8-as számú kupé

Az 8-as számú kupé nyolc személy számára kényelmes. Két oldalt, egymással szemben találhatóak a kék bársonnyal borított ülések.

prefektusgyűlésbuli
 


2002. szeptember 1.
to; mindenki

Kicsit még feszengtem a taláromban, ahogy lehuppantam Jason ölébe. Minden létező édességből felvásároltam a büfékocsiról, hogy mindenkinek legyen kedvére való a kupéban. Ha a személyem nem is volt vonzó, reméltem, hogy a Bagoly Berti féle Mindenízű Drazsé, Drubli legjobb fúvógumija, a csokibéka, a tökös derelye, a kondéros keksz és a nyaláspálca majd vonzó lesz. Állítólag korábban voltak prefektusi megbeszélések már a vonatút alatt, én viszont inkább csak megismerkedni akartam a többiekkel. Mégis csak ugyanazokon a folyosókon fogunk ügyelni, jó lenne legalább arcról és névről ismerni egymást. Nem reménykedtem persze, hogy az összes prefektus eljönne erre a kis ismerkedésre, amit szerveztem, ezért úgy, hogy én Jason combján ültem, még talán be is fértünk ide mindannyian.
Egy doboz csokibékát forgattam a kezeim között várakozás közben.
- Szerinted eljönnek? - kérdeztem Jasont kicsit halkan. Már nem voltam olyan félénk, mint előző évben. A nyár sok változást hozott, ráadásul úgy tűnt, hogy Morrow-tól is szabadulni akar az iskola. Magántanulóvá tették és csak a vizsgákra jöhet majd be az iskolába. Ez némileg engem is megnyugtatott, hiszen nem kellett attól tartanom, hogy bántani fogja Jasont. - Seth miatt a legtöbben tutira utálnak… – motyogtam és kinyitottam a csomagolást. A béka nem ugrált, csak brekegett egyet, mielőtt még letörhettem volna belőle egy darabot. Azt Jason szájába nyomtam… ám éppen ekkor nyílt is az ajtó.
Valaki belépett rajta, majd szép lassan egyre többen és többen érkeztek, annyira, hogy éppen csak le tudtunk ülni a kupéban úgy, hogy még jobban össze kellett húznunk magunkat. Sejtettem, hogy valami beszéd félét kéne mondanom, ha már én szerveztem ezt az egész valamit.
- Sziasztok – köszörültem meg a torkomat. - Vegyetek nyugodtan az édességekből. – mutattam az itt-ott elhelyezett csomagokra. - Én Louis vagyok. Hatodéves és a Mardekár prefektusa. – kezdtem bele. - Gondoltam jó lenne megismerkedni, bár gondolom mind találkoztunk már valamennyire órákon … és… na mindegy! Mutatkozzon be mindenki röviden. Bármit elmondhattok magatokról. Én például Jasonnel járok. – Paskoltam meg a barátom mellkasát. Ezt nem sokan tudhatták, hiszen előzőfélévben csak a legközelebbi ismerőseim tudtak a közöttünk lévő dologról. Morrow miatt mindent titkolnunk kellett… de idéntől ez másképp lesz. Nélküle a barátai is elveszett idióták csak.
Ahogy beszéltem az is eszembe jutott, hogy éppen a Morrow-val kapcsoaltos ügyek miatt fognak ezek az emberek megbélyegezni. Tudom, hogy nem vagyok éppen bizalomgerjesztő… azt hitetnék én is egy olyan állat vagyok, mint ő. De nem. Erre utalhatott éppenséggel a rózsaszín garbóban ücsörgő Coco is, aki nagy nehezen, nyújtózva felkelt a vonat padlójáról és megnézte, kinek az ölébe ugorhat fel. Egy szörnyeteg nem öltözteti ilyen bájosan a pucérmacskáját.
- De… kezdjétek nyugodtan a bemutatkozást. Csak szómenésem van. – Vigyorodtam el és persze kicsit még jobban zavarba jöttem, szóval teletömtem a számat csokibékával, amíg a többiek beszéltek. Valahogy éreztem, hogy nálam összeszedettebb egyéniségek is akadnak itt. 

