to: Ares Murphy
Kopottas farmerom zsebébe vágott kezekkel sétáltam viszonylag tempós léptekkel a Roxfort keleti szárnyának folyosóin. Igen a farmerom is régi volt, a tornacsukám is, de legalább mindkettő nagyon kényelmes, a talárom rejtekében viselt hawaii ing meg esélyesen olyan környéken ment ki a divatból, amikor jómagam megszülettem, de kevéssé érdekelt. Az én külsőmmel megtehettem, hogy csak a kényelem számítson és ne kelljen adnom a legújabban menő cuccok gyűjteményére. Magasságom adta hosszú lépteimmel szeltem hát a folyosókat nagyjából olyan érzésvilággal, mint a rab, akit a vesztőhelyre visznek éppen, rendkívül sok kedvem volt a jelenlegi beszélgetéshez. Ilyen tájban inkább edzeni szoktam, de hát ember tervez, házvezető végez.
Persze Lancaster professzor egy szóval sem mondta, hogy kötelező leülni dumcsizni Murphy úrral, csupán... khmm... ráutaló magatartást tanúsított. Na most, tekintve hogy annyira voltam béna gyógynövénytanból, hogy magamat nem ástam el ültetés címszó alatt, Lancaster prof a házvezetőm és nem létező képességeim ellenére is megadta az E-t a gyógynövénytanból az elméletre tavaly év végén, nem igazán térhettem ki ez elől. De ettől több kedvem nem lett az egészhez. Murphy urat nem nagyon ismertem még, sosem volt dolgunk egymással, de azt el kell ismernem, valaki, akit az ógörög istenség után neveztek el, maga a tökély iskola pszichológusnak. A hadak és a viszály patrónusa önmaga is kb elmehetne valami ilyesminek a Roxfortnak, amilyen bolondok háza tud ez lenni. És most még csak nem is kellett visszaemlékeznem az ostromra. Nem mintha hosszabban el tudnám felejteni. Túlságosan gyakran jutott eszembe a félrebicsaklott fejű, sovány férfi lépcsőkön heverő teste, amelyben az élet apró gyertyalángját én magam oltottam ki. Tudom, önvédelem volt. Tudom, a piciket is megvédtem a halálfalótól. Tudom. Ettől könnyebb? Egy frászt.
Különben is, milyen lehet egy varázsvérű agyturkász? Legilimentor? Na az még hiányozna, hogy belelessen az agyamba, ami a súlyemelés és egy-két kreatívabb beszólás mellett főleg lányokkal van tele. Na meg körbe van plakátolva a gyönyörű Everdean professzorral... Már így is sokan értetlenkedtek az ismerősök közül, hogy mi a jó Merlin bajuszkötőjének akarok átváltozástanból is R.A.V.A.S.Z.-t tenni, mikor a gyakorlati tárgyak nem annyira az én pályám, de hát na... Így még két évig egész sokat láthatom azt a gyönyörű szempárt, ami... khmm... vérciki lenne, ha kiderülne, még az én mércémen is. Szóval nagyon remélem, hogy nem lát bele a koponyámba.
A folyosó kanyarulatában kisebb társaságot vettem észre, ami pont nem hiányzott most az életemből. Egy lány és két fiú merült ott beszélgetésbe, az ifjú hölgy és az egyik fiatalember a Mardekár, a másik pedig a Hollóhát talárjában pompázott. A srácokat ismertem, sajnos talán túl jól is, mindketten évfolyamtársaim voltak, gazdagok, aranyvérűek és éles nyelvűek. Igen, sajnos e tekintetben a ház nem sokat számított, még ha Mardekárba több vérmániás szorult is be, de hát arányaiban jóval magasabb is volt közöttük az aranyvérűek száma. Ugyanakkor ezek az eszmék olyan régóta voltak jelen a varázsvilágban, hogy bármely ifjú elméjében gyökeret tudtak verni. Erre remek példa volt a kék színek alatt játszó Jasper DiGregorio, kétségkívül fogékony és kreatív elmével, ahogy egy hollósnak kell, éppen ezért különösen méregtől csöpögő szavakkal, ha úgy akarta. A hölgyet csak látásból ismertem, egy évfolyammal alattunk járt, de hogy úgy mondjam a szokásos. Csinos pofi, aranyfényű hajzuhatag és korán elmélyülni kezdő keserű, lenéző mimikai ráncok. Na ezt most megint nem úszom meg, mindegy is, csak essünk túl rajta hamar. Már megszoktam.
