, tudja mikor kell lelépni. Megragadom Elsa karját, és húzom magammal Carol után.
- Mit keresel itt? Miért jöttél ide?
Ideges vagyok, Janus pedig mosolyog. Tudom, mire gondol. Arra, hogy mégis megadom neki, amit akar. Hogy most majd átadom neki a szerelmem, de arra várhat. A pálcám tartom felé.
- Tudtam, hogy elhozod nekem – megnyalja a szája szélét, miután szélesen elmosolyodik.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz, véged van!
Mikor a kandallóhoz lépek, akkor sem engedem el őt, majd elmormolom a címet, és nem sokkal anya után kilépünk a saját otthonom kandallójából.

promenád a pokolba

Én biztos vagyok benne, hogy ha egy kollégámnak elmesélném az életem mostani szegmensét, minimum megkérdezné, hogy mennyire gondolom érthetőnek és logikusnak a döntéseimet, és akkor még az udvariasabbjáról van szó, mások biztosan egyszerűen kiröhögnének, én meg belesüllyednék a saját önvádjaimba. Mert tény, erre nem lehet átlátható magyarázattal szolgálni: akárhány szelet Felszabadulás-napi tortát is tömök be a számba egyszerre. Liza is szeretné kipróbálni, de egy idő után feladja, mikor nem kap- talán nekem is így kellene tennem nemes egyszerűséggel.
        - Újabb levél a kisoroszlánnak...! - dugja be apa a fejét az ajtón, kezében a szokásos boríték - Ez már a...?
        - Huszonharmadik. - sóhajtok fel, és bánatosan a fejemre rántom a rongytakarómat - Tüzeld el, ásd el, vagy bánom is én...
        De nincs nekem olyan szerencsém, hogy annyiban hagyja, sőt, hallom nyikordulni a hajópadlót egyre közelebb, érzem besüllyedni az ágyat, aztán az ölelését, és hogy gyengéden lefejti rólam a takarót. Megértően néz rám, de el tudom képzelni, hogy én meg egy rakás szerencsétlenség lehetek, hogy ne használjak rosszabb jelzőket. A többi levél már rég visszakerült a feladójához, aki ezek szerint nem érti meg, hogy nem akarok válaszolni rájuk. Olyan bonyolult ez? Miért olyan bonyolult ez?!
         - Engem érdekelne azért, ha valaki ennyire üzenni akarna. - jegyzi meg, és a fejemre teszi az állát - Tényleg olyan rossz ez a fiú? Mármint az apád vagyok, kötelességem utálni, vagy mi a fene... meg nem küldött nekem ajándékként hétszáz kecskét, szóval..
        - Igen, tényleg! Ez egy Rowle! - csattanok fel, amiben azért bőven van bűntudat. Igen, egy Rowle, és mit NEM csinálunk akkor vele? Nem találjuk szimpatikusnak, nem fekszünk le vele és aztán nem bujkálunk előle. A sorrend tetszőleges, a lényeg meg nem változik. Apa viszont túl jól ismer ahhoz, hogy tudja, hogy mit próbálok besöpörni a szőnyeg alá, úgyhogy nem érvel a dolog ellen, csak folytatja.
        - Ha te mondod, bár engem a hétszáz kecske hiánya jobban aggaszt. Hol marad manapság az udvariasság... - az arckifejezésem láttán elmosolyodik - Jól van, kisoroszlán, ide figyelj. Szörnyen büszke vagyok, hogy ilyen állhatatos vagy, de éppen neked nem kellene ilyen régi hülyeségekre hivatkoznod. Elég kellemetlen lenne, ha mindannyiunkat mondjuk Horatio alapján ítélnének meg. Nem azt mondom, hogy egyetértek Janus Rowle bármelyik döntésével is, beleértve a megszületésével kapcsolatosat, de ez a fia.
        Folytatódott volna még a meggyőzés a részéről, ha akkor anya nem les be a nyitva felejtett ajtón, és nem kérdezi meg tőlünk abszolút lelkesen, hogy kérünk-e még Felszabadulás-napi süteményt, mert az rossz ómen, ha holnapra is marad belőle. Követtem a szüleimet, aztán már múló szomorkodással figyeltem, amint a hagyományokat követve eljárják a szokásos táncot a pázsiton, mit sem törődve a hóréteggel meg a hideggel, tekintve hogy valamelyik szigetországban, ahol legutóbb jártak, ez az ünnep épp most van. Fázósan dörzsölgettem a karjaimat, amikor a következő bagoly is feltűnt az égen... És ezúttal elolvastam az üzenetet.



