Bájital- És Növénymérgezések - Harmadik Emelet

Kiütések, felöklendés, nevetőgörcs stb... Itt kezelnek minden bajt - több kevesebb sikerrel - , melyet bájitalok, vagy különböző mágikus növények okoztak.

((a két Weasleynek))

London mostanában veszélyes hely. Illetve talán eddig is az volt, de eddig nem villamosoztam rajta keresztül nap mint nap. Életem áprilisig a kollégium és a tantermek között ingázva zajlott, és egyáltalán eszembe se jutott, hogy a hírek, amik nap mint nap megjelennek az újságban a leszakadt hidakról és a megtámadt emberekről, ilyen közelről származnak. Amint kiléptem azonban az iskola kapuján, minden egyes papírra vetett szó brutális realitássá változott.
Mindezt elkerülhetném, ha egyszerűen csak beleszórnám a port a kandallónkba, és kimondanám: Szent Mungó! Vagy ha egyszerűen odahoppanálnék minden egyes reggel a telefonfülkéhez, de egyrészt utálok hoppanálni, másrészt... Elhatároztam, hogy többé nem dugom homokba a fejem, mint valami kevély strucc. És ebbe ezek a dolgok is beletartoztak.
Mint ahogy az is, hogy az összes lusta évfolyamtársam közül, akikkel együtt voltam beosztva a tavaszi ápolói gyakorlatra, én voltam az, aki a legtöbbet dolgozott. Akár vén, feledékeny öregemberekről, akár kisgyermekekről, akik az Imperio miatt rátámadtak a nagyszüleikre, akár egy támadástól elvetélt kismamáról volt szó, én ott voltam. Tartottam az ajtót, adtam a műszert, takarítottam a kiömlött ágytálakat, áthúztam az ágyakat, kötöztem, mosdattam, fertőtlenítettem, és megtettem minden tőlem telhetőt. Fogytam, mióta itt vagyok, mert egyszerűen nem volt lelkiismeretem leülni enni vagy megállni pihenni vagy kávézni. Mégsem éreztem fáradtságot. Végre elhittem magamnak is, hogy nemcsak hasznos, hanem fontos is, amit csinálok, és hogy van értelme annak, hogy annyi időt töltöttem évközben a tanulással.
A mostani ebédszünetem is azzal telt el, hogy felmentem egy kicsit Apához, kiszellőztettem a kórtermet, felfrissítettem a ruháit és vittem neki kávét és újságot. Beszélgetni nem beszélgettünk, mivel mióta nem volt hajlandó megválaszolni azt az egyszerű kérdést, hogy mi történt vele valójában, nem nagyon volt mit mondanunk egymásnak. Márpedig szilajul őrizte titkát, és emiatt mérhetetlenül dühös voltam rá. De nem veszekedhetek vele, mert nincs jól. Nagyon nincs jól.
Ha megtudhatnám...
Hm? Akkor mi lenne, Ruby?
Sóhajtanom kell. Mert semmi. Semmi nem lenne. Nincsen erőm ahhoz, hogy meg tudjam találni a támadóit, és különben sem érnék el semmit azzal, ha tudnám. Egyszerűen csak bosszant, hogy még annyira sem tart, hogy elmondja. Kimondottan bánt. Nem nézi ki belőlem hogy segíthetnék? Nem tart elég bátornak és erősnek...?!
És talán igaza is van.
Görnyedt vállal, leszegett fejjel vonulok a folyosókon, most is, mint mindig. A fehér tornacipőm orrát bámulom, köpenyem két végét zsebre vágott kezeim húzzák le. A gyűrűket most nem viselem. Nagyon kellemetlen lenne, ha elszakítanák a rájuk húzott gumikesztyűt, miközben éppen olyasvalamiben matatok, amit nem szívesen érintenék meg a puszta bőrömmel.
Leérve a lépcsőn a harmadikra, először az ápolói szobába megyek, hogy még egyszer ellenőrizzem, melyik kórterembe vagyok beosztva, majd fogom a pálcámat, és elindulok a kis körutamra. Meg kell kérdeznem minden beteget, hogy érzi magát, és hogy van-e szüksége valamire. Egész addig ez a dolgom, amíg nem érkezik új beteg, vagy el nem érkezik az ideje, hogy valakit lekísérjek ide-oda, vagy esetleg átöltöztessek, mert kiengedték... Szerencsére elég gyakran cserélődnek a betegeink.
Mindez nem túl érdekes, és nem is valami változatos munka, de mivel még csak elsőéves gyakornokok vagyunk, örülhetünk, hogy nem kizárólag az ágytálak cseréjét bízták ránk...

