bad romance

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár 14.



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Belehalok ebbe a nézésbe, pedig a sebet talán észre se venném. Furcsa, hogy az alkohol belülről érzéstelenít, kívülről viszont pont úgy mar, mint a nő mély, whisky színben izzó tekintete. Főleg ilyen közelről.
Miért hat rám így? Olyan szavakat mondok, amiket nem szoktam. Olyan dolgokat teszek, amiket nem szoktam, és nem csinálom, amiket amúgy mindig. Feje tetejére állítja a kis világomat, talán utálnom kéne érte. Talán annak a pofonnak nem kellene ennyire fájnia, talán lepereghetne rólam annyival mint a többi, korábbi, nőiesen csattanós ütés. De ez nem olyan, mint a többi. Hogy nem gyullad fel a ruhája? Amilyen tüzes nőszemély, kék lánggal kéne tomboljon a róla párolgó alkohol.
- Picsába - röhögöm döbbenten, félre fordított fejjel bámulva a vászonra, és nem, ezek után biztos nem fogom elővenni a dugipálcámat - mármint a titkoltabbik nálam lévőt - hogy azzal hegesszem be a képemet, meg szárítsam meg az ő ruháját, ahogy én azt az előbb még gondoltam. Az a hajó már elment. Pont, mint a vásznon lévő jelenet. Azok is lehettünk volna mi, de nem itt, nem így. Még mindig a fekete-fehér filmipari szennyre bámulok, arrébb lépek a whiskys üveg elől, s közben érzem, hogy csak a tér és az idő nem jó most köztünk. Idő...
- Most hová mész? - kapom el a csuklóját, s ujjaim alatt nem csak a vékony, kecses csukló feszül, hanem azon rajta az a csicsás, rózsaszín óra is, ami a nyakamat rá, hogy új, és még azt is sejtem, kitől van. Hihetetlen, hogy az egyik kezével gyógyít, és egy szempillantás múlva a másikkal pofoz. Ki érti ezt...
Nem szorítom meg nagyon, kicsúszhat a kezeim közül, ha akar. De az óra, az nálam marad, sunyin megszerzem, ügyesen és észrevétlen kikattintva a kis csatot. Olyan heves, nem vagyok benne biztos, hogy akár a hiányát is észreveszi, de ha igen, hát akkor se zavartatom magam.
- Ugyan már, csak egy kis whisky volt… És nem gondolod, hogy kikapunk, ha így hagyjuk itt a termet? - mutatok a mindenízű ragaccsal borított padlóra. Persze, tudom, hogy én csináltam a retek nagy részét… De neki is van köze hozzá, jócskán.
- A film végéig pont feltakarítjuk, ha van felmosó a mosdóban - teszem hozzá félig viccesen az említett helyiség felé intve. Az ajtó be van zárva, persze próbálkozhat dörömböléssel, de pálca híján nem fogja kinyitni egykönnyen. Pontosabban sehogy.

 