Mint utóbb kiderült, ez volt a következő rossz döntésem a rossz döntések végeláthatatlan rengetegében, de egye doxi, már úgyis mindegy lényegében. Nem sűrűn járok aranyvérűek vacsoráira, mert valahogy mindig olyan érzésem van, mintha egy ezüstkanál lennék, amit véletlenül az aranyak mellé tettek le - vagy mintha folyton arra várnának, hogy a süteményesvillával kezdem enni a sültet. Kínos, sok csevegéssel tarkított és úgy általában kevéssé szórakoztató, kivéve ezalól a Lutece-féle összejöveteleket, mert azok a maguk nemében zseniálisak tudtak lenni.
       Felöltöztem magamhoz képest elegánsan - csak néhány ismerősöm nem tudja elképzelni a zakóban történő hétköznapjaimat, de ők rendszerint valami nagyon furcsában látnak a tengerparton futni, meditálni és hasonlók - és vettem egy nagyon mély levegőt, mielőtt hoppanálhattam volna. Gyanúsan csendes a birtok, eleve meglep, hogy ilyen könnyedén beengednek, de gondolom, halálfalóktól az ember ne várjon sokat. Megint a rosszindulat beszél belőlem, pedig tudom, hogy Janus Rowle miféle ember és kikkel barátkozik, és már előre hányingerem van. Kifejezetten jó előjel egy vacsorameghívásnál, nem igaz?
       Még kopogni sincs időm, amikor feltárul az ajtó, és felbukkan Kean - elég vegyesek az érzéseim az arcát látva, de még mielőtt bármelyiknek is érvényt szerezhetnék, rögtön rángatni kezd. Nem állítom, hogy minden aranyvérűeknél történő hagyománnyal tisztában vagyok, de ez nekem is túlzásnak tűnik.
        - Mi lenne ha egyszer, csak egyszer nem viselkednél úgy, mint aki kvalifikálni akarná a tahóságot, mint Olimpiai sportágat?! - csattanok fel, és megpróbálom kihúzni magam a kezei közül, úgyhogy némi nem túl elegáns billegés kezdődik köztünk - Mondd, hatalmas erőfeszítés lenne?! És mégis mit..
        Á igen, a családi viszályokat messziről felismerem, gyanítom, még csukott szemmel is sikerülne. Apa és anya kifejezetten békések ilyen szempontból, de az unokatestvéreim és az ő szüleik valóságos szappanopera, még ha a szót nem is értenék, ha jelezném nekik - nyelek egyet, lesüllyesztve ezzel a maradék szitkokat, amelyeket Kean nagyon is kiérdemelt és még ki is fog, és az apjára pillantok. A fantom, ahogy néhányan nevezik odabent.. ugyanakkor az ilyen ártó szellemeknek megvan az a szokása, hogy elűzhetőek.
        - Már elnézést...! - kezdenék bele annak nehezményezésébe, hogy hirtelen vagyontárgy lettem, akit birtokolni lehet, még azelőtt, hogy a küszöböt átléptem volna, de Kean nem hagy időt a vitatkozásra, és átrobogunk a kandallóhoz. A túloldalon nekidőlök a párkányának, és süt rólam, hogy ugyan tisztában vagyok vele, hogy önként másztam megint bele ebbe, de a legkevésbé sem vagyok elragadtatva.
        - Elmagyaráznád nekem, hogy mi volt ez az egész?

Miért van az, ha valaminek esélye van, hogy rosszabb legyen, és az Elsával kapcsolatos, akkor biztos, hogy rosszabb is lesz? Ebből az egészből ki kellett volna maradnia, pont úgy, ahogy anyának is. Átkozott Janus.

A meglepetés pont ezért nem is lehetne nagyobb, amikor kinyitom az ajtót. Látom a fejekben, hogy felesleges lenne kifelé tuszkoljalak, már tudja mindenki, hogy itt vagy. Hogy jutottál be? Hát persze, egy olyan valakit nem fognak megállítani, aki ennyire kell neki. Óh, nem, főleg ha saját magától sétál be az oroszlán barlangjába. Elzárom előled az elmém, nem kell egyelőre bármit is megtudnod az itt elhangzottakról.

