Skandar Blake

SKANDAR BLAKE

   Alapok

jelszó || „Gerzson, te ittál? Lehelj rám!“
teljes név || Skandar Aland Blake
becenév || Skan, de ezt godrikos korában hallotta utoljára
nem || férfi
születési hely, idő || 1964. szeptember 17., Hopton-on-Sea, Norfolk, Anglia
kor || 33
vér || félvér
iskola ||
– Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola – ‘76-‘83
– Griffendél Godrik Aurorakadémia – ’83-‘86
évfolyam || -
szak || általános auror
munkahely ||
– alkalmi munkák, robotok szerte a világban – ’86-‘96
– Mágiaügyi Minisztérium, Varázsbűn-üldözési Főosztály – ’96-‘97
– Griffendél Godrik Akadémia, tanár és inspektor – ’97-

   A múlt

   Hopton-on-Sea egy apró kisváros Észak-Anglia keleti partjainál. A varázslópopuláció elhanyagolhatónak mondható még a környékén is, viszont a település szélén álló elszigetelt, mégis gondosan karbantartott birtok tarthat igényt az érdeklődésünkre.
   Az idősebbik Blake-házaspár otthona ez, ahol a boszorkány háziasszony erős kézzel irányítja a háztartást, hogy sikeres mugli üzletember férje hazatérve Londonból mindent a legnagyobb rendben találjon. Idősebbik fia kvibliként a menedzseri pályára lépett, és meg kell mondani, örökölt némi tehetséget az apjától. A fővárosban éli gondtalan agglegényéletét, de az örömteli eseményre biztosan hazautazik. Öccsét, Downeyt, nem sokkal azután, hogy állást kapott a mágusok minisztériumában, újabb szerencse érte: megszületett a kis örökös.
   Fiatal feleségével, Devonával még iskolájukban, a Roxfortban ismerkedtek meg, most átmenetileg a szüleinél élnek, amíg új otthont találnak – ami egyre sürgetőbb feladat, tekintve az új családtag érkeztét.
   Az anyai nagyszülők az Abszol út forgatagában, Szedett-vedett Ebshont & Bront nevezetű ócskásboltjuk emeletén laknak, s egy szem lányuk házassága volt az első hígulás évszázadokon át színmágus vérükben, de nem olyan mentalitásúak, akik ezt nehezményeznék.
   Ilyen rokonságba csöppent hát bele a kis Skandar. Nemsokára átköltöztek Tickallba, ahol öt évvel később megszületett húga, Aida. Ekkor már ő anélkül tüntette el a randa ajándékautót, vagy gyorsította növekedését szeretett kis fapalántájának, hogy hozzáért volna. Sőt, már négyéves korában írt-olvasott a maga kezdetleges módján, és különösen rajongott anyja mozgó illusztrációkkal ellátott mesekönyveiért. Alacsony és csontos fiú volt, aki utálta a sportokat, mert társai mindenben megelőzték, ugyanakkor rajongott a kitalált történetekért, melyekkel gyakorta szórakoztatta barátait, és az információkat úgy szívta magába környezetéből, mint egy szivacs. Ezek általában a legapróbb és legjelentéktelenebb dolgok voltak, olyasmik, amik megfogták vagy valamilyen benyomást tettek rá, míg például testvére szülinapját csak évekkel később bírta megjegyezni. Néhányaknak az agya érdekesen szelektál.
   Pár évvel később aztán megérkezett a várva várt levél a Roxfortból, és a friss mágusnövendék társaihoz hasonló ámulattal és örömmel lépte át a kastély kapuit. Az ősöreg Teszlek Süveg rövid tanakodás után a Hollóhátba osztotta, bár előzőleg elmerengett a Hugrabugon és egy mardekáros megoldáson is – ez utóbbival elérte, hogy a fiú teljes frusztrációban költse el első lakomáját. De nem kellett sok idő, hogy megtalálja a helyét a házában, mivel tanulékonyságával és szorgalmával eleinte sok pontot szerzett neki. Viszont néhány, számára szégyenletes kis kudarc, ami lehetett például egy nevetségesen buta válasz, úgy elvette kezdeti önbizalmát és bátorságát, hogy alig mert a tanórákon megszólalni. Szörnyen félt attól, hogy ha valami ostobaság csúszik ki a száján, akkor a többiek azt elraktározzák róla. Azért gondolta ezt, mert maga titkon mindig másokat figyelt, megjegyezte jellegzetes mozdulataikat, logikátlan vagy nevetséges felszólalásaikat, és ezek mindig eszébe jutottak az illetőről. Alanyait szánta, és rájött, hogy szégyellné magát, ha őt is így szánnák. Ezért rászokott, hogy vigyázzon arra, amit kimond vagy tesz, ez viszont csökkentette tanárai és társai rokonszenvét is. Így az első két-három éve nem volt túl nagy mulatság, évfolyamtársai békén hagyták visszahúzódó társukat, ő pedig nyugodtan elvolt a kis álomvilágával, mert úgy érezte, neki így jó.