edward
február 14.
+16
the hills
outfit

Bár a száján kiszaladó apró kis tömör káromkodás elégtétel kellene hogy legyen számomra, mégsem érzem annak. Igazán annak. Valahogy tőle ettől is többet várok, mást várok és újra meg újra rá kell hogy döbbenjek, nem lesz se másabb se jobb. Ő ilyen. Akár tetszik nekem, akár nem. És bár palástolhatom érzéseimet haraggal, daccal vagy gúnnyal, igazából csak őt vezetem meg, magamat nem igazán sikerül. Most se.
- Most hová mész?
- Hogy hová?
Még ha nem is kapná el a csuklómat akkor is megállnék hogy felé forduljak hátra arcot vágva. Igazából olyan téren azonban ez szükségtelen, mert már rögtön a sarkamban van a csukómat szorongatja, kezem az ég felé mered tehetetlen ujjaimmal.
- El tőled minél messzebb…
Sziszegem dacosan, mérgesen, undorral telten mert a testemhez tapadó ruha újra jelzi hogy milyen arcátlanságot is követett el az imént. Nem az első eset, számíthattam volna rá, de egy mohó bólintérre hasonlít, akinek egyszer ha engedsz sose tudod levakarni magadról sőt… még a kezedbe is harap.
Bár ahogy fogja a kezem nem fájdalmas, de a szög eléggé kényelmetlen, így leengedem a kezem és az övé jön az enyémmel együtt, mígnem le nem kattintja a vadiúj ajándékom róla.
- Add vissza!
Követelem rögtön és utána kapok, de nem sok esélyem van pláne mert háromszor akkora mint én és még csak nagyon magasba se kell tartania hogy esélyem se legyen elérni.
- Ugyan már, csak egy kis whisky volt… És nem gondolod, hogy kikapunk, ha így hagyjuk itt a termet?
- Leszarom hogy kikapsz-e..
Az persze izgat hogy engem megfednek, de kimentem azzal magam hogy közöm nincs a dologhoz és hátul ültem míg a férfi tivornyázott a drazsékkal meg az itallal. Kettőnk közül esélyesen inkább nekem hisznek majd, semmint neki.
- A film végéig pont feltakarítjuk, ha van felmosó a mosdóban
Forró gyűlölettel pillantok rá, palástolni se akarom ellenszenvem, de igaza van. Az ajtót addig nem fogja senki kinyitni míg vége nincs ennek a maszlagnak, így annyiban módosul a helyzet hogy pontosítom a felállást.
- Te fogsz feltakarítani haver. Aztán szépen visszaadod az órámat.
Közlöm szárazon és otthagyva őt elmegyek a mosdóba a seprűért. Olyan vehemensen ragadom meg hogy le sem esik, betér utánam. Csak akkor látom feltűnését mikor megfordulva belé ütközöm.
- Mi a…
fészkes fenét művelsz? akarnám kérdezni, de a torkom kiszárad, a haragtól háborog még a lelkem pláne zokon veszem a tulajdonom megfújását. Gondolom már rég a zsebébe süllyesztette, mert a keze ügyébe nem látom.
Hát kap cserébe mást, mert lelkesen belenyomom a lapátot és a seprűt a mancsaiba úgy, hogy felé lépek és szinte összeér a testünk miközben az arcába sziszegem.
- Engem nem kapsz meg egy ócska wc-ben, se ebben se másikban. Úgyhogy tessék, ideje dolgozni Hamupipőke..! Remélem tudod hogy kell használni ezt a fajta seprűt…
Közlöm felsőbbrendűen, úgy, hogy felszegem a fejem várva, lépjen valamit. Akármit. Leginkább egy kis tisztogatást ha már sikeresen mindent is kiborogatnia.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár 14.



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Vannak mondatok, amik örökre megmaradnak. Néha csak ostobaságok, például egy teljesen értelmetlen reklámszöveg, vagy egy nyelvbotlás. És nagy ritkán mélyen szántó, éles megjegyzések, amiket pókerarccal hallgatok, talán nem is olyan komolyak igazából, mégis sok jelentést tulajdonítok neki.
- El tőled minél messzebb…
És ez is egy ilyen mondat. Már most, amint elhangzott érzem, hogy meszire visszhangzik. Én pedig állok tovább ugyanúgy vigyorogva, mint eddig, mintha mi sem történt volna. Még fel sem fogom igazán. De az idő majd megérezteti a súlyát.
- Add vissza!
Nem mondom szavakkal, csak a képem üzeni, hogy “Dehogy!”, és nem tartom teljes magasságba az órát, csak annyira, hogy még pont ne érje el. Cicázom vele egy keveset, hogy hátha az előbbi jegeszuhanyt ellenpontozza a belőle sütő tüzes harag.
- Leszarom hogy kikapsz-e..
- Pedig vagy ketten, vagy sehogy - dünnyögöm mézesmázosan, elégedetten lengetve az órát előtte, míg meg nem unja a játékot. Akkor aztán zsebre teszem - és nem mondjuk az ingem vagy a farzsebembe, nem. Hanem az elülső nadrágzsebembe.
- Te fogsz feltakarítani haver . Aztán szépen visszaadod az órámat.
- Csapatmunkát ajánlok, haver . Ez pedig legyen csak zálog - paskolom meg az órától dudorodó részt sanda félmosollyal. Követem is őt, hogy segítsek például a vödörrel, meg a felmosóval, vagy vécépapírral, vagy bármivel amivel a folyékony szennyeződések is eltávolíthatók, de erre hátraarcot vesz, így beleütközöm. 
- Mi a…
Kérdezi a szája, a tekintete pedig az órát keresve válaszol. Aztán kénytelen vagyok elvenni a takarítóeszközöket, és nem csak azért, mert azok választanak minket el egymástól.
- Engem nem kapsz meg egy ócska wc-ben, se ebben se másikban. Úgyhogy tessék, ideje dolgozni Hamupipőke..! Remélem tudod hogy kell használni ezt a fajta seprűt…
- Eszem ágában sincs - somolygom az első részére a dolognak, és a második felére csak bólintok, elmerengve azon, ahogy felszegi az állát, s az egójával pótolja ki a köztünk lévő magasság-szinteltérést. Én is ösztönösen kihúzom magam, aztán szépen elmegyek és felsepregetem a drazsékat.
- De a whisky az rád vár. Mindjárt vége a filmnek, én igyekeznék… - jegyzem meg, aztán egy laza mozdulattal a kukába borítom a ragacsos, mindenízű szemetet. Whisky vagy sem, a vászonról hirtelen eltűnik a kép, és már csak szürke, üres derengés marad, meg a mi kettőnk árnyéka, a nőé, akinek a testbeszédéből is süt a kecses düh, és az enyém, ami tökéletes ellenpontja az övének, lazaság és nyitottság.
Aztán a két árnyék közt megjelenik egy sávban a folyosóról beeső éles, sárgás-színes fénysugár, és vakítva elválasztja azokat, velünk együtt is.
- Kösz Hopkirk, egy élmény volt megint. Kellemes Valentin-napot! Az órádat majd később kiválthatod, szerintem most készülődnöd kéne - teszem hozzá, és szépen kereket oldok, egyrészt a haragja elől, másrészt az egész minden elől. Felkapom a pálcám, aztán odasúgom az őrnek:
- Tartsd fel, míg lelécelek… - És nem várom meg, hogy kiderüljön, mivel oldja meg az öreg, de gondolom Hopkirk pálcájával piszmog. Még az is lehet, hogy emiatt elkésik arról a bizonyos Valentin -napi programról? Nahát, az igazán nagy baj volna...

