Magnus D. Brown

MAGNUS D. BROWN

Alapok

jelszó ||"a lélekállatod Smith professzor"
nem || férfi
születési hely, idő || 1964. május. 20 London
kor ||39
vér || fél
munkahely || Auror / Szeptembertől Sötét Varázslatok Kivédése tanár Roxfort Boszorkány- és Varázs-lóképző Szakiskolában

A múlt

1998 január

Sötét van. Minden áldott nap erre kelek és erre ébredek idebenn. Sötétség és csend. Néha hallani egy-egy rab üvöltözését és kétségbeesett sikolyát, de gyorsan elhal, miután egy Dementor kezelésbe veszi. Unottan felültem a priccsemen és keserűen néztem magam elé. Semmilyen kedvem nem volt, csak úgy létezem, de minek? Kinézek a rácsos ablakon. A vas már szinte rozsdaette volt, rozoga, olyan nyomorult látványt nyújthatott, mint én magam. Lehet, könnyű szerrel széttörhetném az erőmmel, de minek? Nem lenne erőm a menekülésre, de nem is kellek én senkinek. A feleségemmel sokat veszekedtünk mostanában, aztán bezártak ide. Talán ő is azt hiszi, halálfaló vagyok. Nem, ő biztos nem. Több évnyi házasság után mindennek gondolhat, de gonosznak nem, tudja, hogy mennyire elkötelezett vagyok a parancsokság és a varázsló társadalom iránt. Ezért is veszekedtünk annyit. Hat éve vagyunk házasok. Az elején még jól ment minden, bár akkor is sokat dolgoztam, de ő ezt megértette, nem nyaggatott miatta. Minden nap kedvesen várt haza, meghallgatta a panaszaimat, átölelt és így aludtunk el. Tetszett neki, hogy edzek, hogy jól nézek ki, még egy ideig ő is eljárt futni, hogy imponáljon nekem. Jó évek voltak. Manapság pedig már kigyúrt mamlasz vagyok, az eszem az izmaimban hordom, miért nem a súlyzóimat vettem feleségül…ezt kapom. Talán ha nem lennék így kiszipolyozva el is engednék egy mosolyt, de nem érzek semmit…
A családja támogatott minket. Emlékszem milyen büszkék voltak a szülei hogy egy aurorral házasodik össze, büszke varázshasználó társadalom alap pillérei, mondták. Azóta persze csak tömik a fejét minden marhasággal. A szüleim már nem élnek, hogy segítsenek, pedig biztos ellátnának pár jó tanáccsal. Nem ismerhették meg Jent, még Voldemort első megjelenésekor vesztették életüket, így a nagyszüleim neveltek, amíg a Roxfort-ba nem kerültem. Ott aztán eldöntöttem, hogy megakadályozom a rosszfiúkat abban, hogy még több gyermeket árvává tegyenek, ezért is választottam az aurori szakmát. Ki gondolta volna annak idején, hogy az akkori álmom fogja majd okozni a jelenlegi házassági problémáimat.
Hogy mivel kezdődött a kapcsolatom romlása? Igen…a gyerek téma. Nagyon akart gyereket. Azóta, hogy keresztszülők lettünk, ő pedig annyira megszerette nővérének a srácait, hogy egyből elkezdett kérlelni, vállaljunk mi is egyet. Persze, ellenkeztem. Akkoriban feltörekvő céljaim voltak és biztos is voltam benne, hogy előléptetnek. Mindig is az auror parancsnok székére pályáztam és akkor nagy esélyem is lett volna rá. Jók voltak az eredményeim, jók voltak a visszhangok, biztattak is, a feleségemet kivéve. Nem értette meg. Nem értette meg, hogy emellett nem lett volna időm egy gyereket pesztrálni. Nem tudnék velük ott lenni, amikor szükségük lenne rá és ezt én nem akarom. Nem fogadta el az indokokat. Azóta kezdődött minden. Ennek már több éve, azóta persze megint felütötte a fejét a Nagyúr és a pribékje, aminek köszönhetően vérszemet kaptam és még jobban belevetettem magam a nyomozásba. Jen tudta, hogy Voldemort ölte meg annak idején a szüleimet, mégis rosszul fogadta a dolgot, hogy alig jártam haza. Dolgoztam, robotoltam, túl messzire is mentem nem egy alkalommal, úgy kapkodtam el a halálfalókat, mint más a megfázást. Mégis ide jutottam. Emlékszem napokkal ezelőtt még volt egy veszekedésem Jennel. Teherbe esett. Nagyon kiakadtam. Hogy történhetett? Hogy hozhatna világra egy gyermeket a jelenlegi helyzetre való tekintettel? Bármikor ránk törhette volna az ajtót egy őrült halálfaló. Sírt. Azt hitte örülni fogok. Hogy ez talán megmentheti a házasságunkat. Hm…lehet igaza van. Sokat töprengtem ezen mióta itt vagyok. Parancsoki rangra vágytam, azt hittem jó vagyok, azt hittem olyan jó eredményeket értem el az auroroknál, hogy a helyzetre való tekintettel előrébb vesznek a rangsorban, de ehelyett hátat fordítottak és bedugtak ide, mert meg mertem mondani a véleményem és az újságok kifordították az interjún elhangzottakat. Több évnyi kemény munka, túlórák és mit kapok? Egy megromlott házasságot, egy tönkrement életet és egy sötét patkánylyukat. Ahogy magam elé néztem, egyre jobban erősödött bennem a tudat és a keserűség. Rosszul döntöttem. Hm… talán van még remény? Az újrakezdésre? Kikerülök innen és mindent újrakezdek. Remek férje leszek Jennek és remek apja egy vagány kis srácnak, vagy lánynak teljesen mindegy, csak egészséges legyen. Igen, ezt fogom tenni. Teljesen fel is lelkesedtem. Ez lesz a remény, ami életben fog tartani ebben a patkányfészekben. Ki fogok jutni és mindent elölről kezdek. Fel is pattantam a priccsről és úgy néztem ki az ablakon, reménykedve. A hold is szebben világít ma, nem vagyok szentimentális, de érzem, hogy ő is támogat. Várj…valaki van mögöttem…Egy dementor állt a rácsom előtt…
- Óh, hogy az a… - sóhajtottam, majd minden elsötétült…

