Alfonz Hadley Baldron

ALFONZ HADLEY BALDRON

Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.

Alapok

jelszó || Úgy áll rajtam ez a szín, mint golymókon a gatya.
nem || férfi
születési hely, idő || Norwich; 1990. november 6.
kor || 12
vér || arany
évfolyam || I. évfolyam

A múlt

Sötétség. Sötétség… egy pillanat alatt fogtam fel, mi vesz körbe. Sötétség és némaság, mintha megszűnt volna létezni az élet, a zajok és minden más is, ami a mindennapjaimat jelentett. Összerezzentem, a szemeim kipattantak, sötét volt, de a szobámba voltam és nem láttam ott senkit magamon kívül. Csupán azt éreztem, hogy az izmaim megfeszültek, de a hangok is rám találtak. Odakintről jött, a szobám előtt folyosóról, ahogy a szüleim beszéltek valamit: a rossz bácsikról és nénikről, akik időnként itt voltak a házunkba és mások bántásáról sutyorogtak, úgy téve, mintha nem hallhatnám meg őket.
– Francis, ezt nem csinálhatjuk vele, egyszer már majdnem elvesztettük… – Anyám hangja folytatott volt. Tudtam, hogy rólam beszél. Hallottam már, ahogy arról beszélnek, hogy kiskoromban majdnem meghalt. Nem igazán értettem mi ez, de akárhányszor a sötétről álmodtam, furcsán ismerős volt. Mintha már átéltem volna és valamiért ehhez kötöttem: a halálhoz.
– Akkor küldjük el addig vidékre, ahol nem keresnék. – Javasolta apám, erre kinyitottam az ajtót és álmosan pislogtam fel rájuk. A sötétség nyomán még éreztem, hogy könnyes a szemem, de már nem sírtam. Anyám még is úgy huppant le elém, térdre vetve magát, hogy megsimogassa az arcomat. A következő pillanatban a zsebkendővel törölgette az az arcomat, amit apám zsebéből húzott ki.
– Anya… – Bújtam oda hozzá. – Nem akarok elmenni sehova. Veletek akarok lenni. – Megjátszottam a sírást, mert tudtam, hogy majd hatni fog és majd nem küldenek el, mert én nem akarom. Tudtam, mivel lehet rájuk hatni. Apám arca sem volt már olyan szigorú, ahogy meglátta a krokodilkönnyeket.

Nem küldtek el, a háborút a szüleim mellett csináltam végig. Láttam halált, vér, szenvedést… de az ostrom napján nem vittek magukkal. Azt csak a suttogásukból tudtam, hogy mi történt. Hibát követtek el. Ezt magyarázta apám állandóan, mint anyám. Gondterheltek voltak, nekem meg nem volt türelmem elviselni, hogy nincs jó kedvük. Elkezdtem visszavonni magamra a család figyelmét és pontosan tudtam hogyan tegyem. Mindig aggódtak, ha elcsászkáltam, ha felmásztam az öreg toronyra a birtokunk végén. Csak egy romhalmaz volt, de ők azt hitték majd leesem és összetöröm magam. Ha sírt is anya, mikor meglátott ott kapaszkodni, tudtam, ez elég lesz, hogy pár napig figyeljen rám.
– Akarok egy versenyseprűt. – Jelentettem ki egy meleg, nyár eleji napon. Szeptemberből kezdtem a Roxfortot és tökéletesen tudtam, hogy tizenegy évesen nem birtokolhatok semmilyen seprűt, mert még csak nem is kviddicsezhetek. Én mégis akartam.
– Még csak az kéne, Alfonz drágám! Nem akarom, hogy lezuhanj! – Kapott a mellkashoz anyám a reggeli újsága felett. Apám csak morgott valamit, nem igazán szólt bele a beszélgetésbe.
– De nem zuhanok le, tudom hogyan kell repülni. – Közöltem komolyan és úgy bámultam anyámra, mintha azt jelezném: nem tágítok. Eldöntöttem, mit akarok és kész. – Aerith-nek is mindent megvesztek, amit csak akar. Nekem kell egy seprű. – Nem toporzékoltam, mint a legtöbb korombeli. Kijelentettem, határozottan, felnőttesen.

