Feliz navidad

 

edward

A sarokban figyel egy apró gondolat: bizonytalanságot rejt most minden mozdulat.
Ölelő remény vagy a fűtött szobában, és félénk-hangosan mormolom, csak erre vágytam.
Csordul a csönd, és csak a féltő szeretet moccan, egy puha paplanban elringat a boldogság.
Érzem, jobban mint bármikor, te vagy nekem a biztonság.

maestro
outfit

Megmosolygom a macska és az auror egymás méregetését. Olyan ez, mint a nők közötti néma rivalizálás, amit sose gondoltam volna hogy egyszer másnál ilyen mértékben megtapasztalok. Taiden se bírja Lucifert, vagy Lucifer a pasikat. Pedig nem sok fordul meg itt, pláne rendszeresen, meglehet épp ez a baj.
- Még jó, hogy mondod. Elképzelhető, hogy nem emlékszem mindenre részletre a tegnappal kapcsolatban…
- Hmmm…
Felsandítok, hogy csak évődik vagy valóban kimaradtak-e neki dolgok, de inkább gondolom hogy vicceskedni akar, kevés sikerrel. Minden esetre leutánzom újra az ő bevett szokásai egyikét. Nem kellene, tudom… de mit tehetek ha ragadós?
- Amúgy szép kis lakás. Ízlésesebb, mint a legtöbb ódivatú, puccos kúria.
- Kösz!
Van a hangjában valami, ami tényleg az elismerés jele. Nem igazán tudom hogy a hanglejtése vagy a többi puccos kúria megnevezése, de kicsi és otthonos, nekem meg csak ez számít. Számomra teljesen elég, és bár nem célom Nott elismerésének kivívása ebben sem, azért valahol mégis jól esik a lelkemnek, hogy még ő is észreveszi a harmonikus nyugalmat.
- Csak azt nem értem, miért tartasz itthon olyan állatot, aminek a segglyuka van mindenhol... Egyéni dekor?
Egy fintorral arcomon felnevetek és vállat vonok.
- A macskák öntörvényűek és sokszor maguknak valók. Ha kell több napra magára hagyhatom, egy kutya csupa kötöttség.
Sóhajtok, na meg hát a macska halk többnyire, egy kutya meg csak ugat egész álló nap. Pláne hogy csak estére esek haza és kora reggel már megyek is az unalmas és szürke hétköznapokban.
- De varázslat nélkül is remek szőrmeszőnyeget tudnék belőle készíteni
Megrázom a fejem hitetlenkedve hogy mennyire nem tudja túltenni magát a sértettségen miközben ő égkék pillantásával továbbra is a kandúrt fürkészi. Aztán eszembe jut a juharszirup hiánya, így hagyom őket, hogy méregessék csak össze…a mijüket is? Ego. Igen, talán ez amolyan ki az úr a háznál eset, de mind a kettő súlyos tévedésben él.
Elszerencsétlenkedek egy kis ideig lábujjhegyen tornázva és csak mérgesen fújom ki a levegőt mikor megérzem a kezemre fonódó ujjakat. Már azt hiszem segítő szándékkal jön, de kegyetlen képletes hidegzuhany ér. Ujjaival könnyedén, nemhogy kivenné még beljebb löki az üveget , engem pedig visszaránt hogy kénytelen legyek újra a talpamon megállni. Már épp felpillantok rá morcosan és elégedetlenül, közel állok hogy a fejére olvassak egy válogatott sértéssort, mikor hirtelen megérzem derekamon a határozott ujjai érintését.
A levegő bennem reked már csak emiatt is, azért meg pláne hogy váratlanul megemel és ez akaratlanul is halk kis meglepett sikkantást csal elő belőlem. Mondjuk előnye a dolognak az hogy így könnyen a kezem közé kapom a polc közepén pöffeszkedő aranylóbarna ragacsos folyadékkal teli flakont és megvárom hogy Edward komótos lassúsággal letegyen.