Napjainkban

Sötétség. Őrjöngés. Nem tudom kinyitni a szemem…Ameddig nyitva bírom tartani, szúró fájdalom, mint, aki napok óta nem aludt. Percek kellettek, mire végre ki bírtak nyitni és fel tudtam ülni a priccsemen. A szomszédban őrjöngés, de nem igen foglalkoztam vele, én még mindig kómás voltam a Dementor múltkori közbelépése miatt…minden homályos, mint, aki rendesen berúgott és most kezd józanodni. Még több perc elteltével végre fel tudtam nézni az ajtómra, ahol meglepetésemre, Jen ált egy babával a kezében.
- Jen! – kiáltottam fel odarohanva a cellaajtómhoz, bár nehezek voltak a lépteim és majd elhánytam magam, mikor odaértem, de nem érdekelt a dolog. A feleségem volt ott és a gyerekem.
- Mit keresel itt? – kérdeztem aggódva, ahogy hallottam, hogy a szomszéd ajtaja nyitódik és az őrjöngés még erősebbre, szinte sikítozássá változik.
- El kell mennetek innen Jen! – emeltem a hangon, bár az arc nem tűnt aggodalmasnak, bár a szemei ki vannak sírva.
- Elhagylak.
- Mi? Mi van Jen? Miről beszélsz? – néztem közben a szomszéd ajtajára, ahol egy Dementor éppen kifelé igyekezett a már megnyugtatott rab cellájából.
- Mindegy, majd otthon megbeszélünk mindent, kérlek várj meg. Most el kell menned, de várj meg! Mindent megoldunk! – kiáltottam, mert láttam, hogy a Dementor felénk fordítja a tekintetét és elindul.
- Jen! Meneküljetek! Jen! Hozzá ne merj nyúlni te szemét, mert esküszöm, kijutok innen KINYÍRLAK! HALLOD! – üvöltöttem, de már késő volt. Jen nem félt, a baba sem sírt, csak a feleségem szemei voltak kisírva és lemondó tekintettel bámultak rám még akkor is, amikor a Dementor már elkezdte a csókot.
- NEEEEEEEEE! – üvöltöttem, ahogy a torkomból kifért, ütöttem a cella ajtót, szinte már éreztem, ahogy vér folyik alá az ökleimből egyenesen az ujjaimra, bele egyenesen a sötétségbe.

