+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Abszol út
| | | | | |-+  A főút
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A főút  (Megtekintve 3613 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 12. - 09:32:21 »
0




Egy végeláthatatlan, macskakővel felrakott hosszú út, melynek mindkét oldalán boltok sorakoznak. A meleg nyári napokon a standok megtelnek a nyüzsgő, sürgölődő vásárlókkal, izgatott gyerekekkel és az egymást túlkiabáló árusokkal. A híresebb üzletek előtt kígyózó sorok szinte lehetetlenné teszik a kényelmes közlekedést, persze ennek is megvan a maga bájos hangulata.
Naplózva

Hayley Brent
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 01. 22. - 10:04:13 »
+1

AVERY


Hayley fürge léptekkel száguldott át az Abszol úton, s közben olyannyira elgondolkodott, hogy ha valaki nekiment volna, azt sem vette volna észre. Teljesen el volt merülve a Dalton tanárnő óráján hallott legenda világában. Egészen a Czikornyai és Patza könyvesboltig ki sem lépett belőle, sőt, talán ott nyelte el a téma teljesen, amint a róla szóló könyvek között válogatott.
Természetesen ott pihent kis batyujában a jó öreg bőrkötéses napló, az egyik leghűségesebb társa. Abban volt minden lényeges információ, minden különleges és érdekes dologról, és ide jegyezte fel a fontos, észbentartandó dolgokat is.
Fontoskodva megigazította a szemüvegét, majd lelkesen fellapozta a noteszt, hogy felelevenítse, pontosan mely könyvekre lenne szüksége. Igyekezett nem túlvásárolni magát, mert már így is kezdett kiszorulni a szobájából, és még a Roxfortot sem fejezte be. Mi lesz majd, ha hazaköltözik? Már az utazóládáját is kezdték ellepni a különböző regények és szakirodalmak, ha még az is mind hazakerül, akkor végképp nem lesz helye.
- Üdvözlöm Brent kisasszony! Most éppen milyen témában kutat ekkora lelkesedéssel? - szólította meg az eladó.
Hayley csak pár hosszú másodperc eltelte után realizálta, hogy a kérdés neki szólt. Körbenézett az üzletben, mintha azt sem tudná merre van, szemeivel a boltost kereste.
- Szép napot! - mosolygott rá. - Éppen Herne legendája után érdeklődöm.
- Elég befoltozatlan történet ugye? - kérdezte kedvesen, miközben segítséget nyújtott Hayleynek megtalálni a szükséges köteteket a töménytelen mennyiségű könyv között.
- Igen, nagyon is az. Rengeteg kétség öleli körül. És viszonylag hiányos történet. Ahány helyen szembekerült velem, annyi féle módon láttam leírva. Kíváncsi vagyok, mi az igazság. És ott van az az ékszer... Vajon létezik?
- Remélem választ talál a kérdéseire a kisasszony. Ebben sajnos az én segítségem igen csekély szerepet fog játszani. Jó magam sem tudok sokat a témáról. - mondta a boltos, majd Hayley kezébe adta a további két könyvet, amit még talált a legendáról. - Más valamit szeretne e még esetleg? - kérdezte őszinte mosollyal az arcán.
Pár perc múlva a fiatal Brent növendék már hatalmas mosollyal az arcán lépett ki a boltból. Bármiféle témát is talált, ami foglalkoztatta, mindegyik iránt legalább ennyire lelkesedett.
Szedte a lábait, hogy minél előbb egy nyugodt helyre érkezhessen és azonnal bele is áshassa magát a különös történetbe.
Már lassan nem is igazán látott a szemébe lógó hajtól, amit lévén, hogy mind két keze tömve volt, elég nehéz feladat lett volna kisöpörnie az arcából. Párszor megpróbálta arrébb fújni onnan, de így, hogy minden próbálkozása sikertelennek bizonyult, inkább elengedte a dolgot. Így, félig vakon és félig süketen csörtetett végig az állandóan nyüzsgő Abszol úton újabb célja felé, nem törődve azokkal, akik szintén az utcán közlekedtek. Majd ők biztosan észreveszik. Csak nem okozhat bajt.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 01. 26. - 14:08:57 »
+1

