Aerith Baldron

AERITH PENELOPE BALDRON

One for the money, and two for the show

Alapok

jelszó || Everman
így ejtsd a nevemet || erisz penelopé baldron
nem || hölgy
születési hely, idő ||Norwich; 1986. május 11.
horoszkóp ||bika
kor || 15
vér || arany
évfolyam || V.

A múlt

Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.

Nem pislog. Nem mozog. Nem alszik. Nem pislog. Nem mozog. Nem szól. ernyedt rongyként lóg az ölelmben. Ez nem lehet igaz, nemnemnem. Az előbb még a kezemben fogtam, az ölemben ült és lovacskázott velem. Aztán egyszer csak összecsuklott és hányt. Nem nevet, nem pislog, nem mozog a pocakja. A szája nyitva van, nyitva a szája, és büdös savanyú szaga van.
Nem értem nem értem.
A földre fektetem, és mellé guggolok, a bársonyszőnyeg a térdemet csiklandozza, és nézem Alfonz testét. Nem, nem, nem. Valami mindjárt lesz. Valami nem sokára történik. Nem, nem lehet, hogy én csináltam rosszul valamit. Nem, nem lehet, én csak játszottam. Úgy ahogy eddig is játszottam vele. Igazából nem fogom fel, hogy sikoltozok, hogy óvatosan tapogatom, hogy kiabálok. Miért nem jön ide senki? Mit kell most csinálni? Mi történt vele?
Nem értem, nem értem. Apa mindjárt jön, és megoldja. Mindig mindent megold, nem igaz?
Léptek zaját hallom, de minden olyan homályos, csak a testét figyelem, és még az sem tűnik fel, hogy a kedvenc rúzsaszín ruhám tiszta hányás, és véres. De minden rendben lesz, nem? Én... én nem ronthattam el semmit... Én nem...
- Mit tettél? - kiált rám anya, én meg összerezzenek. Nem értek smemit, se azt, hogy miket dobál felém. Apára nézek, de ő is megkövültem Alfonz mellett térdepel.
- Nem... nem tudom... játszottam vele - motyogom összezavarodva. Fogalmam sincs mi történik körülöttem, csak a húgom testét nézem azután is, hogy a gyógyító idehopponál hozzánk. Mindenféle kérdésáre értelmetlenül motyogok, anya veszekszik velem, apa meg engem véd. Én meg már kis testet figyelem megállás nélkül, mert megmozdulhat ugye? Meg fog mozdulni, ugye?
- Valószínüleg mérgezés - mondja a medimágus, és felsorolja a tüneteket, és én nem értek belőle semmit.
- Aerith! Te neked kellett beadnod neki a gyógyitalát! Mit itattál meg vele? - kiabál rám anya, én meg összerezzenek. Úgy néz rám, mintha valami gusztustalan bogár lennék. Szerencsétlenül mutatok egy fiolára, ami a fotel mögé gurult. Tudom mi az. Gyógynövényes bájital, ami Alfonz bőrbetegségére kell meginnia. ELolvastam a címkét. Mindig elolvasom a címkét. Bugos Bamba Gyógykenőcse. Ez van ráírva.
- Bodros méreg - olvassa le a bájjitalról a címkét az medimágus, én meg nem hiszem el. Ez nem lehet, nem adhattam a saját öcsémnak mérget. Nem lehet, nem halhat meg miattam. Anya csao ordít egészen addig, míg a gyógyító ki nem zavar minket, én meg állok megtörten és nem bírom elviselni mit tettem. Miért... Miért, én tényleg mindig elolvasom a feliratot.
Nem tudom, meddig várunk ott, nem tudom hányszor kiabál anya apával, hogy ez az egész az án hibám, nem tudom hanyadjára sírom el magam, hogy én nem akartam rosszat, de egyszer csak kilép a medimágus az ajtón, kezében a bömbölő öcsémmel. Meg akarom ölelni, az ölembe akarom tartani, de anyám nem engedi. Elveszi előlem, és azt modnja sosem mehetek a közelébe.
Az öcsém életben marad, de nekem az az érzésem, hogy így is örökre elveszítem.

Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

A törmelék pattog a fejem felett, rémülten húzom meg magam, és becsukom a szememet. Ez nem az a hely volt, amit szerettem, ahova alig vártam, hogy a bátyám után beléphessek. Ez nem az a hely volt, ahol szerettem Dominicet idegesíteni azzal, hogy a nagytesót jástzom mellette. Ez a hely egyre sötétebb és sötétebb lett. Most pedig megtelik sikolyokkal, és halállal. Nem nyitom ki a szememet, félek, hogy mit fogok látni. Megbénít a félelem, és nem tudom, hol van Oscar, vagy Dominic. Gyűlölöm magam,a miért nem tudok csinálni semmit, amiért csak 11 éves vagyok.
A szüleim pedig itt vannak. Nem tudom elhinni, hogy itt vannak, és azt ehetik az emberekkel, amit néhány Halálfaló is tesz: gyilkol. Nem, apa nem ilyen, apa kedves és rendes. Nem lenne ilyen. Anya meg... Anya csak miattam szomorú. Miattam dühös. Emiatt nem kellene... Hangos sikolyt hallok, én pedig rémülten pattanok fel, és nézek körbe. Még egy sikoly. Kétségbeesett és fájdalmas. És akkor látom, ahogy villan a zöld fény, és az egyik diák már nem sikolt többet. Egyszerűen megrémülök és kiszaladok a menedékem alól. Ki a repülő átkok közzé, a rohangáló emberek közzé. Nem értek semmit, hogy miért van ez. Hogy mik a Halálfalók, hogy egyáltalán ki ez a Voldemort akit anyám olyan hevesen támogat.
A falhoz lapulva próbálook láthatatlan lenni, miközben abban reménykedem, hogy Dominis is életben marad, és nem csinál semmilyen ostoba hülyeséget azza, hogy pánikba esik. Féltettem, nagyon féltettem, mert tudom, hogy néha hajlamos volt erre. Ahogy szaladok, valami hátulról megtaszít én meh hason csúszom a földön. Érzem, hogy a kövek vágják a térdemet, a lábszáramat, érzem a zsibbadást a könyökömben, amit a sebem okoz. A szemembe könnyek gyűlnek a fájdalomtól, és a félelemtől, hogy úgy sérül meg a lábam, hogy nem tudom többet használni. A hátamra fordulok, és úgy bámulok néhány felsőbb éves diákra.
- Ő az nem? Baldron húga, ugye? - kérdzei az egyik fiú, mire értetlenül pislogok felé. Nem merek megszólalni, nem is tudom mit kéne modnani. Ijesztőek, ahogy méregetnek, ahogy a pálcáikat az ujjaik között forgatják. A koszosos ruhájukból nagy nehezen kiveszem, hogy Griffendélesek.
- A bátyád megölte a legjobb barátomat. Ti undorító aranyvérüek... ha nem lennétek, ez az egész szarság el sem kedődött volna - köpi felém a szavakat én meg értetlenül bámulok rá. Nem, abátyám biztos, hogy nem tehetett ilyet.
- Ő senkit sem bántana. Ok nélkül - moytogom, miközben kibukik belőlem az az aranyvérű, akivé a szüleim neveltek - Ti vagytok azok, akik miatt egyre kevesebb tiszteletreméltó varázsló van - vágok vissza, de ezt is csak az anyám szájából hallottam már olyan sokszor, hogy én is ezt kedztem gondolni. A következő pillanatban reccsen valami a lábamban, én pedig felordítok a fájdalomtól, és hangosan sírni kezdek.
- Ne, ne, ne - pityergek, amint a lábamat szorítom az egyik kezemmel. De ők hárman csak gyötörtek tovább, hol itt, hol ott éreztem a testemben a fájdalmat. Én pedig csak el akarok tűnni, hogy ez az egész megszűnjön, hogy vége legyen.
Nem tudom meddig bántanak. Nem tudom mim fáj már, de egyszer csak halk puffanással valaki elterül mellettem. és ezt követi egy másik alak. A harmadik pedig egyszerűen elszalad, hallom a szapora, távolodó lépteit. Én pedig kinyitom a szememet és anyám látom ahogy letérdel mellém, és magához ölel, nem hagyja, hogy a többi élettelen testre nézzek.
- Semmi baj, semmi baj, hamarosan vége. Itt vagyok, és megvédelek. Nem hagyom, hogy többet bántsanak - suttog úgy a fülembe, mintha nem tettem volna semmi rosszat az öcsémmel.
- Mi... Mi történt? Anya, azt mondták, Oscar bántott valakit - motyogom fáradtan.
- Harcolnunk kell, azért ami számunkra fontos. Akik számunkra fontosak. És az életben maradásukért nem számít milyen árat kell megfizetnünk.
Anyám szavai mélyen belém vésődnek azon a napon, amikor a halál és a vér szaga mindennél erősebb. Amikor a testem remeg a fájdalomtól, és a tehetetlen dühtől, mert megalázták a tetsvéremet. És talán ha meg lett volna hozzá az erőm, én is megöltem volna őket, úgy ahogy anyám tette. Ez a gondolat pedig egy cseppet sem rémít meg.

