+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Skócia
| | | | | |-+  Loch Nessi tó kietlen része
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Loch Nessi tó kietlen része  (Megtekintve 13672 alkalommal)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2010. 06. 28. - 09:29:59 »
+1

Zoey & Oliver

Szikrázik a levegő közöttünk, Oliver pedig szaval. Nem, nem is szaval, hanem énekel. Legalábbis a végefelé úgy tűnik, mintha egy dalszöveg volna, melyet nekem énekel. Szerenádhoz hasonlatos a dolog, csupán az erkély hiányzik a pitymallattal együtt, meg Júlia a szerény naivitásával. Mégis örülök, mert végre olyan érzésekről mer beszélni Oliver, melyekről nagyon sokáig hallgattunk mindketten. Talán túlzottan sokáig. Neki mégis van mersze kimondani ezeket, miután én visszautasítástól tartva megnyilatkoztam és elbőgtem magam.
Elbűvölt mosolyt csillantok rá, ezzel jelezvén milyen sokat jelentenek a szavai. Érdekes, ha az ember szerelmes, az összes addig hülyének, nyálasnak, értelmetlennek tartott dalt megérti hirtelen, mintha ez olyan képesség lenne, amit csak és kizárólag a szerelem képes kihozni belőlünk, emberekből. Érzelmi, egyúttal értelmi evolúció.
Ekkor Oliver magához ölel, ezzel kizakítva a töprengésből. Ám a várakozással ellentétben a vállamra hajtja fejét, nem csókol meg. Meglehet, ő is pont annyira fél tőle, mint én. Hiszen mi van, ha nem olyan, amilyennek elképzeltem? Az ember álmodozik, menekül, küzd érte, aztán eljön az a pillanat, amikor végre minden sikerül, amikor eléred a célod, az öledbe hullik a szerelem. Csak nehogy csalódj! Mert ha nem olyan klassz, mint álmaidban volt, akkor bizony nagyot koppansz, darabjai törik az összes ábrándkép, a szilánkok pedig mélyen a lelkedbe fúródnak, összevagdosnak.
Aztán hátrébb lépek fél lépést, kibontakozok az öléléséből. Szájon csókolom, de csak röviden.
- Szeretlek, Davin - szólok végül, beleborzolok a hajába és besétálok a hálószobába.
Ha most megmérnék, biztosan legalább ötven fokos lázam lenne, kifutna a higanyszál a lázmérőből. Örömömben ugrándozni tudnék, mint egy kisgyerek. Vagy repülni, seprű nélkül.
Tapintatlanul, kopogás nélkül nyitok be nem sejtvén, hogy Zoey már alszik. A halk, egyenletes szuszogás dacára azt hiszem, csupán mímeli az alvást, mégis finoman keltem fel.
- Zoey... Zoey, hahó - suttogom türelmetlenül, miközben a vállára teszem a kezem. - Ébresztő, Zoey, valami fontosat szeretnék mondani. Hé, egerem, ne most aludj, majd nappal szunyálunk.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2010. 06. 28. - 16:30:05 »
+1

~Amy, Oliver~

Valami távoli hang… egy kéz érintése, azt se tudja, honnan indul ki a gyengéd rázogatás… Zoey elfintorodik is nyög egyet, mielőtt füle még mindig félálomban lévő agyának továbbítja jelzéseket, és felismeri, ki keltegeti.
- A-Amy…? –morogja résnyire nyitott szemmel. Az oldalán fekszik, így nem túl nehéz ülő helyzetbe tornásznia magát, hogy nagy ásítás közben próbálja kitörölni az álmot a szeméből. –Pedig olyan jó volt, semmit se álmodtam… -csúszik ki halkan a száján, majd egértársára pislog. –Remélem, valami tényleg nagyon fontos dolog az, mert egy ilyen nap után mindenki megérdemel egy jókora alvást.
Csak ezután veszi észre, milyen kipirult, örömteli a barátnője. Na nem mintha ez meglepetésként érné, hisz a lényeget hallotta a falon át.
- Akkor jól ment minden, ahogy látom. –jegyzi meg, még mindig kicsit álmos képpel és hangon. Képtelen elnyomni egy újabb ásítást, de legalább a kezével eltakarja a száját, majd végigsimít a párnától kissé gyűrött arcán.
- Kérdezném az időt, de van egy olyan érzésem, hogy sokat nem aludtam.
Ébredező agya csak most fogja fel, hogy amióta csak felkeltették, az elvesztett alvást rója fel a legjobb barátnőjének, akivel kölcsönösen a végsőkig bíznak egymásban. Elszégyelli magát, felhúzott térdeit átölelve próbál (hiába) összemenni szégyenében.
- Bocsi… tudom, azt mondtad, valami nagyon fontos az… - motyogja.
De vajon mi lehet az? Meg akarja kérdezni, mennyit hallott? Össze akarja foglalni az eseményeket? El akarja mondani, milyen boldog? Vagy valami teljesen másról van szó, a bujdosásról akarnak terveket szőni? Nem, az utolsó nem lehet, ahhoz Oliver is kéne, különben is, azt a legjobb pihent aggyal és tele gyomorral csinálni.
Apropó gyomor… Zoey megnevezett szerve hangosan ételt követel, ezért a fekete hajú lány a szemét forgatva odalép a táskájához ér turkálni kezd benne, míg ki nem húz egy csomag kondéros kekszet, amit kettejük közé tesz, mielőtt egyet rágcsálni kezdene. (Amennyiben Amy meglepődne, válaszként azt kapja, hogy rég nem ettek és hosszú nap áll mögöttük.) Tehát, eddig kizárta a tervezgetést, és azt sem tartja valószínűnek, hogy a boldogságát ecsetelné. Bármely más esetben ez lenne a szokásos és szinte már elvárt téma, de azok után, ami a két griffendéles beszélgetése előtt történt, ezt a mardekáros kötve hinné. A szöszi hajtóról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ez rá vallana. Csak arra tud gondolni, hogy megkérdik, mit hallott… ami valamiért nem hangzik kellemesnek. Akár akaratlagos volt, akár nem, szégyelli magát miatta, na. Viszont azt is be kell vallania, hogy ha eddig várnia kellett volna a hírekre, lehet, hogy nem bírja ki a feszültséget.
Igyekszik minden erejével a barátnőjére és annak örömére koncentrálni, hogy a saját bajaira legalább reggelig ne maradjon idő. Nem szeretné elrontani a másik hangulatát, már ha eddig megmaradt.     
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Oliver Carex
Eltávozott karakter
*****

