Juno Whitwords

JUNO WHITWORDS

Alapok
jelszó || "A holnap nem ígéret, csupán egy esély."
teljes név || Juno Ciara Whitwords
becenév || June
nem || nő
születési hely, idő || London; 1981, június, 14
kor || 16
vér || félvér
iskola || Roxfort - jelenleg is
évfolyam || hatodik
szak || ilyen még nincs (:
munkahely || ez se nincsen :/

   A múlt

Gyerekkor
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malacka túrt, élt egy királylány, akinek a neve NEM Juno Whitwords volt. Az én mesém ugyanis egészen máshol kezdődött.
1981. június 14-én egy londoni kórház falait ráztam meg fülsiketítő óbégatásommal, jelezve, hogy megérkeztem. Ennek talán a nővér, aki a fürdetőhöz vitt kevésbé örült, de tetszik, nem tetszik, ez volt a munkája. Míg beledugott a vízbe, és azon fáradozott, hogy megtisztítson, egyre csendesedtem, majd mikor anyához kerültem, elhallgattam - legalábbis így mesélték nekem.
Mivel nem sok emlékem maradt ekkorról, ezért most mások elbeszéléseire szeretnék támaszkodni, hogy fényezhessem magam. A szüleim mindig azt mondogatták, mikor nagyobbacska lettem, hogy rendes baba voltam. Aludtam ha kellett, s csak eleinte sírtam fel egyszer-egyszer éjszaka. Étvágyam is volt, ezzel most sincs bajom. Meglehetősen jól kijöttem a többi kicsivel, noha néha azért el-elvettem mások dolgait, akkor is, ha azok nem akarták odaadni hőn szeretett lapátkájukat, vagy vödrüket. Sokszor hoztam szívbajt a családra, mikor már tudtam menni, hiszen mindig a legneccesebb helyeken akartam keresztülszáguldani, egyszer le is fejeltem az asztal sarkát, aminek emlékét sokáig őriztem egy púp formájában.
Lassan elérkeztem abba a korba, amikor a gyerekeket beíratják az óvodába. Velem is így tettek szüleim, és egy, az otthonunktól pár sarokra lévő oviba jártam. Innen azért már maradt rám pár halvány emlék, és ezek alapján kijelenthetem, elég jól elvoltam, mondhatni, mint a befőtt. Több születésnapi zsúrra is kaptam meghívást, természetesen el is mentem, valamint mindig volt valaki, aki szívesen játszott velem. Itt ismertem meg Leah-t is, akivel máig tartom a kapcsolatot. Az ő családja is London kertvárosi részén lakott, így az egymásnál alvások is megoldhatóak voltak. Megbízható barátra leltem benne - persze, ennek csak később vettem igazán hasznát -, és ma már olyan nekem, mint egy testvér, akivel lehet poénkodni, de a komoly dolgokat is ugyanúgy megvitathatom vele. Egyébként, kinézetre pont az ellentétem; barna haja van, ami körülbelül a válláig ér, és szinte koromfekete szemei. Belső tulajdonságaiban valamelyest hasonlít rám, bár úgy érzem, kicsit felelősségteljesebb, mint én. Szóval, az ovis korszakra visszatérve: ezek voltak az arany idők! Így, ennyi év távlatából, most már sajnálom, hogy véget ért.
A mugli iskolát nem sokáig látogattam, mindössze egy-két évig, majd a szüleim azt mondták az igazgatónak, hogy átiratnak máshová. Ekkorra már elmondták, mi is vagyok valójában. Eleinte kételkedtem, hiszen varázslók és boszorkányok - úgy tudtam - csak a mesékben szerepelnek, ám amint megjött a levél a Roxfortból, amit egy bagoly hozott, minden megváltozott. Izgatottan vártam, vajon mi újat fog hozni ez az egész, mert valljuk be, az életem ezek után fenekestül felfordult. Azzá váltam - vagyis kezdettől fogva az voltam, de most tudatosult bennem -, amiről korábban azt hittem nem is létezik. Ezt azért nem könnyű megemészteni. Főleg, hogy a szüleim ezidáig mugli nevelésben részesítettek, hogy könnyebben beilleszkedjem az ő társadalmukba.
A levél érkezése után, megtettük túránkat az Abszol úton, bevásárolva minden jóból, ami majd az iskolához kell, s pár nappal később már robogtam is a Roxfort Expresszen megannyi új, és régi diák kíséretében az új iskolám felé...
Ezzel életem egy mindenképp érdekes, és mugli szempontból fontos szakasza zárult le. Több, ekkor szerzett barátommal - élükön Leah-vel -, még ma is tartom a kapcsolatot, bár csak a hagyományos keretek közt. Nem tudom, hogy reagálnának, ha egyszer bagollyal küldenék nekik levelet. Ó, igen, el is felejtettem mondani... A titokba, hogy valójában boszorkány vagyok, nem avattam be őket. Igazából nem is hinnék el, és szabályszegés is lenne, ha megtenném, így sokkal egyszerűbb minden. Persze volt olyan pillanat, hogy szívesen megosztottam volna velük ezt a dolgot, de a lényeg, hogy sosem tettem. Ők úgy tudják, hogy egy bentlakásos magániskolába járok, ezért nem töltöm az év nagy részét otthon, Londonban.

