A párnacsata

Kate Raimbourg sosem a megfontoltságáról volt híres. De ezen az estén talán jobb lett volna, ha kivételesen előbb gondolkodik, mint cselekszik. Az ifjú boszorkány épp az igazak álmát aludta, mikor furcsa zajok zavarták meg. Kinyitva a szemét megdöbbenten kellett tapasztalnia, hogy nincs egyedül a szobájában. Ki tudja miért, de maga Voldemort Nagyúr tisztelte meg a jelenlétével. Csak, hogy Kate egy orvul támadó kéjenc perverzet vélt látni benne, így sikítva ugrott ki az ágyból a rózsaszín selyempizsamájában és fehér zoknijaiban, egy párnát megragadva.
Az akció olyan gyorsan zajlott, hogy Voldemortnak ideje sem volt reagálnia, de talán az is megeshet, hogy Katenek sikerült elérnie, hogy a Nagyúr meglepődjön. Hisz soha eszébe nem jutott volna, hogy egy senki némber egy párnával fog felé rohanni miközben harciasan sikít.
Kate olyan erővel csapta párnáját a Lordhoz, hogy az abban a pillanatban a földön kötött ki. És valószínűleg csillagokat is látott, hisz a harcos amazon tökéletesen célzott fegyverével ellenfele fejére.

A Halálfalók hallhatták a sikítást, majd egy test földre hullását, mert azon nyomban megjelentek a szobában. De a látvány koránt sem az volt, amire számítottak volna, hisz a hangokból ítélve, azt hihették Uruk és Parancsolójuk kényszerített kínzással térdre egy újabb galád árulót. Csak, hogy most egy huszonéves nő tette ezt. Méghozzá egyetlen egy tollpárnával....
A szobában még mindig szállingóztak a tollak. Kate ott állt fújtatva párnáját még mindig a kezében szorítva áldozata felett, aki megdöbbentem nézett felfelé a földről.


Vajon ki hogyan reagál? Hogyan reagálnátok drága Halálfalókáim egy ilyen abszurd helyzetre? Lenne bátorságotok nevetni a röhejes szituáción? Vagy csak megdöbbentem állnátok? Esetleg magatokban kuncognátok?
Írjátok le a reakciótokat! De! Kate-et nem lehet megátkozni, az már egy másik mese.

A látvány...
A Nagyúr a földön és Raimbourg egy párnával vicsorít rá...
Nem bírom megállni, nem bírok maggal. Egy szempillantás alatt kibuggyan belőlem egy hangos kacaj.
De hát ez vicces!
A Nagyúrt földre kényszerítette egy átlag varázsló.
Hangosan nevetek, a kezeim már a hasamon pihhennek, alig kapok levegőt, a szemeimből meg potyognak a könnyek.
Kit érdekel, hogyan kéne reagálnom! Ezt képtelen vagyok máshogy kezelni!

A pálcám lassan ereszkedik le, miközben tátott szájjal figyelem a nem minden napi jelenetet. Arcátlanság, amit az a szuka képzelt magáról, de... Ugyanakkor félmosolyra húzódik a szám.
Gyorsan peregnek a másodpercek és csak ugrál a tekintetem a Nagyúrról a lányra, aki valami gusztustalan rózsaszín förmedvényben pompázik és egyre inkább kezdem érezni a helyzet iróniáját. Be kell ismernem mulattató a szituáció, de mégsem annyira mennyire Mirol vihog. Ha nem James unokahúga lenne...
Ugyanakkor az én számat is elhagyja egy halk diszkrét kacaj, de csak illedelmesen. Sosem sérteném meg a Lordot.

Te-jó-szagú-Merlin-gatyája!
A Nagyúr a földön, s a dühös rászegeződött szempár, ami egy hölgytől származott. Kezében párnák, s érdekes ruházatban feszít.
A Lord...
Kikerekedett szemmel nézem a jelenetet, nagyokat pislogva. Ritkán lepődök meg, de ez egy olyan pillanat! Röhej!
Megtartva diszkréciómat, magamba fojtom, szívből feltörő nevetésem, s csak állok meglepődött arccal. Nem mozdulok a helyemről, nem tudok, mert tudom, ha megmozdulnék, feltörne röhögésem.

