Pixie Könyvesbolt

Roxmorts egyetlen és ennél fogva legforgalmasabb könyvesboltja a Pixie. Két hetente érkeznek ide új könyvek, de a választék amúgy is mindig elég jelentős. A bolt galériával ellátott, belseje kifejezetten olvasóbarát; napfényes, asztalokkal és kényelmes pamlagokkal berendezett. Mégsem kelti egy könyvtár érzetét, mert itt mintha a vidám zsivaly még a könyvekből is kiszűrődne...

A sors keze..?

to: Miss Evans



2001. május 13.

Furcsa nap volt ez a mai. Erősen lehűlt a levegő az elmúlt napokhoz képest, hirtelen tíz fokkal kevesebb volt a hőmérséklet. A diákokat ez biztosan rosszul érinthette, hiszen már beleélték magukat a nyári szünetre emlékeztető hangulatba, amit a tikkasztó meleg okozott. Egyik napról a másikra megfosztotta aztán ettől az idilltől őket az időjárás, és kénytelenek voltak szembesülni a ténnyel, hogy a tanévnek még koránt sincs vége, sőt, vannak közöttük olyanok, akikre még komoly vizsgák várnak.
Ennek ellenére sokan kiszabadultak Roxmortsba, ki-ki más okból kifolyóan. Volt, aki egy finom vajsörrel oltotta a szomját a barátai társaságában, mások Zonkónál vagy a Szellemszálláson ütötték el az időt, hogy történjen valami. Hamox nem tartozott közéjük, ő egyik legkedvesebb hobbijának, az olvasásnak hódolt inkább, ami bármikor lekötötte a figyelmét. Egy átlagos borongós napon általában kevesebben fordultak meg a Pixie könyvesboltban, mint a Czikornyai és Patzában, Hamox ezért is döntött úgy, hogy ma inkább Roxmortsba látogat el. Ám amint belépett az üzletbe, fejét rázva kellett szembesülnie azzal, hogy elszámította magát. Nem ő volt az egyetlen, aki ma a könyvek társaságába kívánt belefeledkezni. Az olvasósarok tele volt diákokkal, egy szabad széket sem talált, így gyors újratervezés után már menni is készült volna, hogy a londoni könyvtárba hopponáljon, ahol remélhetőleg akad majd szabad hely a számára, amikor is hirtelen megakadt a tekintete egy piramis alakú könyvkupacon.
A piramisok titka - Tray Wheeler Professzor Pennájából : hirdették a könyvek cikornyás, ezüst betűkkel, és Dawson érdeklődve lépett a kupac felé, hogy elolvassa a könyv leírását, amely azonnal felkeltette érdeklődését, lévén, nagyra becsülte Wheeler Professzor munkásságát. Ám mielőtt még a kezébe vehetett volna egy példányt, összeütközött egy fiatal, szőke hajú lánnyal.
- Ó, ezer bocsánat. Nem figyeltem - mentegetőzött a leányzónak, majd már lépett volna arrébb, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy nem tud.
- Mi a...? - hangzottak el a fejében ezután válogatott káromkodások, amiket elővigyázatosan lenyelt, nem akart ugyanis feltűnést kelteni. Habár előbb-utóbb rá kellett jönnie, hogy akár akarja, akár nem, biztosan feltűnést fog kelteni. Ő is, és szegény lány is, akivel valamely megmagyarázhatatlan okból kifolyóan összeragadt a keze. Hamox elgondolkozva bámult a furcsa jelenségre, és közben végigpörgette az agyában az általa ismert varázsigéket, hátha segítségükre lehetne valamelyik... Egyelőre azonban úgy festett a helyzet, hogy bármelyik szétszakító bűbájt is alkalmazná, azzal kárt tehetne a testi épségükben. Ezt pedig semmi esetre nem akarta megkockáztatni. Az is felmerült benne, hogy esetleg a szeszély járatja bolondját velük, de hát arról professzor létére is igen csekély tudással rendelkezett, hogyan lehet a szeszély hatását kiiktatni. Így egyelőre nem maradt más hátra, mint a fennálló helyzetet méltósággal elviselni és tovább keresni a megoldását.
- Nos, Miss... - itt szünetet tartott, hogy a lány bemutatkozhasson. - Nagyon úgy fest, hogy... összeragadtunk, bármilyen furcsán is hangozzon ez. Ha már a sors ily különös fortélyának áldozatai vagyunk, kérem engedje meg, hogy bemutatkozzam. Dawson A. W. Hamox Professzor vagyok - mondta zavartan mosolyogva, majd körülkémlelt a boltban, hogy kitől kérhetnének segítséget ebben a kínos helyzetben.

