Dolgozószoba

Számtalan csend- és őrbűbájjal felszerelt helyiség, melybe a családfőn kívül más csak akkor teheti be a lábát, ha hívatják. Komoly és precízen berendezett szoba, több mágikus kellékkel, többek között egy merengővel. A falakon összesen két darab portré található, ám lakói legtöbbször nincsenek a helyükön.

Késlekedtem tudom Lady Mirol, de remélem volt elég ideje ezáltal, hogy lelkiekben felkészüljön erre a roppant érdekes játékra.
A múlt egyik töredéke

A dolgozószobája sötétjében ül, s ujjaival a mahagóni asztalon dobol.
Sápadt, hegyes arca szinte elvész a homályban, de hideg szürke szemei úgy villognak, akár egy borotvaéles penge.
Rossz szokásai közé tartozik a türelmetlen dobolás, de hát ki szólhatná meg ezért? Ez így van rendjén…aranyvérű, megteheti. Egyre kevesebben becsülik meg a tiszta varázslóvért.
Ha az az esztelen kis fruska akkor nem ellenkezik, sokra vihette volna az életben, s szerencsétlen fia…nos, Ő ezek után be fogja látni, hogy a házasság és a szerelem nem mindig jár kéz a kézben. Csak az aranyvér számít.
Alattomosan elvigyorodik, Draco csakis tőle örökölhette ezt a védjegyévé vált mosolyt. Mivel a  családja nem süllyedhet le az árulók szintjére, így muszáj lesz találnia egy megfelelő partnert addig is fia számára, míg Mortal vissza nem tér. Lehet, hogy máris halott?!
Ki tudja…
Lehet, hogy a Nagyúr végzett vele.
Ha Tyara akkor igent mond, most nem járnának itt, és nem toporognának egy helyben.
- Az istenit!
Rácsap az asztallapra, mely megadóan nyekken egyet. Nem engedheti meg, hogy az ifjabbik Malfoyt úgy emlegessék, mint aki elvesztette áruló jegyesét, hiszen a pletykák nem tennének jót senkinek.
Szerencsére a Malfoy név még mindig tiszteletet tud parancsolni a társadalomban.
- Melyik család lehet hasonló tekintélyű? Kik érhetnek fel a mi szintünkre? Gondolkozz Lucius…Gondolkozz….Gon…
Hirtelen felszisszen, majd merev arccal maga elé néz a sötétben, mintha látna ott valakit, és lustán gúnyosan vigyorogni kezd.
- Merry!
Dübörög a hang, szólítja a nyamvadt, undorító kis férget, az Ő rabszolgáját.
Szegény manó sose mert késlekedni, ha ura és gazdája szólította, így most is egy szempillantás alatt hallatszik az ismerő hangos pukkanás.
- Uram…
- Azonnal küldd ide Vikitria Mirolt, ha jól értesültem, itt tartózkodik a birtokon.
- Igenis uram…
Mirolék gazdagok…és a kis buta liba örülni fog a lehetőségnek, hogy feljebb kapaszkodhat a ranglétrán.
Szerelemben és háborúban mindent szabad, s mostanában eléggé háborús idők járnak.
Pálcájával int egyet, s a lámpások máris kigyúlnak a dolgozószobában.
Mikor az ajtó kinyílik, mézes-mázos hangon megszólal.
- Kerülj csak beljebb Vikitria.
Mintha csapdába sétálna a lány. Ugyanis egy ilyen férfi, mint Lucius Malfoy a kis csitriket reggelire fogyasztja el.