   Idővel aztán egyre inkább sejtette, hogy feszengését nem fogja örökké kibírni, és az ember legtöbbször nem kerülheti el a szánalmat és a lenézést. Ezért ha úgy szottyant kedve, csakazértis felnyújtotta a kezét a bizonytalan válasszal (ilyenkor mindig helytelennek bizonyult), és elkezdett mulatságos vagy házirendbe ütköző dolgokat művelni. Például nem is gondolta volna azelőtt, hogy milyen vicces dolog Frics ócska zenelejátszóját működésre bírva végiglebegtetni azt a békés folyosókon (itt jött rá, hogy szereti a muzsikát), máskor meg Binns karikatúráit röpködtetni mágiatörténeten, csoporttársai felhőtlen szórakozására (itt jött rá, hogy ügyesen rajzol). Esős napokon azonban ugyanúgy visszahúzódott a könyvtárba, mint annak előtte, és alig volt hajlandó másokhoz szólni. Komolyan, még a legjobb barátai sem tudtak igazán eligazodni rajta, de még ez a szeszélyes és szórakozott Skandar is jobban tetszett nekik, mint a régi meghunyászkodó.
   Harmadév elején rúnatan mellett felvette a bőszen tanácsolt legendás lények gondozása tantárgyat is – anyai ági rokonai úgy gondolták, lehet tehetsége a tárgyhoz, ha egyszer felmenői között annyian ténykedtek ezen a szakterületen. Ráadásul ekkor nagyapja testvére, Edgar Ebshont oktatta ezt a tantárgyat, így bőven lehetett része segítségben és biztatásban. Nos, ő magának az első pár óra után rá kellett döbbennie, hogy nem csak hibádzik a talentuma a szörnyek pátyolgatásához, de egyenesen rühelli azt. Nagyon fejlett diplomáciai érzékre volt szüksége ahhoz, hogy zajtalanul elintézze a tárgy leadását évvégén. Döntésétől nem volt épp a legboldogabb a professzor, de ebshonti kedvességgel felejtkezett el róla, és később minden évben legalább egyszer meghívta egy teára.
   Mikor annyira várt prefektusi jelvénye mégsem érkezett meg ötödév elején, nem várt csetepaté volt az osztályrésze otthon. Ahhoz persze hozzá volt szokva, hogy apja szép eredményeit teljes mértékben elvárja tőle, semmiért szóban meg nem dicséri, a felbecsülhetetlen értékű büszke mosolyt is fukarul osztogatja, viszont minden másért leszidja. Lobbanékony természetű, hangulataitól függő ember volt, aki bár nagyon szerette a családját, mégis sokszor keserítette meg az életüket. Rossz perceiben hajlamos volt minden apró dologért lekiabálni őket, míg jókedvében dudorászott, viccelődött és elnéző volt. Előbbi esetekben viszont félelmetesen tudott tajtékzani, ha nagyon nekiindult, bár ez szerencsére ritkán fordult elő, és csak olyankor, ha valaki túlságosan kitartóan szállt szembe érveivel. (Na meg ha előzőleg a munkahelyén felbosszantották – nem volt egészen egyszerű akkoriban a Varázsbűn-üldözési Főosztályon dolgozni, és ezt valahol mind meg is értették.) Anyjuk a Mungó határtalanul jószívű gyógyítója volt, aki engedékenyen kényeztette volna gyermekeit, és nem értett egyet férje nevelési módszereivel, főleg mivel őt magát is elviselhetetlenül egzecíroztatta. Így aztán gyakran zengett a ház sokszor értelmetlen vitáiktól, melyekből idővel Skandar is kivette a részét anyja védelmének oldalán, s lassan otthon töltött napjai átalakultak az állandó szorongás és a védelmi állás furcsa egyvelegéé, miközben fantasztikusan megtanult kritizálni és védekezni. Előfordult az is, hogy füllentésre vagy a dolgok manipulására kényszerült rá, hogy apja csak szépítve vagy egyáltalán ne tudjon meg dolgokat, és általában a viták megelőzését tekintette feladatának. Viszont néha nem lehetett