ADELAIDE TAMARA DEAVYN
Alapokjelszó ||Tiszta bagyoltoll minden
nem ||nő
születési hely, idő ||Bath, 1984.08.17.
kor ||19
vér ||félvér
munkahely || Maggie Mágikus Kalapkölteményei
A múltElégedetten néztem tükörbe. Mint minden reggel, most is felszegtem a fejem, jó magasra. Nehogy bárki is mögém lásson. Hogy megtudja az igazságot. Senkinek semmi köze nem volt hozzá. Hozzám. Avagy ahhoz a szerencsétlenséghez, amit az életemnek nevezhettem.
- Adelaide, gyere csak ide Kislányom.... - szólt rám anyám aggódó tekintettel, majd végigsimított egyre jobban kivehető bordáimon.
- Keveset eszel... nagyon keveset... - rázta meg a fejét szomorúan.
- Valahogy majd... megoldjuk ezt. Beszélek apáddal... Csak tarts ki, kicsi Csillag! - mondta törődőn, de erőtlenül. Tudtam, hogy mindent meg akar adni nekem, de a vacsoránál megint csak egy fél szelet kenyér jutott kettőnknek. Apám bezzeg... ő jól mulatott. Ez kétségtelen volt. Már öt évesen sem volt semmi kétségem afelől, hogy hová ment el a családunk összes pénze.
Bár papíron nagyon is előkelő, gazdag család voltunk, apám oldalán ráadásul aranyvérű felmenőkkel, a valóság ennél sokkal, de sokkal kiábrándítóbb volt. Ha anyámnak nem lett volna varázsereje, akkor úgy nyomorogtunk volna, mint a legszegényebb muglik. Így sem álltunk távol tőlük, mindössze annyival volt jobb a helyzet, hogy nem fagyoskodtunk télen, hisz a kandallóba mágikus tűzzel könnyű volt begyújtani. Ahogy teltek az évek, egyre rosszabb lett a helyzet. Anyám szinte már nem volt önmaga, egy alkoholista, szerencsejátékfüggő férj mellett rám sem volt sok energiája. Alig vártam a roxforti meghívót, hogy kiutat nyújtson ebből a szánalmas életből. Amikor az egyetlen dolog, amivel kompenzálhattuk a nyomorunkat, a drága ruháink voltak. Ugyan már számtalanszor kilyukadtak a cipőink, és nem volt pénzünk újat venni, anyám varázslattal mindig meg tudta javítani őket, így volt lehetőségünk megjelenni az előkelőbb körök estélyein, aminek azért örültem, mert így végre jól lakhattam.
Kicsi koromtól kezdve kerültem az érintkezést az idegenekkel. Nem barátkoztam. Nem akartam, hogy áthívjanak magukhoz játszani a korombeliek, mert akkor vissza kellett volna hívnunk őket, és kiderült volna, mennyire szegényesen is élünk valójában.
Elképesztő ambivalencia volt ez... kívülről egy gyönyörű parókiában éltünk, ami belül foszladozó, elhanyagolt porfészek volt csupán. Anyámnak egy idő után már elfogyott az ereje, hogy fenntartsa a látszatot. Senkit nem hívott vendégül ő sem. Kiskoromtól kezdve éreztem, hogy mások azt hiszik, lenézzük őket, ezért vagyunk ilyen zárkózottak.
Emlékszem, az első roxforti lakoma olyan volt számomra, mint valami megváltás. Végre biztonságban érezhettem magam. Annyit ehettem, amennyit csak szerettem volna, még a gyomrom is megfájdult az első hetekben. Annyira nem akartam elhinni, hogy ez mostantól minden nap elérhető lesz számomra, hogy minden étkezésnél addig ettem, amíg már-már rosszul nem lettem.
A meleg, otthonos klubhelyiség és hálóterem vált az otthonommá, csak a kötelező szünetekre mentem haza, és alig vártam, hogy újra kezdődjön a tanév.
