A Hugrabug öltözője

A Hugrabug kviddicscsapatának öltözője. Itt öltöznek át kviddicstalárjaikba a csapat tagjai. A lányok és fiúk részét egy szekrénysor választja el egymástól.

.:: Abbey ::.


Bizony egész jó idő van ahhoz képest, hogy két napja szakadt az eső. Hiába tervezett akkora az ember bármit is? hasztalan volt. Az eső akkor mindent elmosott. Mindent. Lényegében az én érzéseimet is. S most? így két nap után visszatekintve furcsa. Mintha évek teltek volna el. Pedig nincs több 42 óránál. Még annyi se nagyon? na de nem számít.
Ahogyan ugyanis a föld felszikkadt, nekem első dolgom volt a kviddicsnek szentelnem magam. Elvégre csak nem a sártól cuppogós csizmával kellene végigtrappolni a kastélyban. Bár ha jobban belegondolok, még az se lenne baj? az élvezetért mindent.

Így esett hát, hogy a beütemezett és hirtelen lefújt programomat mára tettem át. Pontosabban tettük. Igen, többes számban, ugyanis nem egyedül vágok neki az edzésnek. Ennek az oka több. Például, hogy alapvetően a csapatkapitánynak tudnia kell a dolgokról, a házvezetőnek szintén? de itt elsősorban a vezetőnkről van szó. Abbeyről. Na miatta meg pláne megéri még sárban is szenvedni? mint a múltkori esős edzésünkön.
Szóval a lány ötlete volt a mai nap. Én csak belementem. Jó, nem kenek rá mindent, tényleg jobb napsütéses időben körözni a levegőben?
Tehát megtörténik az, melyet oly kevésszer szokott megtörténni velem. Igazat adok? és nem magamnak.

A vállamon a seprűmmel, kezemben pedig a cuccommal vágtam neki a pályához vezető kis ösvénynek, mely egyenesen az úticélhoz irányított. Hogy miért nem vártam be a lányt?
Ez is lebeszélt pont volt kettőnk közt. Majd a pályán találkozunk.
Na igen, nekem is úgy hatott, hogy fél tőlem? vagy legalábbis tart. De hogy miért?? Hisz semmi oka nincs rá? vagy? majdnem semmi?
És míg eltűnődve baktattam, addig az üres pályát szemléltem. Senki sincs ott, hisz Abbey lefoglalta nekünk. Neki és nekem. Nekünk? hűűű de furcsa.
A többek ugyanis nem jönnek. Nem érnek rá, vagy mit tudom én? a lényeg? aaaaz?. édeskettes.
Talán emiatt aggódik a lány? Hát ez viszont butaság?
Mert ugyanis itt nyomban szentül fogadom meg, hogy a gavalllérok gavallérja leszek. És egyedül csak a kviddiccsel foglalkozom. Ez pedig nagy szó! Főleg nálam.

Gyors öltözés a Hugrabug öltözőjében, s máris teljesen tökéletesnek érzem a mai napot. Tényleg. Talán az is, talán nem. Nem számít, csupán annyi, hogy már maga a mozgás gondolata felszabadít.
Így vigyorogva állok meg az öltöző épülete előtt, s pislogok körbe. Kissé el is vakít a Nap, de nem bánom. Nem én.
Most olyannak tűnhetek, mint egy mugli filmsztár? és körülbelül ilyen lehet az érzés, mikor a fényképezők vakuinak ezrei vakítanak meg. Tök jó.
Még élvezem egy kicsit a csendet és a magányt? még egy kicsit? addig mindenképp, míg be nem fut a ?tanárnőm?. S ha ő megjött leget továbbra is csend lesz? na azért nem, ha rajtam múlik. 

[Hol a fenében van a cipőm?]

Reggel, végre egy eső mentes tavaszi nap, amit ismét kviddiccsel tölthet. Csodás napsütés, és egy csodás program, egy csodás sráccal. Igen, bizony. Egy külön edzés Abbey és Briant közreműködésével. Hogy miért? Mert a srác viszonylag új a csapatba, és oké, hogy igen jó játékos, de azért pár apró csiszolásra még neki is szüksége van. Ezért is jutott a lány arra az elhatározásra, hogy tart pár külön órát a fiúval. Amitől azért, meg kell vallani kicsit tartott. Maga sem tudta, hogy miért, de még is. Talán a sráctól, talán magától??
Hiszen előző edzésükön olyan aranyos volt, meg vérbeli francia... Lehet ezért... lehet, hogy talán valami megmozdult a lányban a másik fél iránt?

-  Hol a fenében van a cipőm? - tette fel a kérdést hangosan az üres szobának Abb, bár senki nem volt bent, és így válasz sem érkezett, a lánynak még is jól esett hangosan kimondania.
-  Miért pont most? - folytatta tovább.

