8-as kupé

Lúzertesó^^, Kviddicslédi és Farkasgörl


Christian nagy meglepetésemre varázsolja elő a táskájából a szépen becsomagolt kis dobozkát, mely elmondása szerint egy vadonatúj kesztyűt tartalmaz, és éppen Sabrinának készül adni. Elég nagy meglepetés, ugyanis nem emlékszem, hogy a legutóbbi Abszol úton tett látogatásunkkor a kviddicsboltban járt volna. Persze rendelhette bagolypostával, vagy vehette pár évvel ezelőtt is, bár ez utóbbi megállapítás kétséges ugyanis Chris általában elkerüli az ilyen boltokat.
- Ne aggódj tesó, ha Sab és én bekerülünk a csapatba, akkor majd elintézzük, hogy kifeszítsenek egy hálót, hogy ha esetleg a nagy magasság miatt leszédülnél ne üsd be a popód. Az azonban milyen dolog, hogy engem nem halmozol el olyan dolgokkal, melyek elősegíthetnék a belépésem a kviddicscsapatba. Hát ezt érted a testvéri szeretet alatt? – Bár komoran nézek a bátyámra, hangomon hallani lehet, hogy nem gondolom komolyan az egészet, s így van. A következő pillanatban kitör belőlem a nevetés, s könnyeimmel küszködve nyúlok a pálcámért. – Terego – motyogom miközben pálcám Caryre és magamra szegezem, s a varázsszó hatására mindkettőnk arca megtisztul a csúnya koromtól. Carithy továbbra is zárkózott álláspontja végül arra kényszeríti két társam, hogy megpróbáljanak a lelkére beszélni szegény lánynak. Pontosabban Chris kezdi el, Sab csak folytatja a már megkezdett beszélgetést. Úgy is mondhatnám, hogy tovább tekeri a fonalat arról a bizonyos gombolyagról. Talán azt szeretnék, hogy én is folytassam az általuk feldobott témát, azonban egyelőre még nem szólalok meg. Nem vagyok benne biztos, egyáltalán nem, hogy kis társunk véleményének módosításához ez a legjobb megoldás. Talán tényleg csak hagyni kellene, hogy csendben ellegyen magával mi is tennénk a dolgunk, s ha úgy alakulna, hogy megváltozott a véleménye, akkor úgyis bekapcsolódna a társalgásba.
Természetesen valami hasonló reakciót várok a kis vöröstől. Egy vállvonás, egy mordulás, vagy szimplán semmi válasz. Úgyhogy már nyúlnék a táskám után, hogy bedobjak egy újabb twixet, mikor meghallom a kitörést. Szinte azonnal visszakapom a fejem, s néma megdöbbenéssel figyelem Carithyt, hiszen nem hittem volna, hogy ennyire hevesen is ki tud törni. Persze tény, hogy egy nyár alatt nagyon megváltozhat az ember. A szörnyű sebeket borzadva figyelem. Nem undorodok, nem húzódok, csak elborzaszt, hogy mit műveltek ezzel a gyönyörű teremtéssel….
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, hogy a következő pillanatban, már érezzem, hogy valami elpattant bennem, s elönt a düh. A gunyoros a hang, a morcos ruhacibálás, vagy a mozdulat ahogy ’nekivágta magát’ az ülésnek. Nem tudom melyik okozta, de egyszer csak arra ébredtem, hogy vöröslő arccal fordulok felé, s ragadom meg kezénél fogva, direkt oda nyúlva ahol sebet sejtek. Hogy fájdalmat okozzak, szántszándékkal akarok most fájdalmat okozni.
- Na ide figyelj kislány – nem kiabálok ugyan, de hangomon hallatszik, hogy teli van indulattal -  kezd már elegem lenni abból az önsajnáltatásból amit lefolytatsz. Megértelek én, elhiszem, hogy fájdalmas dolog ami veled történt a nyáron. ÉS akár hiszed akár nem, mi tényleg melletted állunk…. Még ha sikerült a rossz végét megfognunk a lasszónak és rosszul próbáltuk meg kicsit jobb kedvet varázsolni a csinos pofidra. Persze ehhez az is kellett, hogy eddig nem nagyon találkoztunk ilyen esettel. Szóval nem kellene leharapni egyikünk fejét sem. Én sze… kedvellek – helyesbítem ki, majdnem kimondott mondatom gyorsan – és akkor is kedvelni foglak ha egész évben egy mogorva kis picsaként fogsz viselkedni egész évben, csak akkor szólj, hogy levegyem a kezem rólad. Azonban ha úgy döntenél, hogy mégiscsak kedved lesz mosolyogni, akkor ne aggódj mindig melletted leszek. – a végére már nem csak a szufla fogyott ki belőlem, de a hangom is picit meglágyult, mégis dacosan huppanok vissza az ülésemre, s bámulok ki az ablakon.
Elrontottam,,,
Lehet, hogy ezzel végképp elrontottam a kapcsolatom Carithyvel, azonban nem tudtam tovább magamban tartani a dolgot, s most jóleső érzés, hogy végre megszabadulhattam tőle, és talán ha szerencsém van akkor néhány gondolat talán gyökeret ver a lány fejében.