Az első évben még megmaradt a távolságtartásom, aztán már nyitottam kicsit, és lett egy legjobb barátnőm, Hailey. Vele a mai napig szoros kapcsolatban állok, akkor is, ha ő Hertfordshire-be ment, egyetemre, én pedig Bathba. Hailey varázstalan származású volt, de ez engem cseppet sem érdekelt. Viszont emiatt rengetegszer voltam tanúja annak, hogyan zaklatták őt az aranyvérű mardekárosok, aztán maga Alecto és Amycus Carrow. Amikor jelen voltam, mindig kiálltam érte, és megvédtem, ezért egy idő után vérárulónak tartottak, ami miatt félteni kezdtem anyámat. Addig úgy gondoltam, apám mellett biztonságban van, hiszen ő - mint anyámtól megtudtam - néha kártyázott a Sötét Nagyúr egyes híveivel is.... nem akartam, hogy anyámnak miattam esetleg rosszabb legyen a reputációja, de képtelen voltam elviselni Hailey szenvedését, így a vége mindig az lett, hogy ha sértegették, vagy kínozták, akkor közös erővel szembeszegültünk, és utána együtt szenvedtük el a büntetést is. A jobb csuklómon azóta is meglátszanak a kínzó penna jelei.
Hailey volt mellettem akkor is, amikor egyszer csak váratlan gyászhír érkezett hozzám a reggeliző asztalhoz... Apám meghalt. Akkoriban nem én voltam az egyetlen, aki ilyen levelet kapott... javában tombolt Voldemort rémuralma, éreztük, hogy veszélyben a szeretteink élete. Nagy volt a feszültség a kastély falai között, semmi nem volt olyan, mint régen, de én mégis sokkal jobban éreztem magam itt, még így is, mint otthon. Apámmal nem a halálfalók végeztek. Agyérgörcsben halt meg. Az igazgató megengedte, hogy még a tanév vége előtt pár héttel hazamehessek eltemetni apámat, így nem voltam jelen a roxforti csatában. A szertartás igen visszafogott volt, csak pár közeli rokon vett rajta részt, és a hátsó kertrészben temettük el, nem akartuk nagy dobra verni, nehogy esetleg még a halálfalók fülébe jusson, nem tudhattuk, hogyan reagáltak volna, ha kiderül, hogy meghalt. Talán még olyan adósságot jöttek volna behajtani, amiről nem is tudtunk... vagy csak kedvük szottyant volna megkínozni egykori cimborájuk feleségét és leányát... Náluk sosem lehetett tudni.
Otthon anyám elmondta, amit különben sejtettem, hogy egyértelműen az alkohol okozta apám korai halálát. Már akkor felvázolta a tervét, hogy újra fog házasodni. Minden egyes porcikám tiltakozott ennek még a gondolata ellen is, de nem tehettem semmit. Leültem hát a zongorához, az előkelő életünk kirakatát jelentő dísztárgyak közül az egyetlenhez, melyben kedvemet leltem. Amikor zongoráztam, a hangok kisimították megfáradt idegeimet. A hangok elrepítettek olyan messzire, amennyire csak lehetett. Ujjaim pergése a billentyűkön csökkentette belső feszültségemet. Ilyenkor voltam egyedül boldog otthon.
Természetesen anyám kivárta az előírt egy évet, ahogy az előkelő körökben szokás, és csak utána vetette bele a hálóját a halak közé. Elég hamar horogra is akadt egy, Mr. Griffith, aki nem olyan előkelő felmenőkkel rendelkezett, mint apám, ám - legalábbis ahogy anyámnak előadta - nagyon gazdag volt. Anyám szerintem igen elhamarkodottan és naivan menekült ebbe a házasságba, amely nem szólt semmi másról, csak a pénzről. Emlékszem milyen borzalmas volt a nyári szünetben végig hallgatni fájdalmas nyögéseit, ahogy a hálószobában elszenvedte mostoha apám társaságát. Csak tizenöt voltam, mikor megfogadtam magamnak, hogy nem leszek olyan tehetetlen, mint ő. Lesz szakma a kezemben, amire támaszkodhatok, és amiből megélhetek. Nem fogom hagyni, hogy a férfiak kénye kedvének legyek kiszolgáltatva. Nem hagyom, hogy attól függjön, van e mit ennem, vagy van e tető a fejem fölött, hogy férjnél vagyok, vagy sem. Így is lett. Nagynéném, Mandragora ekkor már hosszú évek óta sikeresen vitte vállalkozását, s én az utolsó roxfortos évem előtti nyáron felkerestem őt.
- Maggie néni... kérhetnék tőled egy hatalmas szívességet? - pislogtam rá könyörgően.
- Persze Adám, mondd csak, ne kertelj! - nézett rám komoly arccal. Egyedül ő szólított így, már kiskorom óta.