Köszi a mozizást!

 

edward
február 14.
+16
the hills
outfit

- Pedig vagy ketten, vagy sehogy
Acsarogni lenne kedvem, de csak sötéten, megvetően nézek vele farkasszemet. Hogy mentem ki magam Mirol előtt este? Mit kezdek ha egyszer kibukik hogy Notthoz került az óra? A gondolatok vadul cikáznak a fejemben, kétségbeejtőn várva valami válaszra vagy megoldásra. Persze eredménytelenül. Mindössze az egésznek annyi haszna van hogy a fejem is belefájdul, és a kék szemek is legyőznek. Inkább elvonulok a tisztításhoz szükséges eszközökért, nem törődve a saját szavaim visszhangjaival, mert sajnos pálca híján nehezen röppen egy is a kezembe legyek bármennyire jó boszorkány.
Ő meg hűségesen csaholó ebként követ és csak elégedetten kidüllesztett mellkassal próbálja a nagyfiút játszani. Nem mintha nehéz lenne neki ezzel a termettel. Kivárok egy percet, de csak elvonul mellettem és hányavetin vágja utánam:
- De a whisky az rád vár. Mindjárt vége a filmnek, én igyekeznék…
Most már tényleg acsargok, de szerencsére már ajtón túl van, így olyan hévvel ragadom meg a vödröt hogy kiesik egy másik seprű és jól vállon talál.
- Kurva élet…
Sziszegem, majd mit sem törődve a hangos csattanással, amivel földet ér teletöltöm a vízzel a felmosót megragadom a fejhez tartozó nyelet és a férfi után vágtatok. Az auror javába végzi a dolgát meglepő precizitással. Én ellenben, bár tudok és tudnék ugyanígy dolgozni, csak azért se alapon működök. Tehát Edwardhoz közel de mégse túl közel kezdek a munkának jó adag vizet küldve a földre, hogy még a másik zoknijára is megy. Mikor cinikus pillantást kapok csak vállat vonok, örülhet hogy más cifrát nem toldok mellé.
A film lepörög én meg csak teszem a dolgom szép csendben belefeledkezve idővel. Mire vége a vetítésnek mi is elkészülünk.
- Kösz Hopkirk, egy élmény volt megint. Kellemes Valentin-napot! Az órádat majd később kiválthatod, szerintem most készülődnöd kéne
- Cseszd meg!
Kiáltom utána, de már ügyet sem vet rám. Morogva fordulok el és megyek vissza a mosdóba kiönteni a vizet majd elindulok én is kifelé, de valamiért innen kijutni nem egyszerű. Az őr piszmog a pálcámmal, aztán a papírokkal… felötlik bennem hogy az auror velem ellentétben hamar kijutott de majd emiatt egy másik alkalommal számolok el vele. Csak dacosan és flegmán intézem a dolgokat és arra igyekszem minden gondolatomat terelni hogy hazaérve egy gyors átöltözés után már Mirollal fogok vacsorázni míg mások a magány unalmába burkolóznak a szerelmesek napján.

Köszönöm!