Teaház a Zöld Macskához

Aki először lép a teaházba, azonnal megérzi annak pompás, ám mégis családias, barátságos légkörét. A pincérek rendkívül udvariasak, akárcsak a hely tulajdonosa, Ryan Hellsing. Általában élőzene szól a helyiségben. Tilos a dohányzás.

Azt viszont már csak kevesen tudják, hogy a Zöld Macskának van egy privát részlege is, a különleges vendégeknek:

Egy viszonylag magas, feketehajú, fiatal nő sétál az asztalok között, mosolyog, láthatóan figyel a vendégeire, arca hófehér, de nem egészségtelenül sápadt, eléggé szokatlan ruhát visel, a felsője egy fekete, szatén és csipke fűzős kabát, a mugliknál a viktoriánus gót irányzatot képviseli,  egészen múltszázadbelinek hat, mégis roppant elegáns, ha valaki közelebbről is megszemléli láthatja, hogy nem egységesen fekete, hanem nagyon finoman mintázott, hozzá mélyzöld csipkés szoknyát. Ahogy egyre inkább érződik a Sötét Nagyúr hatalmának kiterjedése, egyre kevesebb a megszokott, normálisnak mondható vendég, az Abszol úton pedig nehéz életbe maradni, a vevők igényeihez kell alkalmazkodni. Serpenrosa, aki immáron a hely tulajdonosa, pedig nagyon szeretné kibővíteni a teaház eddig is vegyes vendégkörét. Az alkalmazottjai elsősorban sárvérű boszorkányok lettek, illetve házimanók a V.I.P. részlegen, kevés zenekar képes megélni ezekben az időkben, szerencsére azonban hamar megtalálta a megfelelő személyeket. Szükséges is, mert a gyógyító mesterség mellett ritkán jut ideje lejönni és rendet rakni. Már sokszor gondolkodott, hogy kéne alkalmaznia egy megbízható egyént, de ezekben az időkben nehéz találni bárkit is. Mindenesetre most itt van és a betérőkkel kell foglalkoznia, sok ismerős arc van, talán túlságosan is sok, régen a külfödi varázslók és boszorkányok gyakori kuncsaftok voltak, most angolokkal van tele a hely. Az itt dolgozók általában nap, mint nap. Lehet el kellett volna mennie, de abban nincs kihívás, csak futna a problémák elől. A zenekar vidámabb dallamokat varázsol a szürke eső áztatta Londonba.

Serpenrosa Hellsing

Furcsa időjárás volt aznap. Őszhöz képest is érdekes idő mutatkozott. Az ég tiszta volt, a Nap vakított, és szélcsend uralkodott, és mégis nyirkos volt a levegő. Megtévesztő azon hölgyek számára, akik kinézve az ablakon a sugárzó napfényt veszik észre. Fleur is ebbe a csoportba tartozott.

- Jó rheggelt Szívem! - szólt Fleur, ahogy a lépcső aljához ért, majd a férje arcára nyomott egy puszit.
- Szia Fleur drágám...- válaszolt Bill, majd egy nagyot szürcsölt a teájából, s lapozott az újságban. Már fel volt öltözve, ellentétben feleségével, aki még mindig egy szatén hálóingben illegett.
Csak egy futó pillantást vetett Bill arcán domborodó, pirosas hegre, melynek következtében azonnal megtelt a szeme sajnálattal. Nem bírja ki, hogy ne nézze meg minden reggel... Aggódik.
A férfi felnézett, mire gyorsan elkapta a tekintetét, arcára pedig kiült a pír, de Bill csak lágyan elmosolyodott.
- Gyönyörű vagy!
És valóban. Fleur - mint mindig-, gyönyörűen festett. A természetes szépséget egy alig észlelhető ezüstös fény vette körül, bőre kristályos, s tejföl szőke haja, már most kifésülve omlott a vállaira.
Reggelente szinte mindig üde, sosem karikásak a szemei, ahogy most sem, de a reggeli frissesség szikrája se látszódott a sima arcán, ám annál jobban érződött rajta a titkolózás, és talán a zavarodottság.
- Köszönöm - szólt, majd felkapva mandarint kiindult a konyhából.
- Várj! Dolgozol ma? - visszafordult Fleur.
- Igen...- válaszolt és eltűnt az ajtó mögött.

