|
|
« Dátum: 2024. 11. 24. - 20:28:40 » |
+1
|
OLIVER RAGNOK DEALGOIR
Adamante notare. Alapokjelszó || Tiszta bagyoltoll minden nem ||férfi születési hely, idő || Armagh, Észak-Írország; 1980. 09. 13. kor || 25 vér || félvér munkahely || papíron inas a Gringotts Varázslóbankban A múltReggelente fintorok között ismerem fel önön arcom rezdüléseit a groteszk kőalakok tartotta tükör képében. Szürke szemeim kékes villanásai még maguk után húzzák álmaim képét, jókét és rosszakét egyaránt. Van, hogy könnyeket találok szemem sarkában, van, hogy elhúzódó mosolyt. Minden reggelnek más hangulata ülepedig mozdulataimra, míg nem elnyel a közöny keserédes monotonitása. Átjárja zsigereimet és egyszere melegíti, majd hűti testemet. Minden szívdobbanásomat érzem a néma csendben, legalább is abban, ami felöleli elmémet. Kizárok mindent, csak a csendet hallom. Mintha váltakozó hálótársaim szuszogása elnémulna, az ébredező város zaja nem hat el ide. Itt csak én vagyok és fények alkotta képmásom a tükörben.
Rutinszerűen megsimítom jobb vállamat és testem ismét kihűl a heg tapintásától. Oda csapódott az ostor átok hatodévben minden alkalommal. Jobb kezem sorra viseli feledésbe merült, fájdalomittas ordításaim nyomait. Tekintetem kézfejemre és a rajta éktelenkedő feliratra téved. „Rátarti”. A közöny leple hirtelen felszáll és az undor gennyes érzete lép helyébe. Minden ostorcsapás fájdalmas emléke eggyé lett ezzel a szóval és izzasztó lázálmok képében kísértenek még mindig az a tanév. Rothadó fogú fekete kámzsás emberek kínzó ártásai. Persze nem merték vállalni előttem a saját arcukat. Tudták jól, hogy túl nagy a hatalmunk és pontosan ez nem tetszett nekik. Úgy gondolják, arrogánsak vagyunk és becstelenek, érdekesmód mi is éppen így gondolkodunk róluk.
Egyszerű fehér atlétát veszek alsóneműm mellé. Tiszta illata van, olyan, amit lelkem már rég elfelejtett. Pedig emlékszem mennyire ártatlan gyermek voltam, egyszerű dolgok foglalkoztattattak, mint nyerni egyszer az életben varázsló sakkban, elkapni a bagoly lábát és a lehető legtöbb tökös pitét megenni. Nyoma sem volt annak a gőgnek, ami mostanság egyesek szerint a legkiemelkedőbb jellemvonásommá vált. Gyermekkoromat boldognak is mondhatnám, hiszen számomra egyszerűnek és gondatlannak hatott. Persze másoknak furcsán hathat a tény, hogy akkoriban több koboldot ismertem, mint mágust, hála megboldogult nagyapámnak.
Mint egy nyolcvan éve kezdődött el családom története, mikor is Thomas Meccena Dealgoir inasként egy gringottsi kobold mellé szegődött, tervei szerint pusztán egy évre. Története szerint a tárnák legmélyén voltak, az ősi családok széfjeinél és egy ukrán acélhasú sárkányt betanítását felügyelték. Megvakítása előtt a fehér sárkány tombolásba tört ki és tűzokádása még a kisebbig gond volt vérszomja mellett. Sorra kapta be a csörgőbotokat tartó koboldokat majd nagyapámmal akarta volna kezdeni az emberek felfalását is. A családi legenda szerint nagyapám megküzdött a sárkánnyal és az annak hasában még mindig csörgő koboldok jelezték, hogy életben vannak. Thomas fogta és felvágta az elkábított sárkány oldalát és beleiből kiszedte a koboldokat, de hogy tovább élhessen a szörnyeteg össze is forrasztotta sebeit, bár állítólag a vágás örökre nyomot hagyott a bestián. Ez volt az a pont mikor nagyapám elnyerte a koboldok megbecsülését és barátságát, ami később megszabta családunk sorsát.
Hogy ez a történet mennyire lehet igaz, nem tudom. A Próféta nem közölte le az esetet én pedig gyermek voltam, lehet pusztán csak dajkamese volt. De amikor megláttam a mágusok napilapjának címfotóját, ahogy Harry Potter kitör a Gringottsból egy acélhasún, akinek oldalán hatalmas vágás éktelenkedett, elöntött a melegség és a gyermekkor nyugalma telepedett rám, az akkori idők minden megpróbáltatásának ellenére.
