Aranypezsgő Bálterem

[2003. március 12.⭃ Csak a hormonizék... ⥷átöltöztem]

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Nem voltam oda annyira az eleganciáért, nem úgy, mint anyám és Aiden. Valahogy Chrissie is imádta, apa csak inkább olyan apásan eltűrte ezt, miközben én teljesen kégtem ezektől a formás doilgoktól. Sokáig csak megtűrtem ezeket aztán már mindekit kiakasztva inkább laza ingban, és farmarben jelentem meg az összejöveteleken. Apa valamiért ezt elfogadta, anya és Aiden kevésbé, mint ahoyg a varázslótársadalom rétege is telejsen kiakadt rajtam. Már akkor is teljesen elkönyveltek a legidiótább Frasernek, aki majd iszonyatos nagy szégyent fog hozni a családra. Talán csak elherdálom a vagyont, nem tanulok tovább, hazsontalan lébuc életet éltem, és a többi és a többi. E helyett mi történt? A bátyám beállt halálfalónak, eléárulva a  Fraser család nemes nevét, bemocskolva a kezét megölte a családom tagjait, és most mégis... Aiden az aki tovább viszi kettőnk közzül a nevet. Valahogy mindig is ez volt, valahogy mindig is tudtuk mind a ketten, hogy ez lesz. Én a saját utamat jártam, ő pedig azt, amit a kötelességének tartott járni. Pont ez volt ami miatt egyre jobban megutáltuk egymást. Én az ő szemében szabad voltam, ő az én szememben volt az. Célokkal, és vágyakkal míg én nem tudtam mit kezdeni magammal, rosszul tanultam, balhés voltam és semmi kedvem nem volt elvenni még csak jóindulatból és anyámék meg a nevem iránti tiszteletből sem egy aranyvérű nőt se. Nekem Esther volt már akkor is a minden, amikor neki ő is csak egy tini románc volt. Furcsa, mennyire más életutunk volt, miközben szinte ugyan azon a lelken oztozkodtunk, csak az érem két oldalán álltunk. Én nem féltem a szégyentől, ő pedug rettegett tőle. Én nem féltem bátornak lenni. Most sem félek a pletykáktól sem, és nem érdekelt. Nem érdekeltek a szabályok.
Kellemetlenkedve simítottam végig a ruhámon, miközben hozzájuk értem, de Esther mégis csillogóan szép kék szemekkel fogadott, míg anyám is éppen csak egy kicsit oltott le, és valahogy Metz tekintetébnen is némi apai büszkeség csillogott.
– Nagyon szexi vagy… Csak sóhajtottam, miközben reménykedtem abban, hogy lassan anyám is ellindul valamerre, hogy mi is lelépjünk innen. Bárcsak Aident hívta volna meg ide, nem minket, de valahogy anya még nem adta fel, hogy ne próbáljon belém nevelni egy kis műveltséget.
- Ez megnyugtató, hercegnő - vigyorodtam el aztán és finom csókot adtam Esther szőke tincsei közzé, miközben megkérdeztem tőle, hogy anya felfedezett e valamit rajta, de hülyeség volt, anya előtt nem lehetett titkolózni, főleg mert én rohadtul nem tudtam hazudni. A következő pillanatban megjelent egy fickó egy tálca pezsgővel, és anya pedig kapott az alkalmon, és tudtam én is meg Esther is hogy a nyulat akarta kiugrasztani a nyulat a zsákból. Persze Esther ahogy falfehéren az ajkaihoz emelte még szólni akartam, hogy mondjuk... Érzékeny a pezsgőre - ami jelenleg tényleg igaz volt -, de aztán Esther egyenesen anya csodálatosan új, és hófehér ruhájára hányt.
Hirtelen minden elcsendesedett, anya végigmérte magát, Metz azt se tudta, hogy mit csináljon, és valahogy a bálterem felszabadult zsibolygása is abbamaradt, szinte mindeki minket bámult, anya homlokán pedig kidagadt az a bizonyos ér, ami azt jelentette, hogy rohadtul üvölteni fog, és az egész város hallani fogja, ahogy teli torokból nekem esik, és nem fogja az sem érdekelni, hogy mások is hallják, mert ő volt Erica Hope, Erica Fraser, aki volt olyan tekintélyes és nemes, kifinomult hölgy, hogy a nyilvános helyeken való ordibálást is megengedhette magának, mert vagy lenyűgözött úgy is másokat, vagy befostak tőle.
Anya tehát visszatette a poharat a szerencsétlenül mellettünk álló pincér tálcára, aki kihátrált onnan, miközben kihúzta magát és szikrázó kék tekintetét elősz9r estheren járatta végig, majd rajtam.
- BENJAMIN RAY FRASER!! Mégis mit képzelsz magadról, normális vagy?! Azt hittem, hogy legalább most sikerül érett felnőtt férfiként viselkedned, de nem! Mégis hogy volt ennyi eszed, hogy teherbe ejtsd enyni idősen Esthert?! Van fogalmad róla, milyen nehéz a gyerekválallás? Hogy mennyire megviseli a női testet egy élet kihordása? Komolyan így képes voltál felelőtlenül ebbe belevágni, csak mert elfelejtettél védekezni? Még gyerekek vagytok!
- hadonászott a kezével, és komolyan azt hittem, hogy a nagy lendületében arcon csapja Metz-t aki igyekezett a mozdulatai elől kitérni. Vicces volt, hiszen ez azt az időt idézte fel bennem, amikor valami rosszat csináltam és anya a konyhai cuccokat dobálta utánam miközben apa félig meddig elhajolt előlük, miközben én röhögve menekültem.
- Esther drágám, jól vagy? Mégis hogy bírod elviselni a gyerekes fiamnak a viselekdését? Medimágusnál jártál? - fordult felé olyan anyukásan kíváncsian, majd újra rám pillantott és már megint tudtam, hogy ordítani fog velem.
- Hogy voltál képes előttem titkolózni? erre neveltelek? Hogy nem mondtad el senkinek?
- Öö, igazából Aiden tudta. Meg Flynn is - köszörültem meg a torkomat, miközben ayna már a sütiket dibálta felém az asztalról, és az egyik arcon is talált.
- Komolyan a saját anyád előtt titkolóztál? Még enynire sem bízol bennem? Ez egyenesen megalázó! - kiabálta, miközben csak sóhajtottam egyet. Iagzából érthető volt hogy így kiakadt.