Legközelebb viszont csak nálam fordulok feléd. Hagyom, hogy kitombold magad, amíg leültetem anyát. Kap egy pohár vizet is, bár látom, erősebb kéne neki jóval. Mikor visszafordulok feléd, akkor még megfogja a karomat.
- Előbb nyugodj le teljesen, mert a végén olyat teszel, vagy mondasz, amit megbánsz.
Tudom, hogy eléggé ismer már, ezért nem is veszem magamra a figyelmeztetését. Veszek néhány mély levegőt. Nem kifejezetten elég ahhoz, hogy teljes egészében lehiggadjak, de volt időm gyakorolni. És az ilyen esték, mint a mai is, mindig rádöbbentenek, mennyire nem akarok hasonlítani bármelyik családtagomra. Feléd fordulok, ezzel vállalva bármilyen következményt. És tényleg bármilyet.
- Sajnálom, hogy úgy bántam veled. Nem érdemelted meg.
Hogyan mondhatnék el neked most harmincévnyi küzdelmet? Hogyan tudnám úgy elmondani neked, hogy te is értsd, hiszen nem voltál soha ennek vagy egy hasonlónak a része.
- Ms. Channing, kérem, csatlakozzon hozzám. Ahogy látom, a fiam nehezen találja a szavakat, és nem lenne jó, ha ott öregedne meg a kandallónál.
Elvörösödöm a szavak hallatán. Mindig másként képzeltem el az első találkozásod anyával, és legfőképp az első alkalmat, mikor elhozlak ide. Az asztalra varázsolok még egy poharat és egy kis frissítőt. Azt hiszem, nekem nem lesz rá szükségem, már így is elsüllyedek szégyenemben.
- Nem fogom teljesen az elején kezdeni. Látod anyán is a foltokat… Apropó, Carol Rowle, az édesanyám – mutatom be neked, bár biztos vagyok benne, hogy erről tudomásod volt. – A lényeget mondom csak. Janus a fejébe vette, hogy te és csak te lehetsz a jövendőbelim. – Nem mintha nem örülnék neki, hogy így legyen. Sőt, mindennél jobban akarnám. – De mindezt úgy, hogy téged használ fel ellenem, te irányítanád a családot, de névlegesen én lennék a vezető.
Nyelek egy nagyot. Tudom, hogy egyszer már próbálkozott ezzel, akkor nem jelentette be előre, most azért próbálkozik ezzel. Az első feleségem túl gyenge volt, nem bírta a családon belüli intrikát. Ezért is hagytam inkább elmenni. Tartjuk ugyan a kapcsolatot, de azóta megtalálta a boldogságot.
- Miután jól megkínoz, és átmossa az agyad, akkor talán megkapnálak én is. Ahogy minden nő, aki bekerül a családba, így anya is, te se úsznád meg a közös éjszakákat vele, és ezáltal… Ezáltal…
Nem tudom kimondani a mondat végét, bár úgy gondolom, hogy így is tudod, miről beszélek. Vagy ha nem, akkor anya sikertelenül elrejtett sérülései is elég bizonyítékot szolgáltatnak rá.
- Ígérd meg, hogy soha többé nem mész oda! Soha! És a minisztériumban is elkerülöd őket, mert elég egy rossz pillantás egy rossz helyen, és már nem szabadulsz.

