Akadémiai Levél- és Okirattár

[New beginning]

New beginning


outfit

2002. július 15.

Végül a férfi gyorsabb volt nálam, és felszedte a sok pergament, amit leejtettem. Roppant kínos volt, mert mindenki minket nézett. A fiatalabbak elnéző mosollyal, az idősebbek szemöldök ráncolva jelezték, hogy most már ideje lenne megnyugodnunk. Lehet, hogy tényleg kicsit hangosabbak voltunk a kelleténél, de egy lexikon leesése ekkor a zajjal jár. Ezt a varázsló is megjegyezte, én pedig pirulva huppantam le a mellette levő székre.
-Bocsánat. - motyogtam, és úgy éreztem magam, mint egy kisdiák, akit éppen a tanára ültetett büntetésbe. Közben a férfit figyeltem, ahogy az elhullajtott dolgaimat pakolta vissza az asztalra. - Köszönöm. - suttogtam neki, aztán mindketten nekiláttunk a dolgunknak.
Vagyis csak láttunk volna, de a figyelmem mindig a mellettem ülő varázslóra tévedt. Vajon min dolgozik? És tényleg tanár lehet? Olyan szigorú volt a nézése, ugyanakkor egész sármos. És fiatal. Emellett itt az Akadémián nem láttam még, habár simán lehet, hogy valamelyik másik kar professzora.
Egy kicsit talán bele is mélyedtem a gondolataimba, és elmerengtem az arcát szemlélve, így amikor rám nézett zavartam vettem le róla a pillantásomat, és fordultam vissza a pergamenem fölé.
Jegyzeteket kellett készítenem, Henricksen várta a rövid összefoglalómat az ókoriakról, amik meglepően érdektelenek voltak a kutatásunk szempontjából. Mélyebbre, távolabbra kellett volna ásnunk. Úgy viszont, hogy ez a fickó itt ült mellettem baromira nem tudtam koncentrálni. Valami megfoghatatlan izgatottság fogott el, amikor megéreztem a jelenlétét. Magamnak sem tudtam volna megmagyarázni. Lehet, hogy csak az érdekelt, mivel foglalkozik? Vagy a férfi személyisége érdekelt volna?
Alapvetően egy nyitott személyiségnek gondolom magam, így valószínűleg érdekelt a varázsló, kíváncsi voltam, miért nem a hasát sütteti Ibizán, miért egy könyvtárban tölti a nyarat. De megkérdezni - egyelőre - nem volt merszem. Furcsán is jött volna ki, ha csak úgy lerohanom a kérdéseimmel.
De aztán eljött az én időm. Volt egy pár másodperc, amíg ő is pihentette a szemét és az agytekervényeit, és én is felnéztem a munkámból. Rámosolyogtam, és halkan megkérdeztem:
-Ön az Akadémián tanít? Még sosem láttam a könyvtár, pedig az elmúlt időszakban elég sok időt töltök itt. - A hangom barátkozó, és érdeklődő volt. Megadtam neki az esélyt, hogy ha akar, akkor csak egy igennel vagy egy nemmel válaszoljon, de meg volt a lehetősége egy további beszélgetésnek is.

valami új



Serena
2002. július 15.