[csak a hormonizék…]

csak a hormonizék…



Ben
2003. március 12.

style

Azt hittem, egy-két korty alkohol még nem jelenhet gondot, ráadásul ez lett volna az egyetlen módja annak, hogy eltereljem a figyelmet a pocakom okozta feltétezésről. Nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, hogy Ericának lesz egy félvér unokája. A hányás azonban és az azt kísérő szédelgés biztosan elárult mindent. Meg kellett kapaszkodnom Ben karjában jó erősen, hogy kicsit összeszedjem magamat. Próbáltam mély levegőt venni, megnyugodni, de Erica dühös hangja azonnal kirángatott a valóságba:
- BENJAMIN RAY FRASER!! Mégis mit képzelsz magadról, normális vagy?! Azt hittem, hogy legalább most sikerül érett felnőtt férfiként viselkedned, de nem! Mégis hogy volt ennyi eszed, hogy teherbe ejtsd enyni idősen Esthert?! Van fogalmad róla, milyen nehéz a gyerekválallás? Hogy mennyire megviseli a női testet egy élet kihordása? Komolyan így képes voltál felelőtlenül ebbe belevágni, csak mert elfelejtettél védekezni? Még gyerekek vagytok!
Éreztem, hogy ezen a ponton elszakad bennem valami. A könnyek megültek a szememben. Nem akartam, hogy miattam haragudjon Benjaminra. Ebben legalább annyira hibás voltam, mint ő. Hangosan pityeregni kezdett.
- Esther drágám, jól vagy? Mégis hogy bírod elviselni a gyerekes fiamnak a viselekdését? Medimágusnál jártál? - kérdezte aztán. Erre még hangosabban kezdtem hüppögni.
- Hogy voltál képes előttem titkolózni? erre neveltelek? Hogy nem mondtad el senkinek? - folytatta aztán, mert nem tudtam megszólalni sem. Úgy éreztem megfulladok, mert még levegőt sem kaptam a könnyeimtől.
- Öö, igazából Aiden tudta. Meg Flynn is - Vágta rá Ben.
- Komolyan a saját anyád előtt titkolóztál? Még enynire sem bízol bennem? Ez egyenesen megalázó folytatódott a vita. Még néhány sütemény is Ben felé reppent.
Nem volt más választásom, mint könnyezve belépve Ben és Erica közé. Még a kezeimet is felemeltem, hogy elég legyen. Metz is kicsit odahúzta magához Ericát és nyugtatólag végig simított a hátán.
- Elég... én nagyon szeretem Bent és a babánkat is... - zokogtam fel hangosan. - Azért nem mondta el, mert én nem akartam elmondani. - Jelentettem ki Erica felé fordulva, aztán kihúztam magam. Nem volt bennem sok tartás, miután így kirohant magából.
- Pont azért, mert ettől féltem. - Mutattam felé. - Benjamin pont annyira felnőtt, mint Aiden, aki nem mellesleg egy nála tizenöt évvel idősebb emberrel házasodott meg és három hónap múlva babájuk születik.

