5-ös kupé

Az 1-es számú kupé nyolc személy számára kényelmes. Két oldalt, egymással szemben találhatóak a kék bársonnyal borított ülések.

[GIRL POWA']

GIRL POWA'

Niraniel

(2000. 09. 01.)

Szardella. Lapos hering. Annak érzem magam, egy heringes dobozkában. Minden egyes roxforti vonatozás közben, ráadásul most a kelleténél nagyobb a figyelem felém, mert prefektus lettem. Egy heringprefektus. Már a fejem is zúg.Mikor kell átöltözni? Meddig tart az út? Sophie, Eldergbert rámöntötte a csokisszivárványát. Hjjajj... Sosem akarok ennél népszerűbb lenni. Egy csendes kis sarok kell nekem. Egy nagyon csendes. Kezemben Tarzannal megindulok egy random irány felé, hátha találok valami kevésbé zajos helyet. Nincs kedvem még átöltözni, majd egy kicsit később. Elég kényelmes ez a fekete farmer és a Metallicás pulcsi ahhoz, hogy belepasszírozzam magam abba a fura cuccba. Régen inkább csak magamra vettem a talárt, és úgy elvegyültem a többiek között, de prefektusként ezt nem nagyon illene megtennem. Höh, nagyon ravasz, Minerva igazgató asszony, a rebelkedésemnek a prefektussá való kinevezéssel akar véget vetni, kombinálom túl a dolgokat ismét.
Kinyitom az ötös kupét, és könnyezek mindjárt az örömtől, hogy nincs.benne.senkiiiii.
- Úúúristen, Tarzan, ezt nézd, sehogy egy elsős, sehol egy fura gyerek, sehol egy köcsög felsőbb éves... El se hiszeem - ölelgetem meg szerencsétlen macskámat, aki már eléggé hozzászokott a fura kitöréseimhez, mert dorombolni kezd. Aztán elengedem, hadd helyezze kényelembe magát a szemben lévő üléseken, én pedig kinyúlt végtagokkal kidőlök az üléseimre. AMik csak az enyémek. Az én üléseim. Ide aztán be nem jön senki.
Mellesleg előző este totál felpörögtem, végre nem hallgathatom Rose néni és a már 21 macskájának a szüntelen nyávogását, és annyira belelkesedtem, hogy végre ide visszajöhetek, na meg annak is örülök, hogy találtam néhény új barátot, akik ráadásul mardisok... Fura a sors... Na mindegy, elnyomok egy ásítás, és lehunyom a szemem.
Hallgatom a zötykölődést, a rázkódást és a csendet. Igen a csendet.

[Sütőtöklé misszió]

Sütőtöklé misszió


to; Sophie
2000. szeptember 1.

