Tópart

Rebecca Bennet

-Biztos nem ennyire a házakhoz tartozó fő tulajdonságot tükrözik mindenképpen, mert akkor a Griffendéleseknek például, akik ugye a bátrak, mondjuk egy lávatavon kéne kőről kőre ugrálva átkelni vagy valami. Egy jelszó elmondása nem akkora bátorságpróba. Bár mondjuk ha egy festmény fenyegetőzik egész meggyőzően kibelezéssel, ha nem tudod...- Kalandozik el a képzeletem a mondat végére. -És azt a festményt még vissza is cserélték egy békésebbre.
Az eszem közben szokás szerint tovább pörög ezen a vonalon, már el is kezdeném mindjárt kifejteni egy elméletem, amire jutok, de csak erőt veszek magamon, és megkímélem szegény lányt.
-Most akkor inkább nem vezetem le, hogy hogyan lenne simán logikus, hogy a félembernyi termetem alapján kerüljek a Hugrabugba. Lassan már úgyis kezdem kicsit túlhasználni ezt a hasonlatot.
Kopogás után egy pillanatig nem történik semmi.
-Há' majd max én is.- Válaszolom Bess megjegyzésére egy kis vigyorral, de ekkor mégiscsak megszólal a kopogtató.
-Mi az, amit úgy tarthatsz meg, hogy másnak adod?- Teszi fel a kérdését az ajtó. Pedig már vártam, hogy azt kérdezze meg, hogy a zsebében mi van... jó'van, leálltam ezzel, na.
Valamit, amit elkoboznának, ha énnálam találnának meg? Á, biztos nem ezt a választ várja. Pedig végülis igaz lenne rá.
Találgatok egy jóideig magamban, már lassan fel is adnám, miután ilyenek merülnek fel bennem, mint "bumeráng, amit dobás útján adtam oda", de akkor beugrik valami.
-A szavam.- Mondom bizonytalanul, mármár kérdő hangsúllyal, és kérdőn is nézek az ajtóra. De úgy tűnik eltaláltam, mert az kinyílik.

Merel Everfen

-'Hát szerintem azért van ilyen bejutási mód nálunk, mert Hollóhátasok okosak. De a többiben meg közben igazad van.'-fejtem tovább Merel gondolkodásmódját az egyes házakról.
-'Öhhh, hogy érted?'-kérdezek rá erre a félemberes mondatára. Miközben Merel megpróbálkozik a kopogtatóval.
Előszőr nem történik semmi, majd mintha valamelyik háztagom lenne, ugyanúgy feltesz egy kérdést.

Mikor elhangzik a kérdés, még engem is gondolkodóba ejt, hogy mi lehet a válasz. Lehet én elidőznék pár percig vele, de Merel elég gyorsan megfejti.
-'Váó. ez szép volt. Még engem is eléggé gondolkodóba ejtett ez a kérdés, nem volt könnyű, te meg elsőre eltalálod.'-gratulálok Merelnek.

Miután kinyílt az ajtó mondtam Merelnek: 'Várj, azért inkább én megyek előre. Maradj valahol itt a bejáratnál én meg akkor felmegyek a cuccaimért'

Így is tettem, a lépcsőn felmentem a hálóterembe, ahol oda mentem az utazó táskámhoz, de  a szobában fülledt meleg uralkodott, így előbb kinyitottam egy kicsit az ablakot. Majd vissza mentem az utazó táskámhoz, és kinyitottam a tetején ruhák és pergamenek fogadtak, egy pergament ki is vettem egyből, majd a ruhákat kitettem egy kicsit az ágyra, hogy könnyebben hozzáférjek a táska további részéhez. Tovább kutattam a táskában, még lassan előkerült, amit kerestem, egy kis bagoly csemege, meg penna. Megfogtam a ruhákat, és visszatettem őket, és vissza behúztam a táskát. Majd beraktam a oldaltáskámba a kivett cuccokat, és elindultam vissza Merelhez, aki mikor leértem épp a kandallónál ácsorgott.
-'Na mehetünk is.'-mondtam neki mikor odaértem.

Rebecca Bennet

-Biztos vagy benne, hogy levezessem, hogy hogy függ össze a Hugrás beosztásom azzal, hogy egy ki...csi hobbit vagyok?- Teszek egy egyébként elég észrevehető szünetet a szó közepére, hogy jó kislányhoz illő mederbe tereljem a kifejezést. -Naugye. Hát félember, -szerzet, miegyéb... -nótás, najó nem, de szóval ilyenek. De mondom hogy ez így már annyira lejárt hasonlat, hogy még nekem is feltűnik. Ami azért valami.
Ezután lejátszódik az epizód az ajtóval, ami kinyílik végül.
-Hátőőő... hátöö... nem.- Vallom be. -De amik előtte jutottak eszembe, azok kiakasztották volna az ajtót, és akkor hogy jutunk be? Szerintem már találkozhattam valamikor a kérdéssel, mert úgy hirtelen ugrott be.
Előreengedem Besst az ajtóban, elvégre neki hazai terep ez, meg amúgy is ő jött a cuccaiért. Csak bólintok egyet, és ameddig várok rá, a klubhelyiségben nézelődök. Egész hangulatos, bár egy kicsit sötét-féle ezzel a sok kékkel. Olyan éjszaka jellegű. Sok a könyvespolc - mondjuk mit vártam? - és van egy életnagyságú szobor egy nőről, gondolom a házalapító Hollóháti képmása lehet. "Magad azzal ékesíted, ha elméd élesíted", olvasom a szoborhoz tartozó mottót.
Nézelődök még egy darabig, csak most tűnik fel, hogy igazából csak én vagyok a szobában. Bár elég korán feljöttünk, úgyhogy lehet, hogy azért, mert a többi Hollóhátas lent van még ebédelni, vagy kiment az udvarra.
Közben Rebecca is visszaér.
-Minden megvan, mehetünk?- Kérdem, és ha nincs hamar valami ez ellen szóló reakciója, már indulok is az ajtó felé, valószínűleg megelőzve a szavakba is öntött választ.