Dawson A. W. Hamox Professzor

  Őrült egy nap ez a mai, tegnap még elég volt a póló ma meg már lassan a pulóverem is kevés ahhoz, hogy meg ne fagyjak . Ha a májusra gondolok, akkor általában a meleg, a virágok és a napsugár jut az eszembe, véletlenül sem a hideg, majdhogynem ősziesre forduló napok. Igazából én szeretem az esőt, de ha az ember már felkészült a meleg napokra, akkor kicsit csalódik ha nem azt kapja amire számított
A klubhelyiségem ablakában ülve próbálom magam rászedni, hogy kimozduljak. Már a hét elején elterveztem, hogy elmegyek  a Pixie könyvesboltba. Ehhez az ötletemhez tartom is magam, hiába esik. Próbáltam a kedves barátnőimet is meggyőzni, hogy legalább egy valaki tartson velem, végülis  Roxmorts is izgalmasabb ha van egy kis társasága az embernek.  S bár a könyvesboltba nem szívesen jönnek velem, arra hivatkozva, hogy ma nem akarnak még könyvet sem látni, hisz egész héten eleget tanulnak és legalább ezt az egy délutánt szeretnék anélkül eltölteni, de azért elkísérnek valameddig, aztán mindenki megy a dolgára s egy jó vajsör mellett találkozunk.  Tényleg eszméletlenül sok mostanság a tanulnivaló, de lehet, hogy csak azért tűnik ennyire nehéznek mert már lassan itt a tanév vége és elfáradtunk már egy kicsit, legalábbis én és a barátaim már biztosan.  Igyekszem rétegesen öltözni, nem hiányzik az egyébként sem unalmas napjaimba egy kis nátha, vagy rosszabbik esetben láz is. Bár már eltettem a meleg felsőimet, igyekszem a ládám mélyéről előhalászni őket.
Nincs is annyira hideg, vagyis én nem találom annak az időt, a lányok mellettem útközben majd megfagynak, de én előre szóltam, hogy a szvetterjük alá kevés a póló. Meg is jegyzem nekik néhányszor, hogy nekem már megint igazam volt, aztán inkább elhallgatok, hogy még véletlenül se nyávogjanak tovább. Nem bírom a kényes embereket és általában a csajokra is rászólok ha úgy érzem, hogy elég.
A könyvesbolthoz érve elbúcsúzunk, én megígérem, hogy sietek, ők meg megígérik, hogy nem hagynak semmiképp sem itt. Tudom milyen könyvekre van szükségem, ezért gyors leszek, úgyhogy marad egy kis időm, hogy valami olyat is beszerezzek amit az unalmasabb napjaimba előszedhetek és leköti a figyelmemet. Nagyon sokan vannak ma is, de nem zavar, nem tervezek sok időt itt eltölteni.
Lassan sétálva, nézegetem a polcokon való könyveket remélve, hogy találomra megtetszik valamelyiknek a címe. Ekkor a figyelmetlenségem miatt összeütköztem egy idősebb férfival.
- Ó, ezer bocsánat. Nem figyeltem. - - mentegetőzött a férfi.
- Ugyan, én kérek elnézést, kissé elkalandoztak a gondolataim. -  nem szándékoztam egy idegennel időzni ezért egy mosolyogva indulnék is  tovább, de furcsa módon nem tudok, nem engedi a kezem és az ő keze sem. Rémülten néztem az úrra és tudtam, hogy ide az én varázsló tudásom kevés lesz, ezért nem is reagáltam semmit egyszer, vártam mondjon inkább ő valamit. Inkább beletörődtem a mai nap furcsaságaiba.
- Nos, Miss... -  látom ő is érzi, hogy ma nem kevés időt fogunk együtt tölteni, itt az ideje a bemutatkozásnak.
- Evans, Amelia Evans. De ha kényelmesebb önnek, akkor kérem nyugodtan szólítson Amelianak.– nem kell szerintem a felesleges magázódás az ő részéről.
-  Nagyon úgy fest, hogy... összeragadtunk, bármilyen furcsán is hangozzon ez. Ha már a sors ily különös fortélyának áldozatai vagyunk, kérem engedje meg, hogy bemutatkozzam. Dawson A. W. Hamox Professzor vagyok – közben aranyosan mosolyog.
Hát ez jó, izgalmas délutánnak nézünk elébe, életembe először összeragadtam valakivel, megmagyarázhatatlan okokból, meghatározhatatlan ideig és még professzor is, had érezzem egész délután kicsit sem lazának magam.
- Lehet, hogy buta kérdés, de ön sejti, hogy mi lehet ez? – teszem fel az úrnak az első kérdésemet a kezünkre pillantva, én nem értem, hogy mi történhet és amúgy is hamarabb telik az idő ha legalább beszélgetünk.

A sors keze..?

to: Miss Evans



2001. május 13.