~ Ruby és a hadisérült


Öklendezés, és elhaló, tikkadt nevetés szakítja meg a kórteremben nyögdécselő betegek kórusát. A harmadik emelet.. Bájital- és Növénymérgezések. Súlyosabbnál súlyosabb kórokkal küszködők, mind szerényen szenvednek ágyukon, vagy halvány mosollyal arcukon mesélnek látogatóiknak gyógyulásukat bizonygatva. A kórterem ablakai szélesre tárva, két csigahányással küszködő beteg mellett magától értetődő okokból igen gyakran szükséges a szellőztetés, persze csak annak, aki nem szívleli a puhatestűek áthatóan kellemetes, orrfacsaró illatát.
Hirtelen huzat töri meg a helyiség mozdulatlan levegőjét: a kórterem ajtaja nyílik, egy kéz löki be az üvegberakásos fadarabot. Egy jobb, ha minden igaz. Ahogy egyre beljebb tér, egyre több rész válik belőle láthatóvá, ám a vállrésznél meglepő módon egy újabb kéz következik, és csak ezután a törzs. Így lép be George Weasley, kéz a kézben.
A szemfüles szemlélőnek feltűnhet a vörös ifjú végtagbeli hiányossága, vagy inkább.. módosulása. Furcsamód a jobb vállból nem ömlik patakban a vér, mint ahogy azt bárki várná, csupán egy kis mélyedés jelöli a tényt, hogy nincs minden a helyén, esetleg még hiányzik is innen valami, ám egy jó kedélyű orvos, vagy talán maga George (vagy épp az ikre? ) egy takaros, piros, versenyautóval is készségesen feldíszített sebtapaszt nyomott az ürességtől ásítozó, egykor vállként szolgáló törzsrészre.
Jobbját baljában lengetve, magabiztosan lépked az ágyak között, egyenesen az egyik, elfüggönyözött fekhelyhez érkezve. Az eddig élettelen jobb most derékszögben meghajlik, és elhúzza a kíváncsi szemeket visszatartó leplet, majd belép mögé.
Bizony-bizony, jó móka ez a Vérszem Vakcina, csak hát az ember nem gondolná, hogy ha a tesztbábunak semmi baja nem esik, esetleg egy ikernek tőből lepattanhat egy karja. Hála Merlinnek, hogy úgy alkották meg a bájitalt, hogy nem okoz átkokhoz hasonló, visszafordíthatatlan deformációt, és még vért sem serkent. George be sem akart jönni ilyen piti sérüléssel, és nem is jött volna, ha nem épp a Rend Grimmauld téri házában kísérleteznek, és a tagok nem parancsolják őket azonnal a Szent Mungóba. Voltak ők már szorult helyzetben, ezt is megoldották volna valahogy, de ezt Mordon sehogy sem akarta megérteni.
Mindenesetre a kéznélküliség önmagában is igencsak nyomasztó állapot, akármilyen szívmelengető a jobb kart testen kívül látni. Jelen esetben a lepattanó kar sem szimpla kifejezés, az illető végtag tényleg rugó módjára távozik a testről. Mindez nem okoz akkora kellemetlenséget, ha éppen nem egy további tesztelésre szoruló bájitalokat rejtegető polcra pattan, ami alatt meg éppenséggel George ikre téblábol. Így hát, a polc leszakadt, a bájitalok mind rázúdultak Fredre, Fred pedig.. Nos hát?
- Szent Makréla, Fred, hogy nézel ki? ? tör ki az eszeveszett röhögés Georgeból ikre láttán.