Áll és dermedten figyeli a jelenetet, miközben szeme megrándul, ahogy a visszatartott nevetéstől rázkódik. Naa...a mester....vajon miben mester? A földön fetrengésben? Vagy a rémület királya, ha meglát egy cuki kis tollpárnát? ... Vigyorog, majd ahogy orrára rátelepedik egy toll, nem bírja tovább. Hangos, már-már túlontúl rikácsolós nevetés tör ki belőle.
Nagy a baj....nagyúr ... xDD
Vajon melyik a nagyobb? A baj vagy az úr?
Talán még a térdét is megcsapkodja. A fenébe a tisztelettel. XDD

Döbbent arckifejezéssel állok, és nézem, hogy mit is művelt az a kis fruska a Nagyúrral.
Amint az első döbbeneten túl vagyok, félmosolyra húzódik a szám, de eléggé úriember vagyok, hogy a nagyobb nevetést sikerül magamba zárni. A félmosoly enyhény gúnyossá változik, hogy na tessék, mi re is képesek a nők.
Szememet a nőre emelem, és már épp a következő éjszakám alanyának helyezem el a képzeletemben... A mosoly már másmilyen, nem is foglalkozom a Lorddal XD



*áááá ezt a szitut* XD XD

Arcátlanság.
Egy némber, aki úgy döntött, hogy a Nagyúr ellen fordul. Egyszerűen szánalmas próbálkozás. Nyilván nem tudja, hogy az egész csak egy színjáték és éppen ő, vagyis Kate Raimbourg az, akit ma elvisznek és megkínoznak… de ez már más lapra tartozik, hiszen a jelen a fontos. A jelennek kell élni… vagy mégsem?
Hangos nevetés és könnyed, ám mégis visszafojtott kacagás hallatszik a sötét szobából, melyben immáron a Követők, az áldozatul esett Nagyúr, és a bűbájos nőszemély tartózkodik.
Merev, kifejezéstelen arc.
Egyszerűen szánalomra méltó és botor tett, melyet eme kis hölgy véghez vitt.
Odamegy kacagó unokahúga mellé, s jelzi egy visszafogott kézérintéssel számára, hogy jobb lenne beszűntetni a hangos nevetést, mivel mindennek ára van. Ár, melyet sosem tudhatsz, hogy mikor kell fizetned.
Egyébként…
Felettébb mulattató szituáció, de nem azok számára, akiket már megtanított az élet arra, hogy minden cselekedetet kétszer át kell gondolni, mielőtt megtesszük azokat.
Ajka mozdulatlan marad, csupán szemével pásztázza körbe a szobát, s szánakozó tekintetet küld nevető kollégái felé.

Döbbenet, döbbenet, döbbenet!
Egy percig csak dermedten állok, egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy bármit tegyek. Elfelejtek levegőt venni, pislogni.. mozdulni.. egyszerűen annyira letaglóz az élet a pikantériájával.
Ezt a hirtelen beállt merevséget nem sokkal később felváltja valami egészen más. Egy szánalmas pillantás azok felé, akik hangosan kinevetik a Nagyurat! Szegények! Nem is sejtik mekkora botorság, amit épp most követnek el! Nem fordul meg egyikük fejében sem, hogy a Nagyúr, nem az akit csak úgy ki lehet nevetni?! Hogy egy mestert soha de soha(!) nem nevetünk ki! Hiszen nem véletlenül ő a vezető, nem véletlenül fél mindenki a nevétől, tetteitől.  Persze ezen a nagyfokú ostobaságon csak magamban derülök. Pár ember tehát „véletlenül” elhalálozik a Halálfalók közül, ez pedig egyet jelent a ranglétrán való feljebbjutással! Egy pillantással a leendő halottakra nézek, majd a pofátlan kislányra, aki rá mert támadni a világ legnagyobb mágusára. Pálcám a kezembe ugrik, szinte már harciasan nézek rá, fenyegetve.. hiszen olyan szívesen megölném. Tekintetemmel a Nagyúrét keresem, egyetlen.. csak egyetlen izzás az óriási íriszekben, és én máris megbosszulom ezt az arcátlanságot!

[A hallgatás néha minden szónál ékesebben beszél.]

Lassú léptekkel jelenek meg társaim után a szobában, igazán nem siettem, hogy a Nagyúr hogyléte felől érdeklődjek. Azt hiszem tud magára vigyázni, nem kell félteni, de mégis kíváncsivá tett a társaim érdeklődése, így vettem a fáradtságot és követtem őket.
A szituáció meglehetősen meglepő volt, bár a döbbenetnek csak az árnyéka suhant át az arcomon, egy gúnyos fintor, aztán már ki is simult a bőröm, ismét maszkká feszült, csak a szememből sugárzott némi halotti vidámság. Szívem szerint hangosan gratuláltam volna a kisasszonynak, hogy még inkább összezavarjam, de ettől azért szerencsére okosabb vagyok.
Némán figyeltem a nevetőket és a bosszankodókat, miközben az ajtókeretnek döntöttem a fejem és kiüresedetten vártam arra, hogy valaki megoldja a helyzetet. Az esetleg senkinek nem jutott eszébe, hogy megölje a lányt vagy felsegítse a Nagyurat, netán megkérdezzék mit tegyenek? Érdekes...

Mindenesetre nem tagadom meg magam: a reakcióm egy rideg, kérdő tekintet a Nagyúr felé és szorosan összezárt ajkak. A hallgatás néha minden szónál ékesebben beszél.