Szerencsére a fiatal lány nem haragudott meg, amiért egymásba ütköztek, sőt, ő is udvariasan szabadkozni kezdett:
- Ugyan, én kérek elnézést, kissé elkalandoztak a gondolataim – mondta, mire Hamox kedvesen rámosolygott. Hát igen, van ilyen. Az ember gondolatai ide-oda szállnak, mint a szél, és gyakran olyannyira messze kerülnek az eredeti gondolatmenettől, hogy ami Hamoxot illeti, sokszor azt sem tudja, hogyan lyukadhatott ki ott, ahol, mikor teljesen máshonnan indult. No de vissza a történésekhez. A professzor hamar felismerte, hogy ez a találka bizony nem lesz olyan gyors és fájdalommentes, ahogyan azt nagy eséllyel mindketten feltételezték összeütközésük pillanatában. Ezért is érdeklődött a kishölgy neve iránt, aki volt olyan közvetlen, hogy el is árulta azt.
- Evans, Amelia Evans. De ha kényelmesebb önnek, akkor kérem nyugodtan szólítson Amelianak – mutatkozott be a diáklány, akinek ez alkalommal Dawson nem nyújtott kezet, mikor rajta volt a sor, hogy bemutatkozzon, hiszen bár – akaratlanul -, de már fogták egymást kezét. Ez az egész annyira különös volt, hogy egy pillanatra Hamox lefagyott, és csak Amelia kérdése térítette magához:
- Lehet, hogy buta kérdés, de ön sejti, hogy mi lehet ez? – hangzott el a jogos kérdés, amivel csak egy volt a baj. Az, hogy a professzor nem tudott rá válaszolni. Mágiatörténeti szempontból rengeteg rendhagyó esemény történt az utóbbi években, melyeket a Mágikus Szeszély jelenségének titulált a Minisztérium és a varázslótársadalom egyaránt. Egyelőre Dawson is ezen hipotézis pártján volt, de csak azért, mert egyelőre nem volt olyan elképzelése, amit bizonyítani tudott volna.
Az utóbbi időben egyre több furcsaság történt Dawsonnal is, melyek igen kellemetlenül érintették. A minap például Dalton zaklatottan kereste fel otthon, mert azt olvasta a Reggeli Prófétában, hogy valami furcsa, baljós listán szerepelt apja neve. Dawson – mivel nem olvasta a Prófétát – nagy eséllyel nem is értesült volna erről, ha a fia fel nem világosítja. Furcsállta a dolgot, mert ő nem volt jelen a cikkben szereplő eseményen, Roxmortsban. Bízott benne, hogy mindez csak a Prófétánál dolgozó újságírók agyszüleménye, akik bármit leírtak volna, hogy megdöbbentsék olvasóikat, és cseppet sem érdekelte őket azon körülmény, hogy ezzel viszont halálra rémíthetik a szóban forgó személyek családtagjait. Ez a mai fordulat azonban magasan verte a prófétás esetet is… Most tényleg a bőrén tapasztalta, milyen az, ha egy „nagyobb erő” átveszi az irányítást felette. Egy kis ideig gondolkodott, majd így felelt hát Ameliának.
- Sajnos sejtelmem sincs… Sokan bizonyára a Szeszélynek tulajdonítanák ezt a bizarr esetet, de én nem vagyok erről egészen meggyőződve. Viszont legjobb lesz, ha szólunk a bolt vezetőjének, hogy hívjanak ide egy medimágust, no meg a Minisztérium egyik szeszély-szakértőjét, akik segíteni tudnak rajtunk – javasolta a lánynak, s ha az egyetért a felvetésével, akkor így folytatja:
- Mehetünk Amelia? – kérdezte a lányt, és – még mindig összeragadva - szépen lassan elindult a pult felé, hogy beszéljen a boltvezetővel.

Dawson A. W. Hamox Professzor

   Nem épp a lekényelmesebb szituációban vagyunk benne és életembe nem gondoltam volna, hogy ennek köszönhetően fogok megismerkedni valakivel. Még meg sem tudom nevezni a jelenséget, a Szeszélyre gondoltam először, de valahol mélyen azt kívánom, bárcsak ne az lenne. Reméltem, hogy nem lesz benne soha részem, olyan szörnyű dolgokat hallok azzal kapcsolatban, de a mi helyzetünk sem rózsás, annyira tehetetlennek érzem most magam, ötletem sincs, hogy hogyan tudnánk megszabadulni ettől. Bízok Mr. Hamoxban, ő a tapasztaltabb, lehetséges, hogy már találkozott ilyennel, megtudja oldani, vagy tud segítséget kérni. Tudja kihez kell most fordulni lehetőleg minél hamarabb, én addig igyekszem nyugodt maradni, uralkodni magamon és mindenben a segítségére lenni, nem akarom elhamarkodni és képzetlen emberre bízni azt, hogy szétválasszon minket, elég komolyan megsérülnénk akkor.  Igyekszem keveset mozogni és bárhova fordul a kezemet igyekszem ellazítani, hogy tudjon rajta uralkodni, ezzel is könnyíteni kicsit a dolgot. Nem igazán tudunk a másik akarata nélkül mozogni, mégiscsak összevagyunk kötve, ki tudja mennyi időre?
    - Sajnos sejtelmem sincs… Sokan bizonyára a Szeszélynek tulajdonítanák ezt a bizarr esetet, de én nem vagyok erről egészen meggyőződve. Viszont legjobb lesz, ha szólunk a bolt vezetőjének, hogy hívjanak ide egy medimágust, no meg a Minisztérium egyik szeszély-szakértőjét, akik segíteni tudnak rajtunk- figyelmesen hallgatom végig amit mond, és igen, jól lászik rajtam, hogy egyre jobban kezdek bepánikolni. Medimágus, szeszély-szakértő, ezek a szavak egyáltalán nem megnyugtatók  és valahogy kisebb aggodalmat okoznak nekem. Ma reggel, amikor azt terveztem, hogy eljövök a Pixibe, nem gondoltam, hogy nap végére medimágus kezei közé kerülök, egy professzorral, összeragadt kezekkel.
Kipillantok az ablakon, a barátnőim már biztosan várnak, de most a legfontosabb, hogy megoldjuk ezt a helyzetet.
 - Mehetünk Amelia? ? – zökkent ki a csendes gondolataimból Mr. Hamox, el is felejtettem reagálni az előző mondataira.  Kicsit elszégyellem emiatt magam és próbálom összeszedni a gondolataimat, elég nehéz így is a helyzet, nem kell, hogy még össze is zavarodjak.
- Öhm, igen menjünk– bököm ki végül,- remélem minél hamarabb tudnak rajtunk segítenimosolygok. Aztán eszembe jut, hogy ezt lehet nem kellett volna, most biztos azt gondolja, hogy nem szimpatikus, vagy épp nem akarok több szót váltani, ami nem igaz. . – Nem azért mert nem élvezném a társaságát, csak tudja a barátaim biztosan izgulnak. -  mondjuk lehet magyarázkodni sem kellene mert csak rontok a helyzeten. Mr. Hamox annyira nyugodt, én meg be vagyok itt pánikolva, hogy mi lesz velünk.  – Na de mindegy, menjünk, kérjünk valami segítséget- elindulunk a pult felé óvatosan.

