+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Chamberpot
| | | | | |-+  Chamberpot - A falu (Moderátorok: Lord Voldemort, Cyrus Halstead)
| | | | | | |-+  Főtér
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Főtér  (Megtekintve 3292 alkalommal)

Cielo Montalvo
Öröktag
***

Húdenagyonskizo csillagászat tanárnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 11. - 15:31:58 »
0

A falucska főterén van egy kisebb szökőkút, amit nyáron virágok szegélyeznek. Vannak padok, ideális hely egy találkozóra.
Innen futnak ki a kisebb utcák, itt van a falu központja.
Naplózva


Gabrielle Reeves
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 08. 04. - 11:37:25 »
0

Zene hozzá :http://www.youtube.com/watch?v=JKQwgpaLR6o

Cyrus


„Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét.”


Fázik.
Pedig meleg szél fújdogál. A kezei jéghidegek. Lábai alig engedelmeskednek. Pedig mennie kell. Mennie előre. Tovább, és még tovább.
Volt már veled úgy, hogy azt érezted, a felhők a fejed fölött egyre csak gyűlnek, s Te egyre mélyebbre kerülsz egy sötét gödörben, ahol többé nem érnek el a segítő kezek? Ahol többet nem láthatod a napfényt?
Ott ahol csak fájdalmat érzel?
Van egy fajta kín, ami legalább egyszer kísérti az embereket. Egy olyan, felfoghatatlan érzés, ami soha többé nem hagy majd nyugodni. Ha nem várod, akkor jő, s tépi fel a varratlan sebeket bensőd legmélyén. Hirtelen nem érdekel hány ember áll melletted, téged csak az-az egy foglalkoztat, aki anno megsebzett.
Mert megtette… olyannyira, hogy sose fogod elfelejteni az utolsó mondatát, amit a fejedhez vágott.
Ilyenkor sok gondolat kering az ember fejében.
„Miért pont én?”
„Mi lesz nélküled velem?”
„A világ üres…”
Szívdobbanások rezonálásának elmúltával, minden elcsendesül. Halk, néma és üres lesz.
Fekete-fehér.
Van a másik fajta fájdalom. Ami mindig ott van, akárhányszor az Ő csodás szempárjára gondolsz.
És nő…addig nő, míg azt nem kívánod, hogy ott helyben lőjenek le.
S ha e kettő fájdalom egyveleget alkot, az igen veszélyes a szívre nézve.
Lehet, hogy megreped. Lehet, hogy sose tud megbocsájtani, és lehet, hogy többé nem nyit emberek felé.
Állítólag, ez így helyes….egy ideig.
De mi történik akkor, ha ez a sokadszori megpróbáltatás?
Ha a kis korcs szív többet nem bír ki? Ha nem is akar? Ha örökké a sebeit nyalogatja?
Üresség…
Mintha lassított felvétel volna, lassan lépked előre, fejét lehajtja, egyszerűen nem mer szembenézni azzal ami Őrá vár. Nem akar búcsúzni, nem akar szembesülni a fájdalommal, amit maga után hagy….csak értsék meg, hogy Ő ezt már nem bírja tovább ép ésszel…
Éjszakánként arra ébred, hogy nem akar másnap felébredni. Arra, hogy valami megszakadt benne hónapokkal ezelőtt, s most újult erővel szaggatja a lelkét.
Saját maga vállalja a halált, azt, hogy a halálfalók megtudják, rájött mit tettek vele…hogy tud az Imperioról, s hogy immáron nem az Ő játékszerük.
Menetel a halálba.
Keith…
Vajon tényleg szereti? Vagy ez a furcsa és kiismerhetetlen mardosás a szíve tájékán már csak az utóhatása a bűbájnak? S ha szerelmes belé? És soha nem láthatja már viszont?
Nem érti, egyszerűen nem érheti, miért ilyen igazságtalan a sors, hogy odateszi elé a vágyait, de nem engedi, hogy megérintse, hogy megcsókolja, hogy érezze a teste melegét. Talán azért mert ezek mindig csak rémképek voltak, míg végül átkúsztak rémálomba.
Sikítana.
Megáll … körülnéz.
Tekintete megállapodik a szökőkúton, ami úgy vonzza, mint egy mágnes. A víztükör sima, a kút éppen nem működik.
Már nem az a lány aki volt. Nem egy vélához hasonlatos szépség. Kisírt szemei álmatlan éjszakákról árulkodnak. Bőréből nem sugárzik az a megfoghatatlan kis fény, szépen ívelt ajkai nem húzódnak mosolyra.
Leül a szökőkút peremére, és tenyerébe temeti arcát.
Megfáradt mozdulat egy 16 éves lánytól. Egy lánytól, aki mégis Atlasszá vált kora ellenére, és olyan dolgokat volt hajlandó elviselni, amit csak tébolyodott elmével lehetett.
Halkan sóhajt egyet, ami mégis erősre sikeredik ebben a néma kísértetvárosban.
Csalódásában megremeg és a könnycseppek észrevétlenül kezdenek hullani a földre.
Naplózva

Cyrus Halstead
[Topiktulaj]
***


Körözött bűnöző - Végrehajtó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 08. 09. - 19:09:34 »
0