Sab, Carithy, Rico

Az öcskös dumájára fanyar fintorral válaszolok. Háló ide, háló oda, akkor is képes volnék halálra félteni őket, ha bekerülnének a csapatba. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem támogatom a testvérem és a szerelmem, hiszen szabad lények mindketten (ellentétben a bizonyos Hermione Granger nevű lány által védeni próbált házimanókkal), akaratuk szerint cselekedhetnek. Nem fogom visszatartani őket a repüléstől. Az más téma, hogy titokban valószínűleg véresre harapdálom majd a számat, öklöm görcsöt kap a meccs végére és cakkosra rágom a körmeimet, amíg ők a levegőben tartózkodnak. Remélhetőleg ájulástól nem kell tartani, mármint az én ájulásomtól, mert hát a tériszony ilyen piszok dolgokat képes művelni az emberrel.
Féltésem sejthetően csupán addig marad titokban, amíg zajlik a meccs, mivel az esti győzelmi - vagy felvidító, azaz vereségi - buliknál tutkóra kiszúrják majd az önmarcangolás nyomait rajtam.
Úgy fest nem sűrűn sikerült oldanom a hangulatot, hiába igyekszem elszántan kiállni Carithy mellett, a leányzó szemmel láthatóan nem értékeli. Ellenben szívem hölgye vette a lapot, akárcsak Rico és mindketten próbálták valahogy visszatéríteni a való világba az enyhéden holdkóros, erősen pletykatéma bigét. Nem nyert. Röviden és velősen körülbelül ezzel lehetne jellemezni sajátos próbálkozásainkat.
Látom Sabrina mennyire belelovalta magát a problémába, ezért nyugtatólag magamhoz húzom a felőlem lévő kezét, ujjaimat átfűzöm az ő ujjai között. Valahol a tenyerében vagy az ujjaiban finoman pulzál egy ér. Egy percre becsukom a szemem, lemegyek alfába, hogy azután semmi ne hozhasson ki sodromból, amikor visszatérek a gyötrelmes létezésbe. Amely mindössze Carithy kibontakozófélben lévő hisztijétől gyötrelmes, legalábbis jelenleg. Később még akármi következhet, mivel ki tudja mi vár ránk a suliban. Higgadtan kelek hölgyem védelmére.
- Carithy, tudom, mi nem érezhetjük át a szívfájdalmadat, nem voltunk ott veled a nyáron. Mégis megpróbálunk felvidítani, megpróbálunk együttérezni veled és megpróbáljuk éreztetni azt is, hogy itt vagyunk veled, neked. Talán sekélyesnek tartod a lelkivilágom, de attól még megpróbálhatok barátkozni veled. Ha viszont ennyire ellenedre van ez a kísérlet, akkor még most szóljál légy szíves. Előre szólok, nem tűröm túl jól a női hisztit, az idegeken való csellózást, tehát ha mindössze a dühöd rajtunk való kiélése a célod, akkor szólj és már itt sem vagyok. Gondolom elég érett vagy már ahhoz, hogy felnőtt módon beszéld meg a problémákat és ne csitrilányos hisztériázással akarj elintézni mindent.
Komoly képpel nézek Carithyre, ugyanakkor igyekszek laza és higgadt maradni, de a közönyösség határán kívül, nehogy még jobban megsértsem a lányt. Fogalmam sincs hogyan fog reagálni az iménti kis szónoklatomra, mindenesetre remélem nem harapja le a fejem és nem is viharzik ki a kupéból bőgni.

Rico, Chris, Carithy

Halványan elmosolyodok azon, ahogy Rico kifejtette, hogy milyen óvintézkedéseket kell majd tennünk a meccsek közben – már ha bekerülünk – hogy Chrisnek nehogy valami baja legyen, még ha csak a nézőtéren is lesz majd. Ismertem már annyira a barátomat, hogy tudjam mennyire félteni fog minket, ami persze nem baj, már ha közben saját magában nem tesz kárt.
Nem nagyon segítettek a Carithyhez intézett szavaink, bár szerintem én húztam ki nála a gyufát, mivel azután kezdte el ezt a „kitörést”, hogy én befejeztem a mondanivalómat. Hát igen ez van, ha túl sokat beszélek. Igaz, az elejére nem nagyon figyeltem, mert azt néztem, hogy Chris mit csinál a kezemmel, de a kiborulásának nagy részét hallottam. Megilletődötten bámultam rá, de magamban nem értettem, hogy miért olyan nagy ügy, hogy ezt mondtam.  Ekkor megmutatta a karját.
A kezét megpillantva elborzadtam. Való igaz, hogy szörnyű amit vele tettek, de akkor sem kellett volna így rám förmednie. Oké, talán tényleg nem érezhetem át annyira, ami történt vele, és tényleg nem kellett volna ennyit beszélnem neki, de most ezzel mi rosszat tettem? Azon kívül, hogy lehet, hogy idegesítő, de szerintem semmi sértőt nem mondtam vele.
Ezt az elméletemet Rico bizonyítja be először, amikor idegesen ő is kifakadt, de ezúttal nem nekem, hanem Carithynek. Csak némán hallgattam. Én lemaradtam annál, hogy Cary egy ilyen miatt már is kiakadt. Hihetetlen. Nem értem mi baja van. Vagy talán ez is a történtek miatt van? Ezt tenné az emberrel egy ilyen támadás, és az, hogy most ő a pletykák kedvenc témája? De, ha így van, ez akkor sem jogosítja fel, hogy így beszéljen az emberrel.
Miközben már Chris is rákezdett Carithy nyugtatgatására, bennem egyre jobban fortyogott a düh. Ha így értékeli a fáradozásainkat, amikkel fel akarjuk vidítani, akkor tudja mit? Hagyom a francba, nem érdemli meg ez a kis liba ezek után. Én csak segíteni akartam, és lehet, hogy nem a legjobb módszerrel próbáltam meg mindezt, de ezt akkor sem így kellett volna a tudtomra adnia! Akkor meg miért nem lehetett kedvesen megmondani, hogy „Figyelj, légyszi hagyd abba, mert ezzel nem sokat segítesz nekem!”. Ezen nem sértődtem volna meg, és így is megértettem volna, hogy fogjam be a szám.
Mikor már mindkét srác befejezte a mondanivalóját, úgy éreztem, hogy én jövök, de ezúttal nem valami kedvesen.
- Fiúk, hagyjátok! Nem veszitek észre, hogy nincs szüksége a tanácsainkra, meg hogy kedvesek legyünk vele. El van ő egyedül is. Meg amúgy is, vigyázzatok, mert a végén megharap!- mondtam gúnyosan. Egyáltalán nem éreztem bűntudatot az előbbi mondataimért, inkább visszadőltem a székem támlájának.