[2003. március 12.⭃ Csak a hormonizék... ⥷átöltöztem]

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Ahogy anyám arca elsötétült, én is éreztem, hogy kezdtem kiakadni. Oké, hogy tomboltak bennem, és Estherben is a hormonizék, meg túl szép volt a táj, és elfelejtettünk védekezni, de könyörgöm. Mindig én kaptam a fejmosást, és már kezdett megint nagyon elegem lenni belőle. Hogy ha Aiden csinált volna fel, házasságon kívül valakit, akkor anya büszke lett volna rá, főleg ha az véletlenül aranyvérű lett volna. Nem akartam ennyire foglalkozni a hülye szabályokkal, hogy már pedig nekem is aranyvérű boszorkányhoz kell mennem. Midnig is tudtam, hogy én nem fogom ezt a hülye hóbortot követni. Nem mintha az elején ne vitáztak volna velem folyton emiatt, de aztán Chrissie úgyis minden ilyesmitől elvette az energiájukat. Apa meg lassan beletörődött és azt hittem, hogy anya is. Nem mintha baja lett volna Estherrel. Iagzából nagyon szerette. Csak egyszerűen... Én nem voltam olyan tökéletes, mint Aiden, és én nem tudtam mindenben perfektül szerepelni, mint ő. Anya ezt pedig folyamatosan elfelejtette.
Ahogy any totál kiborult, a többi aranyvérű valahogy abba a tipikus ihedt csenbe merült, ami mindig megtörtént, hogy ha Erica Hope, aztán pedig Erica Fraser ordibálni kezdett. Anya vezsélyes volt olyankor. Persze, ha én nem voltam ennek a kiváltója csak röhögtem volna két csirkecombbal a kezemben, kicsivel odébb. Csak hogy most engem cseszett le átkozottul, de annyira, hogy még kaját is dobálni kezdett, és Esthert is láttam, hogy megríkatta. Csak az akadályozott meg abba, hogy ne kezdjek el én is teljes torkom szakadtából üvölteni, hogy Esther elém állt.
- Elég... én nagyon szeretem Bent és a babánkat is... Azért nem mondta el, mert én nem akartam elmondani - összeszorítottam az ajkaim, és odahúztam magamhoz Esthert, nem akartam, hogy pont ő legyen az, akit anya haragja eltalál, de ahogy őt is átkarolta Metz, zaklatottan fújta ki a levegőt, és láttam a szemében, hogy baromira bántotta, amiért nem mondtam el neki. De hogy tehettem volna? Akkor is ordított volna, csak hetekkel hamarabb túlestünk volna ezen az egészen. Talán tényleg hülyeség volt halogatni. De egyszerűen még mi se tudtunk mit kezdeni a helyzettel.
- Pont azért, mert ettől féltem. Benjamin pont annyira felnőtt, mint Aiden, aki nem mellesleg egy nála tizenöt évvel idősebb emberrel házasodott meg és három hónap múlva babájuk születik - jegyezte meg Etsher, én anya sóhajtott egyet. Egy rövid időre az arcáma temette a kezét, hogy megnyugtassa magát. Estherrel úgysem kiabált volna, pontosan úgy, ahogy ELliottal sem.
- Benjamin nagyon okos lányba szeretett bele - sóhajtott aztán anya, majd összefonta maga előtt a lezét, és ő is méltóságteljesen kihúzta magát. - Még nem tudjátok milyen, amikor a szülő a saját elkézeléseit akarja rávetíteni a gyerekeire, annak ellenére, hogy nem illik bele a világukba. Keskeny a határ, ezt jól jegyezzétek meg - előrébb lépett, és két keze közzé vette Etsher kezét és kicsit megszorította őket, ahogy a kék szemeibe nézett.
- Legyél jobb anya, mint én - mosolygott Estherre, majd felém lépett, én meg morcosan durcás arckifejezéssel bámultam rá, miközben a zsebembe süllyesztettem a szabad kezem. Hosszasan néztünk egymás kezébe, ahogy minden egyes nagyobb veszekedés utánn tettük ezt egymással, miután kifáradtunk a kiabálásban, és már nem is tudtunk mit egymás fejéhez vágni. Szinte éreztem, ahogy Chrissie kikukucskál az ajtófélfa mögül, és minket bámul.
- És te, Benjamin Ray Fraser - tette csípőre a kezét, aztán csak egy pillanattal később odahúzott magához és megölelt. Én pedig tudtam, hogy nemsokára bőgni fogok. Utáltam ezt, túlságosan érzékenyen érintettek bizonyos dolgok, és mindig ez volt a vége. - Légy olyan apa, amilyen férfi most vagy. Vigyázz rájuk.
- Tudom - mormogtam inkább és odabújtam anyához egy rövid pillanatra, mintha megint csak egy ostoba kölyök lettem volna. - Tudod, a legjobbaktól tanultunk - mosolyodtam el, aztán Estherre néztem. Végül is, anya csak áldását adta a babára. Erica Metzre nézett, hogy aztán végre tényleg elbúcsúzzanak tőlünk, nem mintha nem futnánk össze majd otthon valamikor. De azért integettem nekik, hogy aztán Etsherhez forduljak.
- Tudod, nem sokan mernek anya elé állni, amikor dühös - viygordtam el, és megcsókoltam, miközben gyengéden megérintettem a pocakját, amiben egy élet bújt meg. - Most még jobban beléd zúgtam- momrogtam a csókba, és aztán megfogtam a kezét, és én is kifelé kezdtem el húzni a bálteremből. Úgyis mindeki rajtunk bőgött már. Nekem meg ennyi nyilvános Fraserkedés elég volt egy időre, csak Esther társaságára vágytam és arra, hogy összebújjak vele.
- Na gyere, lépjünk le, legyen meg a drámai kivonolásunk - kacsintottam rá, ahogy kihúztam a fényűzű épületből, hogy onnan el tudjunk hopponálni a holdfény simogató érintése alatt.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
⭃ A helyszín szabad! ⥷