A játékot IRL szeptember 2-án le fogom zárni!
Addig írjon mindenki!

Prefibuli
2002. szeptember 1.

 

*     *     *     *      *

Ahogy a folyosón bandukoltam a 8as kupé felé, azon járt az eszem, milyen prefektus is legyek. Milyennek kéne lennem? Eredetileg csak azért jelentkeztem, hogy békén hagyjanak a tanárok lófrálni éjszaka a folyosókon. Könnyebben tudom elhagyni a Roxfort területét is, ha nem kell tartanom Friccstől, auroroktól, meg mindenkitől, aki a folyosón legálisan van. De aztán ahogy felraktam a jelvényt, jobban megéreztem a súlyát.
- Te varangyaagyú, a hülye baglyod okosabb, mint…- Valami kínai kislány kiabált ki az egyik kupé ajtaján, mellette még három apró, huncut képű gólyalány kuncogott ki a folyosóra. Azt nem láttam, kinek kiabáltak, de a jöttömre az egyikük oldalba bökte a nagyhangút a könyökével, és a fülébe súgott valamit. Még mindig mind vigyorogtak, de kicsit kíváncsian, majdhogynem aggodalmasan. Először hátra néztem, hogy jön-e tanár, aztán jó, hogy nem vágtam magam homlokon. Mert hát a prefektusi jelvényt fixírozták, felváltva az arcommal. Szóval megpróbáltam elővenni a komoly ábrázatom, ami nem is ment nehezen, elég volt arra gondolnom, hogy se Lunócia, se Soph nincs a vonaton.
- Khm.. Csak okosan - dünnyögtem huncut szigorral. Míg elhaladtam mellettük, jól végigmértem őket. Kis trollok. Lehet, hogy ez a nagypofájú lenne Elliot kislánya, akit említett még múltkor az üzletben? Ahogy felszegte a hegyes állát, és farkasszemet nézett velem a ferde macskaszemeivel, hát el tudtam volna képzelni. De ők visszahúzódtak a fülkébe, én pedig nagy sóhajjal folytattam az utamat a nyolcas kupé felé. Azért stréber prefi tuti nem leszek. Luci és Soph se volt az. Igazából egyik se, akibe belefutottam a folyosókon. Szóval megyek, megnézem magamnak a többieket, ki lesz az a szigorú kocka, aki majd terelgeti ezeket a kis ördögfiókákat - atya ég, biztos nem én! Remélem nem én…
- Hali! - intettem a bent ülőknek egy laza biccentéssel, és ledobtam magam a nyolcból az egyik még szabad helyre. Annyira nem voltam kicsattanó jókedvben. Sőt, próbáltam a fene nagy világutálatommal hadakozni, hogy ne látszon ki annyira. Inkább nem is vettem semmiből, csak keresztbefont karokkal, óvatos somolygással méregettem a többieket.  Bár egy évvel idősebb lennék, akkor együtt lettünk volna a csajokkal prefektusok, de azért szép lassan felengedek, hiszen sok jó ismerős van itt, van aki látásból, van aki órákról ismerek, szóval nincs gáz. És pláne azért nincs, mert így nélkülem is épp elegen vannak rendet tartani, én meg járhatok a saját utamon.
- Sziasztok! Én Louis vagyok. Hatodéves és a Mardekár prefektusa. Gondoltam jó lenne megismerkedni, bár gondolom mind találkoztunk már valamennyire órákon … és… na mindegy! Mutatkozzon be mindenki röviden. Bármit elmondhattok magatokról. Én például Jasonnel járok. De… kezdjétek nyugodtan a bemutatkozást. Csak szómenésem van.
Barátságosan intettem a srác felé, pont tudtam is nagyjából, hogy ki ő. Biztos édes pofa, hiszen tavaly épp őt kóstolta meg Bates. És amilyen rendes volt tőle, nem tepert azért, hogy a másik srácot kirúgják, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen akkor a kviddics csapatunk is vesztett volna egy embert. Ez az egész bemutatkozósdi amúgy kicsit olyan, mintha az anonim prefektusok körébe csöppentem volna, kivéve, hogy itt mindenki bemondja a nevét is, tehát nem is anonim. Szóval amikor rám került a sor, én is belefogtam:
- Szia mindenki! Mira vagyok, hetedéves griffendéles.
Tartottam egy tücsökciripelésnyi hatásszünetet, de csak mert hirtelen fogalmam se volt, mit mondjak még. Hogy én csak azért jelentkeztem prefektusnak, hogy egyszerűbben tudjak kilógni éjszaka a hálókörletből és rosszban sántikálni? Hogy bizonyára csak azért választott ki McGali meg Digby, mert megszaladt a kezük a scotchosüveggel a teájuk felett? Esetleg szót ejthetnék arról, hogy árva vagyok és utolsó vérre menően le fogom vadászni a három halálfalót, aki erről tehet. Megemlíthetném a tűztől való félelmemet, ami már-már poszttraumatikus stressz szindrómának minősül, ha nem lenne ciki ezt bevallanom, vagy az amerikai barátnőmet, aki rohadtul hiányzik, vagy a magammal hozott két lovat - bár az egyik csak félig ló - akik az ágyam alatt egy lekicsinyített játékistállóban laknak az év során. Vagy megoszthatnám velük a hétpecsétes titkot, hogy a nevelőapám kőgazdag és minden jel szerint egy nagykaliberű bűnöző.  Kifogástalan prefektus alapanyag vagyok, tényleg. Ja, nem is, Merlin szőrös gyíkját vagyok én jó választás, de majd ügyelek, hogy ez ne derüljön ki.
- Játszom a kviddics csapatban, én vagyok a griffendél fogója. És még nem tudom, hogy auror legyek-e, vagy varázslény gondozónak tanuljak tovább, de gondolom, prefektusként kicsit belekóstolhatok a rendfenntartásba, talán az majd segít dönteni - zártam le a bemutatkozást, és egy bájmosolyt is villantottam hozzá, bátran, mert most épp nem egy alagúton mentünk keresztül, szóval nem kellett attól tartanom, hogy az orbitális hazugságtól a fejemre szakad. Vagy talán nem is volt hazugság? Végülis, minden igaz, amit mondtam. Csak nem a teljes igazság...