őket elkerülni, vagy inkább nem akarta, hiszen évei előrehaladtával kezdett benne felbuzogni a büszkeség és a dac - ekkor felcseperedő húga vette át a szerepét. De kanyarodjunk csak vissza ahhoz a jelvényhez! Maga sem gondolta volna, hogy ennyire elvárják tőle, igazából utólag is úgy sejtette, hogy csak a szerencsétlenül összejött körülmények korbácsolhatták fel apja ingerültségét annyira, hogy ilyen emlékezetes veszekedést kerekítsen egy fémlapocskáért. Bár a peronon már egy letaglózott és szótlan Downey Blake pillantott a Roxfort Expresszből kihajoló fia után, az nem felejtette el kirohanását, és az egész RBF-évben a füleiben csengtek szavai.
   Természetéhez híven a kezdeti kesergések után újra megtalálta magában az eleven akaraterőt, és barátai biztatására csakazértis nekihajtott a vizsgáinak. Nem kell ám a kiválókhoz prefektusnak lenni! Jó eszével könnyebben tanult valamennyi évfolyamtársától, és gyakran figyelgette kárörvendően háza friss jelvényeseinek gyötrődését a magolással. Persze az ő számára sem volt egészen tejfel az élet akkoriban, de kétségkívül jól bírta a gyűrődést, amit az eredmények is parádésan mutattak. Ezek után szülei fenntartás nélkül engedték, hogy kikapcsolódásképp átránduljon pár napra egyik barátjához, megünnepelni annak tizenhetedik születésnapját. Nem sejthette, hogy ezzel az alkalommal időnek előtte neki is felnőtté kellett válnia.

   Térjünk ki itt egy kicsit a korábban bemutatott rokonság életében beállt változásokra is! Az apai nagyszülők nem sokkal első unokájuk születése után elérték a nyugdíjkorhatárt, így a kivénhedt londoni üzletember Stanley is visszavonult birtokára, hogy nyugalomban tengethesse időskori napjait. Ám pár évvel később nyilvánvalóvá vált, hogy békéje nem lesz tartós. Ahogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén kibontakoztatta hatalmát, mugli születésű felesége méltán tarthatott igényt a halálfalók kellemetlen érdeklődésére. Kapcsolatba lépett hát rokonaival Ausztráliában, ahová a házaspár nemsokára kiköltözött. Öregek voltak már ők egy háborúhoz.
Ebshonték helyzete csak annyiban változott, hogy kezdték félteni az üzletüket, melynek kirakatát fokozatosan ellepték és elcsúfították a minisztériumi, majd a Tudjukki elveit hirdető plakátok. (Ez utóbbiak kívülről és észrevétlenül kerültek oda, és semmilyen varázslattal nem lehett őket levakarni.) Forgalmuk leapadt, megélhetési gondjaikat már csak gondosan összespórolt gringottsi vagyonkájuk tudta enyhíteni. Nem zárták be a boltot, de hívatlan látogatóktól rettegve húzták meg magukat emeleti lakásukban.
   A sötét erők elleni harc leghevesebb éve volt az akkori, a jó oldal veszteségei pótolhatatlannak tűntek, nőttön-nőtt a zűrzavar, és a minisztérium érezte, csodára lenne szükség, mert az ő erejük már nem elég. Ráadásul még mindig tele voltak kémekkel és téglákkal – ha lehetett, a belső kivizsgálások tömkelegének ellenére is csak nőtt ez a szám. Hiszen ha az emberek egy háborúban elvesztik a reményt, hajlamosak átszegődni a győzedelmeskedni látszó fél oldalára, nem igaz? Downey pedig már rég acsargott az egyik, a minisztériumban gyakran megforduló, Travers nevezetű baljós alakra. Régi barátai és szomszédai, a McKinnon házaspár megölésével gyanúsította őt. Érdekes feltevés, nem? Ugyan már... Megmondanád, miért estél neki az Átriumban, Blake?... - Másnap már nem ment be dolgozni. Azt suttogták, még az este kivégezték az egész családot.
