+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály
| | | |-+  Látogatók Teázója, Kórházi Üzlet - Ötödik Emelet
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Látogatók Teázója, Kórházi Üzlet - Ötödik Emelet  (Megtekintve 3794 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 18:59:57 »
0



A Mungó híres teája nem csupán a beteglátogatókat, de az utca mágusát is gyakran az épületbe vonzzák. Ezen kívül kiváló kávékat is felszolgálnak egy-egy íncsiklandozó sütemény mellé. Ugyanakkor, ha meg szeretné lepni beteg ismerősét, a kórházi üzletben mindent megtalál hozzá!

Naplózva

Gabriel Milton r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 02. 11. - 01:11:55 »
+1

Metzger
2002. február 19.

Hét nap telt el. Hét, Metzger.
Hogy eddig nem volt képes idedugni a pofáját, arról tömött sorokban és cirill betűkkel tudna tartalmasan értekezni, ám arra a bizonyos "beígérésre" ezúttal maximum egy beintés lett volna a válasz.
Nem mintha haragudna. Ahhoz minimum az kellene, hogy érdekelje különösebben, hm?
Egyszerűen csak betegre unja magát folyamatosan és szenvedélyesen nagyjából azóta hogy Elliotot kibaszták a Mungóból. Oh, hát. Lehet, hogy ez valahol az ő hibája, de viszonylag meglehetősen pontosnak érzi a becslést, mi szerint alsóhangon 99,9%-ban a másik O'Maráé.
Őszintén, fogalma sincs mit keres még itt. Rendben, Elliottal talán túlzás lett volna távoznia - ha nem egyenesen forrófejű, amit nyilván a láz hozott ki belőle? De másnapra kifejezetten működőképesnek érezte magát és a láza is csillapodott.
Nyilvánvalóan a legsúlyosabb probléma a hasfalán csapdába ejtett, tekergő sötétség volt, ám saját meglátása alapján az a megfelelő rúnázáson túl egy alapvetően pszichológiai küzdelem, amelyet lássunk be őszintén, nem az ispotály falai között célszerű megvívnia.
Persze... erről mindenkinek megvan a maga véleménye, de az a nagy helyzet, hogy beszámítható állapotban van és az égvilágon senki nem fogja felülbírálni Milton akaratát. Még akkor sem, ha fizikai szinten hagyta kezelni a testét ért traumát.
Megfigyelik hogyan reagál a testébe varrt csapdára. Ez volt a ma reggeli jelige és akkor még kimondottan úgy gondolta, hogy egy nap már nem oszt nem szoroz.
Hát nagyon tévedett.
Csak öt nap telt el, hm? Mégis valahol mérget mert volna rá venni, hogy Elliot így vagy úgy, de beszökik hozzá. Az átok a gyomrában kellemetlenül megcsavarodik a nyilvánvaló tényre, hogy... nem tette. És ez valójában meglehetősen... zavarja. Ez a felismerés pedig frusztráló valahol. Jóformán semmi időt nem töltöttek még együtt és abból sem emlékszik mindenre. Ez a reakció egyszerűen csak... indokolatlan. Értelmetlen.
Bosszantó.
- Nyughass. - Mordul hirtelen oroszul lepillantva saját felsőtestére. Mint valami morcos vadállat, úgy rágja belülről a húsát az átokdög saját szétszórt, irritált gondolatainak hála. Nem csillapodik a parancsszótól, ellenben a két kutya az ágya mellett hátracsapja hegyes füleit.
Ezúttal csak futó pillantással adózik a testére vésett rúnáknak. A spirálnak, ami egy megadott vonalon engedi mocorogni csupán a belé injektált sötétséget. A bemeneti sérülés valójában... jelentéktelen. Az átok az, ami igazán leamortizálta. Mostanra tudja, hogy a mágiáján élősködik. Hogy minél többet ad neki, annál jobban felerősödik, de minél inkább kiéhezteti, annál nagyobb az esélye, hogy az emlékeiből táplálkozik inkább. Hogy megtelepszik a tudatán...
Nagyon. Nagyon sok szempontból rendkívüli módon ingerli ez az információ. És ezek közül egy sem a pozitív oldalára hat.
Sokkal jobban van, mint öt nappal ezelőtt, ám messze ingerültebb, mint akkor volt. Kellemetlenül tapad a bőrére minden eltelő óra és kedve lenne lekaparni magáról. Mint mindent, ami a bőréhez ér az elhegesedett átoknyom felett.
Ennek ellenére bújik bele a fekete ingbe és gombolja végig magán. Tüntetőleg nem reagál a sokszorozódó fájdalomra, amit mostanra megtanult... kezelni. Nem jelenti, hogy nem meríti ki hosszútávon, szóval viszonylag rövid úton le kell ráznia Metzet, ha ma még bizonyítani akarja O'Mara árgus szemeinek, hogy igen. Elég jól van a hazamenetelhez. Ez az egyetlen ok, amiért tökéletesen hozza a Gabrieltől elvárható stílust. A fekete nadrágot, inget, az egyenes tartást, a bakancsba bújtatott, nehéz lépteket.
Senki nem mondta, hogy nem fáj kibaszottul.
Senki nem mondta, hogy érdekli.
De legfőképp, senki nem mondta, hogy Metzger kinézhet ilyen pofátlanul könnyednek és jólfésültnek, jóformán könyörögve érte, hogy verje be az arcát.
Nem látszik a vonásain. Zöld pillantása kifejezéstelenül pásztázza a kávézóban jelenleg különösebben nem létező tömeget. Zsebre dugott kezekkel mint egy mellékesen áll meg a férfi mellett.
- Hé nem látta az ex-haveromat? Sötétszőke, kék szemekkel, kibaszott beképzelt képe van és ahogy beszél van egy ilyen furcsa sípoló kis alhangja ami folyton könyörög azért, hogy üssék meg. Nem? Semmi? Saccper hét napja kéne itt lennie. - Mindezt olyan pókerarccal adja elő, ahogy az egyébként tőle elvárható és végül sokkal. Sokkal lazábban ül le a férfival szemben, mint amit megengedhetne magának. Egyetlen arcizma sem rezdül.
- Majomtartásba kezdtél? - Pillant a banánokra futólag, aztán lenyúlja a cigit. Legalább egy valamiért megérte kijönnie idáig. Ezt a műveletet egyébként kutyák nélkül tette. Az ebek nyüszögése túl... nyilvánvaló.
Az a szál gyorsan helyet talál az ajkai között, aztán egy nagyon hosszú, jelentőségteljes pillantást vet a férfira. Az a minimum, hogy meggyújtja neki. Ugye?
- Úgy nézel ki, mint a kisgyerek, aki először talált rá a saját farkára. Akarom tudni?
Naplózva

Gabriel Milton r.
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 02. 19. - 00:38:44 »
+1

Metzger
2002. február 19.

