Hana Tachibana

HANA TACHIBANA

Mottó

A lehullott virág hátrahagyja illatát.

Alapok

jelszó || Ahova Elliot bácsi befér, oda be is megy
így ejtsd a nevemet || Hana Tacsibana
nem || nő
születési hely, idő || London; 1972. 04. 07.
horoszkóp ||bika
kor || 28
vér || félvér
munkahely || állást keres

A múlt

Lassan a hátam mögött hagyom a mugli iskolát, ahol környezetet oktattam a kisgyerekeknek. Megint egy munkahely, amiben nem találtam meg önmagam. Azt hittem, ha nem a varázslóvilágban keresek állást, talán elhelyezkedhetek, talán végre megállapodhatok végleg. De valahogy ez nem megy. Nem élvezem az órákat, nem élvezem azt, hogy itt vagyok. A gyerekekkel nincs semmi baj, de valahogy olyan hamar meguntam ezt az állást is. Mintha nem lenne semmi a világon, ami szórakoztatni tud. Ahogy kilépek a főkapun, elfelejtik Hana-senseit, és úgy élnek tovább, mintha nem is lettem volna jelen az életükben. Így megy ez, már nem tudom hány állás óta. Bár az amneziálás sem segít azon, hogy belül mennyire fáj elválni ezektől a gyerekektől. Szipogok egyet és előveszem a zsebkendőmet, majd az egyik késő kisdiákom rohan el mellettem, aki még integet felé, de ahogy belélegzi az iskola körüli párás levegőt, el is felejt és kissé kíváncsian néz rám, némi értetlenkedéssel együtt, hogy nekem mégis miért könnyes a szemem.

Ahogy tanácstalanul állok London utcáján, eszembe jut, milyen régen nem ültem be a Foltozott Üstbe, úgyhogy felé veszem az irányt, hátha találok valami érdekeset egy asztalon, vagy pulton hagyott Reggeli Prófétában. Az utcán sétálva egy játszótér mellett elhaladva egy anyuka kiabálását hallom.
- Simooon, merre vagy te kis rosszcsont?...
- Shoutaaa, kész a fürdő, merre vagy, te rosszcsont?
Azt hiszem ez a kép mindig is a szemem előtt fog lebegni, és valószínüleg a halálom percében is ez lesz. Nagyon szeretett bújócskázni, és bár nem éltük hatalmas házban mindig talált valami elfelejtett zugot, ahova bekuporodhatott. Ha behunyom a szemem, előttem van a mezítlábas fiam, amint rövod nadrágjában és sötétkék pólójában sertepertél a lakásban, hogy a tökéletes búvóhelyet megkeresse.
- Mattakü… Hol van ez a gyerek? Hoooy Shoutaaa?!
Hiába akart mindig úgy elbújni, hogy sose találjam meg, azért egy idő után viszont mindig elkezdett izegni-mozogni. Azon a napon az egyik kartondoboz alatt találtam meg, lefelé, sírásra görbült a szája.
- Okaasan, megint megtaláltál, biztos csalsz!
Éktelen nagy sírásba kezd, én pedig sosem tudtam, csak valami jutalommal megvígasztalni. Elmentünk étterembe, vagy elsétáltunk egy játszótérre. Ilyen apró dolgokkal kicsit helyre tudtam billenteni durcás természetét. Elnéztem, ahogy játszik a többi gyerekkel, és mosolyogva integettem neki, ha felém nézett. Biztos az járt a fejében, hogy ott vagyok-e még? Vigyázom-e rá. Én pedig mosolyogtam, hogy minden rendben itt vagyok. Mindig is ott voltam neki… Mindig.

- Ichi, ni, san, yon, go, roku, nana, hatchi, kyou… Hyaku.
Amikor elszámoltam százig akkor is vártam a válaszát, hogy elbújt-e. De nem mondott semmit. Azt találta ki, hogy miután elmennek a többiek haza, bújócskázzunk a játszótéren. Én persze már haza szerettem volna menni vele, mert a vacsorát is meg kellett még csinálnom. Curryt akartunk enni, ő imádta. Aznap végül megengedtem neki, hogy még egy kicsit tovább maradjunk lent. Otousan mindig is mondta, hogy elkényeztetem őt.

