Claudia A. Loup

CLAUDIA ANGELA LOUP

   alapok

jelszó „Nagini, vacsora!”
teljes név || Claudia Angela Loup
becenév || Klau, Farkaska
nem || nő
szülőhely, idő ||Wales 1981 Január 13.
kor || 16
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 5. évfolyam

   a múlt

Egy havas téli nap volt, amikor Claudia megszületett Wales egyik mugli kórházában. Édesanyja, mint a porcelánt úgy tartotta kezében a csöppséget. Joeseph, az apa, is büszke volt legkisebb lányra. Azonban Susant – Klau édesanyját, csak hosszabb kórházi tartózkodás után engedték haza mondván, hogy 30 év felett az összes kismamát fokozottan óvják. Így Klau csak két héttel később találkozhatott családja nagyobb részével. Hazaérve megismerte Christine-t és Luise-t, akik 14 évesek voltak, valamint John-t, aki 9, és Maryt, aki mindössze 7 éves volt. Susan első férje halála után egyedül nevelte a két gyermekét Maryt és Johnt. Joeseph teljesen más okból vált el előző feleségétől. A volt neje ugyanis nagyon sokszor nézett a pohár fenekére és az alkohol befolyása alatt gyakran kezet emelt a gyerekekre. A férfinek akkor csordult túl a pohár, amikor a lányát Christine-t úgy pofon ütötte, hogy annak eleredt az orra vére. Akkor ment el elintézni a válást, és a bíróság döntése után azonnal elköltözött Franciaországból, hogy minél távolabb legyen a volt nejétől. Susan és Joseph pedig egy kis walesi boltban ismerkedtek össze, amikor Susannak feltűnt a férfi különös akcentusa. De ez már egy másik történet…
Az első években Klau szerető családban nevelkedett. Hamar rájött arra, hogy sírással, akaratossággal nem sokat tud elérni, hisz’ mind az apjánk, mind az anyjának volt fogalma már a gyerekekről, így nem kényeztették el legkisebb lányukat. A szőke kislány rájött, ha szépen kér valamit, sokkal messzebb jut, mint „nyávogással”.
A gyermekévek olyan gyorsan repültek el mellettük, mintha valaki kergette volna azt. Így hamar eljött az az idő is, amikor Klau beiratkozott az általános iskolába. Így Klau is a két fiatalabb féltestvérével, járt be a városba, hogy oktathassák. Két idősebb testvérük, pedig már dolgozott. Természetesen ebben a családban is voltak szeszélyek. Ilyen volt például Susan rövid haj imádata. Erre mindenféleképpen rá akarta nevelni a gyermekeit. Klau viszont rettenetesen oda volt a hosszú fürtökért. Egyszer azonban eljött annak az ideje is, hogy a nő elkezdje rászoktatni legkisebb lányát, a rövid haj viseletére. A kezébe nyomott némi pénzt, majd megmondta lányának, hogy suli után ugorjon be a fodrászhoz és csináltasson magának valami aranyos kis frizurát. Azonban Klau minden egyes alkalommal, amikor anyja utasította a „kaszabolásra” mindig ugyanolyan hosszú hajjal jött haza. Eleinte nem is csinált belőle nagy problémát Susan, gondolta biztos fagyit vagy valami édességet vett inkább a pénzen. De a tízedik alkalommal már kicsit felidegesítette magát. Szerzett a munkahelyén egy szabad délelőttöt, majd kézen fogta kislányát, és betértek egy fodrászüzletbe. Susan kiadta az utasítást, hogy csináljanak a lányának hosszú fürtjeiből valami rövid frizurát. A fodrász megjegyezte, hogy igazán megmondhatnák, hogy milyen sampont használnak, mert a hónapban a lány már harmadszorra jött be levágatni a haját és az szinte csak hosszabb lett. Susan leintette, hogy ne képzeljen be magának őrültségeket, csak tegye, amit mondott neki. Na, hát a fodrász látta, hogy nem lehet itt az asszonnyal tréfálni, hamar bodorított is a leánynak „aranyos” gomba frizurát. Amikor Klautól megkérdezték, hogy milyenre sikeredett csak megvonta a vállát. Susan ezek után, mint egy büszke díva úgy vonult végig Wales utcáin. Másnapra persze Klau mintha nem is látott volna ollót ugyan olyan hosszú hajjal járkált otthon a házban. Susan ezek után úgy gondolta, hogy lánya az összes létező trükköt beveti, hogy megtarthassa hosszú fürtjeit, akkor legyen neki igaza. Joeseph pedig fellélegezhetett, hogy felesége nem firtatta tovább a dolgokat.