Hogy az a bolhás, koszos macska rúgja meg Loreleit....Bár eddig még sosem találkoztam ezzel a lánnyal, azt rögtön láttam, hogy nagyon fogom utálni ezt a kis megátalkodott kígyót. Először is nagyon furán néztek rám a barátnőivel, amikor bekéredzkedtem hozzájuk a kupéba, pedig ők is láthatták, hogy alig volt bárhol egy szabad hely, tehát nem a saját szórakoztatásomra erőltettem magam rájuk, hanem egészen egyszerűen valahol ülnöm kellett. Mivel az elmúlt két évben a Beauxbatonsba jártam, így sajnos nem sikerült roxfortos barátokat szereznem, és nem volt senki még, akivel előre megbeszélhettem volna a nyáron, hogy majd együtt utazunk. Igaz, elsőévben beszélgettem ugyan egy-két háztársammal, de hát az már olyan rég volt, hogy vérciki lett volna két év távlatából baglyot küldeni nekik azzal, hogy „figyu, tudom, hogy már nagy eséllyel nem is emlékszel rám, de nincs kedved együtt zötykölődni a kastélyig?”
Szóval kénytelen voltam Loreleihoz és a sleppjéhez társulni. Még élénken derengett az emlék, hogy elsőévben tisztára elfelejtettem időben átöltözni a vonaton, amiért aztán nagyon parán nézett rám McGalagony, mert a kastélyban rángattam elő gyorsan a taláromat a bőröndből, így most időben nekifogtam a dolognak... Talán egy kicsit túl korán is, azt hiszem. Ami nagyon nem volt jó ötlet, mert alig vettem át a ruhámat és a taláromat, Lorelei képes volt rámönteni a sütőtöklevét! Pedig én igazán nem tehettem semmiről, csak amikor beképzelten azt taglalta, hogy biztos, hogy a Mardekár nyeri az idén a kviddics bajnokságot, közbevetettem egy diplomatikus apróságot. Tök semmiség volt az egész...
- Mi vagy te, jósnő, hogy ezt előre látod? Az egyáltalán nem biztos, én úgy tudom, hogy vannak sokkal jobb csapatok is - morogtam, mire a nyakamban landolt a jéghideg cucc.
- Jajj bocsi, véletlen volt - mondta vigyorogva, szemernyi kételyt nem hagyva afelől, hogy szemenszedett hazugság az egész.
- Na persze - hápogtam elképedve, majd mikor sikerült magamhoz térni, jól belerúgtam a térdébe, hátha így kevésbé megy majd neki a kviddics. Annyit ugyanis kivettem a szipirtyó és udvartartása totál felszínes beszélgetéséből, hogy Lorelei hajtó a Mardekár csapatában. Nekem meg az idén feltett szándékom bekerülni a hugrás csapatba, így sikerült összekötnöm a kellemest a hasznossal, és részben bosszút állni Miss Mardekáron, no meg ezzel együtt mozgásképtelenné is tenni, ha minden jól megy....
Akárhogy is, ezek után persze nem maradhattam velük egy kupéban, így gyorsan menekülőre fogtam és a bőröndömet magam után húzva becsörtettem egy kupéba, amiben meglepő módon csak egy lány ült. Ahogy meresztgettem a szememet, megpillantottam a borzos prefektusi jelvényt is a ruháján, mire szélesen elvigyorodtam.
- Szia! Remélem nem zavarlak - mondtam rám nem jellemzően egészen előzékenyen, de aztán meg sem vártam, hogy erre reagálhasson, hanem leültem vele szemben az ülésre és a táskámat is felszenvedtem nagy nehezen a tartóra.
- Niraniel Ays vagyok, negyedéves hugrás - nyújtottam felé a kezem bemutatkozásra, aztán ha a lány hajlandó volt kezet fogni velem, tovább folytattam lelőhetetlenül.
- Figyi, tök jó, hogy összefutottunk, képzeld az előbb egy ultra szörnyűséges mardekáros csajszi, Lorelei direkt nyakon öntött a sütőtöklevével... - mutattam jelképesen végig a ruhámon, ami még mindig csurom ragadós volt, tekintve, hogy az iskolán kívül még nem varázsolhattam, így pár méretes papírzsepin kívül nem volt más módszerem a foltok eltüntetésére.
- Te már nagykorú vagy? Ki tudnál segíteni töklé-ügyben? - tettem még hozzá hadarva, aztán úgy döntöttem, egyszerre ennyi infó biztos elég lesz neki, és leültem végre a sejhajomra, hagyva őt is szóhoz jutni. Prefektusként csak hatalmában áll varázsolni a Roxfort Expresszen még akkor is, ha amúgy nem töltötte be a 17-et... Különben meg mi haszna annak, hogy prefektus az ember.... Gondoltam én.

[GIRL POWA']

GIRL POWA'

Niraniel

(2000. 09. 01.)