promenád a pokolba

Elsőre nem is fogom fel teljesen, amiről beszél, mert olyan, mint egy borzasztóan klisés asztali szerepjáték előtörténete, amiben most a gyenge játékmester kénytelen logikus alapokat lefektetni jóval a játék kezdete után. Lehet, hogy a családom aranyvérű, de ennyi erővel akár muglik is lehetnének - a Rowle családban ez tényleg egy bevett szokás, egy délutáni tea? Mielőtt bármit válaszolnék, már tudom, hogy mi ez a növekvő érzés a gyomromban: undor. Undorodom tőle, mivel töltik az idejüket, mit gondolnak, mit tesznek.
        - Nagyon kedves, köszönöm, de szerintem indulok is. - utasítom el a lehető legudvariasabban Kean édesanyját, mert érzem, hogy nem tudok tovább itt állni, és úgy tenni, mintha mindez normális lenne, mintha vágynék erre. Épeszű ember nem kívánhat magára ilyesmit.. és ezen már egy pohár ital, a világ minden pohár itala sem segíthetne. - Hiba volt eleget tennem a meghívásnak, de nem tudtam..
        Már majdnem belépek a kandallóba, mikor Kean folytatja, és a szájából még több őrület bont szirmot, mint eddig, ha ez egyáltalán lehetséges. Hevesebben dobog a szívem, de nem a boldogságtól: hideg félelmet tapintok odabent, egy célkereszt ígéretét olyan emberektől, akiknek nincsenek logikus cselekedetei. Futnom kellene, bevágnom a gyerekkori hálószobám ajtaját, és visszahúzni a takarót a fejemre, ahogy először is akartam, mert NEM akarok részt venni ebben, minden sápadt vonásomra felvési a pánik.
        -NEM, Kean, ez nem így működik, a francba is! - pattan ki belőlem, mikor végre elhallgat, és neki mindez olyan, mint ahogy mások a kellemetlen időjárásról értekeznek, vagy esetleg egy különösen kellemetlen családi vacsoráról. A tenyerembe temetem az arcom, és nagyon lassan simogatom odabent a szándékot, hogy ne is folytassam, csak egyszerűen elrohanjak és soha vissza se nézzek - de hát ő maga mondta, hogy ehhez késő, ugye? Mint valami borzalmas, kezdő szerző tollából származó mugli regény első fejezete, olyan ez, én pedig a damsel in distress, akinek egy rózsákkal hintett út vezet az ágyba, vagy a temetőbe - arra pedig semmi befolyásom, melyikbe kívánok feküdni inkább. Tudom, hogy Carol esetleg drámainak ítéli meg a reakciómat, de a maradék önuralmammal uralkodom azon, hogy kiabáljak és csapkodjak dühömben.
        -Ez nem így működik...! Ki az apád, maga a Nagyúr, hogy életeken uralkodhat!? Hányadik században éltek, és mégis milyen őrület vesz rá arra, hogy ezek szerint az értelmetlen szabályok szerint akarj játszani bújócskát!? - hozzáteszek néhány spanyol káromkodást, ezzel adózva az udvariasságnak, elvégre Carol füle igazán nem tehet erről a helyzetről - Márpedig én nem veszek benne részt, érted? Nem fogok úgy tenni, mintha apád az Isten lenne, vagy mintha megtehetné, hogy annak képzelje magát! És mielőtt azt mondanád, hogy véráruló vagyok, és ezért nem érthetem a hagyományokat: ezek nem hagyományok! Ez maga a színtiszta, látszólag intelligens emberek vérével táplált őrület, és inkább neked kellene megígérned, hogy még most a Wizengamot elé állítod az apád, mielőtt én teszem meg!
       Nem tudom, megtenném-e, de most elsöprő szándékot érzek rá: végül is, tettem már hasonlót bűnözőkkel, ő is egy közöttük. Bármiért is gondolja feljogosítottnak magát azért, amit tesz, nem leszek bűnrészes abban, hogy velük hallgatok - nevetségesnek találom a lehetőségét is, hogy ezek szerint Janus Rowle úgy ismert meg idegen szemeken keresztül, mint aki majd így idomítható. Ez az egész nem összeegyeztethető azzal, amiben hiszek, vagy amit az aurori eskü rejt magában, ez nem elvekről vagy vérről szól - ennek semmi értelme, csak valamelyikünknek szikraként kell lángba borítania, és eltűnik. Mindig vannak elsők - Kean pedig lehet velem az, vagy lehet ez az utolsó alkalom, hogy mégis megszegtem az ígéretem, és eljöttem hozzá.

