Keserű ártatlanság

[ღ Keserű ártatlanság ღ]

ღ Keserű ártatlanság  ღ

Mágiaügyi Minisztérium

[ღ Keserű ártatlanság ღ]

ღ Keserű ártatlanság ღ

Jasper & Bea

(2003. július 7.)

Ruci

Gyűjtöm a gombokat,
a hajszálakat a szőnyegen.
Az ágy alatt én lakom,
sose volt másik szörnyeteg,
csak ÉN.

- Minden rendben lesz, minden rendben lesz - motyogom Jasper kezét szorongatva, abban a kis öt percben, ami a tárgyalás megszakította. AZt hiszem az egyik tag teájába a gyereke véletlenül hashajtót tett és ki kellett rohannia, én meg örülök, hogy egy kicsit jasper kezét szorongathatom. Persze ezt hajtogatom, magam és az ő megnyugtatására is.
- A szüleid vallomása után nem hiszem, hogy bármi rossz lehet, és Dia is nagyon ügyes - teszem még hozzá, mert ő a tárgyalóteremben teljesen más volt, mint civilben. Úgy bólogatok, mintha tök egyértelmű lenne, hogy felmentik Jaspert, de még persze Dia is mondta, hogy bármi közbejöhet ami felkavarja az állóvizet. Ő bizonyára tapasztaltabb volt mint én, és kevésbé naiv. De csak a végére akartam ennek az egésznek jutni, hogy az életünk újra a normélis lehessen, és Vincent se kísértsen minket a halála után is. A szünet lassan véget ér, mi meg visszacsoszogunk a helyünkre.
A tárgyalóterem hűvös ridegsége megriszat. Nagy szemekkel bámulom a felsorakoztaott, maradék tanúk vallomását. Igazából nem nagyon tudok figyelni arra, amit mondanak, legfeljebb a tőszavakra, hogy Jasper ártatlanságán esküdöznek, vagy pedig éppen ellene, mert nem tudom. Vannak emberek, akik kinézik belőle. Azt igazán figyelembe vehetbék, amit a szülei mondtak el, de persze még szét kell szedni egy huszonéves diákot. Nem szeretem ezt a világot. A felnőttek világa olyan sok árnyat és keserű titjkot rejt, hogy ha én ezt tudom, akkor szíves örömest innék fiatalító bűbájokat, hogy még a Roxfort biztonságos, naiv falain belül maradjak. Ott biztosan nem ekrült volna Jasper sem ilyen helyzetbe.
Jól tudom, hogy Vincent tényleg az életére tört neki is. Hiszen a karjába véste azokat a betűket, amik még mindig ott voltak, mint egy örök heg, a múltjából rámarat tetiválás, amit nem lehet lekaparni. Ha csak rágonolok, hogy Jasper milyen szörnyűségeken ment kerezstül miatta... Sírni tudnék. És valahogy örülnék, ha ez az auroroknak is leesne. Vincent egy beteg ember volt a legrosszabb értelemben, aki embereknek értott. Még most is voltak néha rémálmaim, éppen, miután végre túltettem magam az Elvarázsolt Kastély, a Halloweeni vacsora és az egyéb ilyen dolgokon, megint jött a félnivaló. Tényleg sokkal jobban biztonságban éreztem magam, hogy van nálunk egy vértacskó, aki még akkor is ugat, hogy ha egy veréb száll a kertbe, mert ő védi a birtokát. Szóval... Szóval idegesen ücsörgök, és várom, hogy engem is felszólítsanak, és iagzából azt se tudom, mit mondhatnék... Azok amik ott történtek lebegnek a homályban, olyan gyorsan zajlott le az egész, hogy csak a törmelékre emlékszem jóformán. Hazudni meg nem is tudnék, mégis mit. Az igazság, hogy Jasper ártatlan, mert... csak engem védett, és... igazából csak baleset volt, hogy Vincent nem ment időben arrébb.
Szeretném megszorítani a kezét, de messzebb ül tőlem, én pedig idegesen rágcsálom az ajkam és gyűrögetem a ruhám szoknyáját a combomon. Azt se tudtam, hogy kell ide felöltözni, de örülök, hogy nem vagyok olyan színes, mint amilyen szoktam lenni. Ez a terem olyan komor, sötét és... egyenesen rémisztő, feláll a szőr is a hátamon.
- Lassan a tanúvallomások végére érünk. Most pedig felszólítom Beatrix Flinttet, hogy fáradjon ki tanúvallomást tenni!

Tanúvallomás
2003. 07. 07.