Fekete, szaténos anyagú inget öltök magamra. Egyesével gombolom be, lentről haladva, ahogyan úriemberhez illik. Furcsa lehet, hogy én mennyire törődők ezekkel az apróságokkal, míg jobb nevű családok gyermekei szanaszét dobálják ruháikat, melyek gyűröttsége messziről kerül minden eleganciát. Megborzongok, ha régi mardekáros hálónk rendetlenségére gondolok. Az ing könnyűségé jó érzéssel tölt el, szeretem az efféle, hűvös anyagokat. Azok az otthoni telek jutnak eszembe róluk, mikor Grimbdaul bácsi vigyázott rám. Grimbdaul a családunk régi barátja volt, kobold, aki rajtunk kívül az összes mágust utálta. Rengeteget beszélt a koboldok dicső történelméről és mágiájáról. Amíg más korombéliek Bogár Bárd történetein nőttek fel én Welmóról a dicsőről és Turpanatról a békésről halottam a legtöbbet. De valahogyan ez így volt rendjén, sokszor úgy éreztem, hogy édesapámnak sem főtt ahhoz a foga, hogy varázslókat lásunk vendégül. Mindenkinek megvannak az életében azok a családi barátok, akik második-harmadik-negyedik szülőként funkcionálnak, nos, nálam ezek a lények koboldok voltak. Apám célja persze egyértelmű volt ezzel: tanuljam meg én is idővel a pénzmágiát és az ahhoz kellő koboldnyelv rejtelmeit.
Emlékszem, amikor először szolaltam meg Gimbdaul bácsi anyanyelvén, sakk partnerem oly mértékben összezavarodott, hogy ráncos homloka még gyűrtebb lett és körmei elengedték az édeskés illatot eregető pipát. Hegyes fogai kilátszottak vigyora alól. Bácsikám mosolya egyszerre volt félelmetes és bizalomkeltő. Talán ez a furcsa kettőse keltette azt az érzést bennem, hogy jobban ismer bárki másnál, és ahogy mondta kobold lelkű mágus leszek. Akkoriban még nem tudtam mit is jelent ez, de most ahogyan a fekete ing anyaga mellkasomhoz simul úgy érzem megfejtettem az öreg kobold szavait. Megvetem a környezetmben lévőket, amiért megvetnek engem és átjár az a fajta szégyenérzet, amit helyettük érzek, mert ők képtelenek felfogni. Okosabb vagyok náluk, lám ez is azt bizonyítja. Tükörképem, ha hallaná gondolataimat tán arrogánsnak tartana, de az ember nem élhet úgy, hogy egy nem létező világ béli alakjának akarjon folyton folyvást megfelelni.
Megszorítom háromfejű kutyabőréből nyesett övemet. Szigorú szíjjak tettek azzá, aki vagyok. Édesanyám hamar eltávozott az élők sorából betegsége miatt. Tűzátoknak vagy mágjavésznek nevezik a magunk félék és még a Szent Mungó mágusai sem tudtak rá gyógymódot. Láthatatlan lángok emésztették testét éveken át, kezdve a lábától egészen a szívéig. Hat éves voltam, mikor az utolsó lángok túlhevítették szívét majd az nem dobbant többet. Az anyai gyengédség utolsó nyomai akkor vesztek el neveltetésemből.
Ismerik a varázslók a koboldokat. Maguknak való, mogorva népség. Öncélúak és büszkék, de okosabbak az átlagnál. Apám jól átvette világszemléletüket és én is ebben nevelkedtem. Nem számít semmi és senki csak a családom. Középső gyermekként a szigor tajtékzó lánca jobban megkötött. Mindig nekem kellett foglalkozni öcsémmel és húgommal és elviselni bátyáim folyamatos atrocitásait. A nagy család elvárás köreinkben, hiszen annál gazdagabbnak mondanak egy házat, minél több embert el tud tartani. Persze azok a koboldok, akik így gondolják nem nagyon ismerik a Weasley famíliát.
Kiskorom óta sakkoznom kellett, hogy érzékenyebb legyen a logikai gondolkodásom és stratégiai sémákat szabjak az életre. Sokak szerint a mágusok leggyengébb pontja a matematika éppen tán ezért kellett testvéreimmel elmélyülnünk annyira mugli természettudományok világában minden nyáron. Erősnek érzem magamat és bár a mágiának számos területében nem vagyok jártas, tudom hogy nem sok ellenfelem akadna a Roxfortban elmepárbajban. Egoistának tűnnék? Na és? Már rég nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Keressék a kegyemet. Hogy félelemből vagy a pénz reményében teszik, nem érdekel
Egyenes szabású, rövid, combközépig érő taláromért nyúlok. Azon a halvány határon táncol, ami megkülönbözteti a talárt és a mugli zakót. A lágy kasmírra varrt sárkánycsontból faragott gombok minden érintésénél magam előtt látom egy ellenem arcát. Ítélkező szemek, melyeknek csak az számít, hogy vérem mennyire felel meg az ő mércéjüknek, a tény pedig, hogy hozzánk kell uzsora hitelért folyamodniuk, hogy megtarthassák több százéves családjuk földjeit csak nagyobb gyűlöletet szül. De nem csak ők vetnek meg. Roxfortos éveim elején nagyon közéjük akartam tartozni és így beszálltam kis gyermekded játékaikba. Nem voltam kíméletes. Kegyetlenül tiportam bele az emberek gyengepontjaiba pusztán szórakozásból, megszégyenítve őket és elűzve mellőlem. Szeretnek-e az emberek? Nem hiszem. Szükségem van a szeretetükre? Kétlem. A legtöbben csak eszközök számomra céljaim eléréséhez.