◊ Prefbuli◊
2002.09.01

◊ kedves csodás prefi társak ◊
Túl azon a hegyen is,
Hol a manók járnak,
És az Óperencián,
Él egy furcsa állat.

zene ◊ Beth dal outfit ◊ simple

Nagyon különös lesz az idei év. Egyrészt, mert viselem ezt a kedves kis jelvényt, így talán nem kevereddek annyiszor bajba, másrészt nincs már itt Sophie. Persze nem baj, szerretném azt gondolni, hogy így is jól érzem majd magam. A vonat folyosóin aranyos kis elsősök is vannak. Ó, milyen izgatott voltam! Persze én azt hiszem pont a legrosszabbkor jöttem, bele a háború közepébe. De most már így nagyobb fejjel sokkal szebbnem tűnik minden. Szépen átöltözve keresem a nyolcas számú kupét, közben fél szemmel Hugot keresem. Mielőtt átöltöztem, még egy kupéban ültünk, de mire visszarértem, eltűnt. Remélem az édességes néni után ment, és nekem is hoz valamit. Mondtam neki, ha elkerülném a kocsit, egy tökös derelyét szeretnék. Áh, a nyolcas kupé. Óvatosan nyitom ki, kicsit azt hiszem elkéstem. A szemeim kikerekekednek, úgy örülök annak, akit látok. Louis! Hevesen de csendesen integetek neki, mert már a mondandója közepén tarthat. Jalkan behúzom magam mögött az ajtót.
- találkoztunk már valamennyire órákon … és… na mindegy! Mutatkozzon be mindenki röviden. Bármit elmondhattok magatokról. Én például Jasonnel járok. De… kezdjétek nyugodtan a bemutatkozást. Csak szómenésem van.-
Jaj, milyen aranyosak Jasonnel! Most veszem csak észre a mellette lévő szemüveges srácot. Még nem volt szerencsém hozzá személyesen, vagyis csak futtában, de még nem beszélgettünk igazán. Én nem igazán szeretek magamról beszélni, és azt hiszem nincs is igazán mit mesélnem., de a griffendéles lány szerencsére ner még egy kis időt nekem.
- Szia mindenki! Mira vagyok, hetedéves griffendéles. - Játszom a kviddics csapatban, én vagyok a griffendél fogója. És még nem tudom, hogy auror legyek-e, vagy varázslény gondozónak tanuljak tovább, de gondolom, prefektusként kicsit belekóstolhatok a rendfenntartásba, talán az majd segít dönteni
Ó, ezek nagyon jó gondolatok. A kviddics mindig is nagyon távol állt tőlem, és a nyári varázsszőnyeges kis kaland után sem jött meg a kedvem a sok sok repüléshez, így azt hiszem, nem is leszek kviddics tag. Jaj, hogy is hívják a lányt? Az nem lehet, hogy mári elfelejtem...jaj, nem, Mira. Mirának hívják.
-A varázslény gondozó nagyon szép és nemes szakma-
Ez csak úgy kibukik belőlem, de nem zavar, nekem tényleg tetszik, és a lny folyamán, mikor Hugoval a lényeket nézegettük, azt hiszem akkor döntöttem el, hogy merre fogok tovább menni. Egy kis csend után, mivel én szólaltam meg, akkor hát...azt hiszem most már én jövök.
- Szia mindenki. Én Elizabeth  vagyok, de inkább csak Beth. Hatodéves Hollóhátas. Én is lénygondozónak készülök. A kedvenceim az Erumpentek, de új lényeket kutatnni is nagyon izgalmas lehet. Olvastam Luna Lovegood épp most kutat a csoffadt fülű gócgubacok után.
Mosolygok, majd az édességek felé téved a tekintetem. Jaj, mennyi édesség!

To: prefik

2002. szeptember 1.