A sors keze..?

to: Miss Evans



2001. május 13.

Miss Evans készségesen átadta az irányítást Dawsonnak, így gördülékenyebben haladhattak a professzor terve szerint az események. - Öhm, igen menjünk – egyezett bele az ötletbe a fiatal lány. Hamox miután megkapta a beleegyezést, szépen lassan megindult a pult felé. Közben ügyelt rá, hogy ne rántsa meg véletlenül sem Amelia kezét, nehogy fájdalmat okozzon neki.
– Nem azért mert nem élvezném a társaságát, csak tudja a barátaim biztosan izgulnak. Na de mindegy, menjünk, kérjünk valami segítséget – mondta a lány, mire Hamox megértően bólintott.
- Hát igen… Bízzunk benne, hogy hamarosan mindketten szabadulunk ebből a szorult helyzetből – mondta összeráncolt szemöldökkel. Óvatosan, lassú léptekkel jutottak el az eladó hölgyig, aki döbbenten nézett rájuk.
- Magukkal mi történt? Jól vannak? Te jóságos ég! – mondta, vagyis inkább sikította a nő. Erre persze minden vásárló feléjük fordult, és egyenesen kitört a pánik. Voltak, akik kirohantak a boltból, mások közelebb jöttek hozzájuk, és megrökönyödve szemlélték a kezüknél fogva összeragadt párost. Hamox máskor sem szerette a tömeget, nemhogy ebben a szorult helyzetben, így igen kellemetlenül érintette a dolog. Remélte, hogy ennél azért tapasztaltabb eladóval állhat szemben, aki nem kelt pánikot egy pillanat alatt, de sajnos csalódnia kellett.
- Kisasszony! Kérem, nyugodjon meg! Azzal nem segít rajtunk, ha pánikol! – mondta határozott hangon a vörös hajú, fiatal nőnek, aki továbbra is csak sápitozni tudott. A hanuglat egyre feszültebbé vált körülöttük, és Dawson türelme már fogytán volt.
- Kérem, hívjon segítséget azonnal! Értesítse a Mungót, hogy küldjenek ide egy medimágust, és a Minisztériumot is, hogy haladéktalanul jöjjön ide egy Szeszély-szakértő! – adta ki az utasítást nyugodt, határozott hangon, de az eladó annyira bepánikolt, hogy képtelen volt megnyugodni.
- Merlinre! Ezt a Szeszély művelte magukkal? Mi lesz velünk? Mi lesz itt?! – kiáltozott magából kikelve, ám szerencsére ebben a pillanatban ott termett mellette egy idősebb férfi.
- Elnézést kérek a kolléganőm viselkedése miatt! Mindenkit arra kérek, hogy őrizze meg  a hidegvérét! – nézett végig a vásárlókon a férfi. – Tadeus Alley vagyok, a boltvezető. Azonnal értesítem a hatóságokat, kérem legyenek még kis türelemmel! Addig is, az úron és a fiatal hölgyön kívül arra kérek mindenkit, hogy hagyja el a boltot, amíg rendezzük az ügyet! – tette hozzá magabiztosan. Ez a markáns fellépés már hatott, az eladólány is abbahagyta végre a sipítozást, és gyorsan elvonult hátra, hogy kicsit megmossa az arcát és lehiggadjon. A bolt kezdett kiürülni, Tadeus pedig közben gyorsan vészjelzést küldött a Mungónak és a Minisztériumnak, majd odahozott két széket a nem mindennapi párosnak.
– Kérem, foglaljanak helyet, amíg megérkeznek az illetékesek! Kérnek esetleg egy pohár vizet? – érdeklődött figyelmesen. Dawson igyekezett lassan, óvatosan helyet foglalni, ha Amelia nem ellenkezett.
- Nagyon köszönöm Uram a segítségét! Ön nélkül ki tudja, hová fajult volna ez a káosz… - rázta meg a fejét, mintha valami rossz érzést szeretne elhessegetni. – Részemről megköszönöm a vizet, eléggé megszomjaztam ebben az izgalomban... Jól van, Amelia? - fordult aggódva a lány felé.