Hiszen, alig 20perc volt már csak a megbeszélt edzésig. Végre megvolt. Felhúzta az említett elkóborolt ruhadarabot, majd mint a forgószél bevágtatott a fürdő szobába.
Tükör.
Ok.
Haj.
Kifésül, összegumiz. Hiszen a repülésnél nem előny, ha a szemedbe kóborol egy-két kósza hajszál... Főleg, ha edzeni is akar az ember lánya. Márpedig Abb szeretett volna. Szóval tökéletes külső... De miért is? Hiszen csak egy edzés, semmi több. Egy kis külön gyakorlás Brianttal...
Oké, minden kész... Elindult a megbeszélt hely felé. Az épületből kiérve seprűre pattant az ifjú Hugrás, és irányt vett a pálya felé, amit a mai napra Bimba professzor közreműködésével lefoglalt. Magának és Briantnek *-*.
Száguldás a pálya felé, majd kecses landolás az öltöző épülete előtt... Szétnéz, majd észre is veszi a napfürdőző srácot... Mögé oson, olyan halkan, amilyen halkan csak tud...

-  Szia Briant. - remélte, hogy azért nem hozza annyira a frászt a srácra, hogy fuccsba menjen a mai edzés.

A kölcsönös üdvözlés után, és pár mondat váltásával később Abbs elég energiát gyűjtött, és kezébe vette az edzést. Még mindig igazán izgult... Valami furcsa bizsergést érzett valahányszor a fiú közelében volt... Furcsa, kellemes... bizsergő érzés, és ez okozza azt, hogy Abbs majd nem rosszul lett, mielőtt megijesztette volna a fiút... Azért cselekedett így, hogy a saját zavarát Briant ijedségével, és zavarával palástolja... Remélte, hogy sikerült.

-  No, szerintem akkor kezdjük... Bár... nem tudom igazán hogy hol is kezdjük... ööö. - csak nyögdécselt, és egy értelmes mondat annyi nem hagyta el a száját.

~ Nem hiszem el, hogy ennyire béna lennék...Abbs szedd már össze magad. Hiszen ez csak egy srác, aki ...aki a csapat tagja, és aki olyan helyes... *-*  Na jó, ebből elég...~
Összeszedi magát.. és hajráááá.

- Akkor... irány a levegő, és próbáljuk azokat a gurkókat a helyükre küldeni. - laza pálca mozdulattal előhívta a ládát, kinyitotta, és a levegőbe eresztette a megbűvölt labdákat. - Akkor lássuk... - felkapta az ütőjét, a másikat Briant kezébe nyomta, és a levegőbe emelkedett és várt, hogy csatlakozzon a srác hozzá... és kezdjék...

.:: Abbey ::.

Lehunyt szemmel élvezem ki a pillanatot, amit csak egyvalami zavar meg. Siető léptek zaja. S ezek egyértelműen közelednek és nem távolodnak. Innen tuti biztos vagyok benne, hogy Abbey jön. Nem kell hátrafordulnom, megnéznem, mert ki jönne ide ilyenkor? Csak ő tud arról, hogy itt várom. Nem is aggódom hát. Meg sem moccanok, csak várok úgy ahogy eddig is, lehunyt szemekkel. A percek pedig lassan kezdenek telni, míg a lány elsiet az öltöző felé. Hallom az ajtó csapódását, aztán azt is, ahogy nyikorogva kinyílik. De még mindig nem fordulok meg. Addig nem, míg a nevemet nem hallom. A nevemet, amit Abbey kissé félve ejt ki. Pedig? semmi mást nem tesz, csak megszólít. A szemeim felnyílnak, én pedig megfordulok, hogy szemtől-szembe kerüljek a lánnyal. Ajkaimon pedig halovány mosoly lesz úrrá, amint találkozik a tekintetünk.

- Szia, Abbs? -
Viszonzom a köszöntést, s csak figyelem a lány zavart már már aggodalmas arckifejezését, esetlen mozdulatait na meg hallgatom a szavakat. Valóban, kezdeni kellene, mert minden egyes perc kincset ér, hisz tudom mekkora áldozatot kellett hoznia, hogy sikerüljön kicsikarnia a tanári engedélyt a pályáért. És bizony hálás is vagyok neki, talán meglehet jobban, mint kellene. Ez azonban mégsem visz rá, hogy azonnal seprűre pattanjak. Egyenlőre. Inkább csak a csapatkapitány gondterhelt tekintetét figyelem.
- Kezdjük? rajtam ne múljék? -
Bólintok a lánynak, hátha ezzel sikerül visszanyernie az önbizalmát, amit talán miattam vesztett el. Habár nem tudom ez lehetséges-e egyáltalán, na de ki tudja? Végtére is, van, akikre nagy hatással vagyok. Jobban mint az normális lenne, s jobban, mint ahogy az már egészséges. De hogy pont Abbey Green szeppenjen meg tőlem?! Ha valaki ezt előre mondta volna, biztos kiröhögtem volna. Halál biztosan.