HAYLEY

2001. január eleje

o u t f i t


A bögre felmelegítette az ujjaimat még ebben a hűvös, csapzott időben is. Nem győztem kerülgetni a pocsolyákat, amik folyton az utamba kerültek, az pedig különös energiába került, hogy ezzel együtt senkinek se menjek neki. Úgy döntöttem, mielőtt hazaindulok, teszek még egy kis sétát az Abszol úton, hiszen ennek a sétálónak még a legcudarabb időben is megvolt a saját kis varázsa, képletesen és tulajdonképpen szó szerint is. A kivont pálcával és hegyes süvegben vonuló boszorkák és varázslók mellett persze bevegyültek a teljesen hétköznapi ruhába burkolózott mágusok is, vegyes bagázs vett körbe, mindenféle mocorgó varázs-cégérek és egy mugli számára egész biztosan sokkoló üzletek, mint például az, ahol sárkányszemeket lehetett beszerezni, meg ehhez hasonló bájital kellékeket.
Én most beértem egy kevésbé mágikus, de annál forróbb teával, hogy ne fagyjak át, mire hazaérek.
Muszáj volt beszereznem néhány dolgot, mielőtt visszamegyek a Roxfortba. Tintát, tollat, meg néhány könyvet, ilyesmiket. Gondoltam a mai nap tökéletes lesz erre, hiszen végre megállt az eső, nem zuhogott, mintha dézsából öntenék, igaz, a sötét felhők ott gyülekeztek az égen, szóval ki tudja, mikor kezd rá megint. Bárcsak tudnék hoppanálni! Igaz, még mindig kellemesebb eljutni London egyik pontjából a másikba, mint Írországba. Ám még mindig ezt tekintettem az egyetlen pozitív tényezőnek a költözéssel kapcsolatban. Azalatt a néhány hét alatt teljesen beleszerettem Írországba, az pedig, hogy egy városban voltam Karennel és apámmal, meglehetősen frusztráló volt. Az Abszol útról kilépve megint izgulhattam azon, hogy ki ne szúrjam valamelyiküket, és ettől gyomorgörcsöm volt. Fogalmam sincs, mit tettem volna, ha valamelyikükbe beleütközök... Mit mondtam volna, és vajon ők? Karen talán rezzenéstelen fejjel megy tovább, esetleg felborít előtte vagy kilök a kocsik alá, de apa? Két opció forgott a fejemben, és egyik sem volt túlzottan előnyös számomra.
Persze mit is vártam? Én jöttem el otthonról, hagytam ott őket egy szó nélkül. És most másik otthonom van. Igen... Még ha ez is szétesőben van épp.
Annyira belemerültem a gondolatomba, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre a méretes lyukat a lábam előtt, tele koszos vízzel. Gyorsan oldalra ugrottam, hogy ne törjem ki a bokám és terüljek el ebben a mocskos pocsolyában, és egyből megéreztem, hogy valakit elkapott a szökkenésem. Az pedig hagyján, de egyenesen szemtanúja voltam, ahogy a poharam tartalmát is meglovasítja a zökkenés.
Ahj, ne már!
Elkeseredetten figyeltem, ahogy a forró ital nagy része kicsapódik oldalra, és egy teljes pillanatig csak azt gyászoltam. Mert a fenébe, hogy nem lehet eltüntetni ezeket a rohadt kátyúkat valahogy, de hogy az ember még egy teát sem ihat meg nyugodtan! Aztán persze feltűnt, hogy az a valakit, akit meglöktem, valószínűleg most tiszta tea.
Merlin segge. Talán most kéne előhúzni a pálcámat, hogy tudjak védekezni, mikor a másik megpróbál kinyírni, akárki is legyen.
Kissé félve fordultam felé, az üres papírpohárral a kezemben, és ekkor több dolgot is realizáltam. Egyrészt, hogy én ismerem ezt a lányt, hogy ha őt nem is, de a könyveit egészen biztosan elkapta a forró ital. Meg azt, hogy korából adódóan valószínűleg nem fog megtámadni... legalábbis ebben csak erősen reménykedtem, de azért már ez is megnyugtatott valamelyest.
- Merlinre, ne haragudj! Csak... - Visszasandítottam a pocsolya felé, de aztán inkább úgy döntöttem, ezzel most nem kezdek el mentegetőzni. - Béna voltam. Oh, bakker, a könyveid... Nagyon tropára mentek?
Hiába volt ismerős az arca - már amennyit láttam belőle a hajától -, a neve valahogy nem ugrott be. Pedig még azt is sejtettem, hogy ugyanazokon a tanórákon ülünk... Dehát ez tipikusan én voltam, neveket csak akkor voltam képes megjegyezni, ha az illetővel már kicsit komolyabb kapcsolatba keveredtem...
- Oké, jövök neked eggyel - sóhajtottam. - Szívesen helyrehoznám a könyveidet, de őszintén... Semmi idevágó bűbáj nem jut eszembe. Szóval... - Azért még egy kicsit mindig bizonytalanul méregettem, hiszen ki tudja, lehet valami elborult griffendéles, és mindjárt szétgyepál ezekkel a könyvekkel. Na, nem mintha le akarnám szólni a Griffendélt, csak ez rájuk vall a legjobban...
Naplózva


Hayley Brent
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 01. 31. - 07:55:49 »
+1