Ekkor azonban felébredtem. Szinte kirobbantam az agyból, ahogy felültem kiáltozva, jajveszékelve. Csatak víz voltam, a felsőtestemről úgy folyt le az izzadság, mintha most léptem volna ki egy medencéből. Zihálva töröltem meg a homlokom és a szemeimet, majd az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő órára néztem. Hajnali kettő.
Már megint, szinte nem telik el nap, mikor nem ezzel az átkozott Aszkabani időszakról álmodok, bár mindig más a szereplő. Valamikor a szüleim, van, mikor az exfeleségem, de van, mikor a gyermekem. Miután megnyugodtam, kikelek az ágyamból és ki sétálok egy pohár vízért. Nem igen értem, a főnökömről miért nem tudok ilyet álmodni, azt még élvezném is. Nem gond, felöltözök és kimegyek futni egyet, az mindig jót tesz. Ebben az átkozott iskolában, ha más nem is, a park szép ilyenkor, igazán kellemes ott edzeni.
Miközben a falat támasztom már a vízzel a kezemmel, az álmon rágódom. Azt még megértem, hogy kísért az Aszkaban, de nem értem, hogy a szemét feleségemmel miért álmodom újra meg újra, holott többször reméltem, hogy elkapja őt egy dementor, az álmomban mégis féltem…olyan, mintha a múltba térnék vissza újra meg újra.
Pedig sosem felejtem el azt a napot. Tisztázták a nevem a parancsokságon, a háború véget ért, míg én benn csücsültem az Aszkabanban. Pedig a fronton lett volna a helyem és ezt az aurorparancsnok is tudta, jó voltam, ha nem a legjobb. Ehelyett egy sosem múló sebet szereztem oda benn a patkányfészekben ártatlanul.
Azonban túléltem és épeszű maradtam, a célom pedig, hogy új életet kezdek, beválni látszott. Nem is tudtam eldönteni sokáig, hogy a játékboltban milyen macit vegyek, nehogy azt higgye Jen, hogy inkább húzódom valamelyik nemhez, ha kéket veszek azt hinné fiúra vágyom. Úgy döntöttem, zöldet veszek, abból nem lehet félreértés. Felmarkoltam még egy csokor virágot is, meg egy bonbont. Első hazaérkezésem volt, oda akartam tenni magam. Soha nem gondoltam volna, hogy mikor megérkezem, talán ki se kellett volna jönnöm az Aszkabanból.
Ott álltam az ajtóban a macival, a virágcsokorral és a bonbonnal a kezemben, mikor egy idegen férfi ajtót nyitott. Azt mondta, Helló, Carl vagyok. Carl… Baszott Carl, mintha full normális és hétköznapi lenne a csajod exférjének, aki most szabadult az Aszkabanból úgy köszönni, hogy hello, Carl vagyok. Legalább rökönyödött volna meg, vagy valami. A többit gondolom el tudjátok képzelni. Míg én benn rohadtam a Dementorok segglyukában, addig a feleségem összeköltözött a házunkban a szeretőjével. A cuccaimat a konditermemben pakolta össze, várva, mikor patkolok el és dobhatja ki végül. Mosolyogtam, ahogy a szekrény előtt álltam, felöltözve, készen a futásra, arra, hogy kiadjam magamból a mérgemet. Hogy mi lett a közös babánkkal? Semmi…nem tőlem volt. Jen már akkor összejárt Mr Hello Carl vagyokkal, mikor én hajtottam a jobb élet reményéért. Ki tudja, mi lehet velük azóta? Nem beszéltünk, mióta aláírtuk a válási papírokat. Nem, mintha bánnám, csak nem értem, miért álmodok még mindig róla. Rengeteg fájdalmat okozott…volt aztán minden. Öngyilkossági kísérlet, túlkapások, alkoholizmus bármibe belekapaszkodtam, ami egy kicsit is javított a kedélyállapotomon. Hogy, miért kelek fel azóta is nap mint nap? Mi értelme ezek után az életnek? Miután mindent elvettek tőlem, amiért megdolgoztam? Két kezem munkáját? Nem tudom, de próbálok rájönni. Kemény fából faragtak, de azóta sem találom a válaszokat. Rengeteg alkalommal álltam a tükör előtt pálcával a fejemhez szegezve, total részegen, de mindig győzött az élni akarás..vagy talán gyáva voltam. Nem tudom.
Azon elmélkedtem még a park körüli 5. lefutott köröm után is. Mit keresek én ebben az iskolában? Gyerekek vesznek körbe, ami mindig azt juttatja eszembe, nekem is volt egy, még ha nem is sokáig. De igazából még hálás is lehetnék, mert ez tartott életben az Aszkabanban. Meg aztán, nem is olyan rossz gyerekek ezek sem… Van bennük potenciál. A kollégák sem olyan rémesek. Campbell idegesítő néha, de Smith jó arc. Digby pedig…megráztam a fejem végül és arcon csapkodtam magam, úgy indultam tovább a 6. köröm megkezdve. Nem kell újabb nő…nem kell még egy csalódás, nem akarok magamnak újabb fájdalmat. Ha már fájdalom…ma pont lesz órám a gyerekekkel…helyes…vigyorodtam el kajánul, ahogy eszembe jutott, vajon elbírnak-e egy Ghoullal.