Mikor újra stabil talajt fog a lábam fordulok csak meg félig, mert több helyem nincs miatta. Így is a vállam a mellkasát éri, derekamnál a bőr az ing szövete alatt és a nadrág vonala ívében még mindig bizsereg tenyere melegétől.
- A szirup nagyon fontos...
Szavai halkan halnak el, és a sokatmondóan be nem fejezett mondatban van valami, ami nem hagyja hogy cifra káromkodással vágjak vissza neki. Helyette csak felpislogok rá, a nagyra, én, a kicsi.
- Igen az. Köszönöm… - nyögöm ki, és mikor lazán faképnél hagy, pedig már azt hittem egy pillanatig hogy még a végén megcsókol. Szinte félig magamnak dörmögöm csak:  – … nőhettem volna még pár centit, ja… de azért megoldottam volna.
Kelletlen követem az asztalhoz továbbra is magamhoz szorítva a csuprot, s mikor már az asztalnál ülök veszem csak észre hogy talán kissé túl ragaszkodó vagyok, így leteszem az asztal közepére hogy ha akarja, hát elérje.
Hogy zavarom csökkentsem a tányéromra dobok némi kenyeret meg tükörtojást. A vajazókéssel a kezemben épp ügyködnék, de Lucifer épp ezt a pillanatot választja az étkező megkörnyékezésére.
- Most adnom kéne neki?
Felsandítok most először a velem szemben ülőre.
- Nos az attól függ jóba akarsz-e lenni vele? Mert akkor igen. Ha pedig velem, akkor nem teszed.
Összehúzva a szemem várok ki egy percet, így várom meg mit is reagál, majd mielőtt a kandúr úgy döntene Nott öléből könnyebb kikapni pofátlan módon a falatot hangos csörömpölés közepette dobom el a kést a kezemből a tányérra és lépek a macska mellé.
- Gyere te Sátán macskája. Indulás a helyedre!
Hajlok le és emelem fel éles ellenszenves nyávogások kíséretében majd beviszem a hálóba és rázárom az ajtót. Edwardnak ma már úgy sincs ott több dolga, meg amúgy ezt az egyszeri esetet leszámítva máskor se, Lucifer pedig szépen elvackolja magát az ágy alatt. Remélhetőleg. Somolyogva lépek a fürdőszobába egy kis fertőtlenítőért amit egy adag vattakorongra nyomok rá majd vissza az étkezőbe s ahelyett hogy az asztalhoz ülnék, elkapom a macska által okozott sérült karját.
- Add csak! Ez kicsit csípni fog.
Közlöm szárazom és rányomom a vattakorongot, ami át van itatva a szúrós sebfertőtlenítővel.
- Nem egy lángnyelv, de megteszi. - közlöm szelíd kis mosolyt küldve felé. - Majd gondolom bűbájjal eltünteted. Már így is viselsz egy  nyomot miattam.
Pillantásom ösztönösen a nyakára téved, de most a reggeli napsütésben észre se vehető a sebhely, amit jó pár héttel ezelőtt szerzett a nappalinkban.
Kell egy perc, hogy leessen mennyire zavarbaejtő pillanat is ez, s hogy oldjam, inkább kérdezek.
- És? Nem fáj a fejed? Elég szarul néztél ki tegnap… sokat kellene innod…
Pillantásommal a narancslé felé lövök egyet jelzésképpen.
- Van kávé is még, elég forró ugyan… de csak nem öntöd magadra....
Komisz vigyor jelenik meg arcomon s hacsak nem állít meg visszasétálok és helyet foglalok vele szemben a túloldalon. Vajon erre emlékszik? Fene se tudja.
- Mondd csak, mi vett rá hogy karácsony napján totál részeg legyél?
Elbillentett fejjel várok egy kicsit míg válaszol, s addig pár gyors és kecses mozdulattal kiengedem az eddig felkötött hajamat. Valahol sejtem a kérdésre a választ. A magány maró társ tud lenni, oly annyira hogy pár üveg lángnyelv tartalma is eltörpülni látszik és barátságosabb színezetet ölt ilyenkor.