AVERY

2001. Január


Ez a kissé óvatlan, és a legkevésbé sem balesetmentes közlekedésforma azonban nem vezetett a könyvek tartós tisztaságához. Ahogy Hayley gondolataiban elhangzott, hogy ugyan mi is történhetne, abban a minutumban csak úgy HOPP, a szó szoros értelmében belebotlott valaki.
Még fel sem eszmélt az apró koccanás után, mikor elkezdte érezni, hogy ragad a keze. Ez még csak hagyján, de a szemüvegére is ráfröccsent valami a valószínűleg kellőképpen cukros léből. "Ahjj, a varázsvilág miért nem tud tekintettel lenni a látásomra, az életben legalább egyszer?" - Sóhajtott egy nagyot, majd megrázta a fejét, hogy vörös tincseit elsöpörhesse az arcából. Legalább az egyik lencse tiszta maradt és látott valamelyest. "Azért a pitetölteléktől mégiscsak jobb." - gondolta, majd az előtte lévő lányra pillantott, akit láthatóan jobban megérintett a helyzet, mint őt.
- Merlinre, ne haragudj! Csak... Béna voltam. Oh, bakker, a könyveid... Nagyon tropára mentek?
- Ooh helló. - pislogott zavartan Hayley az első egy-két másodpercben. - Öhm... - pillantott le a kezeiben tartott frissen szerzett kincseire, tudomásul véve, hogy végül ők sem úszták meg a teatámadást. - Túlélik. - mosolyodott el. - Igazából el kellett volna raknom őket a táskámba, ha jobban belegondolok...
Legalább a napló megúszta szárazon. Ez volt a legmegnyugtatóbb tény a szituációban Hayley számára. Ha az ment volna tönkre, most nagyon kiborult volna. Abban volt az élete. Minden egyes információ és rengeteg rajz. Mindennél jobban sajnálta volna, ha ezek kárba vesznek. És annak a helyrehozására aztán végképp nem volt tippje.
A könyvek viszont, igazából még mindig olvashatóaknak tűntek, annak ellenére, hogy nem vizsgálta meg őket különösebben. Legrosszabb esetben a suliban varázsolhat, ott meg tudja javítani őket. Annyira nem is hozta lázba a dolog, pontosan emiatt. Mióta tisztában van a képességeivel és a Roxfortban tanul, azóta sokkal nyugodtabban kezeli az ilyenféle helyzeteket, sőt, időnként még viccesnek is találja őket. "De hát mire is akadjon ki az ember, ha egy varázsütéssel majdnem bármi megoldható?" - vélte a Brent család egyetlen boszorkánya. A mugli világ módszereihez képest ezek igencsak egyszerűbbnek bizonyultak. És ezt Hayley hihetetlenül élvezte.
- Oké, jövök neked eggyel. Szívesen helyrehoznám a könyveidet, de őszintén... Semmi idevágó bűbáj nem jut eszembe. Szóval... 
Most kezdte csak igazából szemügyre venni, kivel is találkozott éppen. Hamar fejbe csapta a felismerés, hogy a szőke lány bizony az évfolyamtársa, ráadásul, ha az emlékezete nem csal, még prefektus is.
- Várjunk csak! Én téged ismerlek! Avery ugye? - lelkesedett fel egyből, és arcára őszinte mosoly ült ki. - Egyébként ne aggódj a könyvek miatt. Helyre tudom őket hozni. Csak nem itt és most. De ha már így felajánlottad... Jól jönne egy társ a kalandomhoz. - mondta, ragyogó tekintettel várva, hogy diáktársa mit reagál. - Ehhez gyűjtöttem a könyveket is. Tudsz valami klassz csendes helyet, ahol ki tudjuk bányászni belőlük a lényeget? És akkor azt is elmondanám, mit találtam ki.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 02. 04. - 18:19:08 »
+1

