+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Végtelen folyosó
0 Felhasználó és 3 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Végtelen folyosó  (Megtekintve 8207 alkalommal)

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2008. 10. 18. - 14:33:55 »
0

Magánkaland
Helyszín, időpont : Végtelen folyosó, 11:05




.-= Holdsápka és a Büdös banya =-.


Álltam.
Vártam.
Hallgatóztam.

Tudtam, hogy érkezik valaki mögöttem, mégsem fordultam meg. A törzsem továbbra is a folyosó azon szakasza felé ?nézett?, amerre tartottam a megtorpanás és felismerés előtt, fejem oldalra fordítva, egyenesen a szobor arcát méregette. A büdös banyával szemeztem, soha nem láttam még hozzá fogható rusnya teremtést. Egyszerűen fel sem fogtam, hogyan lehetett ihlete a szobor készítőjének ehhez a rihéhez, elvégre. Merlinre, miket nem képesek megformálni a művészek. Bár, aki ezt tette, valószínűleg köszönésből sem ismerte magát a kifejezést sem. Barom. Hatalmas.
A zsebem.
Fogtam.
A pálcát.


Hallgattam a léptek zaját, miközben oly régóta először, azon kezdtem morfondírozni, használjam-e a varázstárgyat, amit mindenki olyan megrögzötten ráncigál elő, mint férfiak a saját külömbségüket?a vécén. Azért nem kis dolog egy iskolában, minden egyes szócsatának a végét pálcával szegni. Aztán még arról papolnak, hogy visszatért Tudjukki, és félelmetes seregével lecsap. Egyszer tévedjen be ebbe az iskolának nevezett intézménybe, a sok idegbeteg állat láttán sírva fog elszaladni, hogy felvágja az ereit, miután rituális szertartás keretei között lemészárolta a csatlósait. Hihetetlen, hogy a hőn imádott Igazgatónk, vagy a szárnysegédje, a vénséges Galagony nem képes megfékezni a sok fékevesztett idiótát. Én próbálok határt szabni a dolgoknak, természetesen csak olyan helyzetekben, ahol rólam van szó. Azért ne nekem kelljen már diákként rendet tennem a falak között. Pfff.

A halk, léptek által visszahangzó koppanások abbamaradtak, szinte éreztem, ahogyan a mögöttem lévő méregetett. A tarkómon bizsergett a szempár kutakodása, tudtam, hogy engem figyel. Elengedtem a pálcám, egy kis időre félreteszem a ?bombarda? ige csodálatos világát, úgy döntöttem, köszöntöm az illetőt, ahogyan az dukál a számára. Már éppen fordultam volna meg, amikor felszisszent a mellettem álldogáló szobor.
Megemeltem.
A szemöldököm.

Most nagyot hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg a dolog, mert ezzel nem igazán számoltam. Megijedni? Ugyan, mitől? Egy szaros porfogótól, akit legfeljebb súlyalátétnek használnék bárhol is? Gúnyosan rikácsol, minden bizonnyal a mögöttem álló is hallhatta a szavait. Minthogy egyszerre csak egy emberrel volt kedvem foglalkozni, így tekintetem ismét elkomorult, úgy mérte végig a csúfságot.
- Kuss!
Határozott rendreutasítás, elvégre nem igazán szándékoztam lapot osztani a vén ráncosbocskornak. Tény, amit mondott, felettébb érdekes, nincs út kifelé, csak bejutni lehet. Pompás, kifogtam a Roxfort egyetlen olyan folyosószakaszát, aminek se eleje, se vége. Sebaj, a mögöttem lévő diák talán közlékeny lesz-e tekintetben, ha nem, majd darabokra szedem a banyát a válaszért.

Megfordultam.
Támaszkodott.

Micsoda egy flegma tyúk állt meg mögöttem. Tudom, hogy szemeknek kellemes a hátsó fertályom, de mindennek megvan a határa. Apró szemrevételezés, tudjam, kivel is van dolgom, aztán a szavak.
- Drága Aranybogaram! Nem tanították meg a szüleid, hogy nem illik másokat ilyen megrögzötten méregetni? Képes leszek azt hinni, hogy utánam jársz, vagy ami rosszabb, rám vadászol.
Egyre nagyobb a vonzerőm az utóbbi időben, minden egyes nő megnéz magának. Érdekes.
- Ne adja Merlin a számodra.
A Hollós kis nyavalygós stréber letudva, jöhet a vénség.
Visszapillantottam.
A banyára.


Teljes lényemben felé fordulva mértem végig, merthogy, ha már leszólított, akkor talán tudjam is, ki az, akivel beszélgetek. Az üstben lévő rengeteg szar nem érdekelt, valószínűleg az van benne a szagokból ítélve. Miután végigmértem, a szemeibe néztem, továbbra is a komor, kissé talán agresszív tekintettel. Miért így? Jobb dolgom is akad annál, hogy egy soha véget nem érő folyosószakaszon bájcsevegjek egy Hollós luvnyával, és egy hatalmas kavicsból faragott barommal.
- Regéljen szépen, merre az arra Nénémasszony!
Nem különösebben barátságos a hangszín, de hol izgassa fel a szegény lelki világomat egy olyan valami, ami nem is él? Bár, az sem zavarna, ha élne. Úgy könnyebb lenne kiszedni belőle a válaszokat. Így, ha levágom az ujját a lotyónak, legfeljebb röhög?nem lesz ez olyan egyszerű vágta, mint gondoltam?
Naplózva

Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2008. 10. 24. - 15:43:18 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont: Végtelen folyosó; délelőtt 11:07