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED

- A macskák öntörvényűek és sokszor maguknak valók. Ha kell több napra magára hagyhatom, egy kutya csupa kötöttség.
Megforgatom a szememet. Lenéző, ostoba szőrgombócok, szófogadatlanok és kényesek. Nem véletlen, hogy kutyát tartok - jó, a macerás részeket Jim megcsinálja, fene se fog vele sétálni rohangálni, meg összeszedni a piszkot utána. De hűséges és szerényen méltóságteljes. És ha akarom, bárkinek egyből leharapja a kezét. Nem csak karmolássza, mint valami… kiscica.
De inkább nem kötöm az ebet a karóhoz, hanem vele együtt sóhajtok. Kár is volna összeveszni ilyesmin, mikor olyan remek lehetőségem adódik letapizni egy kicsit, pusztán hősies önzetlenségből.
- Igen az. Köszönöm … nőhettem volna még pár centit, ja… de azért megoldottam volna.
- Én még nőhetek - jegyzem meg kaján vigyorral, végiggondolva, mi mindent lehetne kezdeni még azzal a sziruppal, de az az asztalra kerül, mintegy aranykoronájaként ennek a karácsonyi ünnepi reggelinek. Úgyhogy mi is leülünk, és én nem feszegetem ezt a témát sem, nehogy ne kapjak reggelit.
Jim sem főz rosszul, de itt konkrétan minden tökéletes. Ropogós bacon, tökéletes és fényes tükörtojás, pehelykönnyű palacsinta. Azt sajnálom kicsit, hogy a szirup az asztal közepére kerül, így nem adódik újabb ürügy a kezéhez érni, de sebaj, találok még ürgyüet máskor is. Egész idilli lenne a jelenet, ha a macska nem tolná oda az undok, nyivákoló pofáját.
- Nos az attól függ jóba akarsz-e lenni vele? Mert akkor igen. Ha pedig velem, akkor nem teszed.
Ránézek Melanie-re, aztán meg a Lucifer nevű dögre. A villám a levegőben van, épp egy diszkrlten gőzölgő, húsos, szaftos darab sültszalonna lengedez rajta. A kezem elindul az asztal széle felé, így már a macska fölött van a finom falat. Felváltva nézek gonosz vigyorral hol a nőre, hol az állatra. Ez utóbbi már újabbat vartyog, és enyhén hátsó lábaira emelkedik. Én pedig szép lassan mégis elhúzom előle a darab finomságot, és elégedetten a számba rakom, majd jóízűen megeszem. A műsorért egy lesújtó pillantást biztosan kapok, de az a macskától származik. Miss Hopkirket meglágyítandó megjegyzem:
- Túl jó falat ez neki. És nem akarok jóban lenni. Vele… - teszem hozzá, aztán az asztalra könyökölök. A szemem sarkából látom, hogy hamarosan önvédelmi fegyverként fogom használni a villámat a macska ellen, de Mel megelőz, és eltávolítja a zavaró tényezőt. Ugyanakkor váratlanul megkínoz.
- Nem egy lángnyelv, de megteszi. Majd gondolom bűbájjal eltünteted. Már így is viselsz egy  nyomot miattam.
