Punch&Judy Pub

és ahogy nyűglődöm ennek a férfinak a súlya alatt, feltör bennem az önérzet, nem azért, mert tiszta lenne a vérem vagy mert nemes vagyok, hanem mert egyszerűen nő, olyan, akivel eddig nem történt ilyesmi, talán ennyire sok lenne bennem az alkohol, hogy nem ismertem fel idejében a helyzetet, kérdések vágtatnak bennem, miközben összeszorítom a térdeimet, hogy ennek a nyomorultnak semmiképp ne legyen lehetősége közéjük férkőzni, rajtam van még a nadrág és ennek örülök, bár a keze most a fölsőm alatt matat, minden erőmmel igyekszem a férfit eltolni magamtól, de folyton csak az arcomba liheg és cicuskázik nekem, hányingerem van, húz a fejem, forog a szoba és ki akarok szállni, nyögök és zihálok és kínlódom a szörnyeteg súlya alatt, a félelem kezdi felszippantani belőlem a ködöt, furcsa, hogy amikor szükség van rá, kicsit mintha ki tudnál józanodni, persze csak addig, amíg nem léped át a határt, ami ott van a részegség és az árokban fetrengés között, és én még nem léptem át, de már nem is várok segítségre, arra meg végképp nem, hogy majd lenyomjon, küzdök és megfeszülnek az izmaim, amelyeket azóta nem tornáztattam, hogy nem járok se táncra se repüléstanra, a legnehezebb dolog amit mostanság emeltem az a vodkás üveg volt, ja nem, mert a roxfortos utazóládám, közben azt mondja, hogy gyerünk bébi, fogd be a szád és próbálja lenyomni a fejem, de ekkor hirtelen eltűnik rólam a súly és egy pillanatig azt hiszem sikerült ellöknöm, felemelem a fejem és megszédülök, mindjárt kidobom a taccsot, de nem, mert el kell tűnnöm innen, hol a táskám, a pálcám is elgurult, vissza kell szereznem, négykézláb próbálok kimászni a boxból, miközben a pasas eltűnik, fogalmam sincs, hogy hová, azt is csak később veszem észre, hogy van itt még valaki, aki eljött ide a hátsó asztalhoz, nagyon jó fej, köszi, de biztos nem azért, hogy megmentőt játsszon, talán a biztonságis fickó az, a kopasz, aki rácsapott a fenekemre, vagy az valaki más volt, mindegy, az asztal alá bukom és felkapom a pálcám, olyan szép és barna és meleg, jó a fogása, a tenyerembe illik, egy teljesen más világból való darab, mégis mit keresek itt, fel akarok állni de beverem a fejem, eddig is kóvályogtam, most még nehezebben megy a talpra állás, ekkor látom meg, hogy a szakállas bunkót valaki gyomron vágja, ez az, öcsém, szép ütés volt, mondom, bár lehet, hogy csak valami artikulátlan akármi jön ki a számon helyette, és fogalmam sincs, mit csinálok, mert azt veszem észre, hogy a nyakába vetem a karom, és széles vigyorral közlöm vele, hogy kösz, de a mosoly hamar az arcomra fagy, amikor kimondja a nevem, hirtelen leblokkolok, és az agyam átvált egy másikféle üzemmódba, ez pedig a pánik, amitől most már végképp magamhoz térek, legalábbis kezdek ésszerűen cselekedni, ugyanis ha lefog, vergődni kezdek, rugdalózni és harapni és csapkodni, és mivel a kezemben van a pálcám szikrák kezdenek hullani belőle minden egyes ütésnél, szóval nem, nem működöm együtt, nem vagyok már készséges, hanem inkább egy idióta, mert ugyan fogalmam sincs, hogy ki ez a fickó, hogy talált rám és hogy mit követtem el, de nem is izgat, csak az, hogy ez egy óriási, égbekiáltó igazságtalanság, mint rohadtul minden, ami történik velem, mióta csak erre a rohadt világra születtem, és könnyek gyűlnek a szemembe a rémülettől, mert az egy dolog, hogy egy barom rám mászik, mert egyedül is elbántam volna vele, de ez a pasas kemény dió és józan és rohadtul erős, de végül elvonszol, bár nem könnyítem meg a dolgát, azt kiáltozom, eressz el, te mocskos állat, és a kocsma nem is olyan zsúfolt, hogy ne vegyenek észre, de a szekus csávó hol a fészkes fenében van ilyenkor, hol, hol, de körülöttünk mindenhol emberek, és a művelet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az új barátom szeretné, megkérdezik tőle, várjon uram, hová-hová, hívom a rendőrséget és álljon csak meg, és ekkor hátulról egy erős lökést érzek, elesem, de legalább a kezeket már nem érzem magamon, elkúszom egy asztalig és onnan ahogy visszafordulok, látom, hogy a szakállas kis zaklatóm rávetette magát a szőkére, aki magával akart vonszolni, hát jó, nyírják ki egymást, engem nem érdekel, ki kell jutnom innen, haza kell mennem, kicsit előregörnyedve és imbolyogva és az asztalokba kapaszkodva elindulok az ajtó felé, amilyen gyorsan csak tudok, el kell szöknöm mert különben meghalok, nagyon meg fogok halni, és sikerül is, kijutok, az ajtó már nem érdekel, bevánszorgok egy sötét sikátorba és dehoppanálok, csak el innen, el, el, el

A HELYSZÍN SZABAD!