Sean és a boszorka

Égető pillantását a fiú tarkójának szegezi. Ha épp szólásra akarta volna nyitni a száját, talán még magára is veszi a fiú rendreutasító felkiáltását, így csak érdeklődve kutat a mardekáros beszélgetőtársa után. Lenne itt még valaki? Más hangját nem hallotta. És nem is lát senki mást a szobron és a fiún kívül.. A szobor. Ő beszélt volna? A vén boszorkány kelt életre? Ugyan.. Bár e kastély falain belül semmi sem lehetetlen. Kérdő tekintetét most a kőszobornak szegezi. No hát, ha már így szépen összegyűltek hárman, egy valamirevaló beszélgetőtársa csak akad. Erre a gondolatra fájdalmasan felsóhajt. Választhat a bibircsókos és az agresszív mardekáros közül. Apropó mardekáros. A fiú most felé fordul, és úgy látszik pár kurta mondattal le akarja tudni a jelenlétét. Elereszti füle mellett az aranybogár megszólítást, vágtak hozzá már megrázóbb elnevezéseket is;.
- Rossz szokás.. ? jegyzi meg halkan, de továbbra sem akasztja le fürkésző tekintetét a fiúról. Már csak azért sem, mert az arc, ami felé fordult ismerős számára. Valahol már biztosan látta.. Nem évfolyamtárs, annyi szent, de akkor honnan?
- Vadászni? Ugyan.. ? léha félmosoly jelenik meg szája szegletében, de hangja komoly marad- Hisz? még nincs ebédidő. ? Maga sem tudja mire vélni a gyenge viccelődést, talán csak ezzel akarja elterelni a gondolatait arról, hogy pár nappal ezelőtt milyen sikeres vadászatot hajtott végre. Kiegyenesedik, és apró, szinte észrevehetetlen mozdulattal ellöki magát a faltól.

A fiú elfordult, de kiléte még mindig nem hagyja nyugodni. Lassú léptekkel indul meg ismét a fiú mögé. Idegesítő szokás, de jobb szeret ő az emberek mögött lenni, minthogy a saját háta mögött tudjon valakit, ráadásul így jobban a szeme előtt van a mardekáros is, és a szobor is. Ekkor ismét felhangzik a fiú hangja, és mintha ez lett volna az utolsó kapocs Dorothyen fejében, összeáll a kép. Ez a hang, néha hallotta már pár óráján. De a fiú nem évfolyamtársa, alatta jár.. Egy évvel. Akkor mégis milyen órán lehetnek együtt? Alkímia.. Alkímia.. Ó, igen.
- Sean Blaine. ?szólal meg hirtelen, még mielőtt a banya válaszolni tudna. Mintha a régóta várt ítéletet bökte volna ki, pedig diáktársa valószínűleg nem számított arra, hogy saját nevét hallja egy idegen szájából.
- Cedrah Lupen unokaöccse. Az egyik diák, aki tud olvasni.., ? sorolja az információkat, melyeket még azon a hírhedt alkímiaórán gyűjtött be, amin a most előtte álló fiút megkínozta a megbűvölt kilincs. ? Különösebb károsodás nélkül kibírja a büntetést..? Ezt mondta Lupen az unokaöccséről. Idővel egyre többet fog majd bírni, és a végén a hasznára lesz a lecke.. Idézi fel magában az alkímiatanár szavait, miket aznap úgy odagügyögött a kísértetnek. Furcsa szerzet lehet ez a Sean Blaine.. Akármennyire biztos az információban, jó angolsággal akaratlanul is befejezi mondatát-  igaz?

Szinte mérget tudna venni rá, de kíváncsi a fiú milyen választ fog adni. Mr Lupen aznap nem csak szánalmat ébresztett a diákokban saját unokaöccse iránt, ugyanúgy fellobbant Dorothyban a kíváncsiság elolthatatlan, egyre csak erősödő lángja is. Milyen ember az, aki ilyen leckékből tanul? Mik történhettek vele, hogy csak úgy ?különösebb károsodás nélkül? kibír egy ilyen fájdalmasnak tűnő igét.. Milyen ember??
Szépen lassan elhessegeti a figyelmét eltompító gondolatokat, kitisztult elmével pillant ismét a mardekáros, és az üstjébe tekintő szoborboszorka felé. Egészen eddig elfelejtette, hogyan is került ide. Csak most tudatosul benne, hogy egy olyan folyosón álldogálhat, ahonnan nincs kiút, és meglehet, hosszú ideig Sean és a szobor lesz az egyedüli társasága. De Sean vajon hogy jutott be? Ugyanazon az úton, mint ő? Eddig miért nem találkozott össze vele? Vajon.. ő mióta van itt?
És a szobor.. Sean miért szólította meg? Egyre nagyobb érdeklődéssel tekint a boszorka felé, várva, hogy az megszólaljon. Beszélnie kell.. Vagy Sean van itt olyan régóta, hogy azt hiszi, hogy a banya mutatja meg neki a kiutat?
Csak úgy özönlenek a kérdések, de a világért nem szegezné egyiket sem a fiúnak. Inkább csak vár. Ő végül is ráér.. Ha jobban belegondol, egészen kedvére van az elszigeteltség a külvilágtól.. Csak ez a Sean Blaine ne lenne itt.
Naplózva

A Dementor
Kalandmester
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2009. 04. 14. - 11:50:03 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont: Végtelen folyosó; délelőtt 11:05-07
Résztvevők: Dorothy Moon, Sean Blaine


Lám-lám... úgy látszik, egyikőtök sem járt még az összes sötét roxforti folyosón. Általában ez az egyetlen, ahonnan nincs visszaút, vagy ha van is, akkor azt nem olyan egyszerű megtalálni. Miért? Varázslat.