do not forget
what i am

Tavaly ilyenkor még nem gondoltam volna, hogy ekkorát fog változni az életem. A legtöbb szülő persze biztosan nem örült, hogy egy vérfarkasból csináltak prefektust, de abban a tanárok egyetértettek, hogy ez segíteni fog, hogy még inkább jól teljesítsek az iskolában. Az átlagomat sikerült egy erős V-re felhúznom az utolsó hónapban tavaly… nem, mintha sokra mennék vele. Senki sem alkalmazott volna szívesen egy magamfajta kölyköt. Nem számított, most még csak diák voltam… méghozzá egy olyan diák, akit prefektusnak neveztek ki és éppen a Roxfort Expresszen sétált a kupé felé, ahol találkozhat a többi, hasonló cipőben járóval.
Már voltak ott páran, amikor megérkeztem. Viszont Aerith Baldron közeléből inkább megpróbáltam eltűnni. Ezért beültem a sarokba valaki mellé. Kellett a biológiai pajzs, mielőtt megint meg akarna verni azért, mert Louist meg sikerült harapnom. Az a csaj nem normális.
– Én Louis vagyok. Hatodéves és a Mardekár prefektusa. Gondoltam jó lenne megismerkedni, bár gondolom mind találkoztunk már valamennyire órákon … és… na mindegy! Mutatkozzon be mindenki röviden. Bármit elmondhattok magatokról. Én például Jasonnel járok. – Magyarázta Louis, éreztem, hogy kicsit zavarban van, amitől én is zavarba jöttem… szóval inkább felmarkoltam valami gumicukor félét és azt piszkálgattam az ujjaimmal. Étvágyam nem sok volt. A legtöbben amúgy is úgy ismerhettek, mint a srác, aki vérfarkas és bántott valakit. – De… kezdjétek nyugodtan a bemutatkozást. Csak szómenésem van.
Megvártam, míg Mira bemutatkozik. Még emlékeztem rá, milyen menőn repkedtünk együtt, azon a bizonyos éjszakán… menőn… mármint ő nyilván menő volt, de én nem. Én csak szerencsétlenkedtem a seprű tetején, mert éppen telihold környéke volt és mindentől is émelyegtem, amitől émelyegni lehetett. Aztán Beth került sorra, akivel volt az a nyári kis kiruccanásunk és ő még csak meg sem akart ölni Louis miatt, pedig legalább olyan jó barátok, mint Baldronnal.
– Hát én… hali… – Dadogtam, igazából nem is biztos, hogy valaha beszéltem ennyit mások előtt. Talán csak, ha órán felszólítottak, de ott mindig próbáltam inkább a tanárra koncentrálni. – Sebastian vagyok, hatodéves Griffendéles. És igen, én vagyok az, aki tavaly megmarta Louis-t a folyosón. – Hadartam el, csakhogy a kételyeket eloszlassam és tépjük le azt a bizonyos ragtapaszt. – Ez persze nem fog megismétlődni és a tanári kar is eléggé bízik benne, mert az előző tanév végén a lehető legkomolyabban vettem minden szigorítást, amit kiszabtak rám. Ezért lettem prefektus is. Szóval… csak annyit akartam mondani, hogy jó köztetek lenni. – Sóhajtottam egy nagyot. Tavaly még arról volt szó, hogy talán ki is csapnak.