- Szeretnék tanítványnak jelentkezni hozzád, ki szeretném tanulni a kalaptervezés és készítés mesterségét, hogy aztán a nyomdokaidba léphessek - mondtam el őszintén a tervemet, ami úgy láttam, egyből megtetszett Maggie néninek.
- Mmm, ez nagyon jó ötlet drágám! De édesanyáddal is megbeszélted? - kérdezett rá a lényegre rögtön.
- Őszintén szólva még nem... és azt reméltem, majd segítesz nekem ebben... Ő borzasztóan régimódi, szerinte az egyetlen dolgom, hogy jó férjet fogjak, de én nem akarom az ő példáját követni. Kérlek beszélj vele... nekem úgysem menne - mondtam lehajtott fejjel, mire Maggie néni gyengéden megemelte az államat ujjával.
- Rendben. Beszélek vele, és ha áldását adja, akkor máris kezdhetsz. Eléggé el vagyok havazva mostanában, jól jönne a segítség - mondta nagynéném. Szerencsére neki különösen jó érzéke volt ahhoz, hogyan kell rávenni az embereket olyasmikre, amiket nem akartak, és ezt is sikeresen átvitte anyámon. Mindennek már három éve. Amikor végeztem a Roxfortban, óriási megnyugvást jelentett számomra, hogy lesz hová mennem. Lesz miből élnem. És hogy mindez nem függ majd Griffith kegyelmétől, aki az utóbbi időben úgy tűnt, apám kísérteties hasonmásává vált. Vagyona egyre megcsappant, rossz üzleti döntései és kicsapongó életmódja miatt lassan neki sem maradt semmije. Látszat emberré vált, anyámmal együtt, akinek idegrendszere ezt a második csalódást már nem igen bírta el. Ritkán mentem látogatni, és akkor is csak nagyon muszájból. Elkeserített és dühített, hogy megint cérnavékonnyá fogyott, hogy ruhái ismét kopottak, elnyűttek voltak, és csak Maggie néni jóindulatán múlt, hogy volt mit ennie. Megfogadtam magamnak, hogyha egyszer majd megtehetem, akkor én fogom támogatni. Egyelőre azonban még nem tartottam itt. A fizetésem igen szép volt ahhoz képest, hogy még csak tanuló voltam, de arra nem futotta, hogy anyámat is támogatni tudjam. Bathban béreltem magamnak egy szobát, és minden egyes napon fegyelmezetten tettem a dolgom. Nap, nap után. Nem tehetősen, de szabadon. Büszkén, és nem tehetetlenül. Az az egyetlen, amit sosem bírnék elviselni. A kalapok pedig nem várt örömöt, színt hoztak az életembe. Meglepetésemre igazán jól működött a fantáziám, sikerült egyedi ötletekkel meglepnem Maggie nénit, aki nagyon jól bánt velem. Én pedig azon voltam, hogy megháláljam a bizalmát. Hálás voltam azért a kivételes lehetőségért, amit kaptam tőle. Néha ugyan a szeszély váratlan akcióitól majdnem kihullott az összes hajam, volt, hogy szó szerint is..., de ezt leszámítva nagyon elégedett és boldog voltam. Élveztem, hogy a magam ura vagyok, és a jómód, elegancia jelképét adhatom másoknak, ami régen csak látszat volt a számomra. Most viszont már ez a valóságom.
JellemAdelaide erős, céltudatos fiatal nő. Mindig is magányos típus volt, csak keveseket engedett közel magához, érthető módon mindig nagyon megválogatta, hogy kinek, mit árul el magáról, hisz szégyellte otthoni körülményeit. A Roxfortban sikerült feloldódnia, ott valódi otthonra talált. Szorgalmas, szívós természet, így elég ügyesen helyt állt az iskolában, és most Maggie néni tanoncaként is. Művészlélek, akit legjobban a kalapok tervezése és a zongorázás tölt fel. Emellett nem is olyan mélyen ott lappang benne egy igazi oroszlán, aki nem tűrheti az igazságtalanságot, és ezt többször is bizonyította tettekben, amikor megvédte Haileyt.
Nehezen engedi el magát, nem egy szórakozós fajta, és a legkevésbé kedveli az üres csevegéseket ismeretlenekkel. Ezutóbbi tulajdonságán tudatosan igyekszik fejleszteni, hisz a szalonban azért jól jön, ha apró semmiségekről is el tud beszélgetni a vásárlókkal.