 

edward

witchcraft
outfit

A puccos karácsonyi báloktól csak a még puccosabb minisztériumi karácsonyi bál unalmasabb. Ilyenkor összegyűlik az utolsó szál takarítóig mindenki hogy körbe ajnározza a másikat, dicsérje nagyérdemű munkásságát és fitogtassa a jövő évre ígért érdemlen jutalmait. Még jó hogy tíz évvel ezelőtt lecserélték a tollas kis huhogógépeket túlbűvölt repülőcetlikre. Ha még ők is a parti meghívottjai lennének akkor a bagolyszar lenne az új Chanel.
És ha már Chanel, nem hiszem el hogy Edward rossz szériaszámút volt képes küldeni nekem. Jobban járok de tényleg, ha a félőrült unokabátyámat kérem meg legközelebb. Taiden bár nem teljesen tiszta de legalább olvasni tud, ebben (a divatban) otthonosan mozog, bár nem mondaná meg senki róla, és szégyen szemre tőle hamarabb is érkezne meg mint a saját férjemtől, akivel egy országba lakom. Mi több, egy városban! De hát oly elfoglalt hogy alig marad ideje rám. Nem is értem minek vett el tulajdonképpen…
Minekután a partira hivatalos vagyok pozíciómból kifolyólag nem vettem sértésnek tőle hogy meg se kérdezte ott leszek-e. Természetesen tudom és roppant mód zavar a sok fürkésző tekintet, mi piócaként tapad rám mikor egyedül érkezem meg, de tenni ellene nem tudok. Inkább csak csinos kis ruhámba bújva a magassarkúmban elegánsan billegve grasszálok a már bent lévő vendégek között gondosan kerülve minden olyan jelöltet akivel nem vagy közel sem szívesen találkoznék. Ebből akad jó pár, kezdve sajnos a házasságom árán kapott rokonsági fokban álló Nelli kicseszettül egoistavagyok Nott-al. Hogy tud az összes ember ebbe a famíliába ennyire fennhéjázó lenni? Bájosan elcsevejgek holmi üres kérdésekről a kínai nagykövettel, aki kénytelen munka miatt itt tölteni az ünnepeket. Mivel kevesen beszélik a kínait félő hogy én leszek az egyetlen társasága egész estére de még ez is jobb pezsgőt vedelve mint Henry Mirol udvarlását nézni az újabb friss húsként bekerült asszisztenslánykák körül. Nem mondom hogy nem bánt mennyire levegőnek néz mióta gyűrű került az ujjamra. Ennyi erővel egy stop-feliratot is felvarrathattam volna a homlokomra, de természetesen elég csak a jobb kezem gyűrűs ujjára pillantanom. Óhatatlan össze is ugrik a gyomrom és nem a szó pozitív értelmében. A mosolyom bár feszessé válik azért nem tűnik el. Pillantásom elidőz az új karkötőmön, ami sok kérdést vet fel, többek közt azt hogy mégis miért küld nekem Edward ilyen finoman megmunkált ékes darabot ha amúgy meg minden mást amire kifejezetten kérem lazán elfelejt?
Férfiak… ki értő őket…?

Karácsonyi party
2003.december 20.

 