– Én is kviddicsezek, Mirával csapattársak vagyunk és szeretnék a jövőben is kviddicsjátékos maradna, ezért remélem, hogy az iskola végével bekerülök valamelyik csaptba. - Nyeltem egyet és inkább betömtem a számat gumicukorral, mielőtt tovább dumálnék.

Meglepően nehéz elszabadulni az Everfen-klántól, pedig ki se jött mindenki - Dave báék és Edwie kíséretnek a peronig - és abból csak az ikrek ülnek a vonaton. Abba bele se merek gondolni, hogy ez a két "kis" unokatesó is már ötödévet kezd, én még elsősnek ismertem meg őket, azzal a ténnyel együtt, hogy rokonok vagyunk.
A Barney és Clem párost ismerve talán jobb is a világnak, hogy prefektusok legalább nem lettek. Én bjrom a fejüket, csak már a saját kinevezésemre is olyanokat néztem, hogy milyen növényeit dobhatta Lanci bá a tanári kandallójába, amitől úgy döntöttek testületileg, hogy jó ötlet pont engem kinevezni prefektusnak. Talán azóta igazuk lett, de hogyha tudták előre, hogy abból fogok komolyabb és felelősebb klingonhobbittá válni, hogy túl sok terrormerénylet alkalmával vagyok a valamire vélhető első reagálók aggasztóan szűk körében, velük is elbeszélgetnénk, én, és talán Grond, a spéci terelőütő...
Ezzel a témával is lesz még dolgom idén, de egyelőre maradjunk a prefibulinál, amit valamelyik lelkes újonc indítványozott, ha jól tudom.
Mire odaérek - szerencsére tudok elég fenyegetően fellépni az utat elálló vegyes "kicsik"re, amint észrevették, hogy nem csak szájalok, idelent a derékmagasságuk környékén jelvény is tanusítja, hogy hatósági személyként teszem - már tart a bemutatkozókör, úgyhogy egy lezser intéssel köszönve egyelőre, megvárom, amíg bemutatkoznak a már jelenlévők, azután csatlakozok be.
-Sziasztok, Merel Everfen vagyok, már harmadik éve prefektus- kezdem olyan hangszínnel, mint ha alkoholelvonós kör lennénk -Kviddicsen valószínűleg az én gurkóimat kerülgetitek a legtöbbet a Hugrás meccseiteken, az aurori pályát meg régóta fontolgatnám, de nem vagyok még meggyőződve, hogy akarok-e felvételizni oda annak reményében, hogy majd javíthatom a statisztikáikat, vagy inkább jól elhatárolódjak a Minisztérium nevétől és teljesítményétől.
Talán kicsit keserű veteránnak hangozhatok, de inkább legyenek képben a teljeskörűbb valósággal, hacsaknem ugyanazon okokból ők is túl jól tudják már, miről beszélek. Mirára vigyorogva - és nézve, hogy ezekszerint már őt is beválogatták köreinkbe - azért hozzáteszem még bátorítás gyanánt:
-De nyugi, ha mi vagyunk a legjobb jelöltjeik erre a feladatkörre, ez a hely már úgyis rég a kutyáké. De legalább van külön wellnessmedencénk.