És míg a lány tanácstalanul álldogál egy percig, talán épp azon tanakodva, mi is lenne a legjobb a kezdésre, én felpillantok a karikák felé, mintha azok olyan roppant érdekesek lennének Valójában a lelátót fürkészem, de senkit se látok, ami nem is baj. Kivételesen nem lesz közönségünk, s sikeresen leráztam magamról az utánam koslató alsóbb éveseket. Remek. Így lehet egy nyugodt edzésem? Abbeyvel.
A felélénkülő szél miatt kiseprek egy kósza hajtincset a szememből, hogy aztán a lélektükreim ismét a lányra vetüljenek, aki úgy tűnik, végül döntött. Határozottan közli a feladatot, s egyre inkább úgy tűnik, kezdi visszanyerni a cseppnyi megingás után az önbizalmát. Én ennek csak örülök, míg más valószínű nem így lenne ezzel. Megint csak bólintok, s követem a példáját, én is seprűre ülök, és a levegőbe szállok fel utána, hogy aztán nem messze tőle lebegve álljak meg. Kezemben az ütővel Abbeyre tekintettem, aztán körbepásztáztam a terepet. Nem is kellett több? megtaláltak minket a gurkók.

[Úgy gondoltam, hogy első körben azt kéne gyakorolni, hogyan tudod a csapat társaidat megvédeni a gurkóktól. Nos, én repülök, te meg megpróbálsz megóvni. Megfelel]

Már a levegőben vártam a srácot, s ő nem sokat teketóriázott, megérkezett hamar mellém. Kezében űtők, és kezdhetjük a dolgot. Nem is kellett sokáig várnunk, hiszen a gurkók meg is érkeztek, azzal a céllal, hogy jó alaposan fejbe kólintsanak minket. Pár pillanatig gondolkoztam, majd eszembe ötlött, hogy mit is gyakoroljunk először.

-  Úgy gondoltam, hogy első körben azt kéne gyakorolni, hogyan tudod a csapat társaidat megvédeni a gurkóktól. Nos, én repülök, te meg megpróbálsz megóvni. Megfelel? - tettem fel a kérdést, s abban a pillanatban nagyot is suhintottam az ütőmmel, mert az egyik gonosz jószág majdnem fejen talált. Egyelőre Föld körüli pályára küldtem, s csak a másikkal kellett törődnünk.

Ha Brinantnak tetszett az ötlet, akkor azonnal manőverezésbe kezdtem, s csak reménykedtem, hogy a srác most is olyan szuper lesz, mint a korábbi edzéseken. De ha nem bíztam volna meg benne, nem is lenne a csapat tagja. Így hát megindultam.
Az első 5-10 próbálkozásait a labdáknak kitűnően hárította a srác. Remekül ment a dolog neki, és én végleg vissza nyertem a határozottságomat, amit...na igen, be kell valljak Briant miatt veszítettem el. Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan tud nézni azokkal a csillogó szemeivel. Totál elvarázsolják az ember lányát, de most edzünk. Semmi kósza gondolat... nem nem.

-  Nagyon profi, ügyes vagy. Szuperül csinálod. - kiáltottam oda neki, valahányszor megfelelő módon hárította a támadólag fellépő labdák támadását.
-  Akkor most változtassunk a dolgon. -  javasoltam. - Mivel nekem sem árt egy kis gyakorlás, ezért én téged védelek, te engem. Cikázzunk a pályán össze vissza, szlalomozva, és egyéb módokon. - ezt már nem annyira kérdeztem, mint kijelentettem, s azonnal meg is valósítottam.

Nagy sebességgel száguldottam el a fiú mellett, olyan közelségben, hogy nem csak a menetszél volt az, ami meg borzolta a kósza fürtöket, hanem talárom széle. Persze, azért nem voltam oly vakmerő, nehogy kibillentsem az egyensúlyából, és lezuhanjon. Meg azért biztos voltam benne, hogy tökéletesen üli meg az a seprőt. Jó pár kör cikázás, és szerencsés védekezés, védés után, úgy gondoltam nem árt egy kis szünet. A két kósza golyóbist a ládába parancsoltam, s miután edzőpartneremet tájékoztattam ötletemről, landoltam. Lezuttyantam a láda mellé, kezembe vettem a kulacsomat, és jót húztam belőle.
Megvártam még Hugrás háztársam is oda ér, majd...

-  Kérsz? - nyújtottam felé a kulacsot, mert hát biztos szomjas volt ő is. - Tök lé. Ne félj, nem akarlak megmérgezni. - nevettem.