- Kedves Sean, elhiheted nekem, hogy ha ilyen tiszteletlenül fogsz a továbbiakban is hozzámszólni, nem igazán fogsz kijutni innen. Elhiszem, hogy nehéz, de a sikernek ára van, Fiacskám. És ahogy elnézem, egyre távolodsz a siker kapujától.
Végigmérem a fiatalembert, aki immáron a mögötte álldogáló kislánnyal foglalatoskodik és durva szavakkal dobálózik, jelezve felé, hogy ki is itt az úr. De sajnos ki kell, ábrándítsalak, kedves Sean... Itt én vagyok az úr. Az én kezemben van a kulcs, melyet te már keresel... De meg is találod?
- Fiacskám, ilyen mentalitással ne várd egyhamar, hogy kijutsz innen... Szégyelld magad! Az én időmben az ilyen tiszteletlen beszédért jól megátkozták a férfiakat a nők! - sóhaj - Ej... be rég volt már az!

Dorothy, úgy érzem, hogy nem szenteltél még túlságosan nagy figyelmet annak, hogy hová is keveredtél most. Milyen órád is van...? Bájitaltan? Nem baj, hogy elkésel? Nem érdekel, hogy merre van a kiút? Bájos kislány vagy, akiből egy szép napon talán egy igazán kiváló boszorkány lesz? Ha kijutsz innen. Csak egy kósza pillantást vetsz rám és az egyáltalán nem kellemes partitól, vagyis Sean Blaine-től várod a megoldást? Buta dolog, Dorothyen. Vedd észre, hogy te többre vagy képes, hiszen mindenki tudja, hogy az arrogáns viselkedés és a nyers erő semmit sem jelent, főleg egy ilyen helyzetben. Kérdezz, Dorothy!
Gyere közelebb hozzám, Dorothyen!
- Kislányom, miért hagyod, hogy ezt művelje veled ez a goromba fráter? Állj a sarkadra, Kedveském! -fordítom a tekintetem a kislány felé, és intek ráncos jobbommal, hogy bártan közelítsen felém.

Vegyétek észre, hogy ha szívjátok egymás vérét, akkor soha az életben nem tudtok kijutni innen. Végtelen folyosó... Rémlik valami? Csak akkor ér véget, ha megtaláljátok a kulcsot. Nem egyénileg, hanem ketten. Ki kell találnotok, hogy mivel nyitom meg előttetek ismét az utat. Nem láttok itt csontvázakat és foszladozó hullákat, igaz? Azért nem, mert mindenki kijutott eddig. Mindenki használta a fejét, és kitalálta, hogyan juthat vissza az iskola hagyományos folyosójára. Most rajtatok a sor!
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2009. 04. 17. - 16:37:32 »
0

Magánkaland
Helyszín, időpont : Végtelen folyosó




.-= Holdsápka és a Büdös banya =-.


Csend.
Pillanatok.

Vártam a választ, igazából a büdös banyától, hiszen érdekelt, hol is tudok kijutni erről a végtelennek beállított folyosóról. Tudtam, ha annyira veszélyes lenne, hogy az ember a halálát lelheti rajta, akkor azt beközölte volna a vénséges Dumbledore még az év elején. Persze lehetséges, hogy ezt megtette, csak a maga körmönfont szavaival, amiből nem derült ki egyértelműen, hogy erre a bizonyos szakaszra gondolt. Esetleg elfelejtette, az efféle hajlott korban ez már bizony elő szokott fordulni. Azonban, ha már itt voltam, nem bánkódtam a múlton, soha nem szoktam, mert? egyszerűen nem, és ez a lényeg. Mindig a jelennek kell élni, különben olyan apróságok mellett sétálhatok el, amelyek a későbbiekben fontossá válhatnak. Jelen helyzetben pedig két fontos tényező lebegett a szemeim előtt, az egyik a banya, aki tudta a kiutat, a másik pedig a furkálódni próbáló bozontos hajú leányzó. Érdekes, hogy manapság csupa olyan emberekkel találkozom az iskola falain belül, akik köszönő viszonyban sem voltak a divattal. Nem is értem, hogyan nem adhatnak magukra, hiszen a többség, akiknek meg is jegyeztem, lányok voltak. Szégyen a számukra, hiszen éppen azzal kellene foglalatoskodniuk a tanulás és egyebek mellett, hogy kinézzenek valahogyan. Erre tessék, két bányarém egy rakáson. Az egyiknek a fejét robbantanám szét egy egészséges bombarda igével, mert ugye ki tudja, milyen rozsdás vasból van? a másiknak pedig az ujját vágnám le, miután megkapta élete első pofonját, mert rosszul szólt.
Sóhaj.
Mély.


Azt követően, hogy a ráncos bocskort csendre intettem, hirtelen felcsendült a kócos hölgyemény válasza. Természetesen nem maradhatott el a csipkelődés sem, mert ugyebár Cedrah órája után az évfolyamom szépen megtanulta a nevem. Sokan közülük azt hitték, hogy egy idióta, szánalmas marha vagyok? egyet felejtettek el, de azt eléggé erőteljesen. Nem én voltam akkora Merlinbarma, hogy nem olvastam el a cetlit az ajtón, ami szinte üvöltött, hogy itt vagyok a rohadt életbe, olvassatok már el. Aztán persze, mivel a sok kis törékeny testű seggnyaló belehalt volna a megpróbáltatásba én lettem kiválasztva, én, aki a szabályoknak megfelelően kint maradtam abból a szaros teremből.

Düh.
Nyugalom.