Az ostrom után már nem vagyok az a gyámoltalan lány. Elrejtem a félelmeimet, hogy erős és magabiztos lány lehessek. A gyengeség minden formályas csak sebezhetővé tesz, félelmet táplál, és megbénít, úgy hogy cselekvésképtelen legyek. És én gyűlölöm azt a ksilányt aki sírva nyög a fájdalomtól, és hagyja hogy bántsák. Többé nem hagyom, hogy előfroduljon. Legyőzhetetlennek kell lennem, hogy ne bántsanak. Mert gyűlölöm a fájdalmat, és megvetem a félelmet.
A táncba menekülök, még akkor is, ka sokszor kínoz az egykor eltört lábamba a fájdalom. A tánc az egyetlen hely, ahol nem kell félnem, ahol az lehetek, aki igazán vagyok. Amikor először láttam a Diótörőt egy karácsonyi színházi látogatáson magával ragadott a táncuk. Olyanok voltak, mint apillangók, pihe súllyal röppentek fel a talajról a levegebő, kecsesen mozogtak, akár a virágok a réten.
Akartam. Én is táncolni akartam. Én is olyan akartam lenni, mint ők. Amikor apa fogadott hozzánk egy magántanárt csak nyolc éves voltam. Szinte megszállottan táncoltam. Nem érdekelt a fájdalom, amit a gyakorlatok közepette éreztem. Nem érdekelt a széttört lábam a balerina cipőben, a levált körmeim. Csak táncolni akartam egyre jobban és jobban. Hogy túlmutassak önmagamon. Hogy túlmutassak azon a hat éves kislányon, aki majdnem megölte a saját testvérét, és aki rettegett attól, hogy újra a földre kerül és bántják.
A táncban váltam azzá, aki mindig is lenni akartam. Egy olyan szépséggé, aki előtt az egész világ heverhetett. A célom az volt, mint a szüleimé. Hódítani, méltósággal, felülemelkedni a többieken, csak hogy mindent uralhassak a színpadon. A saját színpadomon. De én nem átkokkal akartam a többieket prba tiporni, hanem igazi művészettel.
Észre sem vettem, hogy szinte megszállottá váltam, ha táncolásról volt szó.

Világunk száraz keresztjére
gyönyörű dísznek elhelyezve,
tépett füzérként fölszegezve,
mi elkallódunk, ők hazatalálnak.

Éppen Dominic nyakában loholok, Roxmorts esteledő utcáin, hogy azzal zaklassam, miért nem tanul mág emgint rendesen. Igazából csak pennáért és papírért jöttem, de magammal rángattam Dominicet is, és még megálltam nézelődni a ruhaboltok előztt is. Szóval eltelt egy kis idő. De nem hagyhatom ki, hogy ne psizkáljam a tanulással. Határozottan rászálltam az udtóbbi időben erre a témára, de nem akartam, hogy bárminből is megbukjon és utálom, hogy ahhoz képest mennyire nem akar monstros lenni, mégis ugyan olyan bugyutává teszi magát azza, hogy szrencsétlenkedik.
- Szeeed össze magad, és igen addig foglak ezzel piszkálni, míg rendesen nem csinálod meg a házidat. Kísérteni foglak, mint Hisztis Mirtylle a mosdót - heveskedem. De mielőtt jobban is összeveszhetnénk - megint - ezen a dolgon beleüttközök egy felnőtt varázslóba, akinek még a félhomályban is túlságosan is ismerős az arca. Ő maradt életben az ostromnál, ő törte el a lábam.
- Nocsak, nocsak, hát micsoda meglepetés - dünnyögi és gonosz vigyorra húzza a száját. - Milyen különös nem? Az olyan undorító mocskok, akik felégették az egész világunkat életben vannak szabadon járnak kelnek a kis ivadékaival együtt, mi pedig akik csak életben akartunk maradni senkik vagyunk - ciccegi, majd hirtelen felém lép, és hogy Dominic ne tudjon elém állni ellöki úgy hogy a fiú nagy csattanással elterül a földön. Hirtelen önt el a düh, az a megmagyarázhatatlan, mélyről jövő eszeveszett düh, amikor úgy érzem ölni is tudnék. De ő csak közeledik felém, Dom még mindig a földön van, én meg hátrálni kezdek, miközben a tekintetemmel valami fegyver után kutatok. Közben a támadóm előveszi a pálcáját és nekem akar esni, de hirtelen a földre vetődök, még mielőtt eétalálta a zöldes fény. Meg kell védenem Domincot. Csak ez dübörög a szívemmel együtt a fülemben, így minden erőmet összeszedve térden rúgom a férfit, mire ő is és én is felnyögünk a fájdalomtól. Addig rúgom, míg csak bírom, de ő felém akar lendülni, ekkor viszont a lába egcsúszik a jégen, és elborul, fejét pedig belevágja a betonba, hogy minden véres lesz. Rémülten megyek négykézláb Dominichoz, hogy megnézzem jól van-e.
Szinte a nyakába ugrom, amikor rájövök hogy életben van. Ekkor érnek ide az aurorok is, akik a földön hörrögő, vérző fejű férfit lefogják. Életben van, és mélyen belül azt gondolom, hogy bár meghalt volna. Mert bántotta a családtagomat.
Az aurorok ezután kérdezgetni kezték, hogy mi történt, aztán néhány nappal később már a szüleink kiabálnak McGalagonnyal, hogy miféle biztonság ez, ahol körözött bűnözők mászkálnak szabadon. Apám azzal fenyegetőzött, hogy képes lenne elintézni az iskola jó hírnevét, csak mert ez történt velünk, Dominic szülei meg egyenesen követelték, hogy végeztessék ki azt a férfit, még akkor is, ha már régen nincsen dementor csók. Én igazából csak azt akartam, hogy az egész vége legyen. Hogy ez az egész cirkusz abbamaradjon, és szerettem volna én is, hogy ha az a férfi meghal.
Mert amíg él bántani akar, engem is és talán midnekit aki a közelemben van, egy olyan háborúért, amit a felnőttek játszottak, és a gyerekeik sérültek meg benne a legjobban,