~  Ruby és a csonkolt iker

Ó, igen, egy újabb görcs! Valahol a terem végében megint felharsan az öblös bloah, majd ezt követően a már megszokott undok toccsanás egy lavór matériával töltött alján. Tényleg semmi máshoz sem hasonlítható a meztelen csiga-rontástól öklendező hangja, mint mikor az ember a szó szoros értelmében csigát hány.
A terem átellenes végében ugyanekkor, az ágy melletti éjjeliszekrény megpuhult lapján egy újabb strigula sorakozik be tisztelettudóan a többi mellé, melyek az utóbbi fél óra alatt elérték a húsz fölötti létszámot. Fred elégedett vigyorral teszi félre az alkalmi vésőként funkcionáló csorba villát, és úgy kezd el fülelni az okádáson túlról jövő hangokra. Mintha csak megsejtette volna, hogy közeledik az ő tökéletes mása; George Weasley.
A következő pillanatban a kórterem ajtaja feltárul, és pár másodpercen belül a Fred ágya köré kerített sterilszagú függöny végre arrébb libben.
- Öregem, hát én nem is hiszek a szememnek! Te most csak viccelsz, ugye? Hogy jöhettél végig a Mungón egy ilyen ízléstelen köntösben?! Még a végén összekevernek bennünket ? köszönti falfehérre sápadt arccal ikrét, és széles mozdulatokkal megrázza a levált végtagot. Egy aprócska grimasz nem sok, de annyi sem suhan át a képén, mikor az élettelen testrészt szorongatja, s olyan természetességgel nyújtja vissza azt a tulajdonosának, mintha ez egészen megszokott dolog volna. Valami azonban mégis megváltozik.. mintha Fred előbb még fehér orcája egyre kékülne, míg kisvártatva indigószínben nem pompázik. Aztán átveszi a párnája textúráját, és szélesen felfújódik, mint akinek tollal tömték ki a fejét.

- A böklenc érti Mordonékat, hogy miért kell két ilyen menő balesettel rögtön gyógyítóért kiáltani. Azt még nem tudom, hogy lehet irányítani ezt a kaméleonosdit, de ezt figyeld ? azzal Fred maga elé emeli mindkét tenyerét, és párnafejével szúrós tekintettel fixírozni kezdi őket. Pár másodpercig semmi sem történik, de ahogy a szomszédos ágy felől még egy adag csiga placcsan a padlóra, a vörös fiú ujjai hosszú kígyókként kezdenek vad tekergőzésbe, végül mind a tízen felveszik a sublóton heverő villa alakját és anyagát.
- Pöpec! Soha többet nem kell megteríteni az ebédhez ? vidoran meglengeti testvére előtt a fémujjait, és a hatás kedvéért meg is nyalogatja őket. ? Na de ha látnád, hogy mit csináltak az előbb a lábaim!

A katasztrofális eredménybe fulladt kísérlet ellenére úgy tűnik, a fivérek a legkevésbé sem bánják, hogy a Mungóban kötöttek ki, mindenféle cifrasággal megpakolva, a gyógyítók és medimágusok nagy örömére.
- Egyébként azt hiszem, hogy komolyan finomítanunk kéne még ezen a Vakcinán ? mélázva kapargatja meg egyik villájával a fakólilává színeződött, pihe-puha fejét ? Na de hűha, ebből a szögből piszkosul izmosnak tűnik a bicepszed, George!

[((Mr. Weasley és Mr. Weasley))]

((Mr. Weasley és Mr. Weasley)) 

