Borgin & Burkes

Népszerű és igen kedvelt üzlet, melyben ritka, különleges, jobbára fekete mágiával átitatott ereklyéket, csecsebecséket kapni. A tulaj igen nyájas, már-már féregszerű, persze csak azokkal, akikkel tudja, megéri annak lenni. Nem látják itt szívesen az új arcokat, leginkább bejáratott vevőkört szolgálnak ki.

TO; A N E L I A

2000. június


"No is the saddest experience you'll ever know
Yes, it's the saddest experience you'll ever know"

Mint kiderült, még Borginnál is lehet olyan dolgot kapni, ami komolyan érdekelhetett. Eddig csupa klisé, ócska szemét gyülekezett nála. Átokkal ellátott koponya? Most komolyan? Néha az az érzésem támadt, hogy néhány „sötét varázslóként” nevezett alaknak nem volt semmi stílus érzéke és másodrangú horrortörténetekből merített ihletet bizonyos tárgyak elkészítéséhez. Undorodó arckifejezéssel pillantottam egy csontváz maradványára. Egészen pontosan egy kézre, amin még egy-egy húscafat lógott. A következő valami kristálygömb féle volt. Engem persze nem az ilyen szajré érdekelt, amit majd valami kölyök megvásárol, hogy azzal ijesztegesse a roxfortos diáktársakat.
Felemeltem még egyszer a kezemben szorongatott Prófétát, mielőtt még tovább léptem volna a sejtelmesen csillogó gömbtől. Egyetlen pillantás is elég volt, hogy megint tudatosuljon bennem: nem lesz olyan egyszerű újabb lakhelyet találni. Ha valamire nem vágytam, akkor az az volt, hogy a szomszéd vasorrú bába kisszobájában lakjak. Még a végén megtalál sütni és keresztbe lenyelni. Az Üstben viszont nem volt maradásom, miután az éjszaka szóváltásba kerültem a pult mögött álló púpos bolonddal. Igen, én, Sage Bolton újabb helyen váltam nem kívánatossá és lassan már a Matlockban való illegális tartózkodás is jobb ötletnek bizonyult a szoba keresésnél.
Megálltam egy üveg szekrény mellett. A felső polcra pillantottam először, de ott csak egy pakli kártya volt… erre már elvigyorodtam. Tenyerem óvatosan simult a zsebemben dudorodó cigis dobozra. Kedvem lett volna örömömben rágyújtani, közel éreztem magam ahhoz a bizonyos tűzhöz, hiszen, amit kerestem az jóslással kapcsolatos volt. Még jó, hogy Teddy felhívta a figyelmemet arra, miféle dolgot látott Borginnál. Kicsit lejjebb hajoltam és a középső polcon már meg is pillantottam a vágyott tárgyat. Csontok voltak, rajtuk vörös véséssel egy-egy rúna és persze az elmaradhatatlan bőrtasak.
Hátrébb léptem, hogy a pultfelé pillantva ellenőrizzem, még mindig ugyanazzal a csúcsos süveget viselő nővel beszél-e az öreg. Ezzel a mozdulattal valaminek, vagyis sokkal inkább valakinek ütköztem. Meglehet, hogy csörömpölés hangja is hallatszott, de nem figyeltem. Azonnal megfordultam, hogy elkapjam azt, akit sikeresen meglöktem az otromba méretekkel rendelkező testemmel.
– Elnézést – mondtam szinte azonnal és éppen csak annyi időre fogtam meg a vékony kart, míg megbizonyosodtam benne, hogy nem dobja hanyatt magát. – Remélem, nem ütötte meg magát, nem szoktam így becsapódni… és ugye nem tört el semmit? Az eladó úr ugyanis meglehetősen érzékeny az ilyesmire, mert egy bolond vénember.– Nyomtam meg némi cinizmussal a mondandóm végét, mintha azt akarnám, hogy az említett is hallja. 
Csak ekkor vettem észre, hogy a heves mozdulatok következtében kiejtettem a Prófétát a kezemből és ott hevert a cipőm orrán tökéletesen láttatva a piros pennával átfirkált hirdetéseket. Az egyikre még egy nem túl finom rajzot is felvéstem… mondhatni egy banánt két szilvával. Mentségemre legyen szólva, addigra már marha ideges voltam.

[Enchanté Monsieur Bolton]