HAYLEY

2001. január eleje

o u t f i t


Azért az a tény, hogy a lányon, amikor felpillantott nem dühöt vagy tömény idegességet pillantottam meg, hanem sokkal inkább valami zavarodottságszerűséget, határozottan megnyugtatott, pedig, ha jól láttam, még a szemüvege lencséje sem úszta meg a koccanást. Összevont szemmel vártam bár az ítéletemet, de azért már sejtettem, hogy nem fog az utca közepén leátkozni, és apró pocsolya maradékká változtatni...
Oké, legyünk őszintén, talán paranoiás voltam egy egészen kicsikét, dehát az elmúlt heteket tekintve, ez nem volt túlzottan meglepő. Még mindig kísértett olykor a novemberi erdős őrület, még ha nem is a sérüléseim miatt mostmár. Az ok sokkalta inkább azok a sötét, Roxmortsban elsuhanó alakok voltak, akiket azért egyszer-kétszer már élesebb helyzetből is kénytelen voltam lerázni.
Persze még mindig nem számoltam be erről senkinek... Pedig talán kellett volna. De nem akartam, hogy aggódjanak, pláne nem feleslegesen. Azóta Tessanát sem láttam, aki azért volt egy sejtésem, hogy veszélyesebb lehet azoknál az alakoknál. Ezt már a vállamnál futó mély sebhely is mutatta, amely azért ekkorra már nem fájt olyan gyakran, mint az elmúlt időszakokban.
- Ooh helló - pislogott zavarában a lány. - Öhm... - Csak ezen a ponton lesett le a könyveire. Újra elhúztam a számat, de mikor visszafordult felém, még el is mosolyodott. Azt hiszem, itt nyugodtam csak meg igazán. Ami azért elég gáz dolog, mikor lettem ilyen pisis? Csak ráöntöttem a teámat, basszus... Jó, mondjuk a legutóbbi is csak azzal indult, hogy nekimentem a másiknak, aztán bumm, és jöttek a fekete átkok. Mindegy is! Nem mindenki egy Tessana Morrow. - Túlélik.  Igazából el kellett volna raknom őket a táskámba, ha jobban belegondolok...
Halványan én is visszamosolyogtam rá, aztán a pohár tartalma felé lestem. Tényleg csak egy, maximum két korty maradt benne, szóval, hogy legalább ezek ne vesszenek kárba, gyorsan a számba öntöttem, aztán a közelben létező szemetes felé léptem, és beledobtam az immár teljesen üres papírpoharat. Ég áldjon, kedves...
- Hát asszem, erre már nem lesz szükségem... - tettem hozzá motyogva, és ismét felé fordultam. - Mégegyszer bocsi. Remélem, azért még használhatóak... - A könyvei felé böktem, aztán igazából én már fel is készültem a távozásra... Hiszen ki gondolta, hogy tényleg kitalálja, hogy jöhetek neki eggyel? Itt, ebben a pillanatban! Hát én nem. És mégis ez történt.
- Várjunk csak! Én téged ismerlek! Avery ugye? - Röviden bólintottam egyet. Ez azért ciki, mert én továbbra sem emlékeztem az ő nevére... - Egyébként ne aggódj a könyvek miatt. Helyre tudom őket hozni. Csak nem itt és most. De ha már így felajánlottad... Jól jönne egy társ a kalandomhoz. - Jajj, ne, ne... Megint itt van, kezdődik... - Ehhez gyűjtöttem a könyveket is. Tudsz valami klassz csendes helyet, ahol ki tudjuk bányászni belőlük a lényeget? És akkor azt is elmondanám, mit találtam ki.
Én fogalmam sincs, hogyan kerülök mindig ilyen helyzetekbe. Én tényleg nem voltam soha életemben egy tipikus bajkeverő, erre most? Csak úgy vonzom a hülyeségeket, mint például egy lovat végigrángatni a Roxfort folyosóin... És az még semmi volt!
Talán láthatta is az arcomon a pillanatnyi elszörnyedést, de aztán megint tök hülyén éreztem volna magam, ha rávágom, hogy nem és hagyjon békén, és elrohanok... Mert az rohadt bunkó lett volna, pláne hogy még le is borítottam a cuccát teával. Csoda, hogy a kezét nem égette le...!
Na, ennyit arról, hogy a Mardekárosok gonoszak. Már megint magamat áldozom be... Szobrot kéne állítani a hősiességemnek. Azért egy kis sóhajt elengedtem, mielőtt beadtam volna a derekamat, sőt, még a szabályokat is tisztán felvázoltam.
- Nem tarthat tovább egy kellemes kis óránál, nem vagyok hajlandó megsérülni és furcsa mocsárlényekkel párbajozni, oké? - Talán ő nevetségesnek tarthatta a példámat és egész biztos, hogy én is röhögtem volna magamon, ha nem tudom, hogy a felhozott esemény igenis megtörténhet. - Folyton csak a kaland meg az izgalom... - Ezt már magamnak motyogva tettem hozzá, miközben nekiindultam az utcán, feltételezve, hogy követ, ha már ő kérdezte, hogy ismerek-e valami csendes helyet. Eközben meg persze úgy hangozhattam, mint valami kiégett, nyolcvanéves nyanya... És hát annak is éreztem magam, még ha valahol belül, egy olyan rétegben, amelynek a hangos kimondását egyszerűen csak megtagadta a testem és az elmém, ott lapult az őszinte kíváncsiság.
Úgy döntöttem, a legegyszerűbb egy kissé félreeső, apró kis kávézó hátsó teraszára lehuppanni lenne, szóval így is tettünk, ha a lánynak közben nem támadt jobb ötlete. Bent sem voltak sokan, de én inkább felvetettem, hogy üljünk le kint, mert ott még kevesebb az esélye, hogy bárki meghall minket... és ki tudja, milyen komoly ez az egész dolog.
Meg amúgy is, a kiömlött teám...
- Te kérsz valamit inni? - érdeklődtem, ahogy lelöktem magam mellé a táskámat az asztalra, és kíváncsiságból végigböngésztem a kikészített étlapot. Egyébként ha közben elkezdett volna cseperegni az eső, a fejünk felett húzódó napernyő ezektől megvédett. Egy ideig legalábbis biztosan. - Amúgy bocsi, bunkó vagyok, de én nem vagyok biztos a nevedben... - Elhúztam a számat és felpillantottam rá, miközben azért már egyre biztosabb lettem benne, hogy egy évfolyamra járok vele. Szóval ebből a szempontból ez tényleg ciki volt. Igen, az egész életem ciki, tudjuk... - Na, mesélj erről az egészről, mielőtt meggondolom magam...
Naplózva


Hayley Brent
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 02. 25. - 22:22:56 »
+1