silent night

Túl sokat nyomozok a Szeszély után. Ez akkor üt mindig belém, ha végre hazaérek Melanie-hoz. Olyankor rájövök fontos dolgokra… Például, hogy minek nyomozni, mikor itt van ő, a megtestesült, mintaszerű Szeszély.
És persze nem győzhetem le, még annyi esély sincs rá, mint a Rend esetében. Ma is olyan ruhában virít, hogy szem nem marad szárazon. Szép helyre szervezte idén a Minisztérium ezt a kis partyt, de szürke csehónak tűnik ez is mellette. A szeme túlcsillog bármilyen aranyat. Mondjuk lehet, hogy megöl vele, ha belenézek, de azért én csak rá mosolyogtam csibészesen, mert szeretem a veszélyt, meg a kihívásokat. Mellette most is egész unalmasnak tűnik a munkám, és már el is törpül a lényegessége.
- Gyönyörű vagy ma is, Mrs. Nott. A leggyönyörűbb. Mint mindig - dörmögöm a fülébe, de tudom, hogy nem szende kuncogást fogok cserébe kapni, mint akármely másik fruska tenné. Lehet, hogy lesújtó pillantást, lehet, hogy egy talicskányi válogatott szitkot. Egy pofont vagy egy forró csókot - ugyanannyi eséllyel. Úgy tesz függővé ez, mint valami elcseszett szerencsejáték. És hogy fokozzam a tétet, a pillantásom követi az övét, oda arra a csecse, eddig nem látott ékszerre.
- És milyen szép az új karkötőd! Csak nem Chanel?
Nem véletlenül vagyok auror. Ha szükségem van a túléléshez egy tudásra, hát megszerzem. És Melanie mellett az életbenmaradás alapfeltétele ismerni Chanelt, Choo-t, Diort meg a többit. Ki tudja? Jól jöhet még az ékszerek ismerete a munkám során is. Bár tény, nem azért vagyok büszke ezen ismeretekre.
- Mintha nem egészen olyan lenne, mint a többi ilyened. Más széria talán…? Honnan van? - csevegek tovább, s közben elkapok egy pezsgőt az erre járó pincér tálcájáról. Van ott még töményebb ital is, meg mentes, mindenféle kecses alakú kristálypohárban. Hát igen, erre van pénz a minisztériumnál. Bezzeg a fegyvereinkbe magunknak kell venni a golyót… Na mindegy. Az enyémek úgyis a nejemnél vannak.
- Te is kérsz? - kérdezem Meltől, a tálcára mutatva, hogy ha szeretne egyet, neki is levegyek onnan valamit. Mondjuk esetében ez nem biztos, hogy lenyugtatja a kedélyeket, mert lehet, hogy csak alkohol lesz a főnixre. De még mindig… Én nem félek kockáztatni. És még mindig szélesen somolygok, pedig egyre több hölgyismerősöm szúrom ki a tömegben, aki lelkesen vagy épp sértetten pillog felém. Csak ide ne találjon jönni valamelyik hisztizni vagy jópofizni. Jó buli lesz ez, ha megint meghal valaki, mint múltkor a Nott kompániánál…

 

edward

witchcraft
outfit

- Gyönyörű vagy ma is, Mrs. Nott. A leggyönyörűbb. Mint mindig!
- Ha így lenne gyakrabban látnálak otthon a saját házadban, nem pedig egy elcseszett munkahelyi bálon.
Vetem oda a mézesmázos bókjára a cseppet sem kedves véleményem. Már megszokhatta hogy nem esek hasra tőle, noha vitathatatlan tény hogy a szívem percek alatt felmelegszik a szavaitól és álnok módon képes szétolvadni mint vaj egy szelet pirítóson. Mindennek fejébe ott az a sármos félmosoly, melyet lazán osztogat minden nőnemű egyénnek maga körül. Olykor az az érzésem hogy nem is tudatos ez, hanem valami beépített mechanizmus ami túlontúl jól működik. De mégis hogy a fenébe?
Csak hogy az időt húzzam elpillantok a válla felett mintegy tűnődően unott arckifejezéssel jelezvén mennyire nem érint meg a jelenléte. De mint minden ez is csak egy jól felvett álca. Kit érdekelnek a mesterien faragott kufirc angyalok sora kik pajzán mosolyukkal vigyáznak ránk? Szép épület bár némileg túlzóan giccses, de illik a minisztériumi felhajtáshoz.
- És milyen szép az új karkötőd! Csak nem Chanel?
- Oh, hogy ez?
Emelem meg a kezem meglepődve, mintha csak most venném észre. Közben azért villan a zöld tekintetem egyenesen az arcára hogy mégis milyen érzelmet olvashatok le. Talán önelégültséget várok de helyette őszinte csodálkozást fedezek fel amit sehogy sem érzek helyénvalónak.
- Mintha nem egészen olyan lenne, mint a többi ilyened. Más széria talán…? Honnan van?
Vizsgálódó kék íriszei egész elbűvölnének ha a szavai nem vernének belém valamiféle bizarr rossz előérzetet. Hiszen ő küldte… hát nem nem ő küldte?
- Hiszen te küldted…
Hangom csattanós éle nem sikerül olyan erőteljesre és szemrehányóra mint szerettem volna, kicsit inkább megrökönyödött segélykiáltásként hat a tömeg morajló hangereje mellett. Kétkedve nézek Edwardra, mert eddig meg se fordult a fejemben hogy a csinos kis ékszer nem tőle származik. És ha tényleg így van az felvet némi kérdést. Kitől? No és mégis… miért?
- Te is kérsz?
Alapjáraton nem terveztem volna ma inni, de mindezek fényében egy aprócska fejbiccentéssel egyezem bele. Ujjaim a felém tartott pezsgőspohár szárára fonódnak s bármennyire is óvakodom óhatatlanul hozzáérek a férfihez. Megérdemelné hogy nyakon öntsem az itallal de csak lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Próbálok elvonatkoztatni a jelenlététől de az nem megy. És mindennek a tetejébe a karomon lévő finom is ékszer is mintha saját életet kezdene élni.

Karácsonyi party
2003.december 20.