[a szokásosak;;]

a szokásosak;;

-megjegyzés: a posztban található egy-két trágár szó -
   Önsajnáltatás? Mondtam egy szóval is, hogy szegény én így, szegény én úgy? Egy büdös szót nem szóltam, ők kezdtek el nyaggatni! Ha egyszerűen egy szerelmi csalódás miatt zárkózok magamba, akkor békén hagynak? Nem kértem a sajnálatukból, nem kértem az együttérzésből, én csak ugyanúgy akartam tovább élni, mint eddig! De nem hagyják az emberek! Ők sem hagyják, hisz ha van szemük látják, hogy nem akartam túlzottan beszélgetni, nem is azért ültem be a kupéba. Csak, hogy végigüljem ezt a rohadt vonatutat. Azt akartam, hogy minden haladjon tovább, mintha nekem is boldog nyaram lett volna, mint másoknak, mintha én is Görögországban nyaraltam volna a családommal, mintha én is boldog lennék! De nekem is kell idő... Miért nem jó az nekik, ha egy kicsit nem foglalkoznak velem? Mindennél jobban akartam, hogy ugyanúgy törődjenek eddig velem az emberek, mint azelőtt, de nem jobban! Ne azért törődjenek velem, mert megsajnálnak, amiért egy nyomorult állat lettem, akkor inkább le se szarjanak. Engem azért szeressenek, aki voltam, aki vagyok!

   Nem tudtam parancsolni az indulataimnak, a vészes hangulatváltásaim olykor veszélyesek tudnak lenni, és én ezzel tisztában is vagyok, csak nem ebben a pillanatban...

   A letargiából átestem a ló túloldalára, és forrtam a dühben. Dühöngtem, mert úgy kezeltek, mint egy nyolcévest! Tomboltam, mert játsszák a nagy lélekmentőt, és szart se tudnak az egészről. Nem tudják, hogy miket gondolok, nem tudják, hogy én egyáltalán nem így akarok viselkedni, nem tudják, hogy most ki vagyok!
   Elképedtem, ahogy Rico megragadta a karomat, és erősen megmarkolta. A férfias erőtől kicsavarodott a kezem és a földre rogytam. Arcom lángvörösbe váltott, úgy hallgattam végig a letolásukat. Lehajtott fejjel ültem a padlón, kezemet még mindig szorította Rico, és az arcomba esett hajszálak enyhén meglengettek fújtatásom eredményeképp. Próbáltam lenyugtatni magam, így összeszorítva az ajkaim sziszegtem a fogaim között.
   - Kettő megvolt. Még esetleg valami? Egy harmadik személytől való lelkifröccs? - fejem lehajtva maradt, úgy emeltem fel kék, lángoló szemeimet Sabrinára. Te jössz Bogaram...
   Alig fejeztem be a mondatot, Sabrina már rákezdte. De ő nem oltott le, rosszabbat tett: Ő az utolsó szikrát adta a kirobbanni készülő vulkánhoz. Fújtatásom abbamaradt, tincseim az arcomba lógtak, és kicsúsztattam Rico kezéből a sajátom. A padlót bámulva gúnyosan elmosolyodtam.
   - Adok én neked harapást...- suttogom.
   A következő pillanatban felugrottam a padlóról, és nekiestem az önelégült képpel ücsörgő hugrabugosnak. Két kezemmel megmarkoltam barna fürtjeit, és teljes erőmből kitéptem belőle amennyit csak tudtam. Nesze neked harapás, nesze neked egy vérfarkas!