Roxfortos évek
Elkezdődött az igazi kaland! Igen, bátran mondhatom, hogy az eddigi iskolai évek felértek számomra egy kalandtúrával. Belecsöppentem egy számomra eddig ismeretlen világba, és minden egyes szegletével külön ismerkedtem meg, egy igazi felfedezőút volt ez az egész! Nagyon élveztem a megszokottól eltérő, a muglik számára őrült, és érthetetlen dolgokat, mint például a mozgó képek, mágia, varázslények és a többi... Ám szerintem az összesnél nagyobb ámulatot keltett bennem maga az iskola. Egy monumentális építmény tele megannyi titokkal, és kacskaringós, hosszú folyosókkal, sok érdekes teremmel, megannyi mesés tárggyal, mozgó lépcsőkkel, elvarázsolt mennyezettel, és ki tudja még mivel. Egyszerűen ledöbbentem, amint a csónakban utazva - elsőévesként a tanévnyitó ünnepélyre tartva - kirajzolódott előttem ez a roppant kastély. A kis sárga négyzetek, amik a kivilágított termek ablakait jelezték, mint sok pöttöm bogár ragyogtak a fekete alapon. És a tornyok... Mintha az egész egy képeskönyv egy kivágott rajza lett volna. Megszólalni sem tudtam.
A csodálat, még ma sem múlt el teljesen. Szinte mindig felszínre kerül valami titok, és nem telik el év nagyobb meglepetések nélkül. Emellett Harry Potter személye garantálja az izgalmakat. Én személy szerint annyira nem ismerem őt, de a hallottak alapján elég nehéz sorsa volt, és van is. Egy kicsit sajnálom is, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem olyan típus, akit védelmezni kellene. Biztos vagyok benne, hogy egyszer be fog kerülni a mágiatörténelem *furcsa fintor a tantárgy kiejtésekor* könyvekbe.
Visszatérve rám, az első két évem mondhatni azzal telt el, hogy új barátokat szereztem. Eddigre végleg kialakultak a főbb jellemvonásaim, így a nyitottság is, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy összeismerkedjem az addig számomra idegenekkel. Minden házból van barátom, akivel bármikor beszélhetek, emellett szinte, igen, csak szinte mindenkit ismerek is a suliból. Nem mondanám, hogy központi figura vagyok, de azért eléggé ismert. Azt már nem mondanám, hogy közkedvelt is, mert az ember nem lehet jóban mindenkivel, de szerintem a többség igenis szimpatikusnak tart.
A következő három évben leginkább a tanulmányaimra koncentráltam - korábban inkább a henyélés érdekelt -, mivel jó eredményekkel akartam letenni az R.B.F. vizsgáimat. Persze azért a lazítás sem maradt el, főleg a Trimágus Tusa idején, mikor is mindenki azzal volt elfoglalva, vajon ki fogja megnyerni a versenyt. Aztán a tragédia, ami tusa végén történt, beárnyékolta a további éveket, Cedric halála, Voldemort visszatérése olyan sokk volt számomra - és gondolom még sok ember számára -, melyet szinte lehetetlen volt pár nap leforgása alatt feldolgozni. Ezt tetézte Dumbledore halála - nagyon szerettem az igazgatót, így ez különösen érzékenyen érintett -, majd az ostrom, ami pedig egyszerűen szörnyű volt. Nem szívesen beszélek róla, az egész, mint egy rémálom sejlik fel előttem, akárhányszor csak szóba kerül. Olyan, mintha meg sem történt volna, de nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz. Igenis megtörtént, és a nyomait sokan még ma is nyögik. Ilyen borzalmas körülmények közt kezdtük meg, reménykedve bár, de nem túl sok jóra számítva az új iskolaévet, mely nekem szám szerint a hatodik.