A versenyseprűt megkaptam, de anyám nem engedte, hogy felüljek rá. A dadusomnak, Mathildának mondta, hogy nem engedhet fel a seprűre. Nem vette észre, hogy ott bujkálok a kanapé mögött, csendesen szöktem be oda a dolgozószoba irányából, ahol némi pénzt vettem magamhoz apám tárcájából, hogy egy kis édességet vegyek magamnak.
– Mathilda, te is tudod milyen apró. Összetörnének a kis csontjai. – Magyarázta szinte sápítozva, ahogy rólam beszélt. Tudtam, hogy aggódik és tudtam miért, bár a részleteket nem tudtam. – Olyan nehezen kezdett járni, beszélni… nem akarom, hogy visszaessen egy sérülés miatt. – Folytatta. Nyeltem egyet. Mindig kíváncsi voltam, mi történt, de nem mondták el részletesen. A nővérem összekevert bájitalokat… majdnem belehaltam. De miért? Hogyan? Sok kérdésem volt, de csak terelték a szót akárhányszor.
– Asszonyom, vigyázok rá. Nem lesz semmi baj– vette át a szót Mathilda és megforgatta az ujjai között a seprűt, mintha az valami veszélyes fegyver volna. Aztán sóhajtott egyet.
– Nem eshet baja. – Anyám hangja megtört volt. Aztán zokogni kezdett, én meg összehúztam magam, hogy még véletlenül se lásson meg egyikük sem. Nem akartam belefolyni, hogy aztán anyám azért is aggódni kezdjen, hogy mit hallottam meg és a végén még pszicho-medimágushoz vigyen.

A skót kastély udvarán pillantottam meg a kislányt, ahogy egy babával játszott. Nem tudtam honnan jött, hogy egyáltalán varázsló volt-e, mint én és a családom. Nem érdekelt. Felháborodva mentem oda és ráhúztam egyet a bottal, amit a kezemben tartottam. Nem olyan régen szereztem, ez volt a varázspálcám, habár annak kicsit nagy volt. Gyakorolni akartam Roxfortra, nehogy szégyent hozzak a szüleimre.
A kislány felsikoltott, ahogy a karján nyomot hagyott a bot. Piros volt, felduzzadt… de nem is ez számított. Ahogy összehúzta magát, láttam, ahogy meghunyászkodik előttem és tetszett. – Tűnj el innen! – Közöltem dühösen és megböktem a bot végével.
Erre nagy nehezen odébb kúszott és felemelte a kezét, mintha attól félne, hogy újra bántani fogom. Furcsamódon ez is tetszett.
– Bocsánat… bocsánat, uram.– Motyogta, a megszólítás tetszett. Talán az egyik szolgálónk gyereke volt. Megremegett, majd felkapta a babáját és zokogva bámult rám.
– Nem játszhat itt. Ez az én helyem! – Még egyet rácsaptam, mire felzokogott, majd elfutott a mezőn. Elégedetten bámultam utána, azzal a gondolattal, hogy győztem.

Jellem

Túl magabiztosnak is mondható. A kora ellenére felnőtteket utánoz általában és olyan szavakat is használ, ami nem illik a korához. Talán azért alakult így, mert mindig felnőttek vették körbe, kevés lehetősége volt korosztálybeliekkel játszani. Egy ideig ott volt neki a nővére, de akármennyire is imádja, ő is csak óvni próbálta, ezért fiús, kalandosabb játékokban nem vehetett másokkal részt. Általában emiatt meglehetősen komoly is.
Azonban, máskor kitör belőle a játékosság, a kíváncsiság, hogy hol van a határ amit feszegethet. Ilyenkor a szülei ijedtségére veszélyes dolgokba is belemegy. Tudja: sosem fogják megbüntetni érte, legfeljebb az anyja ölelgeti meg. Úgy érzi mindent megtehet, hogy ő áll a család középpontjába, és hogy minden körülötte forog.
Fontosnak érzi magát, sőt egyenesen rá erőszakolja az emberekre, hogy az. Ezáltal könnyen beszélgetésbe keveredik bárkivel, viszont ha az illető nem úgy reagál, ahogyan az neki tetszik, könnyen az ellenfelének titulálja. Ezek után képes arra is, hogy ne vegyen tudomást arról, aki megsértette az érzéseit.