Enchanté Monsieur Bolton


2000. június

♮♬♪♯♭♩

ruha

Írisznek fontos csomagja érkezett a Borgin & Burkesba, én meg úgyis járni akartam egyet, hogy kinyújtóztassam a tagjaim, ezért felajánlottam, hogy elhozom neki magam. Szeretek A Szirénben lenni, megnyugtat az itteni miliő, de néha azért kedvem támad kimozdulni is, beleszippantani egy kicsit a Zsebpiszok köz vérkeringésébe. Ami az elegáns, makulátlan bordély mellett ugyancsak a természetes közegem mocskos, zsúfolt, sokszor szinte elviselhetetlen bűzt árasztó macskaköves utcáival és a benne létező csőcselékkel.... Mégis, valahogy néha ez az, amire szükségem van, hogy feltöltődjek. Egy kicsit a szófiai alvilág törzshelyére emlékeztet, azt hiszem, bár annak még ennél is sötétebb és vészjóslóbb aurája van...Elégedetten lépek ki hát a forgalmas utcára vékony anyagú, nyári ruhámban, és magamba szívom a kaotikus forgatag minden cseppjét. Egy kis kósza hányás itt, patkányürülék ott, alkoholos tócsában fetrengő, bibircsókos banya amott...Mind elférnek ezen a helyen, ami csak azt veti ki magából, aki nem akar ide tartozni.
Különben lassan kellene majd egy küldönc, annyi bizalmas küldemény és levél érkezik a Szirénbe be, aztán meg ki.... Főleg most, hogy megnőtt az új típusú férfiasítónk iránt a kereslet, amit Amszterdamból hozatok. Egyébként is akartam pár szót váltani Borginnal, úgyhogy cseppet sem volt kidobott idő elsétálni a régiségkereskedőhöz. Ahogy belépek az ajtón, azonnal megakad a tekintetem egy csúcsos, fekete süvegen.... Rutinos pillantásom rögtön kiszúrja, hogy nem véletlenül ilyen terebélyes az a fejfedő... Hátul ugyanis kicsit természetellenesen kitüremkedik egy részen.... Valamit minden bizonnyal rejteget benne a gazdája... nem kétséges. Már csak az a kérdés, hogy hozott valamit Borginnak, vagy inkább elvinne valamit.... Természetesen azt kizártnak tartom, hogy innen lopni próbálna..... Az ugyanis felérne egy önkéntes dementorcsókkal.
A bolt köztudomásúlag olyan lopásgátló átokkal van ellátva, amit a legtöbb tolvaj a legrosszabb rémálmában sem kívánna magának.
Már lépnék tovább, hogy beálljak a sorba, amikor megakasztom a mozdulatot és megtorpanok, hogy tompítsak egy nem várt ütközést. Valaki ugyanis telibe belém tolat. Nagy baj nem történik, csak a kezemből esik ki a legyezőm, aminek fém vége hangosan csattan a kövön. Cseresznyepálcám ellenben a helyén marad, a szoknyám alá rejtett csipkés tartóban pihen.
– Elnézést – éri el a fülem a kellemes fekvésű férfihang, majd azzal párhuzamosan egy kósza érintést is érzékelek a felkaromon.
– Remélem, nem ütötte meg magát, nem szoktam így becsapódni… és ugye nem tört el semmit? Az eladó úr ugyanis meglehetősen érzékeny az ilyesmire, mert egy bolond vénember –  ironizál az ismeretlen, mire lágy mosollyal az arcomon felelek.
- Nem történt semmi....És nem.... nem tört el semmi - pillantok a földre, egyenesen le a legyezőmre, ami ahogy számítottam is rá, tökéletes épségben van. Minőségi, időtálló darab, egy ekkora ütés meg sem kottyan neki. Lehajolok érte, hogy felvegyem, mire immár a mozdulat közben megakad a tekintetem a férfi lábán sziesztázó Prófétán. Ha már lehajoltam, a legyezővel együtt azt is felveszem. Futó pillantással végigmérem a piros pennával bekarikázott, illetve girbegurbán áthúzgált hirdetéseket, az egyikre firkantott meglehetősen dekoratív alkotással együtt, hogy aztán a kétes hitelességű sajtóterméket visszanyújtsam neki, a rajznak kijáró, pimasz árnyalatú mosollyal.
- Gondolom ez az Öné - vonom fel egyik szemöldököm finoman, immáron szemérmetlenül végigmérve őt, ezzel kissé kétértelművé téve, mire is gondolok pontosan. Az újságra.... avagy....
Ahogy elveszi, rögvest meglegyezem magam indigószín legyezőmmel. Fülledt meleg van, jól esik egy kis hűvös légáramlat. Pláne ilyen társaságban, ilyen hatásos belépő után.

TO; A N E L I A

2000. június


"No is the saddest experience you'll ever know
Yes, it's the saddest experience you'll ever know"