[look hot]

look hot

be cold

MMII-IX-I

to;Prefik || zene: cinnamon girl || outmood: creme||

Lujzi is pont jókor akar összejönni egy csomóra a prefektusokkal. Nem is értettem hirtelen ezt a nagy barátkozást tőle, bár azért megnyugtató volt a tudat, hogy az a segg Morrow nem ólálkodott már többet az iskolában. De igazából el akartam rabolni, hogy kipanaszkodjam magam Dominic miatt. Egy részem azért megkönnyebült, hogy ő a késeivel kissé neces prefektus jelölt lenne, és nem lesz jelen ezen a... ezen a valamin. Így is túl sok volt belőle a nyáron meg amúgy is... Amúgy is túl sok lesz belőle idén is. Komolyan úgy érzem magam, mintha átment rajtam egy csapat kentaur, és még csak el sem kezdődött ez az év. Legszívesebben mindenkivel ordítottam volna, hogy hagyjanak békén. Nem is értem időben oda a kupéba, mert még jól összevesztem Dommal, de ha már tényleg ő lesz a férjem, legalább ne kelljen állandóóan bámulnom a gusztustalan táplálkozását. Néha komolyan úgy eszik, hogy egyenesen le lehet látni a gyomráig. Ha nem estem volna bele biztos, hogy tovább csapkodtam volna a pulcsimmal. És amúgy is biztosan ki is fogok belőle szeretni, mert mindenki kiszeret a kamaszkori szerelemiből. Úgyhogy lassan én is elkezdhetném.
MÉg egy duzzogó pillantást vetek Louis felé, majd felsóhajtok, és máris ketten megjelennek akikkel nem szívesen találkoznék többször kettesben a folyosón. Az egyik Bates, aki akkor is megmarta a legjobb barátomat, ha nem is feltétlen volt szándékos, és még midnig haragszom rá, a másik meg Everfen. Iagzából nem is utálom. Csak inkább nem akarok ránézni és elképzelni, hogy éppen ő fekszik le Dominiccel. Jó, én BIZTOSAN NEM FOGOK. NEM IS AKAROK. NEMNEMNEM. Oké, Aerith, csak fogd vissza a kamasz gondjaid, és mutatkozz be, mint egy normális hatodéves. És megpróbálok nem agybajt kapni, hogy Lujzi meg Jason milyen rohatul nyálsan boldogok egymással.
- Nyálas vagy - tátogom oda még Lujzinak, miközben olvadozik Jason karjaiban. Végigihallgatom a többiek bemutatkozását. Iagzából tök érdekes mindneki, csak engem nem érdekelnek. De legalább egyikük sincsen ELJEGYEZVE. Miért engem szivat az élet Dominiccal? Inkább akkor találhattak volna egy olyan pasit aki olyan tökéletesen hibátlan és nem eszik úgy, mint egy cápa.
- Hellóka! Aerith Baldron vagyok, ha kinézetre nem is, az hangomról talán már ismerhettek. Általában az unokatesómmal szokta ordítani, aki egy idióta. Szóval. Hatodéves Mardekáros vagyok, szóval ha kedvesebbi prefektussal akarok bezsélni, akkor inkább zargassátok Louis-t - vonom meg a vállamat. - Nem kviddicsezek, tönkre tenné a szép bőröm és a körmeim, ellenben balettáncos vagyok már most és ha végzek a Roxforban akkor a színházban fogok táncolni - zárom le  amondandómat, majd inkább dacos hallgatásba burkolózom, és nem teszek semmilyen megjegyzést senkire. Jókislány is tudok lenni. Néha. Dominic miatt amúgy se akarok a csajával rivalizálni. Legalább addig se velem van. Ami tök jó. Mondom tök jóóó. Közben nagyon szemezek a karamellákkal, de csak türtőztetem magam. Nem állok le édességet zabálni mindenki előtt, így is félek, hogy megint kövér leszek.