outfit

Jasper & Sophie

Néhány napja kaptam egy baglyot. Tulajdonképpen semmit nem értettem, csak annyit, hogy be kell fáradnom a Minisztériumban, valami kihallgatásra. Először azt hittem, tévesen érkezett hozzám, de aztán megláttam Jasper Flynn nevét.
Már hónapok óta nem kutattam utána, valami eltörött bennem, amióta megtudtam, hogy azzal a Sophie nevű lánnyal fog összeházasodni. Olyan... boldognak tűntek. Annyira boldognak, mint velem soha. Jasper sosem volt ennyire boldog mellettem, ebben biztos voltam. Na meg azt hiszem, velem sem lenne boldog.
Nem ismertem az ügyet. Fogalmam sem volt, hogy mit várnak tőlem. Egyszerűen csak megtaláltak velem kapcsolatban egy közös szálat, és oda kellett mennem.
Sok kedvem nem volt hozzá. Sophie még nem tudta, hogy azon a pálcakészítő kurzuson velem találkozott, nem is állt szándékomban közölni vele, de úgy tűnt, a sors nem hagyott más választást nekem.
Így hát azon a kellemes nyári napon összeszedtem magam, csinosan felöltöztem, és elballagtam a Minisztériumba. Nem volt kedvem hoppanálni, sem Hop-porral utazni, inkább gyalogoltam, és azon törtem a fejem, mit fog szólni Jasper és Sophie, amikor meglátnak.
Nem akartam megint veszekedni Jasperrel. Ezért is kerültem a találkozást vele az utóbbi időben. Valami mégis hajtott, hogy tudjam, mi történik vele. Talán ezért is ültem be arra az órára Sophie-hoz. De az is csak egy nagy arcul csapás volt. Egyrészt, megtudtam, miből maradtam ki azzal, hogy egyetem helyett a zárt osztályon töltöttem az időmet, másrészt pedig azzal, hogy kiderült, Sophie és Jasper kapcsolata már a lánykérésig jutott.
Kíváncsi lettem volna, hogy történt. Vajon egy romantikus lánykérés volt, csak kettesben? Vagy Jasper Sophie családja előtt kérte meg a kezét?
Én biztos annak örültem volna, ha a tengerparton, kettesben, naplementekor történik. Vajon egyszer nekem is sikerül kihevernem Jaspert, és találok valaki mást? Vagy vénlány maradok, és olyan undok leszek, mint Rita Vitrol?
A gondolataimba merülve végül majdnem tovább mentem a telefonfülkén, de végül megálltam, beszálltam, lementem a Minisztérium területére, és megkerestem a tárgyalótermet.
Korán érkeztem, még nem sokan voltak, úgyhogy leültem egy félreeső, sötét zugba, és ott vártam, mi fog történni: semmi meglepő nem történt - kikérdezték Jaspert, a szüleit, Sophie-t, semmi különös nem történt.
Nagyjából összeraktam a képet: volt egy férfi, aki korábban jelen volt Jasper életében, és visszatért. Elrabolta Sophie-t, Jasper pedig bosszúból megölte. Legalább is ez volt a feltételezés.
Furcsa volt. Jaspert nem tudtam elképzelni gyilkosként. Miért is ölt volna meg bárkit? Ez annyira abszurd volt. Hiszen ő inkább embereket mentett. Nem tudtam kiverni a fejemből a képzetet, hogy ez csak valami félreértés lehet. Jasper nem gyilkos.
Ezt mormoltam magamban, amikor a tanúk padjára hívtak. Leültem a székbe, zavarodottan néztem jobbra-balra, mert még mindig nem értettem, miért vagyok itt.
-Ön Beatrix Flint? - kérdezték tőlem.
-Igen. - bólintottam.
-Esküszik, hogy az igazat, és csakis az igazat mondja?
-Esküszöm. - Miért is mondanék mást?
-Köszönöm. Ismeri a vádlottat, Jasper Flynnt?
-Igen. A Roxfortban jó barátok voltunk.
-Tudna nekünk pár szót mondani Mr. Flynnről?
Egy kicsit hallgattam: mit is mondhatnék? Ismerem még egyáltalán. Megköszörültem a torkomat.
-Khm... Jasper mindig nagyon rendes volt velem. Sokat beszélgettünk, megértettük egymást, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Sosem volt aggreszív, és biztos vagyok benne, hogy nem ölt embert. - A végét teljesen magabiztosan mondtam.
-Hallott Vincent Oakwoodról?
-Nem, nem ismertem, és Jasper sem mesélt róla nekem. - ráztam a fejemet.
Reméltem, hogy csak egy személyiség jellemzés miatt hívtak ide. Talán megúszom ennyivel.
-Tehát, akkor ha jól értem, akkor nem gondolná, hogy Mr. Flynn képes lenne embert ölni. Úgy gondolja, hogy ami az áldozattal történt, csupán baleset műve lehet?
-Tiltakozom. - pattant fel egy másik protektor. - A tanú szájába adja a szavakat.
-Én...én úgy gondolom, hogy Jasper nem ölne meg senkit. - motyogtam alig hallhatóan. Aztán eszembe jut valami, ami talán még segíthet: - Esetleg valaki más, aki még ott volt...
Miért kellett nekem itt lennem? Jól válaszolok? Meg tudom ezzel menteni Jaspert? A nő végül nem kérdezett többet, de most a másik protektor állt fel.

[keserű ártatlanság]

keserű ártatlanság

2003. július 7.
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

A gallér szinte fojtogatta a torkomat. Tudtam, hogy gyorsan véget ér a szünet és visszamegyünk a rideg tárgyalóterembe. Mintha még a bútorok sem az én oldalamon álltak volna. Gyilkosnak akartak beállítnai, miközben én tényleg csak Sophie-t mentettem egy őrülttől.
-  Minden rendben lesz, minden rendben lesz - ismételgettem mellettem Sophie, ahogy vészesen fogytak a percek. Nem éreztem, hogy ez az egész jól sülhet el, pedig még anyám is azt mondta, nem tettem semmi rosszat. Csakhogy az aurorok nem voltak a szüleim, ők bűnösnek láttak, hiszen fogalmuk sem volt, Vincent mit tett.
Rá akartam gyújtani, de persze ott nem lehetett, pedig ez az egész felrúgta az életünket. Az esküvőt eltoltuk, Sophie-val nem volt egy nyugodt napunk sem és a bírósági üggyel együtt átmenetileg felfüggesztettek a Mungóban is. Csak a tanulás és Dia tanácsadásai maradtak a mindennapokban... és sok-sok feszültség.
- A szüleid vallomása után nem hiszem, hogy bármi rossz lehet, és Dia is nagyon ügyes - tette hozzá.
Nem tudtam megszólalni. Az ajkaim kiszáradtak és csak bólogattam.
Dia intett, hogy kövessem őt, mert vissza kell menni a tárgyalóterembe. Így éppen mellette ültem le a bizottság előtt,  távol Sophie puha, simogató kezeitől. Szükségem lett volna rá, hogy most ott legyen... de nem engedték. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer attól kell félnem, hogy az Azkaban választ el minket. Sophie-t nem kellett volna ebbe belerángatni. Tudtam.
- Lassan a tanúvallomások végére érünk. Most pedig felszólítom Beatrix Flinttet, hogy fáradjon ki tanúvallomást tenni! - ahogy a tárgyalás vezetője megszólalt, nagyot nyeltem. Nem lepett meg, hogy Bea is előkerült, akárhonnan. A bilopáris személyisége kiszámíthatatlanná tette. Nagyjából bármit kinéztem belőle. Figyeltem, ahogy beszélt és letette az esküt.
- Ez baj... - fordultam hátra, hogy eltátogjam a szavakat Sophie felé. Bearól már tudott bőségesen, nem csak nekem köszönhetően.
- Khm... Jasper mindig nagyon rendes volt velem. Sokat beszélgettünk, megértettük egymást, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Sosem volt aggreszív, és biztos vagyok benne, hogy nem ölt embert. - Közölte félig-meddig magabiztosan, ám a szavai furcsán csengtek. Nem értettem, miért védett. Nem ismert eléggé, a felnőtt énem neki idegen volt.
- Tehát, akkor ha jól értem, akkor nem gondolná, hogy Mr. Flynn képes lenne embert ölni. Úgy gondolja, hogy ami az áldozattal történt, csupán baleset műve lehet? - érkezett a következő kérdés. Nem is tudom, olyan furcsa volt az egész. Nehezen tudtam elképzelni, hogy Beatrix Flint cél nélkül védene engem. Nem kedveltem és ez őt látszólag mindig is zavarta.
A tiltakozásra kicsit összerezzentem. Kihúztam magam és végig simítottam a mellényemen.
- Én...én úgy gondolom, hogy Jasper nem ölne meg senkit. - Aztán jött a folytatás: - Esetleg valaki más, aki még ott volt... - Na nem. Na nem! Sophie-t próbálta bemártani, nem tudtam elképzelni, hogy ez neki miért jó. Éreztem, hogy ökölbe szorul a kezem. Közben Diana leült és a másik protektor kelt fel.
- Miss Flint, elmondaná, milyen érzéseket táplál Mr. Flynn iránt? - kérdezte végül a férfi.

