Gwendolyn de Crasso

GWENDOLYN DE CRASSO

   Alapok

jelszó || Ha az igazságra vagy kíváncsi, lapozz bele a Hírverőbe.
teljes név || Gwendolyn de Crasso
becenév || Gwennie
nem || férfi/nő
születési hely, idő || London; 1980. január 18.
kor || 18
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || 7. évfolyam

   A múlt

Soha ne gondold azt, hogy az életed a lehető legjobban fog alakulni, és soha ne várj csodákat. Én ezt a szabályt már megtanultam. Olyan dolgok történtek velem, amiket soha nem gondoltam volna, hogy egyszer is átélek majd. És mégis. Átéltem töménytelen jót, és ugyanannyi rosszat. Néha már azt is megkérdőjeleztem, hogy én hova tartok, és hogy hová is tartozom. Egyszerűen az életem a feje tetejére állt.
Kezdjük a legelején..

1980. január 18-án jöttem a világra, William de Crasso és Florrie Sentillan második gyermeként. Egy normális családban semmit sem jelentene, hogy hanyadik gyermekként születtem, de nálunk ezzel a legelső cselekedetemmel megszegtem az ősi szabályt. A de Crasso famíliában ugyanis, régesrégi hagyomány volt, hogy az asszonyok egyetlen egy gyermeket hozhattak a világra, s a gyermeknek fiúnak kellett lennie. Másik esetben a gyermeket eltűntették.. Soha sem akartam tudni, hogy hogyan, de megoldották, hogy senki se tudjon róla. És ilyenkor senki sem tudott arról, hogy a gyermek valaha is létezett, még a tulajdon édesanyja se. Mintha valami agymosáson vettek volna részt.
Nos, édesanyámnak hála, rám nem ez a sors várt. Megmentett. Nem tudom, hogy hogyan tudta eltitkolni apám elől a terhességét, de sikerült neki, a család feje nem vett észre semmit az egészből. Vagy, lehet, hogy csak nem akarta észrevenni az előtte zajló eseményeket.
9 hónap elteltével a világra jöttem. Akkor pillantottam meg először a körülöttem élőket, a családtagjaimat, köztük a bátyámat.

Tristram. Aki napra pontosan 1 évvel előttem született. Ő volt a hivatalos örökös, édesapám kedvence. És, az én drága bátyám. Nála jobban senkit sem szerettem soha életemben, és kicsiként nem is gondoltunk arra, hogy egyszer majd elszakadunk egymástól.

A családtagok között vérre menő háború alakult ki. Miattunk. A két gyermek miatt. Az ősi hagyomány szerint Tristram volt az örökös, ő volt az, aki valójában számított. Ám édesanyám és a család többi nőtagja azt állította, hogy nekem is ugyanannyi jogom van ehhez, mint a bátyámnak. Mindenki harcolt mindenkivel, kivéve minket. Talán, kettőnket bántott ez az egész a legjobban, hiszen feltétel nélkül szerettük egymást, s a rokonaink mindent megtettek, hogy elválasszanak minket egymástól. Ezerszer sírtam magam álmomba Tristram karjaiban, és ezerszer fogadtuk meg, hogy soha sem hagyjuk el egymást.

7 évesen megtörtént. A szörnyű családi tragédia, mikor is apám anyámmal együtt, iratokat lobogtatva indult el dédanyánkhoz, Celiához. Ő volt a család legidősebb tagja, és hatalmas tisztelet övezte, apám talán tőle várta a helyzet megoldását, amit már soha sem tudhatott meg. Hogy hogyan s miként, a mai napig nem tudom, de a szüleink aznap este, eltávoztak az élők sorából. Furcsa, de engem nem ütött annyira szíven ez az esemény. Tristramot se. Így nem esett nehezünkre elfogadni a helyzet akkori állását, és azt, hogy Celia lett a gyámunk.

