Ruby Rider

RUBY RIDER

I just wanted to hide, didn’t wanna face the world. As if everything has lost meaning.

Alapok

jelszó || „Nézd Ellioooot, ez egy tévééé”
így ejtsd a nevemet || Rubi Rájder
nem ||nő
születési hely, idő || Cambridge; 1978. március 24.
horoszkóp ||Kos
kor || 23
vér || félvér
munkahely || szabadúszó balett-táncos

A múlt

Teljesen átlagos családom volt, olyan, akikkel azt gondolná az ember, hogy soha semmi érdekes nem történik. Nyugodt életet éltünk, boldogok voltunk, még csak veszekedés sem volt a családban. Tényleg minden idilli és csodás volt – mintha valami gyerekmese szereplői lettünk volna. De hamar meg kellett tanulnunk mindannyiunknak, hogy az élet nem egy mese és semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre tűnik.
A bátyám, Rupert, és én is Cambridge-ben születtünk, de mikor egy éves voltam vidékre költöztünk. Staithes majdnem az ország másik vége volt, de szerettünk itt felnőni, az öcsém, Reeve, pedig már itt született meg. Staithes nyugodt kis falu volt, egyetlen ember sem gondolta volna, hogy éppen itt történhetnek sötét dolgok.
De Reeve éppen csak két éves volt mikor eltűnt egyik pillanatról a másikra. Hét éves voltam, de nem tudtam elfelejteni, ahogy anya sírva ült a konyhában aznap délután és életemben először hallottam, hogy a szüleim üvöltenek egymással. Ebben a helyzetben mindenki hibás volt apa szerint, napokig csak üvöltözött velünk is, hiszen frusztrált volt a történtek miatt. Igazság szerint azóta sem tudjuk pontosan, hogy mi történt. Reeve eltűnt és soha nem került elő, a szüleim jelentették az eltűnését, de a varázsvilág tanácstalan volt. Még most is emlékszem, hogy többször jártak hozzánk aurorok, legalább ezerszer kikérdezték a szüleimet, hogy mi is történt pontosan mielőtt az öcsém köddé vált. Engem és Rupertet nem kérdezgettek, mivel mi nem voltunk velük akkor, amikor ez az egész történt.
Rupert tizenegy éves volt már, akkor kapta meg a levelét a Roxfortból, de apa egyébként megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatunk legyen a varázslóvilággal. Talán éppen ezért nem is akart olyan helyre költözni, ami közel van a mágiához. Egyértelműen meg volt róla győződve, hogy varázslók rabolták el Reeve-t és kicsit úgy éreztem, hogy ezért meg is utálta az egész világot, amiben fel kellett nőnünk. Ettől függetlenül ő továbbra is a Szent Mungóban dolgozott, szeretett medimágus lenni, de minden mást meggyűlölt aminek köze volt a mágiához. Azt gondoltam sokáig, hogy Reeve eltűnése után talán majd darabokra hullik a családunk, de anya és apa ezt nem hagyták. Sosem hagytak minket egyedül és nem is mehettünk soha sehova egyedül, a kötelék közöttünk csak erősödött, hogyha ez lehetséges.
Azonban a napok tovább teltek, és ahogy egyre kevesebbszer jelentek meg az aurorok az otthonunkban a szüleim is kezdték elfogadni, hogy Reeve nem fog talán sosem előkerülni. Nyolc éves koromra hivatalosan is eltűntnek nyilvánították és próbálták meggyőzni a szüleimet, hogy esetleg bele kellene törődniük abba is, hogy meghalhatott. Amikor anya ezt meghallotta megint napokig csak sírt – ebbe az egybe nem volt hajlandó belemenni, úgyhogy a Minisztérium azóta is eltűnt varázslóként tartotta számon az öcsémet. Nyilvánvalóan egy poros terem egyik eldugott kis zugában elsüllyesztették az aktáját és úgy voltak vele, hogy sosem kell majd újra elővenniük. Igen, talán Reeve sosem fog előkerülni, de őszintén azt én sem hittem el, hogy meghalt. Valaki vagy valakik elrabolták, nem tudni, hogy miért, de életben kell lennie valahol.
Habár hét-nyolc évesen még nagyon fiatal voltam, hogy megértsem ennek az egésznek a súlyát, de természetesen hiányzott Reeve. A szobája üresen állt és senki sem volt képes betenni a lábát oda a családból. Rupert és én még közelebb kerültünk egymáshoz, nem csak a bátyám volt, hanem a legjobb barátom is lett és őszintén gyűlöltem, amikor nem volt velem otthon. De a mugli világban is volt olyan, ami boldoggá tett és az a balett volt, anya még Reeve eltűnése előtt íratott be egy tanfolyamra és onnantól kezdve nem is tudtam elképzelni az életemet balett nélkül.