[ღ Keserű ártatlanság ღ]

ღ Keserű ártatlanság ღ

Jasper & Bea

(2003. július 7.)

Ruci

Gyűjtöm a gombokat,
a hajszálakat a szőnyegen.
Az ágy alatt én lakom,
sose volt másik szörnyeteg,
csak ÉN.

Utálom ez a helyet. Nyomott és sötét, és a lehető legmegalázóbb kialakítása van. Az ember ott ül középen, minden szem megvetően rászegeződik, hogy a lehető legkisebbnek érezhesse magát a világon, miközben mindenki más magasabbról bámul rá. A hideg is kiráz, mit érezhet most Jasper. Értem, hogy aki őrült az talán nem is baj, hogy odalent van, amíg ki nem mondják felette az ítéletet, de... Azért egy olyan ember, mint Jasper még meg se érdemli ezt a fajta bánásmódot. Mintha csak kiírtott volna egy egész fészeknyi kismadarat, vagy megölte volna az ovis csoportot, vagy bármi ami tényleg olyan, hogy te jó ég... De... de tényleg baleset volt az egész... És rajtam meg rajta meg Dián kívül aligha hitte ezt el bárki más a jelenlévők közül. Ami elkeserítő volt, hiszen csak rá kellett nézni. Nem is értem miért lehetett valaki így auror, miközben a tények és a valóság között nem is tudott egyensúlyt találni. Egyre jobban szorongatom a ruhám anyagát, és csak azt akarom, hogy ennek az egésznek a végére érjünk. Dia eddig tényleg egészen ügyesen kezdte meggyőzni a többi jelenlévőt, hogy itt semmi olyan... olyan rossz nem történik, és én őszintén remélem, hogy ezek után hazamegyünk és nekem nem kell pásztorórára az Azkabanba. Egyáltalán ott lehet ez? Megrázom a fejem, miközben valaki más jön be a terembe, aki nem is olyan ismeretlen számomra.
Az a lány... aki valahol... Spanyolországban volt egy ideig cserediák az egyetemen, és annyira nagyon faggatózott Jasperrel kapcsolatban. Furán bámulok rá, miközben értelen tekintettel nézek Jasperre. Aztán a neve valahogy kezdett összekapcsolódni azzal a lánnyal, akiről Jasper annyit mesélt. Meg hogy zaklatta már akkor is, amikor Averyvel jártak és hogy szerinte egy őrült bolond.
- Ez baj...  -  tátogja felém. A fejemben kezd is összeállni a kép, hogy miért érdekelte annyira Jasper azon az órán, és a homlokomra csapok, olyan hangosan, hogy mások is meghallják, és rosszallóan felém is bámul mindenki. Miért ilyen jó itt az akusztika. Zavartan megköszörülöm a torkom, és elvörösödve nézem a térdeimet inkább. Igen ez baj. Úgy tűnik nagyon nagy baj. csak azt nem tudom miért. Nem is nagyon tudok figyelni innentől kezdve, csupán csak félig jut el a tudatomig a beszélgetés, azonban engem is eltalál pár mondat.
-  Én...én úgy gondolom, hogy Jasper nem ölne meg senkit. Esetleg valaki más, aki még ott volt... - Igen, biztos, hogy nem Jasper ölte meg... Várjunk csak... Hirtelen lilabőrös leszek és csak kerek szemekkel bámulok hol Jasperre, hogy Diára. Mármint... Ugye nem rám célzol? Ugye hogy nem? Mert hát én... hogy öljek... bárkit is...Hirtelen úgy érzem, az előbb locsoltak nyakon hideg vízzel.
- Miss Flint, elmondaná, milyen érzéseket táplál Mr. Flynn iránt? - kérdezi a fickó, én meg lehunyom a szemem. Oké, ennél már csak nem lehet rosszabb.
- Kifejtené, hogy kire is gondol pontosan az iménti megjegyzésével? - szólal meg ismét, ha Beatrix válaszolt - Biztosan meri állítani, hogy valaki más áll a gyilkosság hátterében? - tette fel a kérdést megint a pasas.
- Ahogy azt el is mondta, iskolai barátok, mi több évfolyamtársak is voltak a Roxfortban. Mennyire is érezték magukat jól egymás társaságában? - faggatta tovább.

Tanúvallomás
2003. 07. 07.