Leszegett fejjel nyitok be a kórterembe, melyre mintha csak válaszul érkezne az ajtó melletti beteg öklendezése. A gyomrom, benne az alig elfogyasztott ebédemmel, kisebb bukfencet vet a szagtól, de elég egy pálcaintés, és a csigahányásnak immár nyoma sincs a levegőben ? már csak a pasas ágya körüli nyálkapocsolyát kell eltüntetnem. Egypár jólirányzott pálcabökéssel kipucolom az ágytálat is, mely jelenleg méretes köpőcsészeként funkcionál, majd odalépek a férfihoz, és felpaskolom a párnáját, majd egy frissítő bűbájjal megszabadítom a verejtéktől és a nyálkától. Kiürítem a kacsáját, elmosom az edényeit, aztán a kezébe nyomom az ágytálat és hátrébb ugrom, amint újból elkezd öklendezni. Nem tudom leplezni az arcomra kiülő fintort. Hátrafogom szerencsétlen haját, mást nemigen tehetek érte...
Épp fordulnék a következő ágyon heverő Madame Myrtilhez, aki a kórlapja súlyos lépféregfű-mérgezéssel került az osztályra, ágya azonban jelenleg üres. Visszalebegtetem a kartont az ágyrács végére erősített tartóra, majd a következő ágyhoz fordulok, mely vastag vászonfüggönnyel van körbekerítve, és amely mögül most épp eszelős vihogás szűrődik ki. Na tessék! Talán ez a beteg is túladagolta a vidító szirupot, mint az az öregasszony a múlt héten? Kirántom a függönyt, és máris azzal kezdem:
- Uram, kicsit halkabban, ha kérhetem, kórteremben van? - Amint azonban megpillantom, kikkel is állok szemben, jószerével elfogy minden lendületem, viszont égető szükségét érzem annak, hogy utóbbi szavamat kiegészítsem: - ?nak.
Pislogok kettőt, miközben átfut a fejemen: oké, hogy én tudom, kik ők, de az teljességgel kizárt, hogy ők emlékezzenek rám, rááám, a szürke kisegérre a suliból. Na de jellemző is! Amilyen harsányak, az se tűnt volna fel nekik, ha az egyik órán egyszercsak összeesem és meghalok, vagy valami ilyesmi. Kivéve, ha poént tudnak fabrikálni az esetből.
Na jó...
Úgy csinálok, mintha nem döbbennék meg azon, hogy az egyikük (a fene se tudja őket megkülönböztetni egymástól!) a kezében tartja fél karját, azon meg pláne, hogy a másiknak meg halványlila és bolyhos lett a feje. Magamhoz intem a kórlapot az ágy végéből, hogy legalább azt tudjam, melyik melyik, de az még üres. Ezek szerint föl sincs még véve.
Egy ideig még bírom komolysággal, aztán képtelen vagyok megállni kuncogás nélkül. Az ágyban fekvő iker feje olyan, mint egy hatalmas, ocsmány plüssnyúl, a másik meg mint egy szerencsétlenül járt ólomkatona?
- Elárulnátok, mégis mi a fészkes fene történt? ? A villaujjakra bökök a pennával, mintha csak azért kérdezném, hogy lejegyezhessem a dolgokat annak rendje s módja szerint, nem pedig azért, hogy egy jót röhöghessek. ? Azt például hogy forrasztottad a kezedre? Vagy az nem is egy igazi villa? ? hajolok közelebb, de végül inkább mégsem túl közel.
A sajnos nem elég távoli távolból öklendezés, majd placcsanás hallatszik, valaki meg jajgatni kezd a kórterem másik végében. Még szerencse, hogy nem én vagyok az egyetlen gyakornok, akit ide osztottak be.
- Cuki a tapaszod - teszem hozzá aztán a mellettem állóra pillantva, de rögtön azt kívánom, bár nyelném le inkább a nyelvem keresztben. ?Cuki a tapaszod?? Te jó ég! Most dolgozni vagyok itt, vagy azért, hogy hülyeségeket beszéljek..?
Kész csőőőőd...

[fáj]

~ Ruby és párnafej

Egy széket húz Fred ágya mellé, majd leül, kényelmesen elhelyezkedik, és felpakolja lábait az alkalmi fekhelyre.
- Még hogy ízléstelen köntös? Száz százalék pamut! ? méltatlankodik hörögve, miközben összébb húzza magán a babarózsaszín, mellesleg éppenséggel túl rövidre szabott köntöst.
- Csak azért morogsz, mert te csak azt a kis pizsit kaptad. ? mutogat röhögve Fred kórházi felöltője felé, miközben testéről levált jobbja megállás nélkül köntösét simogatja.
- Be kell szerezni egy ilyet otthonra is..
A gondolatmenetét sajnos már nem tudja befejezni, ki tudja miféle köntösbeli örömöktől fosztva így meg magát, ám valami teljesen kizökkenti. Pár másodpercig összevont szemöldökkel bámul ikrére, jobbját baljába véve megvakargatja arcának bal felét, látszik, hogy valami most igencsak leköti figyelmét.
- Megint hánytak. ? Ezzel nekiáll, hogy egy újabb strigulát kaparjon az ágy mellett tébláboló, ártatlan éjjeliszekrény puha lapjára. Hogy testvére arca eközben a szivárvány színeiben pompázik? Ugyaan, hiszen Weasley. Az ikrek már igazán megszokhatták ezt. A csigahányás jelen pillanatban sokkal jobban leköti, hisz az egy óra alatt termelt mennyiség fogadás tárgya. Ha az öklendezés egy órán belül meghaladja az ötven toccsanást, ő nyert, amennyiben ötven alatt bloáznak, Fred a győztes.
- Egyetértek. Én még igazán megmutattam volna anyáéknak is, vagy ráuszítottam volna a jobb kezemet Percyre. Mordonék mennyi szórakozástól fosztanak meg minket.. ? sóhajt fel fájdalmasan, túljátszott színpadiassággal, miközben fél szemmel Fred mutatványait figyeli.
Ahogy az ágyon fekvő iker ujjai tekeregni kezdenek, elkerekednek szemei. Annyira belefeledkezik a látványba, hogy elfelejt egy strigulát behúzni az újabb adag, lavórban landolt csigának.
- Ez állati! ? kurjant fel vidoran, ami talán nem igazán illik bele a kórterem betegségtől terhes légkörébe. ? Csak aztán vigyázz, nehogy kilyukaszd velük a fejedet! ? próbál komolyságot erőltetni arcára. Pár pillanatig talán még sikerül is, majd ismét eszelős vigyorra rándulnak ajkai.
Széke kényelmesebbnek bizonyult, mint eleinte gondolta volna. Lábaival el-elrugaszkodva Fred ágyától hintázni kezd ülőalkalmatossága két hátsó lábán.
- Szerintem azért ebből a fejlesztésből is tegyünk félre egy kicsit, az ég tudja, mire lehet még? - félbeszakítja mondatát, és tettetett felháborodással pillant Fred felé.
- Mi az, hogy ebből a szögből piszokul izmos? Minden szögből az. ? röhög fel öblösen, miközben eddig hajában turkáló testetlen jobb kezét különböző body-buildinger pózokba állítja be. Na ezért megérte félbeszakítani a Vakcináról való értekezést..