A két érzés vegyesen kavargott bennem, azt már csak fél füllel hallottam, amit a szoborrém magyaráz nekem, majd később a mögöttem állónak. Gondolkodtam, mitévő legyek, mert igazából rohadt mód gyűlöltem, ha valaki úgy nézett hülyének, ha neki járt volna ki a büntetés. Cedrah sokszor mondta már, hogy hirtelenharagú vagyok, és bizony, ha nem lett volna annyi okító óra, és etikett lecke, valószínűleg fordulatból kapott volna a diáktárs egy akkorát, hogy itt feküdt volna el a folyosón. Ezt követően pedig egy szép kis nyakkendőt varázsoltam volna a nyakára a bicskámmal, hogy kihúzhassam a résen a nyelvét. Ehelyett hátrapillantottam a vállam fölött, majd a tipikusan üres tekintettel válaszoltam az önnön bemutatásomra.
- Az egyik hulla, ha jól sejtem.
Nem vártam egy pillanatot sem, tudatva vele, tőlem akár Merlin leszármazottja is lehet, azt is leszarnám. A vén szatyorra tekintve szorítottam a pálcám fogásán, de továbbra sem emeltem meg.
- Néném, legyen oly kedves megmutatni a kiutat...
A hanglejtés elárulta, cseppet sem illedelemből, mindinkább szánalomból, és lenézésből szóltam.
Higgadtság.
Nyugalom.

Naplózva

Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2009. 05. 21. - 22:10:43 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont:
Végtelen folyosó; délelőtt 11 után pár perccel



Sean és a boszorka

A szobor előtt tébláboló mardekárostól vár választ, mégis a banya szólal meg, mire teljesen összerezzen. Gondolta, hogy Sean nem kezdett el hallucinálni, sőt abban is egészen biztos volt, hogy a szobor volt a fiú beszélgetőpartnere, de most, hogy meghallja a vén boszorka nyikorgó hangját, mégis megdöbben. Már nem várja a fiú válaszát, hiszen a boszorka szavaiból is egyértelműen kiderül, hogy gyanúja beigazolódott, az alkímiatanár unokaöccse áll előtte. Így Blaine szurkálódását egy legyintéssel elhessegeti, és egy halk „Pontosan.”-nal lezárva a témát, inkább a fiú mellé lép, miközben le sem veszi szemeit a szoborról.
Való igaz, ő volt az egyik hulla, maga sem tudja, mi üthetett belé aznap, hogy elolvasva az utasításokat nem maradt kint a terem előtt.. Biztos a sors akarta úgy, hogy Gregory Omennel egy teremben maradjon tíz percig, már hozzá szokott az élet kis vicceihez. Ilyen lehet ez is.. Egy kiút nélküli folyosón téblábolni, összezárva egy kétlábon járó méregzsákkal.. Csak egy szemrebbenésnyi ideig pillant oldalra, hogy szemügyre vegye a mardekáros arckifejezését, nem mintha nem érezné már messziről a felőle áradó elfojtott dühöt. De most sokkal fontosabb a banya. Még mindig alig hiszi el, hogy a szobor oktatja ki őket. De legalább van kiút, mint ahogy az a banya szavaiból kiderül. De merre?
Az ő idejében megátkozták az efféle goromba frátereket.. Dorothy szája szelíd félmosolyra húzódik. Na igen, úgy érzi, nem lenne sok haszna annak, ha most elkezdenének átkozódni, vagy esetleg egymást tépni.. Bár a végén még egy fergeteges vég nélküli fogócska alakulhatna ki, de valahogy ehhez most semmi kedve nincs. Inkább összefogja hullámos tincseit, háta mögé dobja haját, és megpróbálja figyelmen kívül hagyni a fiú arrogáns stílusát. Kék szemeivel még mindig a banyát pásztázza. A kérdésére csak szélesen elmosolyodik, válaszolni igazán nem akar, valószínűleg semmi eredménye nem lenne, csak egy adagnyi szurkálódást kapna a mellette állótól. Sarkára áll majd ő, ha kell, de most sokkal fontosabbnak tűnik, hogy rájöjjön, merre lehet a kivezető út..
Akármennyire kezd motoszkálni fejében a tudat, hogy most az alagsorban kéne Foleynak bájitalokat kotyvasztania, valahogy mégis úgy érzi, sokkal jobb helyen van itt, elzárva a külvilágtól, és annyira nem sürgős kijutnia.. Valószínűleg sokkal jobb játékra bukkan itt, ezen a végtelen folyosón, mint odakint a diákok között.
Elmélázva pillant el a folyosó két végébe. Nyílván nem ők az elsők, akik beszorultak a folyosóra.. El sem tudná képzelni. A Roxfort alapítása óta biztosan bejutott ide már több tucat diák. Azért furcsa, hogy sehol nem hallott még erről a folyosóról, pedig jópárszor elolvasta a Roxfort történetét, de nem rémlik semmi jelenleg használható információ. A szobor is teljesen ismeretlen számára. A szobor.. Az egyetlen valamennyire élőnek tűnő dolog rajtuk kívül. Nem kell hozzá sok agymunka, hogy mindenki előtt egyértelmű legyen: a banya a kulcs a menekülésükhöz. De hogy kezdjenek hozzá? Mutassa meg a kiutat.. Milyen egyszerű is lenne.. Biztos rejtvénnyel válaszolna, vagy az ég tudja. Mindenestre érdekes játék lesz. És ez valamennyi adrenalint juttat Dorothyen vérébe.
- Ön.. – egy darabig tétovázik, nem tudja, mi lehetne a pontos megszólítás – ..régóta van itt? – nem valami célravezető ugyan, és pusztán a kíváncsiság szól belőle, de kezdetnek bármi megteszi. Vagy ezen, vagy Sean kérésén el tudnak majd indulni. Mély, és gondterhelt sóhaj hagyja el ajkait. Igen, úgy látszik, ehhez most együtt kell dolgozniuk, pedig nagyon úgy néz ki, ez a fiú nem igen hajlik a csapatmunkára..
Naplózva

A Dementor
Kalandmester
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2009. 05. 28. - 09:49:10 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont: Végtelen folyosó; délelőtt 11:13
Résztvevők: Dorothy Moon, Sean Blaine