Kócos vakegér •• Szökevény •• V.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2010. 07. 21. - 19:03:26 »
+1

Zoey,
Amy


music
______________________________


   Éreztem.
   Szagoltam.
   Karjaim közt tarthattam.
   Mit is mondhatnék ilyenkor? "Őőő, izé, jó a hajad illata!" - na persze, és ezután jön, hogy tarkón átkozom saját magam! Nem szóltam semmit, pedig valami szépet akartam súgni a fülébe, de nem sikerült akármennyire is megfeszültem. Előbb sem ment a beszéd. Csak rám kellett nézni, megint énekeltem, valakitől elhappolva a szöveget. Általában magamnak írom a dalaimat, de amint Amyre néztem a dalszöveg csak az agyamba ömlött, pedig nem is mostanában hallgattam a zeneszámot. Voltaképp talán még szégyenlem is magam, hogy nem tudtam felnőtt módjára, értelmesen hozzászólni a dologhoz, hanem elcsépelt rímek mögé bújtam.
   Szemeibe akartam nézni, de nem engedhettem el. Kihasználom ezt a pillanatot, amíg lehet. Nem tudom mit fog ezek után reagálni, így nem voltam biztos benne, hogy megismétlődhet e ez az ölelés, ez az érzés, ez a furcsa érzés, mait rég éreztem, és másként...
   Elengedett, és mintha gyomorszájon rúgtak volna, de a következő mozdulata begyógyította a "sebet". Szájon csókolt... Széééép! Ha lesznek gyerekeim biztos nem fogok vele eldicsekedni, hogy egy lány csókolt meg, főleg azután hogy énekeltem neki, és utána lazán megcsókolhattam volna! Nem baj... a lényeg megtörtént, nem bántja az egómat, hogy nem én kezdeményeztem! Nem bántja, jó?!
   Éééééés jött a következő rúgás.
   Nem.
   Nem...
   Nem vagyok képes rá.
   Tudom, hogy várja, hogy válaszoljak, kifejezzem szeretetemet iránta, de ... Nem nyíltak szóra az ajkaim. Nem tudok, jó?! Ez még nem. Nem tudom, hogy szeretem e... Vagyis az biztos, hogy szeretem, de hogy szerelmes vagyok e, azt már nem tudom... Nem és nem! Vonzódom hozzá. Szeretem, ahogy mosolyog, ahogy nevet, ahogy nyafogva mesél a barátnőinek és pofoz fel utána. De nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e. Várja. Érzem a várakozást, ami nyom engem, de nem nyitom szóra a szám. Ő beleborzol a hajamba és eltűnik előlem.
   Az illat elszállt.
   Az érzés elröppent.
   Én pedig úgy nem értek magamhoz, mint a mugli focihoz... Gitározni akartam. De nem tudtam hol. Zoey bent van és... Úúúúúristen Zoey! ZOEY! Ő is itt van! Hát őt tisztára elfelejtettem... Ehh! Jesszusom, remélem még él! Pfff...

   Végül az alvás mellett döntök... Önző dolog, hogy az őrködést az egyik lányra hagyom, de szétesek... A sátorállítás, a több óra gyaloglás, a nyomás, Amy, Wendy...
 A sátorállítás... a több óra gyaloglás... a nyomás... Amy,... Wendy...a sátorállítás... a több óra gyaloglás... a nyo... és elaludtam a kis, kényelmetlen fotelben.

___________________________

~ Fin
Naplózva

"Amikor a lelkek valóban érintkeznek, az maga az öröklét. Tér és idő megszűnik, csak a tiszta tudat marad, hogy nem vagyunk egyedül az életben."

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2010. 07. 28. - 16:35:41 »
0

Zoey (& Oliver)

Különös érzés, mintha felhőkön járnék, nem érzem lábam alatt a padlót. Pontosabban a padlót sem és semmi mást, de a lépéseimet sem hallom, folyton Davin éneklős suttogása vagy suttogós éneklése játszódik újra és újra a fejemben. Komolyan, mint valami szerelmes magnó. Mégis olyan boldog vagyok, mint korábban soha és életemben először nem szégyellem ezt a boldogságot, nem tagadom le, nem akarok vele elbujdosni, hogy más ne láthassa, ne olvashassák le az arcomról, a szemem csillogásából: szerelmes vagyok.
Várok néhány pillanatig, ám nem érkezik válasz szavaimra. Még nem képes kimondani. Nem baj, időt kell hagynom neki, hiszen nyilván őt sem kevésbé sokkolták a történtek, mint Zoeyt és engem. Habár ha már itt tartunk, ki kéne majd faggatnunk, vajon ő hogyan került éppen ide, miért jött el otthonról. Egyszer sem említette, levélben sem utalt rá, hogy meg akarna lógni otthonról. De akkor hogyan történhetett? Mi adta meg a kezdőlökést, mi indította útnak Olivert? Érthetetlen.
Zoey megjegyzése nem bánt, most valahogy képtelen elérni ilyesmi. Azért bunkó sem akarok lenni, így lehajtom fejem és bűntudatosan jegyzem meg a párna sarkának suttogva:
- Ne haragudj, nem akartam...
Nem akartalak megbántani éppen téged, hiszen tudod mennyire fontos nekem a barátságunk. Nem akarlak éppen téged terhelni a jókedvemmel, mivel neked nyilván rosszul esik, Davin neked is tetszik, láttam rajtad. Nem akarlak nyúzni, mégis muszáj elmondanom valakinek, mert ezt nem lehet kibírni! Rendezzünk pletykadélu... ööö, pletykahajnalt - tudom, ezt kéne mondanom. Mégsem jönnek a szavak, akárcsak az imént Olivernek, mikor nem tudott válaszolni a szeretetem megnyilvánulására.
Végül sután próbálom eltussolni az ügyet, kinézek az ablakon.
- A pontos idő: napkelte lesz másfél másodperc múlva. Gőzöm sincs hány óra van, sajnálom - szólok még mindig lehajtott fejjel, azután csillogó szemmel nézek fel rá.
Míg Zoey előveszi a kondéros kekszet, két gyors mozdulattal rántom magamra pizsamámat, azután reszketve rántom magamra a takarít. Ilyenkor, napkelte táján van a leghidegebb mindig, nem kéne most megfázni bónuszként az eddigi rosszakra. A főegér mellé közleked érdekes, paplanba burkolt, hernyószerű mozgással és összegömbölyödök az oldalánál. Juttatok neki is a takaróból, nehogy megfagyjon miattam. Kérdő pillantással érdeklődök szabad-e a pálya, s ha igen, akkor magamhoz ragadok egy csokival borított kekszet és azt morzsolgatva kezdek bele. Ha Zoey nemet int, akkor a takaró huzatát kezdem piszkálni körmeimmel.
- Szóval Davinről, illetve Oliverről lenne szó. Tudod, neki a Davin a második keresztneve és szinte mindig így szólítom őt, mert tudom mennyire idegesíti. Eddig csak tőlem fogadta el, de szerintem a te fejedet sem fogja leharapni érte, ez szinte tuti, szóval nyugodtan davinezd - kacsintok rá, majd a körítés végére érve belekezdek végre a lényegbe. - Van kedved kitárgyalni őt most? Mi a véleményed róla? Milyennek találtad, mármint az első benyomás, tudod... Szerinted ő hogy került pont most, pont ide?