AVERY


Hayley már-már kezdte sajnálni a prefektus lányt, akivel egymásba ütköztek. Úgy érezte, sokkal jobban kétségbe ejtette diáktársát az apró kis malőr, mint őt.
Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy vajon mik történhettek Averyvel korábban, ami miatt ilyen parásan reagált. Istenigazából itt és most semmi különös nem történt. Hány és milyen veszélyes szituációba kell belekeveredni ahhoz, hogy az ember így érezze magát? Hayley mélyen, legbelül hálát adott azért, hogy eddig viszonylag nyugis élete volt, és ha valami kalandba is keverte magát, akkor sem történt semmiféle különösebb galiba.
Most is ebben reménykedett. Egy olyan dolgot keresni, ami nagy százalék eséllyel csak egy legenda, nem lehet túl veszélyes. De azért mégis milyen menő lenne, ha a könyvekben írtak megfelelnének a valóságnak! És ha mégis igaz, amit írnak, akkor kelleni fog bizonyíték. És az a medál tökéletes lenne erre a célra, nem is beszélve arról, hogy mágikus erővel ruházták fel. Ez pedig különösképpen kecsegtetően hangzott Hayley számára. Nem volt alapvetően egy szarka típus, de ez a kincs most nagyon vonzotta. Végre nem veszítene minden egyes párbaj során. És ez csak tovább motiválta arra, hogy egy ilyen kalandra adja a fejét.
-  Hát asszem, erre már nem lesz szükségem... - mondta a lány, miután elfogyasztotta azt a pár korty teát, ami túlélte az ütközést. - Mégegyszer bocsi. Remélem, azért még használhatóak... - kért bocsánatot ismét a könyvek miatt.
- Tényleg semmi bajuk, ne aggódj. - mosolygott rá Hayley biztatásul. Nem tudott haragudni rá, meg amúgy sem volt az a típus, aki könnyen felkapja a vizet.
A helyzet azonban hamar kínossá vált számára, miután felhozta a kalandozás ötletét és enyhe elszörnyedés ült ki diáktársa arcára. Próbált továbbra is őszinte mosollyal beszélni, annak ellenére, hogy picit kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy olyasmibe készül belerángatni a másikat, amit valószínűleg az a legkevésbé sem akar. Viszont ott volt az az erős érv a fejében, hogy így nem kell egyedül mennie, és végső soron akár jó barátokká is válhatnak közben. És ki ne örülne egy új barátnak? "Viszont csak nem kellene... Ajj" - vált döntésképtelenné.
- Nem tarthat tovább egy kellemes kis óránál, nem vagyok hajlandó megsérülni és furcsa mocsárlényekkel párbajozni, oké? - kapta meg a megerősítést arra, amit belül már érzett.
Hayley e szavak hallatán előbb csak zavartan pislogott, próbálta felfogni a lehetetlenül hangzó feltételeket. Mocsárlényekkel párbajozni a legkevésbé sem volt az ő világa, no meg amúgy sem varázsolhat még a Roxfort falain kívül. Addig még van bő egy hónap. Most kúszott csak a fejébe azonban a gondolat, hogy fogalma sincs hogyan is oldotta volna meg egyedül, ha elmegy erre a kalandra és kiderül, hogy a szellem mégis létezik és esetleg megtámadja. Valószínűleg vagy megvédi magát és kicsapják, vagy nem csapják ki, de úgy megsérül, hogy talán sosem épül fel, már ha egyáltalán megmenekül.
- Igazából nem terveztem mocsárlényekkel párbajozni. - motyogta zavart arckifejezéssel, majd lepillantott a földre. - Az igazság az, hogy egyáltalán nem is vagyok párbajképes. Az már mellékes, hogy még nem varázsolhatok az iskolán kívül. - mondta, majd nyugtalan nevetésbe kezdett és a hajába túrt. Pár percre mozdulatlanná dermedt zavarában.