Persze az emberekben ott van a vonzalom a gyűlölt személy iránt és azt mondják, minél jobban megvetsz valakit a testiség annál inkább előretör. Azt hiszem ebben már volt tapasztalatom. Éles viták hevében elcsattant csókok. Testek izzadt érintésében szikrázó gyűlölet. Az ember ösztönlény, nem megfontolt és képes a teljesen logikátlan cselekedetekre a puszta pillanat hevében. Ajkamba harapok gondolataim kapcsán és egy igazítással megpróbálom elrejteni legkeményebb testrészemet a világ fürkésző tekintete elől. A testiség is csak egy eszköz a szememben. Hol segít lenyugodni, hol segít befolyásolni a gyengébbeket.
Öltözékem ékekként felteszem a családi brosst. Címerállatunk, egy menyét kúszik rajta körbe és a D betű boszidián kövei szemet szúróak. Apám nem régen döntött úgy, hogy szükségünk van rá. Ha tetszik az ősi családoknak ha nem, most mar mi is nemesnek számítunk és vagyonunk jóval túl tesz az övékén. Kinek is lenne nagyobb hatalma, mint azoknak, akiknek bejárása van az összes Gringottsi széfbe és sajátjuk még a sárkányokon is túl van. Persze nem lopunk, az kódunk ellen van, de tudjuk a titkaikat. Utáljanak csak, gyűlöljenek. Nevezzenek rátartinak. Ez éltet engem.
Baziliszkusz csontból faragott fésűmért nyúlok. A fogak kígyókként kapnak hajamba. Öt testvér közül vagyok a középső. Míg bátyám apánk tökéletes trónörököse, mi ikernővéremmel inkább reformerek vagyunk. Ő a muglik ostobaságát használja ki, én a mágusokét – ezzel is előkészítjük a terepet kisebb testvéreinknek. Családunk neve az évek során egybeforrt az alvilágéval. Persze mit is várna az ember a Gringotts Mágus ügyvezető igazgatójának családjától? Sokaknak elég meglátnia a menyéttel díszitett „D” betűt, hogy a kegyeinket keresse. Az emberek rémesen ostobák ha pénzt remélnek és mi ezt kihasználjuk. Apánk üljön csak a bank trónján, mi elintézzük, hogy nyugalma legyen.
Fekete sárkánybőr kesztyűt húzok. Szeretem a finom bőr tapintását. Mióta végeztem a Roxfortban és az Akadémia pénzügyi szakján én is kialakítottam a saját kis birodalmamat. Lefizetések, kínzások és gyilkosságok árán alkottam meg a világomat az ország olyan sötét zugaiban, ahova a Minisztérium keze sem ér el. Vérfarkas-viadalok, bestia adás-vételek, bájital tőzsdei csalások, sötét tárgyakkal és hamisítványokkal való kereskedelem, orgazdaság. Ezek kövezik az utamat a hatalomhoz és hogy erősebb legyek, mint bármelyik nyamvadt kis aranyvérű hercegecske vagy hercegnőcske.
Utolsó pillantásomat vetem a tükörre és átjár a büszkeség. Laza félmosolyt dobok legnagyobb cinkos társam – önmagam felé és hálóm ajtaja becsapódik mögöttem. Ideje átformálni a világotokat.