Én még bazsalyogtam is, hogy na most aztán jól elbújt. Ám ahogy kerestem, sehol sem mocorgott, nem zörömbölt. Egyre idegesebben kerestem. Aztán megláttam az egyik távoleső, odvas fa tövében egy cipőt. A cipő mellett egy férfi állt. Az a férfi, aki tizenhét évesen elhitetett velem egy mesét a szerelemről. Az a férfi, aki egy év után otthagyott engem terhesen azt mondva nekem, hogy csak egy egzotikus szórakozás voltam a számára. Az a férfi, aki a sötét jegyet viselte a karján. És az a férfi mögött ott sötétlett a picurka kis kézfeje. Még életben volt. Amikor odaszalattam, még láttam, hogy engem keres homályos tekintetével, ahogy a játszótéren is tette. Itt vagyok, itt vagyok.
- Tedd meg, és életben hagyom – hallottam a durva hangját, majd nadrágjának cipzárját.
- Nem… - fordítottam el róla a tekintetem. – Többé nem…
- Ne-eem? Meg fogod tenni! – közelebb lépett, és a hajamnál fogva a földre rántott. – Cruciatus – suttogta, majd egyre csak hallottam a gyermekem hörgését. – És most add ide a pálcádat!
- Fuzakenjaneeyo – szűrtem ki a káromkodást a fogaim közül. De végül megalázkodtam. Megtettem minden mocskos dolgot, amit kért tőlem. De ez sem volt elég neki. ha nem tetszett neki, ahogy csináltam megint kínozni kezdte Shoutát. És egyszer csak a fiam nem jajgatott. Nem rángatózott többé.

Amióta csak élek, mindig is vonzottam a rossz dolgokat. Apámra azt mondták, hogy ő a szerencse gyermeke, ám úgy tűnik ez nálam a visszájára fordult. Főleg mert a negyedik hónap hetedik napján születtem. A négyes és a hetes mindig is egy balszerencsés szám volt, mely magát a halált is jelenti.

Az pedig mindig mellettem járt. Fogta a kezem, amikor az első baglyom elpusztult, és ott állt mellettem akkor is, amikor anyám eltűnt Voldemort visszatérésének idején. Otousan azt mondta, hogy ő csak vásárolni ment, de soha sem jött haza. Helyette négy Halálfaló támadta, és gyötörte majdnem halálra. Én nem vettem részt a csatában, Shouta miatt. A halál csókolt kézen, amikor megölték a kisfiam, és vezette a pálcámat, amivel megöltem azt a férfit is, miután hónapokig kutattam utána. Átkoztam, ahogy csak tudtam. Megkínoztam, ahogyan ő tette a saját fiával. Az volt az egyetlen pillanat, amikor örültem a halál jelenlétének mellettem. Én pedig soha többé nem fogok megalázkodni senki előtt. Nem engedem, hogy bárki is irányítson.

Otousan nem bírta elviselni még az unokája halálát is. Még őrá is balszerencsét hoztam. Annyira emésztette a bánat, bár engem egy szóval sem átkozott, sem ő sem okaasan. Mindig is azt mondták, hogy nem a szám határozza meg az életünket. De akkor mi. Mi határozza meg?

Nem találom a helyem. Akárhová is megyek, legyen az egy szak az egyetemen, egy állás a mugliknál, vagy a varázsvilágban, mindenhonnan csak elmegyek. Az életem mindig is bizonytalanságon alapult, bár két nagyszerű szülő szárnyai között nőttem fel, sosem tudtam mit is akarok igazán. Hogy miért is vagyok életben, és mi célom van a világon. Amikor a fiammal terhes lettem, először gyűlöltem őt. Annak a férfinek a gyermeke volt, aki engem megvetett és csak egy cicomás, egzotikus bross voltam a számára. Nem kellett és nem akartam, ám mégsem vitt rá a lélek az abortuszra. Ám ahogy rám mosolygott, egyszeriben megláttam benne mindazt a szépséget és jóságot, amit a családomtól kaptam. Értelmet adott az életemnek, hogy legyek erős. Nélküle fáj mindenre is rámosolyogni. Ám már elegem van az önsajnálatból. Ott lesz velem mindig a fiam is, akárhová is megyek. Ideje tovább lépnem, és újra talpra állnom, és egy olyan munkahelyet keresek, ahol meg is maradok…