Oliver: köszönöm a játékot Puszi
Zoey: jön a megbeszélt pletykarovat kacsint Men?
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2010. 07. 28. - 19:53:07 »
0

Oliver, köszi a játékot^^
~Amy~
[color]

Épp ő sajnálkozik? Nem tett semmi rosszat, szóval Zoey nem igazán érti, miért jött a bocsánatkérés, és ezt ki is szándékozik mondani.
- Nem, semmi baj… - motyogja. Őszintén szólva kicsit ő érzi magát rosszul, mert gyanítja, hogy más helyzetben más ember megsértődött volna azon, amit felébredve mondott. Amyvel azonban átéltek már egy s mást, hogy ennyi ne vezessen veszekedéshez.
Szóval hamarosan napkelte. Közelebb van, mint hitte, ha őszinte akar lenni, a csillogó szemeket pedig képtelen mosoly nélkül hagyni. Hiába, a jókedv ragadós tud lenni… még az ő esetében is, mikor igencsak erősen kell koncentrálnia barátnője boldogságára, hogy minden mást elfelejtsen… beleértve a saját bánatát is. Mire a fekete hajú felbukkan az ellátmánnyal, egértársa már pizsamában, sőt, betakarózva kucorog, és miután Zoey visszatelepedett az ágyra, közelebb is kúszik hozzá, amire kuncogás majd hálás mosoly a válasz, mikor felajánlják a takarót, ugyanis, bár nem igazán vette észre eddig, az ex-mardis lába is kezdett már fázni, így alaposan bebugyolálja magát.
- Nyugodtan - kuncog, mikor látja, hogy barátnője olyan tekintettel méregeti a kekszet, mint egy egér a kedvenc sajtját. Azzal el is kezdődik a beszélgetés.
Várható téma: Oliver. Első benyomás, és hogy vajon miért került ide. Jó kérdések…
- Akkor azt hiszem, a Davin-t elteszem talonba cukkoláshoz – csóválja vigyorogva a fejét két harapás közt arra a javaslatra, hogy használja a fiú egyébként utált második nevét. – De azt nem ígérem, hogy kegyes leszek vele, ha visszakézből le mer Gabrielle-ezni – említi saját középső nevét, amit úgy két éve vallott be Amynek.  Hogy van-e kedve kitárgyalni? Nos, igen is meg nem is. Tart tőle, hogy csak olaj lenne a tűzre és nem akarja elbőgni magát egy boldog szerelmes előtt, de valamikor túl kell rajta esnie, nem igaz?
- Nos… Mikor lezuhantunk, én élből ráestem –vallja be vörös képpel. És ő még azt hitte, tud repülni… -Először persze gyanakodott, legalábbis kérdezgetett, hogy kiféle-miféle vagyok, de leráztam azzal, hogy nem feltétlen hinne nekem, bármit mondanék is, és folytattam a szólongatásodat. A neved elég biztosítéknak számított, hogy minden gyanút félretegyen, és onnantól kedves volt, bekötözte a bokám és segített összeszedni a szétszóródott holmit. Úgy általában rendes és humoros, szerencsénkre, nagy mázlink, hogy éppen belé futottunk. És ha már itt tartunk, jó kérdés, hogy hogyan kerülhetett ide.
Zoey arca elkomorodik, és gondolkodási idő-nyerés céljából újabb adag kalóriát vesz magához. Nyilvánvaló, hogy a fiú úgy érezte, a Roxfort nem lesz számára többé biztonságos, de ha Amy, aki háztársa volt, kérdez ilyet, akkor valószínűleg nemrég hozhatta a döntést. Hirtelen kellett valaminek történnie vele… De akkor hogy volt annyi ideje, hogy felkapja a sátrat?
- Fogalmam nincs, mitől dönthetett így épp most, de szerintem nem támadás van a dologban, különben nem tudott volna sátrat is hozni. És szerintem ő se nézte, hova megy. Mi is az ösztöneinket követtük repülés közben, nem igaz? Akárhogy is… nagykorúsága előtt ekkora útra vállalkozni- ő sem láthatott más kiutat valamiért. Csak remélem, hogy nem lesz csapda ebből a helyzetből… - harap az ajkába. Nem akar vészmadárkodni, de minél többet gondol rá, annál kevésbé tetszik neki ez a helyzet. Mozogni nem tudnak, ketten kiskorúak… Még ha Oliverről nem is tudnak, róluk biztosan tudják a halálfalók, hogy még élnek és bujdosnak, így azzal sem áltathatják magukat, hogy majd csak szeptember elsején veszik észre az eltűnésüket.
- Te tudsz valamit, amivel elrejthetjük ezt a sátrat? Már a disaudión kívül.
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2010. 08. 12. - 10:32:43 »
+1