Biztosan elvette az eszemet a sok érdekes rúna. Az ugyanis olyan lelkesedéssel bámultam, mint öt éves koromban a rengeteg édességet a Mézesfalásba, mikor apám először vitt el Roxmortsba. Emlékszem, mennyire lenyűgözött a színes csomagolás, az édes illat… de csak egy valamit választhattam, aminek persze sírás lett a vége. Ezúttal ez nem lehetett probléma, az elmúlt években ugyanis, ha valamit megtanultam, akkor az az egyszerű élet. Igaz már édességboltba sem járok igazán. Legutóbb is csak a Czikornyai és Patzában vásároltam magamnak néhány kötetet, hogy legyen mivel elszórakoztatni magam esténként, ha éppen nincs kedvem kétes eredetű külföldi italokat iszogatni az Üst kocsma részében, ismeretlen utazókkal.
Hallottam, hogy valami leesett, mégis jobban érdekelt a mögöttem álló hölgyemény biztonsága, mert miért is ne taroltam volna telibe szerencsétlent? Az ügyetlenség, mintha mostanában a mindennapok velejárója lett volna. Meglehet azért, mert nem volt egy biztos pont sem az életemben. Se otthonom, se munkám nem volt és még a Matlockért való küzdelem is lelassul. Keith protektora ugyanis azt akarta valamilyen úton-módon bebizonyítani, hogy anyám félrelépett, én pedig nem, hogy aranyvérű, de még csak Bolton sem vagyok.
– Nem történt semmi....És nem.... nem tört el semmi – mondta egy mosollyal az arcán. Nagyon szép, sötét szemei voltak, amik megcsillantak az üzlet sejtelmes fényében. Ahogy lepillantott a földre, úgy én is így tettem. Megpillantottam a banán-szilva rajzos újságot, az áthúzott hirdetésekkel és nem messze onnan egy szépen kidolgozott legyezőt. Már éppen lehajoltam volna, hogy f elvegyem, mint egy úriember – és amire amúgy az apám is nevelt –, de a kishölgy megelőzött.
Mire észbe kaptam, már felén nyújtotta a Prófétát s mindezt olyan arckifejezéssel tette, hogy egyértelműen kiszúrta a csodás alkotásomat. Az persze tökéletes megformázója volt a napomnak, ami hol kétségbeeséssel, hol izgalommal telt – legalábbis a rúnák miatt.
– Gondolom ez az Öné. – Az a nézés. Hát nem tudtam hova tenni, ezért csak némi vad pislogással próbáltam elrejteni a meglepettségem és már nyúltam is az újság felé. Szedjük szépen össze magunkat! Egy kicsit magamra parancsoltam, hátha akkor majd kevésbé tűnök idiótának. 
– Köszönöm… – Vettem át kissé zavartan és lesütve a szememet, gyorsan egy kis hengerré gyűrtem. El akartam rejteni előle a művem, habár teljességgel felesleges volt, hiszen már látta azt. Kihúztam magam és ahogy legyezni kezdte magát, egy kicsit én is kaptam a hűvös szellőből, ami most kifejezetten jól esett. Alapból is elképesztő fülledtség volt már napok óta, de idebent, főleg egy ilyen feszült helyzetben, még szörnyűbbnek tűnt a helyzet.
– Tudja, éppen kivehető szobát keresek és az a rajz csak is dühből született. – Magyaráztam, mintha mentséget kéne találni komplett gyümölcsös tálak felvésésére. Ki ne firkált volna még bele hasonlót a Prófétába? Mindenki tudja, milyen megkérdőjelezhető a hírneve a lapnak… csakhogy engem most éppen nem a cikkek, hanem a hirdetések bosszantottak fel. Én ugyan nem osztozok egy macskával vagy bagollyal Margie néni üres szobáján.
– Nem olyan egyszerű. Minden második banyánál van ugyan üres szoba, de az egyik macskákkal altatna, a másik meg „extra szolgáltatásokat” is kér. – Sóhajtottam. – Na persze, rám férne már egy kis ez meg az, valahogy mégsem ebben a formában. – Magyaráztam olyan hevesen, hogy csak a mondandóm végén fogtam fel, hogy nem igazán így kellett volna kinyögni mindezt. Olyan finom nőnek tűnt, aki nem szívesen foglalkozna idegenek szexuális hiányaival.
– Bocsánat – ráztam meg a fejem.

[Enchanté Monsieur Bolton]

