Irene Liu

IRENE LIU

Minden történetnek két oldala van.

Alapok

jelszó || Egy seprű a boldogság ára
így ejtsd a nevemet || Ájrin Liu
nem || nő
születési hely, idő || Qingdao, Kína 1969. december 10.
horoszkóp || Nyilas
kor || 30
vér || sárvérű
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium

A múlt

Az első emlékem a gyerekkoromból, hogy Kínából Angliába emigrált a családom, annak reményében, hogy ott jobb életünk lehet. Az első pár évben rettentően hiányzott Kína, Anglia természetesen teljesen más volt, mint amit megszoktam, de mindenáron szerettem volna beilleszkedni az itteni gyerekek közé, így gyorsan próbáltam megtanulni a nyelvet. A kínai nevemet el kellett hagynom, hogy ez a beilleszkedés könnyebb legyen, de nem zavart ez sem. A családom sorsa végül is jóra fordult Angliában és évekig semmi különös nem történt velünk. Tizenegy éves koromban azonban megkaptam a levelemet a Roxfortból, anyám akkor mondta el először, hogy talán a családban lehettek még boszorkányok és varázslók, de nem volt benne biztos. Engem nem is foglalkoztatott a kérdés, hiszen a tény, hogy boszorkány vagyok tizenegy évesen nagyon felvillanyozott. Mindent tudni akartam a Roxfortról és a varázslók és boszorkányok eddig számomra ismeretlen világáról.
Azonban tizenhat éves koromban az anyám meghalt, pár éve küzdött egy súlyos betegséggel, de apám soha nem mondta el nekem, hogy pontosan mi volt a baja. Ha mégis megkérdeztem, akkor pedig csak leteremtett, hogy foglalkozzak inkább az iskolával. Nagyon nehéz időszak következett az életünkben és egy fél év is alig telt el, mire az apám úgy döntött, hogy lemond rólam. A nagymamám volt ettől kezdve a hivatalos gyámom és rettentően fájt, hogy az apám így magamra hagyott, azóta nem is tartottuk a kapcsolatot és nem is szerettem volna tudni, hogy mi történik vele. Szerettem a nagymamámat, de vele élni mégsem olyan volt, mintha igazi családom lenne. Magányos voltam és a Roxfortban persze hamar híre ment annak, hogy a családom hogyan hullott szét egyik pillanatról a másikra. Igazság szerint előtte sem találtam könnyen barátokat, de így még nehezebb volt bárkivel is szóba elegyedni, egész egyszerűen utáltam látni a szemükben a sajnálatot.
Tizenhét éves koromban azonban kezdtem úgy érezni, hogy lassan rendbe jön az életem. Ekkor ismertem meg a férjemet, Adam az évfolyamtársam volt a Roxfortban, de sosem voltunk kifejezetten jóban egymással egészen az utolsó évünkig. Egy összevont Gyógynövénytan órán kezdtünk el beszélgetni végül és kiderült, hogy nagyon sok a közös bennünk. Adam is és én is aurori pályáról álmodoztunk, így megegyeztünk a sokadik ilyen közös óra után, hogy segíteni fogunk egymásnak. Ő jobb volt a védekező bűbájokban, nekem jobban mentek a rontások, átkok és párbajbűbájok, így jól kiegészítettük egymást. Végre nem éreztem magamat annyira egyedül, Adam volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. Az iskolát már úgy fejeztük be, hogy egy párt alkottunk és mindketten bejutottunk a Griffendél Godrik Akadémiára.
Huszonegy éves koromban házasodtunk össze és azt gondoltam akkor, hogy én vagyok minden bizonnyal a világ legboldogabb embere. Sajnos a nagymamám nem sokkal később meghalt, így abban a hitben éltem tovább az életemet, hogy a férjemen kívül nincs másik élő rokonom Angliában. Az Akadémiát imádtam, továbbra is az volt a célom, hogy auror legyek és ebben Adam teljes mértékig támogatott. Ami azt illeti végig egymást segítve fejeztük be az Akadémiát és helyezkedtünk el a Mágiaügyi Minisztériumnál, mint aurorok. Huszonnégy éves koromban pedig megszületett az első kislányunk, Mia. Két évvel később pedig a második kislányunk, Ella. Szörnyen boldogok voltunk és én el mertem hinni, hogy ezt a boldogságot soha senki nem fogja elvenni tőlem. De minden történetnek két oldala van és amiről azt hittem, hogy mindig az enyém lesz, az egy pillanat alatt csúszott ki a kezeim közül.