Történetesen tisztában van vele, mit érez Metzger Warren halála miatt. Ott volt, amikor történt és meglehetősen sok időt töltöttek együtt utána egyszerűen csak... ülve és hallgatva sok. Nagyon sok üveg lángnyelv társaságában. A némaság pedig kettejük közül csak Miltonnak volt sajátja és elég alkohol után... bárkinek megeredne a nyelve.
Soha nem hibáztatta érte. Elmondta ott és akkor, még ha nyilvánvalóan ez képtelen is segíteni a bűntudaton. Ám a háború ilyen. Veszteségekkel teli.
Ma nem gondol erre és nem is kapcsolja össze ezt a pszichológiai sérülést azzal, hogy esetleg... ezért nem jött volna be hozzá egy teljes héten keresztül. Megtehetné valójában. És valószínűleg egy ponton, ha nyugodtabb fejjel gondol vissza a kérdésre meg is fogja, ám most egyszerűen lehet csak irritált. Még ha valójában ennek nem is Metzger az oka. Már addig a vigyorig, utána kicsit mégis.
A válaszra magasra rándulnak szemöldökei.
- Nehogy véletlen egyszer meg kelljen menteni a segged és késsek egy kicsit - Szól megfelelő nyomatékkal, lapos pillantással és nem. Nyilvánvalóan nem gondolja komolyan. Olyan ugyanis még soha nem történt, hogy ha a szöszinek segítségre volt szüksége, akkor arra nem reagált volna azonnal nagyjából bármi mást a háttérbe szorítva. Még akkor is, ha megjelenve úgy csinált, mint aki a háta közepére nem kívánja.
Egy kicsit csendben marad, amíg leül és megtanulja tolerálni a megugró fájdalom mértékét. Nem itt kezdődött az a végigpillantás a bűntény helyszíneként kiterített jeleneten - avagy annak bizonyítékain inkább -, de nyilvánvalóan itt fejeződik be. Naiv gondolat lenne feltételezni, hogy nem szúrta ki az újságot... O'Mara képével... vagy épp az üdvözlőlapot. Nemes egyszerűséggel ideiglenesen ignorálja őket, mert ez kérem így működik. Metzger akar valamit, Milton meg nem adja meg. Mert néha ő is lehet seggfej.
Kicsit megemeli az állát, ahogy a tűz alátart a ciginek, mélyre és rögtön tüdőre szívja az első slukkot, engedve hogy az természetesen feszegesse szét magát a bordaketrecben. Igen. Még ez is fájdalommal jár, de tekintve a vele párosodó élvezetet, sikerül megfogannia valami kellemesnek is mondható egyensúlynak, amit képes is pozitív szerelemgyereknek értékelni.
Metz vigyorog, ő meg megdörgöli az állát, ahogy továbbra sem adja jelét semmi különösnek, csak pöfékel tovább. Igen. Tudja melyikük bírja tovább játszani a csendkirályt.
"De most ne arra koncentrálj..." Megvonja a vállát a felhívásra igyekezve ignorálni a "rajongó" kifejezést és kiveszi a szájából a cigit, azzal a kézzel is nyúl a kávéért, hogy belekortyoljon. Úgy összekutyulta már a sorrendet, hogy szöszi lassan sírhat egy sötét sarokban. Bár errefelé minden kibaszott fehér.
Végül csak kénytelen megadni, amit akar, hm? Pillantása lehullik az immár nyitott újságra. Igen. Nyilván tisztában van vele, hogy O'Maráról lesz szó. És mostanra eleget ivott magába Metzger zizegéséből, hogy feltételezze...
Hát persze. Persze.
Elliot Milton, hm? Valójában... elég jól mutat.
A cigaretta halkan serceg, Milton pedig olvas. Az emberek többsége már csak úgy van vele, hogy igyekszik minél tovább túllenni a kínos, avagy kellemetlen kérdéseken. Ez mindkettőn erősen túlmutat. Kissé magasabbra rándul a szemöldöke, ahogy a "baráti" sorokhoz ér, de amúgy a vonásai meglehetősen... nyugodtak.
- Hmmmm... - Hallatszik végül az egyetemes szónoklat, lepöccinti a hamut a hamutálban mielőtt enyhén megcsóválja a fejét.
- Tudtam én, hogy hiba Cainet választani tanúnak. Mindig eljár a szája. - Pókerarccal pillant fel barátjára, akinek remélhetőleg mostanra minimum kidagadt egy ér a homlokában. Bámulatos milyen gyorsan tud lehiggadni ő maga, ha ki akarják akasztani, hm? Lehet, hogy ebben mondjuk a cigi is segít és nem véletlen az volt az első választása.
Nos... rendben. Ez a cikk talán neki is okoz némi kellemetlenséget, a perifériáján már most ott ingerel a köszönőlap ténye.
Megvonaglik a szája egy mosolytól, ahogy beleszív a cigibe újra, mielőtt elnyomná egy határozott mozdulattal az üvegtálkában egyéb hamuromjai között. Kemény három perc alatt szívta le szűrőig.
- Kellett volna? - Kérdezi szinte már-már ártatlan kifejezéssel pillantva fel. - Ami azt illeti... valami ilyesmi. Új idők, új módszerek, Metz, kéne néha továbbképzésre járnod. - Újabb szálat vesz elő a dobozból. Igen, szándékában áll minden korttyal elszívni egy cigit. be kell hoznia az elmúlt hetet, hm?
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 12. 12. - 19:07:42 »
+1

◂miért épp Jack?▸
2003. december 12.