outfit

Jasper & Sophie

A másik protektor lépett elém, és rögtön bele is csapott a lényegbe:
- Miss Flint, elmondaná, milyen érzéseket táplál Mr. Flynn iránt? - kérdezte, én meg meglepetten néztem rá. Hiszen beszéltem én már erről.
- Ha jól értem, amire céloz, akkor azt kell, hogy mondjam, csak barátok vagyunk. - válaszoltam hidegen. - Mindig az azok voltunk, és az utóbbi években keveset találkoztunk, én még mindig Jasper barátjának tartom magam.
Igen, ez így igaz. Ő volt az, akiért képes voltam visszatérni az ép elmémhez. Ő volt az, aki tudtán és akaratán kívül kihúzott az őrületből, ami a Roxforti csata után tért vissza. És még csak meg sem tudtam köszönni neki, mert mindig hátat fordított nekem.
- Mennyire is érezték magukat jól egymás társaságában a Roxfortban? - tette fel az újabb kérdést.
- Nem értem, mi köze ennek az ügyhöz... - motyogtam zavartan, de azért válaszoltam. - Még egyszer mondom, csak barátok voltunk.
- Kifejtené, hogy kire is gondol pontosan az iménti megjegyzésével? Biztosan meri állítani, hogy valaki más áll a gyilkosság hátterében? - faggatott tovább.
- Nem, dehogy, hiszen nem voltam ott. - ráztam a fejemet. - Én csak azt tudom biztosan, hogy Jasper nem ölne embert. Ha pedig ő nem öl embert, és valaki meghalt, és az Önök szerint nem baleset volt, akkor arra gondoltam, hogy esetleg más tette. Ennyi. Nem kell ezt túl kombinálni.
Egyáltalán nem tetszett nekem ez az ürge. Olyan dolgokról faggatózott, amikről nekem fogalmam sem lehetett, illetve aminek aztán semmilyen köze nincs az ügyhöz. Mégis mire akar kilyukadni ez a protektor?
-Tehát, úgy gondolja, hogy Sophie Vanheim, aki szintén a helyszínen tartózkodott Mr. Oakwood halálakor, nagyobb valószínűséggel ölte meg a varázslót, mint Jasper Flynn?
Milyen kérdés volt ez?
-Nem ismerem Sophie Vanheimet. Annyit tudok, hogy Jasper nem ölne embert. - mondtam el már sokadszorra.
-Rendben. - mondta a fickó, és intett a társának, hogy jegyzeteljen fel valamit. Közben az asztalához lépett, és elővett egy pergament, és még egyszer végigolvasott valamit, majd rám nézett.
-Miss Flint, igaz az, hogy Önt a Szent Mungó zárt osztályán kezelték több hónapon át?
-Igen - vallottam be, a fejemet lehajtva. Habár többször elmondtál ott, hogy ezt nem kell szégyellni, és ez ugyanolyan betegség, mint minden más, mégis mindenki szégyellte. Így nem lehetett munkát találni, mert instabilnak gondolták az embert, nem lehetett barátkozni, mert ha kiderült, rögtön senki nem akart megismerni. - De ennek semmi köze nincs a mostani ügyhöz. - mondtam halkan.
-Köszönöm, nincs több kérdésem. - ült le a protektor, én pedig visszaülhettem a helyemre. Vajon ezzel segítettem Jaspernek? Vagy mindent összekuszáltam csak. Fogalmam sem volt, most mi lesz.
-A tanúk meghallgatása véget ért. - mondta a bíró. - A záróbeszédek következnek.
És ekkor felállt a férfi, a protektor, aki másodszorra kérdezett ki. Mondott sok-sok bizonyítékot, ami arról szólt, hogy Jasper bűnös, hiába a sok-sok pozitív vélemény:
-De ezeket a véleményeket mind a családjától, a menyasszonyától és a barátaitől hallottuk. Közöttük egy olyan tanútól, aki köztudottan egy elmegyógyintézetben töltött el viszonylag hosszú időt. Kérdem én, hihetünk ezeknek a személyleírásoknak? Vagy inkább higgyünk a helyszínelő auroroknak, és a tényeknek. Jasoer Flynn gyilkos, és megérdemli a büntetést. Köszönöm.

[keserű ártatlanság]

keserű ártatlanság

2003. július 7.
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Dühösen bámultam Beatrixra. Mégis mi a francot forgat a fejében, hogy Sophie-t emlegeti? Semmilyen értelmes oka nem lehetett azt feltételezni, hogy ő is ott volt a helyszínen. Mi ő… valami elbaszott magánnyomozó? A düh persze kiszakadt belőlem és úgy éreztem, most azonnal fel kell kelnem és üvöltöznöm vele. Csak azért nem tettem, mert Dia megérintette a kezemet, hogy nyugodjak meg.
– Ha jól értem, amire céloz, akkor azt kell, hogy mondjam, csak barátok vagyunk. – Hidegre vette a hangját, de mostanában nem ment neki túl jól az érzései visszafogása… vagy úgy általában az érzések. Hol ilyen volt, hol olyan, mint valami őrült. – Mindig az azok voltunk, és az utóbbi években keveset találkoztunk, én még mindig Jasper barátjának tartom magam. – Ökölbe feszült a kezem. Tudta jól, hogy nem csak barátok voltunk. Szerettük egymást régen… és ő nem tudta elfogadni, hogy ez a dolog megváltozott közöttünk. Ezért volt féltékeny Sophie-ra is.
– Kifejtené, hogy kire is gondol pontosan az iménti megjegyzésével? Biztosan meri állítani, hogy valaki más áll a gyilkosság hátterében? – Folytatta aztán a kérdést a másik protektor.
– Nem, dehogy, hiszen nem voltam ott. – Rázta meg a fejét. – Én csak azt tudom biztosan, hogy Jasper nem ölne embert. Ha pedig ő nem öl embert, és valaki meghalt, és az Önök szerint nem baleset volt, akkor arra gondoltam, hogy esetleg más tette. Ennyi. Nem kell ezt túl kombinálni.
Legszívesebben azt üvöltöttem, hogy „de igenis megöltem.” Megöltem, még ha nem is direkt. Egy félresikerült varázslat volt, ami egész véletlenül a Vincent feje feletti, amúgy is instabil falszakaszt érte. Ezt elmondtam többször is, de mivel már régen történt, a pálcám vizsgálata nem tudott pontost választ adni, s a nyomok is kellően kihűltek a helyen.
– Tehát, úgy gondolja, hogy Sophie Vanheim, aki szintén a helyszínen tartózkodott Mr. Oakwood halálakor, nagyobb valószínűséggel ölte meg a varázslót, mint Jasper Flynn? – A kérdésre hirtelen köpnyi-nyelni nem tudtam. Ezt mégis honnan a fenéből gondolta. Hogy tehette fel ezt így? Semmilyen bizonyíték nem volt erre, ez csak spekuláció volt. Diára pillantottam, hogy csináljon már valamit.
– Ilyet nem is kérdezhetne… csinálj valamit! – Szóltam rá, így persze nem hallottam, hogy Bea mit mond. Túlságosan felbaszta az agyamat az a sok indulat. Ritkán szakadt ki belőlem, mert általában hideg voltam és merev, de most olyan talajra tévedtünk, amikor Sophie-t kellett védenem. Neki mégis mi köze lenne ehhez? Ő sosem bántana senkit. Elég elbaszott egy nyár lett ez… először engem, aztán őt próbálják meg belekeverni egy balesetbe.
–  Miss Flint, igaz az, hogy Önt a Szent Mungó zárt osztályán kezelték több hónapon át? – kérdezte tőle a protektor. Nem tudtam eldönteni, miféle változás ment végbe Beában, de a fejét lehajtotta.
– Igen – ahogy ezt kimondta, még a fejét is lehajtotta. – De ennek semmi köze nincs a mostani ügyhöz. – Folytatta halkan. A protektor persze nem kérdezett tőle többet. Arra akarta kihozni az egészet, hogy bár Bea szerint nem lehettem, vannak érzései irántam és még őrült is, ezért véd. Remek. Ebből sok jó nem sülhetett ki. A Wizengamot feje pedig kijelentette, hogy a védőbeszédek jönnek. Így Vincent családjának protektora szólalt fel először:
– De ezeket a véleményeket mind a családjától, a menyasszonyától és a barátaitől hallottuk. Közöttük egy olyan tanútól, aki köztudottan egy elmegyógyintézetben töltött el viszonylag hosszú időt. Kérdem én, hihetünk ezeknek a személyleírásoknak? Vagy inkább higgyünk a helyszínelő auroroknak, és a tényeknek. Jasoer Flynn gyilkos, és megérdemli a büntetést. Köszönöm.
Remek. Tudtam, hogy ebből sok jó nem sülhet ki. Amikor Dia állt fel, tudtam, hogy ennek jó vége nem lehet.
– Tisztelt Wizengamot! Felsorolhatunk ezer és ezer bizonyítékot, hogy bebizonyítsuk Jasper Flynn a helyszínen volt és elsült a pálcája. Azonban nem ez az, amit meg kell vizsgálnunk, hanem a történet hátterét. Itt nem rideg gyilkosságról van szó, és nem is az a kérdés, mi történt, hanem hogy hogyan és miért. Mr. Flynn gyerekkora óta szörnyű zaklatásnak volt kitéve. Mr. Oakwood gyermekkora óta zaklatta, csupán azért, mert a felesége, aki Jasper édesanyja kezelt, belehalt a szülésbe. Ezért miért is az elszenvedő lenne a bűnös? Hiszen gyerekként már megsebesítette Mr. Oakwood és ne feledjük, hogy ezt a sebet egy életen át viselte magán, miközben a hatóság semmilyen módon nem próbálta meg feltartóztatni a bántalmazót, annak ellenére sem, hogy Mrs. Flynn többször is jelezte a betöréseket és a fia ellen elkövetett testi sértést. – Mondta határozott, komoly hangon. – Meg lehet hurcolni egy tizenkilencéves fiút azért, mert besokalt ennyi év alatt? Így történt, még sem akarta megölni Mr. Oakwoodot, csak felvette vele a küzdelmet, mikor a férfi egy raktárba csalta, hogy megint bántalmazza. Önvédelem volt s mint tudjuk, Mr. Flynn jegyei egyértelműen bizonyítják, hogy párbajozásban nem volt kiemelkedő sosem. Nem csoda hát, hogy félre sikerült az egyik varázslata. De láthatják, ő csupán magát védte, hogy megmutassa Mr. Oakwoodnak, hogy többé nem tarthatja sakkban.[/color] – Rám pillantott. – Csak egy fiatal fiú ül Önök előtt a teremben, aki mindössze szerette volna végre normálisan élni az életét, feleségül venni a menyasszonyát, kiváló medimágussá válni, hogy új életeket segíthessen a világra. Kérem, ne vegyék el a jövőjét, csak azért, mert életében először szembe szállt azzal, aki gyerekkora óta zaklatta. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Wizengamot élén álló miniszteri helyettes szünetet rendelt el, míg megszületik a döntés, így mindannyian ki kellett, hogy vonuljunk a teremből. Tudtam, hogyha meglátom Beát, kiszakad belőlem minden, pedig most nagyon nem kellett volna üvöltenem vele.

