Campbell professzor szobája

Campbell parti



2003. 08. 15.

Outfit

Miss Wyne egész este pozitív, lehet talán miattam, hogy ne sértsen meg, amiért ez az őrült ötlet fogalmazódott meg a fejemben, hogy ide hozzam. Ha lehetne én is halálig sértegetném magam, amiért adtam annak a pletykának hogy ez a divatdiktátor itt bármilyen rendben is a tagja lehet. Esetleg a lecsúszott celebek rendjének oszlopos tagja lehetne, de nem mondom ki hangosan, még elkiabálja magát. Vajon mekkora lehet egy ilyen alak egója?
- Én nem ismerek itt senkit. – válaszoltam meg neki szinte saját kérdésem. Neki van valamennyi előnye, mivel évekkel ezelőtt még itt tanult, így néhány tanárával el tud diskurálni, azonban én még nem nagyon vegyültem el a Roxfortban.
Azonban, mint ahogy én, úgy ő is megijedt a reá zúduló tekintetektől, így hát nem hagyhatom egyedül, egyébként is én magam vagyok a kísérő, tehát ezt a harcot együtt vívjuk meg.
Már éppen eldöntöttem magamban, hogy eloldalazunk a pult felé és iszunk valamit, ami Miss. Wyne számára is megnyerő lehet, mikor megjelent egy vörös hajú hölgy és hatalmas lelkesedéssel mutatkozott be. Nekem lenne ekkora lelkesedésem, már a Minisztérium kávézójában innám a hosszú kávémat Miss Wyne társaságában.
Elfogadtam a felajánlott kezet, majd zavartan megráztam. Lehet ilyenkor kézcsók illendő, az olyanok, mint Campbell már ragadozóként ugrott volna biztosan, de én kerülném az effajta dolgokat, plane házon belöl.
-  Magnus D. Brown. Örvendek. – válaszoltam egykedvűen, majd mikor közölte, hogy a griffendél házvezetője, kicsit megenyhültem. Valami fura, kellemes érzés csapta meg mellkasomat, nem is tudom, hogy hívják ezt a szentimentális emberek, nosztalgia?
-  Ez csak egyszerű varázslat volt, távol tartja az ártó szellemeket. – mosolyogtam Miss Wyne irányába, remélve, hogy kicsit oldom a mindkettőnkben felgyülemlett feszültséget.
-  Ugyan kérem ne sértegessen, ízig, vérig griffendéles vagyok. – mosolyogtam, aztán hirtelen komorba vágtam magam, amikor rájöttem, ez kétértelmű is lehetett akár. Figyelnem kell, ez nem az örs, ott ha valami kétértelműt mondtak az emberek, egy vállbokszolás vagy egy kéthetes zaklatásos előadáson kellett részt venni. Ki tudja itt mi lenne? Állandóan ilyen bulikra kellene járnom…
Megjelenik még egy tanár, és csak úgy jönnek, mint a nyulak a kalapból. Talám rám voltak kiváncsiak, vagy csak ők így baráti társaság a tanári karon belöl, nem tudom, de kezdett idegesítő lenni a helyzet. Persze arckifejezésemet megregu-láztam, amennyire lehetett, majd köszöntöttem a következő tanárt is, mint ahogy az utáni érkezőt is.
-  Üdvözlöm. Magnus D. Brown és nem…nem csábít. – sziszegtem fogaim közül, ahogy próbáltam egér utat keresni, azonban megérkezett egy szőke hölgy is, aki a kviddicssztár buliját méltatta.
-  Jóestét. – bólintottam felé is, majd már próbálván teljesen átlátni a tömegen reagáltam a mondandójára. – inkább hosszút, hosszú partit, ha megbocsátanak, innék valamit. Maguk is dobják fel a bulit, menjenek csörögjenek, vagy valami ilyesmi. Hosszú még az este. – próbáltam kimenteni magunkat és elindultam az eredeti cél felé a pulthoz, ha Miss Wyne követ, megkérdem mit inna, ha marad csevegni, vagy más programot talál magának nem zargatom, biztos nem ártana neki sem, ha egy kicsit ellazulna.