Háború
Az iskolába való betörés óta, sehol sem érzem magam igazán biztonságban. Azt nem mondanám, hogy rettegek, mert ha lehetne, akár most harcba szállnék ellenük - sajnos ehhez jelenleg nincs elég tapasztalatom -, de úgy érzem, hogy lassan bármi megtörténhet. Legjobban a szüleimet féltem, és reménykedem, hogy nem esik semmi bajuk. Persze aggódom a családom többi tagjáért, és a barátaimért is, mert a jövő egyelőre nagyon bizonytalan mindenki számára. Ennek ellenére én szívesen jöttem vissza a Roxfortba, és arra vágyom, hogy minél erősebb, és ügyesebb boszorkány legyek, hogy aztán biztos felvételt nyerjek az aurorképzőbe. Igen, a halálfalók, és vezetőjük mocorgása felszította bennem a vágyat az iránt, hogy ellenük harcoljak, és hogy megakadályozzam hatalomra jutásukat, így a ha elvégeztem a Roxfortot, auror szeretnék lenni.
   Jellem
Szívesen beszélek magamról azoknak, akiket tényleg érdekel, milyen is vagyok. Nos, számomra mindennél fontosabbak a családom, és a barátaim, ugyanis nélkülük csak félember lennék. Az ember egyik alapigénye, hogy szeretve legyen, ha ezt nem kapja meg, nem élhet teljes életet. Ezért is nagyon fontosak számomra az emberi kapcsolatok. Hűséges típus vagyok, és foggal-körömmel védem a hozzám közel állókat. Alapjában véve elég optimista, és vidám jellem leledzik bennem, aki szeret viccelődni, és mosolyogni. A világot megpróbálom a sok rossz ellenére is pozitívan látni, s bár a mostani időkben üröm vegyül az örömbe, nagyon fontos, hogy nem adhatjuk fel. A kitartás olyan erény, melynek hiányában eleshetünk az élet szép dolgaitól, ez pedig olyan luxus, amit senki nem engedhet meg magának, így hát ha elsőre nem sikerül, majd másodszorra, harmadszorra, negyedszerre, esetleg sokadszorra biztosan fog. Eléggé magabiztos vagyok, néha makacs tudok lenni, de ha nincs igazam, azt beismerem. Hallgatok az észérvekre, de csak ha tényleg van alapjuk, a humbugok nem igen hatnak meg. Mindig őszinte vagyok másokkal, és elvárom, hogy velem is mindenki az legyen. A hazugságot könnyen kiszúrom, ezért vigyázz, ha rá akarsz szedni! A negatívumaim közé tartozik, hogy tanulás bizonyos terültein lusta vagyok, és csak azokat a tárgyakat tanulom gőzerővel, amik tényleg érdekelnek, a többit hajlamos vagyok néha elsuvasztani, ennek akkor iszom meg a levét, ha vizsgázni kell, hiszen előtte már hetekkel neki kell állnom tanulni, hogy behozzam a lemaradást. Eléggé lobbanékony vagyok, és nem bírom, ha valaki pepecsel. A szöszmötölésekhez egyszerűen nincs elég türelmem, legszívesebben mindig pörögnék. Kedvenc tárgyaim: az átváltoztatástan, a bűbájtan, a sötét varázslatok kivédése és a jóslástan. Nos, ez volnék én. Hogy mindezek alapján szimpatikus vagyok-e? Azt mindenki döntse el maga! Persze belefér, ha valakinek nem tetszik a jellemem, de én nem akarok senkinek megfelelni. Aki szeret, azért szeret, mert ilyen vagyok, és az ő szeretetükről nem fogok lemondani másokéért. Becsüld amid van, és ne arra vágyj, ami csak lehet, hogy a tiéd lesz!
   Apróságok
mindig ||
● szeretteim
● kitartás
● egyéniség
● őszinteség
● bátorság
● csokibéka