*    *    *

A ház elől hopponált, de már megbánta. Vissza kellett volna mennie átöltözni. Bár tűzött a nap, meglepetésére - és bánatára-, fázott.
Csak egy lenge nyári ruhácskát húzott magára, haját pedig kiengedte. Dideregve sietett a Zöld Macska teaházhoz, hogy igyon egy forró fekete teát.
Az ajtó csilingeléssel jelezte, ahogy belibbent. A férfi tekinteteket figyelmen kívül hagyva, egyenesen a hátsó részhez, a két személyes szabad asztalhoz tipegett, majd helyet foglalt. Körbenézett a kellemes hangulatú, meleg helységben. Meg kellett hagyni, hogy, így több év után is remek állapotban volt. Egy-egy helyen szobor és cserepes virág növelte a közérzetet.
Kezeit összedörzsölte, s kémlelni kezdte a kiszolgálópultot. Türelmetlenül dobolt az ujjaival, nyelvével pedig csattintott egyet. Mintha csak meghallotta volna a pincér, kijött egy lengőajtón és egyenesen felé vette az irányt. Fleur gyorsan felvette a legangyalibb arckifejezését, és kedvesen a kiszolgálóra mosolygott, amire egy fanyar fintor volt a válasz.
- Üdvözöljük a teaházunkban!- az unott hangnem bántotta a fülét- Mit óhajt?
- Anglais de bout...- mormogott az orra alatt, aztán angolul folytatta, immáron hangosabban - Erhdei rhózsavirhág teát.
Felvéve a rendelést a pincér el is tűnt a szeme elől.

*    *    *

Várt.
Türelmetlenül, pillogott körbe. Már vagy három perce itt ül és csak vár. Három kerek perce! Már kellően átmelegedett, nem is a teát várta, hanem...mást.
A nagy keresés közben megpillantotta azt, amire várt.
- De édes a rhu'ád! - szólította le a hölgyet csillogó szemekkel- Magad varhattad vagy vetted?
Remélte, hogy az álca be fog jönni, különben hiába hazudott Billnek.

Épp elfordult Mrs. McAlistertől amikor a mellette lévő asztaltól valaki megszólította. Méghozzá egy igencsak különös egyén, szinte tündöklött, Serpi hosszan bámulja elmerengve. *Valami nem stimmel ezzel a  nővel, egy nő nem ennyire*; igazából nem is tudja mi a helyes kifejezés rá. Hirtelen észbe kap, majd elmosolyodva közelebb lép a hölgyhöz és válaszol a kérdésekre.
-Nagyon szépen köszönöm. Még  Melunba vettem, Franciaországban egy tündéri kisboltban. Megkapta már a rendelését?
Egy pillanatra a pincérek felé sandít, az egyik az asztal felé igyekszik elgánsan tartva egy díszes kannát a hozzá illő csészével, cukortartóval, citromlétartóval, tejtartóval, udvariasan leteszi a fiatal asszony elé a rendelését, eközben Serpenrosa egy kicsit arrébb lép, hogy ezt megtehesse.
-Ne vegye tolakodásnak kisasszony, de Ön külföldi? Elég különös az akcentusa. Franciás. Meglepne, hogy ilyen sötét időkben egy ilyen szép fiatal nő hazánkba kívánkozna, hacsak nem köti ide a munka.
Valóban elképzelhetetlennek tűnik, persze mindig vannak kivételek, sőt vannak akik a halálszagra gyűlnek, mint a dögkeselyűk, bár a szőke lány nem tűnik ilyennek. Persze a látszat sokszor csal. Serpenrosán látszik a fáradság, lassan kezd kimerülni, bár maga sem tudja miért. Szereti és jól végzi a munkáját, új bájitalokat akar kifejleszteni, elsősorban a lycanthropiát szeretné valahogy gyógyítani, legalábbis a szenvedés mérsékelni. Amióta elkezdődött a pokol, egyre több, főleg gyermek esik áldozatul a vérfarkasoknak.