Dawson A. W. Hamox Professzor

  Káosz kerekedett az egész üzletben. Én és Mr. Hamox voltunk a középpontba, talán ha ez nem egy ilyen eset  miatt történik és nem félek én is a következményektől, vagy attól, hogy hogyan lesz ez az egész megoldva akkor még kicsit élvezem is a tömeg figyelmét. De most nem azért figyeltek fel ránk mert büszkék voltak ránk, vagy mert elismerték valamilyen cselekedetünket, most az emberek félelme és pánikba esése miatt voltunk a középpontban. Nehéz megmondani, hogy tőlünk, vagy csak a velünk történő jelenségtől féltek. Volt aki egyenesen kirohant a boltból, mások elfehéredett arccal néztek ránk aztán a kezünkre, és ezeket a pillantásokat egyre többször ismételték meg, aztán mikor sok bámészkodónak leesett, hogy mi is lehet ez az egész, ők is csatlakoztak a visítva kirohanók tömegéhez. Életembe először keltettem ekkora félelmet és igazán szokatlan érzés, kicsit mintha szégyellném magam. Nem tudom miért, hisz nem én akartam ezt, megtörtént akaratomon kívül. Az eladónő falfehérré változott és szerintem az ájulás kerülgeti, a levegőt is csak kapkodja a visításai közben, ha épp el nem felejti. Nem is tudja levenni a szemét rólunk és folyamatosan a fejéhez kapkod, kicsit olyan  mintha mindig eszébe jutna, hogy elfelejtett valamit, de azért közben visítozik. Dr. Hamox annyira nyugodtan kezeli a helyzetet, most kissé boldog vagyok, hogy ő ebben a helyzetben a társam, tudom, hogy megtudja oldani és számomra biztonságot ad az, hogy rátudok támaszkodni, mindenféle értelemben. A sikítozásokat próbálom kicsit kizárni a fejemből, de nem szólalok meg még most sem, magam elé meredve állok és érzem, hogy már kicsit elkezdett fájni a fejem és egyre nagyobb vízcseppek jelennek meg rajtam, émelygek, talán az emberek óriási pánikja hozta ki belőlem és borított ki ennyire, nem tudom, de szükségem van valami hidegre.
A nagy káosz közepén megjelent a bolt eladója és örültem, hogy ő annyira nyugodtan fogadta a helyzetet. Szerencsére kiküldött már mindenkit a boltból és most már a csend uralkodott körülöttünk ameddig vártuk a segítséget. Örültem is neki, így én is magamhoz tudtam jobban térni és igyekeztem ügyelni arra, hogy ne essek össze.
– Kérem, foglaljanak helyet, amíg megérkeznek az illetékesek! Kérnek esetleg egy pohár vizet?– alig vártam, hogy leüljek és örültem, hogy ennyire figyelmes az úr. Amint Mr. Hamox is egyértelmű jeleket adott arra, hogy le szeretne ülni, követtem, a székeken most jobban éreztem magam.
– Részemről megköszönöm a vizet, eléggé megszomjaztam ebben az izgalomban... Jól van, Amelia? – próbálok mosolyogni a professzorra, de valahogy úgy érzem, hogy látszik rajtam, hogy most éppen nem vagyok a toppon, de nem akarom, hogy teljesen velem foglalkozzanak, van elég bajunk.
- Én is szeretnék kérni egy kis vizet – nehezen ment a megszólalás, mert már teljesen kivan száradva a szám és a káosz közepette az erőm is kezdett elhagyni. Megköszörülöm a torkomat és folytatom is tovább  – Hát igazából voltam már jobban is, de egy pohár víz biztosan segíteni fog. Maga jól van? Nem viselte meg ez a nagy ordítozás? Nem gondoltam volna, hogy ekkora félelmet fogunk kelteni az emberekben, talán engem ez is viselt meg igazán, furcsa volt látni, hogy ekkora félelemmel néznek ránk.

A sors keze..?

to: Miss Evans



2001. május 13.

