1996. július
Stone
Hogy válaszolt-e valaki a "hány óra van?" taktikus kérdésemre? Nem. Rory valamit nézett rajtam, olyan semmit sem mondó képpel. Szerintem a "furcsák vagytok" meg az ehhez hasonló mondataimon rágódik. Tényleg lehet hogy átléptem egy bizonyos határvonalat, de ezek a kijelentések egyszerűen most kikivánkoztak belőlem. Nyeltem egyet, mert láttam hogy nem fog egyik sem beszélni az idő múlásáról, pedig én már menegetnék hazafele. Egyébként is, azért hívtak ide hogy megvigasztaljam Roryt. Az sikerült, nem? Hisz` az imént röhögtek felhőtlenül Justinnal.
Ha nem, hát nem, a falra szegeződött a tekintetem, ahol egy felióra után kutattam. Egy ilyen pompás lakásban csak kell legyen egy órának, aztán meg - feltéve ha már ott jár az idő - eljátszhatok egy "mennem kell" jelenetet. Nem kaptam a szobában egy órát sem, ígyhát kiléptem a folyosóra, ahol persze meg is kaptam. Négy óra ötvenkilenc perc. Vagyis egy perc múlva öt. Csalódni csak kicsit csalódtam, jobban örültem volna ha később lenne, na de azért ez sem semmi.
Visszamentem, s Rory az ágyra dőlve zokogott. A szemeimet azonnal kimeresztettem. Olyan érzésem támadt, hogy eddig is csak miattam röhögött. Csak én lennék olyan hülye hogy a röhögését annyira őszintének láttam, csakúgy mint Justinét?
Justin nyugtatgatta, én meg egyre idegesebb lettem. Engem is keresett Rory. Igen, meg van velem is gyűlve a baja, én meg itt lógok a nyakukon, mikor nem kéne. Az a másik lány is elment előbb.
- Rory, nekem mennem kéne.. - Mondtam halkan, elcsukló hangon, de biztosan. Tudtam, hogy mint egy jó vendégfogadó marasztalni fog, de én makacskodni fogok.
Szóra nyitottam volna a szám, hogy előadjam az örültem meg ilyen sablonszöveget Justinnak, de nem illik, s Rory zokogása nekem annyira idegen volt.
- Nos... - Letettem a már beállított órát az asztalra, s hátraarcot vágva kisiettem az szobából, majd le a földszintre.
- Viszlát. - Köszöntem Ms. Stonenak, s a Stone ifjaktól is elbúcsúztam.
Hazafele többször is elszégyelltem magam, s éreztem hogy ég az arcom, de a kapucni csuklyáját a fejemre húzva eltakartam magamat a külvilágtól.
Köszönöm