Tánc közben minden más volt – nem kellett gondolkodnom, nem kellett látnom, hogy anya és apa mélységesen szomorúak a történtek miatt. Nem kellett azt látnom, hogy évek múlva is magukat okolták azért, hogy eltűnt az öcsém. Tánc közben boldog voltam, úgy éreztem, hogy ez egy olyan elfoglaltság, ami teljessé tesz és szabaddá. Éppen ezért, már egészen kicsi koromban elhatároztam, hogy akármi is legyen ezzel szeretnék életem végéig foglalkozni. A balett szerelem volt első látásra.
Tizenegy éves koromban megérkezett az én levelem is a Roxfortból. Izgatott voltam, Rupert csupa érdekes dolgot mesélt az iskoláról és alig vártam már, hogy én is oda járhassak. Azonban én általában csendes voltam, nem éltem meg olyan eseménydúsnak az egészet, mint a bátyám. Rupert mindenben kiváló volt – ami nem volt meglepő, hiszen ő is medimágus szeretett volna lenni, mint apa. Én is jól tanultam, de igazság szerint nem kötöttek le ezek a dolgok annyira, mint a balett. Voltak barátaim is, Katie és Sally, akikkel végig csináltam ezt az egészet. Ők akkor is ott voltak, amikor Rupert már nem, de nagyon más volt minden velük. Katie aranyvérű volt, el sem tudta volna képzelni az életét varázslat nélkül. Sally mugli születésű volt, vele egészen más volt beszélgetni néha, talán jobban megértette, hogy miért nem ragaszkodom ahhoz, hogy szorosan kötődjek a varázslóvilághoz. Az igazság az. hogy amikor véget ért a Roxfort nem tartottam már velük a kapcsolatot, Sally még néha keresett, de mindenki a maga útját járta és amúgy is nehezen bíztam meg bárkiben is.
Mikor befejeztem a Roxfortot választanom kellett, hogy hogyan tovább, én ugyanis nem terveztem medimágus lenni. A Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magániskolájába jelentkeztem, Színművészmágus szakra, ami talán a legközelebb állt a tánchoz. Nem hagytam abba a balettet természetesen, az volt az igazi hivatásom és úgy éreztem, hogy mást nem is lennék képes csinálni. Eddigre már több mint egy évtizede csak ezzel töltöttem minden szabad percemet.
Azonban a háború a mi életünket is még jobban megváltoztatta. Ott kellett hagynom az egyetemet, apa ugyanis úgy döntött, hogy a legjobb az lesz, hogyha anyát, Rupertet és engem eltűntet a közelből – azt remélte, hogy vidéken nem fogjuk megérezni a háborút. De a sötét varázslók az egész országot átkutatták mugli születésűek után és senki sem volt biztonságban. Nem is tudom, hogy mi volt a falu neve ahol apa elbújtatott minket, de őszintén nem is volt fontos. Egy picike kunyhóban laktunk, Rupert néha elment a környéket felderíteni vagy élelmet szerezni, de egyébként semmit sem tudtunk csinálni itt. Híreket is nagyon ritkán hallgattunk, leginkább azért nem foglalkoztunk ezekkel, mert anyát felkavarta az egész. Ő még nálam is kevésbé volt része a varázsvilágnak, mert apa nem akarta, hogy bántsák. Ez érthető volt, én sem akartam volna, hogy baja essen, de a titkok sem vezettek semmi jóra.
Hiányzott az otthonom, még az iskola is hiányzott, apa pedig még jobban. Szinte sosem látogatott meg minket, nem akarta, hogy kiderüljön, hogy hol bújtunk el. De sajnos úgy tűnt, hogy a sötét varázslók előtt semmi sem maradhat titokban, mert megtaláltak minket. Talán véletlen jártak csak éppen arra, hiszen láttam, hogy meglepődtek, amikor meglátták Rupertet a kis elhagyatott kunyhó előtt üldögélni.
– És mégis mit keresel itt? – kérdezte az egyik varázsló, miközben Rupert felkelt a padról és óvatosan a pálcájára tette a kezét. Anya és én elbújtunk a házban, ahonnan amúgy sem igazán tehettük ki a lábunkat. Rupert olyan varázslatokkal vette körül a házat, ami elrejtett minket mindenki szeme elől.