Apróságok
mindig || Kalapok, zongora, Maggie néni, Hailey, Roxfort
soha || Szegénység, éhezés, elnyűtt ruhák, kényszerházasság, halálfalók
hobbik || Zongorázik, vagy Haileynek ír levelet
merengő || A legjobb az első roxforti lakoma, a legrosszabb, amikor rájött, hogy anyja újra nélkülözik
mumus || Önmagát látja szakadt ruhában, csontsoványan
Edevis tükre || Anyját látja elégedetten, tetterősen ragyogva
százfűlé-főzet || Oliva ízű és színű
Amortentia || Drága parfüm illata keveredik meleg kenyérével
titkok || Egész gyerekkorában titkolta, hogy mennyire nyomorog. Ezt azóta sem tudja róla senki, néhány közlei barátot leszámítva.
azt beszélik, hogy... || Beképzelt, és fent hordja az orrát.
A család
apa || Thomas Adamson, elhunyt 51 évesen, aranyvérű, szívből utálta az apját. Amint nagykorú lett elhagyta a nevét, és édesanyja lánykori vezetéknevét vette fel.
anya || Simonetta Griffith (születési nevèn Deavyn), 52, félvér, nincsenek jóban, de a szíve mélyén szereti az anyját. Viszont soha nem akarna olyanná válni, mint ő.
mostohaapa ||Edward Griffith, félvér, 60, rühelli és megveti a mostoha apját
testvérek || -
gyermekek || -
állatok ||-
Családtörténet ||
A Deavyn család szegény kereskedőcsalád volt, Simonetta mindössze kivételes szépségének köszönhette, hogy Thomas szemet vetett rá. Az Adamson família jónevű aranyvérű család volt, így borzasztó dühösek lettek Thomas meggondolatlan döntése miatt. Eleinte majdnem kitagadták, majd pár év múlva a vérvonal biztosítása végett újra szóba álltak velük, de mindig is hideg ellenségességgel tekintettek rájuk.
Simonetta szülei azt hitték, a lányuk megfogta Merlin lábát azzal, hogy hozzáment feleségül. Csak pár évvel később jöttek rá, mekkorát tévedtek, amikor látogatóba mentek lányukhoz, hogy megnézzék kis unokájukat, és döbbenten észlelték, hogy a lányuk mennyire le van fogyva, és hogy egy rendes vacsorával sem tudják őket megkínálni. Ám ekkor más késő volt bármit is tenni. A felkapaszkodás tehát nem úgy sült el, mint tervezték. Nővérével, Mandragorával ellentétben Simonettának nem volt olyan szívós természete, hogy feltalálja magát ebben a helyzetben, csak elszenvedője maradt a sajnálatos körülményeknek. Második férjétől várta a megmentést, ám ez alkalommal is mellényúlt, és néhány nyugodt év után csaknem ugyanolyan keserves helyzetbe került, mint első házassága alatt.
Külsőségek
magasság || 170 cm
testalkat || Vékony
szemszín || Zöldesbarna
hajszín || Rézvörös
kinézet || Elegáns, kecses nő benyomását kelti. Távolságtartó természete meglátszik a testtartásán is. Állát felszegi, tartása egyenes, feszes. Öltözködésére nagyon ad, mindig tiszta, jó minőségű ruhákat visel, és természetesen Maggie kalapot. Haját minden nap gondosan besüti, olyan szinte sosem fordul elő, hogy ne makulátlan külsővel jelenjen meg.
Tudás és karrier
pálca típusa || 12 hüvelyk, tölgyfa, magja főnixtoll
végzettség || Roxfort
varázslói ismeretek ||
Agilis és szorgalmas boszorkányként nagyon jó jegyeket szerzett. Kivételesen jól ment neki az átváltoztatástan és a SVK. Előbbinek remek hasznát veszi a kalapkészítésben. Egész ügyes a háztartási bűbájokban, mivel elég korán meg kellett tanulnia gondoskodnia önmagáról. A jóslástanhoz is van némi érzéke, szórakozásból szokott jósolni néha Haileynek, és legnagyobb meglepetésére néha be is jön, amiket lát.
RAVASZ jegyek:
* Átváltoztatástan K
* Bájitaltan V
* Bűbájtan K
* Sötét varázslatok kivédése K
* Gyógynövénytan K
* Mágiatörténet V
* Jóslástan K
foglalkozás || Kalaptervezőnek tanul
Egyéb
avialany ||Charlotte Spencer