Angelle Aureole

Angelle Aureole

Alapok

teljes név ||Angelle Aureole
becenév || -
nem|| nő
születési hely, idő || Godrick’s Hollow-tól északra; 1981, január 1
kor || 17
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 7.

A múlt

„Leírom inkább, rendben?”
Már fogja is a hószín pennát, elnyújtott óvatossággal mártva bele a tintatartóba, s egyfajta beletörődöm nyugtázással figyelve, ahogy az ez eddig tiszta tárgy bemocskolódik.
Halk sercegés neszez, ahogy a penna hegye simogatja a pergament…

...*...

Csendben érkeztem. Azt hiszem. A csend volt az anyám, ő szült engem. Hogy megsüketültem e, vagy a világ volt az, ami elnémult jöttömre? Máig nem tudom a választ. Csak azt, valami könnyed fény, majd sötétség ölelt magához. Álmodtam. Azt hiszem, a születésemet is megálmodtam.

Idegennek tetszik az emlék, talán az első, a legrégibb. Egy nő zihálása, mely átszaggatta a burkot lét s nem lét között. Nagisa Admira törékeny nő volt, a maga festményekbe illő, tünékeny szépségével.
Meg tudtam érteni apám. Ha egy ilyen asszonnyal hoz össze a sors, én is átgázolok életeken, az eszközökben nem válogatva, hogy magaménak tudhassam.
Szóval anyám csöndes, beteges alkat volt. Finomsága, mint a telet váró fák fonnyadt levelei, száraz, múlékony, egyszerre mégis olyan, mintha az idő sosem akart volna megállni, hogy ráncokkal szabdalja. Nem is értem, hogy tudott kihordani. Átkozott méhe elbírt, mint magzatot, viszont sosem értettem, miként volt erre képes. Talán a vér. Az ősi, színtiszta arany, az Admirák dicső öröke.

Szóval megszülettem. Öröm? Ha volt is, nem mutatták. Vagy nem hallottam. Nem láttam. Nem éreztem. Akkor? Valószínűleg nem volt… Apám szemében azonban már egészen kicsi koromtól valami megmagyarázhatatlan csillogást véltem felfedezni. Elszédített, megrészegített, kíváncsivá tett… s félénkké. Paradox hatása egyszerre vonzott és taszított. Zavier Aureole mindig az ellentétek játékszere volt. A hirtelen, csillapíthatatlan, fékezhetetlen ösztönöké s a rideg, megtörhetetlen, szilaj precizitásé. Ennek ellenére tökéletesen igazgatta neve, családja ügyeit. Piszkos ügyeit.
Talán ő volt az, akitől, ha nem is tudatosan, de átvettem a testek iránti vonzódásom. Az egyszerűbb népek (muglik) leginkább a „szervkereskedelem” néven emlegetnék effajta „hivatását”, esetleg génmanipulációnak (ha ismereteim pontosak) de minálunk ez merőben más volt. Több. Apám nem cserélgetett szerveket. Apám manipulálta a sejteket, a mágiát próbálta formálni kisebb-nagyobb sikerrel a varázslókban s boszorkányokban, lehetőleg a bennük forrongó ős-tüzet. A mágia magját. A nyers, tiszta energiát… kuruzsló? Ugyan… tiltott varázslatok, legtöbbször már alapanyagaiban mérgező főzetek tömkelege a kúriánk pincéjében. Tudtam róla. Álmaiban gyakran jártam ott.

10 éves lehettem még csupán, mikor egy délután elszenderedtem az üvegházban. A levegő, a pillangók… tudtam, hogy az édes illat a jelen csalogatása. És én engedtem neki. Titkokkal terhes volt, szinte előttem kúszott buja aromával, de követtem őt… le, egészen a kazamatákig.

Láttam a jegyzeteket. Akkor még nem tudtam mindet olvasni, értelmezni, de idővel összeállt a kép.
Én is csak egy kísérlet voltam. Egy szennyes kis próba.
Még most sem tudom, min is dolgozik leginkább apám… talán a tökéletességre törekszik? Talán játékszer a Nagyúr kezében? Nem hinném… de ha a Sötét Nagyúr tud ténykedéséről, bizonyára benne van a keze a kísérleteiben.