◃raven▹
hope
is only thing
stronger than fear

style: style of winter zene: skugge

Jack. Jack… nem is volt olyan rossz név, illet egy kisbabához, akinek vörös haja volt. De én mégis csak szívesebben tartottam volna meg a saját gyerekemnek. Mármint fogalmam sem volt, hogy lesz-e második babánk, én tökéletesen megvoltam a jelenlegi helyzettel. Mégis csak olyan nehezen jött össze a nagy boldogságunk, én pedig minél több időt szerettem volna kettesben tölteni Aidennel. Két kakis pelenka között ez elég nehezen jönne össze… ahogy a kincsek után mászkálás is. Így is egy csomó lemondással járt Rosie nevelése. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy Daniel egy tök jó fiúnevet ellopott csak azért, mert történetesen ő előbb lett ismét apa, mint én. Most meg majd persze nekem kell a maradékból válogatni. Vannak még jó nevek, O’Mara, például az Aiden. A hang kellemetlenkedve emlékeztetett erre az amúgy igencsak igaz tényre.
Bólintottam egyet magamban, aztán megindultam a recepciós pult felé. Egy köhögős, hápogó boszorkány éppen akkor lépett félre, hogy én kerüljek sorra. Egy kövér, túlrúzsozott nőszemély fogadott, olyan lelkes mosollyal, mintha a karácsonyi ajándékát bontogatná. Talán csak látott itt Nattal korábban… éppen elég sokszor veszekedtünk a Mungó folyosóján elég hangosan. Az volt a csoda, hogy nem tiltottak ki innen.
– Igen, kedves? – kérdezte lelkesen és a kezembe nyomott egy cukorpálcát. Azt a tipikus piros-fehér színű, valószínűleg mentolos ízű, karácsonyi darabot.
– Öhm… hát kösz… – Dünnyögtem és megnéztem magamnak újra a pálcát. Régen ettem ilyet, gyerekként főleg és mindig csalódás volt, hogy nem volt annyira édes, csak fogkrémízű… pedig milyen íncsiklandónak tűnik ránézésre. – Jack O’Marához jöttem látogatóba. Nem rég született. – Mondtam és a zsebembe csúsztattam a cukorpálcát. Majd odaadom Benjaminnak, ő éppen eléggé szerette a hasát, hogy az ilyen vackokat is betömje. Mellesleg a Mungó mennyivel kedveltebb hely lenne megfelelő édességprofillal.
- A szülészet csak egy óra múlva nyit, cukorfalat! - Csapta össze sonkás tenyereit a nőszemély, majd ugyanazon lendülettel elkapta a karomat. Amolyan bizalmaskodón hajolt ki a pult mögül és nagy mosollyal mesélte: - A teázóban a karácsonyi kávék éppen akciósak. A minap Mr. Forestet is ott láttam iszogatni, miután egy barátját látogatta meg.
Keserű mosoly ült ki az arcomra. Ha ezzel akart profitot szerezni, hát elcseszte. Semmi kedvem nem volt Natba botlani. Akárhányszor megbeszéltük, hogy a gyerekek kedvéért összejárunk, felszívódott vagy éppen előadta a drámakirálynőt. Én ezen már túl voltam. Új életet kezdtem s a közös gyerekeinket meghagytam neki.
- Hát... köszönöm. - Dünnyögtem. Csak és kizárólag Daniel miatt nem rendeztem jelentet... ez az ő terepe. Nem akartam elrontani azzal, hogy közlöm, nem érdekel Nat Forest. Sem most, sem máskor. Ráadásul mindezt olyan stílusban, amilyenre bizonyára nem lenne büszke az öcsikém.
Elléptem a pulttól, hogy megkeressem a teázót. Talán párszor már ittam ott kávét, de nem volt teljesen tiszta a kép, mert ha tehettem kerültem a Mungót. Csendesen csattogtam fel a lépcsőkön, hogy a kihalt épületben a kávéillatot követve megtaláljam az egyetlen elviselhető helyet. Nem bírtam a medimágusokat és igen, meglehet, hogy azért, mert világ életemben az akartam lenni, ám a valódi lehetőséget sosem kaptam meg rá.
A pulthoz lépve, a giccses karácsonyi díszítés mellett az itallista is ott volt. Nem szerettem a lattékat, de a karácsonyi ízvilág rendszerint rávett, hogy megkóstoljam őket... mégis csak édesszájú voltam, a latte pedig kellően gejl volt ahhoz, hogy már a desszertkategóriába soroljam.
- Egy mézeskalácsos lattét kérek és egy... ú! Mézeskalácsos muffin. Azt is. - Lelkesedtem fel, ám a hangom elhalkult, ahogy egy ismerős szőke alakot pillantottam meg közeledni. - Raven?
Naplózva


Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 12. 27. - 13:17:25 »
+1

m o s t m é r g e s v a g y o k
2003 • december • 12.



s k i n s o f t c o r e

to: eLliOt


Ez a nap is teljesen el volt cseszve. Nem hittem el, hogy pont velem történt meg ilyesmi. Oké, a kocsma nem iagzán volt a béke szigete, de azért szerettem bizonyos szabályokat lefektetni, mondjuk, hogy nem hányjuk tele a padlót, vagy nem párbajozunk egymással. Utóbbi működött is, semmi kedvem nem volt a sok barom miatt arra, hogy felelősségre vonjanak. És még most kiengedtek a zsákból egy hatalmas nagy fogú szőrős varázsizét, hogy megcsócsálja azt a három darab félrészeg fickót, akik éppen betévedtek hozzám. Teljesen idegbe voltam jőve, egyrészt mert még megvédeni se tudták magukat, másrészt pedig, hogy az életbe gondolta azt bárki is, hogy ide be lehetett jönni varázslénnyel. Nem akartam bajt, így muszáj volt őket felpakolnom, és meg sem álltam velük a Mungónál. Biztos voltam benne, hogy ennél rosszabb nem is lehet ma már. A szokottnál jobban feszültebb voltam, ez tény. Hakon megint eltűnt, még annyira sem jött, mint ahogy szokott, ez pedig zavart. Persze nem tartozott nekem semmivel, a kapcsolatunk nem arról szólt, hogy bárki elszámoljon a másikkal a dolgairól, de aért... Azért egy kicsit meglátogathatott volna. Nem érdekelt hány nővel volt, csak legyen velem is. De nem volt sehol és nem is üzent, talán amit én írtam neki, se kapta meg.
Korán volt még, kevesen mászkáltak a Mungóban legtöbb csak tévelyedett beteg volt, esetleg gyógyító. Morcosan ácsorogtam egy ideig, várva, hogy Mr. Pye kiköhögjön magából valamit, mondjuk, hogy életben vannak. Nem akartam, hogy megförmedjenek, nagyon nem. Mennyi felesleges hülyeséggel járt volna. Idegesen beletúrtam a tincseimbe, és kifújtam a levegőt, aki meg látott már messziről elkerült, pedig valami kislány akart tőlem valamit. De aztán csak előkerült a medimágus, én meg keresztbe font karokkal vártam a híreket.
- Megmaradnak, bár az egyikük karján nem tudtunk segíteni - magyarázta, én meg bólogattam.
- Nagyon helyes, maradjanak is életben - válaszoltam aztán csak megráztam a fejemet, majd hagytam, hogy Pye is visszatérjen bokros teendőihez. Nekem meg egyre jobban kellett egy kis kávé, ez a reggel most túl sok volt, tíz évet biztos öregedtem. Meg is indultam a büfé felé, hogy keressek valami egyszerű feketét, és a karácsonyi giccses dolgoktól csak még morocabb lettem. Hurrá mindenkinek lesz kivel ünnepelni, nekem meg maradnak a kutyáim. Aztán persze kiszúrtam a pultnál azt az ismerős alakot is, én pedig éreztem, hogy csak felfújom magam. Egyre inkább kiabálnom kellett valakivel, és most itt is volt Elliot O'Mara, hogy jogosan vagy jogtalanul, de számon kérjem.
- Egy mézeskalácsos lattét kérek és egy... ú! Mézeskalácsos muffin. Azt is. Raven? - pislogott rám, én meg már robogtam is teljes gőzzel felé.
- Te csak ne Ravenezz itt nekem! A ti hibátok! Folyton minden szart rásóztok, és ki tudja milyen hülyeségekbe keveri bele a férjed Hakont! - magyaráztam lendületesen gesztikulálva.
Merlinre, úgy éreztem magam, mint valami cserben hagyott feleség. Ez is Hakon hibája volt, majd ő is kap jól a fejére már ha egyáltalán látom még ebben az évtizedben
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2023. 01. 03. - 09:07:21 »
+1

 
◂miért épp Jack?▸
2003. december 12.