Hiába az össze-vissza aggodalmaskodás mindenen, a szellemeket távoltartós megjegyzésre én is elmosolyodok. Bár ami szellemek itt a Roxfortba vannak, lehet, hogy az ő társaságukkal jobban járnánk. Legalábbis kényelmesen eseménytelenül - például a Pufók Fráter kevésbé bújtana mindenkit elrugaszkodott hedonizmusokra, mint a házigazdánk.
Azt mondjuk be kell látnom, hogy nem tudok elkerülni legalább néhány találkozást a volt tanárimmal, akárhogy próbáljak is látatlan maradni. Főleg a szerencsémet ismerve, én észre sem veszem majd, hogy túl látványosra sikerül a manőverezés, és csak kíváncsiak lesznek az emberek, hogy mirefel keringek nagyobb takarású tereptárgyak meg Mr. Brown körül, mint aki valami elől próbál elbújni.
Erősen kontraproduktív lenne.
Vagy, Lu, az is lehet, hogy csak nem kéne túlaggódni mindent, és simán jelen lenni egy eseményen. Tanári összejövetel, csak nem lesz belőle sokkal több, mint bájcsevely arról, kinek milyen tervei vannak az óráira. Ugye?
Bizonytalanul követem Mr. Brownt a pulthoz - leginkább még mindig azér, hogy a takarásába maradjak - és segélykérően pislogok rá.
-Mit gondol, Mr. Brown?- És reménykedek, hogy kitalálja a gondolataimat, mire szánom a kérdést, mer csak nem akartam itt hangosn is feltenni, hogy mondjuk "vajon lépjünk csak le a rákba az első adódó alkalommal?" Vagy csak engedjem el magam, ne aggódjak semmin, és lássuk meg, mi lesz az estéből?
Nosöhm... Az utóbbi időbe volt egy-két alaklom, hogy ...kicsit túl nem aggódtam az estén - elterelésképp, hogy más bánataimat ne aggódjam túl - és az olyan eseménydús lett, hogy inkább zavarba sem hoznám magam a részletek felidézésével.
Elsandítok mégegyet a rövid hajú nő felé, hogy ugye nem vett még észre, aztán segélykérően visszapilogok Mr. Brownra, ő tanácsol-e bármit, vagy netán kiment mindkettőnket, hogy maradjunk mára is a kávékkal gubbasztásnál, mint izgalmak tetőfoka...

ÉVNYITÓ PARTY
2003. 08. 15. 21:00



to: Mindenki, aki eljön & Mindenki, aki elhoznak magukkal

outfit

21.00 – 22.00

Smith szavai tudtak egyedül zavarba hozni. Persze az érzés azonnal távozott, ahogy megpillantottam Vale-t a pultnál. Természetesen szokás szerint csipkelődéssel indítottam és ő vette a lapot. Ez izgalmasabb volt még Brown savanyú képénél is – amiért már megérte rávenni, hogy jöjjön el a bulimra mellesleg.
– Milyen kár, hogy nem is áll módunkban ilyesmit orvosolni – aztán elővéve a pálcáját megbökte a rajta lévő bőrzsekit. Az pedig szép, fényes bőrfrakká változott. Erre csak elvigyorodtam.
– Csini. – Léptem még közelebb, majd egy paskolással megütögettem a fenekét és beszívtam az illatát. Kellemes élmények kötöttek hozzá, de semmi túl érzelmes vagy fárasztó nem volt benne. – Hogy tetszik a buli? – kérdeztem és lehúztam a kezemben tartott pohár tartalmát, majd odacsaptam a pultra, újra töltést várva.
– Persze tudom, hogy nem annyira az ízlésed. Tudod, a kollégák jobban szeretik ezeket az elegáns puccparádékat, de DJ Magic Man is itt van. – Böktem a DJ felé, aki mostanában elég menőnek számított a fiatalok között.

23.00 –

Túl részeg voltam ahhoz, hogy normálisan kitessékeljem Norát. Veszélyes volt a jelenléte, még akkor is, ha csak egy ostoba kislány, aki a nyakamra jár, én pedig cseppet sem viszonzom az érdeklődését. Az volt a baj, hogy elég volt egy rosszul elkapott pillanat, így csak megmondtam neki, hogy távozzon.
– Tudom, Len, onnan jöttem – felelte egy sóhajjal. Egészen olyan volt, mintha nehezére esett volna kimenni. Nem érdekelt, mennie kellett. Ezért röviden belekortyoltam a kezembe tartott ittallal. Csak nem rég fenyegetett meg Smith, erre máris ilyen kellemetlen helyzetbe kell hoznia. – Egyébként meg milyen házigazdára utal már, hogy nem kíséri ki a vendéget? Rendben van, elmegyek, de te meg elkísérsz cserébe az ajtóig– jegyezte meg. Aztán megfogta a kezemet, hogy úgy húzzon kifelé, de ez nem engedhettem meg. Eltéptem az ujjai közül az enyémeket. A lendületnek hála megbillent a poharam és a maradék alkoholmennyiség Nora ruháján díszelgett.
Mielőtt még megszólalhattam volna Betty Thompson formás alakja is feltűnt a színen.
– Szép estét! – köszönt kedves kis vigyorral az arcán. – Hova-hova ekkora elánnal? Lennox, remélem, nem akarsz eltűnni a saját partidról? Hiszen pont most érkeztem.
Erre persze elvigyorodtam és az alkoholtól bűzlő Norára pillantottam.
– Dehogy. – Kacsintottam Bettyre. – Épp csak kikísérem ezt a tizennégy éves lányt a bulimról. Nem rég lógott be. – Tettem hozzá és megnéztem magamnak Bettykét.