Fight Club

Vak vezet világtalant, avagy cseberből vödörbe kerültünk , hiszen Carithy továbbra sem hajlandó hinni nekünk, amit ugye nem is csodálok, de az, hogy hárman győzködjük rendületlenül úgy látszik ezekszerint  tök felesleges. Elég lenen ha felvennénk egy magnóra amiket mi mondunk, s egyre amit ő, majd a kazettát végtelen lejátszásra állítva megúszhatnánk a felesleges szájfájdalmakat.
Lassú komótos mozdulatokkal nyúlok kis hátizsákomból, hogy a szíjat elhúzva belenyúlhassak a feneketlen ürességbe, s előhúzzak egy üveg vizet. Semmi extra, csak csapvíz, de az is tökéletesen megteszi. Lecsavarom a kupakját, s egy jó nagy korty után elégedett sóhajtás kiséretében törlöm meg a szám, hogy a következő pillanatban a flakon ismét a tatyóban, a tatyó pedig a polcon landoljon.
Szívem szerint hátradőlnék az ülésen, s szemeim behunyva hallgatnám a madarak csicsergése helyett a vonat zaját egész úton, hogy végre egy kicsit megszabaduljak társaimtól, és a lehetetlen lebeszélésről ami a jóféle buli helyett alakult ki. Néha úgy érzem, nekem csak csajokkal kellene egy fülkében ülnöm, persze természetesen mind csak szőke vonzó, de buta cicababákkal akiket egy- két pohár bor után eldobhat az ember, és többet nem kell velük foglalkozzon. Ez az élet ember… Gyakran látom a mugli hírekben, hogy az ilyen meg olyan celebek, ilyen meg olyan menő kocsikat vesznek drága pénzen ezeknek a buta libáknak, hogy aztán a „buta liba” otthagyja őket egy másik pasiért. Ezért hálás dolog, hogy varázsló vagyok, ha az élet majd összehoz egy ilyen libával nem kell egy csomó pénzt kidobnom azért, hogy aztán elhagyjon – na nem mintha azoknak az emberekenek akik naponta megteszik olyan sokat jelentene az a „pár” pengő- szimplán csak mikor úgy érzem, hogy el akar hagyni sóbálvánnyá változtatom, a szobrot pedig eladom egy múzeumnak. Sima ügy.
Közven a kör folyik tovább, s Chris beszéde után Sabrinától is valami hasonlót várok, így beszéde teljesen meglep. Mindenesetre megteszi a hatását is, s a következő pillanatban „szegény” lánynak már több csomó haja hiányzik.
-Csajbunyóóóóóóóó – kiáltom el magam, s élvezettel figyelem az eseményeket, egészen addig míg pillantásom testvérem kérlelő arcára nem esik. Persze, gondolhattam volna, hogy Chrissike nem fog tudni megbírkózni a feladattal, így nekem kell közbelépnem.
A vonat zötykölődéseivel nem törődve állok fel, s Caryt derekánál megragadva egy határozott mozdulattal húzom el az áldozatról, azonban az egyik kis dübbenő pont a mozdulatom közepén kap el, így az ülésen landolok Cary pedig az ölemben.
- Nyugi kicsi, nincs semmi baj – csitítgatom, miközben egyik kezemmel szorosan tartom, hogy még véletlenül se tudjon elrohanni, a másikkal pedig lángoló arcát simogatom a vörös tincsek alatt. Válla felett pedig Chrisre nézek, a tekintetemből egyszerűen kivehető utasítással. Lássa el Sabrinát, s ha kell vigye előre a mozdonyvezetőhöz, hogy alaposabb ápolásban részesülhessrn.

[- Rico, csinálj valamit, tesó! -]

Sab, Carithy, Rico

Meglep Sabrina heves reakciója. Igazság szerint azt hittem nem ilyen "puhány" a leányzó és megérti Carithy helyzetét. Azt hittem tovább fogja bírni kirobbanás nélkül. Nem mintha az én dumám sokkal finomabb lett volna, éppen csak a tartalomban és annak jelentésében, értelmezésében volt némi különbség. Én a békét, nyugalmat próbáltam meg elérni. Sabrina talán nem fogta fel szavaimat, talán más miatt döntött a kirohanás mellett, de az sejthető volt, hogy ezt a gonoszságot nem fogja büntetlenül megúszni.
Egy női pofonra számítok, hiszen ennyi mindenképpen kijár a szövegéért, ha Car szemszögéből nézem a dolgokat. A lányok amúgy sem szoktak egymás torkának esni, legfeljebb bizonyos korhatáros filmekben mímelnek iszapbirkózásszerű küzdelmet, de az sem komoly, csak a pacákok kósza figyelmének magára vonása a céljuk vele.
Döbbenten bámulom a barátnőmnek ugró hatodéves lányt, ám az idegeimre hurkolódó fájdalomsikoly hatására sem vagyok képes semmit tenni a folyamatban lévők ellen. Nőt nem és nem vagyok hajlandó megütni, ki van csukva! Másként viszont ötletem sincs miként fékezhetném meg az elszabaduló bolhacirkuszt. Megpróbálkozok valami bágyadt lebeszélő szöveggel, ám a hangerő emelésére sem reagálnak, holott kristály tisztán hallaniuk kéne, hiszen már a fülük mellett üvöltök.
Egyéb lehetőség híján ikertestvéremre nézek.
- Rico, csinálj valamit, tesó! - kérem tőle, habár erősen kétlem, hogy meghallaná a szöveget a kialakult csatazajban.
Valószínűleg inkább a tekintetem kérlelésének engedve avatkozik közbe a dolgok menetébe. A vonat zöttyenésének hála sikerül eltávolítani Carithyt Sabrináról, előbbi Rico ölében köt ki a szembeni üléseken, utóbbit pedig én ragadom magamhoz könnyedén, akár valami pillét. Nem eresztem, nehogy véletlenül nekiugorjon Carnek, hogy revansot vegyen a hajtépésért, miegyébért.
Olyan a két lány, mint két dühödt kismacska, ahogy ádáz tekintettel fújtatnak. Játéknak indult az egész, de egyikük erősebbet harapott a kelleténél, nem tudta kontrollálni magát, mire a másik indulata is elszabadult. Úgy fordítom a barátnőm fejét, hogy csakis engem lásson, kikerüljön látószögéből a fülkében lévő két másik, s miközben nyugtató szavakat mormolok neki, végigsimítok sérülésein, mintha az  érintéssel begyógyíthatnám azokat. Csillapítónak szánt puszit adok homlokára, közben jelentőségteljesen pislogok az öcskösre, hátha ő képes lenne lenyugtatni a másik fúria-növendéket.
Pontosan tudom mennyire ocsmány dolog így gondolni a saját barátnőmre, de az önmagukból, női mivoltukból kivetkőző csajokra nem jut eszembe semmi más, kevésbé sértő hasonlat.