Hozzákerültünk. Oda kellett költöznünk, ott kellett új életet kezdenünk. Talán, ott történtek velünk az első rossz élmények, ami miatt ott tartunk ma, ahol.
Eleinte minden jó volt. Végre senki sem akart minket szétválasztani, élveztük, hogy annyit és akkor lehetünk együtt, amennyit és amikor csak akarunk. Egyetlen egy probléma sem keresztezte életutunkat, minden szép és jó volt. Pontosan, mint a tündérmesékben.
De ott is eljön a gonosz. Ahogy nálunk is.. Nem tudom, hogy hogyan történt, de egyszer csak arra eszméltem, hogy eltávolodtunk egymástól. Tristram már nem úgy nézett rám, mint addig. Nem volt tele rajongó csillogással a szeme, ellenben, irigykedve pillantott rám, akárhányszor rám emelte tekintetét. Nem értettem a viselkedését, és mindig a sírógörcs szorongatta a torkomat, akárhányszor talált ki és követett el ellenem valamilyen csínytettet. Ezek voltak az okok, melyek miatt Celia úgy döntött, megszabadul a bátyámtól. Nagyapánkhoz küldte őt, ahol nem várt rá könnyű élet, ahol kemény, és erős férfivá nevelték.
Ott és akkor nem is fogtam fel, hogy elvesztettem a testvéremet. Csak később. Mikor nem volt ott a vacsorákon, mikor nem együtt bontottuk fel a levelemet, amelyben közölték velem, hogy felvételt nyertem a Roxfortba. Szomorúan vettem tudomásul, hogy talán soha többet nem láthatom Tristramot..

Vigaszt senki sem nyújtott. Csak az iskola terelte el a figyelmemet a dolgok állásáról. Az első pár évem gyorsan eltelt, és bár, nem voltak érdekfeszítőek, mégis, sokat változtattak az életemen. A Roxfortban ismertem meg a lehető legjobb és legigazibb barátot, Jamest. Mindig és minden körülmények között mellettem állt, segített, amiben csak tudott. Olyan volt számomra, mintha a testvérem lett volna. Talán, benne kerestem elveszített bátyámat. Sorban barátkoztam össze a társaimmal, csupán egyetlen házat kerültem el. A Mardekárt. Ugyan, mit is kereshettem volna én annak a csapatnak a környékén is? Nem voltam erős, nem voltam agresszív, és nem szerettem kínozni a többieket. Bele se gondoltam, hogy talán, mégis csak abba a házba kellett volna kerülnöm.
Erőm pedig egyre növekedett. Néhány esetben, teljesen váratlanul pillanatképek törtek rám, olyan volt, mintha a jövőt, vagy adott esetben a múltat mutatták volna. Megijedtem, erre sose számítottam. Csak próbáltam kiszűrni, és megvédeni magam ezektől a látomásoktól.

Az életem a legnagyobb fordulatot, hatodévesként vette. Az a nap, mikor Celia betegsége miatt haza kellett utaznom a Roxfortból, megváltoztatott mindent. Egy fura, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, és mikor kinyitottam a bejárati ajtót, életem egyik legcsodásabb élménye várt. Pár méterre tőlem, ott állt Ő. Ő, akit már évek óta nem láttam, mégis, egyből felismertem. Remegő lábakkal, izgatottan dobogó szívvel vetettem magamat a karjaiba, és úgy öleltem, olyan szorosan, és ragaszkodóan, mintha attól féltem volna, hogy megint eltűnik az életemből. Tristram visszajött. Visszajött, és megtalált. Végre. Életem legszebb pillanata volt, mikor újra ölelhettem őt.
Ám, Celia nem örült a találkozásnak. Milliószor kifejtette, hogy a bátyámból nem lett jó ember, de azt, hogy miért, soha sem árulta el. De én nem törődtem vele. Idegesített a folyamatos nyaggatásaival. Nem figyeltem rá, ugyan, miért is figyeltem volna? Annyi év után újra a testvéremmel lehetettem, és ez nekem mindennél s mindenkinél többet jelentett.