– Itt töltöm az ünnepeket – csak egy picit mertem megmozdulni, hogy kinézzek az ablakon és éppen láttam, hogy Rupert megvonja a vállát. Karácsony környéke volt, de senki sem volt ünnepi hangulatban. Minden egyes nap azon izgultunk, hogy apa még életben van-e vagy sem, nagyon ritkán üzent és ideg amúgy is nehezen jutottak el még a baglyok is az üzenetekkel. Résen kellett lenni, hogy ne találjon meg minket senki és most mégis itt voltak ezek a sötét varázslók.
Engem nem vettek észre, ami azt jelentette, hogy Rupert védő bűbájai jól működtek. Nem tetszett, ahogy ezek az alakok méregették őt, már előre rossz érzésem volt. Éreztem, hogy anya megpróbál visszahúzni a falhoz, hogy ne vegyenek még véletlenül sem észre.
– Egyedül? – kérdezte egy másik hang, ennek a varázslónak nem láttam az arcát.
– Nincsen családom – válaszolta Rupert, próbált határozott lenni egyértelműen, de én mindenkinél jobban ismertem őt és a határozottság alatt hallottam, hogy picit megremeg a hangja. Azt hiszem ő sem számított arra, hogy itt megtalálhatnak minket.
– Akkor azt hiszem, hogy nem fogsz senkinek sem hiányozni – mondta az előző hang és ugyanennek a varázslónak a szájából elhangzott a halálos átok. A kezemet a szám elé kaptam és visszadőltem a falnak. Anya erősen szorította a karomat, lehet, hogy mugli volt, de azt még ő is megértette, hogy most mi történt.
Nem tudtam sírni, döbbenten hallgattam ahogy a ház előtt nevetnek a sötét varázslók. Csak itt értettem meg, hogy igen, ennyi az élet – ha rossz helyen vagy rossz időben, akkor egy csettintés és mindennek vége lehet egy perc alatt. Akkor fel sem tudtam fogni, hogy mi történt pontosan, hogy Rupert nincs többé. Az egész hihetetlennek tűnt, hiszen még csak huszonhét éves volt, még szinte alig élt. Ez az egész azt hiszem még jobban megtaníttatta a családommal, hogy a sötét dolgok mindig a legkiszámíthatatlanabb pillanatban történnek. Anya némán pityergett mellettem, miközben odakint hopponáltak a varázslók.
–Anya… nyugodj meg! – mondtam halkan és megöleltem. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan nyugtassam meg. De nem akartam, hogy lássa Rupert holttestét, de egyedül sem akartam kimenni, így vártam egy picit, legalább addig, hogy megnyugodjon anya.
Anya kimerült estére, így mikor elaludt kimentem a házból. Tisztában voltam vele, hogy semmi sem biztonságos most, de a bátyám holttestét mégsem hagyhattam odakint. A balett erőssé tett, de még most sem tudom hogyan voltam képes bevonszolni a házba és leteríteni a testét egy lepedővel anélkül, hogy nem kezdtem el sírni. Gondosan figyeltem arra, hogy ne kelljen az arcára néznem, akkor biztosan megőrültem volna. De sajnos most nem érdekelt, hogy mennyire kockázatos baglyot küldenem apának, valamit tennem kellett. Rupert meghalt és ha sötét varázslók vannak a közelben amúgy is, akkor már mindegy, hogy mit csinálunk.