Lassan nyithatnék szerintem egy saját üzletet is: Vikitria Mirol bájital szaküzlete… Crassonak is folyamatosan főzőcskézek mostanában, és arról persze ne is beszéljünk hogy Jamesnek és Draconak is, amit természetes, csak most már ők is annak veszik… Komolyan mi vagyok én?
Most is. Ide jövök Wiltshire csak hogy elhozzam neki az álmatlanságra a bájitalát, de persze az eszébe sem jut, hogy talán találkozhattunk volna ma este, vagy hasonló. Nem. Jöjjek én ide, ahol még csak kedvesebben sem nézhetek rá, hisz a kapcsolatunk nem publikus, és hozzam el neki azt a nyavalyás löttyöt, amit örömmel készítek el neki, csak mostanában alig találkozunk és ez rettenetesen zavar. Állandóan dolgunk van. Ha épp ráérek, akkor ő nem és ez fordítva is igaz. Aj, olyan nagy szükségem lenne már rá.
De ez ma sem jön össze… Már csak azért sem, mert mikor meg akartam említeni, megjelent a manójuk és közölte velem: az Ura hívat.
Lucius Malfoy akar velem beszélni? Mi a fészkes fenét akarhat, azaz idióta tőlem?
Jó, talán lehetne kicsit jobb véleményem Draco apjáról, de őt sosem tudtam megkedvelni. Egy beképzelt barom szerintem semmi több. És Lucius hatalmasat téved, mikor azt hiszi, hogy a fia kicsit is hasonlít rá, mert nem. Draco ezerrel jobb nála.
Viszont ha már látni akar, akkor beszélek vele. Leginkább azért is mert hajt a kíváncsiság. Igazán érdekel, mi lehet az a téma, amiről egy Malfoy egy Mirollal akar beszélni, főleg egy olyan Malfoy, akiben még mindig elevenen él a két család közti ellentét. Talán közölni akarja velem, hogy takarodjak a birtokáról? Az érdekes lenne…
A manó kinyitja előttem az ajtót, és abban a pillanatban megszólal egy mézes-mázos hang, hogy kerüljek beljebb. Őőő… hát jó…Végül is ha kint maradok nem tudom meg mit akar, de ha így kezdi ezt az egészet, akkor nem kipenderíteni akar az biztos.
Gyanakodva nézek rá, az enyhén szólva is muglis ruhámban. Szakadt farmerban vagyok, amely nem az évek gyötrelme miatt néz ki ahogy, hanem gyárilag ilyenné tették, hogy a fiatalok kedvében tehessenek. A térdemnél és a combomnál, sőt még a fenekemnél is ki van esztétikusan szakítva. A felsőrészem, egy laza, bő, szürke top, melynek a ball pántja lecsúszik a vállamról, és ami alatt nincs melltartó. Mégis csak nyár van. Egy ezüstösen csillogó öv feszül a derekamon, a csuklómon Rómeótól kapott csodaszép karkötőim, a nyakamba a jól ismert Mirol nyaklánc, a füleimben pedig a két kígyós fülbevaló. A cipellőm pedig egy fekete pántos magas sarkú, ami megy a táskámhoz, amely jelenleg a kezemben pihen. Rövid hajamat pedig, kicsit felszárítottam hátul és egy napszemüveget tűztem bele.
Na vajon a ház ura mit szól ehhez a külsőhöz?
- Mit akar? – térek rá egyből a tárgyra koránt sem barátságosan.
Tőlem aztán ne várja, hogy felveszem azt a stílust, amit ő képvisel, mert akkor csalódni fog. Vikitria Mirol nem egy akármilyen aranyvérű liba, ő nem fog beállni az agyatlan tyúkok táborába és soha nem fog megijedni egy Lucius Malfoytól.

Mirolék gazdagok. Elmondhatatlanul folydogál az ereikben az aranyvér és nekünk pont ez kell. Az, hogy a jövőben a családunk tovább vigye a tökéletes génjeinket, a még fantasztikusabb szokásainkat és ne szennyezze be magát semmilyen mocsokkal. Mert ez így lesz helyes. Makulátlan, tökéletes jövő.
Olyan hévvel bámulom az ajtót, mintha bármelyik pillanatban átváltozhatna egy csinos, tökéletes, aranyvérű úrihölggyé, csodálatos ruhába. Ám helyette bizony nekem Vikitria Mirol jut. A pimasz, betöretlen, csiszolatlan gyémánt.
Felhúzom a szemöldökömet, ahogy belép az ajtón, mintha tartana tőlem kissé és ez tetszik. Tartson is. Illúzióimat azonban hamar lerombolja, ahogy kinyitja a száját. Hamar meg fogja tanulni a mi világunkban, hogy ha nem kérdezik, nem illik beszélni. Nem kell mindig mindent elrontani a csevegéssel, néha elég élvezni a hatást, amit a másikra gyakorol a puszta jelenlétünk…
Ugyanis az-az egy biztos, hogy mély benyomást tesz rám, amint végignézek rajta. Elszörnyedek. Vékonyan, fintorra húzódnak keskeny ajkaim, a vér még jobban kifut belőlük, kezdek dühös lenni.
Mégis, hogy mer ilyen hangsúlyt megütni velem? Hiszen csak egy kislány! Én pedig egy Malfoy vagyok.
Lassan állok fel az asztaltól, kezeimmel ránehezedek, kissé előredőlök, hogy a szemeibe nézhessek. Valami villan a tekintetemben. A fotel halkan megreccsen, ahogy megszabadul a súlyomtól.
- Foglalj helyet…
Mutatok a velem szemben lévő bőrfotelre. Hangom már kevésbé nyájas, mint az előbb volt…inkább csak a szavak tükrözik a modorom, a stílus egyáltalán nem. Miféle aranyvérű lennék, ha leállnék egy tizenéves lánnyal vitatkozni? Gyerek még…és ez mindent elmond.
- Fontos megbeszélnivalónk van kettőnknek.
Nézek rá és ekkor azonban újra mosolygok. Úgy látszik, hogy sokszor fogom az ismerős, förtelmes mosolyommal jutalmazni Vikitriát ezen a napon. Nem bírom ki, hogy ne szóljam meg a ruházatáért.
- Na de Vikitria…egy aranyvérű leányhoz nem illik ilyen csúfos mugli öltözet…nem mutatkozhatsz így Draco mellett.
Mondom és visszaülök a helyemre. Ujjaimat összefonom és az összekulcsolt kezemet pedig könyökölve az állam elé teszem. Mintha csak imádkoznék. Talán egyszer meghallgatásra találnak az imáim.
- Főleg a mai nap után…