soha ||
● Voldemort
● halálfalók
● hazugság
● képmutatás
● megalázkodás
● az egyéniség feladása mások kedvéért

dementorok || lejátszódik előttem újra az iskola ostroma, a sikolyokkal, élettelen testekkel és a támadók kegyetlenségével
mumus || saját magától, amint egyedül marad hozzátartozók, barátok nélkül
Edevis tükre || az, hogy végre minden úgy menjen tovább, mint régen
titkok ||
● néha még együtt alszom a macimmal amit kicsiként a szüleimtől kaptam
● rajongok egy híres kviddicsjátékosért, akinek eszméletlen teste van
● előfordul, hogy gondolatban levetkőztetem a számomra vonzó srácokat

rossz szokás ||
● gyakran forgatom a szemem, ha valami nem tetszik
● ha izgulok, és unatkozom elkezdem rázni a lábam
   A család
apa || Gordon Whitwords; 41; félvér
anya || Leanora Whitwords (szül. Leanora Schockley); 36; aranyvérű
testvérek ||
családi állapot || egyedülálló
állatok ||
● Athenedora - az én kicsi baglyom
● Mephisto - a cicám

Családtörténet ||
Míg anyám családjában, csak aranyvérű tagok fordultak elő, addig apai nagyapám ükanyja mugli származású volt, így az onnan örökölt vérvonal már nem mondható a szó szoros értelmében vett "tisztának", így én is félvér vagyok. Tudomásom szerint egyik család sem emelkedett ki a többi közül, a maga nemében mindegyik az erős középmezőnyhöz tartozott. Érdekesség lehet talán, hogy az auror munka azonban, mindegyikben hagyománnyá nőtte ki magát, amit egy-egy családtag kivételével mindenki továbbvitt. Apa szintén auror, de anya a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, mint hivatalnok. A Voldemort elleni háborúban, mindkét család a Nagyúr ellen harcolt, így mondhatni rebellis családok sarja vagyok * elmosolyodik, és büszke is erre *.
   Külsőségek
magasság || 157 cm
tömeg ||48 kg
szemszín ||zöldeskék
hajszín ||szőke
különleges ismertetőjel || bőröm kicsit világosabb az átlagnál
kinézet || Ha rám néznek, legtöbbeknek a tipikus szőke figurája helyett az átlagos lány fogalma ugrik be. Picit alacsonyabb vagyok, mint a többiek, és az öltözködésemben is inkább a kényelmességre törekszem. Persze, azért megválogatom a ruháimat, és nem mackóban állok a nagyközönség elé. Odafigyelek a külsőmre, mindig ápoltan jelenek meg; a hajam sosem kócos, a körmöm sosem piszkos. Az erős smink nem az én világom, általában egy kis alapozón kívül semmi nem kerül rám, de azért vannak kivételes alkalmak. A tartásom szép, a lépteim könnyedek, nem trappolok végig a folyosókon.
egészségi állapot || allergiás vagyok a pázsitfűfélék bizonyos fajaira
   A tudás
varázslói ismeretek ||
Ez lesz a hatodik év, hogy a Roxfort padjait koptatom. Már tisztán látszik mihez van tehetségem, és mihez nincs. A kedvenc tantárgyaimat is aszerint választottam meg, hogy mennyire érdekelnek, és hogy mennyire vagyok jó bennük, így mondhatom, hogy az átváltoztatástan, a bűbájtan, a sötét varázslatok kivédése, és a jóslástan tantárgyakban kiváló teljesítményt nyújtok, a többivel megy elvagyok. A bájitaltanhoz egyáltalán nincs érzékem, a mágiatörit pedig képtelen vagyok bemagolni. A gyógynövénytan alapból nem érdekel, így azzal megint bajban vagyok.