Egy évre rá végre sikerült egy olyan karácsonyt összehozniuk, amikor fel tudták idézni a régi családi hangulatot és mindenki tudott szakítani pár napot, hogy otthon tölthesse az idejét. Persze azonnal elindult a nosztalgiázás, hogy milyen is volt azaz idő, amikor még Luise és Christine is velük laktak. Mary és John is be tudott szállni ezekbe a beszélgetésekbe, azonban Klau rettenetesen elunta magát és a poharával kezdett játszani, hogy egyik kezéből a másikba csúsztatta. Amikor Susan rárivallt, hogy hagyja abba a szőke lány úgy összerázkódott, hogy kicsúszott a pohár a kezéből, az pedig leesett a földre. Azaz csak majdnem. Ahogy Klau a pohár után kapott az megállt a levegőben és a föld felett pár centivel lebegett. Susan, Mary és John kikerekedett szemekkel bámulták a jelenséget, míg Christine és Luise próbált minél mélyebbre süllyedni a székében. Joe ekkor finoman megköszörülte a torkát és félrehívta a feleségét. Itt már nem volt választási lehetőség. Joeseph elmesélt mindent a családjáról. Hogy ő lényegében varázsló és, hogy azért történt olyan sok furcsa dolog Klauval, mert ő is örökölte az adottságát. Susannak ekkor lepergett az a sok hihetetlen dolog a fejében, ami az alatt a 8 év alatt történt lányával. Susan ekkor finoman közölte férjével, hogy neki gondolkodási idő kell ehhez az egészhez, majd Maryvel és Johnnal elmentek meglátogatni a nagyit. Joeseph még mielőtt elment volna megkérte, hogy a nagyinak ne beszéljen erről az egészről. A nő rá is bólintott, majd elhajtottak az autóval.
Susanék két hétig voltak a nagyinál. Ekkor Joesephnek bőven volt ideje bevezetni legkisebb lányát az eddig ismeretlen világba. Klau minden egyes alkalommal csüngött apja szavain és mind többre volt kíváncsi. Persze ez az újonnan támadt lelkesedése nem tetszett a hosszú idő után visszatért Susannak. Nem is csoda! Hisz’ Klau rögtön azzal pattant eléjük, hogy boszorkány hatalmánál fogva elátkozza őket. Számára ez csak egy játék volt, de az anyját mélyen szíven ütötte. És hiába próbálta Joeseph elmagyarázni neki, hogy ettől se ő sem a lányuk nem változik meg a két felnőtt kapcsolata mégis megváltozott. Mary és John is tartózkodóbb lett és kerülni kezdték kisebbik testvérüket. Klaunak nem kellett sok idő, hogy felismerje: az idilli családi kép lassan széthullik a szemei előtt. Egyre több lett otthon a veszekedés, volt olyan is, hogy szülei napokig nem szóltak egymáshoz. Így, amikor Klau ki akart szabadulni az otthoni szorító légkörből elsétált a közeli domb tetején álló hatalmas tölgyfához és hosszú órákat ült a tövében. Nem csinált ott semmit, csak bámult el a messzeségben. Gyönyörű volt a kilátás, hisz közel s távol csak a dombok látszottak, csak elvétve lehetett látni egy-egy családi házat. Klaut mégse kötötte le a látvány. Először is látta már elégszer, másrészt gondolatai csak a család gondjai körül forogtak. Úgy érezte nem elég ő ahhoz, hogy megváltoztassa a jelenleg beállni készülő változásokat.
Volt azonban egy jó dolog is abból, hogy anyja féltve óvta a varázsvilágtól. Ha valamit szeretett volna azt azonnal megkapta, testvérei azonban továbbra is fogva voltak. Mary és John pedig elhanyagoltan érezték magukat. Így a három testvér között kezdett kialakulni egy egyre mélyülő távolságtartó viselkedés. Susan erre pedig teljesen vak volt. Az egyetlen előtte lebegő cél az volt, hogy lányát mindenáron a „normális” világhoz kösse. Elküldte Klaut íjászkodni, lovagolni és társastáncot tanulni. És szó mi száz a lány ezeket rendkívül élvezte is. De a másik világ iránti csillapíthatatlan kíváncsiságát nem tudta elnyomni bármennyire is igyekezett. És a család lassan kezdett olyan lenni, mintha csak idegenek lennének összezárva…
Egyik nap Joe, Sue és a három kisebbik gyerek beültek az autóba, hogy benézzenek a városba. A szülők a két idősebbre bízták a kis Klaut, majd ők elmentek a házassági tanácsadásra. John és Mary azonban hamar lerázták magukról húgukat, és ketten indultak neki barangolni az utcákon. Klau azonban nem akart egyedül maradni és követte a párost. Az egyik eldugottabb utcában Mary és John beleakadt egy zord bandába, akik pénzt kértek az utcájukon való áthaladásért. John azonnal megpróbálta megvédeni magukat, de egy jól irányzott ütés erős benyomására elterült a földön. A zord alakok ezután Maryre vetettek szemet, hogy szívesen elfogadnak másféle szolgáltatást is a fizetés helyett. Klau mindezeket a sarkon túlról a falhoz lapulva hallgatta végig. Torkában dobogott a szíve annyira meg volt rémülve. Azonban, amikor Mary egy sikoltás közepette hátrább lépett, a szőke lányból elszállt minden félelem és a nagydarab fickók és testvérei közé állt oldalra kitartva kezeit, mint valami sorompót. Persze a sötét alakok kiröhögték, hogy nehogy már egy ilyen kis pondró álljon már az útjukba. A Klauhoz legközelebb eső robosztusabb fiú megragadta a szőke lányt a karjainál fogva, hogy elpenderítse az útból. De az egész banda megrémült, amikor a Klaut megragadó haverjuknak lángba borultak a karjai. A kialakult felfordulásban Klau és Mary összeszedték a földre került bátyjukat, majd gyorsan távoztak a helyszínről. Csak egy forgalmasabb parkban mertek megállni és megpihenni egy padon. Miután már nyugodtabban szedték a levegőt a három testvér békét kötött egymás között. Klau pedig elhatározta, hogy a családért a világon mindent el fog követni, hisz’ ha másba nem is, de bennük mindig bízhat.