Így éri őket a belépő Ruby. Jópár pillanatba beletelik, mire George felfogja, hogy már nincsenek egyedül. Átles éppen bicepszét feszegető, hajlott jobb keze fölött, és szemügyre veszi az érkezőt. Egy gyógyító.. Elég fiatalnak tűnik, valószínűleg csak gyakornok. Mindegy, már el is nyúlik székén, hogy hangot adjon iszonyatos mértékű fájdalmának. Kezét drámaian homlokához emeli, de miért pont a jobbat? Ez talán egy leheletnyit ront a helyzet tragikumán..
- Robbanás volt.. Szörnyű, rémes. Fááj-fáj. ? Robbanás? Fred miért színes? Biztos színváltó festék robbant.. Hát persze. De a lényeg most csak az, hogy a gyakornok figyelmét teljes mértékben magukra irányítsák.
- Köszi, én választottam. ? teszi még hozzá nagy vagányan, egy angyali mosoly kíséretében, kicsit még szemöldökeit is emelgeti beszéd közben, mikor a lány megdicséri sebtapaszát. Még szép, hogy cuki, nem véletlenül választotta ezt a tündéres meg a seprűs helyett? Most, hogy így kinyitotta eddig a tettetett fájdalomtól, görcsösen összeszorított szemhéjait, és valamicskével jobban szemügyre veszi az érkező lányt, mint az előbb, valahogy nem tűnik idegennek. Na de ez sem nyomasztja sokáig. Most csak az a lényeg, hogy fáj, fáj és fáj! De még mennyire..

~  Ruby és George részére

Piheszemeivel végigköveti, amint testvére kényelembe helyezi magát ? elismerésre méltó, hogy még akkor is képes tökéletesen ellazulni, mikor senki se kérte fel erre, és egyébként is egy kórterem kellős közepén diskurál holmi függönnyel elszeparált zugban súlyos bőrelváltozásokat szenvedett hasonmásával. Mindezt egy felháborítóan rózsaszín köntösben. Igen, George Weasley majdnem utánozhatatlan.
- Hagyd a pizsumat, a Mungó 1920-as kollekciójának egy időtálló darabja. Igazán megérdemel egy kis tiszteletet ? pirít rá a hórihorgas rózsaszín golymókra, majd révedő kifejezéssel fülel a függönyön túlról jövő hangokra. Arca a vidám lilából egészen elhalványul, a zsenge levendulák színét ölti.
- Hogy a manó rúgja meg, ha ilyen tempóban csandázik az öreg, lőttek az öt zsák Bogoly Bertimnek! De figyeld meg, a csiganyál előbb kifekteti, minthogy megnyerné neked a fogadást! ? kocogtatja meg fémujjaival reménykedőn az éjjeliszekrény lapját, ahova George olyan készségesen vési be helyette is a rovátkákat.