 


silent night

Na tessék. Színpadiasan a szívemre tettem a kezem, csak hogy lássa, hol (nem igazából) fáj, aztán rávillantotam egy még sármosabb mosolyt.
- A munkahelyi magánirodámban bármikor találkozhatunk…
Igen, ez így van. Már vagy egy éve van saját irodám, és mégse csináltuk még az asztalom tetején. Hát különben mire jó, ha az ember egy helyen dolgozik a nejével? Na jó, nem egy emeleten, de mégis… A Wizengamot tárgyalóterme hideg, a pad meg szálkás. Ki kéne használnunk, hogy van egy saját irodám, amit dolgozásra úgysem használok, mert ott túl mmagányos lenne, kinn szoktam ülni a többiekkel, a korábbi asztalomnál. Na, ott csinálni viszont igazi kihívás lenne.
Mielőtt eszembe jutott volna itt is felmérni a terepet ebből a szempontból, a téma elterelődött a karkötőre. Nem bántam, ha vesz magának szép dolgokat, mert még a Suttogó felújítása mellett is maradt pénz még a pókernyereményből is, de azért szerettem húzni vele, mert ez olyan férj és feleség dolog, legalábbis így tudtam.
- Hiszen te küldted…
Itt meg kellett torpannom egy pillanatra, mindjárt vissza is tértem volna rá, ha nem jön erre egy tálcányi jó pezsgő, amit mégse hagythattam csak úgy tovatávozni csak úgy. Melanie-nak is vettem egyet. Jól esett kicsit hozzáérni, éreztem, ahogy a köztünk lévő gondokból épült fal - a folyamatos munka, időhiány, a Suttogóval való rengeteg bosszantó gond is - meginog. Tán még valami elektromos-szerű szikra pattanását is érezni véltem. Sebaj, Mel mindjárt lehűt a pezsgővel, az arcán megint az a “mindjárt leöntelek vele” kifejezés ül. Azt hittem, ez csak az agglegények szórakozóhelyeken történő csajozásának állandó kísérője, de én ehhez is a legmegfelelőbb hölgyet választottam, mert így erről az élményről sem kell lemondanom. Havonta egyszer jobb ez, mint a micellás vizes kozmetikai kezelés… Drága pezsgővel, ráadásul, piaca is lenne. Talán szabadalmaztathatnánk.
- Nem én küldtem azt a karkötőt. De tényleg. Hogy került hozzád? Van egy titkos rajongód is?
Azt hiszem, ezzel a poénnal ebben a pillanatban sétáltam be tátott szájjal a megcsalás abba a bizonyos erdejébe. Melanie pontosan tudja, milyen kemény próbára tesz az, hogy nem nyitott házasságban élünk. És nem csak engem, hanem például a kolleginákat, főleg a fiatalabbat és csinosabbakat, akik joggal hihették, hogy facér koromban lett volna nálam esélyük. Greysont mondjuk éppen nem, akiről pedig a féltékenyebb rossznyelvek csúnya pletykákat kezdtek terjeszteni velem kapcsolatban. Majd egyszer bemutatom a nejemnek. Greysonnak úgyis kell a harci tapasztalat.
Az egyik közeli asztalnál összeszalad pár pincér, mert valaki szerencsétlen  felgyújtotta a  ruhája ujját az asztaldekor mécsesével, de én inkább Melanie-val foglalkozom, ma úgyis szabin vagyunk.
- Lehet, hogy törzsvásárlóként már kapsz tőlük karácsonyi ajándékot?
Közben odalép hozzánk egy fiatal, szőke fruska. Irodista a parancsnokságon, alig van húsz éves és csak kicsit több, mint húsz kilo. Kellően magabiztos és öntelt ehhez a manőverhez, mert még nem tudja, hogy kamikaze akcióba kezdett.
- Boldog Karácsonyt, Mr. Nott! Milyen elegáns ma… - csiviteli törleszkedőn, aztán sunyin gúnyos pillantást vet Melanie-ra.
- És magának is, Nott asszonyság. Gratulálok a babához - mondja angyali mosollyal, Melanie egyébként teljesen lapos hasa tájékára pillantva jelentőségteljesen.Remek. Megint egy party, ahol gyilkosság is történik - de ellenben a Nott kastélyban történtekkel, most legalább fogom tudni, ki az elkövető. De a gyilkosság mellett még történik valami más is - az asztalok közepére helyezett gyertyák és mécsesek lángja mind-mind megvadul, és méteres magasságokat feszeget, felgyújtva a környező művirágokat, dísztalárokat, terítőt, miegymást. Ennek a szöszinek is (a nevét nem tudom, de kínos), lángra kap valami érthetetlen módon a haja. Én már megittam a pezsgőm, úgyhogy a pálcám után kutakodom, hogy azzal oltsam el, hacsak Melanie addig el nem oltja - avgy meg nem öli a csajt.