Álmodtam egy szép új világot magamnak, határozottan mágiamentes élettel, és éppen unalmas jövőbeli énem szolgál fel egy kávéscsészét egy unalmas idegennek egy unalmas kávézóban, amikor valami hirtelen keletkezett ajtócsapásra összerezzenek, és nagyot rezzenve kipattan a szemem. Nem nagyon tudom hirtelen hova tenni magam, hol vagyok, mi ez a hely, most akkor ez valami álomparalízis, vagy csupán csak fekszem az ágyamban. Aztán azért gyanakodni kezdek, hogy nem otthon vagyok, mivel szokatlanul kevés nyávogás van körülöttem. De egy rizsajozó lány hangját annál érthetőbben kezdem hallani.
- Szia! Remélem nem zavarlak - hallom a lányt, aki meglehetősen energikus. Én egy picit mocorgok. ENnyit a nyugis odautamról. Rásandítok, álmos pislogások közepette, majd ahogy felmérem rögtöl leesik, hogy a háztársam. Egy meglehetősen latyakos háztársam. Már éppen venném elő a mogorva hangomat, hogy hagyjá' már, lécces, amikor továbbra is ömlik belőle a szó, és le is zuttyan a macskám mellé, aki nyivákolva átrepül az ölembe.
- Niraniel Ays vagyok, negyedéves hugrás - torokköszürülések közepette igyekszem felnőttes látványt nyújtani, majd kezet rázok vele. Kicsit idétlenülérzem maga, hiszen mégis csak a háztársam, biztos láttuk már egymást a masszi távolból.
- Üdvhö, Sophie Vanheim - bököm ki szűkszavúan. Majd igyekszem visszahelyezkedni kényelmes pozícióba Tarzant ölelgetve, hogy ismételten megpróbáljak aludni. De ez a próbálkozás már el van ásva. - Jóéjt - motyogom, de a motyogást elnyomja Nir lendületes magyarázása.
- Figyi, tök jó, hogy összefutottunk, képzeld az előbb egy ultra szörnyűséges mardekáros csajszi, Lorelei direkt nyakon öntött a sütőtöklevével... - magyarázza magán mutogatva. Heh, tipik házas összecsapás nyomai. És ehhez nekem mi közöm?
- Ahaa, hát előfordul. AZt hiszem nincs mit tenni, majd letakarítalak, ha kiszálltunk, itt addig ellehetsz, nem foglak zavarni - dünnyögöm, megfeledkezve arról, hogy prefektus vagyok.
- Te már nagykorú vagy? Ki tudnál segíteni töklé-ügyben? - hadarja tovább, majd kénytelen vagyok egy mélységesen mélyet sóhajtanai. Felállok és nyújtózkodom egyet, miközben a macskámat az ülésemre teszem.
- Nem vagyok nagykorú, sajna, és azt hiszem nekünk sem szabad még pálcát használni... de ha a szükség úgy kívánja... Na meg mégis mi történt, hogy nyakon öntődtél? Sértetted az önbecsülésüket? Sokuknál nem nehéz - ropogtatom ki a nyakamat és visszaülök a helyemre.
- Kéész vagyook, mindenki engem nyüstöl, pedig nem is vagyok olyan prefektusi alkat, vagy mi. És mindenki engem fáraszt főleg a kicsik. Na jóó, figyu, talán segítek neked - lélegzem fel. ELvégre csak a háztársam. - Mindjárt elhalad itt a kajakocsi, aztán felszedünk néhány édességet, és összekevrehtnénk párat, ami elég ütős egy látványos hasmenéshez - viccelem el a dolgot. - Na jó, mégis miféle bosszúhadjáratra gondoltál? Sütőtöklénél van nyálkásabb is a kocsin - gondolkodok el, aztán már meg is jelenik a néni, én pedig felvásárolok pár össze nem illő édességet, és valami takonyszínű, nyúlós, nyálkás löttyöt, ami nagyon népszerű most az alsóbbévesek körében. Sosem leszek képes megérteni ezeket a mágusvilágbéli nasikat. Brr.

[Sütőtöklé misszió]