˝ ˝Gabrielle Lilia Reeves


˝ A kastélyban

Mélységes csend uralkodott a chamberpoti kastély könyvtárában, még a két hatalmas ablak között terpeszkedő óra is félve ketyegett minden egyes másodpercben, nehogy idejekorán a selejtben végezze tulajdonosa megzavarása végett, aki nem igazán szerette, ha olvasás közben zavarják nyugalmát. Az igen tekintélyes méretű helyiség két oldalának falain, valamint a négy oszlopon, melyek a terem közepén helyezkedtek el, fáklyások voltak találhatóak. Mindegyikük mérnöki pontossággal egymástól, valamint ugyanazon szöget bezárva szórták kellemesen ringadozó fényüket a finom szellőnek köszönhetően. A márványszín, mennyezetig érő tartók felső régióiban lassú tempóban fénycsóvák haladtak körös körül, érdekes árnyjátékot játszva így a padlózaton. A kastély előkelő ura, a Halstead család sarja egy vaskos könyvet tartva ölében üldögélt az egyik mélyvörös bársonyfotelben, és halovány mosollyal az ajkain szemléte az abban látható, mozgó képeket. Azokon sorra szenvedő arckifejezéssel munkálkodó emberek voltak láthatóak. Az ugyanis nem volt elegendő a halálfaló számára, hogy az egykoron szép falu lakosaival újjáépíttette tulajdonát, mindezt meg is örökítette arra az esetre, ha valakit érdekelne, miként is lehetséges, hogy a hatalmas kastély ismét régi pompájában díszeleg.

A szinte derültnek mondható szilaj arcizomzat aztán egy pillanatra megremegett, mintha valami történt volna. Cyrus lassan eresztette le a könyvet, mígnem az ölében kötött ki a hatalmas, múltat rejtő, szürkeszín borítóval büszkélkedő könyv. Tekintete egyszeriben az ablakokra szegeződött, ajkai kinyíltak, megvillantva a hófehér fogazatot. Halk, szinte hallhatatlan lehelet kúszott ki azok között. Amennyiben a szobában tartózkodott volna bárki más a férfin kívül, az egyértelműen leszűrheti, ez a fajta sóhaj a vész előjele. Voldemort Nagyúr végrehajtójának tekintete elkomorodott, a másodperc töredéke alatt, és csak egyetlen szót susogott.
- Főtér!
Abban a pillanatban, hogy a helyszín behatárolása megtörtént, indulatosan dőlt előre, de ahelyett, hogy felkelt volna, hirtelen gomolygó füstté változott. Egy pillanat kevés, annyi sem telt el, és könyv, melyet eleddig olvasott, már a bársonnyal bélelt fotel kényelmes ülőpárnáján pihent, míg olvasója fellegként rontott ki a kastély tornyának ablakán.

˝ A főtér

Gabrielle a tenyerébe temetve tekintetét üldögélt a főtér szökőkútjánál, hallani azonban egyelőre semmit sem hallott. Pedig a háttérben, a kastély felől egy igencsak vaskos gomolygó felleg szelte felé a levegőt, hogy kiderítse, ki is az a bátor, aki a halálfalók otthonába, ezzel együtt pedig a Halstead birtokra meri tenni a lábát előzetes egyeztetés, vagy engedély nélkül. Az éjszín felleg egyre tekergett, közeledett… a falu határát elérve roppant gyorsasággal szállt el a falu templomának tornya mellett, melytől az ódon harang kilendült, és fájdalmasan koppintotta megrozsdásodott nyelvét.
Donggg.
Elegendő volt egyetlen egy jelzés, hogy az áldozat tudja, rossz helyre hozta lába, tudja azt, ezzel aláírta a halálos ítéletét, hacsak nem tud épkézláb magyarázatot adni botor cselekedetére. A hangokra már a lány is felkaphatta a fejét… amennyiben megtette, egy felhőt látott maga felé közeledni, gomolygó fellegeiből egy vészjósló halálfej emelkedett ki, mely kitátva száját hátborzongató sóhajtást hallatott. A tátott szájon keresztül vágódott ki egy ismét a felleg, majd pontosan a lány előtt ért földet. A füst nem állt meg, tovakúszott a macskaköves járda irányába, mellyel egy ütemben lassan kirajzolódott Cyrus Halstead sziluettje. A férfi kihívón szemlélte meg a ma esti prédáját, tekintve, cseppet sem találta veszélyesnek, úgy döntött, játszik kicsit. A jelleméhez tartozott, hogy gyorsan és kíméletlenül végez azokkal, akikkel kell… de ilyenkor, amikor önmaga szórakoztatása a cél, és megtudni a rejtélyes idegen mit is szeretne, nincs helye a hirtelen halált osztó átoknak. Mélyet szippantva az üde és friss levegőből emelte tekintetét először jobbra, majd balra, miközben háta mögött összekulcsolta kezeit. Színpadias elmélkedését követően szólalt meg bársonyos, egyelőre cseppet sem fenyegető hangján.
- Kegyed tán csak nem eltévesztette a Roxfortba vezető utat?
A kérdés evidens volt, fiatal lány, kietlen hely… mit keres egy minden bizonnyal roxforti diák az egyik talán legveszélyesebb környéken, ahová még az aurórok is félnek betenni a lábukat.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 26. - 19:31:53
Az oldal 0.133 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.