Apa másnap reggel érkezett meg, anyával egy szót sem beszéltünk. Egy kollégájával elvitték Rupert testét a Szent Mungóba, minket pedig hazavittek Staithes-be. Csak itthon kezdtem el igazán megérteni, hogy Rupert tényleg nincs többé, hogy a bátyám és egyben a legjobb barátom meghalt. Ugyanúgy, mint Reeve szobájába, az övébe is képtelen voltam belépni. Habár a szüleim egészségesek voltak mindketten és éltek valahogy mégis rettenetesen egyedül éreztem magamat. Úgy éreztem, hogy a fájdalmamat nem tudom velük megosztani, pedig nekem már csak ők maradtak. De igazság szerint ők is pontosan ugyanazon mentek keresztül mint én, mindannyian szenvedtünk csendesen, miközben próbáltuk valahogy elhinni, hogy egyikünk sem tört darabokra.
A háborúnak ugyan vége lett, de én nem tértem vissza a varázslóvilágba. Az egyetem sem érdekelt már, elköltöztem Londonba, a muglik között éltem, de sokszor hazalátogattam. Csak a balettnek éltem, fellépések követték egymást folyamatosan, igazság szerint semmi másra nem is volt időm, de ez így volt rendben. Azonban egy fellépésem után apa csak úgy megjelent a semmiből. Mivel még mindig a Szent Mungóban dolgozott nem túl sok szabad ideje volt, így meglepett, ha csak egyáltalán volt ideje Londonba jönni.
– Ruby, ideje lenne, hogy visszatérj a varázslók közé. – mondta apa kedves hangon, miközben elindultunk a lakás felé, ahol most laktam.
– Ne haragudj, apa, de semmi kedvem hozzá. – válaszoltam őszintén. – Nekem a balett a világom, nem a mágia. – tettem hozzá.
– A balettnek helye van a varázslók világában is és nagyon örülnék, ha tudnám, hogy ott vagy a közelben. Élhetsz Londonban, de szeretném, ha a mi világunkban tennéd ezt. Tudom, hogy eleinte én tiltottalak ettől… de talán most már megváltoztak a dolgok, a háború régen véget ért. – válaszolta, de úgy éreztem, hogy valamit nem mondd el. Eddig nem erőltette soha, hogy ennek a világnak a részese legyek, hogyha nem akarom. Most valami mégis megváltozott és nekem akaratlanul is Reeve jutott az eszembe. Nem tudom miért, már hosszú évek teltek el azóta, hogy eltűnt, mégis miben reménykedtünk még mindig?
– Apa, köze van ennek Reeve-hez? – kérdeztem csendesen és megálltunk az utca közepén.
– Azt hiszem, hogy életben van, vagyis… életben kell lennie. Ruby, elvesztettük Rupertet, de az öcsédet még megtalálhatjuk. – válaszolta apa elszántan. Valahogy az az érzésem volt, hogy anya miatt csinálja ezt az egészet. Én már nem laktam otthon, Rupert halott volt és anya valószínűleg majdnem mindennap egyedül volt. Évekig hittem, hogy Reeve életben van, most is biztos voltam benne, pedig azóta már egy háború is volt, de mégis. Az ilyet megérzi az ember, nem igaz? Mégiscsak a testvéremről van szó.
– Értem, akkor mit gondolsz, mit kéne tennem? Költözzek be a varázslók közé? – kérdeztem, miközben tovább sétáltunk.
– Talán jelentkezhetnél egy varázsló színházba. A tehetségedet ott is tudnád kamatoztatni. – javasolta és tudtam, hogy igaza van. Abban nem voltam biztos, hogy az öcsémet éppen én fogom tudni megtalálni, de reménykednem kellett benne, anya és apa miatt mindenképpen.