Ejnye, ezek a gyerekek sem olyanok már, mint az én időmben voltak! Micsoda tiszteletlenség és pimaszság, amit ez az úrfi művel! De sok mindent láttam már, jópár diák megfordult ezen a folyosón, viszont ennyire pöffeszkedő és nem szimpatikus fiatalember rég merészkedett be a szentélyembe. Ha nem lennék… nos… a földbe gyökereztetve, egy jó nagy pofont adnék neki a szemtelenkedéséért. Bár ha belegondolok, elég nagy pofon az, hogy amíg ilyen, addig nem fog kijutni innen. Talán ha kicsit változtatna a modorán, velem is könnyebb lenne üzletet kötni. Azok, akik eddig betértek hozzám, mindenki ügyesen rájött a titok nyitjára – ami igaz, hogy mindig más és más-, de senki sem ragadt még itt nálam, ezt tökéletesen jelzi az is, hogy nincsenek csontvázak és koponyák a díszletben.
- Kisfiam, én csak akkor tudom megmutatni az utat, ha megérdemled. – válaszolom a fiúcskának, aki szemlátomást már nagyon türelmetlennek látszik. Ő a híres alkimistának az unokaöccse, no igen… a hírnév… azt hiszi, az a minden. Na meg a nyers erő. Pfehh…

Sok-sok éve már, hogy földbe gyökerezett a lábam, oly szívesen lennék még ilyen gyönyörű és fiatal, mint ez a kislány!
- Hehhehehhhhhehhheee – harsány, már-már fület bántó kacaj.- Én, kislányom? Hát… nem most jöttem veletek, abban biztos lehetsz. Sok emberrel találkoztam már az idők folyamán. A fiatal Tom Denem is betért hozzám, még anno! Bizony ám! És… hát sosem vagyok egyedül hál’istennek, mert a barátnőim néha meglátogatnak. Pletykálkodunk erről-arról… nyhehee. –válaszolom a bátortalan leányzó kérdésére, aki végre valahára meg mert szólítani. No, biztos vagyok benne, hogy őt sem az oroszlán vette pártfogásába, elég kis gyámoltalan csibének látszik. Viszont okos kislány, annyi szent!

- No, akkor… elmondjátok nekem, hogy mi történt veletek ezidáig? Miért jöttetek be? Együtt jöttetek egyáltalán? Ehh… Úgy fáj már a derekam, olyan szívesen leülnék!
Próbálnám bevonni mindkettejüket a dologba, mivel azzal, hogy egymással játszanak és velem sem túl közlékenyek, nem igazán látok esélyt arra, hogy hamar kijussanak innen. Ej, pedig be szép ez a kislány! Kár lenne érte, ha ideveszne. No, de a fiúcskáért nem lenne kár! Viszont már az én időmben is azt mondták: Csalánba nem üt a ménkű!

Jól szétnéztetek már itt? Mit láttok? Egy kopott szobor, mely egy rusnya vén banyát, vagyis engem ábrázol és egy hatalmas üstöt. Az nem számít, hogy szemét van benne. Lehet, hogy többre is képes, csak ez nem látszik. Varázsvilágban vagytok, ahol bármi olyan lehetséges, amit a muglik csak a mesékben tudnak elképzelni!

Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2009. 06. 05. - 09:21:07 »
0

Magánkaland
Helyszín, időpont : Végtelen folyosó




.-= Holdsápka és a Büdös banya =-.


A válasz.
Irritáció.

Egyre jobban éreztem, hogy a hatalmas adag kő, vagy fene tudja miféle fémből formázott szobordarab irritálja szerény személyem. Olyan, mint amikor valakin allergiás tünetek jelentkeznek, viszket a bőre, ég a szeme, legszívesebben leöntené magát sósavval, mert annak a maró hatása is kellemesebb élmény lenne, mint az a fura, kellemetlen fos. Valami ilyesféle érzés kavargott bennem is, tudván a válaszból, hogy nem lesz egyszerű kiszabadulni. Az igazat megvallva nem volt túlzottan sok kedvem bájcsevegéshez, így idejekorán megfordult a fejemben, hogy mi lenne akkor, ha nemes egyszerűséggel megemelném a pálcát, aztán egy hangos bombarda mellett szétrobbantanám a vén ráncos bocskort. Akkor legalább egy nehézséggel kevesebb lenne ezen a rohadt folyosószakaszon, amivel meg kell küzdeni. Félreértés ne essék, szeretem a kihívásokat, mert azok teszik érdekessé az életet, de azért vannak határok, amit átlépve fel lehet borzolni ártatlan lelkületem. A vén ribanc közel járt hozzá, már most a legkülönfélébb halálnemek kavarogtak a fejemben, amivel egy szobrot ki lehet végezni. Legrosszabb esetben is kapok egy figyelmeztetést rongálásért, de az ujja ott fog díszelegni a nyakláncon, a bagolyláb, és jó pár ujjacska mellett.
Szavak.
A másiktól.


A hozzám címzett igencsak rövid interakciót követően a szipirtyó a mögöttem, mellettem álldogáló picsával kezdett társalogni. Összehordott minden szart, a mondatainak az értelme egyenlő volt a semmivel, és akkor még szépen fejeztem ki magam. Hol érdekli őt az életem, hol érdekli őt, a csajjal érkeztem-e? Semmi köze hozzá, ráadásul csak egy darab tákolmány, akinek az a feladata, hogy legyen. Még mozognia sem kellene, ennek fényében még beszél is. Egy ilyen szobor állna a Lupen kúriában, zúznám darabokra minden egyes nap, amikor otthon vagyok, a legdurvább módszerekkel. Aztán újra és újra helyrehozatnám, hogy addig ismételhessem meg vele a folyamatot, amíg meg nem tanulja, kuss és mozdulatlanság a neve.