   Tévedtek.
   Skandar épp összejövetelük utolsó estéjét töltötte barátaival, mikor betoppantak a minisztéium illetékes osztályának képviselői a hírrel. Nem igazán tudott vele mit kezdeni. Az ismerősök lebonyolítottak egy csendes kis temetést, azután a fiú összekapart ingóságaival és emlékeivel átköltözött anyai nagyszüleihez. Megörökölt házát eladásra kínálták, de nem akadt ember, aki megvette volna a vérengzés helyszínét.
   Valójában nem sokat változott a tragédia után. Első fél-nyara az Ebshontéknál jóval csöndesebbnek és nyugodtabbnak bizonyult a régi otthoniaknál, és úgy vette észre, az öregeket sokkal jobban megviselték az események, mint őt magát, sőt. Kezdett gyanakodni magára. Akárhány olyan könyvet olvasott életében, amelyben valaki elveszti a szeretteit, az napokig, hetekig szenved utána, esetleg felkutatja a gyilkosokat és leszámol velük. De ő már akkor sem érzett semmit, amikor a történtekről tudomást szerzett, még csak a torka sem szorult el. Egyedül az a tompa üresség... Miért nem sírt, miért nem lett volna kedve felforgatni az egész mindenséget? Hiszen még higgadt nagyanyja is alig bírta türtőztetni magát... Nem tudta meg, kik voltak a gyilkosok, és igazság szerint nem is akarta. Ha valaki kérdezte, ezután mindig azt válaszolta, hogy családtagjai az Első Varázsháború áldozatai. Nem szomjazta a bosszút, mint minden más ember tette volna a helyében. Hát ennyire gyáva lenne? Vagy nem szerette őket eléggé? Talán igazából nem is jó ember. Olvasmányaiban csak a gonoszak nem siratják el halottaikat. Eszébe jutott, hogy öt évvel azelőtt a Süveg hezitált a Mardekáron is... De az nem lehet, hogy a végén a sötét oldalra álljon, hiszen szülei igaz embernek nevelték... Ennyivel tartozik nekik.
   Következő évében letette a hoppanálás-vizsgát, és nekifeküdt a RAVASZ-előkészítőknek, mert úgy döntött, már csak ingatag természete kordábantartása miatt is auror lesz. A nyári szünetben viszont alig látták őt gyámjaivá előlépett nagyszülei – jóformán állandóan máshol járt; nyugtalan szellemét mérhetetlenül untatták egyszerű rokonai, egyszerűen úgy érezte, a náluk uralkodó örök változatlanságba beleőrül. Így vagy barátainál töltött el napokat, heteket, vagy egyedül barangolt életének fontos színhelyein. Rászokott az önállóságra, az őt érintő dolgokat mindig személyesen intézte el. Nem tartotta meg a tizenhetedik születésnapját.
   Iskoláját befejező vizsgái a várakozások alapján alakultak, leendő hivatásához szükséges tantárgyait kiváló minősítéssel tette le, a többinél pedig hanyagul megelégedett az elfogadhatóval is. Célját így is elérte – felvették a Griffendél Godrik Aurorakadémiára. Itt töltött évei alatt alig néha tévedt be az Ebshont & Brontba, s bár nagyszülei ezt megértették korának és elfoglaltságainak okán, gyakran zargatták aggódó levelekkel, melyekre legtöbbször késve vagy egyáltalán nem kaptak választ, s szinte soha nem sejtették, egyetlen reménységük merre jár. Pedig titkon abban bíztak, unokájuk legalább a nyári szünetekben besegít nekik az üzlet vezetésében, de az különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül hárította el célzásaikat. Ennek megfelelően nem lepődtek meg túlságosan, mikor a harmadév végén azzal a hírrel állított be hozzájuk, hogy sok társához hasonlóan világkörüli útra indul tapasztalatszerzés céljából – ha csak azon nem, hogy egyáltalán hazadugta az orrát -, és valójában nem is lehetett kivetnivalójuk a tervben.