Sütőtöklé misszió


to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Üdvhö, Sophie Vanheim - köszönt a lány, aki első ránézésre nagyon kedvesnek tűnt. Ezt jó előjelnek vettem, hiszen így nagy eséllyel fog nekem segíteni, mintha valami antiszociális mufurc csajszi lenne. - Jóéjt - motyogta aztán alig hallhatóan, amit nem tudtam mire vélni. Talán ez valami titkos, beavató köszönés lehet a hugrás lányok között, vagy ilyesmi? Ki tudja... Mindenesetre hamar túltettem magam a dolgon és elmagyaráztam neki a helyzetemet.
- Ahaa, hát előfordul. Azt hiszem nincs mit tenni, majd letakarítalak, ha kiszálltunk, itt addig ellehetsz, nem foglak zavarni - felelte a panaszáradatra Sophie, amire kissé csalódottan bólintottam.
- Hát ööö izéé... Prefektusként nem kéne latba vetned ilyen szitukban a tekintélyed? Nem jó, ha a mardekárosok büntetlenül csinálhatnak ilyeneket, attól csak még inkább elszállnak - néztem rá komolyan, majd lehuppantam a vele szemben lévő üres helyre. Gondoltam, ha ennél többet nem tesz, legalább az idegesítő töklétől szabadítson meg engem...
- Nem vagyok nagykorú, sajna, és azt hiszem nekünk sem szabad még pálcát használni... de ha a szükség úgy kívánja... Na meg mégis mi történt, hogy nyakon öntődtél? Sértetted az önbecsülésüket? Sokuknál nem nehéz - mondta a leányzó,  miután alaposan kiropogtatta a nyakát.
- Jajj, ezt ne csináld! Nem hallottad, hogy ettől akár le is lehet bénulni? - kérdeztem tőle hüledezve. Mondjuk ez annyira nem volt fair tőlem, mivel az ujjaimat én is régóta ropogtattam, főként olyankor, amikor a szüleim veszekedtek. Ez valahogy megnyugtatott. Ajjaj, ezek szerint most én is idegesítem Sophiet és ezért csinálja ezt? Upsz.
- Amúgy meg csak annyi volt, hogy leoltottam a csajt, amikor azzal hencegett, hogy tuti ők nyernek kviddicsben - árultam el az igazat a vállamat vonogatva.
- Kéész vagyook, mindenki engem nyüstöl, pedig nem is vagyok olyan prefektusi alkat, vagy mi. És mindenki engem fáraszt főleg a kicsik. Na jóó, figyu, talán segítek neked - vallotta be a leányzó, bebizonyítva egyúttal, hogy jól sejtettem én ezt a dolgot az előbb. Már nyitottam volna a számat, hogy kioktassam, erre bizony még azelőtt kellett volna gondolnia, hogy elfogadta a prefektusi kinevezést, amikor valami csoda folytán magától meggondolta magát. Hogy mitől, az rejtély, de hát kit érdekel az odavezető út, ha a végkimenetel pozitív?
- Mindjárt elhalad itt a kajakocsi, aztán felszedünk néhány édességet, és összekevrehtnénk párat, ami elég ütős egy látványos hasmenéshez. Na jó, mégis miféle bosszúhadjáratra gondoltál? Sütőtöklénél van nyálkásabb is a kocsin - ismertette az ötletét Sophie, amire már szélesen elvigyorodtam
- Szerintem ez tök menő ötlet! Mondjuk tele kéne szórni sóval az egyik édes üdítőt! Az elég undi - nevettem fel. - Tudod, én mindig tartok magamnál sót, nagyon sok mindenre lehet használni, az ember nem is gondolná.... - kezdtem el turkálni a kis szütyőmben lelkesen, majd előhúztam belőle a spéci púderrózsaszín sószórómat.
- Először is, ha vörösbort öntesz a szőnyegre, ez igazi áldás... Aztán meg ha leejtesz egy tojást, azt is könnyebb összetakarítani, ha előbb sót szórsz rá...Meg... ha odaégeted a kaját, akkor a serpenyőről is leszedi az odakozmált részt... Szóval valódi kis csodaszer - kacsintottam Sophiera, majd pár pillanattal később már meg is neszeltem a büféskocsit a folyosón.
- Itt is van, ez az!!! - visítottam fel lelkesen, és szélsebesen kicsaptam a kupé ajtaját.
- Szép napot! Mit lehet itt kapni, ami édes és folyékony? - néztem érdeklődve a büfés boszorkányra, akire valószínűleg eléggé rájeszthettem a hirtelenségemmel, mert úgy kapkodta a levegőt, mintha most mászott volna meg egy egész óriást.
- Hát... ööö - hebegte még mindig zavartan, majd megigazította furcsán álló süvegét, ami az előbbi ajtónyitás miatt kaphatott egy kis széllökést. - Ribizlilevet, zserbóízű limonádét, sütőtöklevet, palackozott vajsört, karamellás, levendulás vagy mentolos forrócsokit és mindenízű pudingot - sorolta fel nagy nehezen a köpcös boszi, a végére egészen visszanyerve elveszett lélekjelenlétét.
Cinkosan Sophiera sandítottam a kínálat hallatán. - Na? Szerinted melyik a legjobb?

[GIRL POWA']

GIRL POWA'

Niraniel

(2000. 09. 01.)

Ez a lány határozottan felpörög, amint felvetem a fantasztikus ötletem. Ő ténylg olyan született hugrás vagy mi, én szerintem csak azért kerültem ide, mert egyik másik házba sem illettem volna be. Se okos, se ravasz, se bátor nam vagyok. Azért kicsit pánikoltam, hogy mi van ha nem kerülök be egyik házba sem. Akkor alapítottam volna egy újat? Tök vicces lenne. Lehet ezzel meg kéne szivatni majd egyszer az elsősöket.
Csak hallgatom, ahogy a sórol magyaráz, és majdnem megkérdezem tőle, hogy saját magát is besózta-e, de inkább hagyom hadd pörögje ki magát, én pedig csak álmosan, laposakat pislogva végighallgatom. Aztán ahogy felvisított nem csak én, hanem a macskám is ijedten pattan fel, utóbbi egyenesen neki az ablaknak, ahonnan természetesen talpra érkezik de a szűre az égig mered.
Én is felpattanva talán égnek maradt hajjal nézak a csajra, aki a nénire is a frászt hozza. Micsoda energikusság.
- Ribizlilevet, zserbóízű limonádét, sütőtöklevet, palackozott vajsört, karamellás, levendulás vagy mentolos forrócsokit és mindenízű pudingot -sorolja miközben én is felpakolok random és gusztustalannak ítélt édességeket.
- Na? Szerinted melyik a legjobb?
- Hmm mentolos forrócsoki meg ribizli lé - mondom, majd suttogva Nirához fordulok - Ha ezt összekeverjük biztos elkapja majd a hasmenés.
Miután fizetünk, lepakolom a cuccokat a földre, és nekiállok kotyvasztani.
- Hányan voltak? Csinálhatnánk mindenkinek egy személyre szóló ajándékot. Az egyik ruhájára mehetne ez a ragacsos takon ízű izé. Aztán A főellenségnek keverhetnénk valami brutális hasmenést idéző csodaszert. Meg még kitalálunk pár meglepit - mondom lelkesen, de még mindig álmos hangon, aztán nekiállok kotyvasztani.
- És te már várod ezt az évet? - teszem fel kíváncsian a kérdést, miközben összetukmákolom néhány nyúlós cuccot a takonyízü izével egy pohárban. - Kíváncsi vagyok az új tanárokra. Na ez kész - teszem félre egy ásítás közepette a kotyvalékom, majd a ribizlis és a mentolos cuccot Nira felé tolom. - Tessék, a bossnak az ajándékát keverd ki te - kacsintok rá cinkosan, majd én egy másik nem túl kellemes löttybe vágok bele.
Ha elkészülünk szedelőzködni kezdek. Már hallom is a visszafelé guruló édességes néni szuszogását.
- Mit gondolsz, hogy adjuk oda nekik? Csórjuk el a néni kocsiját, azzal az indokkal, hogy ő pihenjen, mi meg segítünk neki? Vagy csak csempésszük fel rá a cuccot? - közben azért valami figyelemfelkeltő írást és matricát felragasztok a cuccokra, hogy eléggé szembetűnő legyen egy mardekáros lánynak. - Bár izgibb lenne, ha a szemünk lőtt zajlana le a dolog.