A háború alatt történt egész eddigi életem legmegrázóbb élménye, ami a mai napig üldöz rémálmok alakjában. Tudtam jól, hogy ezt a napot soha nem leszek képes kitörölni az emlékezetemből, hiszen az addig boldognak hitt életem egy csapásra tört darabokra a saját kezeim között. Az otthonom többé nem volt meghitt és kedves, hanem sötét és riasztó volt – olyan amilyennek azelőtt sosem láttam. Itt a falak között mindig csilingelt a gyerekek nevetése, mindig égtek a lámpák és minden egész egyszerűen túlcsordult a boldogságtól. Persze, egy ideje már sötét idők jártak, de mi mégis megmaradtunk annak a boldog családnak, akik mindig is voltunk. Tényleg azt gondoltam, hogy ezt a boldogságot soha senki nem tudja elvenni tőlem, de tévedtem. Azon a napon pedig valami olyan dologból kaptam ízelítőt, amit eddig nem ismertem, a sötétség felemésztette azt, ami egykor kedves volt nekem.
A hálószobánk padlóján tértem magamhoz, iszonyatosan hasogatott a fejem, de nem emlékeztem semmire sem, ami korábban történhetett. A pálcám nem volt a közelben, de nem is számított, nagy nehezen felkeltem a földről, majd elindultam a nappali felé. A ház riasztóan csendes és sötét volt, valamint olyan hideg, hogy reszkettem.
– Adam? – kérdeztem hangosan, miközben a nappali felé vonszoltam magamat. Senki sem válaszolt, a félelem borzongásként járta át minden porcikámat. – Mia?
A csend olyan félelmetes volt, mint azelőtt még soha és megint úgy éreztem magamat, mint tizenhat éves koromban, amikor meghalt az anyám és az apám úgy döntött, hogy kisétál az életemből. A magány mindig is a része volt az életemnek, de Adam mellett mégis megtanultam boldog lenni és szeretni. A látvány azonban ami a nappalinkban fogadott összetörte minden szép álmomat. A férjem élettelen testét látni felfoghatatlan volt, nem messze tőle pedig ott feküdt Mia és Ella. A szívem nem akarta elfogadni, de az agyam már ekkor tudta, hogy mind halottak.
– Ne… – suttogtam és közelebb léptem hozzájuk, megfogtam Adam hideg karját, de fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene tennem. Sötét idők jártak és nekem az egész családom itt feküdt a nappaliban holtan, tudtam, hogy ez csak egyetlen dolgot jelenthet.
Hirtelen motoszkálást hallottam a hátam mögül, összerezzentem és a hang irányába kaptam a fejemet. Meg mertem volna esküdni rá, hogy láttam valakit a sötétben, de mikor felkeltem a földről mér nem volt ott senki. Tudtam, hogy nem húzhatom az időt, értesítenem kellett a Minisztériumot a történtekről, de nehéz volt. Nehéz volt elfogadni, hogy a családom holtan fekszik a házunkba és nekem egyetlen emlékem sem volt arról, hogy ez az egész hogy történt. Arról nem beszélve, hogy a pálcámnak nyoma veszett.
Órákkal később sem tudtam felfogni a történteket, a Minisztériumból kiérkező auror társaim pedig egyértelműen nem hitték el, hogy semmi közöm nincsen a családom halálához. Azt gondoltam, hogy ez a nap nem lehet ennél rosszabb, de letartóztatásba kerültem és bilinccsel a csuklómon távozhattam a saját házamból. Szinte fel sem fogtam mi történik, miközben a Minisztériumba vezettek. A szemeim előtt még akkor is Adam, Mia és Ella élettelen testének a képe lebegett és képtelen voltam akár egyetlen kérdésre is válaszolni, amit a kihallgatásomkor feltettek.
– Irene? – kérdezte az egyik kollégám, aki kihallgatott. A halálfalók már régen befészkelték magukat a Minisztériumba, igazság szerint itt már senki sem volt biztonságban és mindenkit figyeltek, engem pedig nyilvánvalóan kiemelten, hiszen mugli születésű voltam. Már legalább ezer kérdést feltettek, de nem tudtam válaszolni, egyszerűen nem tudtam a szavakat megformálni és mondatba tenni. Egyébként sem láttam értelmét, hogy magyarázkodjak, ezek az emberek már nem a barátaim voltak, itt már senkiben sem lehetett bízni és én már csak a származásom miatt sem voltam biztonságban.