Merel Everfen

-'Ja, mehetünk, de várj inkább megírom itt a levelet, könnyebb, és kényelmesebb.'-válaszolok a kérdésére.
Majd oda megyek az egyik asztalhoz, és leülök, hogy megírjam a levelet. Kinyitom a táskám, és kiveszem belőle a pergament és pennát hozzá, és elkezdtem.
"Kedves szüleim!

Már 9 hónapja itt vagyok a suliban, és még alig írtam nektek, nagyon szégyellem magam miatta. Bár tudjátok, hogy sosem voltam a levélírás híve.
Néha a fáradtság ágyba dönt, néha hadilábon állok a házi feladatokkal, de megvagyok.
Már boldogulok, de azt hiszem, kezdem érezni a felnőtté válás terhét, és örülnék, ha könnyebb lenne. De nem panaszkodni szerettem volna, mert boldog vagyok és fáradt a pezsgés miatt.
Remélem minden rendben van veletek.

Üdvözlettel ölel: lányotok"

Letettem a pennát, és újra elolvastam a levelet. Amint meggyőződtem arról, hogy jó úgy, ahogy van, egy borítékba tettem, és beraktam a táskámba a pergamennel és a tollal együtt.
-'Na ezzel is megvolnék, mehetünk most már tényleg'-mondtam és felálltam közben.

Rebecca Bennet

Az ajtóban állva várom meg, hogy Rebecca megírja a levelét. Igazából kicsit türelmetlenül is, nem vagyok túl jó az egy helyben állva semmit nem csinálásban. Próbálom nem különösebben mutatni, de szerintem attól még látható rajtam, hogy egy kicsit unom magam. De már nem kell sokat várni, Bess befejezi a levelét, és indulunk is. Én egész konkrétan rajtolok onnan az ajtóból, mondhatni.
-Gondolod, hogy idén is történni fog valami nagy? Mármint itt a Roxfortban. Mint tavaly is. Ja, te tavaly még nem jártál ide... De végülis hallhattál róla, talán nehéz is lett volna nem hallani ilyenről. Szóval mit gondolsz?
Na, ezt jól megbeszéltem magammal. Főleg, hogy eredetileg Besshez beszéltem.
Közben valami egy apró szöget üt a fejembe, és azt is többnyire tudat alatt: Én tényleg némi lelkesedéssel mondtam ezt? Nem találom furcsának, tudom magamról, hogy mindenfrászért mennyire tudok lelkesedni, de ha a szóbeszédek igazak, akkor odakint ez mégiscsak háború. Lehet, hogy annak kéne?
De a gondolat bármi tudatos részét elhesegetem, ahogy időközben elérünk a bejárati csarnokig.

Merel Everfen

-'Hát a tavalyi esetekről nem sokat hallottam, lehet hogy azért, hogy a muglik között nőttem fel.'-válaszoltam a kérdésére az ajtó felé menet.
Ezután leballagtunk ismét a szűk lépcsőn, és nemsokára már ismét a nagyteremnél voltunk, csak most tovább indultunk a bejárati ajtóhoz. Mivel kezdett késő délután lenni, csak reméltem hogy még nem hűlt le nagyon kint a levegő.
De mikor kiléptünk a szabadba még kellemes idő fogadott.
-'ŐŐŐŐŐ, merre is kell menni? Jaa, megvan.'-mondtam majd elindultam a megfelelő irányba.

Vidáman, kocogva szaladtam fel a magas bagolyházba, ami valójában egyetlen hatalmas torony volt, de hogy minek, azt senki nem tudja, mert csak a legfelső öt méterét használták a postabaglyok elszállásolására.
Mikor felértem a mérhetetlenül magas bagolyház legtetejére szárnysuhogás hallatszott, majd odarepült hozzám a baglyom.
-'Áhh hello.' -köszöntem neki.'Lenne is egy levelem amit el kéne vinni a szüleimnek. De adok előtte egy kis elemózsiát.'-mondtam neki, majd kivettem a táskámból a dolgokat, majd a bagolycsemegét oda adtam neki, és amíg ette addig én rákötöttem a levelet a lábára.
Amikor kész voltam elengedtem a baglyot az ablaknál, aki szárnyra kapott és felemelkedett a fák fölé.
Ezután bagolyház ablakából figyeltem az erdőt, illetve a távolodó baglyot. Az erdő fái meg se mozdultak, mintha meg se éreznék a szelet, ami a hegyek között süvített keresztül az erdőn és kastélyon át.

-'És most merre?'-fordultam ezek után Merelhez.