Zoey

A saját szavaimra visszagondolva én is eltűnődök. Vajon hogyan kerülhetett ide Oliver? Éppen ebbe a szegletébe a világnak, holott az olyan hatalmas. Érdekes, ilyenkor tűnik fel csupán, hogy mennyire keveset tudok róla, holott olyan sokat beszélgettünk a suliban. És persze azon kívül, levelek tucatjai bizonyítják barátságunkat.
Tényleg, a levelek! Én ökör, otthon hagytam őket... Ha van még otthonom, ha nem égett le utóbb teljesen az egész, akkor biztosan meg fogják találni őket. Akkor rájönnek kik a barátaim és ők is bajba kerülhetnek miattam. A rokonságot nem kell féltenem, nem lévén senkim gyakorlatilag, legalábbis senkivel nem nagyon tartottuk a kapcsolatot a vérszerintiek közül. Habár ha jobban belegondolok, Davin tutira nem emiatt lógott meg otthonról, hiszen arról sem tudott, hogy Zoey-t és engem megtámadtak.
Talán félvér volna vagy sárvérű? Netán őt is üldözte valaki? Nem, akkor biztosan nem hagyja hátra a családját. Na igen, itt muszáj megállnom egy pillanatra könnyezni. Neki még van családja, Zoey-nak is van valakije, aki várja otthon, csak nekem nem maradt senkim.
Elemi erővel áll bele a gyomromba a görcs a legkevésbé sem örömteli gondolatok hatására. De azért szép az élet, nem? Annak kéne lennie, erre bizonyíték az Oliver és köztem bontakozó, olykor meghatározhatatlannak tűnő valamicsoda, emberi nevén a szerelem.
És itt van Zoey, hogy elbizonytalanítson. A barátok arra valók, hogy mindent megbeszéljen velük az ember, érzelmi támaszok egy zűrős világban, ha kell, társak a szökésben, velük osztja meg az ember az örömeit, a bánatát. Ritkán fordul elő ilyesmi, mint ami most velünk: ugyanaz a srác kell mindkettőnknek. Látom mennyire szomorú Zoey, bármennyire titkolja a dolgot. Nyilván abban a pillanatban beleszeretett Oliverbe, amikor meglátta, miután a nyakába zúdult véletlenül. Hát ezt sürgősen meg kell beszélnünk, mert akármennyire szerelmes vagyok, akkor sem akarok az ő rovására boldog lenni.
- Igazad van - bólintok komoran -, nyilván ő is ment az orra után. De mostantól nagyon kell vigyáznunk, hiszen nyilván nem mi hárman vagyunk az egyedüli bujkálók, éppen ezért biztosan keresnek minket. Azt hiszem, nem szabad most semmibe belemennem Davinnel. Talán kockáztatnám vele mindhármunk életét, ha nem fordítanám minden figyelmem a védelmünkre, ezt pedig nem akarom.
Szemem sarkából könnycsepp indul útnak a takaró felé, arcomra akaratom ellenére ül ki a gondterheltség. Alighogy megtaláltam Olivert, rögtön elveszítem az idétlen helyzet miatt, amibe keveredtünk. Mármint... nyilvánvaló, hogy együtt maradunk hármasban, ha neki sincs ellenére, de semmiféle szerelmes elborulásról nem lehet szó. Távol kell tartanom magamtól a romantikus érzületeket, hogy komoly maradhassak, hogy az életünket megvédhessen, mint egyszem nagykorú a három bujkáló közül. Jócska feladat, de remélem sikerül megbirkóznom vele.
- Talán a Colloportus, azzal mágikusan lehet zárni az ajtót, tudod. Úgy csak mágikus úton nyitható, semmiféle mugli nem tud ránk törni éjszaka. Ezen kívül, ha észrevenne valaki, akkor ott van egy rakás olyan hasznos ártás, átok és rontás, amit még a DS-ben sajátítottam el. Más megoldást sajnos nem tudok. Hallottam már ilyen-olyan bűbájokról ugyan, de egyikről sem sikerült pontos leírást szereznem és sosem akadt olyan megbízható fazon a környezetemben, akitől megtanulhattam volna. Most aztán jól elástuk magunkat, nem?
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2010. 08. 12. - 16:44:11 »
0

[size=14]~Amy~[/font][/size]