Majd realizálva, hogy Avery már útnak eredt az említett csendes hely felé, sietős léptekkel nekilódult ő is, majd amint beérte, felvette a tempóját. "Ahj Hayley, miért csinálod ezt magaddal?" Bosszankodott magában pár pillanatot, ahogy azon elmélkedett, hogy lehet ennyire szerencsétlen. Sosem esett még nehezére semmiféle kommunikáció korábban, most azonban belérekedt a szó. Nem tudott mit kezdeni azzal, amit Avery mondott neki.
Hamarosan meg is érkeztek egy nyugodt félreeső kávézóhoz. Igen hangulatos kis hely volt, kifejezetten tetszett Hayleynek. Megvolt a hely sajátos varázsa, olyan volt, mintha a régmúltat idézte volna fel, mégsem tűnt ódivatúnak.
- Igazán szép hely. - jegyezte meg Hayley és bociszemekkel pásztázta végig új kedvenc helyének minden zegzugát, majd lepakolta a cókmókját és leült a lánnyal szembe.
- Te kérsz valamit inni? - hangzott el a kérdés az itallapot böngésző Averytől.
- Öhm... - kapott fel egyet a díszes papírok közül a Brent lány is. - Narancsos forrócsokit fogok inni szerintem. - mondta ki szinte azonnal, ahogy meglátta a kedvencét a listán. Majd apró után kezdett kutatni, érezvén, hogy azért az mégsem fair, ha hagyja magát meghívni ilyesmikre, úgy hogy eleve ő kért szívességet és azért vannak most itt. - Te mit iszol? - kérdezte mosolyogva.
Csak ezután esett le neki, mekkora hülyeséget mondott megint. "Szegénynek most lett oda a teája! Persze, hogy szeretne egy másikat kérni." Kezdte magát egyre inkább nyomorultnak érezni.
- Amúgy bocsi, bunkó vagyok, de én nem vagyok biztos a nevedben... - pillantott rá a lány. Észrevehetően cikinek érezte a helyzetet.
Hayley elmosolyodott. Ez az egész délután olyan érdekesen alakult eddig, hogy már nem tudott máshogy reagálni.
- Hayley vagyok. De hívhatsz Lee-nek is, ha gondolod. Ha van egyéb becenév ötleted, én arra is vevő vagyok. - vigyorgott.
Majd miután a fincsi italok is megérkeztek, bele is vágtak a témába.
- Na, mesélj erről az egészről, mielőtt meggondolom magam...
Hayley lelkesen kinyitotta a naplóját és Avery elé tette e heti kutatómunkája eredményét, megmutatva a rajzokat és minden jegyzetet, amit eddig összegyűjtött.
- Szóval... Nem tudom jártál e már a Great Parkban. Itt van nem messze Londontól, a Windsori erdőben. A legendák szerint egy szellem kísért a helyen és én gyanítom, hogy létezik. Van egy különleges mágikus ereklye, ami a nevéhez köthető, ez itt... - bökött rá a medál rajzára. - Állítólag védelmet biztosít a támadásokkal szemben és időszakosan láthatatlanná is tehet. Ha ezt megszerezzük tőle, nem csak lesz bizonyítékunk a létezésére, hanem lesz egy tök klassz varázstárgyunk, ami senki másnak nincs! Szerintem nagyon klassz lenne. - hadarta el Hayley, majd csillogó szemekkel Averyre pillantott és beleszürcsölt a forrócsokijába.
Kinyitotta az egyik könyvet és belelapozott.
- Viszont nem tudom, mennyire kockázatos dolog ez. A könyvekből talán kiderül, milyen erős is ez a kísértet. Ezt kellene most kiderítenünk. - tette fel a könyvkupacot az asztalra azzal a lendülettel, ahogy ezt kimondta. - Mit gondolsz? Belefér még ez neked?
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 03. 18. - 20:43:27 »
+1