♥ e u p h o r i a ♥

I got all these daddy issue

pretty : 21 ♥ vibe: mount everest

p.s. mindenkinek
2003. 08. 15. 23.00

Aranyvonallal húzott határok közzé születtem, amik olyanok voltak, mint a nehéz teher, ami egyre csak lentebb és lentebb nyomott. talán valami tényleg nem volt rendben velem, hogy én ennyire nem találtam otthon a helyemet. Talán nem illettem bele az idilli családi képbe, ahová a többiek olyan csodálatosan passzoltak, mintha csak egy tökéletes aranymetszés lett volna. Arminnal egy kicsit mind a ketten kilógtunk a sorból, kívül estünk a körön. Nagyon rosz volt Armin nélkül otthon lenni, és rendkívül büszke voltam, hogy rá tdutam venni apát, engedjen ide el. És még csak olyan alakok sem kellettek hozzá, hogy ide jöjjek, mint Macmillan. Biztos voltam benne, hogy még most is ttól rettegett, hogy elmondom valakinek, mit tett velem, és akkor oda az ő drága, annyira féltett karrierjének, hiszen megrontott egy kiskorút. Nem is akármilyent. De nem voltam sosem ilyen alattomos. Akkor sem, amikor olyan kegyetlenül eldobott magától. Vagy akkor csak talán túl rémült voltam, hogy tönkretegyem őt. Vagy még akkor talán szerettem is. Most már csak az a picike seb maradt meg bennem tőle, amit mélyre temettem, és húztam kör egy vastag függönyt is. Hogy ne lássa más, hogy ne lássam én sem.
Mindig is úgy gondoltam, hogy volt bennem valami ami vonzóbbá tett, ami miatt megragadtam mások figyelmét és egy rövid időre meg is tudtam tartani azt. Az első lépéseket én tettem meg, és azt hiszem azt gondoltam, hogy ez így volt természetes. Pedig otthon nem csinálhattak ilyet a nők. És amikor férjhez mentünk, még annál kevesebb jogunk maradt az életre, mintha csak arra lettünk volna kitalálva, hogy adjuk fel önmagunkat. Egy kicsit, ha mélyen magamban néztem, olyan voltam, mintha két élet közzé szorultam volna, és csak lebegtem egyedül a folyékonnyá váló semmiben, miközben haladni akartam előre. Vagy jelen esetben Len felé.
Igazából nem is tudom, mit akartam. Niylván látni, meg vele lenni, de hogy kellemetlen és cikis helyzetbe hozzam, azt nem. Végül is nem voltam hülye, csak egy kicsit talán... Nem gondoltam át a helyzetet, de nekem nem volt időm mindenen gondolkodni. Nem volt időm azon filozofálni, hogy megtegyem-e, vagy pedig nem. Az életben a pillanatok elillantak, úgy, hogy az ember még észre sem vehette őket rendesen. Én csak egy kicsit boldog szerettem volna lenni Lennel... a pillanatban. Feltettem mindent egy lapra, hiszen úgysem tudtam már úgy megsérülni, ahogyan annak idején megsebzett Macmillan. Elhittem magamról, hogy nem tudtam, és csak játszottam, talán nagy és veszélyes tétekben is. De miért is ne tettem volna így? Otthon csak egy üres aranyozott üvegbúra várt. nekem már amúgy is megvolt a kijelölt helyem a pokolba, ahogyan és amiket tettem. Végül is, ott is én leszek majd úgyis a legszebb.
Len persze abszolút nem volt a helyzet magaslatán, de neki még ez az állapot is olyan jól állt. Igazából fogalmam sem volt, milyen, amikor berúg az ember, azt hiszem ezt az egy szabályt sosem szegtem meg. Végül is egyedül jártam el szórakozni olyan helyekre, ahol alsó hangon is csak felnőtteket engedtek be. Nem voltam olyan ostoba, hogy kitegyem magamat másoknak. Táncoltam, és flörtölgettem, de a tudat, hogy elhagyom magam teljesen egyedül, azt se tudva mit csinálok és kivel... határozottan megrémített. Tökéletesen el tudtam magam engedni józanul is. Nem beszélve arról, hogy tök keserű az alkohol, Armin szerint. Bruh.