Rico, Chris, Carithy

Amikor Carithy rám támadt, s neki állt tépni a hajamat, fájdalmamban felsikítottam.
- Valaki szedje le rólam!- üvöltöttem, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy valahogyan lelökjem magamról a rám támadó lányt. Talán sikerült egyszer-kétszer megkarmolnom, miközben kapálóztam, de ennél többet nem nagyon tudtam kezdeni a helyzettel.
Mikor Rico végre leszedte rólam Carithyt, Chris magához húzott.
- Ez… ez megtépett.- motyogtam magam elé, fejemet lehajtva, mint ha ez valami hihetetlen dolog lenne. Az előbbi düh, ami arra késztetett, hogy ilyeneket mondjak Carithyre, most még nagyobb lett. Szemem könnybe lábadt, hiszen a hajtépés nem valami kellemes dolog, s még Chris csitítgatására sem hallgattam, sem a homlokomra nyomott puszira.
- Eressz el, úgy is tudom, hogy mit gondolsz!- téptem ki magamat a karjaiból. Le lehetett olvasni az arcáról, hogy szerinte megérdemeltem, amit kaptam, amiatt a beszólás miatt. Tudtam, hogy ezt gondolja. De én jogosnak tartottam, amit mondtam, s talán ezért is fájt egy kicsit, hogy a saját barátom nem mellettem áll. De megérdemelte! Miután mi kedvesen próbáltunk a kedvére hatni, ő neki állt hisztizni, hogy mi ne mondjunk neki ilyeneket. Na ezek után tőlem senki ne várja el, hogy kedves legyek egy ilyen kiszámíthatatlan csajhoz, aki bármikor neki ugorhat az embernek, csak egy rossz szó miatt. Jó, amit én mondtam az nem csak egy rossz szó, sőt nagyon is sértő dolgot vágtam a fejéhez tudom én ezt. De megbántam? Nem.
Viszont az eddigieknél is dühösebb lettem. Szikrázó tekintetemet Chrisébe fúrtam. Nem szoktam ennyire kikelni magamból, sőt talán még Chrissel sem viselkedtem még így, de ez a dolog mindenen túlment. Először próbáltunk kedvesek lenni hozzá, neki ez nem tetszett, elkezdett hisztizni emiatt, és még neki áll feljebb? Na tudják mikor fogom én ezt elviselni! Barna íriszeimet még mindig a barátom szemeibe mélyesztettem. Az övéből nyugodtság áradt, talán amiatt, mert másképp nem nagyon tudott volna lecsillapítani. Talán kicsit sikerült is neki ez a szándéka, de amikor megint a szemeibe néztem, láttam valamit bennük, ami könnyeket csalt a szemembe. Lehet, hogy csak én képzeltem, de az is lehet, hogy nem. Láttam bennük, hogy most milyen lehet a véleménye rólam. Hogy én is egy hülye, hisztis csitri vagyok, aki nem ért meg senkit, és feltett szándéka mindenkit megbántani. Pedig én nem ilyen vagyok. Csak ez a helyzet és ez a csaj egyszerűen ezt hozta ki belőlem. Még hogy nem érthetem meg. Azt a rész lehet, hogy nem, hogy milyen is az, amikor valakit mindenki kiutál, csak mert történt vele egy baleset, amiről nem ő tehet. De talán ha nem így viselkedne, akkor az emberek is szóba állnának vele. Meg ha nem akarja, hogy vigasztaljuk, akkor sem ilyen módon kellett volna elutasítania. És engem ez idegesített fel. Ráadásul most Riconak és Chrisnek is meglehet a véleménye rólam. Nagyszerű.
- Azt hiszem, én egy kicsit kimegyek.- jelentettem be nagy hirtelenséggel, majd álltam is fel, és kisétáltam a folyosóra, hogy lenyugodjak.

[a szokásosak;;]

a szokásosak;;