Hónapok múltán, újabb tragédia történt. Míg a Roxfortban tartózkodtam, Celia meghalt. Elviekben rablótámadás történt, amit, én soha sem tudtam teljesen elhinni. Hiszen a dédanyám egy erős asszony volt, a mágiával megmenthette volna az életét. De nem gondolkodtam ezen, akkor teljesen összetörtem, és úgy éreztem megint egyedül maradtam. Tristram magához vett, és hivatalosan is ő lett a gyámom. Egy darabig szörnyen éreztem magam, majd kezdtem elfelejteni a tragédiát, és próbáltam élni az életem. De, mintha valami teljesen megváltozott volna bennem. Olyanokat tettem, amiket soha annak előtte. A régi barátaimat szinte elfelejtettem, újakkal barátkoztam. Újakkal, akik legtöbbször a mardekárosok közül kerültek ki. Eljárkáltam különféle sötét helyekre, ahol sötét lelkű emberekkel találkoztam. Tudtam kik ők, mégse érdekelt. Halálfalókkal töltöttem időm nagy részét.
Talán, Tristram is észrevette ezt a változást, egyre inkább gyötört, hogy szakítsam meg ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Ám, nem fogadtam szót.
Egyik régi barátom buliján is egy mardekárossal jelentem meg. Darren Gregory White. Kevin után, ő volt a második, akibe, kimondhatjuk, majdnem beleszerettem. Bár tudtam, hogy ott virít a kezén a halálfalók sötét jegye, nem zavart. Amíg vele voltam, mindenki tisztelt, és tartotta a több méteres távolságot.
Aztán vége szakadt a ’kapcsolatunknak’, azt, hogy ez ügyben Tristram intézkedett, csak később tudtam meg. Hálás is lehetek neki, hiszen később az is kiderült, hogy Darrent a látomásaim érdekelték, és előszeretettel állított volna be közéjük, a halálfalók közé.
Ezek után volt még pár ügyem a sötét oldal kedvelőivel, de végül, visszatértem a megszokott környezetembe, a régi barátaim közé. Mondjuk, Tristramnak ez sem igazán tetszett, főleg James miatt. Egyszerűen gyűlölte Wolfot, miattam. Jamessel mindig együtt voltunk, aztán kezdtünk elszakadni egymástól, jelenleg pedig ott tartunk, hogy nem is beszélünk egymással.

És újra eljött egy nap, ami megint megváltoztatott mindent.
Az ostrom napja. Mikor a halálfalók megtámadták az iskolát, s mikor számomra is kiderült, miért mondta Celia Tristramra, hogy rossz ember lett. A bátyám karján is ott volt a Sötét Jegy. Rettenetes volt szemben állni vele. Én az egyik oldalon, ő a másikon. Talán azt remélte, hogy nem ismertem fel, de kiskorunk óta felismerném az összes mozdulatát. Akármit csinált, tudtam, hogy ő volt az.
Egy darabig próbáltam elkerülni őt, alig jártam haza, és megint elszakadtam a régi barátoktól. Nem tudtam eldönteni, hova álljak. Maradjak a jó oldalon, ahol a barátaim is állnak, vagy pedig, tartsak Tristrammal. Hónapokig magamban őrlődtem, míg nem Tristram egy este leült velem szembe, és beszélni kezdett. Akkor és ott megtört a jég, tudtam, a jövőben akármelyik oldalon is álljak, Trist nem fog befolyásolni, rámbízza a döntést, és ez, jólesett. Örültem, hogy nem vesztettem el a bátyám semmilyen formában. Hiába lett Voldemort csatlósa, ha rólam volt szó, ugyanaz az ember volt legbelül, mint régen. Segített kezelni a látomásaimat, és próbáltuk eltitkolni a Nagy Úr előtt, hiszen mindketten tudtuk. Ha rájön a titkomra, előbb vagy utóbb elékerülök..

Hetedéves vagyok. Az iskolában minden megváltozott. Már nincs olyan területe az életemnek, ahol a testvérem nincs jelen. A Roxfortot ugyanis megszállták a halálfalók, és az inspektorok. Tristram a házam vezetője, és a rúnaismeret tanára lett.
Jelenleg nincs olyan pillanatom, amiről ne tudna, és a társaim megbélyegeztek. James elfordult tőlem.
Nem tudom, hogy hogyan tovább.

A jövő számos titkot rejteget még..

   Jellem

Régebben tipikus jókislányként volt jelen mindenhol. Soha senkit nem bántott volna, sem szavakkal, sem tettekkel. Tökéletes naivság övezte, gyenge, és érzékeny volt. Hamar elkapta a sírógörcs, elég volt pár rossz szó, és könnyei azon nyomban peregtek is az arcán. A barátai voltak, akik mindig megvédték, s bár kiválóan párbajik, soha sem került sor arra, hogy megmutassa ezen tehetségét.