Persze csak megfogtam len kezét, hogy legalább kísérjen ki, aminek ő tökre nem örült, és a ruhám a nagy ledülettől, amivel kihúzta a kezét az ujjaim küzzül tiszta bűzös alkoholos lett. Elkerekedett szemekkel pislogtam rá, és morcosan sóhajtottam egyet, de persze ha kiakadtam volna itt ahol tanárok is voltak cikibb lett volna. Úgyis el tudtam rejteni a fájdalmat is egy mosoly mögé, hát akkor ez is ment, nem? És amúgy meg... AAAAAAAAAAAA a ruháááááááám! Még jó, hogy fekete... De a ruhááám!
- Óh, hát micsoda pazarlás - sóhajtottam fel drámaian inkább, miközben belül visított a lelkem. De mást nem is tdutam mondani, se ő se én, mert a kettőnk közötti távba belefurakodott, persze Betty Thompson is. Esetleg Macmillan nem akar még felbukkanni, hogy még hülyébb helyzetbe kerüljek?
– Szép estét! Hova-hova ekkora elánnal? Lennox, remélem, nem akarsz eltűnni a saját partidról? Hiszen pont most érkeztem. - Magasságos ég, hogy én mennyire utálom ezt a nőt, meg a bájos mosolyát. Persze csak elmosolyodtam én is olyan bájosan ahogy szoktam otthon is. Persze, hogy len még vissza is vigyorgott rá. Pedig én fiatalabb voltam, szebb és csinosabb.
– Dehogy. Épp csak kikísérem ezt a tizennégy éves lányt a bulimról. Nem rég lógott be. - határozottan az orruk alá akartam dörgölni, hogy pár hónapon belül betöltöm a tizenhetet és akkor nézhettek rajtam körbe, meg dobálhattak ki bulikról, amikor már semmi közük nem lesz ahhoz, hogy a saját magam felelősségére és kárára mit teszek magammal. Méltóságteljesen kihúztam magam, miközben igyekeztem kevésbé megalázottnak érezni magam. Nevettséges lett volna hagyni magam kikísérni Thompson előtt.
- Ugyan, ez túl kedves tőled - pillantottam fel rá, miközben még a saját szavaim is fájtak. - Csak benéztem, hogy megnézzem, hogyan buliznak a felnőttek. De azt hiszem túl fiatal vagyok az ilyen társasághoz, és az ilyen nyugis tempóhoz - dobtam hátra a hajamat elegáns mozdulattal, erősen kihangsúlyozva a nyugis szót.
- Kitalálok egyedül is - mondtam és még bólintottam is egyet határozottan, miközben hátráltam a csodálatos tárósságukból. Egyszerűen csak nem lettem volna képes tovább elviselni, ahogy itt bájologtak egymással, és inkább csak egy csodálatos előkelő mosollyal hátat fordítottam nekik. - További kellemes szórakozást, én is keresek egy pörgősebb társaságot - kacsintottam, mintha a világon semmi bajom nem lett volna és hátraarcot vágtam. Csak pár méter volt a kijárat, miközben magamban úgy mantráztam, mintha csak imádkoztam volna: ha belehalok sem nézek hátra, ha belehalok sem nézek hátra, ha belehalok sem nézek hátra, ha belehalok sem nézek hátra. Pedig belehaltam. Sokszor.
Az ajtó mellett pedig csak megtámaszkodtam a hűvös felon és halkan, némán kifújtam a levegőt. Nem mutattam ki, hogy fájt, hogy belepusztultam, pedig egy kicsit úgy éreztem éppen most ették meg a szívem a galambok. Egy ideig csak támaszkodtam a falnak, miközben tudtam, hogy ma már megint későn fogok hazaérni, és akkor is bebújok Arminék közzé hogy összebőgjem a bátyám pólóját. De előtte még el kellett mennem, hogy egy kicsit ne gondolkodjak. Elővettem a pálcám és megtisztogattam a ruhám, még szerencse, hogy itt varázsolhattam, aztán ellöktem magam a faltól, és megindultam keresni egy kandallót, hogy utána beszippantson Tabu hömpölygő káosza.

ÉVNYITÓ PARTY VÉGET ÉRT.
Aki szeretné, nyugodtan folytassa kincsesben a játékát.