  Ahol érem tépem, karmolom, ütöm tenyeremmel.
   - Tetszik?! - kérdezem majdnem már üvöltve.
   Még, hogy megharapom! Ostoba! Adok én neki! Mégis mit képzel a mitugrász? Nem tud ő semmit! Eszetlen és tanulatlan! Még, hogy megharapom! Jól gondolja, ha megharapom, akkor ott marad a nyoma, de úgy, hogy az ott marad három hétig!
   Dühtől eltorzult arccal már-már azon lennék, hogy a vállába harapjak, hogy aztán visítva hisztizzen, hogy megharapta egy vérfarkas! Igen vérfarkas vagyok! Na és akkor mi van? Bármelyik pillanatban ráugranék, és cafatokra szedném? Mégis mit képzel, hogy óva inti a fiúkat? Ez az epés megjegyzés volt az, ami az utolsó csepp volt a pohárban. Az utolsó lökés az ugrás előtt, az utolsó szikra a tűzviharhoz, az utolsó suttogás az ordításhoz, vagy nevezzétek, aminek akarjátok! A lábujjaimon kezdve a fülemig úsztam a dühben. Remegtem a méregtől, ahogy Sabrinára kellett néznem. Azért mert nem vagyok mosolygós vadalma, belém kell kötni? Majd ezek után megtanulja, hogy velem nem érdemes kikezdeni, mert széjjelszedem...
   Már nyitom a számat a harapásra, de abban a pillanatban, valaki derekamon fogott, és leszaggattak a lányról. Rico ölében kötöttem ki, ami más helyzetben, pirulás követett volna, de most nem. Ehelyett az arcomba vér szökött, és gyilkos szemekkel néztem a fiúra, amiért meggátolt abban, hogy kikészítsem az ikertestvére csaját. Félrerántottam a fejem, és Sabrina kócos, megtépázott hajára tévedt a szemem. Ajkaim aljas mosolyra húzódtak, úgy sziszegtem a lányra a szavakat.
   - Te tanulatlan bolond! Ha figyeltél volna Sötét Varázslatok Kivédése órán, tudnád, hogy ártalmatlan egy vérfarkas az emberi formájában. De ebben az esetben eltekintek Fenrir Greybacktől... - a név említésekor fenyegetően felvonom a szemöldököm, és még jobban kihúzom mosolyom. - Remélem tetszett az ízelítő! - ezzel a szóval kívántam kiemelni, hogy ennek még koránt sincs vége.
   Ahogy nézem Sabrina menekülését, riadtan veszem észre magam. Rico ölében ültem, és még csak most vettem észre, hogy az arcomat simogatja. Ördögi arcvonásaim szinte azonnal elillannak, és most nem a harag, hanem a pír önti el az arcomat. Lelököm magamról a kezeket, maik még pár perccel ezelőtt a kezemet facsarták ki, és elpirulva, ijedt arccal rohantam az ajtóhoz, hogy kövessem Sabrinát.
   Kint, mit sem foglalkozva vele, a másik oldalt, tőle pár méterre dőltem neki a falnak. Egy röpke pillantást megengedtem magamnak a megtámadt lány felé, de gyorsan elfordítottam a fejemet.

Szerény személyem szerint, nem szeretném még lezárni a játékot.
Folytathatnánk egy kicsit még.
Ellenvetés?

Chris és a folyosókarbantartók

Teljességgel lehetetlen dolog ahogy a két lány ellenáll a sármos Ashmore ikrek, azaz az általunk nyújtott nyugtatgatásnak. Persze előfordulhat ilyesmi, de NEM kellene hogy előforduljon!! Még hogy egy lány ne hallgasson rám… ez olyan mintha egy zöldfülű amatőr próbálná meg Piton prof fejét samponnal bekenni… lehetetlen dolog. Sabrina más tészta, hiszen Chris nyugodtsága egyszerűen jelen esetben nem volt átragasztható rá, így a lány úgy vágtat el mint hülye billy ha ellopják a pénztárcáját. Arcomon tetetett dühhel fordulok bátyám felé.
- Hallod ez azért mégsem mehet így.. Milyen dolog az már, hogy a lányok csak így elrohannak, velünk nem is törődve.  Komolyan mondom az ilyenért ki kellene éheztetni őket a méz után. – Nyelek egyet, mielőtt még belefulladhatnék az előtörő szavaim tengerének áradatába, s csak utána folytatom mondókám. – De tudodmit…  - hatásszünet- én nem fogom csak így ennyiben hagyni a dolgot. Megyek és jól megmondom én a magamét és lerendezem őket rendesen – Úrsiten.. hallanom kellene magamat, úgy beszélek mint akit érdekelne valamelyik lány. És mivel Sabrina a tiniboszorkány már foglalt, így Cary az.. Pedig akik ismernek azok tudják, hogy csak pár randira vagyok kapható egy személlyel, és egyáltalán nem tudnak érdekelni az ilyen kis apró cseprő ügyecskéik. – Vedd úgy, hogy nem is szóltam semmit. Szimplán csak izgulok a suliban bekövetkező változások miatt, és kijött belőlem a dolog. – Utalok az előbb elhangzott szavakra, melyek akár még el is ronthatnák a rólam kialakult képet. Mondjuk a tesóm nem éppen úgy ismerem mint aki nagyon árulkodna, vagy éppen érdekelné. Szerintem örül, hogy végre összejött neki egy lány, és próbálja megtartani minden erővel, emellett arra, hogy ne szédüljön el, mikor én a levegőben repkedek, ő pedig kénytelen végignézni. Hátradőlök az ülésemen, s megpróbálok néhány percig, pillanatig csak így ülni, és gondolkozni azonban nem igazán áll össze a dolog. Valami belső erő állandóan mozgásra késztet, nem hagyja, hogy legalább egy kicsit aludjak. Nem sokat, csak egy kicsit. Vagy csak üljek ott csukott szemmel kizárva magamból a külvilág minden gondját- baját.
- Ez így nem mehet tovább… - dörmögöm félhangosan, s viszonylag mérges hangnemben.
- Mindjárt jövök – vetem oda Chris felé, na nem mintha mindenképpen tájékoztatnom kellene a lépéseimről, de nem akarom, hogy aggódjon miattam. Bár ha minden igaz nem leszek messze.  Félrehúzom a kupé ajtaját, s ahogy kilépek be is csukom magam után. A folyosó szinte teljesen üres, csak a két korábbi kupétársunk lakja egymástól nem túl messze, de tüntetően nem egymás felé fordulva. Sabról nem veszek tudomást, helyette a kis vöröshöz lépek., ujjaimmal kecses kics kacsóját keresem, majd mikor tenyeremben tudhatom, néhány pillanatig a szemébe nézek – nagy levegő – forró ajkaira tapasztom saját kissé száraz ajkaim.
Basszus még sohasem izgultam ennyire egy csók alatt….