Jellem

Magnus szigorú, türelmetlen és mogorva alak. Az edzéseknek él és minden fronton próbálja képezni magát. Teljesen munkájába menekült, mióta elhagyta felesége, nincs nagyon senkije és ez jól is van így számára. Szabadnapjain alkoholba folytja keserűségét és bánatát, az Azkaban olykor kísérti, ezért nem is igen szeret azokról az időkről beszélni, habár gyakran téma volt a sajtóban még azután is, miután kiderült, ártatlanul zárták be. Következetes, maximalista, a feladás szót nem ismeri és mindezt elvárja a környezetétől is. A magánéletben pedáns, rendben tartja maga körül a dolgait, de nem azért mert alapból ilyen ember, hanem a körülmények tették azzá. Amolyan mellékcselekvés lett, olyannyira szörnyűnek találta a börtöncelláját, hogy azóta mindent megtesz, hogy semmi se hasonlítson arra a helyre. Külsejére általában ad, már akkor is így volt, mikor exfeleségével élt együtt, tehát igen csak hiú és büszke kinézetére.

Apróságok

mindig || Whisky, edzés, nyomozás, futás, kávé, fogyókúrás ételek
soha || Gyerekek, zsíros ételek, édesség, bulik, tanítás, Roxfort, főnöke, exfelesége, Carl, kevés edzés, Campbell professzor
hobbik || Edzés, komoly zene hallgatás, futás, relax
merengő || Legrosszabb: Aszkaban, Legjobb: esküvője
mumus || Dementor közeledése
Edevis tükre || Magát látja benne a családjával, szüleivel, exfeleségével és gyerekével a kezében
százfűlé-főzet || Dohos penész illatú, ízre keserű
Amortentia || záptojás
titkok || Órákig kínzott egy tolvajt, hogy árulja el egy halálfaló hollétét
azt beszélik, hogy... || Alkoholista, megölt már több halálfalót, amit végül eltusoltak, Voldemort Nagyúr csatlósa volt, megőrült az Azkabanban.