   Teltek-múltak a hetek, a hónapok lassan évekké torlódtak, de Skandar még csak életjelet sem adott magáról, pedig Marion Ebshont már használhatatlanná írta a kezét tömérdek neki címzett levelével. Úgy tűnt, vagy elkerülik őt a küldemények, vagy hidegen hagyják, de idővel azt a szörnyű sejtelmet látták beigazolódni, hogy egyetlen leszármazottjuk talán már nem is él. Hiszen annyi veszedelem leselkedik az emberre a világon, és hát egy frissen iskolázott, forró fejű fiatalember... Bánták, hogy nem faggatták ki jobban, merre megy, kivel megy, talán megtalálhatták volna, de így semmi esély. Mindenesetre nagyanyja sosem hagyott fel az üzenetek körmölésével, összehajkurászta a legmegbízhatóbb baglyokat és postaküldőket az egész környékről, tíz hosszú éven keresztül...
   „Drága, egyetlen fiam! Nem hiszem, hogy élnél még valahol, de ezt az utolsó levelet még útjára eresztem, ha csak a pokolban talál is meg. Nagyapád meghalt. A világ változni tetszik – azt híresztelik, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért, és visszatér vele majd a sötétség is. De még minden bizonytalan... Nem boldogulok a bolttal egyedül... Úgy érzem ...“ – köztes szavak csoportjait és az ezután következő sorokat az olvashatatlanságig szétmaszatolták az asszony könnyei. A harmincas évei küszöbét taposó férfi kezében megremegett a papiros... Egy évtizeden keresztül hánykolódott országról országra, űzött vadként menekülve egyik meggondolatlan kalandjából a másikba. Sokat tanult, az igaz, sokat tapasztalt, nem vetette már meg a mugli kétkezi munkát sem, ha akadt, és eleinte megesett, hogy pénze híján ébredt egy kapualjban, koszos köpenyébe burkolózva... Tettei mérlege kiegyensúlyozatlan, kicsapongásait követve gyakran billegett jó és rossz között, és ha következményeik utolérni látszották, nem volt maradása. De nem futhat tovább... Belefáradt a menekülésbe. Egy ideje töprengett a megoldáson, és ez a levél jó alkalmat kínált. A tékozló fiú, romlott álcáját levetve hazatér, hogy régi, tiszta nevével újra kezdje életét. Nagyanyja szívesebben fogadná, mint akármikor, ebben biztos lehet.
   Nem is tévedett - megérkeztekor Marion könnyei szétáztatták kopott talárját, ám az asszony elszámította magát, mikor azt hitte, unokája a segítségére sietett haza. Skandar ugyan kerített egy intézőt az ócskás üzletbe, de azt világosan a tudtára adta, hogy ő maga nem szándékozik pult mögé állni, mondván, jövedelmezőbb állás után kell néznie mindkettejük megélhetése érdekében. Ez csak egy újabb ürügy volt szabadulására, valójában a felvett felesleges plusz ember nélkül és szorgos munkával a bolt maga könnyedén elláthatta volna őket. Így viszont a férfi Anglia határain belül folytatta kerengését alkalmi munkák után.

   Ebben az időszakban esett meg az a furcsa véletlen, hogy a sors egy Travis Foley nevezetű, hasonlóan hányatott életű fiatalember útjába sodorta. Nem túl hosszú tartamű közös robotjuk során ismerkedtek meg – vajon megfordult a fejükben, hogy találkozhatnak újra?
   A világmindenség mozgatórúgója azonban nem áll meg, főhősünket pedig tovább sarkallta útjain. Mint ismeretes, ’96 nyarának elején bebizonyosodott a Sötét Nagyúr visszatérte, és nyilvánvaló, hogy a minisztériumnak égető szüksége lett magasan kvalifikált aurorokra. Be kell vallani, Skandar ezidáig szándékosan kerülte néhai apja munkahelyét, melyről gyermekkorában nem épp a legjobb véleményt alakította ki, viszont a válságossá váló helyzetben az emberek egyre jobban ódzkodtak attól, hogy jött-ment ismeretleneknek munkát adjanak. Egyébként is, herótja volt már a brigádoktól. Így egy kellemetlen, esős őszi napon hóna alá csapta végzettségét igazoló dokumentumait, és beséltált egyenesen az Auror Parancsnokságra, ahonnan aztán rövid teketóriázás után áthelyezték a Varázsbűn-üldözési Főosztályra, apja valamikori hivatalába.