Apróságok

mindig || Tejcsi, a macskája; Dominic; fáramászás; csoki; séta a kastélyuk birtokán
soha || keserű ízek; szabályok; egyhelyben ülés; nyaggatás; unalom; Alfie becenév; Alf becenév
hobbik || ijesztegeti a szüleit; olvas; kalandozik a birtokon;
merengő || A legjobb emléke: amikor úgy érezte, hatalma van a síró kislány felett.
A legrosszabb emléke: a hatalmas sötétség
mumus || egy fekete függöny, ami megpróbál az arcára tekeredni, hogy ne lásson
Edevis tükre || Edevis tükrébe pillantva azt látná, hogy felnőttként pontosan olyan menő, mint Dominic Monstro – talán csak a haja barna.
százfűlé-főzet || mélykék, pont mint a szemszíne és jeges, mentolos íze van
Amortentia || friss, mentolos illatot
titkok || Aerith véletlenül majdnem megölte gyerekkorában egy bájitallal.
azt beszélik, hogy... || Valójában nem Frederic az apja, hanem az egyik Monstro.

A család

apa || Frederic Baldron; 43; aranyvérű, tiszteli az apját
anya || Cynthia Monstro; 40; aranyvérű; nagyon ragaszkodik hozzá
testvérek || Oscar; 22; a nagy korkülönbség miatt nem állnak annyira közel egymáshoz
Aerith; 15; szeretem, de nem tudok mit kezdeni vele
állatok || Tejcsi, a perzsamacska

Családtörténet ||

A Baldron család meglehetősen híres, aranyvérű varázslócsalád Angliában. Sokan közülük varázslójoggal foglalkozik, így hát a Wizengamotban kaptak kiemelkedő helyet. A család kiemelkedő helyet kapott a varázslótársadalomban, ám az első háború alatt Voldemort nézeteivel kezdtek szimpatizálni. Ekkor kerültek szoros viszonyba a Malfoy és a Monstro családdal. A második világháború alatt jöttek rá, milyen károsak ezek a nézetek, ezért mindent megtett Frederic, hogy a család nevét tisztára mossa.
A Monstro család a Sötét Nagyúr nézeteit vakon követte. Cynthia tovább tartott ki a téves nézetek mellett, mint férje. Számára acsalád és annak dicsősége marad az első, akár erőszakos eszközökkel is, szinte csoda volt, hogy megúszta az Azkabant. Most pedig minden erejét arra szánja, hogy gyermekei helyreállítsák a család hírnevét, esetleg a Monstrokkal kötött házasságok révén.

Külsőségek

magasság || 150 cm
testalkat || törékeny
szemszín || kék
hajszín || barna
kinézet ||

A korosztályában meglehetősen kisnövésűnek számít, alkata törékeny. A medimágusok szerint a gyerekkorában elszenvedett mérgezés miatt lassabban fejlődik, mint a kortársai. Egyébként aranyos, szép arca van, bár sokszor beképzelt fény csillan a szemeiben. Mindig drága ruhákba jár, de mivel a példaképe az unokatestvére, Dominic Monstro, ezért ő maga is főként a mugli divat szerint öltözködik.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Még nem kezdtem meg a Roxfortban a tanulmányait, így nem sok mindenre képes. Mindenesetre nagyon érdekli a Sötét Varázslatok Kivédése, nagyon szeretne párbajozni, alig várja, hogy képes legyen egy varázslatot létrehozni saját magától. Az elmélet ennél kevésbé érdekli.

pálca típusa || 11 és ¼ hüvelyk, tiszafa, sárkányszívizomhúr

Egyéb

avialany || William Franklyn Miller