A család

apa || Johnson D. Brown – elhunyt, félvér
anya || Lisa D. Brown – elhunyt, félvér
testvérek || -
gyermekek || -
állatok ||Rock a bagoly

Családtörténet ||

Exfeleségemről nem sokat tudok azóta, hogy elváltak, annak gyerekéről pedig pláne. Szüleim rég meghaltak, mint ahogy már nagyszüleim is, akik felneveltek. Édesapám hozzám hasonlóan auror volt, míg édesanyám a minisztériumban dolgozott, talán ezért lettek céltáblák mindketten Voldemort halálfalói számára. Nagyszüleim muglik voltak, habár tudtak a varázsvilágról, készültek is a napra, hogy majd levelet kapok a Roxfortból. Nagyapám egyszerű postás volt, így nagyon megörült, mikor ő hozhatta haza az iskolának a meghívóját, főleg, hogy egy bagoly hozta neki és adta a kezébe. Nagyanyja varázshasználó volt, ő a maga idejében házvezető nő volt aranyvérű családoknál, később félvéreknél, de dolgozott bölcsödékben és a Mungóban is ápolóként. Mindig is szerették, ha az iskoláról beszélek nekik, elvarázsolták őket ezek a dolgok és mintha Nagyapám kicsit bánta volna, hogy nem lehetett teljesen ennek a része. Az idős kor végzett velük még évekkel ezelőtt, álmukban haltak meg, egy éjszaka alatt, úgy döntöttek szerencsére, együtt mennek a mennyországba, ekkor én már aurorgyakornok voltam, de nem volt egyszerű feldolgozni. Akkoriban nagybátyámmal, édesanyám testvére tartotta bennem a lelket, ő is a minisztérium embere volt, bár mivel látta, megvagyok egyedül, ritkán látogatott meg és akkor mindig kisegített egy kis pénzzel. Egyéb rokonságról nem tudok, nem is keresem őket, el vagyok egyedül.

Külsőségek

magasság || 196 cm
testalkat || Izmos, kétajtós szekrény
szemszín ||barna
hajszín ||sötétbarna, de nem hagyom megnőni
kinézet ||
Hatalmas 197 cm magas, gyakori edzések miatt két ajtós szekrény, megjelenése mogorva és komor, ha mosolyog, legtöbbször cinizmus mellé szánja vagy egy rosszindulatú megjegyzés mellékterméke. Fejét általában nullásra nyírja, a szakállt azért szokta meghagyni, mert felesége szerette.

Tudás és karrier
pálca típusa || 13 hüvelyk, Kökény, Sárkányszívizomhúr mag
végzettség ||
Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulója volt a Griffendél házban, majd
aztán a Griffendél Godrik akadémián fejezte be tanulmányait, miután sikeres aurori vizsgát tett.
foglalkozás || Auror / Szeptembertől Sötét Varázslatok Kivédése tanár Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában
iskola || - Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
szak || - Griffendél Godrik akadémia - Általános Auror szak
varázslói ismeretek ||

Jól bánik pálcájával, igazából az aurori képzésének hála sok varázslatot, átkot tud, aminek munkája során vette hasznát, s mivel most tanításra adta fejét, újra fel kellett elevenítenie tudását. A bájitaltan és a misztikus lények ismerete sem idegen számára, előbbi az italhasználat miatt, amit bevetések alatt használt, míg a lények ismerete sem hátrányos egy auror számára.

Egyéb

avialany ||Dwayne Rock Johnson