Úgy néz ki, pár dologról beszélniük kell Oliverrel: talán erről a szerelmi zűrzavarról is (bár lénye egy része mindent akar, csak azt nem, hogy Oliver is tudjon róla), de az eljöveteléről főleg. Meg a védelemről, mindenekfelett arról. Nem hagyhatják az egészet Amyre csak azért, mert a pálcáját egyedül ő használhatja… Nagyanyja, mugli származású révén, mindig is azt mondta neki, hogy amiben csak tud, inkább az eszére hagyatkozzon, és ne függjön a pálcájától. Nem épp az a hozzáállás, amit a varázsvilágban megszokhatott az ember lánya.
De kénytelen lesz eszerint élni, hisz innen már nincs visszaút. Megtámadott egy halálfalót, a Roxfort sem lesz már olyan, mint volt, a családját csak bajba sodorná… azzal kell kihúznia a Nyomjel eltűntéig, amije van. Ami a puszta fizikai ereje (egy törött bokával az nem valami sokra elég), az agya, és a bájitalok- a mágia talán egyetlen módja, amit használhat, amíg nagykorú nem lesz. Nem túl sokkal kecsegtet, de a semminél azért több. Ha csak egy fokkal is.
Összehúzza magát, mikor Amy felhozza, hogy valószínűleg máris keresik őket. Eszébe jut a bőrébe vésett ígéret, hogy megtalálják, és a hideg fut végig a hátán.
- Csak nem… Reménykedjünk, hogy az után a tűz után még egy ideig halottnak gondolnak minket, mert ha megtalálnak, nekünk végünk.
Nem egyedüli bújkálók… ebben Zoey is egyetért, és eltöpreng: ha csak egy órájuk volt rá, az ő családja is felkerekedett, ha máshova nem, hát Franciaországba. Ez az utolsó reménye, hogy viszontláthassa őket… és szorosan bele is kapaszkodik.
Mi? Most meg mi ütött belé? Elkezd sírni és ilyeneket mond? Zoey megfogja a kezét, és a szemébe néz.
- Megvesztél? Most akarsz visszakozni, mikor mindketten szerelmet vallottatok? Tudod te, hogy fog érezni?! Elveszted a bizalmát és össze fog zavarodni. Értem én, hogy aggódsz és óvatos akarsz lenni, de ha magaddal nem is törődsz, legalább rá gondolj és örülj annak, hogy itt van, nem kellett a bizonytalanban hagynod! Az agyad ígyis-úgy is elkalandozna, ezen nem lehet segíteni. Egyébként meg: jelenleg nem varázsolhatok, de bájitalt főzhetek és addig is, tanulom az elméletet. Hoztam pár könyvet, remélem, találunk valami használhatót… Még jó, hogy anyu megtanította a tértágítót -és megy is a táskájához, előhalászni pár kötetet.
Colloportus, ártások, átkok, rontások? Nem valami sok, de az ő repertoárja sem nagyobb, és azzal kell beérniük, ami van.
-Legfeljebb növényekkel álcázunk, vagy valami. Ha pedig valami csoda folytán egy álcázó bűbáj, vagy akár a kiábrándító, benne lenne az egyikben, akkor alighanem csinálhatnánk neked egy pecsétet… remélem, itt van az alkímiakönyvem… és addig a sátron maradna az ártás, amíg a kör is rajta van. Nem kéne frissíteni. Meg majd végigvehetnénk, miket tanultatok a DS-ben… hogy bepótoljam, amit nem ismerek.
Minél jobban jár az agya, annál több ötlete akad, és ez reménnyel tölti el: már nem érzi magát olyan tehetetlennek. Egyelőre minden más félretéve, a túlélés a fontos. Amy pesszimista kérdése azonban visszarángatja a realitás talajára. Felsóhajt, és ismét kézen fogja barátnőjét.
- Hát… mi tagadás, jól benne vagyunk. De ha összedugjuk a fejünket, és kreatívak vagyunk, sikerülhet.
~Remélem…~
- Ha kihúzzuk addig, amíg legalább ketten nagykorúak leszünk, félig nyert ügyünk van.     
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2010. 08. 15. - 12:22:24 »
0

Zoey

Tétován, töprengőn nézek Zoey-ra. Az ő családjával vajon mi lehet? Lizzie halála óta nem nagyon hallottam a rokonairól beszélni, sőt, előtte se volt rá túl sok példa. Most döbbenek rá, mennyire keveset tudok róla, holott olyan régóta a barátaim között tartom számon. Hát ekkora csapás kell ahhoz, hogy az ember átgondolja a barátságot, a szerelmet, egyáltalán a létet? Ha bennem ilyen nagy horderejű folyamatok mennek végbe, akkor bennük mi játszódhatott le?
Az enyhébb idegösszeomlástól eltekintve persze... Tudom, lesz még ennek súlyosabb következménye is, s csak akkor szabadulhatok esetleg a hatásától, ha egyszer lesz időm és lehetőségem nyugodtan átgondolni a történteket. Erre meglehetősen kicsi az esély a jelenlegi helyzetet tekintve.
Akaratlanul sóhajtok egy nagyot, tekintetem messzire réved, emlékeket kutat. A megismerkedésünk Oliverrel, a toronybeli jelenet, a tóparti séta, az együtt tanulások, a roxmortsi délután, a nyári fagyizás Londonban, bulizás a Roxfortban. Együtt kipróbáltuk a cigit is, nem jött be. Aztán egy másik kép jelenik meg a belső vetítővásznon, mozgásba lendül: első veszekedésünk. Emlékszem, hozzávágtam egy könyvet, méghozzá jócskán vastag kötetet, azután elrohantam. Egy későbbi összekapásunknál az asztal borult rá, általam, naná. Szegény srác, érthetetlen hogy volt képes ilyen sokáig elviselni engem. A heves reakciókat megmagyarázhatom azzal, hogy piszkosul dühített az a furcsa kis érzés, amely egyre izmosodott lelkemben. Egyre jobban kötődtem hozzá, mígnem beleszerettem és ez bőszített, azt hiszem, néha enyhén háborodottnak tűntem az érzéseim (és az ellenük való tiltakozásom) miatt.
Snitt.
Újabb képek lelki szemeim előtt, ezúttal Zoey-val kapcsolatosak. A suli tavának partján vagyunk, egy mardekáros és egy griffendéles. Mégis összehaverkodunk, dacára a házak közötti ősi ellentétnek. Aztán a tóban úszunk, fuldoklok, megment. Viharban loholunk a kastély felé, nekisárcsolyázok a falnak, Zoey felvonszol a gyengélkedőre, végül párnacsatába fullad a gyógyszer-kábaságunk. Ekkor köttetett meg barátságunk. Azután nagy beszélgetések, egymás korrepetálása, éjszakai kilógások, bohóckodások, egymás vállán sírások.
Milyen különös: az ember észre sem veszi egy-egy szimpla, átlagos hétköznapon, mennyi barátja van és milyen közel állnak hozzá. Képtelen volnék elképzelni az életem nélkülük. Nem szabad hagynom, hogy eltávolodjanak, pláne nem szabad önként elüldöznöm őket a közelemből.
- Oké, igazad van - bólintok belátóan Zoey felé.
Tényleg nem kéne játszadoznom Davinnel.
- A növényi álca jó ötlet! Mugli katonáknál láttam ilyen álcafestékes cuccot, meg álcahálót és a filmekben volt, hogy bokrokkal, fűvel-fával álcázták magukat... Ezt bevetjük. A nagykorúság miatt meg ne aggódj, valahogy majd kibekkeljük azt a kis időt.
Biztató vigyorra húzódik szám, megölelem Zoey-t, aztán harapok még egyet a kondéros kekszből. Elkel némi optimizmus a csatamezőn.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2010. 08. 15. - 17:44:02 »
0

