A mágia lóvá tesz - Animágia naplóm

Május 4.
Éreztem!!! A mellkasomban, a szívem felett azt a kis extra dobbanást, pontosan a pálca hegyének érintése alatt, ami mintha nem az enyém lett volna. Éppen oda tetováltattam azt a szárnyas egyszarvút. Nagyon felemelő érzés.

Május 17.
Egyre jobban rágom a körmöm, mert ha június tizenötödikéig nem lesz olyan vihar, ami villámot is hoz, akkor hogy a fenébe fogok visszaszökni a nyáron a Roxfrotba a bájital miatt? Ráadásul nem is hagyhatom el a környéket, nehogy lemaradjak a viharról. Az is tuti bukó lenne. Pedig ha itt rontom el... Szóval nem akarok egy félresikerült animágia kísérlet miatt kentaur lenni. Ki kéne derítenem, mennyibe kerül Aberforthnál egy szoba...

Május 31.
Ma vége a májusnak, de még mindig sehol egy vihar. Egy pici villám se. Még csak  a homlokán se senkinek. Minden reggel és este defibbrillál már az animágiára előkészítő nyelvtörős varázslat; az a mágikus lódobogás mostmár olyan, mintha ki akarná rúgni a ketyegőmet a mellkasomból. Ja, meg mellesleg, mindjárt jönnek a vizsgák. Nem mintha érdekelnének. Alkotói szabadévre fogok menni, nem érdekel a felsőoktatás sem. Van helyette más projekt. Csak csapna le már az a mennykő...

Június 1. Hajnali 4 óra
Egy dörgésre ébredtem. Olyan érzés volt, mint egy lórúgás, de elég lendületet adott, hogy kiugorjak az ágyból. Kint erős szél tépázza a Rengeteg fáinak lombját, zuhogó eső veri az ablakot. És fel-felvillan a mnnydörgős mennykőfény. Én pedig most rohanok (prefektusként félhivatalosan és óvatosan lopakodom) a pincébe a már ki tudja, mióta ott lévő főzetért, önfeledten harsogva (na jó, csak suttogom, mert Friccs meg ilyenek...), hogy VILLÁM! Nánánáná…

Június 1. Hajnali 4 óra 15 perc
A főzet a lovacska formájú kristályfiolában vérvörös lett. Olyan rég láttam, és most csak bámulom, ahogy a csillogó felület furán visszatükrözi szeplős képemet. Igazában, olyannak tűnik a bájital, mint a vér. Ha megiszom, talán valóban, akár a jó bor, vérré válik. Már alig vártam, de most… Még kicsit csak figyelem, és gondolkodom. Végülis, most magam mögött akarom hagyni az életem. Legalább egy kicsit.
Kéne találnom egy nyugis helyet, ahol megihatom, és nem teszek kárt senki másban. Az instrukciók szerint az animágus átalakulós party egyértelműen rossz ötlet, pedig olyan magányos ez így. Azt hiszem, a két lovam társasága nem árthat meg, talán nem fogok magamban kárt tenni, a srácok meg vigyáznak rám. Akkor, irány az ágyam alatti istálló, aztán pedig a Szükség Szobája, ami most remélem, egy szép és tágas karám lesz.