◃raven▹
hope
is only thing
stronger than fear

style: style of winter zene: skugge

Tudatosítanom kellett magamban, hogy a Jack név nem lehet az én fiamé. Mármint, ha valaha lesz még egy fiam. Igazából attól is görcsbe rándult a gyomrom, hogy egyáltalán arra gondoltam, vállaljunk be még egyet. Aidennel más volt, mint Nattal, nem arra épült a kapcsolatunk, hogy hatalmas családunk lesz. A szenvedély két év után sem tűnt úgy, mintha félre akarna siklani. Nattal ilyenkor már ott voltak a repedések az üvegen, ami addig makulátlannak tűnt.
A Mungó teázója sem volt különösebben megnyugtató. De a remegő gyomrom örült volna egy kis édességnek. A cukor és a koffein mindenre megoldás volt. Minden bánatra és szomorúságra, az izgalomra, az örömre. Ez volt a megmentő kombináció. Más ételt jóformán nem is vettem magamhoz, legfeljebb, amit Aiden kínált. Vele még enni is más volt, mint az előző házasságomban. Ő türelmes volt és figyelmes. Kedves és kellemes. Bár azt is szerettem, amikor Nat irányított, szexinek tartottam, mennyivel erősebb nálam, de azok a beteges vágyak ellenem fordultak. Ezért, most ennek a kedvességnek volt itt a helye.
Az idill, amiben kikértem az édességet és a kávét, megszakadt, éppen akkor, mikor a galleonok aranyos csillanással landoltak a pulton. Már fordultam volna el, hogy leüljek, míg elkészül az italom, de akkor egy szőkeség robbant a képembe. Az Annwn tulajdonosa volt az, Raven. Neki köszönhette Aiden a privátszobát, ahol már történt ez az… mármint a vitán kívül is, amit egyszer ott játszottunk el.
– Te csak ne Ravenezz itt nekem! A ti hibátok! Folyton minden szart rásóztok, és ki tudja milyen hülyeségekbe keveri bele a férjed Hakont! – Esett nekem. Nos, nem erre a köszöntésre számítottam. Azt sem tudtam ki az a Hakon… ezért csak pislogtam. Ha akarta, még a fejemhez vághatott bármit, sőt fejbe is vághatott volna a nagy gesztikulálás közepette.
– Várj… ki az a Hakon? – pislogtam rá. Talán Aiden embere, de nem ismertem őket annyira. Szepi és Soren is túl nagy falat volt, azok az epekedő nézések… nehéz nem kedvesen megölelni őket, mikor rám pillantanak. Viszont Aiden féltékenységét sem akartam feleslegesen növelni. Hiszen nekem ott volt Alexej, akihez kellően ragaszkodtam… és már szálka volt a szemében.
– És mi az én hibám ebben? Azt sem tudom, ki ő… és… – dünnyögtem és közben kikerült a pultra a kávém. Egyelőre nyugodt voltam. Miért essek neki Ravennek? Elég őrültnek tűnt, lehet, hogy ez is egy kitörés volt csupán. Elvettem a kávét és a tányért, majd böktem a fejemmel az asztal felé. Ha akart, akkor követhetett és üvöltözhetett, míg megreggelizem.
– Bocsi, nem szoktam meghívni azokat, akik üvöltöznek velem… de folytasd bátran! – Tettem hozzá és belekortyoltam az italba. Jól esett a melege, az íze. Olyan karácsonyi volt, amit imádtam és egész évben élvezni tudtam volna.

Naplózva


Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2023. 01. 05. - 17:44:34 »
+1

m o s t m é r g e s v a g y o k
2003 • december • 12.