Ahogy a gyerekek közt elcsendesedett ez az egész varázsvilágos dolog körül kialakult feszültség, úgy Susan is egyre jobban kezdett megbarátkozni ezzel az egésszel. Lassan abbamaradtak a látogatások a pszichológusnál és a család egyre több délután ült össze, hogy a két világ különbségeiről beszélgessenek. Mary amint megtudta, hogy az általa olyannyira imádott unikornisok léteznek szinte hisztirohamos sikítozásban tört ki. Anyja az „önműködő” fakanálért volt oda. Klau azonban mind a kettőt leintette, hogy ezek csak olyan rózsaszínes álmok és azonnal faggatni kezdte apját a sárkányokról. Azonban apja nem volt hajlandó sok mindent elárulni a hatalmas hüllőkről, csak egy-két információfoszlányt ejtett el. Klau egy kicsit elhúzta a száját a válaszon, de úgy gondolta nem adja fel!… majd tovább faggatja a két idősebb testvérét. Ahogy hazajöttek Klau alig bírt magával azonnal faggatni kezdte őket. Viszont arra nem számított, hogy ugyanazt a választ kapja, mint apjától: „Addig jó, míg távol tartod magad tőlük.” Klaut nagyon felcsigázta ez a rejtélyeskedés a kedvenc lényei körül és addig gondolkozott, míg rá nem akadt még egy lehetőségre. Mivel Christine és Luise is varázsló iskolában tanult, úgy vélte biztos van róluk jócskán érdekesség a tankönyveikben. Így egyik este Klau, amikor már mindenki a tollasbálban koptatta a cipőjét besurrant nővére szobájába és elcsórta egyik tankönyvét. A holdvilágnál gyorsan átforgatta a lapokat, amíg meg nem találta a sárkányokról szóló cikket kép alapján. Utoljára még hallgatózott és mivel továbbra is csak a család többi tagjának az ütemes szuszogását hallotta csak, akkor merte felkapcsolni a lámpát, hogy hozzálásson a cikk elolvasásához. Persze hamar rájött a bukkanóra ugyanis az egész könyv franciául volt. Abból pedig egy kukkot sem értett, nemhogy még elolvassa. Bár a fejezet rendkívül terjedelmes volt kénytelen-kelletlen olvasatlanul kellett visszacsempésznie a helyére.
Klau érdeklődése ezek után a sárkányok iránt kicsit megcsappant. Kezdett beletörődni, hogy sehonnan nem tud majd meg semmi érdekeset az imádott bestiákról. Épp kedvenc tölgyfája alatt ült – ahogy azt mindig is tette ha zaklatott volt – egyszer csak leszállt előtte egy barnatollas bagoly. Klau először meglepetten pillogott a csőrös „fenevadra” míg első ijedelme után észre nem vette a csőrében tartott borítékot, amire az ő neve volt írva. Elvette a madártól a levelet, majd felbontva olvasni kezdte. Alig járt a harmadik mondatnál, amikor szélsebesen felpattanva rohanni kezdett hazafelé. Feltépte az ajtót és izgatottan mutogatni kezdett a levélre. Anyja-apja nem tudták mi baja és Klau is csak akkor tudott megszólalni, amikor a nagy futás után újra kapott levegőt. Amint elmondta, hogy felvették a Roxfortba mind a két szülője meglepődött. Joe azon, hogy a lányt nem a franciaországi varázslóiskolából értesítették, Susan pedig azon, hogy mi a franc az a rokfort? Miután Joe túltette magát azon a tényen, hogy lánya Angliában fog tanulni – és a későbbiekben a lényeget is megtalálta benne: hisz lánya nem tudott egy szót se franciául – újabb magyarázatot kellett adnia a különös levélre. Susan eleinte hallani se akart róla, de végül férjének sikerült meggyőznie, hogy nincs mitől tartania.
A nyár vége felé Joeseph elvitte a lányát, hogy bevásároljanak az iskolakezdésre. Körbejárták az egész Abszol utat mire mindent sikerült beszerezni. Természetesen a pálcavásárlást hagyták utoljára. Joe számára ez olyan szent és sérthetetlen volt, mint az angoloknál a délután ötös teázás. Hamar be is terelte lányát abba a varázspálca boltba, amiről a legtöbb jót hallotta a bevásárló körútjuk alatt. Klaut az eladó megkérdezte, hogy milyen kezes, azután lemérte a jobb keze minden egyes centiméterét. Azonban mielőtt elkezdte volna ajánlgatni a pálcákat Klau azonnal kijelentette, hogy az unikornis magos pálcát neki ne is mutasson. Hát nem volt mit tenni elkezdték leszedegetni a polcról szépen sorba a különböző darabokat. Már több mint két órája válogattak, amikor Klau nemtetszése ellenére muszáj volt elkezdeni kipróbálni az unikornis maggal rendelkező pálcákat is. Azonban ez se hozott eredményt. Az összes jobbkezes pálcát végig próbálták, de egyik se fogadta el a lányt. Volt olyan is, ami füstfelhőket eregetett magából, amikor Klau kézbe fogta őket. Az öreg árus is csak a fejét vakarta tanácstalanságában, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapott a polcról egy balkezes pálcát és azt adta oda a lánynak, mire az azonnal elfogadta. Az árus nem tudott mit hozzátenni a különös jelenséghez, csak azt, hogy az összes pálca szeszélyes. Így Klau pálcája egy kilenc és fél hüvelykes narancsfa pálca lett sárkányszívizomhúros maggal.