- Én is szeretnék kérni egy kis vizet – felelte Amelia, mire Tadeus azonnal intézkedett.
- Hát igazából voltam már jobban is, de egy pohár víz biztosan segíteni fog. Maga jól van? Nem viselte meg ez a nagy ordítozás? Nem gondoltam volna, hogy ekkora félelmet fogunk kelteni az emberekben, talán engem ez is viselt meg igazán, furcsa volt látni, hogy ekkora félelemmel néznek ránk – mondta Amelia, és Hamox gondterhelt arccal bólintott. – Bizony, a pániknál nincs rosszabb… Ilyen helyzetben az emberek képesek teljesen kivetkőzni magukból – mondta elgondolkozva.
- Invito poharak – szólalt meg közben a boltvezető a háttérben, majd mikor odalebegtek a poharak, átnyújtotta őket a párosnak, és aztán az Aguamenti varázslattal tele is töltötte őket. – Köszönöm – mondta Hamox, aztán nagy kortyokban ki is itta az egészet, hogy aztán letegye a poharat a mellettük lévő pultra. Tadeus addig a bolt bejáratához ment, hogy ott várja a szakértőket, akikre szerencsére nem kellett sokat várni. Pár percen belül hoppanáltak is az üzlet elé. Tadeus beengedte őket, majd hevesen magyarázni kezdett.
- Tudják, egyszer csak, minden előzmény nélkül ez a férfi és ez a lány összeragadt a kezüknél fogva – hadarta el a helyzetet, amíg a medimágus – egy középkorú, szemüveges férfi medimágusi köpenyben, és egy fiatalabb nő, aki minden bizonnyal a minisztériumtól jöhetett, megérkeztek Hamoxék elé. – Jó napot! – szólalt meg először a nő. – A nevem Hilda Rimphley, a Mágikus Szeszélyügyi Főosztálytól jöttem – mutatkozott be. – Ő pedig itt Igor Wans, a Szent Mungó medimágusa – mutatott a férfira, aki némán bólintott, szemlátomást hagyta a nőt érvényesülni.
- Ne aggódjanak! Tökéletesen urai vagyunk a helyzetnek, máskor is kezeltünk már hasonló esetet, csak akkor két ember a hátuknál ragadt össze… - vett végre levegőt, mire Hamox közbeszúrhatta:
- Nagyon örvendek… - aztán Hilda vissza is vette a szót. - Nem kell semmit tenniük, csak hunyják be a szemüket, és képzeljék el, hogy szépen-lassan szétválnak a kezeik, és szabaddá válnak. Én közben elvégzem a szétválasztó varázslatot, és minden szépen rendben lesz…. – nézett most már-már tyúkanyós tekintettel Ameliára a boszorkány. – Rendben, Kedvesem? – kérdezte meg tőle, majd ha megkaptaa választ, folytatta: - Nos, kezdhetik is… Most hunyják le a szemüket – adta ki az utasítást, mire Hamox becsukta a szemét. – És képzeljék el, hogy lassan szabaddá válik a kezük… - a professzor gondolatban ismét követte az instrukciót, majd feszülten várt, hogy mi lesz. Eközben Hilda bonyolult pálcamozdulatokkal elvégezte a nonverbális varázslatot. Hamox melegséget érzett a kezénél, s pár pillanat múlva ismét a súlytalan levegőt érezhette a lány érintése helyett. – Kinyithatják a szemüket! – engedélyezte ünnepélyes hangsúllyal Hilda, s Hamox így is tett. – Merlinre! – nézett felszabadult jobbjára csodálkozva.– Nagyon köszönjük! – hálálkodott, majd Ameliára mosolygott. – Megmenekültünk! – mondta örömtől csengő hangon.
- Azt hiszem, akkor itt végeztünk is – mondta komoly hangon Wans, aki most először szólalt meg.– Minden jót! – köszönt el, majd biccentett egyet Hildának és Tadeusnak, s gyorsan ment is a dolgára.
- Valóban! További Szeszély-mentes szép napot kívánok! – búcsúzott mosolyogva Hilda is, aztán mint aki jól végezte a dolgát, kilibbent az üzletből. Bár Hamox nagyon ritkán ivott, most úgy érezte, ráférne egy jó öreg lángnyelv.
- Meghívhatom a Három Seprűbe egy frissítőre kedves Amelia, a nagy ijedtségre? Vagy nagyon siet a barátaihoz? – kérdezte megkönnyebbült mosollyal az arcán.