HAYLEY

2001. január eleje

o u t f i t


Talán egy kicsit bunkó voltam vele. Egyszerűen mondhattam volna csak nemet is, de közben meg a kíváncsiság furdalta az oldalam... Lassan illene belátnom, hogy magamnak keresem a sok bajt, aztán egyszer tényleg megszívom. De talán ne kéne ennyire rástresszelnem... Csak úszni az árral, meg ilyenek. Igen. Igen, igen, pontosan.
Így is, jól láttam, ahogy eléggé zavarba hoztam őt, szóval inkább csak nekiindultam a hűvös, januári szellőben a szóbanforgó kávézó felé. Miután leforráztam a könyveit, valóban szívesen vadásztam volna egy új bögre után, hogy az átmelegítsen.
- Igazából nem terveztem mocsárlényekkel párbajozni. Az igazság az, hogy egyáltalán nem is vagyok párbajképes. Az már mellékes, hogy még nem varázsolhatok az iskolán kívül.
Én se régóta rendelkeztem a kastélyon kívüli varázslás jogával, de már szinte el se tudtam képzelni az életemet enélkül. Hamar természetessé váltak az apró kis varázslatok, bár ebbe bizonyára közrejátszott az is, hogy mostmár nem egy mugli háztartásban éltem a napjaimat, amikor hazautaztam a Roxfortból. Így azért teljesen más volt minden. Eddig nyaranta szinte még a legegyszerűbb varázslatok is kimentek a fejemből, hiába hordtam általában magamnál a pálcámat, csak a biztonság kedvéért... Mostmár pláne úgy lapult a zsebemben, mint a legjobb barátom és segítőm. Hiszen tulajdonképpen, az is volt.
A kávézóban jó illat volt és kellemes meleg uralkodott bent, ami felemelő érzés volt a január csípős, hideg hullámai után, de mégis inkább a hátsóteraszra vezettem a lányt, mert sose lehet tudni, miféle őrültségbe kever bele mindjárt... Így biztosabb, hogy senki nem hallja. Vagy legalábbis remélem. A varázsvilágban mindennek füle van...
Tényleg kezdek becsavarodni. Nagyszerű!
- Igazán szép hely. - Az itallapért nyúltam, hogy átböngésszem, milyen a felhozatal teák szempontjából, közben pedig a nevén törtem a fejem, de tényleg nem jutott eszembe. Az arca rémlett, hiszen évfolyam társak voltunk, de képtelen voltam bármi konkrétat társítani hozzá. De ez az egész találkozó már így is túl kaotikus volt, így mit számít, ha hozzáteszem, hogy amúgy a nevét se tudtam?
Mielőtt azonban kérdőre vonhattam volna, felbukkant a pincér, hogy mind a ketten leadhassuk a rendelésünket. Én végül egy gránátalmás forró tea mellett döntöttem, amiről nem is tudtam, hogy egy már feltalált dolog. Mindenesetre jól hangzott, az tuti.
Szóval csak utána csak a neve után érdeklődni végre. Szerencsére ezen csak vigyorgott.
- Hayley vagyok. De hívhatsz Lee-nek is, ha gondolod. Ha van egyéb becenév ötleted, én arra is vevő vagyok.
Oldalra hajtott fejjel gondolkodtam, hátha eszembe jut valami egyedi.
- Hmm, hát gondolom a Hay nem lenne valami szerencsés - töprengtem hangosan, félig el is vigyorodva a szavaimhoz. - Szerintem most nem leszek kreatív, és maradsz Lee. Az amúgy is klasszul hangzik.
Közben megérkeztek az italok is - meglepően hamar -, szóval magamhoz húztam a hópelyhes bögrémet, és megkavargattam a teát, hogy hűljön egy kicsit. Közben Hayley előpakolta a könyveit meg füzeteit, és lelkesen elém pakolta azokat, hogy csak pislogtam. Ez igen...
- Szóval... Nem tudom jártál e már a Great Parkban. Itt van nem messze Londontól, a Windsori erdőben. - Erre bólintottam. Születésem óta Londonban éltem, és a nyarak által bejártam szinte minden kis részletét a városnak, csak ne kelljen otthon ülnöm. - A legendák szerint egy szellem kísért a helyen és én gyanítom, hogy létezik. Van egy különleges mágikus ereklye, ami a nevéhez köthető, ez itt... Állítólag védelmet biztosít a támadásokkal szemben és időszakosan láthatatlanná is tehet. Ha ezt megszerezzük tőle, nem csak lesz bizonyítékunk a létezésére, hanem lesz egy tök klassz varázstárgyunk, ami senki másnak nincs! Szerintem nagyon klassz lenne.
Pillanatok teltek el, amíg csak pislogtam az arcára, hogy ezt most komolyan gondolja-e. Ez az egész felvázolt dolog több sebből is vérzett... Úgy értem, tök jó, ereklye, szép, meg minden, de szellem? Komolyan? Néha a kastélyban is frászt kapok tőlük, nem hogy még direkt keressem őket? Nem beszélve Elliot új házáról, ahol a padláson is mozog valami izé... Jesszusom, nem kellenek nekem szellemek!
Bizonyára leolvashatta arcomról a bizalmatlanságot, de még beleittam a bögrébe, mielőtt megszólaltam. Ennek az izének nincs is gránátalma íze! Bruh.
- Oké... Biztos vagy te ebben? Úgy értem, ha ez az egész létezik is, az a szellemizé biztosan nem azért van ott, hogy nem is tudom... Elvigyük ezt a varázscuccot?! Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem nem vonz a lopkodás... - Megcsóváltam a fejem, és letettem a bögrét az asztalra, beletörődve, hogy a mai már mindenképp egy elcseszett nap lesz. Hol van ebből az izéből a cukor? - És amúgy ezt hogy akartad megvalósítani a pálcád nélkül? Csak kérdezem.
Tényleg próbáltam nem bunkó lenni, csak érdeklődtem. Hiszen kísértet, meg fura varázstárgy...
- Viszont nem tudom, mennyire kockázatos dolog ez. A könyvekből talán kiderül, milyen erős is ez a kísértet. Ezt kellene most kiderítenünk. - Ezzel a lendülettel pedig felpakolta a könyvkupacot az asztal tetejére. Jó ég... - Mit gondolsz? Belefér még ez neked?
Visszafogtam magam, hogy ne horkanjak fel.
- Hogy kicsinál minket valami fura szellem, mert el akartuk lopni a varázscuccát? - Kétkedve kapkodtam a pillantásomat közte, meg a könyvhegy közt. - Nem tudom, Lee... Ez kicsit elborult.
Persze közben már éreztem a vesztemet... Hiszen már akarva-akaratlanul is beígértem neki, hogy valami kárpótlom, ő pedig hülye lett volna nem kapni az alkalmon. Csak nem akartam megöletni magunkat, na... Amúgy is, mit szólna már Elliot, ha azzal mennék haza, hogy összeverekedtem ma  valami random kísértetcuccal? Biztosan imádná.