Ha lehetne versenyt hirdetni az egy napra jutó rossz döntésekben, akkor a mai napommal toronymagasan vernék bármilyen mezőnyt. És mégis úgy érzem, hogy ez így volt helyes a részemről. Elmondani mivel is áll szemben, ha velem marad. De amit én se értettem ebben az egészben, az lényegében az a rész, hogy Janus már úgy könyvelte el a kapcsolatunkat, miszerint férj és feleség leszünk, holott… Holott tudja, hogy ez még közel sem olyan biztos. Egy szó mégis megüti a fülem, ami felkelti a gyanúmat.
- Milyen meghívás? Elsa, miért mentél Stirlingbe?
Anya nem szól, de tudom, hogy neki is ez jutott eszébe. És még valami. Látom a gondolatait, az emlékeit és összeszorul a szívem, ha arra gondolok. Fura ezt mondani egy olyan valakiről, akivel igazából alig találkoztál, de te más vagy. Első pillanatban tudtam, hogy kellesz. Első találkozásunk alkalmával tudtam, hogy ha téged nem szerezlek meg, akkor soha többé nem is kell más. Az első beszélgetésünkből rájöttem, képes leszel arra, amire előtted nagyon kevesen, szinte senki. Te lehetnél az első, aki megdönt egy sok évszázados hagyományt az oldalamon, és ezzel beleírnád magad a történelemkönyvekbe, de azt is tudom, ha nem akarod, akkor hagynom kell, hogy elmenj. És Carol is erre buzdít a gondolataiban.
- Nem, Anya, én azt soha nem fogom megtenni.
Nem tudnám megtenni, mert tudom, hogy hajtana a vágy. Még ha te magad is utasítanál vissza, még akkor is leskelődnék, amikor tudnék. Megpróbálnálak nyomon követni, hogy biztonságban tudhassalak. Addig, amíg Janus nem hal meg, most már nem hagyhatlak egyedül. Szándékosan nyitom meg előtted az elmém. Azt akarom, hogy minden gondolatról, minden emlékemről tudj. Azokról legalábbis, amikről tudhatsz, és nem sodornak veszélybe. Annál nagyobba, mint amiben már most is vagy.
Nem is szólok közbe, hagyom, amíg kitombolod magad. Nekem is van min gondolkodnom. Hallva a véleményedet pedig végre döntésre jutottam, de mielőtt szólhatnék, megelőznek.
- Ms. Channing, maga nagyon szerencsés, hogy a fiamat ismerte meg először, és mégis egyben szerencsétlen is. Még ha el is hagyja őt… Vagyis, ha jól értettem, akkor igazából még nem is udvarol magának, de ha nem is hagyja ezt neki, akkor sem tud eltűnni már Janus elől.
- Anya, kérlek.
- Miért akarod szépíteni a dolgot? A Channing család pont az a szövetséges, akikre apádnak szüksége van. Te is tudod, milyen tervei vannak. Ez az ország már nem elég neki. Terjeszkedni akar a világon mindenfelé.
- Anya, ezt most ne.
Sóhajtok egyet. Kicsit elkanyarodtunk attól a témától, amiben az előbb még elmélyedtünk, de itt az ideje, hogy tényleg beavassalak néhány dologba, mert nem tudom tovább húzni a dolgot. Eljött az ideje, hogy Janus Rowle uralmának vége legyen. Piper Walsh megjelenése a házban ráébresztett arra, amiről csak reménykedni tudtam, hogy nem igaz. A családom aurorjai korruptak, és ezáltal elvesztették a régi fényüket, a hírünk már nem jó, hiába próbáltam meg éveken keresztül ebbe a hitbe rángatni magam.
- Janus a halált érdemelné meg azért, amit művelt, nem a Wizengamottot. – Sokkal komorabban cseng a hangom, mint szokott általában. – A halál viszont túl enyhe büntetés lenne számára.
Vagy ki tudja, hiszen azzal a nők és az erőszak mellett a harmadik számára legkedvesebb dolgot vennénk el tőle. Az életét. És amíg egy Rowle auror is növeli az állomány létszámát, addig nem hiszem, hogy teljes egészében ki lehetne iktatni egy azkabani fogva tartással.
- Elsa, már évekkel ezelőtt elkezdtem magam köré gyűjteni azokat az embereket, akiket Janus bántott. Látszólag talán az ő szövetségese, de ez csak a védelmük miatt van. Nem akarom, hogy úgy járjon bárki is, ahogy a házimanóm is.
Megmutatom neked a főfogást a vacsoraasztalon az emlékeim között. Fogalmam sincs, hogy jött rá a kémkedésre. Bevillan Piper arca is. Elviselhetetlen volt az, ahogy arról beszéltek, miként fogsz járni, ha ő talál meg előbb és nem én.
- A mai vacsora és beszélgetés viszont rádöbbentett arra, nincs több időm. Minél előbb kell lépnem. Azt akarom, hogy végre vége legyen Janus ámokfutásának, mert addig nem élhetek nyugodtan. Nem akarok attól rettegni minden egyes nap, mikor talál meg, fordít az oldalára akaratodon kívül, bánt vagy ezekhez hasonlók. Segíts véget vetnem ennek, mert bármilyen formában elveszteni téged, sokkal nagyobb fájdalom számomra, mint egy millió évig tartó kínzás.
Anya valamiért csöndben marad. Most nem próbál meg lebeszélni a terveimről, rábeszélni vagy bármi ehhez hasonló. Mintha gondolkodna az elhangzottakon. De kérlek, segíts nekem, egyedül nem érzem magam elég erősnek, és örülnék neki, ha egy olyan embert tudhatnék legközelebb az oldalamhoz, akire még nem volt közvetlen hatással Janus, és teljes egészében megbízhatok benne. És ez te vagy. Egyedül, senki más.