[- Hát ezek... nem normálisak]

Sab, Carithy, Rico

Döbbenten fgyelem az események alakulását, a két lány dühödt kirohanását? Mi a fene esett ezekbe, tán mérgezett töklevet ittak, bolondgombát ettek reggelire?
- Hát ezek... nem normálisak - hápogom elkerekedett szemmel Rico felé a kupéájtó felé bökve hüvelykujjammal, persze már csak akkor, mikor hallótávolon kívül vannak a csajok.
Tudom-tudom, most jön a lelki fröccs, hogy ilyet nem illik két hölgyre mondani, még akkor sem, ha ilyetén ocsmány módon viselkednek egymással és másokkal. Mert a nőket tisztelni, szeretni kell, blablabla... Baromság. Hirtelen semmi vonzót nem tudok fellelni Sabrinában, ami azért elég ciki, lévén szó a barátnőmről. De ha azt nézzük, Carithy viselkedése sem kevéssé iszonytató, őt sem találom egyáltalán szeretetre méltónak. A drágaságok, mi? Mivé lesz az ember pici lánya?
Bármilyen nevetségesen hangzik, ebben a szent pillanatban fogadom meg magamnak, hogy nekem aztán soha nem lesz gyerekem. De ha mégis, akkor biztosan nem lány! Ha pedig valamilyen különös módon mégis lányom születne, akkor holtbiztosan falnak megyek.
- Megyünk utánuk? - kérdem némileg elkésve, Rico hátától és a csukódó fülkeajtótól.
Remek. Tehát utánuk megyünk.
Szemforgatva lépek én is az ajtóhoz, onnan pedig a Roxfort Expressz vagonjának keskeny folyosójára. Gyors pillantás jobbra, majd balra, helyzetfelmérési céllal. Az egyik oldalon az öcsém látható, amint éppen lesmárolja Carithyt, a másik oldalon Sabrina duzzog, vagy sír, a háta alapján képtelenség megállapítani.
A barátnőm mögé lépek, hátulról karolom át a derekát, majd a haját félrehúzva megpuszilom a nyakát és a fülébe súgom:
- Sebaj, drága, menjünk vissza a fülkébe, gyere. Mostmár nem lehet semmi gond, vigyázok rád. Gyere - megfogom a kezét és elkezdem magammal húzni az emlékezetes nyolcas számú fülke felé, hátha hajlandónak mutatkozik bejönni.
Ismerkedés letudva, mint olyan, remélem mostmár semmi galibát nem csinálnak a roxmortsi vasútállomásig a csajok. És remélem előbb-utóbb Ricoék is kismárolják, kiveszekszik - vagy akármi - magukat, aztán visszajönnek végre, újra leülünk és folytatjuk a robbantós sznapszlizást. Biztosan jobb mulatság lenne, mintha egymást gyilkolnánk a suliig.


még alig kezdtük el, Car, nem úszod meg ennyivel

Rico, Chris, Carithy

Carithy most ezzel bebizonyította, hogy egyáltalán nem a békés teremtések közé tartozik.  És, hogy én vagyok a tanulatlan? Nem nekem kéne az önkontrolomat fejleszteni. Az is elég lett volna, hogy ha szóban kezd el vitatkozni, és nem kezd el tépni.  Azt hiszi most olyan nagy lett ettől? Hát nem. Ugyan olyan kis hatodéves maradt, aki volt, csak azzal a különbséggel, hogy ő más hugrásokkal ellentétben képes neki ugrani a társának, mint egy veszélyes fenevad. Egyébként is a vérfarkasokat nem kéne beoltani veszettség ellen?
Nagyot sóhajtottam, amikor meghallottam a hátam mögött a lépéseket. És bevallom őszintén nem arra számítottam, aki az ablak másik széléhez ment. Így még nagyobbat sóhajtottam. Ha a WC-re mennék ki, vajon akkor is követne? Vagy egyáltalán mit akar itt? Egy újabb hajtépést ezúttal már nagyközönség előtt? Hát jó, de azzal csak még jobban lejáratná magát mindenki előtt, és tényleg nem akarna hozzászólni senki sem, hiszen ezzel csak azt mutatná meg, hogy igen is kiszámíthatatlan a viselkedése. De őszintén szólva ez engem nem izgat. Nem az én dolgom, ha még jobban eltávolodnak tőle.
Egy pillantás. Csak ennyire méltatott a felséges úrnő, s mint aki nagyon meg van sértődve hátat fordított nekem. Na jó, ha ő így, akkor én is, s azzal elfordultam a másik irányba. Szerencsére még így is kiláttam az ablakon, és nem kellett az üres folyosót bámulnom. Mindenki bent ült a saját kupéjában, és valószínűleg jól elvoltak. Bezzeg mi… mi itt állunk kint haragban, hátat fordítva egymásnak, s egyikünk sem szól a másikhoz. De nem is fogok. Ha akar szólaljon meg ő, de én aztán egy hangot se adok ki feléje.
Ekkor hallom, hogy a hátam mögött a kupénk ajtaja ismét kinyílik, s találgathattam volna, hogy vajon ki lépett ki rajta. Chris vagy Rico. De mivel megfordulni nem nagyon akartam, és az illető léptei hangjából ítélve Carithyhez ment, és nem hozzám, a tippem Rico volt. Ha csak nem hagyott cserben a saját barátom. Na akkor szépen néznénk ki.
Ám az ezekhez hasonló gondolataim rögtön elszálltak, amikor az ajtón ismét kilépett valaki, és az a valaki hozzám jött, majd hátulról átkarolt, végül megpuszilta a nyakamat. Mosolyogva fordultam meg, teljesen elfeledkezve az előbbi vitáról, amikor megláttam a mellettünk smároló Ricot és Carithyt. Egy pillanatra elképedtem, de Chris ekkor behúzott a fülkénkbe, ahol már csak ketten voltunk, míg a többiek kint élvezték egymás társaságát.
Lehuppantam a srác mellé, majd bűntudatos arccal feléje fordultam.
- Bocs az előbbiért. Nem is tudom, hogy mi ütött belém.- motyogtam, miközben kék szemeibe néztem, amik még mindig olyan kékek voltak, mint pár perccel ezelőtt. Ezt tudomásul véve átöleltem Christ és vártam a leszidást, ami most járt nekem a viselkedésem miatt.