Jellem

Ruby csendes, kifejezetten visszahúzódó karakter. Keveset lehet róla tudni, azon kívül, hogy a balett fontos szerepet játszik az életében. Nehezen fejezi ki az érzéseit, keveset beszél. Ha mérges vagy ideges, akkor még kevesebbet beszél. A balettel kapcsolatban nagyon szenvedélyes, de más hobbija nem kifejezetten van.

Apróságok

mindig || balett, csendes nyári esték, séták a szüleivel, gyertyák, nyugalom
soha || betegség, fáradtság, egyedüllét, idegen emberek, tengeri ételek
hobbik || rajzolás, olvasás, főzés, új tánctípusok megismerése
merengő || legjobb emléke, amikor először dicsérték meg a tánctudását. Legrosszabb emléke, amikor látta a bátyját meghalni.
mumus || saját maga sérült lábakkal – hiszen akkor nem tudna balettozni
Edevis tükre || Reeve is a családjával van, mintha el sem tűnt volna soha.
százfűlé-főzet || Mentás és édeskés ízű egyszerre, a színe egészen világoskék, majdnem áttetsző.
Amortentia || eső, borsmenta, gyümölcsös illat
titkok || Igazából szeretné, hogyha része tudna lenni a varázslótársadalomnak, de úgy érzi, hogy nem varázslónak kellett volna születnie.
azt beszélik, hogy... || Ruby varázsereje nagyon gyenge, éppen ezért nem akar a varázslótársadalom része lenni.

A család

apa || Arthur Rider; 52; félvér, jó
anya || Meiling Rider; 50; mugli, jó
testvérek || Ruper Rider, 27, félvér, legjobb barátok és testvérek voltunk egyben
Reeve Rider, 16, félvér, nem tudok róla semmit sem, piciként jó volt a kapcsolatunk

Családtörténet ||

Arthur Rider elismert toxikológus medimágusként dolgozik a Szent Mungóban. A családjában jellemzően többen is ezen a pályán dolgoznak, Rupert is ebben az irányban szeretett volna elhelyezkedni. Meiling Rider kínai bevándorlóként érkezett Angliába még gyerekkorában, a családja nagyrészt kereskedelemből élt, jelenleg háztartásbeli.
Reeve Rider eltűnése óta a családnak fogalma sincsen, hogy a legfiatalabb fiúk életben van-e még vagy sem.

Külsőségek

magasság || 163 cm
testalkat || vékony
szemszín || sötétbarna
hajszín || fekete
kinézet || Ruby mindig nagyon elegáns és tiszta. Ridegnek tűnik általában, de könnyen mosolyt lehet csalni az arcára. Fontos neki, hogy mások jó véleménnyel legyenek róla, nem szereti, ha csalódnak benne. Jól esik neki a dicséret, főleg, hogyha a tánctudását dicsérik meg.

Tudás és karrier
pálca típusa || 12 hüvelyk, fűz, egyszarvúszőr a magja
végzettség || Roxfort
foglalkozás || Balett-táncos
iskola || Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magániskolája
szak || Színművészmágus szakra
varázslói ismeretek ||

Háztartási bűbájokban kifejezetten jó, ezen kívül kiemelkedően ért a legkülönfélébb bájitalok elkészítésében is. A többi varázslatban általánosan jártas, néha kifejezetten ügyetlen is tud lenni, de igyekszik mindenben jól teljesíteni, így gyorsan meg tud tanulni új varázslatokat.

Egyéb

avialany ||Myoui Mina