Enchanté Monsieur Bolton


2000. június

♮♬♪♯♭♩

ruha

– Köszönöm… – veszi át az újságot, közben édesen lesütve a szemét. Talán túl erősre sikeredett a pillantásom, mert mintha kissé zavarba jött volna. Nem tehetek róla, ezek után egyszerűen muszáj tovább provokálnom, így vagyok kódolva. Direkt nem csak az arcom, hanem a dekoltázsom magasságában is legyezem magam, látványosan sóhajtozva, mint akit elviselhetetlen forróság kínoz. Ennyire persze azért nincs melegem, de nem tudom kibírni, hogy ne üssem addig a vasat, amíg meleg... ami ez esetben nem más, mint a mi kis önjelölt Picassónk zavarának fokozása.
– Tudja, éppen kivehető szobát keresek és az a rajz csak is dühből született - mondja csak úgy in medias res, pedig nem is kérdeztem semmit. Természetesen azonnal készségesen oldalra billentem a fejem és érdeklődéssel vegyes megértéssel bólogatok a szavaira, mintha csak azt mondanám: Hát persze, ne aggódjon, még véletlenül sem gondolnám azt magáról, hogy a szabadidejét dekoratív falloszok illusztrálásával szereti tölteni. Szólni nem szólok, némán hagyom őt tovább szenvedni....Mert szenved, most már nem kétséges. És én ezt imádom. Már csak az a kérdés, hogy ezt a szintű zavart én váltom ki belőle, a fennálló helyzet kínossága, vagy a kettő együtt. Avagy valami egészen más. Akárhogy is, végtelenül szórakoztató elnézni ismeretlen barátom halvány barackszínnel átitatott férfias járomcsontját. Ha tehetném, napestig nézném, és közben szívnám a vérét, amennyire csak tőlem telik. Nem is rossz ötlet, és történetesen ma viszonylag épp ráérek, szóval, ki is állhatna az utamba...
– Nem olyan egyszerű. Minden második banyánál van ugyan üres szoba, de az egyik macskákkal altatna, a másik meg „extra szolgáltatásokat” is kér – sóhajtja továbbra is látványosan szenvedve.
– Na persze, rám férne már egy kis ez meg az, valahogy mégsem ebben a formában – folytatja tovább válogatott okokból született nyomorának ecsetelését, már-már olyan szintekig jutva, amit nehéz lenne fokoznia. De azt kívánom, bár ne hagyná abba, bár tovább mulattatna, nevettetne. Mert ezen a ponton már igen, nevetek. Kacagok, talán olyan hangosan, hogy az betölti az egész bolt auráját. Többen felénk is néznek, de nem érdekel. Úgy vélem, bőven ráférne erre a sótlan társaságra is egy kis nevetés, úgyhogy még véletlenül sem fogom vissza magam.
– Bocsánat – süllyed el a saját maga ásta verembe, mire muszáj végre megszólalnom, de előtte még élvezettel elbiggyesztem az alsó ajkam, szemernyi kétséget sem hagyva afelől, milyen jól szórakozom. Rajta. Na nem mintha az előbbi kacaj hagyott volna egy morzsányi dilemmát is ezzel kapcsolatosan. De akkor is.
- Történetesen nálunk épp van egy szabad szoba, ami talán megfelelhet Önnek - mérem végig olyan pillantással ismét, mintha nem is itt, nem is ilyen körülmények között lennénk. Hanem... hogy is fogalmazzak? Sokkalta zsigeribb környezetben.
- Monsieur.... - nézek rá kérdőn, hogy végre nevet is társíthassak az arc mellé, amit máris egy életre a szívembe zártam. Ha sikerül leküzdenie zavarát, akkor nagy kegyesen felé nyújtom szabad kezem, hogy megrázhassa, ha szeretné.
- Én Madame Tiebon vagyok. A Szirén tulajdonosa - mosolygok rá barátságosan, enyhe kíváncsisággal a tekintetemben, hogy vajh’ egy ilyen finom művészlélek, mint ő, hallotta-e már hírét az illető létesítménynek, vagy ehhez a célcsoporthoz igyekezzem hathatósabb módszerekkel eljuttatni a hírnevünket ezentúl. Mert hogy ilyen vendégekkel szeretném feldobni a vendégseregünket ezek után, az holtbiztos. A lányokra is ráférne már a magas színvonalú szórakoztatás.

 

TO; A N E L I A

2000. június


"No is the saddest experience you'll ever know
Yes, it's the saddest experience you'll ever know"

Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy ez a nő érti a dolgát. Nem azért, mert zavarba hozott a saját rajzommal, ami történetesen a Próféta legunalmasabb oldalát díszítette. Egyszerűen annyira jól lovagolta meg a helyzetet. A legyezőt az arca elől finoman a mellkasához eresztette, én pedig, mint egy csalira harapott hal, önkéntelen követtem a tekintetemmel annak útját. A csodás domborulatoknak azonban csak egyetlen pillantást szenteltem, hogy megemberelve magam, ismét a szemeibe néztem, majd nagy magyarázkodásba kezdve kaptam el a tekintetem. Egy egész leheletnyit éreztem csak magam kellemetlenül a nagy festőket meghazudtoló csendéletem miatt, na igen, meg ott volt az a kelletlen bámészkodás is. Nem kellett volna hagynom, hogy úgy rángasson, mint egy marionettbábút. Mindezt persze csak megkoronázta az édes kacajával, a finom kis arckifejezésével, ami biztosított arról, hogy legalább egyikünk kiválóan szórakozik.
–Történetesen nálunk épp van egy szabad szoba, ami talán megfelelhet Önnek.
Ez mindjárt érdekesebbnek hangzott. Felhúztam hát a szemöldököm és úgy pillantottam a barna szépségre, alig várva a folytatást. Lényegében ezen a ponton már is elszállt a bennem uralkodó feszültség minden árnyalata és csak a kíváncsi Sage pislogott vissza a hölgyeményre. Még el is húztam a számat, hogy lássa, elmúlt a zavarodottság.
–Monsieur....– Felém nyújtotta a kezét, én pedig egyszerűen megfogtam és az ajkaimhoz húzva puha csókot leheltem a bőrre. Ezután emeltem csak megint rá a tekintetem, tartva némi hatásszünetet.
– Bolton. Sage Bolton.– Mondtam olyan hangon, mintha elvárnám, hogy ismerjen. Nem volt így, egyszerűen csak hozzá szoktam, hogy érthetően kell beszélnem, emlékezetesen. Ez alapszabály volt, ha az ember be akar kerülni olyan társaságba, ahol a tudomány legnagyobb koponyái gyűlnek össze. Ezt megtanultam már ifjú titán koromban, amikor még nagyrészt levegőnek néztek a konferenciákon.
– Én Madame Tiebon vagyok. A Szirén tulajdonosa.
Erre csak még szélesebbre húzódott a mosoly az arcomon. Ki ne hallott volna a Szirénről? Talán csak az nem, aki nem az Abszol úton tölti a napjait. Nekem volt olyan szerencsém, hogy a Foltozott Üstben aztán minden környékbeli pletykáról tudomást szereztem. A Szirén egy bordélyház volt. Ám nem csak a szolgáltatás, de annak csodás, sötétszemű tulajdonosa is valód hírnévnek örvendett. Többen esküdöztek – már kellőképpen részegen –, hogy megszerzik maguknak azt a nőt, én pedig csak vigyorogva bólogattam, nem is sejtve, miféle szépségről van szó. Hát már értettem, mivel babonázta meg őket.
– Jól meg az üzlet, mint hallom. – Közöltem úgy, mintha legalábbis résztulajdonos lennék. – A sötét szemű Madame Tiebon híre azonban megelőzi még a Szirénét magát is. Orrnélküli Pete éppen tegnap fogadott Tommal, hogy magácska bizony az ágyában köt ki. Nem csodálom… – mondtam, csakhogy egy kicsit én is zavarba hozzam.
Még egy pillantást vetettem az engem érdeklődő rúnák felé, biztos, ami biztos. Még ott voltak érintetlenül.
– Egészen pontosan mibe kerülne nekem az a szoba?– tértem aztán a lényegre. – Tartozik hozzá saját fürdő? És az étkezés? Tudja elég nagy étkű vagyok, ezt így a termetemből is megmondhatja. – Mutattam végig a száznyolcvanhét centimen.