JellemJellem. Milyen túl becsült szó. Manapság ha valakinek a jelleméről beszélsz feltételezik, hogy egy jó emberről van szó. Ha jó és kedves emberekről akarsz beszélni, rossz helyen jársz. A jó embereknek vannak bizonyos erkölcsi korlátai, nekem ez kimaradt. Az egyetlen, ami vissza tud fogni a büszkeségem, de nem hisztizek olyan pitiáner dolgokon, hogy ki-kivel kavar, mikor ki mit akar tőlem vagy milyen kapcsolatban van az ismerőseimmel. Soha nem érdekeltek az emberek nyafogásai és ezután sem fognak, aki az utamba áll vagy tűnjön el vagy vágja magát hanyatt úgy két órára. Apróságok
mindig || finom anyagok, etikett, játszmák, mágiatörténet, testek soha || Mardekár Malazár eszméi, hisztik & nyafogások, tehetetlenség, hazugságok, büszkeségem megsértése hobbik || pénz- és számmisztikával kapcsolatos könyveket bújása merengő || A legjobb a sakk játszma, mikor először szólaltam meg a koboldok nyelvén. Legorszabb, mikor 333-szor lekellett írnia a „rátarti” szót az elátkozott ceruzával… mumus || kámzsába bújt halálfalók Edevis tükre || az elszegényedett, rongyos utcalakóvá vált aranyvérű mágusok látványa százfűlé-főzet || kátrányra emlékeztető fekete, bugyborékoló massza, kellemes citrom ilattal Amortentia || tavaszi eső, kéjszag, citrusfélék illata titkok || bozalmasan magányos vagyok azt beszélik, hogy... || lesz*rom, hogy mit beszélnek…
A család
apa || Robert Ampók Dealgoir, 49 éves, félvér, szigorú apai szeretet anya || Rose Magdalena Dealgoir, 35 éves, félvér, halott testvérek || Timothy Dealgoir, 28 éves, félvér, hűvös Elisabeth (Sisy) Dealgoir, 25 éves, félvér, közeli, ikernővér Anna Dealgoir, 21 éves, félvér, langyos Nicholas Dealgoir, 20 éves, félvér, langyos
Családtörténet ||
Az észak-ír Dealgoir család bár történetét 80 évre visszamenőlegről származtatja, fontosabb szereplője a brit mágus társadalomnak csak az 1950-es évektől vált. Thomas Meccena Dealgoir elismert bankárként tört a magasba és tetemes vagyonra tett szert. Állítása szerint sikerének a titka pusztán abban rejlett, hogy elismeréssel tekintett a koboldokra és egyenlő félként kezelte őket. Négy fiúgyermekéből a legfiatalabb, Robert folytatta munkásságát, akinek sikerült a megboldogult Thomas vagyonának rá eső részét meg tízszereznie – sokak szerint sötét ügyletek is közrejátszottak. A család a hirtelen jött gazdagság miatt hamar a figyelem középpontjává vált és Thomas négy fiaközötti vagyoni vitákat a Szombati Boszorkány botrányként közölte. Bár csak Robert és Aladar maradt a banki pályán és vált 1980-ban a Gringotts mágus ügyvezető igazgatójává, testvérei sorra megtalálhatóak hétköznapokban. Hiszen kinek ne rémlene Georgius Dealgoir csodálatos mosolya a Tűzvillám plakátokról? Vagy ha jobban megnézzük a Czikornyai és Patzában vásárolt könyveink hátoldalát, hamar rájövünk, hogy bizony a könyviparban ottvan Gilbert Dealgoir. Riportereinknek nem sikerült sajnos Aladar, a legidősebb testvér nyomára bukkannia, de egyes információk szerint az izlandi varázslóbankban tevékenykedik. Bár sokat suttognak róluk és elismerik, hogy soha nem voltak aranyvérű család, be kell látnunk, hogy egy új nemesi família van születőben, képükben.
//Szombati Boszorkány; 1997. június 2. hete; „Robert Dealgoir, pénz és sárm” c. cikk részlete // Külsőségek
magasság || 182 cm testalkat || szállkás, inkább sovány szemszín || szürkéskék hajszín || szőkésbarna kinézet || A vadász. Nem tagadom, sok időt szentelek küllememre, hiszen csak a kellően vonzó test, az amit sokan megközelítenek. Szerencsétlenségemre jellemem, vagy éppen annak hiánya pusztán erre elég. Magas vagyok, minden reggel edzem és fogaim tökéletesre vannak bűvölve. Sok szenvedéssel és áldozattal jár, még is nagy élvezet a gyümölcse. Tudás és karrierpálca típusa || 10 hüvelyk, juhar, főnix tollal, rugalmas végzettség || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Griffendél Godrik Akadémia, Ignatia Wildsmith Magiszisztematiai Kar, Pénzügyi, gazdasági szak foglalkozás || papíron inas a Gringottsban, egybként alvilági hercegecske varázslói ismeretek || Kézség szinten vagyok a számmisztikával és a pénzmágiával. Kiváltképpen erős vagyok bűbájtanból és sötétvarázslatok kivédéséből, az olyan számomra haszontalan dolgokkal, mint az asztronómia és a jóslástan nem nagyon foglalkozom. Anyanyelvi szinten beszélek koboldul
Egyéb
avialany ||Jeremy Irvine
|