promenád a pokolba

Mikor először lépünk valaki fejébe - ha felelősségteljes mesterünk van, persze - megértjük, miért olyan hatalmas dolog ez, és miért veszélyes bevezetni valakit a művészetébe. Végül is, nincs más hely, mint a saját fejünk, ahol valóban egyedül és önmagunk lehetnénk, ez az utolsó menedék, ahová nem érhet el rossz szándék, ahová visszamenekülhetünk, bármi is zajlik odakint. Te ezt nem tartod tiszteletben, érzem a tapogató gondolataidat a koponyámban, és már csak azért is hozzád akarnék vágni valamit, ha az, amit mondtál eddig, nem lenne elég. Kean Rayleigh Rowle, te tényleg ki akarod húzni a gyufát, és még mielőtt hangosan megkérdeznéd, ez egy mugli tűzgyújtó eszköz, és bőven lehet olyan hatékony, mint egy piroinitio..
       -Ne haragudjon, nem akarok tiszteletlen lenni, de engem a legkevésbé sem érdekel annak az őrültnek a fantazmagóriája. Nem ugyanabban a világban élünk, és én nem is kívánok a része lenni az önökének,
bármilyen nemes vagy nagymultú is: az önök értelmezésében a családom véráruló, és elképzelhetetlen tartom, hogy egyetértsek ezzel az életmóddal. - a kandallónak dőlök, összefonom magam előtt a karjaimat, és még egy alapvető pszichológiai tudás sem szükséges hozzá, hogy lássák, mennyire idegenül érzem magam a társaságukban - Már elmondtam a fiának is, hogy nem érdekel a vagyonuk, sem a rangjaik, a vélt vagy valós képességeik vagy a hagyományaik. Tökéletesen boldog vagyok nélkülük, és hihetetlenül őrültnek kellene lennem hozzá,
hogy ezek után részt akarjak venni bennük. Bolond vagyok, mert ennek ellenére, minden racionalitás ellenére eljöttem, amikor azt hittem, hogy Kean küldte az utolsó levelet, de őrült nem leszek.
       A borzasztó klisés mugliregényből rögtön átcsapunk egy olyan cselekménybe, amelyet kezdő írók szoktak mindenféle plagizálás közepette a képernyőikre vetni, és már csak fáradtan sóhajtani tudok. Hazamegyek, magamhoz ölelem Lizát, és remélhetőleg holnapra kialszom magam, és a világ sem érzi kötelességének, hogy ennyire kiforduljon saját magából. Röpködnek a megelőlegezett halálos ítéletek, a bosszú lágy illata, intrika, vágy, szenvedély. Vajon mit tehettem, hogy most a sors egy folytatásos szappanopera fülszövegével hálálja meg azt? Egy-egy páciensem is megirigyelhetné mindazt, ami itt percek alatt lezajlik, nem beszélve a drámaírókról, akik perverz örömmel tapsolnának. Én csak próbálok viszonylag semleges arcot vágni, de ez komoly kihívás, és gyanítom, hogy ehhez három kocka sem lenne elég, hogy megdobjam...
       -Én most megyek, és.. nem tudom, feljelentem apádat. - foglalom össze a véleményemet röviden, aztán kimért lépésekkel elindulok a kandalló belseje felé. Tényleg arra számítanak, hogy majd ősi szövetséget kötünk, és hónapok tervezgetése után csapdába csaljuk, mikor ezer és egy bizonyíték áll rendelkezésünkre? - Eleve soha nem értettem, miért Rowle az aurori állomány fele, tudod, ez a muglik között minimum egy vizsgálatot megérne, mert ez a korrupció leánykori neve. Bőven eleget hallottam hozzá, hogy ez alapja legyen a vádnak, vannak emlékeim, és nem hiszem, hogy nehéz lenne tanúkat találni ellene.. Carol, Kean. Ha tényleg meg akarjátok állítani: gyertek velem. Bolond dolog volt eddig hallgatni, de őrület lenne ezután is.