[you say;; good bye!]

_you say;; good bye!

   Ha bent maradtam volna, biztos folytatódik az egész procedúra, csak a hugrabugos lány nélkül, de én kijöttem, s az volt a baj, hogy Sabrina sem futott el hazáig, hanem az ajtó mellett állt. Mit sem törődve az iménti malőrrel Ricoval, ökölbe szorítva a kezemet próbáltam türtőztetni magam, hogy ne gondoljak a lány szavaira, mert attól féltem, hogy akkor elpattan a húr, és most már megismerheti a jobb egyenesem is... Nem is néztem rá, nem akartam látni az arcát, mert újra dühbe gurulok, és akkor nagyközönség előtt esek neki, amit megbánnék, no nem a lány testi épségét illetően...
   Mély levegőket vettem - úgy nézhettem ki, mint azok az idióta "Zen-es" boszorkányok, akik idióta légzőgyakorlatokat végeznek, de nem érdekelt. Azt se bántam, ha Sabrina most engem bámul, csak le kellett nyugodnom. Nyugalom... Nyugalom... Nyugalom... Nyugalom...

   Vissza se kellett volna jönnöm, felesleges és ostoba dolog volt. Nem álltam még készen. Ekkor eszembe jutottak Daniel szavai. „Attól, hogy elmenekülsz, nem lesz jobb sem most, sem a jövőre nézve. Sőt.” Persze, akkor nagyban bólogattam, hogy igaza van, és tudtam, hogy igaza volt, de hát baszki emberből vagyok! Félig…
   Nem szabad elmenekülnöm, de akkor mit kell csinálnom? „Kontrolláld magadat!” Persze, ha az olyan könnyű lenne. Könnyű beszélni, mikor nem ő szabadul el havonta, mint egy vérmes bestia. A gondolatra ismét vér gyülemlett bennem, s éreztem, ahogy a vérrel együtt a harag is lassacskán kúszott felfelé egészen az agyamig. Kontrolláld magad… Nyugodjál már le, te elmebeteg!

   A külvilágot lassacskán, önkéntelenül is, de kizártam magam körül, s csak egy meleg érintésre zuhantam vissza a valóságba. Mire már észbe kaphattam volna, már előttem állt valaki. A gondolat csak lassan kúszott le az agyamig, hogy Rico állt előttem. Ahhoz pedig már végképp semmi kapacitásom nem volt, hogy reagáljak, de már késő volt. Rico arca közelített, én pedig meglepődve kigúvadtattam a szemeimet, és mielőtt bármilyen hangot is kiadhattam volna, az ajkaimat más foglalták el. A meglepődéstől fejemet hátrább akartam húzni, de a fejem a vonat folyosó falának ütközött, így koppant egy nagyot. Észbe kaptam és azonnal cselekedtem.
   Miután felfogtam mi is történik szinte sík idegesen elhúztam a fejem a csókból, és megragadva Rico gallérját, a kupénk ajtajának nyomtam a fiút. Ahelyett, hogy üvöltöttem volna, ijesztő sziszegés hagyta el a számat.
   - Savanyú a szőlő? – mélyen a szemébe néztem, és haragos tekintettel hoztam tudtára, hogy nem tetszett, amit csinált. – Legközelebb, ha féltékeny vagy a testvéredre, ne én legyek a tesztalany. Világos?! – mondtam nem enyhe éllel a hangomban, majd elengedtem a ruhájáét, és hátrább húzódtam. A kupé ajtajából arrébb toltam, benyitottam és anélkül, hogy bárkihez szót intéztem volna, vagy pillantást. Egy aprót ugorva lehalásztam a táskámat, és kifele menet a kupé küszöbéről még a fiatalabb ikerhez fordultam.
   - Meg ne próbáld még egyszer! – sziszegtem, a másik két személynek szinte hallhatatlanul, és hátra nézve egy utolsót, elindultam a folyosón, hogy egy másik kupét keressek.