[ღ Keserű ártatlanság ღ]

ღ Keserű ártatlanság ღ

Jasper & Bea

(2003. július 7.)

Ruci

Gyűjtöm a gombokat,
a hajszálakat a szőnyegen.
Az ágy alatt én lakom,
sose volt másik szörnyeteg,
csak ÉN.

A szívem egyre hevesebben dobog a fülemben, és már lassan azt sem hallom, hogy ki mit beszél. Elnyom a mérhetetlenül heved ütem minden kis zajt, minden beszédhangot, miközben idegesen gyűrön a ruhám a combomon az ujjaim közzé. Talán még a bőröm is sikerül megkarmolnom. Kezdem úgy érezni, hogy az egész virág megfordul körbe rajtam, nem is egyszer, hanem még jó párszor. Sokszor.
A protektor puhatolózva faggatni kezdi Beatrixet, hogy mi közük lehetett egymáshoz, és milyen kapcsolat álhatott egykor kettejük között. Ez enyhén zavarba ejtőnek tűnik, mintha csak valami napló kerülne a kezembe, amibe nem szabad beleolvasni. És nem is értem, hogy ez hogy kerülhet szóba egy ilyen helyzetben. Ahogy azt sem, hogy Beatrix mégis miért akarja hirtelen elhitetni mindenkivel, hogy én ölhettem meg... Senki sem ölt meg senkit. Ha nem történik meg az a baleset, lehet, hogy kettőnket találtak volna ott abban a kikötőbeli raktárban. Erre a gondolatra megint egyenesen elsápadok. Olyan, mintha Vincent még ezt is kitalálta volna, hogy kegyetlen tébolyával fogva tartson minket a halála után is, nehogy egyszer végre boldogok legyünk. Mert miért is lenne minden jó...miért.
– Tehát, úgy gondolja, hogy Sophie Vanheim, aki szintén a helyszínen tartózkodott Mr. Oakwood halálakor, nagyobb valószínűséggel ölte meg a varázslót, mint Jasper Flynn? - erre megint csak dobogni kezd a szívem erősen és fájdalmasan karcolgatva  a mellkasomat, szinte úgy érzem, hogy ki tudnám köhögni, de csak összeszorított ajkakkal és kétségbeesett tekintettel keresem Dia és Jasper tekintetét. Annyira jó lenne megfogni jasper kezét, ha ennem az egésznek vége lenne.
- Nem ismerem Sophie Vanheimet. Annyit tudok, hogy Jasper nem ölne embert - ismételi el Beatrix mindenkinek megint, habár egyszer tényleg találkoztuk, de az annyira nem is számít. Már akkor is túlságosan gyanakodóan érdeklődött Jasper iránt. Lehet nincs is Spanyolországban olyan szak ahova ő járt. Nem jó érzés rájönni arra, hogy teljesen becsaptak. De jó lenne meginni egy bögre tejeskávét. Olyan finom macisat. Lehunyom a szemem egy pillanatra, és próbálok normálisan lélegezni. A protektora nagyon ki akarta hozni az egész ügyből hogy a lány nem biztos, hogy teljesen normális, és ettől csak rosszabb érzéseim kezdenek lenni. Aztán már el is érkezünk a védőbeszédekhez, én pedig igyekszem megőrizni a normélis tudatállapotom, bár kezdem magam én is őrültnek érezni ettől a sok idegeskedéstől.
– De ezeket a véleményeket mind a családjától, a menyasszonyától és a barátaitől hallottuk. Közöttük egy olyan tanútól, aki köztudottan egy elmegyógyintézetben töltött el viszonylag hosszú időt. Kérdem én, hihetünk ezeknek a személyleírásoknak? Vagy inkább higgyünk a helyszínelő auroroknak, és a tényeknek. Jasoer Flynn gyilkos, és megérdemli a büntetést. Köszönöm.
Beleharapok a számba, talán olyan erősen, hogy kicsit vér is serkent belőle. Teljesen kikészülök idegileg, már értem, hogy a Büszkeség és balítéletben miért kiabálta az anyjuk állandóan, hogy jaaaaj az idegeim! Hát az idegeim, nekem is szinte visítítanak. Dia köre következik, és méltóságteljes hangon megszólal, és egy nagyon szép beszédet mond. Ha esküdtszerű lennék igen csak meg tudna engem is győzni, így meg hogy ismerem is az igazságot, még meg is ható. Sose lennék képes ilyen beszédet mondani ennyi ember előtt.
– Csak egy fiatal fiú ül Önök előtt a teremben, aki mindössze szerette volna végre normálisan élni az életét, feleségül venni a menyasszonyát, kiváló medimágussá válni, hogy új életeket segíthessen a világra. Kérem, ne vegyék el a jövőjét, csak azért, mert életében először szembe szállt azzal, aki gyerekkora óta zaklatta. Köszönöm, hogy meghallgattak.
A következő percekben kivonultunk a teremből, hogy a döntés megszülethessen. Én újfent csak Jasperbe kapaszkodom, miközben Dia magabiztos, megnyugtató jelenléte egy kicsit hatással van rám is. Nem igazán tudok most mit mondani, amúgy is kicsit még fáj a szám, a gyomrom megy össze van mákszemnyire zsugorodva. Jasper szülei is a közelben vannak, talán éppen elmentek hozni nekünk egy kávét vagy valami ilyesmit, amikor hirtelen valaki véletlenül hátba taszít, én meg egyenesen egy lány felé taszítódom, és az a lány persze, hogy Beatrix.
- Ö. Ó. Őőőő... Ne haragudj - motyogom, majd igyekszem visszamenni Jasper felé. Nem örülnék neki, ha mondjuk észre vennék egymást és még össze is vesznének, de így is biztos, hogy kiszúrták a másikat, amiért éppen bénáztam az előbb. Nem is tudom menniy idő telik el, amikor újra bemehetünk a terembe. Miután mindenki elfoglalta a helyét felemelkedik a helyéről a miniszteri helyettes, és ilyesztő, kifejezéstelen tekintetével végigmustrálja a helyiséget.
- Mindent mérlegelve, és alaposan megfontolva úgy döntöttünk, hogy Vincent Oakwood baleset által hunyt el, tehát Jasper Flynn nem bűnös, így szabadon távozhat - jelentette ki, és úgy éreztem hatalmas kő esik le a szívemről, és képes lennék sikítva zokogva Jasper nyakába ugrani, mindenki szeme láttára.