Sóhaj.
Fejrázás.

Az enyhe, lehunyt szemmel való fejrázásom gondolom mindent elárult a jelenlévőknek. Az egyik a hülye kérdéseivel traktálódik, aminek semmi értelme, ráadásul nem is a kijutás célját szolgálja. A másik nem elég, hogy randa, még ő is nekilát összehordani a marhaságait. Az első pillanatban még reménykedtem, hogy legalább a mögöttem állóban van spiritusz, hogy épeszű és elméjű. Úgy fest csalódnom kell benne. Tudom, hogy mézes-mázos picsogással meglenne a kijárat, de nem vagyok egy meghunyászkodós fajta, soha nem voltam, és nem is leszek. Ennek fényében hozom meg döntésem, és lépek egy lépést oldalra. Hátamat a banya jobbra eső falszakaszának támasztom, majd a pálcám a talár zsebébe süllyesztem. Azzal a lendülettel, ahogyan felszabadult a kezem, húzom szét az iskola kötelező viseletét, majd dugom mindkettőt zsebre. Fejem is hátrabillen, mígnem a fal megállítja, majd oldalra fordul, hogy a két liba a látószögembe essen.
- Szívesen hallgatom az üres fecsegést…
Na persze, semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy ez a két idióta kínozzon a marhaságával. Egy mély pillantás a velem egy folyosóra ragadt csaj felé, aztán újra a nyanya.
- Dióhéjban, hogy meglegyen az öröme. Óráról érkeztem, a hölgyemény pedig követett. Én is kissé furcsának találom az efféle… hmmm… rajongást, de éppen megbirkózni készültem a feladattal. A csodálatos programunk persze meghiúsult Drága Kegyed miatt. Most, hogy hallotta, amit szeretett volna, regélje szépen el, merre is lehet kijutni, mielőtt én tépem ki a fájó derekát.
A hangnem már-már fülsértően nyugalmas, szinte üres, kifejezéstelen. Olyan, mintha minden egyes nap ezeket a fenyegetéseket használnám, és már nem jelentenének semmi különöset. Mintha valóban derekakat tépnék ki, és ezt annyira unalmasnak találnám, hogy egy apró adrenalin sem pezsdül fel bennem.
Pillantás.
Várok.

Naplózva

Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2009. 06. 05. - 12:59:09 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont: Végtelen folyosó; vészesen fogynak a percek Bájitaltanig




Sean és a boszorka

Zavartan felnevet a boszorka szavaira, vaskos tincseit jobb vállára húzva összefogja. Hát azt valóban nem hitte, hogy velük érkezett ide a szobor..
- Tom Denem? – kapja fel ismét a fejét, bár igaz is, miért pont ez a folyosó lett volna kivétel, amerre nem csatangolt diákkorában a Sötét Nagyúr. Épp azon töri a fejét, hogy mi lenne ideális következő lépés, mikor a másik megszólal. Már elhatározta, hogy csak a boszorkával fog foglalkozni, de a fiú szavait nem hagyhatja reakció nélkül. Mérgesen felé rántja a fejét, így elszakítva pillantását a szobortól. Idegesen felrándul a szemöldöke.. „Szívesen hallgatom az üres fecsegést” Ooooh, de ostoba! Többet nézett volna ki belőle!
-Én meg szívesen fecsegek egyedül, hidd el, sokkal szívesebben, mint hogy veled tegyem, de így nem fogunk kijutni. Csak egy picit próbálj erőt venni magadon! – ujjaival mutatja, hogy milyen fikarcnyi erőfeszítést vár csupán a másiktól, majd fájdalmasan felsóhajt. Nehezebb dolguk lesz, mint gondolta volna.. Sokkal nehezebb. Mennyire makacs.. Nem hiába nem hollóhátas ez a Blaine.

Oldalra húzott szájjal hallgatja a szavait, és most rajta a sor, hogy megrázza a fejét.
- Lehet, hogy még nem jutott el az agyadig, de fenyegetésekkel nem fogunk kijutni. – óvatosan pillant ismét a fiú felé, nyilván nincs hozzászokva diáktársaitól ehhez a hangnemhez, na nem mintha bármi félnivalója lenne.. Vagy mintha lehetne. Ha épp egy elvetemült mardekárossal zárták egy folyosóra, akkor sem tehetnének vele rosszabbat, mint amit tényleg megérdemel. És ha egyszer megtalálják őket.. hát akkor legalább majd pontokat vonnak le a Mardekártól? Röhögnie kell.. Kit érdekel? Most, hogy olyan távolinak tűnik a tanárok és diákok folyosón kavargó forgataga, ugyanilyen idegennek érzi magától azt a stréber álcát, amit minden órán magára húz. Ajkaira lágy mosoly húzódik, ahogy átfut az agyán a pontlevonás gondolata, de épp csak egy pillanatig. A jelenlegi szituációban tényleg nincs semmi megmosolyognivaló. Érzi előre, hogy még neki is fájni fog az, amit mondani készül.
- Nézd.. Kössünk alkut, rendben? Mindketten erőt veszünk magunkon, és megpróbálunk innen minél hamarabb kijutni.. De ehhez valamelyest együtt kell működnünk. – Csak remélni tudja, hogy a másik látja a szavaiban az értelmet, és nem egy derékkirángatós megjegyzést kap vissza. Neki sincs ínyére az együttműködés, de a kiút nélküli folyosó sincs. Márpedig egyre jobban érzi, hogy a bezártság frusztrálni kezdi. Való igaz, nem ez a valódi közege.. Sokkal otthonosabban érezné magát e falakon kívül, az erdőben, vagy a szabad ég alatt. Nem beszélve arról, hogy idegenekkel sem szeret egy fedél alatt lenni. Főleg nem olyan zárt térben, ahonnan nincs lehetőség a menekülésre. Na nem feltétlenül neki kellene.. Igaz ugyan még nem aggódik, volt már hasonló szituációban, és bőven van már annyi tapasztalata, hogy elkerüljön minden kevésbé emberi mozdulatot, hiszen még így 14 év után is nagy körültekintéssel bírálja felül minden elkövetni készült cselekedetét. Épp ezért zavarja az is, hogy figyelmetlensége miatt került ide. Az az Omen gyerek megzavarja, és ez senkinek sem jó.. Mindenesetre egyelőre azt sem mutatja ki, mennyire idegesíti a kijárat nélküli folyosó..