Az R.B.F. vizsgáimon 4 kiváló (a kedvenc tantárgyaim) értékelést kaptam, a többi csak elfogadható lett.
felvett tantárgyak || jóslástan, legendás lények gondozása
mugli képzettségek || a szüleim 4 évig járattak klarinét órákra, de mikor a Roxfortba kerültem, felhagytam a zenéléssel
pálca típusa || tölgy, 12,5 hüvelyk, főnixtoll maggal
különlegesség || nem tudok róla
   Szerepjáték-példa
Csendesen suhantunk a csónakkal a tó fekete bársonyán. Nem tudtam, ki merre néz, de szinte biztos voltam benne, hogy mindannyian azt a monumentális kastélyt kémleljük, melynek alakja a felhős éjszakai égbolt alatt kezdett kirajzolódni. A csónak elején fityegő apró lámpa csak az előttünk lévő pár métert világította meg, s kis fénykörében láthattuk a fodrokat, amiket a csónak redőzött a vízfelszínre. Nem is olyan sokára megálltunk, majd kimásztunk a dokkra, ahonnan a szakállas óriás az iskola felé vezetett minket. Hatalmasat nyeltem, mikor végre beléptünk a kastélyba, majd a roppant két szárnyú ajtón át a Nagyterembe. A díszítés elképesztő volt. Magával ragadott minden egyes szín, minta, és alakzat, a levegőben terjengő illatok pedig egyszerűen mámorítóak voltak. Nem is tudtam, merre nézzek. Annyi minden volt, amit szívesen megvizsgáltam volna jó alaposan, de az idő minderre kevés volt. Szememmel most már a bent ülő diákokat pásztáztam. A négy ház tanulói, négy hosszú asztalsornál foglaltak helyet, és mindenhol izgatott arcokat láttam. Alig vártam, hogy végre megtudjam, vajon melyik házba kerülök.
A Teszlek Süveg már jó pár embert beosztott, ám a lányt, aki most is, és a vonaton is mellettem ült még csak most szólította. Ő már a Roxfort Expresszen elmondta, hova is szeretne kerülni, és felvilágosított arról, hogy a házakba mi alapján kerülnek be az újoncok. Most nem magammal voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy az ő vágya beteljesüljön, és összeszorított szemekkel szurkoltam, hogy a hőn áhított házba osszák be. Hosszú másodpercek teltek el csendben, míg végre egy hang hasította át a levegőt: a Süveg döntött, és milyen jól döntött!
A lábam már megállás nélkül járt, alig vártam, hogy sorra kerüljek, mikor végre meghallottam a nevem. Lassan lépdeltem a szék felé, amin aztán helyet foglaltam. A Süveg alighogy a fejemre került, már el is rikkantotta magát, s én széles mosollyal az arcomon indultam meg az újdonsült házam asztala felé, ahol tapsviharral fogadtak, csak úgy, mint az összes többi elsőévest.
- Isten hozott nálunk, Juno! - köszöntött egy határozottan jóképű srác.
- Köszönöm! - rikkantottam, majd letettem magam az egyfenéknyi szabad helyre, amit a zsúfolt padon találtam. - Te is új vagy, ugye? - kérdeztem a mellettem ülő lánytól, akinek az arca ismerős volt a vonatról. Az hirtelen meglepetésében nem szólt, csak bólintott egyet. - Ez szuper! Én, Juno vagyok - mondtam, majd kezet nyújtottam. - Téged hogy hívnak?
   Egyéb
Azt hiszem, ide már nem kell írnom semmit, ezen kívül. *vigyor*