[Enchanté Monsieur Bolton]

Enchanté Monsieur Bolton


2000. június

♮♬♪♯♭♩

ruha

A hatásos kézcsókot egy kacér mosollyal jutalmazom, majd mélyen a memóriámba vésem a nevet: – Bolton. Sage Bolton.
A hangszín, amellyel tudomásomra adja becses nevét, csöppet át van itatva büszkeséggel, amire lágyan elbiggyesztem alsó ajkam. Lévén, hogy mindössze fél éve élek Angliában, még számos itteni jól ismert varázslócsaládról nincs tudomásom. Ennek ellenére belemegyek a játékba, és elismerően pillantok rá, mintha bizony tudnám, ki is ő. Aztán bemutatkozom én is. A Szirén hallatán szélesen elmosolyodik, egyértelműsítve, hogy hallotta hírét a helynek. Ez megelégedettséggel tölt el,  lassan tényleg nincs olyan férfi a környéken, aki ne ismerné a nevet, és ez arról tanúskodik, hogy jól terjed a hírünk.
– Jól megy az üzlet, mint hallom – folytatja ugyanazzal a kissé fellengzős akusztikával, ami már az előbb is megütötte a fülemet. Nem tudom, mivel foglalkozhat, első ránézésre valamiért színésznek tippelném, az ünnepélyes, már-már leereszkedő stílusa miatt, de könnyen lehet, hogy meglep majd az igazság.
- Nem panaszkodom - biccentek felé büszke csillogással a szememben. Igenis, keményen megdolgoztam érte a lányokkal együtt, hogy felfuttassuk a helyet, és most, hogy végre tényleg beindult, méltán vagyok olyan büszke A Szirénre, mint más a saját gyermekére.
– A sötét szemű Madame Tiebon híre azonban megelőzi még a Szirénét magát is. Orrnélküli Pete éppen tegnap fogadott Tommal, hogy magácska bizony az ágyában köt ki. Nem csodálom… – fűzi tovább a szót, de inkább játékosan, mint provokálón, így tisztán érzem, nem megsérteni akar, csak játszani. Egy kis játékra pedig mindig kapható voltam.... és ez nem ma fog megváltozni. Ha nehéz hónapok is állnak mögöttem, egy dolog mindig mindenen átsegített: az élni akarás, amihez szorosan hozzátartozik az élet szeretete, és az élvezetek megélése, köztük a játéké is.... legyen az bármilyen játék.
- Fogadni bármire lehet, csak az a kérdés, meg is nyeri-e az illető azt a fogadást - kacsintok Boltonra kihívóan. Igen, tisztában vagyok vele, hogy sokan szeretnének maguknak megkaparintani a közben.... de mindeddig nem találkoztam olyannal, aki felülmúlta volna korábbi látogatóm rám gyakorolt hatását, aki egy májusi este úgy zavarta fel az életemet, mint váratlan kavics a nyugodt folyót, amely egyre növekvő vízgyűrűkkel válaszol a hívatlan ingerre.... De azóta szerencsére nem láttam őt, és a lelkem vízgyűrűi lassan, biztosan kezdenek elhalványulni, szinte meg nem történt képzelgéssé változtatva érintésének emléket, amely napokig perzselőn égette a bőrömet, akárhányszor csak felsejlett bennem.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy Sage az üvegszekrény felé pillant. Vajh' mire vágyhat onnan? A kártyára, vagy a vörös véséssel díszített csontokra alatta? Hamarosan kiderül...
– Egészen pontosan mibe kerülne nekem az a szoba? Tartozik hozzá saját fürdő? És az étkezés? Tudja elég nagy étkű vagyok, ezt így a termetemből is megmondhatja - mutat végig valóban nem elhanyagolható méretű termetén, amire újabb legyezési hullám mellett válaszolok, apró gondolkodási időt nyerve a legyezővel való babrálással.
- Nos, legyen heti ötven galleon....csak most, csak magának, mert annyira feldobta a kedvem, hogy rögvest magába szerettem. Cserébe csak annyit kérek, néha nevettesse meg a lányokat is úgy, ahogy engem - legyezem magam élvezettel tovább.
- És igen, tartozik hozzá saját fürdő. Konyhánk van ugyan, de sosem főzünk. A szomszéd asszonytól, Mollytól hozatunk ételt minden nap. A lányoknak sosem volt rá panasza, ha gondolja, próbálja ki, és meglátja, megfelel-e az ízlésének - érek a kérdések végére.
Várakozón pillantok rá, hogy megfelelnek-e a vázolt feltételek a számára, vagy inkább tovább keresgélne a hátsó szándékú bibircsókos boszorkányok ajánlatai között...