A fiúból csak úgy árad az arrogancia. Biztos aranyvérű családból való.. De akkor miért nem ért a bájcsevejhez? Felfoghatatlan.. Pedig az a képmutató társaság mást sem csinál, és nagy sajnálatára ezt még ő is eltanulta tőlük, igaz próbál belőle minél többet felejteni.. Bár a bájcsevej alkalmazása is jól felhasználható az emberek között bujkáláshoz.. De most válaszolni akar! Ismét a boszorka felé fordul, hangjában még maradt némi ingerültség a fiúhoz intézett szavakból.
- Nem együtt jöttünk, és még véletlenül sem követtem! – a puszta feltételezésre is megforgatja szemeit, mintha követni akarna ő bárkit ebben az iskolában.. Neki aztán nem kell, hogy még teliholdon kívül is vadásszon valakire.
- Itt találkoztam vele először. – mutat a padló azon részére, ahol most is állnak. – Igaz.. tényleg ugyanarról az óráról jöttünk.. – ismeri be kelletlenül. Arra nem akar magyarázatot adni, hogy miért került ő is pont ugyanide.. Olyan egyszerű a magyarázat, hogy azt nem lehet elhinni. Egyszerűen csak nem figyelt. Ő is épp eléggé átkozza magát érte, hiszen pár percig teljesen kikapcsolt, ez pedig nem szokása.. De legutóbbi prédája teljesen összezavarja az utóbbi időben.
Naplózva

A Dementor
Kalandmester
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2009. 07. 08. - 23:43:39 »
0

Magánkaland
Helyszín és időpont: Végtelen folyosó; délelőtt 11:05-07
Résztvevők: Dorothy Moon, Sean Blaine

Úgy döntök, hogy inkább visszafogom a fecsegést. Jól mondja a fiatalember, valóban fecsegés, amit művelek, de mit vár egy többszáz éves öregasszonytól, akinek ráadásul még a dereka is fáj? Azért a kislánykának válaszolok, olyan kis kedves arcocskája van… én is ilyen szép voltam még leánykoromban, bizony ám!
- Bizony, ő, kedveském. Ismered t’án? –kérdezek vissza a kislány szavaira.
Ejjj, Matilda! Már megint csak fecsegsz! Már megint csak csacsogsz…!
Hiába dorgálom magamat, tudom, milyen vagyok, úgysem hagyom szó nélkül mindazt ami történik.
Végre valahára elindultak a célhoz vezető rögös úton, ám azt még nem tudhatják, hogy messze még a vég! Pedig már jópár perce idebent vannak, olyan kis butácskák, hogy nem képesek szépen szólni egymáshoz! Már figyelmeztettem is is őket, hogy nekem aztán semmi szükségem élelemre, de nekik…
Figyelem a szóváltást, remekül csinálja a kislány. Ha közelebb lépne a fiatalemberhez és kicsit hangosabban beszélne, talán jobban odafigyelne rá ez a goromba fickó itt a jobbomon.
Felegyenesedem – bár a derekam még mindig fáj-  és rájuk pillantok. Helyeslően bólogatok a kislány szavaira, melyet a fiúcskához intéz: valóban nem jutnak előrébb a gorombáskodással. Elmosolyodom a kislány szavai hallatán, bíztatva őt, hogy bizony, előtted már talán körvonalazódik a kifelé vezető úthoz vezető út. Bizony-bizony… nem lesz ez olyan egyszerű!
Kérdésemre mindketten elfogadhatóan válaszolnak. Ez is egy jó pont, bár a kislány bizonytalansága látszólag még mindig nem szállt el, de nem baj, olyan kis fiatalka még! A fiatalember hangjában pedig még mindig hallani az utálatot, de nem is csodálkozom igazából, sok diák és kísértet panaszkodott már erről a fickóról nekem. Épp itt az ideje, hogy megleckéztessem egy kicsinykét.
- Miattam? Ejnye, kisfiam, megvádolsz? Nemhogy széket nem vagy képes hozni nekem, még pimaszkodsz is?! – vetem oda a fiúnak felháborodva, majd a kislányra tekintek – Mi a neved, kedveském? –kérdezem tőle sokkal visszafogottabb hangnemben. Bűbájos teremtés!
Már csak a kislány miatt is úgy határozok, hogy kicsit közelebb hozom őket a megoldáshoz, pedig a tiszteletlen fiatalember egyáltalán nem érdemli meg, hogy kijusson innen.
A lánykához intézem a szavaimat, mivel úgy látom, hogy egyedül vele lehet normálisan kommunikálni a csapatból. Szinte suttogok, a fiúcska csak pusmogást hallhat mindebből.
- Nézz szét kedveském, mit látsz idelent? Sőt! Mikkel találkoztál, mióta beléptél a folyosó ajtaján? Gondolkozz, kislányom! –noszogatom, majd jobb kőszememmel egy cinkos kacsintást villantok felé –már amennyire tudok én villantani.
- Fiacskám, hát te nem tudtál erről a folyosóról? A többi diáktársad nem beszélt neked a titkos, Roxfort alatt futó folyosóról? – kérdezem érdeklődve a fiúcskától, aki szemlátomást nem tűnik többnek tizenöt évnél. Felé fordítom a tekintetemet, hogy rám koncentráljon és vegye észre, hogy rá is szükség van a feladat megoldásánál. –Mondd csak el nekem, eszedbe jutott már valami megoldás? –zárom eme kérdéssel a hozzá intézett szavakat, majd visszagörnyedek hatalmas üstöm fölé ugyanúgy, ahogy alkotóm kifaragott.