- Mit mondjak? Minden kalandunk maradandó nyomot hagy - mondom, és rezzenéstelenül viselem a kellemetlenséget. Egyébként is nagy fájdalomcsillapító erejű, hogy a közelemben van.
- És? Nem fáj a fejed? Elég szarul néztél ki tegnap… sokat kellene innod…Van kávé is még, elég forró ugyan… de csak nem öntöd magadra....
Somolygok az orrom alatt, kimondatlanul is kifejezve azért, hogy ez valóban egy oda.
- Köszönöm, maradok a víznél. Sima, hideg víznél - teszem hozzá jelentőségteljesen. - Egyébként van már rutinom ebben, de kedves, hogy kérded - rántom meg a vállam. Persze, jobb lett volna ki se józanodni jövő évig, de ha már így alakult, nem a hölgy előtt fogok nyavajogni. Arra tartja a macskát, gondolom.
- Mondd csak, mi vett rá hogy karácsony napján totál részeg legyél?
- Én így ünneplek - tárom szét a kezem, miután megküzdöttem egy falat juharszirupos palacsintával. Elmondhatnám, hogy ennek mi az oka, és hogy jobbra se esélyem, se gyomrom, de ahelyett újabb édes, tökéletes desszertet helyezek a számba. Lassan végzünk is a reggelivel, ő is az utolsó falatoknál jár.
- De tegnap még nem gondoltam volna, hogy ma reggel ilyen tökéletes karácsonyi reggeliben lesz részem. Legalább most már kipipálhatom a listámról ezt is - teszem hozzá vállrándítva, mintha nem is számítana. A múlt nem is számít. Ami most van… Az annál inkább.
- Nem akarlak feltartani. Mostmár - teszem hozzá vigyorogva, és felállok az asztaltól. Valahogy most érzem úgy, hogy mennem kell. Azért segítek elpakolni, kérdés-kérés nélkül megfogom a tányérom, meg a szirupos üveget. Előbbi a mosogatóba kerül, utóbbi pedig vissza a helyére - jól benyomva hátra.
- Csak szólj, ha megint palacsintát sütsz, segítek a sziruppal - kacsintok miss Hopkirkre csibészesen, aztán irányba veszem az ajtót. Cipő, gitár, meg is van minden. Visszafordulok még, és megdobban a szívem egy kicsit. Mint a népmesében is, nem véletlenül mondják az útra indulónak, “Ne nézz hátra, ha jót akarsz” - mert utána már pokoli nehéz tovább menni. De én már ebben is gyakorlatot szereztem, és most valami megmagyarázhatatlan erő tovább hajt.
- Boldog Karácsonyt, Melanie - mondom búcsúzul, megvárom, ha még mond valamit, aztán  a gitárt nyakonragadva kilépek az ajtón.
Azt hiszi talán, nem köszöntem meg azt, amit kaptam tőle. De nem hagyom ennyiben. Pusztán arról van szó, hogy egy ócska “köszönöm”-öt nem találnék elég nívósnak ehhez. Mikor leérek az utcára, még egyszer a húrokba csapok, felzavarva a környéket.