Felszedtem a fiatal lány pergamenjeit, amik éppen mellettem, a földön landoltak. Ez önmagában még nem is lett volna baj, de a beszéd és a zörgés láthatóan a többi kutatni érkezőt megzavarta. Szinte éreztem magunkon a tekintetüket, ezért inkább átvettem a lexikont is és lepakoltam az asztalra magam mellé. Egészen régen voltam női társaságban, leszámítva az anyámat, így amikor lehuppant az üres székbe, megéreztem az illatát.
– Bocsánat. Köszönöm – motyogta, ahogy végre elhelyezkedett. Én magam csak tovább lapoztam az egyik nyitott könyvben előttem, hogy aztán a tintába mártottam a pennám hegyét, hogy folytassam a jegyzetelést. Nem nagyon merültem bele, csak felületesen dolgoztam, de legalább nem gondolkodtam Deliah-án és azon, hogy a közöttünk lévő dolgok ugyanúgy nem működtek, mint az iskolában.
– Hát nincs mit… – suttogtam, nehogy megzavarja megint a társaságot. Már nem pillantottam az érkező felé, csak egyszerűen a munkámmal törődtem. Ismét lapoztam a könyvben, feljegyeztem az oldalszámot. Aztán jegyzetelni kezdtem egy-két érdekesebb mondatot.
Éreztem a lány tekintetét magán. Nem néztem rá azonnal, remélve, hogy félre néz és nem kell cseverésznem vele. Nem azért, mert nem akartam… egyszerűen csak még nem szedtem össze Karom óta magamat. Nem sok kedvem volt megjátszani magam, hogy jó kedvű vagyok. Valójában nem voltam, talán azért, mert a lábam még mindig fájdalmasan lüktetett.
– Ön az Akadémián tanít? Még sosem láttam a könyvtár, pedig az elmúlt időszakban elég sok időt töltök itt. – Ismét megszólított. Ahogy felé fordultam a halk kis kérdésre, láttam, hogy mosolyog. Egyelőre nem bírtam viszonozni, csak megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is válaszoljak.
– Tanítottam. De már egy éve a Roxfortban vagyok Átváltoztatástan professzor… – Súgtam vissza. Közben elkaptam megint egy dacos tekintetet, így megköszörültem a torkomat. – Nincs kedve meginni egy kávét a büfében? – Kérdeztem, és már keltem is fel, hogy a táskámból kivegyem a pénztárcámat, aztán menjek is kifelé. Csak rajta állt, hogy követ-e. Én a dolgaimat hátra hagytam, hiszen később még vissza akartam térni a munkához.
Kiléptem a folyosóra és ha követett a lány is, akkor rápillantottam. A lépcsőfordulóban nyújtottam felé a kezemet.
– Dorian Belby. – Mutatkoztam be, majd intettem, hogy menjen előre és haladjunk a büfé felé. Régen voltam a Godrikon, de még bőven emlékeztem az itteni, kissé zaccos kávéra. A Csevegő-etető büfé persze általában tömve volt diákokkal, de így a nyáriszünetben az egész akadémia csendesebb volt a megszokottnál. – Maga itt tanul vagy tanít? – utóbbit nem néztem volna ki belőle, de azért nem ártott, ha legalább beindul a csevegés, ha már ennyire közelíteni akart.

[New beginning]

New beginning


outfit

2002. július 15.

Úgy tűnt, a varázslónak is inkább elterelődött a figyelme - vagy én tereltem el -, de válaszol a kérdésemre. Megtudtam, hogy korábban az Akadémián tanított, de most a Roxfortban átváltoztatástan tanár. Mindig meglepődöm, hogy mennyi minden megváltozott a Roxfortban, amióta végeztem. Újak a tanárok, már alig van ott ismerős. Furcsa lenne visszamenni. Amikor otthon vagyok, szívesen meghallgatom az öcsém történeteit, de tényleg teljesen más úgy hallgatni, mi történt a Roxfortban, hogy az egyetlen biztos pont az, hogy hol vannak a folyosók a kastélyban. Vagy talán még az sem biztos abban a varázslatos építményben.
Meglepődtem, amikor elhívott kávézni, de végül is egyikünknek sem ment a kutatás, így jobb is volt egy kicsit kikapcsolódni. Persze, ott volt bennem, hogy alapvetően csak elege volt a környezetből, le akart lépni, és csak udvarias akart lenni.
– Dorian Belby. – Mutatkozott be, megvárta, amíg én is bemutatkoztam, majd elindult a büfé felé. A büfé most teljesen nyugodt volt, nem voltak itt a diákok, csak mi ketten. Azonnal megkaptuk a rendelt kávéinkat, és leültünk egy ablakhoz közel eső asztalhoz.
-Itt tanulok az Akadémián. - bólintottam. - A magi-szisztematikai karon tanulok elsősorban asztronómiát, egy kis mágiatörténettel és bájitaltannal keverve. De a fő szakom a csillagászat. Ön mit tanított itt az egyetemen?
Próbáltam kitalálni gondolatban, hogy mit taníthatott. De ha átváltoztatástant tanít a Roxfortban, akkor biztos valami hasonló lehetett itt is a tanított tárgya.
Miután megbeszéljük az egyetemi dolgokat visszatérek a Roxfortra.
-És hogyan került a Roxfortba? Talán ismeri az öcsémet, Theodore Fawley. Most volt elsőéves. Hugrabugos, mint én voltam. Meg mint az egész családunk.
Igazából most jövök rá, milyen büszke vagyok az öcsémre. Elvégezte az első évét a Roxfortban, egész jó jegyeket szerzett, és nem keveredett komolyabb kalamajkába. Na és persze az elvárásoknak megfelelően Hugrabugos lett, amire nemcsak én, de az egész család büszke volt. Nem is tudom, apa mit szólt volna, ha mondjuk Griffendéles lesz. Azt hiszem, összetört volna a szíve.
Vajon Dorian melyik házba járhatott? Szerettem ezt a játékot játszani. Kitalálni, ki melyik házból való. Egyelőre még elég kevéssé ismertem, hogy komoly következtetéseket vonjak le. De talán Griffendéles lehetett... Vagy Mardekáros? De az tuti, hogy nem Hugrabugos. Hm, talán majd kiderül.

valami új



Serena
2002. július 15.