Ezeket persze csak évek múlva sikerült mostanában úgy-ahogy helyre tennem, az információmorzsákat gyűjtögetve. Még ma is kihasználok minden alkalmat, szünetet, hogy többet tudjak meg a kúria kazamatarendszerében folyó dolgokról, s apám kapcsolatairól.
Nem is, mert nyers kíváncsiság hajt, mindinkább, mert válaszokat keresek… magamat illetően.

Gyakran felötlik bennem a kérdés, vajon a bátyám milyen módon született? A kérdés csak kérdés marad… egy fel nem tett kérdés. Nem most jött el az ideje, hogy beszéljek neki róla. Mi van, ha nem tud erről? Mi van, ha tud s ha beszélek róla neki, magamat árulom el. Még keveset tudok, hogy biztosan felkészüljek erre…

Egyébként az, hogy a Roxfortba kerülök, nem volt kérdéses. Mikor megkaptam a levelet, a szüleim döntése szerint itt kezdtem meg tanulmányaimat. Bár egészségem ingadozó, gyenge fizikumom miatt, gyakran látogatom a Gyengélkedőt.

...*...

„És ha most megbocsátasz…” Leteszi a pennát, a papírt az asztalon hagyja az árulkodó sorokkal. Elolvasása után úgy is el fog égni a megsárgult pergamen… Biccent, fehér haját hátra söpri s távozik. Talán aludni megy. Talán…

Jellem

Csöndes, feltűnően az. Általában akkor szólal csak meg, ha ez a fajta kapcsolat-teremtés valóban létszükséglet két emberi egyed között. Ergo közötte és… igen, valaki más közt. Van, akiket nem méltat arra, hogy beszéljen hozzájuk, mintha csak spórolna a kiejtett szavakkal.
Látszólag teljesen érdektelen a külvilág felé, afelé azonban, amit érdekesnek tart, biztos lehetsz benne, hogy különös figyelmet fordít. Türelmes, általában minden lepereg róla, megsérteni aligha tudod. Ha mégis sikerül valamilyen okból (mindenkinek vannak rossz napjai) akkor olyan hirtelen reagál rá, hogy a meglepetés lesz az első, ami elevenedbe talál… a többit majd úgy is megtudod

   Apróságok

mindig ||
Hidegvér
Érdektelenség
Szótlanság
SavaJujj cukor
Csönd
Tisztaság
Angyalok
Álmok
Pillangók
Puha, selymes anyagok
Hó, hó és megint csak hó
...Noir...

soha ||
Hangzavar
Hirtelenség – főleg mozdulatok
Büdös
Fennhéjázó alakok
Rózsaszín (denagyonsohase)

dementorok || Fulladozik, ég a teste, de tudja, hogy nincs hová menekülnie, nincs mivel enyhítse a kínt. Az anyaméhben van, de hiába üvölt, nem hallják.

mumus || Saját maga…

százfűlé főzet|| Fehér, krémes állagú, és mintha lelöttyintették volna egy adag sötétzöld sziruppal. Finom pára gomolyog fölötte. Hideg, enyhén mentolos íze van. Cseppet sem édes...

titkok ||
- leginkább vérrel szeret festeni
- a szűz hóban éjnek idején mezítelenül táncol – (gyakran betegség, megfázás a vége)
- nagyanyja szárított nyelvének porát egy kis szelencében őrzi

rossz szokás ||

-szenvtelenül s pofátlan módon tudja az őt zavaró illetőt addig bámulni, míg azzal a másikat teljesen ki nem hozza a sodrából
-a legcsöndesebb percekben, főleg elmélyült dolgozatírás közben „zongorázik” ujjaival a padon, legtöbbször a többiek idegesítését eredményezve

   A család

apa || Zavier Aureole; 45; aranyvérű
anya || Nagisa Admira; 37; aranyvérű
testvérek || Noir Aureole; 20; aranyvérű
családi állapot || egyedülálló
állatok || jégmadár

   Külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 55 kg
szemszín || higanyszínű
hajszín || hattyúszín
különleges ismertetőjel || Hátán két hatalmas "tetovált" angyalszárny… (egy Abszol úti látogatás eredménye… természetesen az iskolai uniformis eltakarja)
kinézet || Magas, nyúlánk alkat, már-már törékeny vonások. Bőre tejfehér, betegesen sápadt. Túlérett, szilvaszín színű erei könnyedén fellelhetőek testén. Hattyúszín haja fenekéig ér. Delíriumos, álmodozó kifejezés szép arcán, amit nem tesznek túl bizalomgerjesztővé a hideg, higanyszín szemek, amik mintha álmos tisztasággal uralnák az összképet. Mozdulatai általában lassúak, megfontoltak… gyakran azt az érzést keltve, számára az idő is másként halad… pedig nem így van…
egészségi állapot ||
- zárkózott, kissé szadista, őrületre hajazó kirohanások puszta élvezetből (csak akkor fordul elő, ha valami végképp kibillenti a béketűrésből)
- gyenge hangszálak
- nem túl ellenálló fizikum, könnyen betegszik

   A tudás

varázslói ismeretek || az elmúlt négy év ismeretanyaga.
- A számmisztika és a bájitaltan számára maga a pokol.
- Talán, mert ritkán szól, elég elmélyült, a non-verbális varázslatok sokkal jobban mennek neki, így egy esetleges párbajnál nem kevés szemfülességre van szüksége az ellenfélnek.
- A jóslástanhoz kivételesen tehetséges.
- Az asztrológia sem okoz túlzott nehézséget neki…

patrónus || még nincs
animágus alak || -
pálca típusa || 13 hüvelyk, szomorúfűz, egyszarvúszőr mag

   Egy darabka belőled

Esett a hó.
Hatalmas, lusta pelyhekben ringatóztak a Földre, hogy jöttükkel megtisztítsák azt. Ezt a bűnös, szennyes, rohadó világot…
Furcsa gondolat volt ez, paradox, ahogy a fiatal lány körbe tekintett.

A kert néma volt, mozdulatlan. A hóterhes cédrusok közt hó-palástot öltött alakok álltak, mereven, egy-egy mozdulatba fagyva.
A szobrok az örök fogalmával csalogatták a nézelődőt, finom vonásaik alig koptatta az idő…

A kedveskedő szellő óvatosan táncolta körbe, hosszú haját betegesen sovány alakja köré fonva. Kifejezéstelen tekintete ráérősen járta körbe az ismerős helyet, de volt annyira végtelennek tetsző, hogy mindig valami újat rejtsen.
Találkozni fognak. Találkozni fog Vele.
Bár arca a nemtörődöm szokásos kifejezését tükrözte, szíve olyan heves dobogásba kezdett mellében, hogy félő volt, áttöri a bordák rácsait. Már-már fullasztotta…
Óvatosan tovább lépett, noha mozdulatai némák voltak, csak a hó ropogott halkan pehely súlya alatt halkan sóhajtva.

Meglátta. Magas, vékony alak állt a hóban. Fókaprémmel szegett fekete kabátban, mely, mint hajlongó szolga hullámzott lassan „ura” bokája körül. Hollószín tincseit kócosra simogatta a hűvös szellő, de még így, háttal is nagyon jól tudta a fehérbe öltözött lány, milyen pimasz, vészjósló félmosollyal felesel az égnek a másik.
A kép megelevenedett, ahogy az ifjú megfordult.

A téli szünet utolsó napja… Most nagyon, nagyon hosszú ideig nem látja majd…
A fájdalom csak átsuhant a sápadt arcon, mint egy sosem volt képzelgés. De ahol nem látszott, szívében mély árkokat vájt a közelgő jövő képe.

- Angelle…
Olyan könnyedén ívelte át a mély bariton a köztük lévő távolságot, mintha csak a hűvös esti levegő lett volna. De nem volt hűvös. Forró sóhajba fúlt, puha párafelhőt terelgetve a vékony ajkak előtt…
A lány, tejfehér karjait az ifjú nyaka köré fonta lassan. Félrebillentett fejjel, kérdőn nézve a csodálatos, éjfekete szempárba. Magát látta a tükrökben, de az egyetlen hely volt, ahol gyönyörűnek…
Az erős karok viszonozták a gesztust, a törékeny lányt magához vonva s csak a kertben álló szobrok üres kőszemei a tanúi a csóknak, mely megpecsételt egy bűnös kapcsolatot.

~Bátyám… bűnös ajkamon… Te vagy a zsoltár~

   Egyéb

„Tudom, hol a helyem… de ne adj rá okot, hogy rólad álmodjak.”