[Sütőtöklé misszió]

Sütőtöklé misszió


to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Hmm mentolos forrócsoki meg ribizli lé - veszi a lapot gyorsan Sophie, mire leplezetlenül rávigyorgok.
- Ha ezt összekeverjük biztos elkapja majd a hasmenés.
Ki nem néztem volna első ránézésére ebből a szerény lányból, hogy ilyen kárörvendésre képes. De most baromira örülök, hogy alábecsültem!
- Jaj de jó lesz! - dörzsölöm össze a tenyeremet kéjesen, miközben kifizetem a vásárfiát. Az a legkevesebb, hogy legalább a cehhet én álljam, ha már ilyen izgalmakba keverem a prefektuslányt. Meg hát legalább ennyi előnye legyen annak, hogy anyám egy milliomossal jött össze... ha már más nincs...
- Hányan voltak? Csinálhatnánk mindenkinek egy személyre szóló ajándékot. Az egyik ruhájára mehetne ez a ragacsos takon ízű izé. Aztán a főellenségnek keverhetnénk valami brutális hasmenést idéző csodaszert. Meg még kitalálunk pár meglepit - serénykedik lázasan Sophie. Én közben megsimizem a cicáját, aki az előbb még halálra rémült tőlem.
- Hárman voltak csak. Nagyon cuki a cicád. Hogy hívják? - kérdezem kíváncsian, aztán én is nekilátok a feladatomnak.
- És te már várod ezt az évet? - egy undorító barna kotyvalék keverése közben fél füllel hallom meg a kérdést, amire vállat vonva felelek.
- Hát őszintén szólva annyira nem. Nem igazán vagyok oda a tanulásért. De azt hiszem, mégiscsak jobb, hogy a Roxfortban leszek, mint otthon - a mondandóm vége inkább motyogás, nem is vagyok benne biztos, hogy Sophie hallja, meg hát, ha hallja is, lehet, hogy kívülről ennek semmi értelme.
- Te viszont hamarosan végzel igaz? Van már ötleted, hogy mit fogsz csinálni a suli után? - érdeklődöm talán kissé indiszkréten, de nem tehetek róla, az utóbbi időben ez a kérdés foglalkoztat leginkább: hogy mi a fészkes fenét kezdjek én is magammal, milyen irányba tartsak.....
- Kíváncsi vagyok az új tanárokra. Na ez kész  - tolja felém a ribizlis-mentolos cuccot a lányzó. Gyanútlanul erősen szagolok bele a folyadékba, amitől máris rámjön a hányinger.
- Pfuuuujjjj. Ez tényleg nagyon undi - tolom kissé arrébb, miközben elismeréssel megveregetem Sophie vállát.
- Tessék, a bossnak az ajándékát keverd ki te - teszi hozzá, mire én engedelmeskedve folytatom a palackozott vajsör és a mindenízű puding összekeverését.
- Ez is ütős cucc lesz! - kacsintok Sophie-ra. A puding szerencsére színtelen, így mikor visszateszem a dugót a palackba, olyan, mintha egy mezei vajsört tartanék a kezemben.
- Mit gondolsz, hogy adjuk oda nekik? Csórjuk el a néni kocsiját, azzal az indokkal, hogy ő pihenjen, mi meg segítünk neki? Vagy csak csempésszük fel rá a cuccot? Bár izgibb lenne, ha a szemünk lőtt zajlana le a dolog - elmélkedik Sophie, mire eszembe jut egy másik terv.
- Nem rossz ötlet, de....ezt aligha tudnánk megoldani anélkül, hogy a büfés boszi ne vegye észre utólag, hogy rosszban sántikáltunk... Mi lenne, ha ott hagynánk a kupéjuk előtt az italokat egy levél kíséretében? Valami ilyesmit írhatnánk bele, hogy hű szurkolóik küldik a Mardekár kviddics csapatának. Amilyen nagy az egójuk, biztos elhiszik magukról, hogy tényleg a rajongóiktól kapták - csapom össze a tenyeremet izgatottan, aztán ha Sophienak is tetszik az ötlet, pennát és pergament veszek elő a táskámból, és nekifogok a levél körmölésének. Ha valamit tudok, az a fogalmazás meg a szépírás. Pillanatokon belül olyan benyalós levelet rittyentek ezeknek a cédáknak, amit bizonyára csontig bevesznek majd. Remélhetőleg a gusztustalan mutymuruttyokkal együtt...