A nagy vásárlás végeztével beültek egy kis kocsmába, ahol kipihenhették a több mint három órás válogatást a pálcaárusnál. Rendelt magának és lányának is egy italt, majd Klau a kezében forgatott pálcát figyelte. Egészen addig, amíg egy idős bácsi arra nem tévedt egy kosárnyi kiscicával. Klauról azonnal lepergett az összes aznapi fáradtság, majd felkapta a vörös cirmos kiscicát, amibe azonnal beleszeretett. Joe mosolyogva simogatta volna meg a kis cirmost, de az ráfújt. Felajánlotta lányának, hogy válasszon egy szelídebbet, de az ragaszkodott az első választásához, így Joe kénytelen volt megvenni lányának a vöröses macskát. Klau azonnal elnevezte Tekercsnek. Amikor apja megkérdezte, miért választ neki ilyen nevet, akkor a választ egy vállrándítással egybekötve az volt, hogy nagyon hasonlít a nagyi húsos tekercseire.
Az első év a Roxfortban Klau számára hatalmas nagy izgalommal kezdődött. Bár kicsit merésznek tartotta a falon való átkelést a kilenc és háromnegyedik vágányra, de amint átlépett rajta azonnal megkedvelte. A rengeteg varázslónövendék és a szüleik sokasága felébresztette a lányban a bezártság érzetet, de az izgalom hamar segített túllépnie ezen a problémáján. Amint a vonat kifutott egészen addig integetett szüleinek, amíg az állomás el nem tűnt egy kanyarban. Ezek után Klau bevetette magát az első kupéba, amiben talált egy üres helyet, majd érdeklődni kezdett, hogy ki honnan jött és, hogy miként bújnak el az emberek elől. Az egyik aranyvérű piperkőc azonnal felvilágosította, hogy a varázstalan emberek azok muglik és a társadalom aljára valók. Klaunak elszűkült a szeme, de a borús kifejezést mintha észre se vette volna a fiú, az folytatta a muglik lehordását. Végül pedig oda lukadt ki, hogy Klau is biztos sárvérű. Igaz, hogy nem értette a sértést, de a szőke lány felpattant és lekevert egy pofont az illetőnek. A sértett fiú azonnal fel is állt egyik fogd megjével és sértetten távozott a kupéból. Így rajta kívül csak hárman maradtak. A többiek elmondták, hogy ez az alak csak úgy beült és mindegyiküket sértegette, de az ő közbelépésének köszönhetően legalább megszabadultak attól az idegesítő, hencegő fazontól. Ezek után Klau nekiállt kérdezősködni az iskolásról. Elmondták neki a sárvérűség lényegét, meg néhány érdekes dolgot a suliról és egy idő után eljutottak a házakba való besorolásig. Itt Klau teljesen elhűlt. Még hogy négy féle „osztály” van! Azonnal nekiállt méricskélni saját tulajdonságait. Világ életében kereste a békét és kerülte a konfliktusokat, tehát oszthatják a Hugrabugba. Soha nem volt buta, sőt mindig az osztály jó tanulói közé tartozott. Arról nem tehetett, hogy amelyik tantárgy nem keltette fel az érdeklődését abból nem volt jeles. Tehát van esélye a Hollóhátba is kerülnie. Tudott sunyi is lenni, mert így meg tudott szerezni olyan dolgokat, amiket szeretett volna, így a Mardekárt is az esélyesek közé sorolta. A családjáért és a gyengébbekért pedig mindig kiállt ezek alapján talán a Griffendélbe is kerülhetett volna. A többiek csicsergéséből leszűrte, hogy a jelenlévők közül senki sem akar a Mardekárba kerülni, mert ott szinte csupa halálfaló leszármazott tanult. Klau úgy gondolta, hogy neki talán mind egy hova is osztják, ígyis-úgyis fel fogja magát találni és akkor nem lesz problémája. Így aztán meg is nyugodott egészen addig, amíg ki nem derült, hogy egy öreg sapka osztogatja az észt. Klau mugli vére ezek ellen a dolgok ellen erőteljesen tiltakozott.
Este volt mire megérkeztek az iskolához. Egy nagydarab fickó irányította őket a megfelelő irányba, de az elsősöket hamar „terelő sávra” állította és egy csónakokkal teli tópartra vezette. Ezek után mindenkit beosztott, hogy melyik csónakba, hogyan és hányan üljenek, majd jómaga is becsobbant egy nagyobb csónakba, hogy vezesse őket. Klau azokkal került egy ladikba, akikkel a vonaton ismerkedett össze. A tó közepén járhattak, amikor melléjük került a piperkőcék csónakja, majd addig ügyeskedett, míg lába hintáztatásával bele nem borította a csoportot a vízbe. Amikor a felszínre bukkantak még visszakiáltott, hogy ezt a pofonért kapták. A négyes csak puffogni tudott, meg a fejjel lefelé fordult csónakba kapaszkodva tovább úszni. Igen a csónak még fejjel lefelé állva is úszott tovább a többivel. Amikor csurom vizesen állítottak a bejárat elé egy idős szemüveges tanár rosszallóan nézett rájuk, majd egy pálcasuhintással megszárította őket, azután továbbirányította a négyest a nagyterem felé. Ott aztán végigülték a hosszú kiválasztást. Amikor Klau fejébe nyomták a sityakot, akkor az összes gondolata megindult a varázsvilágról. Hogy melyik lenne a legelőnyösebb ház a számára, vagy ez is csak olyan külsőség, amivel a nagyvilágban nem törődnek?