Tanúvallomás
2003. 07. 07.


outfit

Jasper & Sophie

Nem akarom, hogy Jaspert elítéljék. Ő nem rossz ember. Vajon mi történt azon a napon? És miért akarják bemártani Jaspert?
Ilyen gondolatok járnak a fejemben, ahogy várom az ítéletet. Habár azt mondták, a tanúvallomás után elmehetek, kíváncsi vagyok a döntésre. Végül is, rajtam is áll az ítélet.
Megfelelő dolgokat mondtam Jasper érdekében? Nem akartam bántani vagy fájdalmat okozni neki. Éppen eleget szenvedett már. És most olyan boldognak tűnt. Vagyis nem ebben a szent pillanatban, hanem úgy általában. Ezzel a lánnyal. Sophie-val. Úgy tűnt, ő is szereti Jaspert.
Oda se figyelek a záróbeszédekre, csak Jasperen, Sophie-n, na meg persze magamon gondolkodok. Vajon van még egy halvány esély is, hogy valaha újra barátok legyünk Jasperrel? Jó lenne tudni...
Egyszer csak felszólítanak minket, hogy vonuljunk ki a teremből, amíg döntést hoz a bíróság. Idegesen lépkedek kifelé, igyekszem az elsők között elhagyni a termet, hogy lássam Jaspert. Kénytelenek leszünk tisztázni, hogy akkor mi is a helyzet közöttünk. Meg kell hallgatnia, hiszen segítettem neki.
De végül nem Jaspert érem el, hanem Sophie-ba ütközöm bele. Kínos, nagyon kínos helyzet.
Egy pillanatig állunk ott, mint a szerencsétlenek, aztán ő bocsánatot kér, amiért nekem jött. Egy gombóc kezd növekedni a torkomban, hiszen, nekem kellene tőle bocsánatot kérnem. Ahogy fordul el tőlem, elkapom a karját, és visszafordítom.
-Nem, én kérek bocsánatot. Nem...nem kellett volna... ott az egyetemen.... - Miért van az, hogy a fejemben összeállnak a gondolatok, de amint ki kell mondanom, megkukulok. Semmi értelme nem volt annak, amit mondok. Közben látom, hogy Jasper megindul felénk, én meg még jobban összezavarodok.
-Szia! - köszönök neki végül. - Én... én nem akartam idejönni. Csak beidéztek... - Miért magyarázkodom? Tényleg nem akartam ebbe beleavatkozni, mégis itt vagyok. - Én... Remélem tudtam segíteni. - nézek Jasperre bizakodóan, hogy talán tényleg hálás nekem egy kicsit azért, mert jó dolgokat mondtam róla.
Szeretném, ha látná, hogy mellette vagyok, hogy még mindig fontos nekem, még azután is, hogy olyan csúnyán beszélt velem korábban. Hogy folyamatosan ellökött magától. Hogy kizárt az életéből.
-Biztosan felmentenek. - teszem még hozzá halkan.
És néhány perccel később meg is tudjuk: tényleg így történik. Jasper megmenekült. Nem fog börtönbe kerülni.

[keserű ártatlanság]