Dawson A. W. Hamox Professzor

  Kihűlt kezekkel vettem át a boltvezetőtől a poharat. Meleg volt az üzletben, de az emberek pánikja megfagyasztotta a levegőt. Lassan kortyoltam a vizet és igyekeztem arra koncentrálni, hogy ne nyeljek félre. így, hogy kiment minden pánikba lévő ember a boltból, sokkal nyugodtabb vagyok és kezdem megszokni a helyzetet. Kicsit kinyújtom a kezemet, hogy Mr. Hamox könnyebben tudja letenni a poharát, lassan én is kortyolgatni kezdem a vizet. Két ismeretlen alak jelent meg, nem sokkal a bolt kiürítése után, ők a mi megmentőink, ettől a gondolattól sokkal jobban éreztem magam, gyorsan letettem a poharamat és vártam, hogy mi fog történni.
– Jó napot! A nevem Hilda Rimphley, a Mágikus Szeszélyügyi Főosztálytól jöttem. Ő pedig itt Igor Wans, a Szent Mungó medimágusa. Ne aggódjanak! Tökéletesen urai vagyunk a helyzetnek, máskor is kezeltünk már hasonló esetet, csak akkor két ember a hátuknál ragadt össze… – mutatkozott be a kedves hölgy, Mr. Hamox üdvözölte őket én pedig próbáltam magabiztosnak látszani, több-kevesebb sikerrel, torkomat megköszörülve köszöntem, de csak egy „Jó napot!” hagyta el most a számat, a hölgy észre vette, hogy kicsit parázok ezért próbált biztatóan mosolyogni rám, amit most csak elfogadni tudtam, viszonozni nem igazán.
- Nem kell semmit tenniük, csak hunyják be a szemüket, és képzeljék el, hogy szépen-lassan szétválnak a kezeik, és szabaddá válnak. Én közben elvégzem a szétválasztó varázslatot, és minden szépen rendben lesz. Rendben, Kedvesem? – nézett rám, kissé aggódó tekintettel. Bár nem kell már félni, jobban vagyok, most igazából csak próbálok koncentrálni arra, hogy mit is kell csináljak,  nem lesz nehéz dolgunk, mégis minden szavára odafigyelek, nehogy valamit rosszul csináljak.
- Igen, rendben. Nem nehéz feladat, bár ilyenkor problémás lesz megnyugodni, legalábbis a részemről.. – be is csukom a szememet, csendben még szólok gyorsan Mr. Hamoxnak.– Megmenekültünk! Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni.
Koncentráltam, elkezdtem teljesíteni a boszorkány kéréseit, igencsak hamar éreztem is a változást a kezemen és mikor szólt, még akkor sem mertem már kinyitni a szememet. Mr. Hamoxnak válaszolva én is kinyitottam óvatosan a szememet és egyből a kezemre néztem. Kellemes meleg érzés töltött el, megnyugodtam és hálás voltam a nőnek.
- Végre megmenekültünk Mr. Hamox – helyeseltem az úrnak, az előző mondatára, aztán a megmentőinkre néztem.– Nagyon köszönjük! Hálás vagyok, maguknak köszönhetően teljesen megnyugodtam– kedvesen biccentettek felém aztán elköszöntek. A kezemet nézve hallottam ahogyan eltávoznak az üzletből.
- Meghívhatom a Három Seprűbe egy frissítőre kedves Amelia, a nagy ijedtségre? Vagy nagyon siet a barátaihoz?-  kérdezte az előzőknél sokkal nyugodtabban Mr. Hamox. Igazából már a lányok szerintem vissza is mentek a Roxfortba, általában ha idejövök akkor tudják, hogy mindig sokáig leszek, de most nem az olvasás miatt várakoztattam meg őket. De ha este ezt elmesélem nekik, lefog esni az álluk.
- Szívesen önnel tartok Mr. Hamox, legyen egy Szeszély mentes beszélgetésünk is, ha már így alakult– mosolygok az úrra, aztán a boltvezetőhöz fordulok. – Köszönjük a segítséget Mr. Alley! Ne haragudjon, hogy ekkora felfordulás volt az üzletben.
- Ugyan, hisz erről  nem önök tehetnek kisasszony!– mosolygott kedvesen az eladó. Mr. Hamoxra néztem a válaszára várva.

A sors keze..?

to: Miss Evans



2001. május 13.

Merlinnek hála a professzornak Ameliával karöltve sikerült eléggé koncentrálnia ahhoz, hogy a mágikus összeragadásnak véget vethessenek a szakemberek.
- Végre megmenekültünk Mr. Hamox – mondta Amelia megkönnyebbülten és Hamox mosolyogva bólintott.
– Nagyon köszönjük! Hálás vagyok, maguknak köszönhetően teljesen megnyugodtam – hálálkodott a minisztériumi hölgynek és a medimágusnak a szőke lány, majd Hamox megragadta az alkalmat, hogy meginvitálja őt a Három Seprűbe.
- Szívesen önnel tartok Mr. Hamox, legyen egy Szeszély mentes beszélgetésünk is, ha már így alakult – felelte kedvesen, aztán elköszönt Mr. Alleytől is. Nagyon jólnevelt lány volt, ez teljesen egyértelművé vált, hiszen – bár valóban nem a furcsa páros hibája volt – elnézést kért a boltvezetőtől a felfordulásért. Mr. Alley joviálisan mosolyogva biztosította arról, hogy a történtekről nem tehettek, és a válasza a professzort is teljesen megnyugtatta.
– Még egyszer köszönjük a segítséget! – biccentett Mr. Alley felé, majd megindult a boltból kifelé, s kitárta Amelia előtt az ajtót. Miután a lány kilépett, bezárta maguk mögött az ajtót és már épp a Három Seprű felé vette volna az irányt, amikor furcsa sípoló hang hallatszott… Egy pillanatba beletelt, mire rájött, hogy a hang a táskájából jön. Megtorpant, s gyorsan elővette különleges Nefeledd-gömbjét, amely – ha a sípolás közben végigsimtott rajta – szóban emlékeztette arra, hogy mit felejtett el.
– Késésben van a találkozóról Mr. Brightmore-ral – sipította a gömb, mire Dawson zavartan a homlokát kezdte vakargatni. – Ne haragudjon Amelia, de azt hiszem, el kell napolnunk a mai italt! A nagy kavarodásban teljesen megfeledkeztem róla, hogy a Griffendél Godrik Akadémia rektora vár rám – magyarázkodott gondterhelt arccal, miközben visszasüllyesztette a táskájába a mágikus emlékeztetőt.
– Ha minden jól megy, azonban nem olyan sokára látjuk majd egymást… - mosolygott a lányra. – Gondolom jövőre még a Roxfortba jár, ugye? – érdeklődött kíváncsian. – Lehetséges, hogy szeptembertől az iskola falai között látjuk majd viszont egymást… de erről egyelőre nem árulhatok el többet. Kérem, addig is vigyázzon magára! Örülök, hogy megismerhettem! - búcsúzott Ameliától, majd dehopponált, hogy késve bár, de megérkezzen a találkozóra, amit semmiképp nem volt tanácsos elhalasztania, ha valóban a Roxfort tanára akart lenni. Vincent Brightmore-ral ugyanis épp azért beszéltek meg találkozót, hogy a rektor átadja neki az ajánlólevelet, melynek kíséretében a nyár folyamán jelentkezni szándékozott a mágiatörténeti állásra McGalagony igazgatónőnél. Eléggé izgult, hogy mi lesz az igazgatónő válasza, elvégre – azt ugyan tudta, hogy az állást bizonyosan meghirdetik majd -, azt viszont már koránt sem tudhatta, hogy megkapja-e, hisz könnyen lehet, hogy más is jelentkezik rá, s esetleg McGalagony nem a professzornak kedvez. Akárhogy is, úgy érezte, ha felvennék, és ilyen udvarias és bátor növendékei lennének, amilyen Amelia, akkor semmi esetre nem bánná meg a döntést, hogy a Godrik után a Roxfort falai között folytatná hivatását.