A büfében kicsit kötetlenebbül lehetett beszélgetni. Lágy jazz szólt és a kért kávékat is szinte azonnal készíteni kezdték, ahogy végig sétáltunk a helyiségen. Nem bántam egy cseppet sem, hogy felkelhettem a papírkupac mellől. Még nem szoktam vissza a kutatáshoz a Dellel való szakítás óta, pedig olyan jól ki tudta kapcsolni az agyam.
Amint Serena leült, én is helyet foglaltam és kérdezgetni kezdtem. Itt legalább senki sem nézett ránk úgy, mintha bűnt követtünk volna el. Mondjuk tény, hogy a könyvtár nem a beszélgetés helye volt. Azért volt kialakítva, hogy a szerencsétlen tudósok magukban dolgozgathassanak.
- Itt tanulok az Akadémián. – bólintott. Közben a kávémba két kockacukrot tettem az asztal közepén álló kis üvegedényből. - A magi-szisztematikai karon tanulok elsősorban asztronómiát, egy kis mágiatörténettel és bájitaltannal keverve. De a fő szakom a csillagászat. Ön mit tanított itt az egyetemen?
- Hát főleg átváltoztatással kapcsolatos stúdiumokat. – Válaszoltam és kevergetni kezdtem a fekete kávét, így nem is pillantottam a lányra. Csak magamban elraktároztam az információt, hogy az Asztronómiát tanul. - Átváltoztatások magasiskolája és hasonlók. – magyaráztam és haloványan mosolyogva pillantottam a szemébe. Aztán megköszörültem a torkomat és belekortyoltam.
- És hogyan került a Roxfortba? Talán ismeri az öcsémet, Theodore Fawley. Most volt elsőéves. Hugrabugos, mint én voltam. Meg mint az egész családunk. – Magyarázza. Hát nem emlékeztem minden diákra, azért elég sokakat tanítottam, ráadásul az elmúlt tanévben elég sok figyelmet igényelt néhány tanuló. Sebastian Bates esete eléggé megrázta a tanári kart és nagyrészt azzal foglalkoztam, hogy a fiút úgy ahogy, de helyre hozzam. Sokszor kellett segítenem neki az órák után, felváltva Bolton professzorral, ráadásul ki kellett vizsgálnunk mindazt, amit állított Seth Morrow-ról. Ez pedig az energiák nagyrészét felemésztette a tanév végén. A vizsgákon sem voltam túl szigorú éppen emaitt.
- Megmondom őszintén, nem emlékszem a nevére. – Kortyoltam bele a kávébe. - Igazából felajánlották az állást, nem én jelentkeztem rá. Nem rég nyertem el egy elég fontos díjat, amitől hírem lett a szakmában és McGalagony keresett meg, miután az Átváltoztatástan tanárnője felmondott. – Magyaráztam el. Végül is érthető volt, ha egy magam fajta tudós inkább a nyugodt, vidéki élet mellett dönt. A kastélyban még a gyereksereg ellenére is könnyebben ment a kutatás, ráadásul a bent lakás mellett is találtam módot arra, hogy Deliah-val töltsem az időt.
 - Nem kér egy sütit, Serena? – kérdeztem aztán, majd megköszörültem a torkom. Elnéztem a pult felé az almáspiték és apró sütemények irányába. Régen ettem édeset, pedig szerettem. - Nyugodtan tegezz egyébként, ha az kényelmesebb…

[New beginning]

New beginning


outfit

2002. július 15.