s k i n s o f t c o r e

to: eLliOt


Nem akartam közel kerülni hozzá, mert nem éreztem magam olyan jónak. Úgy értettem, tényleg kattos voltam, az agyam sem működött normélisan, és a legidiótább és legapróbb hülyeségeken is képes voltam teljesen indokolatlanul kiakadni és ordibálni. Nem volt ez túl jó kezdet egy parancsolathoz sem. Arról nem is beszélve, milyen volt a múltam, ami úgy belém égetett az apám, mintha egy tüzes pecsétet nyomott volna nem a testemre, hanem a bennem élő szellemre. Égetett minden egyes pillanatban, éreztem a szagát is a testemem. Annak a helynek a szagát, a halál szagát, és a tűz meg a furcsa főzetekét is. Nem tudtam elhinni, hogy ezt más ne érezné rajtam. Mocskos voltam és bűnös. Jó, ezen a világon mindenki előbb-utóbb azzá vált, de én még annál is inkább mélyebben voltam. Nem akartam ezzel mást terhelni. Főleg nem úgy, hogy az apám életben volt. Én pedig meg akartam ölni. Ez sem normális. Melyik gyerek tenne ilyet az apjával? Hát az, aki pont olyan romlott mint ő.
És mégis, az egészben az volt a legőrültebb, hogy valamit mégis kezdtem iránta érezni. Pedig tudtam a aszbályokat, egyszerűen csak lefeküdtünk egymással, ahogy megtettük a másik nélkül is. Nem volt ez így helyén való, főleg, hogy nem is érezhetett irántam semmit. Még csak nem is ismertük a másikat, volt egy határ, amit nem léptünk át. Egészen addig, amíg az apám fel nem bukkant, Hakon meg el nem tűnt megint, és nekem ott kellett maradnom a hülye emberekkel a kocsmában, akik ma még szét is találtak esni. És elkezdett hiányozni. Eddig csak-csak mentegettem magam olyan nevettséges kifogásokkal, hogy mert nem sok a pasifelhozatal errefelé. Vagy hogy amúgy nem is érdekelem őt.
Francba már. Utáltam ezeket az érzéseket, és minden dühöm egyenesen kibuggyant belőlem, amikor megláttam a kávézóban Elliot O'Marát, aki Aidennel kénye kedve szerint szexelhetett a csodálatos szobájukban, amit én odaadtam nekik. Túl jó fej voltam, hát most aztán nem leszek az. Elveszik tőlem az egyetlen rendes pasit a közeleből, én meg miattuk szenvedhettem magammal. Meg Hakon miatt is. Rá is mérges voltam, jobban, mint Aidenékre, de őt nem verhettem most meg. Hagyjuk azt, hogy amúgy mennyire lennék képes megverni őt, de elképzelni jól esett, hogy seggberúgom.
Nem foglalkoztam a szemembe kúszó nyurga árnyakkal, a fejem felett lebegő fénypontokkal, természetellenes fényekkel, amik egyre csak jobban körbe akartak venni. Megszoktam, természetesek voltak ezek a hallucinációk. bennem voltak, mint egy örök lenyomat, amiknek nem volt köze a látomásokhoz. Néha úgy éreztem egyenesen Hakon felől jöttek. Néha belőlem. De ezek csak zavaró foltok voltak, amikkel nem lehetett semmit se csinálni.
Elliot persze úgy nézett rám, mintha nem is értette volna, miről beszéltem.
– Várj… ki az a Hakon? – tette fel a kérdést én meg csak még jobban felfújtam magam, mint azok a halak, amik az óceánban éltek.
- Mi az, hogy ki az a Hakon?! – És mi az én hibám ebben? Azt sem tudom, ki ő… és…  - mondtam méltatlankodva és egyenesen sértettnek éreztem magam. - Nálatok dolgozik, ti meg kibaszottul úgy viselkedtek vele, mint valami... manóhajcsárok! - magyaráztam. Hol van itt valami amit hozzádobhatok. Sótartó, vagy karamellaszóró valami, akármi. Mindenki furcsa szemekkel bámul, én meg úgy éreztem képes lennék felgyújtani valamit.
ELliot megindult a cuccával egy asztal felé, én meg csak fortyogva követtem, amint az ijedt büfés a kezembe nem nyomott egy ír kávét. abba legalább volt alkohol, és én szabályosan a székre dobtam magamat, majd keresztbe fontam magam előtt a karom is, úgy vizslattam tovább Elliotot.
– Bocsi, nem szoktam meghívni azokat, akik üvöltöznek velem… de folytasd bátran! - magyarázta nyugodtan amitől én nem lettem nyugodtabb, és amíg kortyolgatta kényelmesen a kávéját én ötvenszer kaptam agybajt.
- Borzasztóan örülök, a kedvességednek, azok után, hogy végigszexeltétek a kocsmámat - fakadtam ki, és mérgesen beleittam a kávéba, ami persze megégette a számat is.
- Csak nem akarom, hogy késsen a rendelésemmel... - tettem hozzá még mindig mérgesen, ami röhejesen dacba fordult, de a dühöm kezdett elpárologni.  Persze, csak ez a bajom, hogyne. - AMúgy mit keresel itt?
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2023. 01. 15. - 08:38:06 »
+1

 
◂miért épp Jack?▸
2003. december 12.


◃raven▹
hope
is only thing
stronger than fear

style: style of winter zene: skugge

Nem annyira ismertem Ravent, ezért sem értettem, miért nekem esik Aiden miatt. Valójában fogalmam sem volt róla, mit csinál azokban az órákban, amiket nem együtt töltöttünk. Rendszerint lerázott annyival, hogy "nehéz napom volt." Odahaza mindketten a családra koncentráltunk, nem csevegtünk olyanokról, hogy kik haltak meg vagy lettek kirabolva, megveretve.
Először el sem tudtam helyezni fejben ezt a Hakont, akit annyira emlegetett. A neve alapján gondolom Sorennel dolgozhatott. Az északiak az ő felügyelete alatt voltak és Skandinávia felé hajózva hordták a mindenféle mágiával átitatott, tiltott szeszt az Annwnba és a kocsmákba, amiket Aiden felügyelt. Ennél többet viszont tényleg nem tudtam és szerettem volna békében megenni a mézeskalcsos reggeli tömegemet, mielőtt meglátogatom az unokaöcsémet. De a nő csak nem akart leállni és tovább zaklatott.
- Nálatok dolgozik, ti meg kibaszottul úgy viselkedtek vele, mint valami... manóhajcsárok! - Ezen a ponton már komolyan kételkedni kezdtem az ép elméjűségében. Nem firtattam egyelőre, csak megindultam az asztalomhoz, ahova persze követett. Sóhajtottam egyet, majd hátra dőlve teljesen a székemben végig mértem.
Küldd már el a picsába, O'Mara - erősködött bennem a hang. Igaza volt, tényleg el kellett volna küldenem. Mégis minek veszekszem a nagy büdös semmin valakivel? Jó nem igaz, én nem is veszekedtem, csak ő. De az éppen elég volt, hogy kibillentsen a máskor olyan békés ritmusomból. Mostanában ritkábban szakadt el a gyeplő és nem kellett állandóan küzdenem sem. Egész egyszerűen az életem apró örömeire tudtam koncentrálni.
- Ezt most úgy érted, hogy a pasid egy manó?! - engedtem végül utat a megrökönyödésemnek. - Ha ez megnyugtat, én kedvelem a manókat. Drinkyt egyenesen imádom. - Tettem hozzá, hátha akkor megnyugszik végre.
Nem volt kedvem házimanókon vitázni. Azt sem tudtam, hogy Soren tart a hajóján. Mikor legutóbb ott voltam csak ő és a kutyája tanyáztak ott.
Belekortyoltam a kávéba. Kicsit édes volt az ízlésemnek, de azért mézeskalács íz nagyon is jól esett. A mostani hangulatomhoz persze nem illett, de tegnap, mikor a nappalit próbáltam kicsit dekorálni, határozottan karácsonyi hangulatba keveredtem. Kár, hogy Raven ezzel a havibajos hisztijével ezt az egészet sikeresen felrúgta és a legrosszabb énemet próbálta kirángatni.
- Borzasztóan örülök, a kedvességednek, azok után, hogy végigszexeltétek a kocsmámat - vetette a szememre. Erre a mellkasomhoz kaptam a kezemet, hú, hát most aztán fene mód megsértett! Nem. Nem sértett meg. Ott dugok, ahol jól esik. - Csak nem akarom, hogy késsen a rendelésemmel... - folytatta dacosan. Na persze. - AMúgy mit keresel itt?
- A rendeléseddel? A faszt. A pasid vagy totál bele vagy esve, egyébként minek üvöltöznél velem miatt...? - vigyorodtam el. Talán kicsit kegyetlenül, de mindig élveztem, ha átláttam másokon. Rajta pedig nem volt nehéz. Lényegében az arcára volt írva minden és a szeme is másképp csillogott.
Mindenesetre inkább én is a kávémba kortyoltam.
- De ügyes terelés... csak nem értem minek. - Tettem hozzá. Aligha érdekelhette, miért vagyok én itt, miközben úgy viselkedik, mint egy túlpörögtt kamaszlány. Értettem én miről van szó, én is átmentem ezen már.
Naplózva


Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2023. 01. 24. - 18:04:41 »
+1

m o s t m é r g e s v a g y o k
2003 • december • 12.