- Hát.. van egy olyan érzésem, hogy anyáék nem lennének elragadtatva, ha ilyen állapotban látnának minket. Tudod, milyen besavanyodottak néha, nem is értem, kitől örököltük a nagyszerű karizmánkat. De az biztos, hogy Percyt találták a kukoricásban, nem minket ? rosszmájú vigyor terül szét a képén, ahogy idősebbik bátyjukra gondol, de a következő jelenet hatására, ami villámsebességgel pereg le lelki szemei előtt, egyből az almazöld egy beteges árnyalatát ölti magára. ? Remélem, anyáék nem állítanak be vizitálni!

Mélázva figyeli, ahogy ikre gondolatfonadékról gondolatfonadékra ugrál, s élvezettel taglalja a karjára tett megjegyzést. Tény és való, ilyen megvilágításból Fred sem a sajátját, sem Georgét nem látta még, de eddig úgy hitte, ez így van rendjén. Mennyi mindenen változtat egy balul elsült kísérlet eredményeként leszakadt végtag! A vörös fiúnak rá kell döbbennie, hogy a sok ládatologatás, színes nyálkákkal teli, nehéz hordók emelgetése bizony megerősíti az izmokat. Még egy érv Molly Weasley sopánkodó kampánya ellen, amit a fiai pályaválasztási tévedésük ügyében indított. Az ikrek a mai napig nem értik, miért aggasztja annyira az anyjukat, hogy a Varázsvicc Vállalattal foglalkoznak. A családban, a tág baráti körben és a vevőik több százas létszámú fergetegében mindenki támogatja a WVV-t, de ? még ha ez nem is lenne elég ? akár meglebegtethetnék a havi eladási listát is. Az tanúskodik mindenről.

Aztán képszakadás, földindulás, azaz az elkerített kis Weasley-birtok új látogatót fogad, méghozzá egy szorgos kis nővér személyében, akin az egyenruha kétségtelenül sokkal jobban áll, mint Miss Rosen nővéren. Persze ez nem olyan meglepő, tekintve, hogy a lányka ránézésre ?40 kilóval fiatalabb?, mint Miss Rosen. George azonnal kapcsol, s egy rossz ripacs képességével csapja a homlokára mobil karját, hogy megindítónak éppenséggel nem mondhatóan adja elő a hattyúdalát. Fred komisz vigyorral fogadja a belépőt (akinek a kórterembe érkezését valószínűleg a saját hangjától nem hallotta), majd látványosan elkékül.
A szőke nővérke szemmel láthatóan nehezen rejti el feltörni vágyó kacaját, ami teljes mértékben megérthető. A két mister röhejesen festhet, pláne így egymás mellett.

- Kérem, hölgyem, hallhatta fivérem tömör, de lényegre törő beszámolóját ? széles kézmozdulattal int George felé, s mintha félig fekvő, félig könyöklő pózában még meg is hajolna egy leheletnyit. ? Egy kis háztartási baleset az egész, mindennapos ? legyint újból, mit sem törődve a lehetőséggel, hogy egy óvatlan pillanatban esetleg ki találná bökni valakinek a szemét. Nem kizárt, hogy akár a sajátját.
A lány pennája megcsiklandozza fémesen fénylő ujjait, de Fred ebből mit sem érez. Sunyi tekintettel követi végig, ahogy ápolójuk a kórlapot bújja ? felmerül benne a gondolat, hogy előbb-utóbb tényleg be kell számolniuk a történtekről, s lehetőleg oly módon, amit a köznapi ember némi ciccegés után egyszerűen elfogad, mint két idiótától várható minimum teljesítményt. Nehéz a feladat, ugyanis egy csomó tabu szó van már így is a listában; a Rend, fontos kísérletek, titkos laborok.. áh, ezek a szavak nem valók a Mungó kórtermeibe.

- Már hogyne lenne igazi! Ha akarod, ki is próbálhatod ? tódítja meg behízelgő vigyorral, majd laza karlendítéssel belevágja a szóban forgó villát az éjjeliszekrényén száradó kistányérnyi kovászos uborkák egyikébe. Az ispotály aznapi menüjének maradéka. Felettébb gusztusos, ahogy az uborka végső erejével felszörcsen, majd undokul kileheli ecetes lelkét a fém halálos döfése nyomán. Fred pedig sugárzó (egészen eleven-kék) arccal dugja a fiatal nővérke orra alá a leharcolt zsákmányt.
- Egyébként.. nem találkoztunk mi már korábban? ? ismerős lenne neki az angyali pofi, szöszkén tündöklő haj és csinos, ápolói garnitúrába bújtatott alak? Őszintén szólva nem. De egyesek szerint ez egy jóféle csajozós duma.