keserű ártatlanság

2003. július 7.
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Jó volt kicsit kimenni a teremből. Úgy éreztem megáll a levegő, hogy az izgatottságtól a gyomrom összerándul. Kellett, hogy odabújjak kicsit Sophie-hoz, miközben ő kislányosan kapaszkodott belém. Csak végig simítottam a tenyeremmel a hátán. Most mindennél jobban szükségem volt az illatára, az érintéseire.
– Végre… – sóhajtottam és kis puszit adtam a feje búbjára. A haja is olyan selymesen, simogatóan puha volt.
A lökdösődés sem zavart meg. Igazából éppen csak a szemem sarkából szúrtam ki Beát, de Sophie persze hozzászólt. Persze megakadályozni sem tudtam, mert akkorát taszítottak rajtunk, hogy elszakadtunk egymástól.
– Ö. Ó. Őőőő... Ne haragudj – motyogta. Nem, mintha bocsánatot kellett volna tőle kérni azok után, amit odabent tett. Megpróbálta tönkre tenni Sophie-t, ráadásul úgy, hogy fogalma sem volt, mi történt valójában. Nem akartam, hogy kettesben maradjon vele, így inkább megindultam feléjük, ha már Sophie-t sikerült félre lökni tőlem. Csak pár lépés volt, így simán elkaptam Bea válaszát.
– Nem, én kérek bocsánatot. Nem...nem kellett volna... ott az egyetemen.... – Még a hangján is hallatszott, hogy bármikor bekattanhat. Nem tudom, egyszerűen Bea már nem ugyanaz a lány volt. Sophie-ra pedig még veszélyesebb volt, hiszen megpróbálta bemártani a Wizengamot előtt.
– Bea… – pillantottam rá hűvösen, ahogy átkaroltam Sophie vékony vállait. Finoman éreztetni akartam neki, hogy húzzon már el, de persze nem mozdult, sőt, még rám is nézett, hogy szövegelni kezdjen.
– Szia! – köszönösére csak megforgattam a szemeimet. – Én... én nem akartam idejönni. Csak beidéztek... – magyarázkodott. „Csak beidézték,” nyilván ez volt az oka, hogy elkezdett szart kavarni egy halom ember szeme láttára. – Én... Remélem tudtam segíteni.
– Segíteni?! – csattantam fel. Persze Dia megrázta a fejét a háttérbe, jelezve, hogy ne most rontsam el az esélyeimet. Pedig most neki estem volna, de üvöltözés helyett halkan folytattam, már-már érelemmentesen, ami most rendkívül nehezen ment. – Azzal akartál segíteni, hogy belekevered Sophie-t az egészbe? Szánalmas vagy Bea és ha miattad baja esik, nem fogom visszafogni magam. – Kicsit rászorítottam Sophie vállára. Most ő volt a támaszom, miközben az idegességtől egészen megremegtem egy pillanatra.
– Biztosan felmentenek. – tette hozzá Bea, mintha ez még számított volna. Inkább csak fogtam Sophie-t és hátraarcot végva visszasétáltunk a terembe. Leültünk, majd felálltunk, várva az ítéletet, amit a Wizengamot mai ülésének vezetője olvasott fel.
– Mindent mérlegelve, és alaposan megfontolva úgy döntöttünk, hogy Vincent Oakwood baleset által hunyt el, tehát Jasper Flynn nem bűnös, így szabadon távozhat.
Hirtelen hatalmasat dobbant a szívem és mintha egy halom holmit pakoltam volna a vállaimról, jött a megkönnyebbülés is. Hirtelen a nyakamba ugrottak többen, a szüleim, Dia, aztán Sophie-ra pillantottam. Csak intettem neki a fejemmel, hogy na jöjjön oda, és ha így tett, magamhoz öleltem és a tincsei közé nyomtam az arcomat.
– Most már minden jó lesz… – súgtam a fülébe, aztán megindultunk kifelé a teremből.

[ღ Keserű ártatlanság ღ]

ღ Keserű ártatlanság ღ

Jasper & Bea

(2003. július 7.)

Ruci

Gyűjtöm a gombokat,
a hajszálakat a szőnyegen.
Az ágy alatt én lakom,
sose volt másik szörnyeteg,
csak ÉN.

Az egész helyzet abszolút bizarr volt, ahogy kint várakozunk, mintha valami Agatha Christie regénybe keveredtem volna, és ott ácsorgok Jasperbe kapaszkodva, miközben Bea magyaráz valamit,. Érzam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy ne kezdjek el a sok stressz miatt bőgni, szinte az ájuláshoz közeli állapotban kapaszkodom Jasper kezébe. A szívem is egyre csak azt a ritmust veri, hogy de hát de legyünk már túl rajta, én tényleg másra sem vágyok, csak erre, jobban várom azt  a pillanatot, hogy Jaspert felmentik, mint a karácsonyt.
Bea egyre furcsábban viselkedik, és olyan, mintha lassan kezdene teljesen összezavart lenni. Egyszerre rémisztő és egyszerre sajnálom szegény lányt olyan, mint akiminjdárt itt helyben valami fura rohamot kap, vagy legalább is teljesen szétesik. Egy kicist még rosszul esik, ahogy hazudozott nekem az egyetemen, de ahogy a tekintetébe nézek, nem utálatot érzek iránta, hanem egyszerűen csak sajnálom. Persze a jelenléte Jaspernek nem igazán tesz jót, látom az arcán, ahogy egyre mérgesebb és azt hiszem nehezen tudja megbocsájtani, hogy ezt az egész... egész mindent rám próbálta kenni. Ami amúgy megint csak rosszul esik.
- Segíteni?! Azzal akartál segíteni, hogy belekevered Sophie-t az egészbe? Szánalmas vagy Bea és ha miattad baja esik, nem fogom visszafogni magam magyarázta és éreztem, ahogy remegve mnegszorítja a vállam. Veszek egy nagy levegőt és a kezemmel az övére simítok. Nem eshetek itt pánikba összevissza, mikörzben Jasper is meg Bea is kezdenek teljesen szétcsúszni. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, hogy ezek után együtt mehetünk haza. Dia nagyon ügyes volt az előbb.
- Minden rendben lesz, Jasper . súgom felé, és lábujhegyre állva próbálom megpuszilni az arcát. Máshogy most nem tudom vigasztalni. Közben végre be is hívnak minket és ahogy kimondják, hogy értatlan, felpattanok és sikítva Jasper felé kezdek repülni. Olyan érzés ez, mint amikor egy hosszú idő után az ember kiér a sötét vízből a felszínre, és minden teher lekerül a válláról.
- VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ - visítom szerencsétlen fülébe, és csak az arcához nyomom az arcom, és puszilgatom. Annyira-de anynira boldog vagyok, hogy szinte a nyakába vetem magam, és ott is maradok. A szülei zavartan megköszörülik a torkukat, de most nem érdekeeeel semmi, csak az, hogy visszakapom a Jasperem és ő is a szabadságát és végre összeházasodhatunk és végre minden jó lesz.
– Most már minden jó lesz… – suttogja a fülembe, miközben megindultunk kifelé, és szinte kimondta az én gondolataimat is. Csak bólogatni van erőm, mert igazából már hótra könnyes a szemem, és csak haza akarok menni.
- Annyira szeretleeeek - suttogom a fülébe kissé szipogva, miközben nagy nehezen kiindulunk. Dia felé is integetek, és még ő mindig nagyon elegáns és olyan dívai. Persze ár mást se várok, hogy hazaérjünk, és remélem, hogy senki se fog olyan filmbeli drámai fordulattal közbeavatkozni.