[GIRL POWA']

GIRL POWA'

Niraniel

(2000. 09. 01.)

Az egész löttykeverés valahogy úgy nézhet ki kívülről, mint valami táborozással egybekötött bájitalozás, egy mozgo vónat belsejében. Szóval ja, minden amit furának lehet mondai, az itt egy helyet öszpontosul, de mivel huffpuffok vagyunk, így a furaság nem is olyan nagy baj. Szeretek hugrás lenni, és ha belegomdolok máshol nem igazán találtam volna meg a helyem. A mardisok furák, és üldöznek, jó Avee nagyon jó arc őt csípem. A griffenesek túl hangosak, a hollók túl... karótnyeltek vagy mi, meg túl okosak. Szóval azt hiszem így pont tökéletesen jól elvagyok, köszönöm.
A macskám lagymatoagon és lustán dorombol egyet majd kiskirály módjára máris feldobja a hasát Nira felé. Szemét jószág, velem ezt nem csinálja. Basáskodó belgák, meh.
- Hárman voltak csak. Nagyon cuki a cicád. Hogy hívják?
- Cuki mert annak akar most tűnni. Ha beosztanák egy házba biztos mardis lenne... Amúgy Tarzan a neve, és egy ruhamániás dög... Igen rólad beszélek - mondom mérgesen miközben felém billeg és beletesped az ölembe. - Ahhj. Na és neked? Van valami ilyen  ördögfiókád, aki lépten nyomon rajtad csüng, amikor nem kéne?
Igazán faragatlanság tőle, de nem nagyon figyelek, leköt a macskám útban levése és a keverés-kavarás, a vonat is zötyög így csak féig hallom az amúgy is halk válaszát.
- Tanulni senki se szeret... még a kékek se annyira. De legalább hülyeségek csinálására is van időnk, és már a kviddicsezést is nagyon várom - mondom pozitívan. - Láttam, bekerültél a csapatba, szuper vagy - vigyorgok rá, majd egy hatalmasat ásítok, szinte szinkronban a macskámmal.
- Te viszont hamarosan végzel igaz? Van már ötleted, hogy mit fogsz csinálni a suli után? -
- Hááát. Én pálcakészítő akarok lenni.Vagy valami faragással kapcsolatos akármi. A pálcakészítők legalább fákat használnak és faragnak. Azt hiszem ez úgy még jó is lenne nekem. Annyira nem szeretek varázslatokat használni, ez meg kevésbé tűnik annak - dünnyögöm. Határozottnak kéne lennem, hogy biztos célt és példát mutassak egy alsóbb évesnek, de valahogy sosem voltam a motiváltság megtestesült mintája.
Mire végzünk eléggé elégedett vagyok a kreálmányainkkal. A bajkeverés most sem áll távol tőlem bár prefektus vagyok, de sárvérű lázadó is, akinek az anyja a varázsvilág üldözéséba kergült bele. Szóval minden alkalmat megragadok, hogy kifejezzem burkoltan, vagy kevésbé burkoltan a nemtetszésemet.
- Nem rossz ötlet, de....ezt aligha tudnánk megoldani anélkül, hogy a büfés boszi ne vegye észre utólag, hogy rosszban sántikáltunk... Mi lenne, ha ott hagynánk a kupéjuk előtt az italokat egy levél kíséretében? Valami ilyesmit írhatnánk bele, hogy hű szurkolóik küldik a Mardekár kviddics csapatának. Amilyen nagy az egójuk, biztos elhiszik magukról, hogy tényleg a rajongóiktól kapták.
- Na igen. Azért remélem Avee nincs velük vagy azóta nem keveredett hozzájuk. Bár nem olyan lány, aki elbírja ezeket a libákat viselni. Na okés, ez jóó terv. Hmm meg is van, mit írok bele.
Felpattanok, és egy papírt és tollat ragadva direkt megmásított, nyomtatott betűkkel vésett írással felfirkantom a szöveget a lapra.