– Nem emlékszem semmire – válaszoltam. A torkom kiszáradt, a fejem még mindig lüktetett és ez az egész helyzet csak egy nagyon bizarr álomnak tűnt. Persze, nagyon jól tudtam, hogy ez a válasz nem segített a helyzetemen. Az, hogy nem emlékeztem és eltűnt a pálcám mind gyanús volt és tudtam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
Az éjszakát az Auror Parancsnokságon töltöttem és másnap azonnal a Wizengamot elé kerültem. Természetesen nem tudtam továbbra sem elmondani, hogy mi történt, hiszen nem emlékeztem rá. A pálcám továbbra sem került elő, de mivel minden körülmény arra utalt, hogy én öltem meg a férjemet és a gyerekeimet elítéltek. Nem mondhatnám, hogy sokáig tartott a tárgyalásom – sőt, ami azt illeti a lehető legrövidebb úton döntöttek úgy, hogy az Azkabanban van a helyem. Mondanom sem kell, borzasztó volt belegondolni, hogy mi vár rám, de mivel a családom elvesztése még mindig jobban fájt annál, minthogy a saját szerencsétlenségemmel foglalkozzak.
Az Azkabanban töltött időszak eleinte megviselt, habár nem tudtam elképzelni, hogy én öltem meg a családomat mégis voltak napok, amikor már szinte elhittem, hogy én tettem. Azelőtt természetesen nem voltam dementorok között, így nem voltam felkészülve arra, hogy mit fogok itt átélni. A sötétség kezdett eluralkodni rajtam, de ugyanakkor egy részem nem hagyta, hogy feladjam. Mert mélyen belül tudtam, hogy én soha nem lettem volna képes bántani a férjemet és a gyerekeimet és elhatároztam, hogy meg kell tudnom az igazságot. Ezért pedig nem hagyhattam, hogy a dementorok minden jót megöljenek bennem. Nehéz volt, de küzdöttem azért, hogy ember maradjak és tényleg voltak egészen tiszta pillanataim. A háború pedig időközben véget ért, mivel mugli születésű voltam az én esetemet is felülvizsgálták, de a pálcám ez idő alatt sem került elő, így bizonyíték hiányában továbbra is én voltam az elkövető és vissza kellett térnem az Azkaban rideg falai közé. Úgy éreztem, hogy soha nem fogom tudni bizonyítani az igazamat, de mégis erősnek kellett maradnom, mert meg akartam találni azt aki ezt tette a családommal.
Egy évvel később fogalmazhatunk úgy, hogy csoda történt: megtalálták a pálcámat. Számomra is szinte hihetetlennek tűnt, hogy valahonnan hirtelen előkerült, de mint megtudtam azonnal elküldték, hogy egy pálcaszakértő megvizsgálja. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hirtelen rettegni kezdtem, hogy mégis kiderül, hogy én öltem meg a szeretteimet. De azt nem tudtam volna elfogadni, egyszerűen semmi okom nem volt arra, hogy ilyet tegyek és nem hagyott nyugodni a tudat, hogy mielőtt értesítettem volna a Minisztériumot azon a bizonyos napon mintha láttam volna valakit a házban mozogni a sötétben és tudni akartam, hogy ki volt az. Mindenesetre ismét a Wizengamot elé kerültem, ahol tudatták velem, hogy a pálcám megtalálása döntő erejű bizonyíték volt az ügyemben, hiszen a kivizsgálás után kiderült, hogy nem használtam tiltott vagy halálos kimenetelű varázslatot. Hihetetlen volt, de ismét szabad voltam, azonban a szabadság íze keserű volt. Nem volt már kikhez hazamennem, nem volt egész egyszerűen semmim sem az Azkaban falain túl.
A Minisztérium a szabadulásom után felajánlotta, hogy visszatérhetek a korábbi pozíciómba dolgozni, mint auror. Ez adott némi reményt arra, hogy talán még sincsen minden veszve és meg fogom tudni találni azt, aki megölte a családomat. Őszintén nem is igazán az érdekelt, hogy ki tette, hanem, hogy miért és tudtam, hogy addig nem fogok nyugodni, míg erre a kérdésre nem találok választ.