 

edward

carol off the bells tp.
outfit

Megint jön a mesterkélt színjáték, a sértett önérzet, kéz a mellkason. Tudom hogy csak a bosszantásom része ez, de meg kell hagyni ebben profi. Már ami a borstörést illeti az orrom alá. Ha sárkánytrágya lenne se lenne különb a fintor az arcomon amit előidéz. Átlátok rajta ezzel is jelzem. És mégis ott egy kis szikra a szemébe, a nevetős jókedvé ami azért megmelengeti a szívem bármennyire is haragos vagyok rá amiért… folyton egyedül hagy, amiért sokat dolgozik, amiért kételyek közt vergődve várom hogy vajon kivel lehet és mit csinálhat. A rohadt Szeszély semennyi nyugtot nem hagy neki se nappal de néha éjjel sem. De nem megyek bele az éjszakai hánykolódós rémálmok sorozatába, esélyem sincs hisz kizökkent az aprócska ténymegállapítása:
- Nem én küldtem azt a karkötőt. De tényleg. Hogy került hozzád? Van egy titkos rajongód is?
- Öhm… hogy mi?
Azutolsó szón jelentős hangsúly torlódik össze. Egyrészt már az is hihetetlen hogy nem tőle jött hát még a rágalmazás hogy valaki mástól aki oda is lenne értem.
Összekeversz önmagaddal Nott édes… gondolom cinikusan magamba és ez a gondolat nyilvánvaló arckifejezést is kap. Nem hülye le tudja venni a pillantásomból.
- Lehet, hogy törzsvásárlóként már kapsz tőlük karácsonyi ajándékot?
- Kac kac, nem költöttél te még ott el annyit kedvesem…. ahhoz először meg kellene a fizetésedet egy nullával toldanod.
Bár tény hogy nem kerülget az éhhalál de efféle luxuscikkek nem hullnak minden nap az ölembe sem. És bár nemes gesztus lenne ez bármelyik világszínvonalú márkától valószínű nem fogadnám el. Fel sem tűnik a túloldalon lezajló pincérbaki mivel egy fiatal fruska libben elő a semmiből és kezd bele indokolatlan fülsértő bájcsevejbe amibe egyértelműen nem én vagyok a célzott partnere. Noha arcomra erőltetek egy kevésbé erőszakosnak tűnő mosolyszerű rándulást inkább a merlin jeges seggének utolsó lukába küldöm el gondolatba. Lepillantok az ezüstöszöld ruhámra, karom bezárkózón védekezőn ölelik körbe saját magam és szabad ujjaim végig simítanak a ruha oldalán futó finom csipke berakás mellvonali szegélyén. Próbálok nem törődni az egyértelmű megalázással mind a liba mind a férjem részéről, akinek fontosabb láthatóan vele foglalkozni semmint velem és még szóba hozni egy olyan témát is, ami nem is rá tartozik. Bár Edward és én sose mondtuk ki Las Vegas óta hogy van-e bármi célja a házasságunknak Monstro leszerelésén kívül, igazából az sem releváns már mivel ő időközbe megnősült. Akár el is válhatnánk senkit se zavarna, de valahogy… hát nem is tudom. Egymás mellett ragadtunk. A gyerek gondolata fel se merült de még előtte volt egy nem teljesen idilli kalandom a témában, amit nem kötöttem senki orrára. Jobb volt ez így még mindig úgy gondolom ennek ellenére azért elevenembe vágott az élcelődés. S lám-lám… mit ad Merlin…a kis szösziség hirtelen spontán öngyullad. Vicces is lehetne ha azt nézzük milyen hatással van a férjem a fiatal munkaerőre, de a hirtelen sikítása inkább ijesztő én pedig lefagyva bámulok csupán. Kell egy pillanat hogy feleszméljek máshol is gond adódott így hát pálcát ragadok a combomra erősített tartóból és bájos kis vízsugárral eloltom a tüzet és tönkreteszem a lelkes kollegina ruháját és sminkjét.
- Ühmmm bocsi…
Bököm ki némiképp érzelemmentesen vállvonva de feltételezem nem a szétázott vakolatmentes mugli horrorfilmekbe beillő arca lesz a legnagyobb problémája. Azért egy apró sóhajjal végignézem ahogy hisztizve elvonul mindössze csak ekkor pillantok az aurorra. Vajon ő mennyire jól szórakozik ma? Van egy olyan megérzésem hogy indokolatlanul jól.

Karácsonyi party
2003.december 20.

 