~Amy~

Amy tétova tekintete eszébe juttatja, mekkora meglepetéssel fogadta barátnője a Damienről elejtett megjegyzését aznap, mikor idén nyáron megérkezett hozzájuk a házba. Jó ég, mintha egy másik világban lett volna… Mindenesetre, felhúzza a térdét, és újabb kekszért nyúlva megkérdi.
- Emlékszel, mikor megérkeztem hozzátok, és elejtettem egy megjegyzést az öcsémről? Akkor nem mentem bele tulságosan, de alighanem most itt az ideje.
És elkezd mesélni. Arról, hogy mennyire nem bírta eleinte, hogy mindennaposak voltak a veszekedések, pedig anyja és Lizzie mindig emlékeztették rá őket, hogy ki kéne békülniük, meg kéne érteniük egymást. Az utolsó évben, mióta a minisztérium is elismerte a valót, furcsa légkör uralkodott kettejük közt: Miintha mindketten közeledni szerettek volna, de nem tudnák, ki és hogyan kezdje. Hogyan is vessen véget valaki vagy 15 évnyi haragnak? És akkor közbejött Lizzie halála… és a rémálommá vált nyaralás.
- Üzenetet nem tudok küldeni nekik, már csak azért sem, mert fogalmam nincs, hol vannak. Ha egy kis eszük van, apu elvonszolta anyut és az öcsköst valamelyik nagyszüleimhez. Lehetőleg Franciaországba. Talán ott még minden rendben… egyelőre legalábbis.
Tényleg: vajon nemzetközileg milyen hatásokkal járt a puccs? Ez eddig eszébe sem jutott, bár mentségére legyen mondva, hogy a saját élete fenekestül felfordult. Furcsa, mennyire a saját életét helyezi középpontba az ember, sok mindent készpénznek véve. Családot, barátokat, ágyat és ételt például. Biztonságot. Tudják egyáltalán, mit kívánnak azok, akik a mindennapi megszokott rutinból vágyodnak kitörni?
Ő még szerencsésnek mondhatja magát, hisz legalább barátok között van és nem, teszem azt, idegenek vagy halálfalók közt.
Beleegyező bólintás érkezik Amytől a szerelmi lehordás miatt, és a fekete hajú megkönnyebbülten sóhajt fel. Már tartott tőle, hogy elvetette a sulykot, de úgy tűnik, megértették. Az is megkönnyebbülés, hogy a lelkesedés átragad az eddig szintén fonnyadozó barátnőre is, és újabb ötletek gyűlnek. Hevesen bólogat: ő is emlékszik erre az álcázásra, hála azoknak a… „filmeknek”, amiket mugli unokatesói nézettek meg vele. Hála a sok velük töltött nyárnak, szinte kétlakinak érzi magát: viszonylag otthonosan mozog mindkét világban.
Bíztató vigyor és ölelés. Nagy szükség van most a bátorításra, hisz tulajdonképp csak egymásra számíthatnak ők hárman.
- Viccesen festünk majd, mikor feketén csíkozott arccal nyomulunk a bokrok és fák közt. Most indiánosdi helyett katonásdi lesz –neveti el magát. Mintha évek óta nem nevetett volna, pedig Oliverrel nem is olyan rég mókáztak. Talán nem kéne ilyen komoly (sőt, életbevágó) témán mulatni, de valamit tennie kell, hogy az önbizalma és optimizmusa megmaradjon. Ez sem tűnik elégnek azonban, sokáig legalábbis… A szeme szúrni kezd, és hogy ezt eltakarja, vesz egy újabb kondéros kekszet hogy elnyammogja. 
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2010. 08. 16. - 09:19:23 »
0

Zoey
 
Meglep a meséje. Tudtam, hogy van egy öccse, hiszen "elszólta" magát, amikor odaért hozzánk, amikor megkezdte a nyaralást nálunk. De akkor is olyan furcsán jött ki a dolog, úgy tűnt, mintha nem volnának túlzottan jó viszonyban. Álmomban sem hittem, hogy ennyire rossz a helyzet. Hogyan lehet ilyen iszonyú két testvér kapcsolata? Egykeként mindig azt képzeltem, a testvéreket csak szeretni lehet, én képtelen volnék veszekedni velük, ha volnának; hiába meséltek a szüleim a saját testvéreikkel való viszálykodásról, nem tudtam felfogni.
Tehát Zoey eljött otthonról, de a helyzet mit sem változott, nem tudták feloldani az ellentétet az öccsével. Ehhez hatalmas akaraterőre volna szükség mindkét féltől és rengeteg kitartásra. Hogy azt tudják mondani egymásnak: "ne haragudj, hibáztam" vagy éppen "nem akartalak megbántani", netán csupán azt, hogy "sajnálom". Fontos lenne, hogy megbocsássanak egymásnak, hiszen azzal talán félig helyreállhatna a család.
Azért félig, mert Lizzie halálával hatalmas hasadék keletkezett, amit már soha nem lehet nyomtalanul eltüntetni.
- Szerintem annyira nem hat ki a dolog, ha tényleg külföldre menekültek, akkor valószínűleg biztonságban vannak. De ezt azért jó lenne megtudni... Az jutott eszembe, hogy ha mégis itt vannak Angliában valahol, akkor jó lenne megkeresni őket titokban és a nyomukban maradni, amolyan őrangyalféleségként. Így vigyázhatnál az öcsédre is. Mit szólsz? Megtárgyaljuk reggel Davinnel vagy nagyon nagy butaság volna ezt tenni?
Reménykedőn nézek rá. Meglehet, különösnek tűnhet az ötletem egy laikus számára, mivel Zoey pont azért kezdett velem bujkálni, azért menekült velem, hogy megóvja a családját. De miért ne tehetné ugyanezt úgy, hogy észrevehetetlenül tartózkodik a közelükben? Így is, úgy is be kell szereznünk néhány apróságot, legfeljebb veszünk seprűket vagy valami más mágikus járgánnyal, módszerrel jutunk el a házukhoz, hogy előkeríthessük a családját. Aztán ha kiderül, hogy külföldre mentek, akkor valamelyest megnyugodhat Zoey, biztonságban tudná őket.
"...indiánosdi helyett katonásdi lesz..." - hangzik Zoey szájából.
Amy előtt ismét felködlenek a gyengélkedős jelent képei. Csibészes vigyorral paripanyerítést hallatt, de röhögésbe fullad a hangja.
- Pedig szívesen előhívnám újra Whisky-t, hűséges paci a szentem, eddig csak a lecsukás előtt hagyott mindig cserben - kacagja félhangosan, ügyelve arra, hogy ha Oliver esetleg alszik a külső szobában, akkor ne ébredjen fel a viháncolásukra.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2010. 08. 16. - 12:51:03 »
0