A beosztás után elkezdődött az első év. Volt pár tantárgy, ami nem költözött a szíve csücskébe. Ilyen volt a Gyógynövénytan. Ugyanis rögtön az első év valami baziluszkuszféle problémával kezdődött és sírós növényeket kellett átültetniük nagyobb cserepekbe és az első példány rögtön meg is harapta. Az év további része Klau pechére elég szerencsétlenül alakult, mert fésülködés közben összetalálkozott a hatalmas kígyóval, mire ő az év további részét kőbe fagyva töltötte. Rettegett, hogy talán soha nem szedik ki ebből a börtönből, hogy a kígyó mindenkit megtalál, és mind itt lesznek szobrok. Az egyetlen reménye az volt, hogy azok a dudvák felnőnek és lesz ellenszer. Szerencsére az év végére a probléma meg is oldódott. Ekkor hallott először Harry Potterről. Hálás volt neki, hogy legyőzte azt a hüllőt, de azon kívül nem kezdte el isteníteni, hisz’ számára ő is csak egy ember. Azonban a sok kőként töltött időnek is megvolt a böjtje. Az összes kimaradt órai jegyzetet be kellett pótolnia. Erre ráment a fél nyara, de mindazonáltal teljes erőbedobással várta a következő évet, hogy újra találkozhasson barátaival.
A második év se volt eseményektől mentes. Fenn állt valami hírhedt azkabani gyilkos felbukkanása. Klaut felvilágosították, hogy az Azkaban a varázslóbűnözők legszigorúbban őrzött börtöne. Egyszer a folyosón összefutott egy összekarmolt képű, elég nyúzott kinézetű tanárral. De szó szerint. Klau épp késésben volt Mágiatörténelemről, amikor visszapattant a sarkon hirtelen felbukkanó figuráról. Ráadásul esés közben még a fejét is beütötte az egyik bádogszoborba és a jobb szeme mellett fel is hasította egy éles kiálló rész, ahogy megcsikarta. A tanár felsegítette és a részben a maga hibájának érezve a történteket felkísérte „Loup kisasszonyt” a gyengélkedőre. Amíg ellátták a sebét addig a férfi elszórakoztatta. Mesélt arról, hogy sötét varázslatok kivédését tanít. Persze Klau azonnal elkezdte faggatni, hogy miből is áll az, meg milyen témaköröket foglal magában és, ami a legfontosabb: van e szó benne a sárkányokról. A tanár persze rá is bólintott, de azonnal le is lombozta a lányt, hogy csak jövőre veheti fel a tantárgyat. Ekkor jött a nővér, hogy megitasson vele valami löttyöt, így a sebe teljesen nyomtalanul eltűnhet. Persze előtte hangos torokköszörülés közben szólította fel a tanárt, hogy távozzon. A férfi biccentett, majd egy „Minden további jót Farkaska” kijelentéssel távozott. Persze a házában gyorsan terjedtek a hírek és Klaut elég sokszor cukkolták a Farkaska becenévvel.
Az egyetlen szomorú dolog ennek az évnek a végén az volt, hogy a sötétvarázslatok kivédése tanárról kiderült, hogy nem teljesen az, aminek látszik és, hogy minden további nélkül távozott a Rorxfortból. Klaut lelombozta a hír, mert úgy érezte talán nem lesz elég ereje felvenni a tantárgyat a következő évben.
Persze a nyár sokmindenre megoldást jelentett például, hogy maga mögött, hagyja a problémákat. Ezen a nyáron ugyanis hazaérkezett két idősebb testvére, hogy ők bizony megházasodnak. Ki is tűzték az esküvők napját egy forró augusztusi napra. Ráadásul apja ragaszkodott ahhoz, hogy otthon tartsák meg az ünnepséget. Az előkészületek villámgyorsan meg is voltak és hamar el is jött a nagy nap. Klaura ráaggattak valami szörnyű csipkés rózsaszín ruhadarabot és a kezébe nyomták a gyűrűket. Susan, Mary és John kicsit kívülállónak érezték magukat a rengeteg varázsló között, de hamar feltalálták magukat, hogy el tudjanak vegyülni. A ceremónia kezdetével Klaut ki kellett lökdösni a mennyasszonyok mellé, mert nem igazán füllett a foga, hogy megjelenjen a rózsaszín ruhájában. Ezen kívül minden zökkenőmentesen alakult, azonban az hajnal felé haladva a kedves vendégek egy része jobban a pohár fenekére nézett, mint azt kellett volna. Egyszer szóba került egy bizonyos „Tudod ki” és a társaság véleménye igencsak megoszlott. Nem telt bele pár perc, amikor villantak a pálcák és különböző varázsigékkel kezdtek dobálódzni. Az egyik ördögszemöldökű vendég egy suhintással lángra lobbantotta az egyik sátrat, ami hamar meg is adta magát és leszakadt. A vészjósló sikításra Klau abba az irányba kapta a fejét. Édesanyja szorult az égő vásznak közé. Beléhasított a félelem, hogy pont most nincs nála a pálcája, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Kezeivel kezdte ledobálni az égő vásznakat