Naplózva


Hayley Brent
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 04. 14. - 16:33:59 »
0

AVERY


Hayleynek nem volt újdonság, hogy kínos szituációba keveredett, ugyanis ez gyakran megtörtént, ha a fejébe vett valamit, de valahogy mégsem tudta helyén kezelni ezeket a helyzeteket. Talán nem kellett volna kapnia az alkalmon, és rögvest belerángatni a dolgába az első embert akibe belebotlott az utcán. Egyszer a túlfűtött lelkesedése juttatja majd olyan helyzetbe, ahonnan nem lesz kiút. Bizonyos varázslókkal és boszorkányokkal szemben pedig végképp nem lenne jó adósságba keveredni. A tény viszont, hogy ez most nem az a helyzet, eléggé megnyugtatta.
- Hmm, hát gondolom a Hay nem lenne valami szerencsés. Szerintem most nem leszek kreatív, és maradsz Lee. Az amúgy is klasszul hangzik. - monda Avery, mire Hayley egy egyetértő bólintással reagált.
Ahogy magyarázta még korántsem összeszedett ötletét, Avery arca egyre inkább bizalmatlanságot tükrözővé vált. Nem is csodálkozott ezen, hiszen még egynéhány részlet az ő fejében is kidolgozatlanul, kérdőjelként lebegett. De hát pont ezért kellettek a könyvek is, hogy ezekre megtalálhassa a megoldást és végre egy letisztult tervvel, teljesen felkészülve ugorjon bele ebbe a kalandba. Most azonban még a kutatás fázisának kellős közepében járt, és legalább annyi dolog okozott benne kétséget, ahány kérdés most Ave fejében is felmerült.
- Oké... Biztos vagy te ebben? Úgy értem, ha ez az egész létezik is, az a szellemizé biztosan nem azért van ott, hogy nem is tudom... Elvigyük ezt a varázscuccot?! Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem nem vonz a lopkodás... És amúgy ezt hogy akartad megvalósítani a pálcád nélkül? Csak kérdezem.
Ez utóbbi kérdés foglalkoztatta Hayleyt a leginkább... "A fenébe is, hogy még mindig nem vagyok tizenhét!" mordult fel magában, majd elgondolkodott. "De ez mikor állított meg engem?" "Jézusom, milyen őrültnek tűnhetek most..." Járt folyton az eszében, ahogy a beszélgetés haladt előrébb.
Alapjáraton véve ő maga sem volt egy enyves kezű típus, ez a kincs azonban kifejezetten érdekelte. Ha netalántán egy újabb támadás érné az utcán, legalább nem lenne olyan elveszett, mint legutóbb is volt. Bár tény, hogy akkor éppen az allergiája sem segítette őt a megmenekülésében. Vajon ha egészséges lett volna, akkor másképp alakultak volna a dolgok?
- Ööhm... Mondjuk úgy, hogy néhány kérdésben még bizonytalan vagyok. - túrt a hajába zavartan. - Meg ennek az egésznek a létezése is bizonytalan. Az is lehet, hogy csak egy sima kirándulás lesz. - vallotta be magának kénytelen kelletlen az igazságot, amit eddig minden erejével igyekezett elhessegetni, nehogy beárnyékolja a lelkesedését. Egyszerűen élvezte, ha pöröghet valamin, akkor érezte magát igazán jól a bőrében. - Viszont fel kell készülni arra az esetre, ha mégis létezik.
Avery reakciója a kérdésére nem igazán lepte meg. Már a lány korábbi reakcióiból is le tudta szűrni, hogy nem igazán fűlik foga az ilyesfajta dolgokhoz. Pont ez a kétség volt az, ami kikívánkoztatta azt a kérdést is belőle. Egyébként sem volt egy magabiztos típus, most viszont az a kicsinyke önbizalma is elszállt, amibe eddig kapaszkodni tudott. És ezt is magának okozta...
- Igen, valóban elborult. - fejezte ki egyetértését, miközben a szemüvegét igazgatta. Le kellene törölnie azt a cseppfoltot a lencséről... - És nem is akarlak ebbe belekényszeríteni. Rád bízom, hogy hogyan döntesz. Ellenben annak csak örülni tudok, ha tudsz javasolni valakit, akit érdekelnének a hasonló kalandozások. - mosolygott rá Hayley kedvesen, majd néhány könyvet, kezdve a naplójával, elpakolt az asztalról.
Kezdte elveszettnek érezni a dolgot, ami ugyan kicsit kedvét szegte, de nem tántorította el. Addig úgysem fog tudni nyugton maradni, amíg nem tud mindent erről a szellemről és a körülötte keringő legendákról. Az már csak a történet koronája lenne, ha a kaland is sikerrel jár.
Zavartan a bögréjéhez nyúlt, és iszogatni kezdte a forrócsokiját. A pohár olyan kellemes meleg volt, hogy mindkét kezét rátapasztotta, hátha életet lehel a cipekedés során átfagyott ujjaiba. Ha le kellett volna írnia egy újabb mondatot a naplójába, egészen biztosan képtelen lett volna rá. Összességében az ital is ízlett neki, és különösen jó érzés volt számára elfogyasztani ebben a hideg időben. Már csak egy dolgot hiányolt, a narancskarikát a tejszínhab tetejéről... Hogy felejthetik el a narancsos forrócsokiból pont a narancsot?
- Ahj... Egyszer szerzek már kontaktlencsét, ez a szemüveg folyamatosan megszívat. - mondta félig nevetve, ahogy észrevette, hogy a forrócsokiból szálló gőz szépen lecsapódik a lencséken. - Egyébként volt már hasonló, vagy másféle kalandban részed? - érdeklődött mosolyogva.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 27. - 04:47:24
Az oldal 0.112 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.