A mardekárosok legszebb kviddicsjátékosainak!
Fogadjátok ajándékainkat, melyekkel sok sikert kívánunl a jövőbeli kviddics meccsehez.
Hű, szerető rajongóitok: a mardekárosok

- Na ez jó lesz?
ha jó, akkor örülök, de ha tesz hozzá valamit, megvárom. AKár át is írhatja.Miután végzünk a levéllel, felpakoljuk a cuccokat és kiosonva követem Nirát aki minden bizonnyal már tudja melyik fülkében pöffeszkednek. Lepakoljuk az ajtó elé.
- Ha kopogok, gyorsan be kell szaladnunk vissza a kabinunkba, nehogy gyanakodjanak - mondom halkan. Szerencsére nem volt olyan messze. Majd nagy levegőt véve bekopogok, és utána rögtön rántom is magammal Nirát, ha nem bukunk le azonnal.[/color]

[Sütőtöklé misszió]

Sütőtöklé misszió


to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Cuki mert annak akar most tűnni. Ha beosztanák egy házba biztos mardis lenne... Amúgy Tarzan a neve, és egy ruhamániás dög... Igen rólad beszélek - meséli a cicájáról Sophie, mire hitetlenkedve csóválom a fejem.
- Á, tuti csak túlzol. Eddig igazi kis angyalnak tűnik ez a macskusz! - ugratom a lányzót.
Ahhj. Na és neked? Van valami ilyen  ördögfiókád, aki lépten nyomon rajtad csüng, amikor nem kéne? - hangzik el a kérdés, ami elég mélyen érint.
- Sajnos már nincs... Volt egy kutyám, Dió, de pár éve meghalt sajnos - mondom szomorúan, aztán szerencsére hamar visszatér a jókedvem a kviddics hallatán.
- Ó köszi, igen, engem is meglepett, hogy bejutottam, mert azért még elég kezdetleges a technikám. De annál lelkesebb vagyok! - vigyorgok rá élénken, miközben ezerrel keverem a löttyöt.  
- Hááát. Én pálcakészítő akarok lenni.Vagy valami faragással kapcsolatos akármi. A pálcakészítők legalább fákat használnak és faragnak. Azt hiszem ez úgy még jó is lenne nekem. Annyira nem szeretek varázslatokat használni, ez meg kevésbé tűnik annak - magyarázza elképzeléseit Sophie, amit nagyon érdeklődve hallgatok.
- Fú ez jó ötlet! Azt hiszem, nekem is valami olyasmi kéne, ami nem annyira kapcsolódik a varázslatokhoz - dünnyögöm, mire lassan csak elkészülünk a kotyvasztással.
- Igazi boszorkánykonyhát rittyentettünk itt, hihi - nézek végig elégedetten műveinken, majd Sophie irománya fölé hajolok és kíváncsian olvasom, mit sikerült alkotnia.

A mardekárosok legszebb kviddicsjátékosainak!
Fogadjátok ajándékainkat, melyekkel sok sikert kívánunl a jövőbeli kviddics meccsehez.
Hű, szerető rajongóitok: a mardekárosok

- Na ez jó lesz? - kérdezi csíntársam, mire összedörzsölöm a tenyeremet.
- Fú ez tök szupi! - vágom rá, aztán mindössze annyival egészítem ki a levelet, hogy rárajzolok egy pár seprűt meg szívecskét. Nem túl jó a rajztudomásom, de azért erre még én is képes vagyok. Miután megvan a három üveg „finomság” meg a levél, végigsettenkedek a folyosón Sophieval a nyomomban és némán Lorelai kupéjára bökök.
- Az az - tátogom a lányzó felé, és lepakolom az ajtó elé a cuccokat, aztán kérdőn nézek társamra, hogy akkor hogyan tovább.
- Ha kopogok, gyorsan be kell szaladnunk vissza a kabinunkba, nehogy gyanakodjanak - adja ki az ukázt a prefektuslány, mire szalutálok felé egyet „igenis” gyanánt. Aztán már nincs más hátra, mint a stratégiailag kulcsfontosságú pontnál elrohanni. Vigyázz, kész.... éééés rajt! Ha mást nem, legalább gyors tudok lenni, olyan sebességgel lövök ki Soph után, ahogy csak bírok. A fránya talárban persze majdnem elbotlok, de aztán megtámaszkodom az egyik kupéajtón, ami hála az égnek zárva van, így nem zuhanok be vadidegenek közé. Egy szempillantás múlva már a saját kupénk biztonságos rejtekén vagyunk és én kipirult arccal vigyorgok Sophiera.
- Azta! Ez nem volt semmi! - tartom felé elismerően a tenyeremet, várva, hogy belepacsizzon a lány.
Aztán mint aki kilométereket futott, úgy rogyok le az ülésre.
- Fú csajszi, tökre elfáradtam - vallom be sóhajtva és alig láthatóan résnyire nyitom a kupéajtót, hogy halljuk a folyosóról beszűrődő hangokat. Lorelaiék már nagy eséllyel magukévá tették az ajándékot, és ha minden jól megy, akkor hamarosan rájuk jön a szapora is...
Egy kisebb csendes pihi után felkapom a fejem a mardis szipirtyó hangjára, aki idegesen magyaráz a barátnőinek.
- Fujjj de gusztustalan volt! Merlinre, ha egyszer kiderül, hogy ki tette ezt! - magyaráz a lány, aztán egyszer csak egy másik zaj is tisztán kivehető a háttérből, ami nem lehet más, mint egy kiadós fingás. Gyorsan a szám elé kapom a kezem, nehogy meghallják, ahogy felröhögök.
- Ajjj... csak ezt ne.... - szalad ki a lány száján, aztán már csak a rohanó lépteiket hallom.
- Ez az!!! - vigyorgok kárörvendően Sophiera. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor rég éreztem ilyen jól magam, mint most. Talán nem is lesz olyan rossz ez az idei tanév.