~Amy~

Valahogy jobban érzi magát a vallomástól. Nemigen beszélt a családjáról senkinek, főleg nem az öccséről, de Amy megérdemelte, hogy tudja. Meg így legalább nem nyomja annyira a vállát a bűntudat, hogy nem sikerült kibékülniük Damiennel, most pedig… hát, sok magyaráznivaló nincs a helyzeten. 
Meglepve néz barátnőjére, mikor az felhozza az őrangyalos ötletet. Erre nem is gondolt, egyrészt mert nagy az ország, másrészt pedig mert nehéz lenne megoldani anélkül, hogy a fászt hoznák rájuk… de lehet, hogy egy próbát megér. Habár… veszélyes is lehet, ha még nem kaptak hírt at eseményekről és otthon vannak, vagy ha valaki csapdát állított, számítva a visszatérésére… 
- Nem tudom. Fogalmam nincs, milyen gyors volt a híráramlás, és nem akarom épp én bajba sodorni őket. Ha a támadó elmondta a többieknek, hogy találkozott velünk, és valamelyik rámismert a leírásból, tudják hova menjenek, bár ennek nem túl nagy az esélye. De… lehet, hogy egy óvatos ellenőrzés nem árthat. Odamegyünk, és ha láthatóan nincs ott senki… akkor azonnal eljövünk. Persze, csak ha Davin is beleegyezik. Tényleg, lehet, hogy az ő családjához is be kéne néznünk?
Igyekszik legyűrni rossz előérzetét, ami tudja, hogy gyakran félrevezeti, de be kell vallja, sokkal nyugodtabb lenne, ha biztosat tudhatna. Ez csak természetes, de nem akar önzőnek tűnni. Ha neki felajánlották, Oliver is megérdemel ennyit, nem? Már csak azt kell remélniük, hogy nem a legrosszabbat találját a Cleve-ház felett és nem késnek el… Meg azt, hogy ha elszöktek, valahogyak jelezni tudták csak neki, hogy hova.
Na igen, az a gyengélkedős jelenet, ami neki is vigyort csal az arcára, főleg most, hogy Amy is felidézi a kis nyerítéssel. Két kezével igyekszik betömni a száját, hogy ne hallatsszon ki annyira a zaj, de nem tudni, mennyire sikerül.
- Hát igen, a jó öreg Whisky… Ő is jön velünk biztos, vele sokkal izgalmasabb ugyebár… -dülöngél a félig visszafolytott nevetéstől.
Hirtelen elfelejtődik minden kétség, minden aggodalom. Egy időre kénytelen félretenni őket, ha tovább akar menni, márpedig muszáj, ezzel tartozik a családjának, Amyéknek és önmagának is. –Csak aztán legyen nálunk elég „abrak” a számára! –mutatja két ujjával az idézőjelet. Le kell ülnie a nagy nevetéstől, majd mikor vége van, elmosolyodik. Mihez kezdene Amy nélkül? Nem, nem megy oda hozzá és nem öleli meg- épp elégszer ölelkeztek ma már. Ideje lenne megtanulnia, hogy kevésbé ragadják el az érzelmei. Csak barátnője kezét szorítja meg.
 
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2010. 08. 17. - 09:39:45 »
0

Zoey

Hirtelen elragad a hév, letorkolom a mellettem kuporgó lányt.
- A fenébe is, Zoey! Gondolj már bele, hiszen csak ma délután szöktünk meg... illetve tegnap délután, a lényeg, hogy nincs huszonnégy órája. Kötve hiszem, hogy mi volnánk a halálfalók és Tudodki legfőbb célpontja. Oké, a házatokat esetleg tényleg figyelhetik, de éppen erre való az álcázás. A halálfalók legtöbbje elvakult mágiahívő, ugyan miből jutna eszükbe, hogy néhány varázsló- vagy boszorkánytanonc mugli módszerekkel álcázza magát? Észre sem fogják venni, ha teljes lelki nyugalommal elszambázunk előttük, annyira a mágiára koncentrálnak, a varázslatok nyomait keresik majd.
Beszéd közben felpattanok az ágyról és nyugtalanul járkálák fel-alá, miközben hevesen gesztikulálva magyarázok. Ritkán vagyok ilyen, de egy olyan nap után, mint a tegnapi, valahogyan muszáj kiereszteni a gőzt. Nem akarom megbántani Zoey-t a mondottakkal vagy a viselkedésemmel, mégis képtelen vagyok türtőztetni magam.
Arról pedig egyszerűen megfeledkezek, hogy soha nem szabad alábecsülni az ellenséget. Akkor végképp nem, ha ilyen hatalmas ellenféllel állunk szemben, mint Tudjukki és az őt követő képmutatóan hűséges halálfalók serege. Hiszen ha mugli származásúakra vadásznak, akkor biztosan nem csak és kizárólag a mágia jeleit fogják kutatni, annyi eszük biztosan van nekik is, hogy a mugli álcázási módszerekre odafigyeljenek. Mert ha az üldözött ezen a téren honos, akkor nyilván ezzel fog próbálkozni.
Aztán Whisky-re terelődik a téma és megnyugodva fészkelődök vissza a takaró alá, ám előbb még magamhoz csápolom a másik ágyon leledző párnákat. Fel sem merül bennem, hogy nagykorú boszorkány vagyok, tehát akár az Invito!-t is használhatnám ahelyett, hogy emígy bajlódok.
Abrak? Ugyan milyen abrakról beszélhet Zoey? Jah, megvan, hát persze. Valódi whisky, nem csak a ló és persze rengeteg nevetés, mert enélkül nem lehet boldogulni azzal a zabolátlan paripával. És mi is kell még hozzá?
- Párnacsataaa - ordítom suttogva.
Az egyik párnát máris kézbe kapom, jelképesen csőre töltöm, azután nekiesek a szomszédságnak. Szanaszét gurulnak a kondéros kekszek a takaró és a lepedői redői között, de most nem érdekel. Semmi más nem érdekel, csakis a bolondozás. Ez kell, hogy kisimuljanak az idegeim és nyilván Zoey-nak sem árt némi szórakozás.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2010. 08. 17. - 16:08:22 »
0