Jellem

Régebben kedves, segítőkész embernek ismerték, de a felszín alatt mindig is magányos volt, egészen addig míg meg nem ismerte a férjét. Tulajdonképpen családja elvesztése óta álarcok mögé bújik, mert nem szereti, ha gyengének látják. Az Azkabanban töltött évek erősebbé tették lelkileg és mentálisan is. Szeret mindig erősnek és magabiztosnak tűnni, de természetesen a családja elvesztése olyan mély nyomot hagyott benne, hogy azt nehezen tudja elfelejteni. Jelenleg csak az viszi előre az életbe, hogy megtalálja a valódi tettest, aki miatt az Azkabanba kellett vonulnia. Az érzelmek éppen emiatt nem játszanak fontos szerepet az életében, mert válaszokat akar találni arra, hogy miért történt vele ez.

Apróságok

mindig || válaszok keresése, új varázslatok megismerése, beleolvadni az adott környezetbe, távolságtartás másokkal, elrejtőzés
soha || gyengeség, megaláztatás, fájdalom, ha semmibe vesznek, szembenézni a félelmekkel
hobbik || különleges növények kutatása, tradicionális kínai ételek készítése, sötét varázslók felkutatása
merengő || legrosszabb amikor megtaláltam a családom tagjainak holttestét, legjobb bármilyen a családommal közös emlékem ami még ezelőtt az időszak előtt történt
mumus || Fekete füst
Edevis tükre || A halott családja
százfűlé-főzet || rózsaarany színű, az íze frissítő és rózsavízre emlékeztet, egy leheletnyi mentás utóízzel
Amortentia || frissen mosott ruhák, eső, cseresznyevirág
titkok || bármit megtennék, hogy megtaláljam a családom gyilkosát, még a sötét varázslatok használatától sem félek
azt beszélik, hogy... || valójában ő ölte meg a családját, hiába lett az utolsó ítélet szerint ártatlan

A család

apa || Jian Liu, 55, mugli, nem tartjuk a kapcsolatot
anya || Chao-xing Liu, 41, mugli, meghalt
férj || Adam Pye, 28, félvér, meghalt
gyermekek || Mia Pye, 4, félvér, meghalt; Ella Pye, 2, félvér, meghalt

Családtörténet ||

Családja kínai bevándorlókból áll, akik évek óta Angliában élnek. Irene itt nevelkedett már, mint angol állampolgár. Édesanyja tizenhat éves korában hunyt el egy hosszantartó betegség következtében, édesapja lemondott róla, így nagyanyja nevelte fel, akitől megtanult minden fontos kínai hagyományt, hiszen a családnak fontos, hogy ne felejtsék el honnan érkeztek. Testvérei nincsenek, nagyanyja halála után közeli hozzátartozójáról nem tud. Férje a legfontosabb volt az életében, majd ez kibővült két kislányával is. Férje mediaurorként végzett a Griffendél Godrik Akadémián, a Pye család tagja, akik között sok a medimágus és a tudós.

Külsőségek

magasság || 168 cm
testalkat || vékony
szemszín || barna
hajszín || fekete
kinézet || A külsöségekre mindig ügyel, a ruhái mindig makulátlanok és elegánsak, mozdulatai kifinomultak és óvatosak. Az Azkabanban töltött idő után nem szeretné, ha az emberek látnák, hogy a tökéletes smink és szép ruhák mögött egy összetört ember rejtőzik.

Tudás és karrier

pálca típusa || Lucfenyő, a magja sárkány szívizomhúr, 12 és 1/2 hüvelyk
végzettség || Akadémia
foglalkozás || Auror
iskola || Griffendél Godrik Akadémia
szak || Általános aurori képzés, Különleges aurori képzés
varázslói ismeretek ||

Munkájából kifolyólag párbajban a legjobb, ezenkívül ért az átkokhoz és rontásokhoz. Férje révén megtanulta a gyógyító varázslatok alapjait, de ebben még sok fejlődésre lenne szüksége. A sötét varázslatok iránt különös vonzódást érez, mert úgy érzi, hogy ezzel tudná megtalálni családja gyilkosát.

Egyéb

avialany || Fan Bingbing