Tanúvallomás
2003. 07. 07.


outfit

Jasper & Sophie

Örültem az ítéletnek, hiszen ezt akarta mindenki. Jasper ártatlan - a bíróság szerint is, szabad, nem kell börtönbe mennie. Boldog vagyok, de van egy kis keserű szájíz is mellette, mert Jasper nem értékelte, amit érte tettem. Ez piszkálta az önbecsülésemet, mert mégis csak azért jöttem ide, hogy neki segítsek, és még csak egy köszönömöt sem kaptam tőle.
Láttam, ahogy elindultak a kijárat felé, de muszáj volt beszélnem vele még egyszer. Csak egy köszönömöt szerettem volna kapni, semmi többet.
-Jasper, várj! - siettem utána. - Örülök, hogy jól végződött ez az egész dolog.
Ahogy megfordult, láttam rajta, hogy egyáltalán nem akar beszélni velem. Mérges volt, látni sem akart - ahogy mindig. Ettől megint, újra és újra megzavarodtam. Mit tehettem vele, hogy ennyire meggyűlölt. És mint mindig, most is könnyek szöktek a szemembe, amikor megláttam az elutasító pillantását.
-Én... - ...nem akarok semmit tőletek, mondtam volna, de a kezem rátapintott a varázspálcára, amit Jaspernek készítettem, és mindig magamnál hordtam. Talán most odaadhatnám neki. Talán akkor látná, hogy a jó szándék vezérelt.
Csak egy pillanatra néztem Sophie-ra, vajon emlékszik rám? Biztosan, nem volt olyan régen az a tanóra. Mit fog gondolni, amikor kiderül, hogy tényleg készítek pálcákat. És Jasper el fogja fogadni az ajándékot.
Nem akartam, hogy megbántson. Nem akartam, hogy megint rosszul jöjjek ki belőle. De talán ez volt az utolsó alkalmam rá, hogy odaadjam.
Elővettem a pálcát, és... olyan szerencsétlen pózban, hogy pont Sophie-ra mutatott. Teljesen félreértette mindenki: Jasper támadásnak vette, Sophie értetlenül nézett rám, a kiabálás, meg a feszült hangok pedig felkeltették a körülöttünk állók érdeklődését.
Többen is egy emberként vetették rám magukat, én pedig akaratlanul is elszórtam pár varázslatot - némán, ösztönösen.
Amikor kicsavarták a kezemből a pálcát, én csak vergődtem egy auror kezei között.
-Neee! - sírtam. - Ez csak ajándék. Ajándék Jaspernek.
Valahol mélyen megszólalt bennem egy hang: vissza fogsz kerülni a Mungóba. És most aztán tényleg senki nem fog látogatni. Egyedül leszel. ÖRÖKRE.
Zokogtam, vergődtem, sikítottam, próbáltam szabadulni. Nem vagyok őrült, nem vagyok őrült, nem vagyok őrült.
Végül valaki egy nyugtató átkot szórhatott rám, mert hirtelen elcsendesedett minden, furcsa álomképek tódultak be az agyamba, és már egyáltalán nem akartam szabadulni sehonnan. Itt akartam maradni, ebben a nyugodt, zavartalan környezetben.

[keserű ártatlanság]

keserű ártatlanság

2003. július 7.
Sophie

outfit
 
„- you are an angel
- and so is lucifer”

Megkönnyebbültem. Egyértelműen megkönnyebbültem, de a Bea iránti utálatom nem akart nyugodni. Még mindig nem hittem el, hogy egykor milyen jó barátok voltunk, ő pedig be akarta mocskolni a lányt, akit feleségül akarok venni. Hogy gondolta ezt…? Az a kapcsolat, ami vele volt kamaszként rendben volt, de nem lett belőle végül semmi. Évődés volt, amit a háború szelei félbe szakítottak.
– Annyira szeretleeeek – suttogta Sophie, ahogy magamhoz vontam és úgy öleltem, mintha ezer éve nem tehettem volna meg. Kicsit felemeltem és megforgattam, nem akartam, hogy újra így közénk álljon valami. Az esküvőnket nyárra terveztük, de az egész eltolódott és biztos voltam bennem, hogy legjobb esetben is csak ősz lesz belőle, de inkább tél vagy tavasz.
Végül letettem és átkarolva őt, magamhoz húztam, hogy meginduljunk kifelé. A szüleim és Dia már a tömeggel együtt kikeveredett amúgy is a teremből, így időszerű volt nekünk is távozni minél előbb. Talán a szüleimnél megebédelhetünk, amolyan ünneplésképpen, hogy ezen a szörnyűségen is túl vagyunk.
– Jasper, várj! – Csendült fel mögöttünk Bea hangja. – Örülök, hogy jól végződött ez az egész dolog.
 Nem, nem óhajtottam megvárni, így felé sem fordultam. Ha akart, tarthatta a tempót, de én már nem voltam hajlandó vele többet törődni. Amúgy meg simán beért, mert nem volt olyan nagy tömeg.  A válaszom sem volt több egy sóhajnál.
– Én… – kezdte. Valójában összeszedetlennek, zavartnak tűnt… semmi köze nem volt ahhoz a Beatrix Flinthez, akit én ismertem. Csak egy árnyék volt, ami az ő testét viselte magán, de másban nem hasonlított. Hogy jutottunk ide?
– Te! Te hagyj már békén minket! – Csattantam fel magamtól szokatlanul és megálltam, hogy rá nézzek végre. Csak a megvetést láthatta a szememben. – Mégis mit gondolsz magadról, hogy idejössz és Sophie-t mocskolod be?! – Emeltem meg a hangomat, de akkor megláttam, hogy egy pálcát vesz elő. Nem tudtam, mi történik. Hirtelen döntés volt, hogy Sophie elé léptem, hogy megvédjem őt a támadástól.
– Mit művelsz? Megőrültél? – kérdeztem ingerületen. A gyávaságomnak nyoma sem volt. Sophie egészen más fajta érzéseket hozott ki belőlem és persze Beától is képes voltam megvédeni, ahogy Vincenttől is megóvtam.
Hamarosan fekete ruhás aurorok jelentek meg. Többször felszólították Beát, hogy tegye le a pálcát, de láthatóan ez nem ment neki… vagy meg sem hallotta. Ketten lefogták és kicsavarták a kezéből a pálcát.
– Neee!– Zokogott fel. – Ez csak ajándék. Ajándék Jaspernek. – Valami ilyesmit magyarázott, de nem tudtam kivenni, mert máris rángatták el valahova. Csak szorosabban öleltem Sophie-t és megpróbáltam kirángatni ebből a helyzetből.
– Sajnálom… – dünnyögtem neki, ahogy kiverekedtük magunkat a szélesebb folyosórészre. A szüleim már ott vártak. Anyám pedig azonnal a nyakunkba borult és azt suttogta most már minden rendben lesz. Apám éppen csak hátba veregetett, majd szószerint elrángatott magukhoz, hogy magunk mögött hagyjuk végre az egész helyzetet. Így hát végre a Minisztériumon kívül, a friss, vidéki levegőn találtuk magunkat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!