Nessy nyomában


2002. szeptember 1.
to; prefik

Izgatott vagyok, mert ez aut utolsó évem. Most még nem akarok belegodnolni abba, hogy jövőre Louise nélkül kell kibírnom. Bár azt hiszem úgy, hogy nem megyek egyetemre - anya legnagyobb idegbajára -, kicsit szabadabb leszek. Egyetem nélkül is sok mindent el lehet érni, főleg ha van egy története az embernek, amit meg szeretne osztani másokkal. Szeretném Fridáék meséjét megírni, és erre sajnos a Roxfort mellett nem volt rendesen időm. Kisebb történetekre annál inkább, de hozzájuk türelem kell, és sok-sok idő. Izgatott vagyok azért is, mert végre nem kell féltenem Louise-t, hogy az unokatesója bánthatja. Azért örülök neki, hogy Sandy sokkal normálisabb unokatestvér, mint Seth Morrow. 
Kicsit elszomorodva kicsit izgatottan ölelgetem meg Louise-t, ahogy meglátom, és a csakába fúrom az arcomat. NAgyon aranyos ötlet volt ez az ismerkedés tőle, bár azt hiszem én leszek a legkevsébé hazsnos prefektus. Azért Merel is jóval rutinosabb, mint én, és Sophie után egy kicsit hiányérzetem is van, hogy nem az ő vidám járőrözésébe botlok, amikor átsuhanok modnjuk esténként Louise-hoz. DE legalább magamat nem kellett megbűntetnem, hiszen mostantól több alkalmam nyílt szabadabban mozogni, és kevesebb volt a lelkiismeret furdalás is.
- Nagyon büszke vagyok rá, hogy ez eszedbe jutott - húzom az ölelme, és szorosan ölelgetem, míg a combomon ül. - Egészen biztos vagyok benne, hogy eljönnek a legtöbben - vigyorgok rá miközben véletlen összekoccan a fejünk.
Én például Jasonnel járok - mondja Louise, én pedig érzem, hogy teljesen elvörösödök.
- Ó jaj... Igen én is nagyon szeretem - motyogom, de aztán csak befogom. Hallgatom a bemutatkozásukat, de közben persze mással foglalkozok.
Mint például Louise hajának az illata, vagy a kezemből kiugró csokibéka, ami angolosan távozik az ablakon, mintha csak egy teátrális jelenetben játszana. Amúgy is olyan szép kék odakint az ég. És mellesleg milyne érdekes lenne, ha lebegő, rózsaszín felhőkön utaznánk be a Roxfortba, nem azokon a baljóslatú sötét hangulatú hintókon, amik amúgy teljesen menők meg minden, de azért a felhők mennyivel vidámabbak lennének.
Félénken inteetek egyet Aerith, meg aztán Seb felé is, ahogy megjelennek, és így teszek a többiekkel is, de a gondolataim addig kavarognak, míg be nem áll a csönd, és....
- Ja, hogy én jövök? oké. Hát Jason vagyok, Louise barátja, és igazából nem is tudom. Heted éves vagyok, tehát utolsó évem a Roxfortban, ami nagyon szomorú, és lehangoló, mert olyan nagyon nehéz lesz megválni ettől a helytől, főleg hogy azért elég sok érdekes és mókás dolog is van itt, Tudtátok, hogy az egyik rózsabokorban van egy csomó bólintér? Öhm. Hát én író leszek, szóval nem megyek az egyetemre, remélem nem szárazkenyeren és gyertyafényban fogok élni, mint ahogy régen tették, hanem modnjuk lesz egy kis kakóscsigám a kenyér helyett... - magyarázzok összevissza, de aztán csak elhallgatok, és elvigyorodok. - Szóval csodás prefi évet nekünk, khm! - bólogatok és inkább betömöm a számba az újabb csoki békát, csak hogy ne hablatyoljak mindent megint össze és vissza.