s k i n s o f t c o r e

to: eLliOt


Az volt a helyzet, hogy hamar kirobbantak belőlem az indulatok. Tök mindegy volt, hogy az ki, lehetett volna a... nem is tudom a mágiaügyi miniszter vagy akárki, ha sértett voltam, hát kiadtam magamból. Olyan voltam, mint a lángra robbant olaj, egyszerűen csak berobbant. Talán megszokhatták a kocsmámban, hogy amúgy néha egy apróság miatt is ordibáltam, elég volt az arcomba böffenteniük. De legalább tudták, hogy nem húzhattak velem újat. Már aki komolyan tudta ezt venni, igazából a részegeket, és megfásult pacákokat könnyű volt így helyre tenni. Némelyiknek kevesebb agya volt, mint egy bólintérnek. Azonban már Hakon nem nagyon vett komolyan, ami annak is a következménye volt, hogy teljesen elgyengültem előtte. Pillanatok alatt el tudta érni, hogy ne haragudjak rá, és ezért még mérgesebbnek kellett volna lennem. De nem tudtam, Túl nagy hatással volt rám, és ez rendkívül fusztrált. Utáltam, hogy elcssábított! Mert nem tudtam ezzel mit kezdeni. Még akkor sem, hogy néha felé dobtam valamit. Egy széket. Ilyesmiket.  Most is megdobálnám, több székkel is, ha csak látnám felbukkanni azt az idegesítő, önelégült, túlontúl büszke és annál szexibb arcát! Óóó, hogy én mennyire utáltam!
És most Elliotot is utáltam. Az egész világot utáltam. És mindezt pontosan rá akartam zúdítani Elliotra. Mert éppen ő volt kéznél. Szem előtt. Mindegy hogy hogyan. Le kellett valakinek ezt vezetnem, különben komolyan túlnőttek rajtam ezek az indulatok aztán még felgyulladt volna ez a hülye ispotály is. Még meghaltak volna aszok a hülyék is, akiknek megmentettem az életét. Micsoda pazarlás lett volna ez! És nekik biztosan nem fogok adni a gyömbéres sörömből sem, az tuti. Követtem a hely felé, és onnan bámultam rá heves indulatokkal, ő pedig olyan békésen üldögélt, mintha csak éppen valami meditatív szöveget toltam volna neki, hogy ééés akkor belééégzéééés, most pedig egy tóó előtt üüülsz, és a tóó te magad vaaaagy. Egyre simáááb a felszííneee, mert egyre nyugodtabb is vaaaaagy. Hogy mennyire utáltam ezeket. Csak idegesebb lettem tőle, pedig valaki azt mondta a meditálással kevesebb lesz a kellemetlen halucinálás is. De inkább én kaptam agybajt. Attól is.
- Ezt most úgy érted, hogy a pasid egy manó?!  Ha ez megnyugtat, én kedvelem a manókat. Drinkyt egyenesen imádom - kezdett el magyarázni valami hatalmas nagy baromságot. Furcsálló és hihetetlenkedő grimasszal bámultam rá. Olyan, hogy mivan?!
- Mi?! Nem manó, Merinre, és nem is a pasim! Csak! - Csak az emberem. A... valakim, aki szexi és menő, és mindig felhúz, és eltűnik. - Tartozik nekem! - hadonásztam heves kézmozdulatokkal. Magyarázattal meg főleg. 
- Håkon Arnesen - tagoltam neki a nevét, hogy megértse. - Magas, hűvös tekintetű pasi, elég feltűnő, mivel akkora, mint egy óriás - magyaráztam még mindig, aztán morcosan fújtam is egyet. Mint egy dühös ló. Ő meg csak kortyolgatta a teát!
A teááát! Én meg egy nagy lavór sörre vágytam, ami szétcsapja az agyamat, hogy két napig járni se tudjak, és ne kelljen se a fejemben úszó képekkel, sem pedig a hülye aggódásommal foglalkozni. Esküszöm ha ezzel vége, tényleg kiütöm magamat egy Malazárral.
Fel sem tűnt, hogy a büfében furcsa csend telepedett le, és hogy mindenki aggódva bámult felénk. Főleg a pultos, aki azt hiszem azóta még mindig dermedtem fogta a kezében a pénzt, amit ELliot odaszórt elé. Nem is baj, hogy én nem vettem semmit, még a végén azt is az arcába nyomtam volna. Vagy öntöttem volna.
- A rendeléseddel? A faszt. A pasid vagy totál bele vagy esve, egyébként minek üvöltöznél velem miatt...?
 -
kérdezte és még kegyetlenül el is vigyorodott. Erre megint csak mérgesen megszívtam magam levegővel, mintha az a puffancs hal lennék, az óceánból, ami labdára fújja fel magát. Nem igazán tudtam mit mondani erre, oké, talán nem akartam mástól hallani, amit olyan nagy erőkkel akartam eltitkolni. Mert végül is igaz volt, csak mégsem akartam amúgy tovább lépni azt a határt, amit ő is olyan gondosan meghúzott kettőnk között. Tudtam magamról, hogy veszélyes volt velem is lenni, nem csak az apám miatt, de még ennél jobban is be tudtam kattanni, ha kicsúszott a lábam alól az irányítás. És most még ez a csávó, aki amúgy állandóan csak szexelt Aidennel még munka közben is - de jó is volt nekik... csak kitakaríthattak volna maguk után... -, az arcomba olvassa, amit nem akartam magamtól se hallani.
- HÁ! HÁ! - mutogattam felé, olyan drámaian hangsúlyozva. - Ez nem is igaz... - fontam össze inkább magam előtt a karomat aztán kintebb rúgtam a széket és én ledobtam magam Elliottal szemben.
- Ez csak egy elegáns téma váltás volt! - vontam meg a vállamat, és sóhajtottam egyet, úgy méregettem Elliotot. Dühös már nem voltam, inkább csak éhes, és alkoholra szomjas. Úgy éreztem, hogy most csak egy palacsinta tudna egy kicsit boldoggá tenni.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2023. 02. 05. - 09:11:47 »
+1

◂miért épp Jack?▸
2003. december 12.