Mi a fészkelő nyavalyát akarhat tőlem Lucius Malfoy?
A kérdés az elmúlt percekben számtalanszor tevődött már bennem, de ötletem sincs. Azt leszámítva, hogy nyájas stílusával akarja közölni velem, hogy többé be ne merészeljem tenni a lábam a birtokára. Az mondjuk logikus lenne. És még érthető is. Hisz nem vagyok több egy Mirol lánynál. Ráadásul még csak nem is a legelőkelőbb Mirolokhoz vagyok sorolható, ami ellen James próbál tenni, erősen, mert születésileg annak kéne lennem, de... Nem vagyok az. Nem is bánom. A betörhetetlen szerepe jobban tetszik.
Látom, hogy rám néz... és ahogy végig mér... És nagyon jól tudom, hogy nem csábos idomaim képét szívja mélyen az emlékezetébe. Az a fia. De az egy másik történet.
Enyhén felhúzott szemöldök a válaszom az ő tekintetére, amiben még egy fikarcnyi szemtelenséget is beleiktatok. Valamiért ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy minél vörösebbé tegyem sápadt arcbőrét. Szeretek a tűzzel játszani, mindig is szerettem. Ha hiba, akkor hiba, én nem annak vélem. Néha persze jobb lenne, ha kicsit visszafogottabb lennék, főleg a Nagyúrral. Fogalmam sincs meddig fog játékszerként tekinteni rám, de ha bekövetkezik az a pillanat, akkor nem kéne a közelében lennem...
Hellyel kínál. Oh, és még fel is állt, ahogy egy úriemberhez illik. Kérem, Lucius bácsi, ne legyen ilyen kedves, mert mindjárt meghatódok.
Nem sokon múlt, hogy ezek a gondolatok, ne legyenek hangosak. De azért én is tudom hol a határ. Meg, most vicces ez a kis játszadozás. Vajon mit akar? Ha elküldeni, akkor nem hiszem, hogy hellyel kínálna, de az előbbi villanás a szemében nem tetszett. Gyanakvó vagyok, igen. De miért ne lennék? Lucius Malfoy nem ok nélkül hívat magához.
Kár azért, hogy az előbbi nyájasság eltűnt a hangjából. James jobban élvezte volna a történetet, ha Mr. Malfoy végig annál a modornál marad.
Leülök.
Szótlanul, kecsesen, végig a szemébe nézve. Lábaimat keresztbe teszem, és kényelembe helyezem magam a bőrben. Lehet, hogy az öltözékem nem a bennem csörgedező vérről árulkodik, de a mozdulataim, a gesztusaim, a hanghordozásom, és a bennem élő dac és büszkeség, mind, egytől egyig, a nemesi származásomat firtatják. Amikre, ha még oda is figyelek, páratlan műsort tudok alkotni. James ki is van akadva néha ezen, hogy miért nem tudok mindig makulátlanul viselkedni. A válasz egyszerű: nincs kedvem. De most van. Most ezzel akarom idegesíteni a Malfoy klán fejét. Gyerekes? Nem érdekel.
Fontos megbeszélnivalónk? Nekünk? Mit akar ez?
- Hallgatom - adom meg neki az engedélyt.
Engedélyt adni a ház urának, hogy folytathassa a beszélgetést? Szemtelenség. De egy aranyvérű hölgynek kötelessége. És nem az lennék? Még ha Malfoy nem is úgy tekint rám. Élvezem ez a játékot, nagyon élvezem. Talán fura perverzióim vannak.
Oh, szóval már a keresztnevemen szólít. Ilyen bensőséges lett a kapcsolatunk? És most esik le! Az előbb letegezett! Pertut ittunk volna? Nem rémlik.
A megszólításom MISS!
De nem mondom csak hallgatok. Majd később közlöm vele. Olyan kegyelemdöfésként, ha mindennek a végére értünk. Csatának fogom fel ezt a kis csevejt kettőnk között.
Meg. Szólja. A. Ruhámat. Rendeben, hogy James belém köt, ő a nagybátyám, a gyámom, de egy Malfoy ne merészeljen így kioktatni. Még Dracotól sem tűrném el, hogy így szóljon hozzám.
Kell egy pár pillanat, míg összeszedem magam, nehogy ostobaságot csináljak, és lenyeljen mindazt, amit a fejéhez akarnék vágni. Mind eközben vendéglátóm, újra helyet foglal és még egy megjegyzést tesz:
Mi az, hogy nem mutatkozhatok így Draco mellett? És hogy érti, hogy főleg a mai nap után?
- Mire akar ezzel célozni?
Nem ezt akartam felelni, de a többi válasz nem volt túl... hölgyhöz méltó.