[GIRL POWA']

GIRL POWA'

Niraniel

(2000. 09. 01.)

Azt hiszem prefektusként rosszban sántikálni nagyon jó dolog, de peresze ez a rosszban sántikálás nemes célt szolgál. Kicsit szomorú belegondolni abba, hogy már ezen kívül csak egy évet töltök itt, és vége ezeknek a napoknak, vége, hogy gondtalanul gyerek legyek, hogy gondtalanul ne nézzenek hülyének a felnőttek világában. Belegondolok ebbe, és elmegy a kedvem az egész felnövéstől. Olyan ilyesztő és idegen. Vajon milyen ember lesz belőlem? Remélem nem válok megkeseredett könyvtárosnénivé, ha megöregszem. Szeretmék még gyerek maradni, nem állok készen arra, hogy egyetemista legyek, nem állok készen, mert félelmetes az a világ, és amíg félek tőle nem merek előretekinteni a jövő felé. Azt hiszem megint csak magam alá temetnek ezek a gondolatok. Na mindegy, majd csak lesz valami, inkább kiélvezem a lehető legjobban még azokat az éveket, amikben remélhetőleg gyerek maradok. Nos ez is egy ilyen pillanathoz tartozik.
Amint Nira bekopog és szaladni kezd én is követem, közben rettenetesen izgulok, hogy ne bukjunk le. Valahogy nem éreztem megemban azt az erőszellemet, ami általában megszállja a griffendéleseket. Szóval nem nagoyn tudtam volna mit kezdeni, ha kicsapják a balhét ezek a mardekáros libák. De szerencsére sikerült megúsznunk, és mivel mindig szokásom a szorult helyzetből inkább kereket oldani, így már ez a hajrázás már annyira nem fullaszott ki.
- Fú csajszi, tökre elfáradtam - lihegi, mire elvigyorodok.
- Majd az évek kondiban tartaniak - fújok azért én is egy nagyot. Bár eléggé álmosnak érzem magam, ugyanis még mindig űlmos vagyooook. Inkább le is zuttyanok a székekre és álmosan kinyúlok rajta. Közben hallom, hogy a szomszéd kupéban meglehetősen hatásosnak bizonyul a cucc, amire kénytelen vagyok fáradtan kuncogni egyet.
- Ez az!!! - vigyorodik el jókedvűen Nira is.
- Nos, remélem hasonlóan izgos év lesz az idei, mint amilyenként elkezdődött - mondom ásítva - azt hiszem ideje átöltözni nekem is... - majd előveszem a pálcámat és lesuvickolósítom Nira cuccát. Őszintén fogalmam sincs, hogy ez szabályos-e, vagy nem de mivel nem vágódik az ölembe egy darab levél sem a MMM-től, így gondolom mégis csak szabad. Na mindegy, izgisebb volt löttyöket kikeverni, mint átkokat dobálni rájuk.
Miután átöltözök, még egy kicist elhelyezkedem az ülésemen, majd álmosan az ablaknak nyomom a fejem. Nem sokára tenni-venni kell majd, de az még kicsit odébb lesz, addig próbálok szundizni Nira társságában.
- Hmmm, majd kelts fel, ha van valami izgis - motyogom, és elnyom az álom.

KÖSZI EZT A SZUPI LÖTTYKEVERŐS JÁTÉKOT  
a helyszín szabad