Köszönöm a játékot!

[Én is köszönöm a játékot!]

Dawson A. W. Hamox Professzor

   Teljes megkönnyebbüléssel álltam az ajtó előtt és csendben vártam amíg a professzor is elköszön. Mikor kitárta előttem az ajtót, könnyedén kiléptem rajta s mikor a hideg hozzáér a bőrömhöz, kicsit libabőrös leszek. A könyvesbolt melegében el is felejtettem rossz ma idekint az időjárás, bármit megtennék egy jó meleg kakaóért és a puha pokrócomért, amivel már csak a Roxfortban találkozok ma. Eszembe jutnak a lányok idekint és kíváncsian körülnézek nem-e sétálnak valahol erre, de sajnálatos módon nem látok ismerős arcokat. Próbálok minél jobban bekuckózni az óriásméretű felsőmbe, s hálát adok, hogy erre esett a választásom, közben elég nagy szél támad, szinte az összes hajamat az arcomba fújja. Hajelhárítás közben fülsértő hangos sípoló hangot hallok meg Mr. Dawsonból, amit miatt furcsán is nézek rá a hajzuhatagom mögül. Aztán persze mikor előveszi a kis gömböt a táskájából, máris rájövök mi is az. Láttam már ilyet, nem is egyszer, nagyon hasznos kis dolog, most már akkor tudom is, hogy fontosabb, sok dolgos emberek, hogy nem felejtenek el a napi vagy heti teendőjük közül egyet sem. Végig hallgatom az emlékeztetőt aztán már akarok is szólni, hogy menjen nyugodtan, hisz elég fontos dolognak hangzik, viszont Mr. Hamox megelőz.
– Ne haragudjon Amelia, de azt hiszem, el kell napolnunk a mai italt! A nagy kavarodásban teljesen megfeledkeztem róla, hogy a Griffendél Godrik Akadémia rektora vár rám. Ha minden jól megy, azonban nem olyan sokára látjuk majd egymást. Gondolom jövőre még a Roxfortba jár, ugye? Lehetséges, hogy szeptembertől az iskola falai között látjuk majd viszont egymást… de erről egyelőre nem árulhatok el többet. Kérem, addig is vigyázzon magára! Örülök, hogy megismerhettem!– erre a kérdésére kicsit megemelem a szemöldökömet, gondolatban találgatva, hogy vajon ezzel vajon mit is érthetett, lehetséges, hogy új tanár bácsival bővül a suli lista. Kíváncsian várom, hogy vajon mi is a szakterülete, de egyelőre a kérése miatt nem kérdek semmit. Gyorsan elbúcsúzok mert késésben van már így is és hát miattam.
- Nos akkor már tudom, hogy a professzorok, hogy képesek mindenre eseményre emlékzeni – mutatok a táskájára, ahová visszasüllyesztette időközben a kis gömböt. – Remélem akkor jövőre találkozunk a Roxfortban, én is örültem, hogy megismerhettem Mr. Hamox!– utoljára rámosolygok, intek a kezemmel és elindulok vissza az iskolába. Lesz mit meséljek a lányoknak, és talán még írok levelet is, anyáéknak, biztos nekik is tetszeni fog a mai történetem.

Én is köszönöm a játékot!