◃raven▹
hope
is only thing
stronger than fear

style: style of winter zene: skugge

Értem én, hogy valaki odavan egy pasiért, de egy harmadik félre rázúdítani a kapcsolati problémákat azért eléggé merész dolog. Miért nem Aidennek mondja? Én kimaradtam nagyrészt az üzleti dolgaiból, hiszen ha jelen voltam annak sosem volt jó vége. Mellette mindenki egy tárgynak kezelt, mintha sosem lennék ugyanaz az ember, aki egykor voltam. A tehetségem szinte beleveszett a nem is olyan régmúlt homályába... senki sem emlékezett Elliot O'Marára, ahogy bemászott a kriptába vagy az ír kastély pincéjében akarta megszerezni az éneklő aranytojást. Már csak egy Fraser voltam. Semmi több.
- Mi?! Nem manó, Merinre, és nem is a pasim! Csak! - harsogta Raven. Csak felvontam a szemöldököm és hümmögtem egyet. Na persze, Elliot O'Mara meg az angol királynő. Gondoltam és majdnem el is röhögtem magam, de próbáltam megvárni azért a folytatást. - Tartozik nekem! - Hadonászott gyerekes kézmozdulatokkal.
- Hogyne. Gondolom egy jó kis dugással. -  Vágtam rá, meglehetősen gúnyosan.
Nem szerettem, ha olyanért is elővesznek, amihez semmi közöm. Persze, bohóckodhattunk itt még félórát, de értelme nem sok lett volna. Én nem tudtam neki segíteni, de ilyen stílusban amúgy sem sokat ért el nálam. Végül a kávémra koncentráltam és a sütimre. Annak is több értelme volt.
- Håkon Arnesen - magyarázott tovább. Még csak azt sem tudtam, miről beszél. - Magas, hűvös tekintetű pasi, elég feltűnő, mivel akkora, mint egy óriás - tette hozzá. Biztosra vettem a neve alapján, na meg az elmondásából, hogy az illető Sorennel dolgozhat. Ezen kívül másról fogalmam sem volt. Utoljára akkor jártam Soren hajóján, mikor még egyedül szelte a habokat és akkor sem néztem meg mást, csak az ágyát.
Őszinte voltam. Kimondtam, amit gondolok. Persze nem tudtam, hogy csak nekem tagad-e vagy magának is, mindenesetre az igazságot hallania kell. Bele van esve ebbe a Håkon Arnesenbe. Legfeljebb a vágyai nem találnak viszonzásra. Mondjuk, ha így erősködik nek, mint nekem, akkor nem volt túl nagy meglepetés.
- HÁ! HÁ! - Kiáltott fel. - Ez nem is igaz...
- Áhá! - Bólintottam ismét gúnyosan. Ez kell nekem, hogy még ebbe is belefolyjak.
- Ez csak egy elegáns téma váltás volt!
Ahogy méregetett, már abból tudtam: most jött rá, mennyire átlátok rajta. Nem, mintha nehéz lenne. Annyira nyilvánvaló volt az egész viselkedése, hogy még egy vak is látná, mi a gondja. Vagy régen kapta meg a csávót, vagy nem meri felvállalni az érzéseit. Ezért persze kár lenne hibáztatni.
- Fogadj el egy jótanácsot. - Mondtam, amikor már az üres bögrémet engedtem vissza az asztalra és a sütemény is elfogyott. Ja, O'Mara, pont neked kell tanácsokat osztogatni. A hang gúnyos volt, de legalább őszinte és igaz. Tényleg nem nekem kellett volna. Az én tapasztalatommal nem sokra ment volna.
- Ha valakit akarsz, akkor ne tökölj és hazudozz az érzéseideről.  Amíg nem teszed meg az első lépést, addig ne is álmodozz eredményről. Nem fog a szádba repülni a sültgalamb. Az élet nem egyszerű és a szerelem a legbonyolultabb benne.
Ez az életbölcsesség aztán nagyon kellett. Tönkrement házasság, minimum egy szakítás Aidennel. A hang tovább gúnyolt. Igaza volt. Én is sokat tököltem. A válás előbb kellett volna, Aidennek meg meg kellett volna ragadnom a karját, hogy magam mellett tartsam. De valahogy akkor is kiegyensúlyozottabb lett az egész.
- Nos. Remek beszélgetés volt, ha megbocsátasz, látogatóba jöttem... - közöltem, de megvártam, hogy mit reagál. Ha hagyta, felkeltem és magára hagytam.
Naplózva


Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2023. 02. 11. - 11:47:38 »
+1

m o s t m é r g e s v a g y o k
2003 • december • 12.



s k i n s o f t c o r e

to: eLliOt

Sosem érdekelt, hogy kire zúdítottam rá a dühömet, egyszerűen sokszor nem is tudtam ez irányítani. Az életem sosem volt normális, talán azért viselkedtem így, mert annyira el voltunk nyomva érzelmileg azon a helyen, hogy még csak nem is volt esélyem megtanulni kontrollálni magamat. Elbaszott egy múltam volt, elbaszott egy személyiségem, és valahogy kurvára nem érdekelt ez, egy ideig. Nem szégyelltem magam, nem szégyenkeztem, csak a füst és az égett hús keserű szaga dörgölte az orrom alá azt a mészárlást, amit csináltam. Tudtam, hogy rossz voltam, hogy nem kellett volna, és mégis muszáj volt, a bosszúvágy teljesen elvette a józan eszemet, és csak arra tudtam gondolni akkor, hogy mindent felégetek, amit csak fellelhető abban a faluban, ha ennyire meg akartak tisztulni a tűztől, hát tessék. Nem tudtam magamat irányítani akkor sem, berántott valami kíméletlen, levegő nélküli sötétség, aminek végén lángok voltak, és halálszag.
Csak akkor kezdtem el szégyelni mindezt magamban, amikor rájöttem, hogy talán Hakonnal szemben is többet érzek, mint amit kellett volna. Ez pedig nem volt jó, összezavart, még jobban, és egyre kevésbé akartam azt, hogy megismerjen. Mocskosnak és elfuseráltnak tartottam magam, nem akartam látni a szemében a kiábrándultságot, és azt hiszem jól is esett magamat is azzal győzködni, hogy ez így egy teljesen normális állapot. Mégis egyre közelebb éreztem magamhoz, ahányszor csak messzebb akartam tudni őt tőlem. Féltettem az apám miatt, és magamtól is, nem voltam sokszor beszámítható, főleg akkor nem ha tényleg bedurrant az agyam.
Szóval igen, most minden keserűségem Elliot O'Mara-Fraseren csattant, de ha éppen maga a királynő ült volna itt előttem, vagy a mágiaügyi miniszter, akkor is pontosan ugyan így kifakadtam volna. Főleg, hogy jól az arcomba röhögött a pasas, még jobban paprikés hangulatom lett. Néha Aiden mellett felbukkant, de nem sok vizet zavart, mintha Aiden maga mellett akarta volna tartani, még akkor is, ha éppen üzleti dolgokról beszélt. Még Aidennel is többet beszéltem, mint a férjével, aki valamikor nagyon menő tolvaj volt. Nem tudtam, most miért nem az, de nem is érdekelt, az egész magánéletük nem érdekelt, ehhez képes úgy éreztem ő teljesen belelátott az én elbaszott valóságomba, amit én nem akartam észrevenni.
- Hogyne. Gondolom egy jó kis dugással - válaszolta gúnyosan, én meg azon gondolkodtam, nem kéne-e felgyújtanom ezt az egész házat inkább, és örökre felszívódni? Alantas dolog lett volna, ez tény, és ennyi emberség még volt bennem.
- Egyáltalán nem erről van szó - vágtam vissza dacosan, miközben látványosan idegesen meredtem vissza rá, és még gyerekesen fel is húztam az orromat. Borogathattam volna az asztalt, de nem akartam, hogy kitiltsanak innen. Az én kocsmámban azt csinálhattam, amit akartam, de itt más szabályok éltek. Attól még kívánhatta egy gonosz, végtelenül gyerekes hang a fejemben, hogy nyelje félre a kávéját.
Átláttak rajtam, és az is az arcomra volt írva, hogy leesett. Mégsem akartam én anyira kiteregetni azokat az érzéseimet Hakon felé. Ő is elzárkózott, meg volt rá az oka, nem hibáztattam, és nem is akartam kierőszakolni belőle, hogy nyíljon meg. Így is beleszerettem, azt hiszem. Mármint mi?! Nem, nem, az biztos csak vonzalom. Ahhh! Ez is Elliot hibája kimondatja velem, amit nem akarok kimondani! Ó, a francba! Anynira hangosak voltak a gondolataim, hogy először nem is hallottam meg, amikor Elliot megszólalt.
- Ha valakit akarsz, akkor ne tökölj és hazudozz az érzéseideről.  Amíg nem teszed meg az első lépést, addig ne is álmodozz eredményről. Nem fog a szádba repülni a sültgalamb. Az élet nem egyszerű és a szerelem a legbonyolultabb benne.
Úgy éreztem magam, mint egy tini egy önismereti tréningban, mint amik szoktak lenni a tv-ben.Vállald fel ki vagy! Aki szeret elfogad, bla bla bla bla. Végül is biztos belém szeretne bárki is, ha elmondom, hogy megöltem egy egéz közösséget. Az nem számít, hogy nem voltak már maguknál, és mindenki menthetetlenül agymosott volt.
- Tudom. Tudom! De néha túl veszélyes valakit közel engedni a tűzhöz - milyen szellemes megfogalmazás, Raven. - Van, hogy a dolgok túl elfuseráltak - vontam meg a vállamat, de az látszott rajtam, hogy beismertem, teljesen igaza volt. Csak gyáva voltam, és gyűlöltem a múltam, amit nem akartam a felszínre hozni. Ha elmodnom Hakonnak, azt is meg kell mutatnom magamból. Az meg teljességgel kiábrándító.
- Ne haragudj - vontam meg a vállamat, és ezt vehette teljesen őszinte bocsánat kérésnek, vagy annak, hogy eddig feltartottam. Nekem is vissza kellett volna mennem, mert az egész napom elcsúszott emiatt az incidens miatt, amiért idekeveredtem.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2023. 02. 15. - 20:28:48 »
+1