TO; A N E L I A

2000. június


"No is the saddest experience you'll ever know
Yes, it's the saddest experience you'll ever know"

Szemérmetlenül mértem végig Madame Tiebont. Végül is ő hívta fel a figyelmemet az emlékezetes domborulataira azzal, hogy a legyezőt éppen oda irányította, ahol amúgy is megakadt volna a szemem előbb-utóbb. Szívesen szálltam be a cicázásba, még ha nem is volt kifejezetten az a nőtípus, aki azonnal megnyerte magának a szívemet. Csak az számított, hogy gyönyörű és finom, mint egy illatos selyem. Nem csoda, hogy Orrnélküli Pete a fülét is odaadta volna érte – ahogyan ő fogalmazta meg.
Az ajánlatával fogott meg igazán. Nem, nem azért, mert egy bordélyházban lakhattam nem kevés csodás hölgyemény társaságában. Hanem maga a gesztus lepett meg, hogy csak így beengedett volna a saját birodalmába – még ha jó pénzért is. Talán kívülről egy lökött, naiv alaknak tűntem, azért volt némi fogalmam arról, mi zajlik egy ilyen intézményben, pláne, hogy az éppen a Zsebpiszokközben kap helyet.
– Nos, legyen heti ötven galleon....csak most, csak magának, mert annyira feldobta a kedvem, hogy rögvest magába szerettem. Cserébe csak annyit kérek, néha nevettesse meg a lányokat is úgy, ahogy engem. – mondta, erre a mellkasomhoz kaptam. Ötven galleon rengetegnek hangzott egyetlen szobáért, bár a társaság határozottan szórakoztatónak hatott. Ennyi pénzből már egy igazi lakást is vehettem volna magamnak egy jobb környéken.
– Ötven galleon és még legyek is szórakoztató? – kérdeztem és hirtelen fejben számolni kezdtem, mennyi is van a gringottsi széfemben. Az apám nem hagyott örökség nélkül, ráadásul anyám vagyona is az én vagyonomhoz került az ő halála után. Ez azonban még ennyi pénzből is rengetegnek tűnt, ráadásul hetente. – Áh értem, ez egy vicc volt…–  Folytattam, egyértelműen célozgatva, hogy biztosan csak nyelvbotlásról volt szó. Sajnos azonban a legyezési technika újabb csodálatos megnyilvánulása egy aprócska sóhajt kényszerített ki belőlem.
– És igen, tartozik hozzá saját fürdő. Konyhánk van ugyan, de sosem főzünk. A szomszéd asszonytól, Mollytól hozatunk ételt minden nap. A lányoknak sosem volt rá panasza, ha gondolja, próbálja ki, és meglátja, megfelel-e az ízlésének.
Még egy sóhaj, aztán egy vigyor következett. Nem is mertem volna bevallani neki, milyen válogatós egy alak vagyok. Jó ízűen alig eszek meg kettőnél több ételt, a többit pedig csak sótlanul vagyok hajlandó elfogyasztani. Az apám és a felesége végig küzdött velem, mindennel próbálkoztak. Végül a levesekkel egészen sikerült átállítaniuk a másik oldalra. Aztán szép lassan egyre több ételt fogadtam be, de a kedvenceim mindig megmaradtak. A marhahús sültkrumplival vagy krumplipürével. Ezekről levakarhatatlan voltam.
– Ha Molly nem csinál csípős ételeket, akkor biztosan jóban leszünk. – válaszoltam és mivel éppen szabadult az eladó, intettem neki. Láttam azt a bizalmatlan pillantást, amivel rám nézett, de nem érdekelt. Tudtam, hogy a galleonok majd beszélnek helyettem. Míg őt vártam, megint Madame Tiebonra néztem. - A fűszerektől mérges leszek és az bizony nem lenne szórakoztató senkinek.
– Miben segíthetek, uram? – kérdezte az öreg eladó, mikor odaért hozzánk, kicsit még meg is hajolt.
Egy biccentéssel viszonoztam az üdvözlést, hogy azért lássa, megtanultam én az illemet. Aranyvérű vagyok, kiváló családból, kiváló neveltetéssel, még ha ez az esetek nagy részében nem is látszott meg igazán.
– A csontrúnákat szeretném elvinni. – Böktem a vitrin felé. Az öreg már nyitotta is varázslattal, én pedig mosolyogva néztem az apróságokat, amit egy újabb mozdulattal lebegtetett is a pénztár felé. – Tudja, Madame Tiebon, éppen egy komoly kutatást folytatok a skandináv rúnajóslásról. De ez biztosan nem túl izgalmas kegyednek. – Legyintettem aztán, majd a bolt belseje felé böktem. – Meghívhatom valamire?[/color]