Június elseje, 7 óra 55 perc
Talán minden születés velejárója a sírás és a fájdalom. Hát, ilyen ez a világ. Vehetem talán úgy, hogy én születtem újjá, vagy hogy úgy is, hogy világra hoztam egy lényt, aki úgy él bennem, mint a vérfarkasokban a kór. De kezdeti fájdalom ide vagy oda, mi jóban leszünk az állati alakommal, ez már biztos.
A Szükség szobája egy tágas, bokrokkal körülvett tisztássá változott nekem. Én a rét közepére álltam, a lovaim teljes nyugalommal, mit sem sejtve legelésztek egy kicsivel odébb, oda-odanézve felém, hogy mi lelhetett, amiért iderángattam őket ilyen kora reggel. Még alig hajnalodott, az ég alja épp csak rózsaszínes-narancsosan derengett. Sél se mozdult, fű se rezzent. Elég békés volt így.
Mindent a leírás szerint csináltam. A szívem fölé emeltem a pálcám hegyét, és még egyszer elkántáltam utoljára, hogy Amato Animo Animato Animagus. Aztán felhajtottam a bájitalt. Aztán… A cruciatus ehhez képest wellness. Az a másik, idegen-ismerős szívdobbanás a kántálás közben most olyan volt, mintha a pálca hegyével defibrilláltam volna magamat. Valószínűleg így is volt, vagy talán életre keltettem azt a másik, új szívet is a magaméban, mert össze-vissza dobogott utána. Borzalmas égető forróságot éreztem, olyan tüzet, amilyenhez foghatót korábban csak egyszer láttam. Akkor is új irányt vett az életem. És talán most is azt fog. Talán az életem már csak így működik, mindig fel kell égnie valaminek, hogy valami új szülessen a hamvakból.
Ez az alak pedig tűzben és fájdalomban, vérben és a lecsapó mennykőben született. Még csak a fejemben létezett, de térdre estem, úgy bámultam fel a csak számomra látható lóformára. Valószínűleg most először és utoljára látom így, legközelebb legfeljebb majd tükörben. Eperderes színű volt, tehát vörös a sörénye és farka, fehér alapon szeplőszerűen apró, vöröses pöttyöcskékkel tarkított a teste. És kékszemű. Épp mint én. Ahogy egymásra bámultunk egészen egyforma kifejezéssel, furcsa érzés fogott el, mert megint mintha a kristálylovacska tükrében néztem volna szembe saját magammal, de mégis kicsit más volt. Nem külön tudat, de… más test és más állapot. A leírásban az volt, hogy nem szabad félelmet mutatni felé, és ez nem véletlen volt benne, mert igenis félelmetes volt. Átlátott rajtam azokkal a szemekkel. De azt gondoltam, ha egy kelpie-vel szembenéztem, valahogy megbirkózom ezzel is, aki igazából én leszek. Vagy vagyok? Nehezebb lesz, mert nem vagyok olyan jóban magammal mostanság, mint Keszeggel, de tudtam, megbirkózom vele. Sárga kanca… Tudjuk a mondást, a pokolban nincs annyi düh, mint egy felbosszantott sárga kancában. Szerencse, hogy láttam már dühös lovat, és nem ijeszt meg.
A pálcámat csak úgy letettem. Az instrukciók szerint jobb lett volna valami biztos helyre rejteni, de itt nem volt olyan. Aztán lehunytam a szemem, és a szemem elé képzeltem az állati formám. A mágia pedig működésbe lépett.
Az első átváltozás rohadtul fájt, és kiakasztó is volt. Most visszakaptam az összes röhögést, amit az újszülött csikók esetlenül édes felállási próbálkozásai felett megengedtem magamnak. Hát ők gyorsabbak és ügyesebbek voltak, mint én. Hogy lehet ennyi lábat koordinálni? De miután megtaláltam az egyensúlyt, az első vágta… Ohohóóó! Mondjuk nem sokra emlékszem, de a lábam, az emlékszik. Ha Mezzi és Darci nem állítanak le, szerintem örökre úgy maradok. Így is sokáig tartott, mire a fűben megtaláltuk a pálcámat. Igazából, körbezabáltuk, hogy előkerüljön, nagyon meghitt reggeli volt a lovaimmal. Nem volt a legjobb ötlet oda rakni, de mindegy, megvan, és nem léptem rá, és legalább már újra két lábam van…
És végre sikerült. Megérte, hogy ez életem legdurvább másnapja, és még aznap van. Megérte emiatt hónapokig korán kelni, ma pedig hajnalozni. Megérte azt is, hogy emiatt elkések az első óráról, pedig az bájitaltan, de ha Smith tudná, miért… Mert megcsináltam! Animágus lettem!
Mondjuk most, hogy belegondolok, erről lehet, hogy szólnom kéne valakinek. De áh, arra nem érek rá. Itt vannak a vizsgák, meg minden. Na, majd még átgondolom. Most viszont vágtatok bájitaltanra! Ja, nem. Csak megyek. Szép nyugodtan. Két lábon. Oh, milyen lassú is így, hogy csak kettő van…

(Avialany 2.0: A nevadai Salt Wells musztáng ménesének ‘Lil Firecracker néve hallgató lova - alias Kicsi Rakétacukorka )