- Jé! Nézzétek már kit sodort erre a déli szél? A Röfi! - kiáltott fel lelkesen a mardis fiatalember, név szerint Thomas Kincaide. - Állj csak meg egy kicsit Pufi!
Megtorpantam. Sietősebbre váltani ilyenkor meglehetősen felesleges lenne, én már csak tudom, a lábkötöző bűbáj, ha rosszkor kapja el az ember gyermekét, csúnya orrvérzéshez vezethet. Fáradtan fordultam feléjük.
- Srácok, sietek...
- Azt majd mi eldöntjük - kuncogott Kincaide.
- Ki ez a toprongyos valaki? Vagy valami - fintorgatta az orrát a lány, egy elképesztően lenéző, megsemmisítő pillantást vetve felém. Ez viszont, el kell ismerni, egy adottság náluk. Valahogy tudnak úgy nézni a maguk százhatvan centijével az én két méteremre, hogy félig eltaposott csótánynak érezzem magam rögtön a cipőjük talpán. - Nem úgy tűnik, hogy a mi köreinkből való lenne...Egy kissé, hogy is mondjam csak, undorító.
- Óh te még nem ismered - kapcsolódott be a beszélgetésbe a hollóhátas DiGregorio is. - Én kérek elnézést, elfelejtettem a bemutatást. Philomena Oxfurt-Snowcliff, a nagynevű, aranyvérű boszorkány, ki megtisztel egy pillantásával te guruló hentesüzem. Philomena, te sem akárkivel állsz szemben. De nem ám - ragyogott zsiványosan a szeme. - Had mutassam be XXIII. (Nagybendőjű) Zsírsertést, a trágyavérű szívtiprót, a szent tokaszalonna védelmezőjét, a percenként hét litert verejtékezőt, a Röpképtelent, aki immár hatodik esztendeje csámcsog és zabál a Hugrabug Ház eladdig csendes sarkaiban. Még nem bizonyosodott be, hogy a házában ennyire mohók és még mindig nem tartják vágásérettnek vagy azért hizlalják, mert ő lesz a kviddics csapatuk új kabala állata. Én utóbbira tettem három csokibékát a fogadásokon, mert hát setesuta és úgy repül, mint a toronyból kihajított tizenkét személyes étkezőasztal lapjával, de kétségkívül valahol szórakoztató.
- Srácok, nekem tényleg sietni kéne... - próbálkoztam.
- Miért? Szezonja van a szarvasgombának? Túrni akarsz? - kuncogott DGregorio.
- Vagy valakinek kell egy eleven céltábla - nevetett Kincaide. - Tényleg Philomena, ha bármikor kell egy jó célpont gyakorolni, a kis kombinált kolbászreklám és talpnyaló bármikor a rendelkezésedre áll.
- Nocsak - mosolygott hidegen a lány. - Ez talán nem is olyan rossz ötlet. Elhibázni se nagyon lehet - villantotta meg apró, hófehér fogait.
- Ne most. De tényleg - emeltem fel a két kezemet nyugtatóan. - Mr Murphyhez sietek...
- Akkor talán nem most csinálok belőled vadonatúj széket a klubtermünkbe - gondolkodott hangosan Philomena. - Vagy lábtörlőt. Netán mosdótálat. Habkövet. Vagy valami hozzád illően cukit. Mondjuk egy csivavát. Leadnál pár kilót - játszott a pálcája boldogabbik végével a torkom előtt. - Nem. Nem most. Majd amikor nem keres senki és lesz időd kiélvezni. Mondd, te melyike szeretnéd? Hmm? Na mi van? Ha nem tudsz beszélni, legalább röfögj ritmusra, vagy valami.
- Nincs szükség erre Ms Oxfurt-Snowcliff - ráztam meg a fejemet.
- Óh... udvarias - kuncogott a Roxfort leendő nagy reménysége. - Tetszik. Most hát kegyes leszek. Majd később
játszunk. Most elengedlek. De... Mit is akarsz te Mr Murphytől? Túl jó pasi, hogy ilyenekre vesztegesse az idejét, mint... hát mint te...