anyjáról. Kiáltozását csak sokára hallotta meg apja, aki egy varázsigével eloltotta a tüzet, de akkorra már késő volt. A füst és a tűz közösen megfojtották édesanyját. Mondani se kell, hogy a vendégsereget azonnal hazaterelték. Mary könnyeivel együtt kötözte be Klau kezeit. Tudta, hogy majd apja úgyis meggyógyítja a lány sérüléseit, de így legalább lefoglalta magát valamivel és nem csak a gyászra gondolt. Már amennyire tudott nem arra gondolni. Így a nyár végére nem csak öröm, de a bánat is rátelepedett. Klau kezeit meggyógyították, így a lány már csak lelki szemei előtt látta azokat a szörnyű sebeket. Az idő azonban kérlelhetetlenül telt tovább és muszáj volt továbbhaladni. Joe noszogatta legkisebb lányát, hogy gondoljon a tanulmányaira és legyen belőle jó boszorkny. Ekkor azonban Klau teljesen kiborult, hogy emiatt a hülye varázslóvilág miatt halt meg az édesanyja és ő soha többé nem megy vissza a Roxfortba. Ekkor kapta meg élete első pofonját, miután sírva kötött ki a szobájában. Joe mire rájött volna, hogy mit tett, már késő volt jóvátenni. Be akart kopogni lánya ajtaján, de az olyan keservesen sírt, hogy inkább magára hagyta. Klau hamar összeszedte magát, majd elszökött otthonról. De nem a kedvenc tölgyfája árnyékába sietett, mert tudta az lenne az első hely, ahol keresnék, miután feltűnne az otthoniaknak az eltűnése. Bement a városba és céltalanul rótta az utakat. Fejében folyton az apja mondatai forogtak. „Törődjön a tanulmányaival.” De ő nem teljesen boszorkány! Ő mugli is! És ezt be is fogja bizonyítani. Betért az első szalonba, ami az útjába akadt – ami pechére egy tetováló szalon lett – és elhatározta, hogy mindenféleképpen bizonyítja a másik világhoz való tartozását is. Hosszú vívódás után választott magának egy mintát megmondta, hova kéri a művet és a következő mondatot tetováltatta végig a gerince mellé japán írásjelekkel: „Légy, aki vagy és, aki lennél szeretnél.” Nagy fájdalmak közepette ment haza, majd megmutatta az apjának a vörös hátát a fekete írásjelekkel. Joe már szólni sem mert. Nem látta értelmét, hogy lekiabálja lánya fejét, inkább leültek megbeszélni az egészet. Klau elsőre arra nem is gondolt, hogy nem csak ő vesztette el az édesanyját, hanem apja is elvesztette a feleségét. Miután mind a ketten sírva kibeszélték bánatukat Joe felajánlotta, hogy eltűnteti lánya hátáról az írást. Klau azonban ragaszkodott hozzá, hogy maradjon. Csak arra kérte meg apját, hogy a fájdalmat enyhítse. Ezek után szóba se került, hogy Klau nem tér vissza a Roxfortba.
A következő évben a szőke lány nem beszélt senkinek édesanyja haláláról és a hátára felkerült írásjelekről. Ez utóbit, ha megkérdezték tőle azt válaszolta, hogy ez csak egy hirtelen felindulásból csináltatta és nincs semmi jelentősége. Ebben az évben vette a bátorságot és felvett pár extra tantárgyat is. Csakhogy elterelje a gondolatait. Járt rúnaismeretre, bájitaltanra, sötétvarázslatok kivédésére, legendás lények gondozására és még sok másra, ami első olvasásra érdekesnek tűnt. Azon kívül behatóbban elkezdett foglalkozni az animágiával. Persze csak titokban, mivel ha a tanárok meghallották nem nagyon díjazták az ötletet. Szerencsére az azévi Trimágus tusának köszönhetően tudott elég időt fordítani új szenvedélyének.
Persze a Potterfiú megint tündökölt. Klau érdeklődését pedig kezdte felkelteni, hogy vajon miért mindig körülötte forog a világ. Az utolsó labirintusos próbánál az újabb fejlemények és „Tudod ki” ismételt akciója miatt szinte forrt a szőke lány vére. Az év hátralevő részében azok után kezdett kutatgatni, hogy miként lehet a legjobban védekezni a sötét varázslók ellen. A megfelelő pálya az auror lett volna. Úgy gondolta, hogy a következő nyarat arra fordítja, hogy eldönti mi is lesz, ha nagy lesz.
Persze a nyár, mint mindig gyorsan elrepült és Klau inkább lazított, mint azon gondolkozzon, hogy mit kezdjen majd felnőttként magával. A negyedik év viszonylag csendesen telt és Klau is picit lenyugodott. Több időt fordított a barátaira – nem mintha eddig elhanyagolta volna őket – és a kapcsolatokra. Volt pár helyes fiú, aki tetszett neki. Amikor összejött az egyikükkel, még a csókig se jutott el, mert Klau még mindig hitt az első csók varázsában. A fiú pedig hamar megunta a várakozást és dobta. Klau ezek után nem tört össze. Sőt, úgy gondolta, ha az illető nem tudta kivárni, amíg el nem jön az ideje akkor nem is érdemli őt meg.
Az évek előrehaladtával „Tudjuk ki” befolyása egyre csak nőtt, de Klau belül elhatározta, hogy soha nem áll a sötét oldalra. Ő mindig úgy fog élni, ahogy helyesnek találja. És hogy az ötödik évben se fog ez megváltozni.