◂miért épp Jack?▸
2003. december 12.


◃raven▹
hope
is only thing
stronger than fear

style: style of winter zene: skugge

Ez a Raven sem volt több a legtöbb embernél. Ráadásul a bánatát is az okozta, ami a legtöbb embernek. Bár próbáltam megőrizni a méltóságomat, pontosan tudtam mit érzett. Én is szenvedtem éppen elég sokszor férfiak miatt. Hol Nat, hol Fraser, hol valaki más volt a szívfájdalmam oka. Persze, hogy másra borítottam. Mást utálni mindig könnyebb volt, mint magamat, amiért olyan mocskosul elfuseráltam a dolgokat.
– Egyáltalán nem erről van szó – dacoskodott. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy a jövőbeli Lulu ül előttem, aki próbál erősnek mutatkozni. Csakhogy az embernek meg kellett tanulnia gyengének is lenni… nekem sem ment. Én is mindig keménynek akartam látszani, miközben belülről felfaltak az érzéseim. Mondhattam volna Aidennek, mi a helyzet, de mi lett volna jobb tőle? Semmi az égvilágon. Inkább hagytam, hogy minden tovább marjon és csak azt mutattam meg neki, ami tényleg fontos volt.
Raven átlátszóbb volt, mint azok a vékony üvegek, amiket még kézzel is be lehet törni. Sok olyat törtem, mikor öreg házakba másztam be, de most már egyre több helyen volt műanyag ablak. Ez persze megnehezíti a bejutást, de közel sem teszi lehetetlenné. De ha mondjuk egy több rétegű műanyagablak lett volna, nem láttam volna bele a lelkébe azonnal, csak azután, hogy varázslattal feltöröm az erős keretet.
– Tudom. Tudom! De néha túl veszélyes valakit közel engedni a tűzhöz – végre megtört. Nem kellett hozzá sok s bár szerelmi tanácsokban nem én voltam a legmegfelelőbb. Elbaszni jól tudtam a dolgokat. De egy valamihez azért értettem. Meg kellett ragadni a pillanatot, mert máskülönben elillan a lehetőség és sosem lesz az enyém. Raven talán ezt nem is sejtette… azt viszont talán igen, hogy életben minden múlandó. Nincs olyan, hogy örökké és nincs olyan sem, hogy igazi. Aki arra vár, csak egy mocskos álomvilágban él.
Aident a másik felemnek tartottam. Míg én voltam a sötétség, nekem ő volt a világosság. Akkor is, ha a lehető leggonoszabbnak és kegyetlenebbnek akarta beállítani magát. Kiegészített és megvilágította az utat, ami mindig is előttem volt. De ennek ellenére, sosem volt biztos, hogy ez az idők végezetéig kitart.
– Fogadj meg egy tanácsot. – Kezdtem. – Én az összes kapcsolatomat elbasztam. Mindenféle módokon. Gyakorlatilag mindegyik miattam ment tönkre, mert vagy túl ragaszkodó voltam, vagy túl független. – Sóhajtottam egyet és próbáltam nem felidézni a szívtörő pillanatokat. Most arra nem voltam felkészülve. Csak az unokaöcsémhez jöttem, hogy megnézzem, megölelgessem… üdvözöljem a családban. Ez a nap vidám kellett, hogy legyen.
– Ha ott van előtted, amit akarsz, ragad meg. Akkor is, ha túl közel engeded ezzel a tűzhöz és talán megég. – Nyeltem egyet és készülődni kezdtem. – Még mindig jobb égni, mint nem megélni a boldogságot. Az ugyanis rohadtul illékony és sosem tartós.
Felkeltem és megigazítottam magamon a ruhát.
– Ne haragudj – vonta meg a vállát.
– Mások lecke. Sose kérj bocsánatot egy paraszttól. – Kacsintottam rá, majd egy intéssel távoztam. Várt rám a családi kör és egy kis babázás. Alig vártam, hogy a kellemetlen beszélgetést magam mögött hagyva, Jacket dajkáljam.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 30. - 23:44:15
Az oldal 0.165 másodperc alatt készült el 48 lekéréssel.