[Enchanté Monsieur Bolton]

Enchanté Monsieur Bolton


2000. június

♮♬♪♯♭♩

ruha

- Ötven galleon és még legyek is szórakoztató? - játssza el szanípadiasan a megdöbbentet Sage, mire az fut át a gondolataim között, hogy bizonyára sok köze van az előadóművészethez. Van benne valami roppant színpadias, kizártnak tartom, hogy olyan munkája legyen, ahol ezt a tulajdonságát nem élheti ki.
- Áh értem, ez egy vicc volt… - esik neki le a tantusz, amire felvont szemöldökkel reagálok.
- Bizony.... bár nekem talán nem megy olyan jól, mint magának, én is szoktam azért viccelni - mosolyodom el, aztán komolyra fordítom a szót.
- A valódi ajánlatom épp a fele, heti huszonöt galleon. Ebből lejjebb azonban már nem engedhetek - jelentem ki határozottan, kíváncsian szemlélve a reakcióját a tényleges ajánlatra.
Szó, ami szó, sok kicsi sokra megy, és le merem fogadni, hogy a lányok is értékelnek Monsieur Bolton társaságát, így őszintén remélem, hogy igent mond. Ezek után Borgin is közelebb jön hozzánk, udvarias ismerősöm pedig felajánlja, hogy meglepne valamivel. - Maga igazi gavallér! Merci, értékelem a gesztust, de nem szeretném ilyen hamar csődbe juttatni - simítok végig lassan a legyezőmön beszéd közben. Sage az eladó kérésére a csontrúnák iránt érdeklődik, ami kissé meglep, talán ezért is fog bele a magyarázatba, mivégre kellenek neki ezek a szokatlan csecsebecsék.
– Tudja, Madame Tiebon, éppen egy komoly kutatást folytatok a skandináv rúnajóslásról. De ez biztosan nem túl izgalmas kegyednek - fejti ki Bolton, amire elismerő pillantással adózom.
- Áhh valóban? Nagyon téved, ezt felettébb izgalmasnak találom.... Bár az őszinte igazság az, hogy nem sokat értek a rúnákhoz - felelem, majd magára hagyom őt a kereskedővel, hogy zavartalanul elintézhessék az adásvételt. Sok mindent gondoltam volna Sage szakmájáról, de valahogy a kutatás nem tartozott a tippjeim közé. Mindenesetre szeretem a meglepetéseket....és valami azt súgja, hogy ebben a férfiban még jó pár rejlik.
- Hogy van mindig, Borgin? - köszöntöm kedves mosollyal a bolt felénk lépő tulajdonosát én is, majd engedek a csábításnak és szétnézek a boltban.
- Mint mindig. Addig jól, amíg az üzlet is jól megy - feleli az eladó, majd a teljes figyelmét Sagere fordítja. Lassan, élvezettel haladok, mindent alaposan szemügyre veszek, hisz nem akarok semmi haszontalan dologgal hazatérni, csakis olyannal, ami valóban praktikus. Ujjaimat végigfuttatom a poros polcokon, néhány porcicát szabadesésre buzdítva a föld felé, amikor egyszercsak megragad a tekintetem egy gyönyörű, ezüst cigarettatartón, ami mellett egy ugyanolyan darab fekszik a polcon.
- Csak nem....? - kérdezem félig hangosan, félig csak magam elé mormolva, de Borginnak kora ellenére jó a füle, és ahogy kérdőn ránézek, bólintva felel a kérdésemre.
- De igen.... Volt-nincs tartó, Madame Tiebon - vált ravaszkás mosolyra ezek után, hiszen vérbeli kereskedő. A kezembe veszem az egyiket és végigsimítok rajta, majd kíváncsian folytatom.
- Megmutatná...? - nézek várakozóan Borginra, aki odalép mellém, s egy szál cigarettát helyez az egyikbe. Mikor legközelebb kinyitja, már nincs benne a hószín pálca, a párjában azonban makulátlanul ott díszeleg. Elmosolyodom és lelkesedéssel a hangomban szólok
- Ezt szeretném....  - nézek egyenesen Borginra. - Ki is fizethetem, de ha nyitott rá, bartellben is elintézhetjük, ahogy szoktuk - szövöm tovább a szót, amire Borgin félreérthetetlen mosolya egyértelmű választ ad. Jól tudom, hogy a kereskedő szereti a hamvas, fiatal nők társaságát, nem ez az első üzlet, amit így kötöttünk meg.
Borgin óvatosan becsomagolja nekem a volt-nincs tartókat, amiket a táskámba süllyesztek, majd még egyszer Sagehez fordulok.
- Nos, akkor megegyeztünk Monsieur Sage? Mikor szeretne költözni?