Egy rövid kis bemutatkozás után megtudom, hogy a varázsló az átváltoztatástan professzora. Én az ilyen dolgokban sosem voltam nagy mester. Valahogy a pálcával való munka mindig nehezebben ment, mint az elméleti dolgok megértése. Nem mintha kétbalkezes lettem volna, vagy rosszabb, mint a társaim, ez nem így volt. Egyszerűen csak nekem tűnt nehezebbnek. Talán nem tudtam eléggé a varázslásra koncentrálni, mert a gondolataim mindig máshol jártak. Rendszerint a csillagokon gondolkoztam, illetve vártam az asztronómia órát, amikor nyeregben érezhettem magam. De valószínűleg Mr. Belby is hasonlóan volt az átváltoztatástannal a Roxfortban.
-Biztos ügyesen bánik a pálcájával. - szaladt ki a számon, és amint kimondtam, éreztem, hogy ez mennyire kétértelműen sikeredett. Bele is pirultam az incselkedő mondatba.
Közben szerencsére a roxforti munkájára terelődött a szó. Meg is lepődtem volna, ha ismerni Teddyt. Ő még csak pici elsős volt, gondolom az átlagos kategóriába. Tehát nem volt kiemelkedően jó vagy rendkívül rossz átváltoztatástanból, ahhoz, hogy a tanára megjegyezze. Végül is mindegy, úgysem ebben az irányban képzelte el a jövőjét. Legalább is a szüleink biztosan nem.
-Milyen díjat nyert? - csaptam le a témára, és tényleg érdekelt, mivel érdemelte ki. Vajon most is ebben a témában kutat vagy újabb díjra pályázik? Sokat elmond egy emberről, mennyire ambíciózus. Aki pedig már díjakat nyer, annak minimum a tudományos munkássága igényes. De összességében ez a férfi is elég igényesnek tűnt, és szimpatikus volt.
Az pedig még szimpatikusabbá tette, hogy meghívott egy sütire.
-Köszönöm, elfogadom. A gyümölcsösöket próbálja ki, azok a legfinomabbak.
Igen, elég sok időt töltöttem a könyvtárban és a büféjében ahhoz, hogy kiismerjem a sütik világát. És tényleg a gyümölcsösök a legfinomabbak, így én egy epreset kérek.
Dorian felajánlotta, hogy tegezzem. Így egy lépéssel közelebb kerültünk egymáshoz, én pedig egy mosollyal megköszöntem a lehetőséget.
-És most éppen mit keres a könyvtárban? - kérdeztem a mostani kutatására terelve a témát. - Én éppen az ősi varázslócsoportokról kerestem anyagot. Benne vagyok az egyetemen egy kutatócsoportban, és a professzor megkért, hogy nézzek utána pár dolognak. - Úgy éreztem, nem várhatom el tőle, hogy a kutatásál beszéljen, ha én nem mondom pár információt. Ezt már megtanultam: a kutató varázslók igazán érzékenyek a kutatási témájukra. Nem szeretnek sok mindent elárulni róla, mert akkor úgy érzik, ellophatják tőlük a tudományukat. Pedig vannak emberek, akik tényleg cska érdeklődnek. Én pont ilyen voltam. Nem lett volna bőr a képemen más munkáját ellopni. Ez igazán nem volt szép dolog senkitől.

valami új



Serena
2002. július 15.

