-Én meg engedékeny- vigyorgok vissza Magát Szerencsésnek Valló Dominic Gyerekre, sejtelmeskedve.
-De csak ha jó kedvem van...Filozófiai kérdés lenne, hogy ez ok-okozatilag szembeállítható az egyszerű szerencsével, vagy pont igazolja, úgymint a szerencséje miatt talált jó kedvemben, vagy alakult úgy a jelenet, hogy szórakoztasson. De egyikünknek se hiszem, hogy filozófiaórája következne ...amiről lassan el fogunk kezdeni késni.
A fogaim közé fogott ujja fölött felvonom a szemöldököm a vallomására.
-De az előbb azért mégiscsak eléggé érdekelni látszottak.Közben természetesen folyik a reakciótesztelés. Fejben már máshol járhat - tűsarkústól talán - mert ez a nyöször inkább úgy hangzott, mint ha máshol haraptam volna meg, ésvagy egyéb hasonlóan izgalmas húzás. Hacsaknem valami saját kéz fétise van.
-Ennyire nehéz járni?- Mert más nagyon nem akadályozná, nem összebilincselve vagyunk, ha menne, simán elengedhetné a kezem. Inkább lepillantok pimaszul a kérdéshez szánt melléklet gyanánt. Nem is azért, hogy én ilyenekre gondolok, nem, ez az elültetése annak, hogy mostmár
ő ilyenekre gondoljon. Csak hogy mennyire jön zavarba vagy valami. Továbbra is áll az, hogy csak Csillagvirág jelenléte mentette föl Dominicot a piszkálódásom alól, most, hogy csak magunk vagyunk, nincs ki mögé bújjon előle.
-Na még meglátjuk, hogy tudsz-e.A kezét is egyúttal elengedő búcsúintéssel engedem útjára, bár gyanítom, nem az órájára fog figyelni az óráján.
A helyszín szabad