silent night

Gyanakvásom egyre csak nő, ahogy Melanie meglepettsége is. Ő azt hitte, tőlem van a karkötő, én azt, hogy ő vette, vagy valaki más ismerőse. De ez… Aggasztó. Foglalkoznék még vele, főleg azután, hogy a fizetésemet is belevonja a dologba, de aztán jön ez a csaj, ez a hogyishívják, és felborítja az egészet valami egészen máshogyan életveszélyes dologgal.
 Semmi alapja ennek a bigének a beszólására, de hát nem is azért mondja, mert lenne, csak azért, hogy odaszúrjon olyan csajosan. Melanie legalább nem hátulról kerülős, ha szúrni akar, azt a pálcájával vagy a legközelebbi konyhakéssel fogja megtenni, nem ilyen alattomos szavakkal, amik ellen nem lehet mondjuk egy felkapott fazékfedővel védekezni. Nem mintha fordult volna elő ilyen köreinkben… De ki tudja, mi lesz itt még, ha mondjuk levonul a rengeteg extra munka, és több időt töltünk majd egymással.
Olyan égő ez a csaj, hogy már szeretném a füstszag miatt elzavarni. Aztán rájövök, hogy tényleg füstöl. Melanie helyében én még hagytam volna, de azért ő sem kegyetlen ennyire, és eloltja a lángnyelveket. Mondjuk ezzel együtt a lány csodásan megkomponált külsejét nagyjából egy ázott furkászéhoz teszi hasonlatossá, de nem is bánom, és ő is mesterien adja az egyáltalán nem őszinte sajnálkozást.
- Ühmmm bocsi…
- Nehogy megfázz, a Te állapotodban. Neked is gratulálunk, kellemes babavárást - teszem hozzá, mire a csaj sértett - könnyes szemmel sarkon fordul, és elviharzik. Én meg suttyomban Melanie-ra vigyorgok az orrom alatt.
- Milyen forró a hangulat itt… Na mindegy.
Különös, hogy egymás után két tűzeset is alakult ma, de hát ahol ennyi csodás gyertya világítja meg a termet meg az asztalokat, nem is feltétlen meglepő ez.
- Tánc közben beszéljük meg a karkötő kérdését, vagy inkább ülve?
Visszatérek a kényes témára, ugyanakkor mégiscsak csinálhatnánk valamit. Lehet itt a táncparkettet is koptatni a lágy, karácsonyos beütésű keringőzenére, de leülhetünk a vacsoraasztalokhoz is akár, a helyiség másik oldalán. Az előbbi kis intermezzonak hála nem hiszem, hogy bárki egyhamar a közelünkbe merne jönni kapcsolati tőkét építeni. Az is azt támasztja alá, hogy legyen a teremben akárhány gyúlékony pont és nyílt láng, a legveszélyesebb tűzzel még mindig én játszom.

 

edward

carol off the bells tp.
outfit

Ahogy az apró közjáték a kollegina személyében tovatűnik úgy válik a levegő perzselővé közöttünk. És nem csak a szó szerint égett szag miatt, amit a nő maga után hagy hanem mert a ki nem mondott kérdések, kérések, elvárások, társadalmi nyomások ott szikráznak közöttünk melyek ellen semmit sem lehet tenni. Vagy talán lehetne de túl fáradt vagyok pláne így év végére a rettenetes hajtás után hogy felemlegessem őket. Úgyis hárítaná Nott a felelősséget valakire, vagy a munkára vagy a kollégákra vagy szimplán rám. Elviselhetetlen lennék? Meglehet. Néha saját magam is nehezen viselem el, és önnön vitáim, kételyeim kivetítem rá. Tény, hogy nem vagyok jó passzban az utóbbi időben no de az is cáfolhatatlan hogy ő fikarcnyit sem törődik ezzel nemhogy segítene kikecmeregnem ebből a gödörből. Pedig még ha csak részegen meghozott fogadalom is volt akkor is… jóban és rosszban. Hát itt az első rossz és nesze… ennyit ér.
Válás… különösen negatív szóként cseng, de apám halála óta és a vagyon tulajdonlása már csekély indoknak tűnik egy döcögős vagy kevésbé jól működő házasság fenntartásához. Hisz látszat az egész, kivéve a tökéletlen igaz részeket. De nem ámítom magam, meddig fenntartható ez? Mr. Nagymenő most még talán hűséges de nem adok neki egy évet, a bébiszitterrel csal meg ha netalántán ilyen ostobaságra adom a fejem mint gyereksírás, babanyál és kakis pelus.
- Tánc közben beszéljük meg a karkötő kérdését, vagy inkább ülve?
Kínos kérdése ránt vissza a valóságba. Illene a parketten lejteni egyet, elvégre minden szem pletykálni kíván vagy arról mennyire rosszul járod a foxtrottot és gyakorolhatnál többet vagy arról mennyire gyáva vagy hogy még egy keringőt sem tudsz négynegyedre elbillegni. Sóhajtva bólintok bár magam sem tudom mire vágyom jobban. Leginkább egyikre sem csak hazamenni és kialudni magam. Elfelejteni a közjátékokat, a sértéseket és persze a csalódottságot hogy a jobbomon fityegő kis szépség sem a férjemtől van. De akkor vajon kitől?
A zene lassan alább hagy a dallam utolsó ritmusa vontatottan lezárul, a férfiak meghajolnak a nők többsége pukkedliszerű hajlongásba kezd. Ám mielőtt kezdődne egy újabb kör a Mágiaügyi Miniszter kér szót. Elhúzott szájjal nézek Edwardra, mert tudom neki nehezebb lesz a következő év nem épp szívderítő változásait túlélni amit neki köszönhetünk.
- Ha leköszönne végre, na az ellen az igazán nagy hír.
Halkan súgom oda mielőtt nagyon belemerülne a szólásszabadság jogát gyakorolva mondandójába, s valahol bízom benne hogy diszkrét kuncogásunk nem vonja magunkra túlzottan a díszes társaság figyelmét.