Bele kellene néznetek az üstbe, mert a néhány rothadt almacsutkán kívül hátha rejt még számotokra hasznos dolgokat… Mondjuk egy összetépett, kopott pergament, melynek apró cafatjai a szobor mögött is fellelhetőek, azonban hogy ennek hasznát látjátok-e, az attól függ, milyen ravaszak vagytok és mennyire jól ismeritek a mágiát!
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2009. 07. 28. - 17:10:33 »
0

Magánkaland
Helyszín, időpont : Végtelen folyosó - Hollós, Bájitalra gondol, amikor Velem lehet egy folyosón  Hááát




.-= Holdsápka és a Büdös banya =-.


Ujjak.
Mosoly.

Ahogyan elkezdte lóbálni az ujjait a szemem előtt, mennyi kis kompromisszumot vár tőlem, azonnal az jutott eszembe, hogy tőből letöröm őket, vagy ami még jobb, kitépem. Egyrészt, undorító dolog mutogatni, ezt pedig tetézi a tény, hogy mindezt felém, nekem, az irányomba teszi. Ráadásul a sokak által nem megfelelő hangnemnek nevezett tónusban próbálkozik. Jobban mondva a hangnemmel nem lenne probléma, ha a szavak is stimmelnének a lejtéshez. Márpedig azok okítóak, engem pedig egy majom ne tanítson semmire, mert ugyebár azok jobbára csak utánozni tudnak.. Legfeljebb csak a bolhászkodás lenne újdonság számomra, de mentes vagyok az efféle dolgoktól, elvégre fürdöm és tisztálkodom. A mondata alatt végigmérem, nem igazán zavar a tudat, hogy esetleg észreveszi és bizony tolakodónak fogja találni. A haja ragad meg elsőként, abból látszik, hogy valóban lehetne majom, talán egy-két tetű, vagy egyéb nyalánkság meglapul abban a szénakazalban. Nem szólalok meg, egyszerűen várom, hogy folytassa a csodálatos mondandóját, elvégre az arckifejezéséből jól látható, még nem fejezte be.
Együttműködés.
Elégtétel.


Ahogyan a szavakat kiejtette, hűvös tekintettel meredtem az arcába, a hatást csak növelte a betegesen kék szempár, amivel fürkészni kezdtem az övéit. Nyugalmat sugároztak, mert nyugalmas is voltam, miért kellene másképpen viselkednem? Egyrészt, soha nem említették ezt a folyosót az iskolai évkezdet első napjain, azt pedig eleve kizártnak tartom, ha halálos lenne, úgy biztosan megejtették volna. Halovány és gúnyos mosoly ült ki újra az ajkaimra, miközben ízlelgettem a szavakat, kössünk alkut, remek kezdet a Boglyastól. Aztán a ráncos bocskor felé fordulva folytatta a saját kis történetét, amelyben latolgatta, hogy bizony nem ismer. Lehet benne valami, de akkor vajon miért követett? Elbambult, igen, biztosan, és pontosan arra vitte a futóműve, amerre én szánkáztam. Annyira gyerekes kifogás, mondaná meg kerek-perec, mit akart, mit akar, vagy kissé nagyobb meggyőződést vigyen a magyarázatába, miért is ennyire béna. Én azért fáradtam erre, mert órák után szokásom sétálgatni a folyosókon.

Visszaléptem.
Mellé.

Noha a banya mellett álldogált ő is, azért csak hátráltam egy lépést. Természetesen közel sem riadtam meg a csúfságtól, csupán szerettem volna úgy diskurálni az üzletről, hogy jelezzem a félig harmadik fél számára, ez nem az ő dolga. Sajnálatos módon mindenbe beleütötte az orrát, de csak addig lesz rossz szokása, amíg egy bombarda horpadást nem csinál belőle. Azt viszont kivettem a szavaiból, hogy az iskola felettünk van, bár ez eddig is evidens volt, tekintve, az alagsorban volt az óra, utána pedig egyetlen lépcsőt sem hagytam magam után. Megfordult az is a fejemben, hogy esetleg ráküldök a folyosó egy távolabbi mennyezetszakaszára valami nyalánkságot, ami beszakítja, de nem akartam megkockáztatni… egyelőre, nehogy az egész szaros Roxfort a fejünkre szakadjon.
- Alkut.
Ismételtem meg a szót, gondosan ügyelve arra, nehogy kérdésnek hangozzon, elvégre nem annak szántam.
- Rendben, mit ajánlasz cserébe?
A kérdés magától érthető volt, hiszen ki menne bele úgy egy alkuba, hogy nem kap semmit cserébe? Ő akart velem együttdolgozni, nem pedig én vele, annak pedig ára van. Valahogyan volt egy olyan érzésem, azzal fog jönni, a szabadságom, vagy itt rohadunk örökre, de még mindig úgy voltam vele… soha nem említették a folyosószakaszt, akkor nem lehet életveszélyes. Az Igazgató, bármennyire is úgy fest, mint egy defektes vénember, nem hülye, biztosan ismeri ezt a lyukat.
Vártam.
A válaszra.

Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 31. - 16:55:49
Az oldal 0.101 másodperc alatt készült el 48 lekéréssel.