Jellem

Ami az első pillanatra látszik, az a mértehetlen nagy büszkeség, ahogy jár-kel. Fennhordja az orrát, iagzi nemes jellem. Szereti a feltűnést, azt, hogy mások tudják hogy honna származik. Rendkívül büszke a családjára. Bizonyos szinten önző, akaratos, makacs személyiség, ám azokkal akik közel állnak a szívéhez állhatatos, és képes a saját érdekei mellett a másokét is nézni. De minidg önmaga lesz számára a legelső. Kecses és kifinomult, megrögzötten vigyáz az egészségére és az alakjára.
Borzasztóan szereti költeni a pénzt, appuci kicsi lányaként, hiszen megszokta, hogy mindent megkaphat, amit csak akar, és mindent megvehet, amit csak akar. Mivel az apja a tenyerén hordozta, igzaán akaratos, és rettenetesen nehezen viseli, ha nem kaphat meg valamit, amit akar. Igyekszik hűvös látszatot kelteni, de menthetetlenül romantikus lélek, aki mindig is imádott a szerelem minden fajtájáról beszélgetni, még ha ő maga, nem is nagyon akart szerelmes lenni. Unokatestvére próbálkozásait már túlzott lelkesedéssel követi.
Másokkal hajlamos lenéző és hűvös, kegyetlen lenni, akkor meg pláne, ha a szeretteit bántja valaki. Könyörtelenül tud átgázolni másokon, és képes személyes bosszút is állni rajtuk, a társait ért sérelem miatt. Azonban vannak gyöngéd, kedves és szenvedélyes pillanatai is, hiszen teljes ridegséggel képtelen lenne táncolni.
Igen, szenvedélyes, de csak akkor, ha hagyja magát kibontakoztni, ez pedig a táncparketten történik meg a leggyakrabban. Kitartással és mérhetetlen akaraterővel kűzd azért, hogy beteljesítse a legnagyobb vágyát: profi baletttáncos akar lenni.

Apróságok

mindig || balett, egészséges ételek, klasszikus zene, művészet, család, lovaglás, pletykák, drága ruhák, pénz, elegancia, stílusos öltözködés, színház, olvasás,
soha || igénytelenség, undorító bogarak, unalmas emberek, ha lenézik, ha bántják a szeretteit, állatkínzás
hobbik || Táncol, táncol és táncol, ha csak teheti, mert mindeképpen a legjobb akar lenni. Szeret otthon lovagolni, a Roxfortban pedig a baráti társaságával lógni, Dominicon tartani a szemét, pletykálkodni, olvasni a Szombati Boszorkány divat cikkeit, vásárolni, vásárolni, vásárolni és vásárolni, lehetőleg minél drágább cuccokat.
merengő ||
Legjobb: amikor megkapta csikókorában Fondut, a lovát
Legrosszabb: amikor majdnem meghalt az öccse miatta, és amikor bántották a griffendéles felsőbbévesek

mumus ||több homályos alak állja körbe és átkokkal kínozzák
Edevis tükre || A Púder és Varázs Mágikus Színház színpadán táncol, Odette-ként.
százfűlé-főzet ||zsálya illata van, az íze pedig töményen sós.
Amortentia ||lilom és ánizs
titkok || majdnem megölte az öccsét
azt beszélik, hogy... || egy beképzelt kurva.