   jellem

Elsőre talán azt lehetne elmondani róla, hogy visszahúzódó szende kislány. De egyébként csak az első pár alkalommal viselkedik ilyen zárkózottan. A barátaival szinte minden problémáját megosztja leszámítva, ami édesanyjával történt. Nagyon barátságos és közvetlen, mindenen mosolyog és mindenkivel kedves. Aki sértegetni meri őt vagy a családját származása miatt előbújik a kiscica álca mögött rejtőző tigris és a szájaló megkapja a neki járó büntetést. Általában, amit elhatároz, azt árkon-bokron keresztülviszi.
A tanulással nincs haragban, viszonylag gyorsan felfogja a dolgokat, azonban ha valamihez nincs kedve, vagy ha nagyon száraz a tananyag, akkor képes akár órákon keresztül a semmibe bámulva ücsörögni.
Szereti a vakmerő és bizarr dolgokat. Szabadidejében szinte sosem unatkozik, mert mindig talál magának valami új elfoglaltságot, amibe beleszerelmesedhet.
A sárkányok iránti szenvedélye az egyetlen, ami soha nem szűnt meg. Az összes létező varázslényt imádja, és mindegyikből akar egyet otthon tartani.
A zajos, tömegnyomoros rendezvényeket nem szereti, az ilyenek alól inkább kivonja magát.
A barátait jól megválogatja, nem gyűjt maga köré rajongótábort.

   apróságok

mindig || sárkány, korán kelés, sport, mások kiparodizálása, szabadság, Tekercs, animágia
soha || unikornis, divat, vásárlás, pasik, kaja
dementorok || Ahogy édesanyja elég a lángok között.
mumus || lódarázs  bármekkora méretben
titkok || hisz a láblendítős első csók varázsában
Fél attól, hogy valami nem sikerül neki  ezért mindig a 100%ékra törekszik
Szeretettel tanul animágiát.
Édesanyja haláláról sosem beszél.
rossz szokás || Ha nem foglalja le a kezeit, akkor tördeli az ujjait
Gyakran rövidíti le nyelvtanilag helytelenül a szavakat csak úgy viccből pl: fűt, hót…
Túlzott nonverbális kommunikáció – ha magyaráz, kezei szinte idegesítően mutogatnak.
Mások heccelését néha túlzásba viszi.
Nem szeret szemkontaktust tartani.

   a család

apa || Joeseph Loup; 51; aranyvérű
anya || Susan Loup; 45†; mugli  elhunyt
testvérek || Csak féltestvérei vannak: Mary Evans 22; John Evans 24; Luise és Christine Loup 29
családi állapot || egyedülálló
állatok || Tekercs, a vörös cirmos macska

   külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 61 kg
rassz || európai
szemszín || kékeszöld
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || apró japán írásjelek végig a gerince mellett
kinézet || Első pillantásra egy átlagos magasságú, nem kifejezetten vékony szőke lánnyal találjuk szembe magunkat. Szőke fürtjei a vállától kicsit lejjebb érnek, azonban a stílus soha se egyforma. Egyik nap göndör hajkoronával sétál végig az iskola folyosóin, másnap szálegyenes vagy épp kontyba tekert frizurával. Enyhén hanyag a tartása: köszönhetően az oldaltáska imádatának. Szereti a világos ruhákat, kivéve a rózsaszínt. Nem öltözik a divatnak, mindig a saját ízlése vezeti és, ami számára a legfontosabb, hogy kényelmes legyen az a darab, amit vesz. Másrészt nem szeret a saját ruhájával szembetalálkozni az utcán. Ha a ruhákra nem is fordít nagy figyelmet, a különböző kiegészítőkért rajong. Főként a gyűrűkét. A készlete ezekből meghaladja az ötvenet, de akárhol meglát egy csinos darabot, nem tud magának parancsolni, hogy meg ne kaparintsa. Ha szóba elegyednél vele eleinte zavaró lesz, hogy nem tart szemkontaktust és szinte állandóan mosolyog. Nem szereti a tömeget, ha rossz kedve van, akkor pedig észrevétlenül tűnik el a szemek elől, hogy egy hatalmas fa árnyékában ülve csak bambulhasson el a messzeségbe.
egészségi állapot || Szerencsére teljesen egészségesnek mondhatja magát.