Nem gondoltam volna, hogy majd ilyen könnyen elbeszélgetek valakivel. Az iskolában nagyrészt szigorú voltam év közben, aztán a Deliah-val való szakítás egész egyszerűen annyira megviselt, hogy még a szüleimhez sem jártam át beszélgetni. Egyrészem tényleg elhitte, hogy boldog lehetek vele... de aztán bebizonyosodtt az addig is ollyan jól ismert tény: nem. Nem lehetek boldog, semmi esélyem rá. Mégis örömmel huppantam le a kávézóban ezzel a lánnyal, bár az arcomra ez nem ült ki. A Dorian-féle pókerarc a helyére került és csak beszéltem, válaszoltam a kérdéseire.
- Biztos ügyesen bánik a pálcájával.
A felvetésre megköszörültem a torkomat. Hát nem éppen úgy jött le, hogy a varázspálcára gondolt... és hát melyikünknek nem ugrana be egy-két pálcás, pajzánabb vicc kamaszkorából? Még nekem is ott ücsörgött a gondolataim mögött, de már megszoktam, hogy nem horkanthatok fel csak úgy. Egy részem örült is, hogy inkább a munka maradt a főtéma, mint minden más.
- Milyen díjat nyert?
- Merlin díj. - Válaszoltam. Igazság szerint a varázsvilág legmagasabb tudományos díja volt, szóval a Godrik miatt mindenképpen tisztában lehetett vele. Mikor elnyertem a díjat még az iskolai folyóirat is írt rólam. Mondjuk nem tartottam magam olyan nagytudósnak, mint az apámat. Ő mégis csak a vérfarkaskór kezelési módszerért találta fel. Ezzel megkönnyítette az olyanok életét, mint Sebastian Bates.
A sütik felé fordulva én is kértem egy almáspitét. Az biztosan kellően édes lesz ahhoz, hogy a Del óta édeízmentes életemet kicsit feldobja. Szerettem az almát, a fehéjat és a cukrot.
- És most éppen mit keres a könyvtárban? Én éppen az ősi varázslócsoportokról kerestem anyagot. Benne vagyok az egyetemen egy kutatócsoportban, és a professzor megkért, hogy nézzek utána pár dolognak. - Magyarázta, továbbra sem tegezve engem, pedig az imént ajánlottam fel. Bájos volt, hogy belebonyolódott a helyzetbe. Ezért kicsit elmosolyodtam. De mielőtt azonnal rávághattam volna a választ, megérkezett az apró termetű pincérnő a sütikkel is. Néhány galleont csúsztattam az ujjai közé, hogy kifizessem a rendelésünket, aztán már fordultam is a kávém, meg a sütim felé.
- Valójában csak készülök a jövőtanévre. - Vontam meg a vállamat és egy darabkát letörtem a villámmal az almáspitéből. - Tanárnak lenni egész más, mint teljes állású kutatónak lenni vagy éppen a Godrikon dolgozni. - Tettem hozzá folytatásként. Nem akartam annyira belemenni, egy diákot aligha érdekelhet, hogy mire készülök.
- Ez a kutatócsoport érdekesnek hangzik. Egészen sokat foglalkoztam én is az ősi varázslócsoportokban zajló átváltoztatási rítusokkal. Persze azok inkább filozófiai szempontból érdekesebbek, mintsem gyakorlatiból. Azok a rítusok a mai átváltoztatási mágia alapjai. - Közöltem a száraztényeket. - De nem akarlak untatni. Meg hát amúgy sincs sok időm ezt fejtegetni. - Tettem hozzá. - Ha megettük ezeket a finomságokat máris indulnom kell... de mit szólnál, ha elvinnélek egy érdekes helyre? Feltéve, ha nagyon érdekelnek az ősi varázslócsoportok.

[New beginning]

New beginning


outfit

2002. július 15.

Amikor megtudom, hogy Merlin-díjat nyert, elámulok. Osztogatnak Merlin-díjat ilyen fiatal tudósoknak? És vajon miért kaphatott Merlin-díjat? Teljesen kíváncsivá tett, de úgy tűnt, nem igazán akar róla beszélni, inkább kerülni a témát. Pedig biztosan érdekes és hasznos átváltoztatást eszelt ki, ha ilyen rangos díjat kapott. Vagy rájött valami átváltoztatás kulcsfontosságú tényezőjére. Mint tudományokban mozgó embert tényleg érdekelt, mi is lehetett a kutatásának témája.
De inkább hagytam a dolgot, nem akartam, hogy úgy érezze, erőltetem a témát.
Inkább megrendeltül a sütijeinket, és inkább a mostani dolgokkal foglalkoztunk. Rátértük a mostani kutatásainkra. Habár Dorian felajánlotta, hogy tegezzem, lányos zavaromban továbbra is magázódtam vele.
-A tematikát dolgozza...khm...dolgozod ki? - kérdeztem. Bizonyára érdekes dolog lehet felkészülni egy tanévre. Hét különböző évfolyam, hét különböző szint, és ráadásul minden gyerek máshogy halad a tanulmányaival. Emellett minden évfolyam tudásszintje is más lehet, még ha az alapoknak meg is kell lenniük bizonyos szinten. Biztosan van olyan, hogy egy évfolyam tele van tehetséges varázslópalántákkal, a következő meg kész kudarc.
Úgy tűnt, az én - vagy legalább is Henricksen professzor - kutatása is felkeltette az érdeklődését:
-Mit szólnál, ha elvinnélek egy érdekes helyre? Feltéve, ha nagyon érdekelnek az ősi varázslócsoportok. - tette fel a kérdést, én pedig mosolyogva válaszoltam.
-Nagyon szívesen. Kíváncsian várom.
Elbúcsúztuk egymástól, mert Doriannek mennie kellett. Amikor már kiment a kávézóból, akkor esett le, hogy vajon ez most egy randi meghívás akart lenni? Vagy szimplán csak tényleg meg akart mutatni valami érdekeset?
Néhány hétig még biztosan várnom kell. Mindkettőnk élete elég zsúfoltnak tűnt, Dorian elfoglalt ember lehetett, de már alig vártam, hogy megkapjam a baglyát és megtudjam, hova tervez elvinni.

Köszönöm a játékot!