A család

apa || Frederic Baldron; 43; aranyvérű, rendkívül apás lány, szeretetteljes viszony
anya || Cynthia Monstro; 40; aranyvérű, hűvös, folyton összevesznek, de tiszteli
testvérek ||
Alfonz; 10 éves; nagyon szereti
Oscar; 22 éves; jó testvéri viszony
állatok ||Andante, a ragdoll cica; Fondu, a fekete arab telivér
Családtörténet ||

Apja egy híres aranyvérűcsalád másodszülött fia. Tagjai mind elimsert varázslók voltak, és aktívan részt vettek a varázsvilág eseményeiben. tagjaik rendszerint Wintengamot-tagok, vagy befolyásos politikusok voltak. Véleményük nagyban formálta a mágusvilág alakulását, és egészen az első varázslóháborúig családtagjaik nem törekedtek erőszakosan arra, hogy az aranyvérűekként elnyomják a többi varázslót. Azonban Voldemort felemelkedésével egyre inkább kezdtek vele és a nézeteivel szimpatizálni, hiszen olyan dolgokat mondott ki a sötét nagyúr, amit eddig inkább csak magukban gondoltak, de nem hangoztatták. Viszont mellette ők is erőre kapva lelkesen osztották Voldemort sárvérűellenes nézeteit. Ennek köszönhetően közeli kapcsolatba kerültek a Melfoyokkal és a Monstrokkal is. Frederoc Baldron azonban a második varázslóháború után belátta, hogy ez a harc túl nagy árat követel mindenkitől, és mindent megtett annak érdekében, hogy fia és családtjának többi tagjának a nevét tisztára mossa a Winzengamot előtt.
Aerith édesanyja a Monstro család oldalágának tagja, aki vakon követte a Sötét NAgyúr minden parancsát, annak ellenére, hogy a férjében sokszor feltámadt a kételkedés. Olyan nő, aki számára a család az első, és annak dicsőségét hivatott hírdetni, akár erőszakos eszközökkel is. Halálfalóként csak azért tudta elkerülni az Azkabant, mert gyermekeit védelmeze állt közéjük, és ha részben volt is igaz, a neve és a ranga miatt így elengedték. Azonban ő is belátta, hogy családja hírneve méltatlanul a porba lett tiporva, így ő is elszántan törekedik arra, hogy visszaszerezze a rég elveszett méltóságukat, immár Baldronként.

Külsőségek

magasság ||168 cm
testalkat || Balerina alkata van, kecses, vékony, formás.
szemszín || zöld
hajszín || barna
kinézet ||

Nem túl magas, így szerencséjére a balettáncosok ideális méreteivel rendelkezik. karcsó és kecses, egy szem felesleg sincsen rajta, amiatt igen csak törékeny. Mindig ügyel arra, hogy stílusos és fensőbbséges kinézete legyen. a haja, a sminkje, és a ruhája tökéletesnek kell hogy legyen. Szereti a krémes, a barnás és a fekete színeket, általában ezeket kombinálja.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Aerith kifejezetten okos és szorgalmas lány. Tudja, hogy a tudás fontos, és amúgy is utálja az ostoba embereket így mindent megtesz, hogy ő ebben is kiemelkedjen. Leginkább az elméleti tárgyakat szereti, a kedvenc tárgya a Számmisztika, a Mágiatörténet. Leginkább a Bájitaltant gyűlöli, nincsen jóban a főzetekkel, elvesztette az önbizalmát akkor, amikor tesvérének rossz gyógyitalt adott. Szinte nem is mer azon az órán csinálni semmit, elvész minden magabiztossága. Az SVK átlagosan megy a számára, nem szeret harcolni, de ha kell ügyesen megvédi magát másokat is. A többi tárgy pedig nem különösen érdekli őt.

pálca típusa || éger, unikornisszőr maggal, 12" hüvelyk
RBF || -

Egyéb

avialany ||Theresa Oman