Nem tudom jól elmagyarázni, és biztos vagyok benne, hogy ez innentől felesleges is lenne. Már elhatároztad magad, így akár mentegetőznék, akár próbálnálak rávezetni még valamire, biztos vagyok benne, hogy felesleges lenne. Döntöttél, ezt látom, ezért ki is szállok az elmédből. Azt viszont hagyom, hogy szabadon garázdálkodj az enyémben, ha szeretnél.

Ahogy mondod, nem ugyanabban a világban élünk, és pont ezért tudom azt is, hogy akármit mondanék, akarnék, az nem lenne rád hatással. Ismerlek, már amennyire meg tudtalak ismerni ezalatt az idő alatt. Így igazából nem is arra támaszkodnék, amit rólad tudok a személyes találkozásokból, hanem arra, amit hallottam. Elég kitartó vagy ahhoz, hogy a fenyegetéseid be is váltsd. De még mindig nem ismersz minket, és főleg Janust nem, ez abból is látszik, ahogy róla beszélsz.

Sóhajtok egyet, mikor kijelented, hogy fel fogod jelenteni őt. Hát, tégy így, ha jónak látod. Én nem véletlenül mondom azt, amit. Hogy idő kell, amíg mindent összegyűjtesz, bizonyítékot, tanút, aki valóban tanúskodik is, családtagokat, mert ha nincs meggyengítve a hatalma, akkor ahogy mondtad is, a korrupció előtérbe fog helyeződni, és onnantól kezdve csinálhatsz bármit, csak a markába fog röhögni, amiért ügyesen kijátszott. Ha csak a felét tudnád róla annak, amit én tudok, akkor nem így döntenél. És biztos vagyok benne, hogy ezzel anya is így van, nem véletlenül hallgatott el olyan hirtelen.
- Hidd el, jó oka van annak, amiért a hosszabb utat választom a nagyon is egyértelmű helyett. De remélem, neked nem kell megtapasztalnod az ő erejét és így nyugodtan hajtod álomra a fejed éjszaka.
Végül persze döntök, és most nem megyek veled, menj egyedül, ha akarsz. Azt hiszem, mégis a saját magam módján próbálom megoldani majd a helyzetet, de a feljelentésed nyomán természetesen tanúvallomást fogok tenni majd, amennyiben behívnak.
- Nos, Ms. Channing, örülök, hogy megismertem. Ha megbocsájt, én most elvonulok, ha valami fontosról beszélgetnének még a fiammal, arról tudomást fogok szerezni. Mindenképp átgondolom még a hallottakat, de nem fogok meggondolatlan döntést hozni, ahogy a fiam tenné jelen helyzetben.
Anya váratlanul feláll, és elindul az emelet felé. Miközben elhalad mellettem, megsimogatja az arcom. Ez még mindig jó érzéssel tölt el. Legalább ez az egész gyerekkoromtól kezdve. Rámosolygok, aztán visszafordulok feléd.
- Azt hiszem, mivel már döntöttél, hiába akarnék bármit is mondani neked.
És mivel én is döntöttem, abban is biztos vagyok, nem találnánk meg az összhangot ebben a kérdésben. A kandalló felé kísérlek, nem marasztallak, akármi is legyen az oka, amiért megjelentél Stirlingben, a mostani helyzetben még ráér egy picit.
Tudom, hogy most nem mennél be a főparancsnokságra, nem is valószínű, hogy foglalkoznának a feljelentéseddel komolyabban reggelig. És biztos vagyok benne, hogy ezzel te is tisztában vagy. Remélem, nem tűnsz el úgy, mint legutóbb, de ha mégis, akkor ezúttal én foglak hamarabb megtalálni. Nem akarom, hogy keresztbe tegyél a számításaimnak. Még nincs itt az ideje a megtorlásnak.

Köszönöm a beugrást.