Jellem

A klasszikus nagyon japán életérzés árad belőle, és bár csak ritkán megy Japánba, mégis nagyon él benne a hazaszeretet és a hagyományaik iránt való tisztelet. Méltóságos, nemes külleme azonban igen csak összetett jellemmel párosul. Ő az, aki kedvesen mosolyogva alázza meg azt, aki ártott neki, vagy annak, akit kedvel. Egy törékeny váza ő, aki ha megreped, kirepül a szellem a palackból. Nagyon nyugodt, békés természete van, de ha valaki valami miatt felingereli, képes apró tettekkel megkeseríteni egy időre az adott illető életét. Ám ez a harag hirtelen tartósnak látszik, akár egy óra alatt el is felejtheti. Rendkívül tisztelettudó, ás alázatos, de van egy pont, amikor már az ő akarata érvényesül, és akkor már nem alázkodik meg semmi és senki előtt. Ezt az élet durván megtanította neki. Óh, nem mellesleg tud ő durván káromkodni is, ami eléggé illúzióromboló szokott lenni.
Mindemellett, belül igazi metálos, a szívét és lelkét a tradícionális japán zene mellett a death metál és a heavy metál melengeti meg a legjobban, ami még inkább ellentmondásossá teszi őt a külsöjével. Összességében még kicsit bolondosnak tűnhet a többiek számára, mert nem elég, hogy sokszor beszél japán szófordulatokkal, még néha olyan, mintha ő is youkaiokkal cseverészne. Nem igazán találja a helyét a világban, ezt mutatják a rendszeresen félbehagyott képzései is, és a számtalan, fél év után abbahagyott munkahelyek, Fia halála után teljesen szétcsúszott az élete, melyet talán azzal akarja orvosolni, hogy beadja a jelentkezését a Roxfortba, hátha a gyerekek sokasága enyhíti a fájdalmát.
Bár nagyra becsüli a varázstudományt, mégis, az egyetlen hely, ahol semmilyen bűbájt nem használ, az a konyha. Imád főzni, és leginkább tradicionális ételeket készít, hagyományos módon, ahogy édesanyjától tanulta. És bár azt mondják, hogy a japánok olyan népek, akik nem igazán szeretik kimutatni az érzéseiket, Hana nagyon is szeret átélni az érzelmeit. Érzelgős, és gyakran azt mondják olyan melankólia lengi körbe, hogy a legtöbb embert meghat a látványa.

Apróságok

mindig || főzés, sütés; tea-, és teaszertartás; kabuki; shamisen; haikuk; a japán irodalom színe, java; a kisfia; gyerekek; a juharlevelek vörös színe, és a cseresznyefa virágzása; a természet, és azon szellemeinek tisztelete; legendás lények; szellemek; minden ami természetfeletti, ezüst nyaklánc, apró kör medállal, melynek belsejében a fia fényképe van
soha || ha koreainak, kínainak, thaiföldinek, vietnáminak, mongolnak nézik; szerelem; az a férfi; ha a gésákat – és ezzel együtt az anyját – prostituáltaknak írják le; ha a fiáról jérdezik; ha el akarják venni a nyakláncát; tej; a halottak szaga
hobbik || süt, főz; || olvas, szeret a shamisenen játszani, beszélgetni; koncertekre jár; természetben sétálni, és mindenféle lényt felfedezni
merengő || Legjobb, amikor a fia megszületett; legrosszabb,amikor meghalt
mumus || az a férfi
Edevis tükre || A fia felnőtt, és büszkén átöleli
százfűlé-főzet || cseresznyevirág színű, kissé savanyú illatú, de mégis édes, gyömölcszselé ízű
Amortentia || akác és méz illat
titkok || Nagyon szereti a szakét
azt beszélik, hogy... ||
Imád inni, és elvileg sokat is képes felönteni a garatra. Elvileg emiatt rúgták ki egy mugli iskolából, de ő állíja, hogy egy helyről sem rúgták ki, mindenhonnan saját akaratából távozott.
És ott van még a random balszerencse áradás is, ami néha különösen erősen megkörnyékezi.

A család

apa || Mamoru Tachibana; meghalt; 60 éves; tiszteletteljes, szeretett viszony
anya || Sayako Tachibana; eltűnt 48 évesen; tiszteletteljes, szeretett viszony
testvérek || -
gyermekek || Shouta Tachibana; meghalt; 4 évesen; szoros kapcsolat
állatok ||Akame, nőstény japán csonkafarkú macska