~Amy~

A kifakadás meglepi, is meg is sértődne, de el kell ismernie, hogy van benne valami. Lehet, hogy a mágiától függőségük tényleg elvakítja őket, és ezt ők hárman kihasználhatják, de alábecsülni sem szabad az ellent. Végül is, bejutottak a Roxfortba is, igaz, belső segítséggel.
- Mondom, egy próbát szerintem is megér. Csak annyit mondok, hogy óvatosnak kell lennünk, mert ki tudja, mire számítanak, ha egyszer mugli származásúakat üldöznek. És csináljuk olyan rendesen, amennyire csak lehet, mert csak egy esélyünk van. 
A történtek után a lehető legkisebb kockázatot akarja vállalni, hisz nem akarja bajba keverni se a többieket, se magát. Magának is alig meri bevallani, de a legjobban attól fél, hogy a saját idegei mondják fel a szolgálatot és buktatják le őket. Sosem bocsátana meg magának, ha ez történne…
Amy mintha megnyugodna, mire visszaül az ágyra, és ugyan egy pillanatig mulattatóan értetlen arcot vág az abrakra, de végül leesik neki a tantusz. Bár… valami furcsa villan a szemében… Mit felejthetett el Zoey? Whiskyt ivott a ló, és csak akkor maradt viszonylag kezes, ha sokáig nevettek mellette… de a nevetésról eszébe juthat valami más is a griffendélesnek, mert felkap egy párnát, miközben elsuttogja a jelszót: csatára fel!
A fekete hajú is felkap egy harceszközt, de csak miután már vagy három ütést mértek teste különböző pontjaira, és elkezdi viszonozni a heves „tüzet”. Közben érzi, hogy dől hátra, és a heves mozdulatok miatt csak úgy repül a keksz (és néha egyikük-másikuk keze vagy lába alatt roppanva törik el), de jelenleg kisebb gondja is nagyobb ennél. Feszültséglevezetésre kitűnő ez a csata, csak nehogy erősebbet üssön, mint akarna… Remélhetőleg ez nem fordul elő. Azonban egyszer, ahogy épp arrébb gördül egy csapás elől, elnézi a távolságot, és félig a földön köt ki.
- Semmi baj, jól vagyok… -mondja, miközben feltápászkodik. Még szerencse, hogy a kötés jól sikerült, és a lába nem csuklik alatta össze, így ha kissé kifulladtan is, de épségben érkezik az ágyra. Ahogy leül, furcsamód megint elfogja az álmosság, szemei kezdenek nehezek lenni és akkorákat ásít, mint egy víziló.
- Fura… hirtelen milyen álmos lettem… -motyogja két levegőcsere között, majd nyújtózik egy nagyot.
- Szerintem tegyük el magunkat h… vagyis, mára. Majd ha felébredtünk, beszélünk Oliverrel is, oké?
Amennyiben helyeslő választ kap, fog egy párnát és átvackolódik a másik ágyra, hogy magára húzza a takarót és „jójcakát” mormogva végre megkapja a már egy ideje esedékes pihenést. 
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2010. 08. 19. - 14:14:46 »
0

Zoey

Beletelik néhány csapásba, mire Zoey kapcsol és átmegy offenzívába - úgy látszik, ő is fárad. Ami azt illeti, én sem vagyok a legfrissebb, ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy hatalmasat ásítok párnasuhogtatás közben. Kezemet illendően a szám elé kapom, csakhogy ezzel védtelenül hagyom magam, hiszen egy kézzel nem lehet rendesen párnát forgatni. Az ellenfél időben kapcsol, egy szép ütéssel eltávolítja kezem ügyéből a párnát.
Segáz, így sem maradok fegyvertelen! Csőre töltöm körmeimet és megcsiklandozom Zoey-t. A hatás páratlan: a párna katapultál a levegőbe, ám kisvártatva szárnyaszegetten hull alá, a leányzó pedig ijedten gördül odébb a következő adag csikizés elől. És még egy kicsit odébb... és még egy kicsit... hopsz, ezt nem akartam. Menekülőtársam véletlenül lezuhan az ágyról, hangos koppanás adja tudtomra a földet érést. Ezt a pechet, pont mire elértem volna a saját fegyveremet párnámat.
Így azonban egy újabb ásítással reagálok a történtekre, majd Zoey-ért nyújtom a kezem, hogy felsegítsem a földről a szegény, szerencsétlen, elesett harcost. Igazi hős, nem?
Amikor leül mellém az ágyra, recsegés-ropogás hallszik alóla.
- Na de Zoey... - vigyorgok gonoszkásan -, igazán nem kellett volna ráülnöd a kondéros keksz maradékára.
Egy vállvonás kíséretében kelek fel az ágyról, szó nélkül húzom talpra a Főegeret. Elpantomimezem neki, hogy legyen oly kedves és foglaljon helyet a szomszédos ágyon, szükség esetén támaszt nyújtok, nehogy túlterhelje sérült lábát.
- Suvickus - parancsolom, varázspálcámat a kekszmorzsával teli ágyra szegezve.
A hatás nem éppen szívderítő, még jópárszor meg kell ismételnem a tisztítóbűbájt, mire tényleges hatást sikerül elérnem. Hiába no, sosem voltam profi a takarító-varázsokból. Zoey a másik ágyra vackolódik az egyik (immár tiszta) párnával, én pedig az imént megtisztított hencserre dőlök le holtfáradtan. Végtére hosszú nap áll mögöttünk, megérdemlünk némi pihenést.
- Igazad van, eléggé fáradtak vagyunk mindketten. Majd reggel folytatjuk, illetve délben, vagy amikor felébredünk. Szép álmokat! - szólok immár félálomban.

Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 22. - 23:41:50
Az oldal 0.358 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.