Feliz navidad...

 

edward

A sarokban figyel egy apró gondolat: bizonytalanságot rejt most minden mozdulat.
Ölelő remény vagy a fűtött szobában, és félénk-hangosan mormolom, csak erre vágytam.
Csordul a csönd, és csak a féltő szeretet moccan, egy puha paplanban elringat a boldogság.
Érzem, jobban mint bármikor, te vagy nekem a biztonság.

maestro
outfit

Csak nyelek egyet az újabb pajzán megszólalására. Úgy látszik Nott ebben vérprofi, na meg persze a bűnözők gyors kézre kerítésében. Okos enged sárkány szenved elvén inkább szó nélkül hagyom, de ennek következtében még nagyobb élvezet a karjába nyomni a fertőtlenítős vattát. Ugyan természetesen hősisesen egy hangot se ad ki, mert hát miért is tenné, azért látom a szemébe a meglepettség és a művelettel járó kellemetlenség szikráját. Nem baj, szokja csak hogy ott, ahol én vagyok fájdalom is lesz. Mikor éppen milyen.
Valahol elégtétel ez Lucifer miatt is, mert bár készségesen szót fogadott és nem adott neki a sült baconből, azért kedvesnek sem volt épp mondható a közjáték a kedvencemmel.
- Mit mondjak? Minden kalandunk maradandó nyomot hagy…
Már a nyelvem hegyén van, hogy hát remélem valamelyik nő majd leápolja a becsesebbik altáji felét, mert voltam kedves azon is nyomot hagyni – habár magam sem tudom kellően maradandót-e – de csak ravasz somolygással beérem. Helyette rátapintok egy látványosan kevésbé jó témára, ami számomra érthetetlenül gyors fordulatokat okoz.
Még lazán majszolom lusta egykedvűséggel a reggelim maradékát, mikor ő befejezi és úgy pattan fel, mintha késsel vagy egyébbel kergetném. Még a reggeli dicsérete is eltörpül emellett a tény mellet, oly annyira hogy csak meghökkenve próbálok valami tiltakozás szerűt kinyögni, de nem igazán ér célt. - Nem akarlak feltartani. Mostmár…
- De nem is…
Azonban verbálisan abszolút nem érek el sikert, mert rám se bagózik, de Nott tetteibe meg amúgy se hagyna sok beleszólást amennyire belelendül a konyhám rendezésébe. Mire felocsúdok a mosatlanok kis kupacba a mosogatóba, az asztal szépen leszedve, s végül a szirup is a helyére kerül.
- Csak szólj, ha megint palacsintát sütsz, segítek a sziruppal
- Öhm… feltétlen…
Elpirulok, mert van egy tippem hogy ezzel a húzásával az elsődleges célja inkább a fenekem alapos bámulása volt semmint az illemtan követése. Tudjuk hogy az amúgy se az erőssége. S kell csak itt emlegetnie, szinte újra érzem erős ujjai, széles tenyere érintését magamon.
Térül fordul és már kint is van az előszoba csendjében. Cipő, gitár a kezében én meg a falnak támaszkodva figyelem minden mozdulatát. Meglep, hogy az, aki eddig levakarhatatlan, mennyire gyorsan húz nyúlcipőt. A torkomban kezd dobogni a szívem, mert rájövök talán velem van a baj, a kérdéssel, a faggatással és eddig amennyire akartam hogy eltűnjön most annyira nem akarom.
Talán tudnám marasztalni, de nem merem. Még akkor sem mikor az ajtó felszabadul és ő felém fordulva megszólal…
- Boldog Karácsonyt, Melanie!
Várom valamit, ostoba módon talán egy ölelést vagy búcsúcsókot, de csak a meleg szavak köntöse ölel körbe a mély hangjával, én pedig feszengve biccentek felé. Ujjaim az ajtóra fonódnak, elé lépek de valami láthatatlan megakadályoz hogy bármi többet tegyek.
- Neked is!
Hangom szelíd és kedves, és mikor bezárom utána és bereteszelem dőlök az ajtónak háttal és érintem meg fel és le száguldó mellkasom… így suttogom bele a lakásra ült csöndbe a maradékot, amit gondoltam, de nem tettem hozzá.
- Boldog Karácsonyt…
Egy mély, sóhajjal indulok át a folyosón a hálóhoz, hogy kiengedjem Lucifert rabsága ketrecéből, de a húrok újabb szólama eltérít és az ablakhoz invitál. Kipillantva látom, hogy Nott vigyorog fel, engem várva én pedig egy grimaszos mosollyal jutalmazom az újabb próbálkozást. Azért lopva kinyúlok és a friss ropogós hóból apró, kemény hógolyót gyúrok, hogy egy nem várt pillanatban felé hajítsak és kuncogva figyelem, ahogy telibe találja. Aztán csak integetek és lezárom az ablakot. Arcom kicsípi a kinti fagyos hideg, így egy forró gyömbér teával meg az Edwarddal megélt múlt esti emlékekkel elvonulok a nappaliba olvasni, totálisan megfeledkezve Luciferről.

Köszönöm!