Később, mikor Tristram újra feltűnt az életében, valami megváltozott benne. Teljesen átfordult, önmaga ellentéte lett.
Most már nem okoz neki gondot, ha szavakkal, sőt, esetlegesen tettekkel kell megbántani az embereket. Ha arra kerül a sor, akárki torkának ugrik, hiszen az érzékeny kislányból vad, és hirtelen természetű nőci lett. Szeretteiért akármit megtenne, bár, most már nem áldozná fel önmagát a barátaiért.

   Apróságok

mindig ||
● Tristram szív

● parfüm
● mágia
● barátok..
● különlegesség
soha ||
● cserebogár
● hazugság
● értetlenség
● eső
● mágia nélküli élet
dementorok || a látomása, mikor látta Celiát meghalni
mumus || megint elveszíti a bátyját
Edevis tükre || élete végéig Tristrammal maradni szív

százfűlé-főzet || keveredik a kék, és a fekete szín; íze pedig, mint a vattacukor és a menta keveréke
titkok ||
● egy éjszaka Darrennel..
● titokban a bátyja mellé, a halálfalók közé vágyik
● szívesen részt venne egy különórán Dimitrij professzorral :$
rossz szokás ||
● naivság
● vágyik a hatalomra
● hirtelen természetű

   A család

apa || William de Crasso ; - (meghalt) ; aranyvér
anya || Florrie Sentillan ; - (meghalt) ; félvér
testvérek || Tristram de Crasso ; 19 ; félvér
családi állapot || egyedülálló, titkos jegyesség még nem fenyegeti
állatok || -

   Külsőségek

magasság || 162 cm
tömeg || 50 kg
szemszín || tengerszínű (zöldeskék), ám néha barnának is tűnhet
hajszín || mézszőke
különleges ismertetőjel || jelenleg mindenki a vezetéknevéről ismeri fel, s így jutnak a következtetésre, hogy de Crasso professzor testvére
kinézet || Aranyszőke hosszú haj, a legkeményebb szíveket is meglágyító íriszek. Kecsesen ingadozó járással, a Hollóhátot jelképező kék szegélyes talárral jelenhet meg előtted. Arca, mint már oly sokan megjegyezték, olyan tiszta, és szép, mintha csak egy tündér és angyal ötvöződést látnál magad előtt.
egészségi állapot || nincs, bár néha a látomást már a betegség közé sorolja

   A tudás

varázslói ismeretek || Kitűnő tanuló, bár mostanában, mintha kicsit csökkent volna a tudásvágya. A tantárgyak, melyek főképp érdeklik a jóslás- és bájitaltan. A repüléstől írtózik, csak nagy nehézségek árán lehet rábeszélni, hogy üljön fel a seprűre. Kiváló párbajozó.
felvett tantárgyak ||
● legendás lények gondozása
● rúnaismeret
● jóslástan
mugli képzettségek || kiválóan zongorázik
pálca típusa || ébenfa, 11 hüvelyk, főnixtoll mag
különlegesség || okklumenciát kitanulta, köszönhetően a bátyjának
+, jövőbelátás

   Szerepjáték-példa

Sötétség, kábultság, fájdalom, hideg..
Érzem, ahogy megremeg a szemhéjam, többször, egymás után. Kezem óvatosan a fejemhez emelem, melyet iszonyatos fájdalom gyötör, ám ujjaim beleütköznek valami idegen dologba. Lassan megpróbálom kinyitni a szemeimet, de ez is pár sikertelen kísérlet után sikerül csak.
Először mintha homályosság venne körül, csak azt látok mindenfele. Fel sem tudom mérni hol vagyok. Aztán másodpercek múlva kikörvonalazódik előttem egy alak. Egy ismeretlen, nem éppen kellemes leheletű férfi szája közelít az enyémhez, miközben remegő ujjakkal a ruházatom felső részének gombjait próbálja meg kigombolni.
Hirtelenjében döbbenek rá, hogyha nem állítom le minél előbb az idegent, ki tudja mi fog velem történni..
Bár egész testem a kellemetlen fájdalom hatása alatt áll, mely a fejemtől kezdve az összes testrészemig eljuttatta magát, mégis megpróbálom eltolni magamtól az alakot, aki ezt csak egy kaján vigyorral jutalmazza, majd egyre közelebb hajol hozzám.
Túl gyenge vagyok, ébredek rá.
De hát hogyan kerültem ide?
Mi történt?
Nem emlékszem semmire. Vagyis nem mindenre.