prefektusgyűlésbuli
 


2002. szeptember 1.
to; mindenki

- Nagyon büszke vagyok rá, hogy ez eszedbe jutott – húzott az ölébe Jason, mikor elmondtam neki a kétségeimet. Sosem voltam nagymenő a suliban, valójában azt is nehezen hittem el, hogy prefektusnak neveztek ki. Nem voltam különösebben jó tanuló és a magatartásom sem volt példaértékű. – Egészen biztos vagyok benne, hogy eljönnek a legtöbben – tette hozzá, én meg kicsit fészkelődtem a combján ülve. Így még kellemesebben tudtam hozzá közel simulni.
Közben nyílt a kupé ajtó, majd újra és újra. Beth és Sebastian, meg más olyanok, akikkel találkoztam már órákon vagy a folyosókon. Persze Aerith jelenléte nyugtatott meg a leginkább, mégis csak a legjobb barátom volt és az utazás megkezdése óta most láttam először.  A duzzogása sem zavart különösebben, Sejtettem, hogy megviseli, hogy Monstro nem őt szemelte ki magának… és a Merelre vetett pillantása ez csak tovább erősítette. 
Mosolyogva figyeltem az egyre jobban gyüelkezeő társaságot. Igaza volt Jasonnek, tényleg sokan eljöttek. Újabb és újabb történeteket hallgathattunk végig, kinek milyen célja lesz a jövőben. Ráadásul úgy tűnt, hogy ezzel együtt a prefektus csapat is kicsit kezdett összeszokni, még ha izgultak is, amikor magukról kellett beszélniük. Én is izgultam.
– Köszönöm, hogy eljöttetek. – mondtam, még mindig kicsit pirulva Jason szerelmi vallomásától. Nem volt semmi baj vele, csak éppen az elején nyögte be, hogy „Ó jaj... Igen én is nagyon szeretem” és éreztem, hogy a vörösségtől fülig pirulok. Azóta is éreztem a kellemes bizsergést a gyomromban… amit csak kicsit megbillentett a csoki béka illata, amit Jason éppen a szájába nyomott.
– Vegyetek csak az édességekből. – Mondtam aztán, remélve, hogy nem tőlem várják majd azt, hogy tartsam tovább a társaságot. Ez inkább arról szólt volna, hogy mindenki ismerkedni kezdjen egymással. Így én is magamhoz vettem egy kis gumicukros és már tömtem is bele számba az első pókalakú, kicsit ficergő édességet.
Egy pillantást vetettem Aerith-re. Tudtam, mennyire gyűlölné a pókgumicukrot, de egy darabka karamellt elrejtettem neki is az édességek halmazában. Reméltem, hogy megtalálja és mikor azt hiszi, senki sem figyel, akkor megeszi. Felesleges volt amúgy is éhezetnie magát, tökéletes alakja volt.
– Jason… ugye tudod, hogy a wellnessmedencét ki kell próbálnunk közösen. – céloztam arra, amit Merel mondott és finom csókot leheltem a puha ajkaira, majd adtam neki is egy gumicukor pók lábat. Ennyi maradt az első harapásom után és legalább már kevésbé mocorgott összevissza.
Így hát egész hátralévő úton ott maradtunk a kupéban. Mindenki beszélgetett és evett, nem csak úgy, mint prefektusok.

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI ELJÖTT!
A HELYSZÍN SZABAD!