TO; A N E L I A

2000. június


"No is the saddest experience you'll ever know
Yes, it's the saddest experience you'll ever know"

A huszonöt galleon is borzalmasan soknak hangzott egy szobáért, amiben még csak teljes ellátást sem kapok. Komolyan az az érzésem támadt, hogy Madame Tiebon ki akarja belőlem erőszakolni, hogy rávágjam: én már pedig ennyit nem fizetek. Részemről ennél nyugodtabban kezeltem dolgot, nem az orrára kötve még véletlenül sem, hogy bőgéses vagyonnal rendelkezem.
– Legyen, de csakhogy tudja, drágám, erre bizony a gatyám is rá fog menni. Még szerencse, hogy ősszel átköltözök egy kastélyba valószínűleg. – Kacsintottam rá, majd színpadias mozdulattal jeleztem Borginnak, hogy most már aztán tényleg jó lenne, ha a közelünkbe keveredne, mert én bizony vásárolni szeretnék, míg a saját zsebemben van a vagyonom és nem Madame Tiebon széfjét gyarapítja.
– Áhh valóban? Nagyon téved, ezt felettébb izgalmasnak találom.... Bár az őszinte igazság az, hogy nem sokat értek a rúnákhoz. – A hanglejtéséből egyértelmű volt, hogy nem ilyesmire számított tőlem. Bohócnak nézhetett a Prófétára vésett művészeti alkotásom miatt. Egy kutatónak sem kell persze véresen komolyan vennie az életet, még ha sokan kandalló mellett pipázó vénembereknek is képzelték őket. Tény, hogy kellemes a hideg téli estéken a meleg tűzhöz húzódva bújni a szakkönyveket és fotókat a rúnákról vagy a számba dugni a cigarettát csakhogy még jobban tudjak koncentrálni… de a terepmunka volt a kemény terep. Hegyekre, magaslatokra felmászni, barlangokba bejutni, furcsa északi szörnyekkel harcolni, amit még a könyvek sem említenek. Ez volt a kutatólét java. Nem csoda hát, hogy mindannyian kék-zöld foltokkal tértünk haza leírni a kutatások eredményét.
– Látom mind sérülésmentesek… – Mondtam Borginnak, mikor a rúnák szép lassan kireppentek a vitrinből és megindultak a kassza felé. Igazán szép, régi darabok voltak. Hosszú percekig figyeltem a távolból, ahogyan ott fehérlettek a falapon, majd közelebb léptem, hogy magára hagyjam Madame Tiebont és a az eladót. Addig elnézegettem a szerzeményeimet, előkészítve jó pár csillogó érmét.
Időközben Anelia is talált valami szemrevalót, amit leüzletelt az idős eladóval. Így mikor Borgin fogadta a galleonjaim egy részét, megint a drága teremtés társaságába keveredtem. Az immár becsomagolt árut könnyedén a táskám egyik zsebébe süllyesztettem.
– Nos, akkor megegyeztünk Monsieur Sage? Mikor szeretne költözni? – kérdezte a bordélytulajdonos, én pedig még egyszer végig néztem rajta úgy, mint eddig. Az az érzésem támadt az egész viselkedéséből, hogy nagyon el akar csábítani. Nála lehet, hogy ez nem is konkrét szándék inkább valami ösztön volt, hiszen a szenvedély ott volt minden porcikájában.
– Megegyeztünk, kedves Madame Tiebon. – Mondtam és az üzlet megkötésének megpecsételéseként felé nyújtottam a kezemet. – Valószínűleg holnap után fogok költözni, mert még össze kell pakolnom az Üstben. Elég sok holmit halmoztam fel abban a szobában.
Az ajtó felé léptem, ideje volt távozni és visszatérni a már kevésbé jó hangulatú Foltozott Üstbe, hogy megkezdjem a pakolást… és rájöjjek, hogy mégis miből fogok kifizetni heti huszonöt galleont, anélkül, hogy hozzá nyúljak az örökségem nagyobbik részéhez.
– Hamarosan látjuk egymás akkor. – Álltam meg az ajtó előtt, megfogtam Madame Tiebon puha kezét és az ajkaimhoz húztam, hogy finom puszit leheljek a bőrére. – Addig is minden jót!
Bevettem magam a Zsebpiszok köz állandó forgatagába. Gyors léptekben próbáltam eljutni az Abszol útig, hogy a szokásos nyári tömegbe vegyülve elhömpölyögjek a Foltozott Üstig.

Köszönöm a játékot!