- Én semmit. Ő akar velem beszélgetni - sóhajtottam, tekintetbe véve, hogy esélyesen össze fogok még futni a fruskával és akkor a szavai szerint nem úszom meg ennyivel. Ilyen tekintetben többnyire jó a memóriájuk.
- Azon hamar túl fog esni - kacagott gyöngyözően és íves mozdulatot írt le a pálcájával. A két fiú is hahotában tört ki én meg nem ismertem az igét, amihez ez tartozott, sosem voltam aduász az átkok terén. - Na söprés a színem elől. Most már untatsz Puffancs.
Szó nélkül biccentettem és a lehető leghamarabb eltűntem a színről, nehogy meggondolják magukat. Gyorsabb tempóra váltottam, hogy behozzam a késést, még az hiányzik, hogy Murphy úr előtt is lebőgjek. Az átokról, amit kaptam egyelőre fogalmam sem volt mit csinál, de nem is értem rá vele foglalkozni, idő szűke van. Majd ha elkezdek viszketni, földigilisztákat hányni vagy összezsugorodni úgy is kiderül, akkor majd megtöröm egy finitével és kész. Gyerekes marhaság.
Kissé lihegve érkeztem a tanár pihenő ajtajához, megálltam egy fél percre rendezni a légzésemet és helyreigazgatni minden apró recét a taláromon, majd bekopogtam és benyitottam. Mr Murphy valóban egy jó kiállású, még viszonylag fiatal férfiú volt, aki udvariasan üdvözölt én pedig viszonoztam, akár egy jól nevelt... csuka. Hát igen, akár a vonatkozó ragadozóhal, nagyjából annyi hang bírt kijönni a torkomon. Azonnal megértettem, mert a híresztelésekkel ellentétben teljesen ostoba azért nem vagyok, hogy egészen pontosan mit is csinált Philomena gyors átka. Egyszerűen csodálatos. Valami agya is van esetleg annak a lánynak? Biztos nem lesz feltűnő a nevelő előtt, ha csak tátogok... Mondtam, hogy ide jövök. Esélyesen nem hitt nekem. Vetettem egy szomorú pillantást a megrökönyödöttnek éppen nem tűnő pszichomókus felé, aztán a hellyel kínálás szerint leültem vele szemben, udvariasan elutasító mozdulatot téve a tea felé és egy vágyakozóbb pillantás után a sütire is. Helyette elkezdtem feltúrni a zsebeimet. Csokibéka, drazsé, Monster Burger, Brutal Szendvics... nem vagyok kényszerevő csak... csak... na jó, csak de. Valami jó is kell az életben. Na végre, jegyzetfüzet. Most már csak hogy fogalmazzam meg úgy, hogy ne keverjek bajba senkit? Akkor még jobban rám szállnak, meg nem is vagyok az a kifejezett wamzer alkat. De lássuk be, a rosszul sikerült gyakorló varázslat annyira átlátszó lenne, amit még Teresa néni se hinne el. Ő anyám nagynénje, 87 éves, teljesen szenilis és öt éve próbál liliomokat termeszteni locsolással a konyhapadlón. Na most, amit ő nem enne meg, azt a lélekgyógyász is aligha. Gyorsan körmöltem.
"Üdvözlöm Mr Murphy!
Elnézését kérem, kisebb balesetből kifolyólag hangnémító átok van rajtam és sosem volt erősségem az SVK tantárgy, nem vagyok kellően képzett a nonverbális finite incantatemhez.
Lancaster professzor nekem sem mondott el túl sokat az indokról, amiért ezt a beszélgetést kezdeményezte Önnel. De már úgy harmadikas korom óta mondogatja, hogy nem vagyok elég nyitott szociálisan és erre is kéne annyi energiát fektetnem, mint a mágiatörténetre, hogy ez is hasznos az életben és hasonlók. Most is ilyesmit említett.
Mindenesetre nem akarom feltartani Mr Murphy, igazán sajnálom a dolgot. Jelenleg úgyis... szűkszavú tudnék csak lenni, teljesen megértem, ha Ön nem tart igényt erre a beszélgetésre, ez mindig is inkább Lancester professzor ötlete volt. Remek tanár és mélyen tisztelem, de talán kissé hajlamos túlságosan is aggódni a diákjaiért."A jegyzetfüzetet a pszichológus felé csúsztattam.