Ha kért, oda nyújtottam neki, ha nem, hát akkor kortyoltam még egyet, majd letettem.

-  Egészen jól megy a dolog, nem gondolod? ÉN legalábbis úgy veszem észre, hogy eddig egyetlen hibát nem követtél, követtünk el. Hiszen mind ketten épek vagyunk. - nevettem ismét el magam, de eme kis monológom alatt, egészen keveset néztem Briant szemébe. Ez még nem ment. A magabiztosság meg volt, de ez még nem.

-  Arra gondoltam, hogy még egy dolgot gyakoroljunk, aztán be is szüntethetjük a mai napi repkedést, hiszen már majd másfél órája vagyunk a levegőben. - szegeztem neki a félig nyitott kérdést, s vártam a választ.

Most, kivételesen rá szegeztem a tekintetemet, mélyen szemeibe fúrtam az íriszeimet, és vártam...vártam...természetesen, nem csak a kérdésemre adott válaszát, hanem bármit, amit kérdez, mondd... vagy ilyesmi. Egyelőre nem állt szándékomban újra a levegőbe emelkedni... Jól esett itt beszélgetni, és lazítani... Vele. *-*

.:: Abbey ::.



A lány kiadja a feladatot, én pedig csak bólintok egyet rá. Persze ő tudja, hisz ő a csapatkapitány. S a gurkók ütögetése nem is esik nehezemre. A lényeg a legelső körben, hogy a lányt kell megvédeni.
Haloványan elmosolyodom, miközben figyelem, ahogy Abbey már el is suhan mellettem, s nekem nem marad más, mint a sok veszett labda és annak az elküldése.
Ez tart egy fél óráig, s alapvetően nem is vészes tekintve hogy a lány jól repül és persze figyeli a munkám én pedig élvezem az egészet. Hogy miért? Mert szeretek repülni.
S ez mindent megmagyaráz. A kapitánynak sem kell több, ez megy, kipipálja magában, inkább visszamanőverez hozzám, hogy boldogan gratuláljon, noha én ezt nem vélem túl nagy teljesítménynek.

- Kösz… - biccentek, de csak ennyire van lehetőségem, mert a csillogó szempárba tekintve látom a lázas igyekezetet, na meg az egész játék élvezetét. És máris újfajta koncepció fogalmazódik meg az agyában, amiben már ő is egyenlő félként vesz részt.
Nekem ez ellen sincs kifogásom, így rá hagyom a dolgot, s teszem, amit tennem kell, miközben Abbs hirtelen elszáguld mellettem. Oly annyira közel, hogy szinte érzem a talárja szegélyét is és erre felnevetek.
Ha kihívás mindez, hát állok elébe.
Az eddiginél még nagyobb hévvel vetem magam bele a játékba, s fel sem ötlik bennem, ennek tétje van, végtére is a csapat számít. Nem. Egyszerűen most csak én vagyok, Abbey meg a gurkók, amiket ütögetünk, kikerülünk…

S mikor a lány kellőképpen elfárad, s int, leszállunk a földre. Mindig jó érzés ez, de az is mikor felszállsz. Ez a kettőség valahogy mindig megmarad.
Előkerül a töklé de én csak nemet intek, miközben a falnak támaszkodva figyelem őt. Kuncogok a megmérgezést illetően, noha… éppen sose lehet tudni.
- Ó ez kedves… de ki tudja… a mérgezéstől rosszabb ha szerelmi bájitallal összekotyvasztott innivalót adsz… - mutatok rá a lényegre, noha semmi hátsó szándékom sincs. Egyszerűen csak kitelik a fiatal és szerelmes boszorkánylányoktól, hogy… de ebbe még belegondolni is rossz.
- Igen, jól. A csapat is erős. Nagy esélyünk van megnyerni a kviddicskupát…- tűnődöm el egy darabig, mert ki tudja, nem is lenne olyan rossz az a győzelem. Habár belegondolva a Mardekár elleni meccsbe… nos nem lesz még így sem könnyű, az biztos.

Tekintetem a lányra vándorol, aki újra megszólal. Másfél órája? Tényleg? Fel nem tűnt volna.
Szemöldököm enyhén felemelkedik jelezve kíváncsiságom.
- Persze… mondd csak, mit szeretnél…? -
Kíváncsi vagyok mit talált ki. Végül is bármi legyen is az biztos fontos, tekintve hogy Abbey mint egy maximalista, törtet előre se időt se semmit nem hagyva másoknak. De ugyanannyit vár el mindenkitől, mint önmagától. Tényleg komolyan veszi a posztját és ez nem is baj.
Tehát tényleg érdekel mi fogalmazódott meg a fejében. Remélhetőleg valami olyan, amit nem lesz nehéz teljesíteni. Akárcsak, mint az eddigieket…