   a tudás

varázslói ismeretek || Szinte mindig túl sok tantárgyat vett fel csak úgy heccből vagy kíváncsiságból, hogy azon vajon mint taníthatnak. Kedvenc tantárgyai közé tartozik a Bájitaltan, a Sötét varázslatok kivédése, a Rúnaismeretek, a Jóslástan és a Legendás lények gondozása. Egyáltalán nem köti le a figyelmét a Mágiatörténelem – úgy áll, hozzá, hogy az öreg ipsék nem tanulnak róla, akkor neki miért kell róluk? A Gyógynövénytan még az a tantárgy, ami alól szívesen mentesíti magát. -> Mivel az összes létező veszélyes növény, ha tehette megtámadta.
mugli képzettségek || lovaglás, íjászat, társastánc
pálca típusa || kilenc és fél hüvelyk, narancsfa, sárkányszívizomhúr maggal
különlegesség || (animágia(farkas) de majd csak hatodik évtől

   szerepjáték-példa

Ez a nap is ugyan úgy indult az iskolában, mint minden másik. Óracsörgés a lányok mind ledobták magukat a tükör elé, néhányan összekaptak a különböző sminkes kütyük tulajdonjogán. Én kicsit kócosan ültem fel az ágyban, hogy amíg a többiek marakodnak, addig lecsekkoljam az órarendemet. Az este kicsit sokáig görnyedtem az egyik könyvtárból kikölcsönzött könyv felett és ilyenkor megesik, hogy elfelejtem, milyen nap is következik. Ahogy láttam szerda és ráadásul Legendás lényeg gondozásával kezdünk. Azonnal kipattant az álom a szememből és kitúrtam az egyik plázacica szerű szobatársam egy tükör elől, hogy szorosan hátrafogott lófarkas frizurát készítsék magamnak, majd rohantam le az Nagyterembe reggelizni.
Mint minden szerdán elsőként érkeztem a Tiltott Rengeteg széléhez, hogy izgatottan várhassam az óra kezdetét. Ez volt életem második órája, de a tanár már most megismert. Az előző alkalommal a lehető legjobban lefárasztottam a sárkányos kérdéseimmel és látszott is az arcán, hogy ez még neki is sok volt. Telifogas mosollyal ültem le a karám szélére és vártam, hogy a többiek is beszállingózzanak órára. Mire mindenki megérkezett végre nekiláthattunk a tanulásnak. Az aznapi anyag a hippogriff volt. Elmondták, hogy mire kell kifejezetten figyelni a szárnyas bestiákkal kapcsolatban, majd kértek egy önkéntest, aki meg is próbál vele összebarátkozni. Mivel senki nem vállalta a megmérettetést én habozás nélkül ajánlottam magam a posztra. Óvatosan fejet is hajtottam, ahogy mondták, mire a varázslény fogadta is a köszöntésem. Ezek után megsimogathattam, ami rendkívül felemelő volt, de arra nem számítottam, hogy kapásból fel is ültetnek a hátára, hogy tegyek vele egy kört. Végül is ez nem egy autó! A tanár még utánam kiabált, hogy ne húzzam meg egyik tollát se, mert azt nem szereti.
- Nem látott maga még hippogriffet!? Az egész merő toll! – kiáltottam vissza, de a lény rövid nekifutás után felugrott a magasba, hogy tegyen egy kört az iskola körül. Én körbefogtam a nyakát, hogy legalább valamennyire biztonságba érezzem magam a bestia hátán. Az még ráadásul vállalkozó szellemű is volt, mert az erős ölelésemből azt gondolhatta bemutathat pár trükköt, így nem volt rest hurkokban elfordulni és még egy hátra bukfencre is vállalkozott. Ráadásul, ahogy érzékeltem nem zavarta, hogy én tele torokból sikítok a fülébe. Ahogy ismét a fák fölé értünk, felhagyott az akrobatamutatványokkal és az utolsó útszakaszt nyugodt szárnycsapásokkal tettük meg. Leszállva minden egyes tagom remegett a félelemmel vegyített izgalomtól.
- Na, ugye nem is volt olyan rossz? – kérdezte csillogó szemekkel a tanár. Én meg csak hebegve tudtam válaszolni.
- Iggen… De legközelebb legalább egy nyerget rakjon rá, mert hihetetlenül kényelmetlen! – jelentettem ki egy biztató mosoly keretében.

   egyéb

Eredetileg bal kezes lett volna, de az általános iskolában a tanárnő olyan szigorú volt, hogy csak jobb kézzel volt szabad megtanulni írni.