Családtörténet ||

Az édesapja Londonban élő japán bevándorlócsalád sarja volt. Ősei Hiroshima lakói voltak. Felmenői között elvileg nem rendelkeztek varázstudású emberekkel, de van egy szóbeszéd a bolondos dédnagymamáról, aki kifejezetten szeretett Youkaiokkal* beszélgetni még Japánban. Mamoru családja mindig is egy befolyásos családnak számított a japán elit körében. Mamoru nagybátyja és a négy testvére elhunyt az atomkatasztrófában, így a szülei maguk mögött hagyva a meggyötört Japánt, Londonba emigráltak. Mamoru volt az első tényleges varázstudással bíró gyermek a családban, így a természetfeleiiért rajongó szülők oda és vissza voltak attól, hogy a fiuk a Roxfort tanulója lett, bár mugli szférában helyezkedett el és bankár lett belőle. A szüleivel a kapcsolata akkor romlott meg, amikor feleségül vette a gyönyörű Sayako Midoriyát, akivel augusztus 6-án találkozott az atomkatasztrófa emléknapján, Gionban a gésa negyedben. A családja képtelen volt elfogadni, hogy Mamoru egy gésát választott szíve hölgyéül, aki a szerelme miatt maga mögött hagyta egykori életét, és Mamoruval együtt Londonba ment. Édesapja jólelkű, kedves ember lévén számos alapítványt hozott létre és igen bőszen adakozott.
A nevük nem csak a muglik számára ismert, ugyanis Mamoru alapította meg a Még mindig velünk vannak alapítványt, a felesége 1998-as eltűnése után. Bár nem nagyon vett részt a varázsvilág életében, ő és családja is a Halálfalók áldozatává vált, a sárvére és a mugli felesége miatt. Az alapítvány leginkább azokon segít, akik elvesztették a családtagjaikat, és bár pénzzel nem lehet életet visszahozni, életében mindig azon igyekezett, hogy mások fájdalmán enyhítsen.
Sayako Midoria félárva volt, és szegénységben élő anyja a jobb élet reményében adták el lányukat gésának. Szemérmetes, alázatos és kedves nő volt, melyeknek tulajdonságait Hana is örökölte.

Külsőségek

magasság || 160 cm
testalkat || Soványka, törékeny, de szívós, hajlékony és kecses
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||
Elsőre esetlennek néz ki, de igazából elég szívós, belevaló. A klasszikus japán nő jegyeit viseli, tehát kedves arc, barátságos szemek, vékonyszálú, mindig fényes, hosszú haj. Ruhái mindig a japán divat furcsaságai, ami nem mindennapos látvány Európában. Szereti a szép fazonokat, a kényelmes ruhákat: harisnyára zoknit húz, hosszú szoknyákat, blúzzal vagy pulcsival hordja. Imádja a bő nadrágokat, és szinte mindenféle színskálában szeret öltözködni, nem veti meg a rózsaszínt, de a feketét és a pasztell, vagy a sötét színekért is odavan.

Tudás és karrier
pálca típusa || Mogyoró, egyszarvú szőr maggal, 10,5 hüvelykes
végzettség ||
Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola; Griffendél Godrik Akadémia: Kríziselhárítás – félbehagyta, 2 félévet teljesített; Általános Lénygondozói Szak: az első félévnél otthagyta; nyelvi szak: kappa és kelpi; utóbbit félbehagyta; végül kénytelen volt valamit mégis csak befejezni, így elvégezte az Általános Medimágus-, és az Égési Medimágus Szakot.
RAVASZ:
SVK: K
Bűbájtak: K
Bájitaltan: K
Átváltoztatástan: E
LLG: V
Gyógynövénytan: K

foglalkozás || jelenleg semmivel
iskola || kijárta (már amit)
szak || -
varázslói ismeretek ||

Hana kifejezetten találékony a bájitalok terén, ezért is szeretné kipróbálni, milyen bájitaltan tanárnak lenni a Roxfortban. Konyít a legendás lényekhez is, őszintén imádja őket. Bár az egyetem miatt muszáj volt felhúznia magát Átváltoztatástanból, ez a tudás inkább alapszik magoláson és emlékezeten, mint stabil tapasztalati tudáson. Mindig is utálta ezt a tárgyat. De a szükség miatt mégis muszáj volt összekapnia magát belőle. Repülni sosem tudott és inkább használja a seprűt takarításra, mint lovaglásra. Majd világ életében béna volt jóslástanból, csak azért vette fel az órákat, mert nem volt jobb ötlete. Minden esetre Hana nagyon igyekszik beleadni a maximumot valamibe, már ha érdekli, ugyanis kivételesen nagy lustaság.

Egyéb

avialany ||Sora Amamiya