Délután indultam el otthonról, hogy találkozzak egy ismerősömmel, aki nagyon sürgősen beszélni akart velem. Roxmortsban akart velem találkozni, a főutcán, pontban 6 órakor.
Ám mielőtt odaértem volna, eszembe jutott, hogy még valami mást is el kell intéznem. Be kellett ugranom egy boltba bevásárolni estére, hiszen megígértem Tristram-nak, hogy csinálok valami nagyon finomat vacsorára. Hamár meghívta néhány ismerősét, ne maradjunk szégyenben.
A vásárlásnak köszönhetően kicsit később értem volna a találkozó helyszínére, mint kellett volna. Nem tudom mennyit várhattam, hátha visszajön az ismerősöm, de mivel senki nem mutatkozott az utcán, inkább hazaindultam. Későre járt, kezdett sötétedni, és hideg is volt, tehát hirtelen elhatározással úgy döntöttem, hogy betérek egy forró teára a Három Seprűbe, hátha az majd felmelegít egy picit.
Ahogy leültem az egyik asztalhoz, nem sokkal később odalődörgött hozzám egy furcsa alak, se szó, se beszéd leült a velem szemben lévő székre, és kérdezgetni kezdett. Lehet, nem voltam túl kedves mikor azon nyomban és kicsit bunkón melegebb éghajlatra küldtem, de nem volt kedvem jópofizni senkivel se. Miután az illető elvánszorgott az asztalomtól, gyorsan kimentem a mosdóra, s visszatérve felhörpintettem a maradék teámat, majd újból elindultam haza fele.
Pár méter után már kezdtem furcsán érezni magam, de ezt csak a hideg tünetének tulajdonítottam. Viszont nem kellett sokat lépkednem, ahhoz hogy megálljak, s nekitámaszkodjak a falnak, hogyha nem akartam elvágódni a földön. Lehajtott fejjel kapaszkodtam a hideg falba, de ahogy felemeltem a fejemet, újra megláttam a Három Seprűből már „ismert” férfit.
Tudtam, hogy ha most nem indulok el, nem lesz túl fényes a helyzetem, bár már így sem volt az. Egy kihalt utcán, kettesben vagyok egy gyanús alakkal, ráadásul sötét van és túl kábé vagyok bármilyen fajta védekezéshez is. Így hát erőt vettem magamon, és próbáltam a másik irányba fordulni, de ahogy elléptem a faltól a lábaim felmondták a szolgálatot, és már csak annyit éreztem, ahogyan a fejem a betonba csapódik.

És most itt vagyok, a lehető legnagyobb bajban. Annyit tudok, hogy minél előbb el kell innen tűnnöm, ha nem akarok ennél is nagyobb bajba csöppenni.. Fejemben lázasan kutatok valamiféle megoldás után, miközben a férfi ujjait próbálom meg lefejteni magamról.
És akkor, mintegy halovány reménysugár tűnik fel egy ember körvonala a sikátor elején. Tudom, hogy ez az egyetlen esélyem a menekülésre, tehát minden erőmet összeszedve próbálok meg kipréselni magamból egy kiáltást.
- Segíts.. Kérlek, segíí.. - a férfi tenyere a számra tapad, látom vérben forgó, ideges tekintetét, és szinte olvasni tudok a gondolataiban. Nem akarja, hogy valaki is elrontsa a játékát.
A mozdulataim egyre csak gyengülnek, nem bírom túl sokáig, szóval csak abban reménykedhetek, hogy az a valaki meghallott, és lesz olyan lovagias, hogy segít, és nem hagy cserben..

   Egyéb

avialany|| Kristen Bell szív

az elbírálást lehetőleg drága bátyámtól kérném, Mrs Norris álcája alatt.