   Az izgalmasabb terepmunkáktól eltekintve nem volt igazán ínyére az emeletek közötti szaladgálás, de ezt megelőző megerőltető fizikai munkái után igazán nem volt oka panaszkodni. Ráadásul kifejezetten sok információ jutott így a fülébe, ami különösen kedvére való. Például ilyen volt a meglepő hír, hogy nem oly régi ismerőse bájitaltanárként elhelyezkedett a neves Roxfortban. Úgy tűnik, mindketten ráakadtak egy rendes állásra, mióta elváltak útjaik.
   De tényleg elváltak?
   Egy koratavaszi napon Skandar újra összefutott az újdonsült Foley professzorral, aki a Főnix Rendje tagjaként épp egy titkos küldetés elvégzésének helyszínére tartott, és minden igyekezete ellenére ex-munkatársa is visszavonhatatlanul belebonyolódott a csetepatéba. Ennek eredményeképp lett hősünk a szervezet külsős tagja, s ez az első bevetése akár a beavatásának is tekinthető. Neki magának mindenképpen kapóra jött az alkalom, hogy a jó oldal szolgálatába álljon, főleg mivel pár hónap múlva Voldemort átvette a minisztérium fölötti hatalmat. Egyáltalán nem mondható meg biztosan, hogy a férfi nem húzott volna-e inkább a sötétség felé Travis Foley barátsága nélkül... Háborúban megszűnik a mindig támpontot adó semleges oldal, és még az olyan élet-művészek is döntésre kényszerülnek, mint ő.
   Augusztusban gyakran megjelent a híresztelés a főbb újságokban, miszerint a Griffendél Godrik Akadémia még mindig nem talált embert egyik hiányzó állása betöltésére, pedig már kezdett igazán sürgőssé válni. A feszült légkörű minisztérium után bizony kellemes változás lenne a professzorkodás, és senki ne merje állítani, hogy nincs hozzá megfelelő kora és tapasztalata... Skandar tehát kényelme okán és a Rend kifejezett bátorítására úgy döntött, tanári pályára lép, és közölte főnökeivel szándékát. Persze az ügyosztályok között elterjedt a hír, hogy minisztériumi ember kerül az Akadémia katedrájára, és a felsőbb körökből már jött is vissza a feltétel: mindez nagyon szép és kívánatos, de csakis inspektori címmel és az ennek megfelelő hű informátori magatartással együtt. Kapva kaptak az alkalmon, azt meg kell mondani.
   Hát hősünk így került vissza régi alma materjébe, immár kettős kémként. Nehéz megmondani, melyik oldalhoz hű, de hogy forgat a fejében valamit, az bizonyos...

   Jellem

   Legfőbb vonása a kiszámíthatatlanság, leggyakrabban szeszélyei és hangulatai irányítják. Ugyanakkor nem képes túl mély, erős érzelmekre - határtalan örömre, bánatra, de végnélküli szeretetre és gyűlöletre sem. Így a kudarcok utáni búslakodás sem tartós nála, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindig képes felállni, újrakezdeni. Alapelve egyébként az aurea mediocritas környékén tartózkodni minden téren, bár időnként hajlamos átbillenni egyik-másik oldalra, amit aztán úgy érzi, ki kell egyensúlyoznia. Megtalálható benne az anyai ágra jellemző higgadtság és tiszta gondolkodás, de apja tüzes, meggondolatlan tettvágya is, mindez lefedve egy vastag flegmatizmus-réteggel. Ugyan döntéseit gyorsan, minimális megfontoltsággal hozza, jó érzékkel találja meg a helyes utat és megoldást.
   Nem egy társasági ember, nehezen is ismerkedik és bízik meg másokban; őket sem bátorítja különösebben közönyös stílusával, udvariaskodásokat mellőző, tömör kifejezésmódjával és azzal a szokásával, mely szerint a keresetlen igazságot arra nem illdomos helyzetekben is kimondja. Nem szereti a feltűnést, ügyeit igyekszik mindig csendben, a háttérben intézni.
   Önfeláldozó típusnak sem mondható, nagyszüleivel szemben tanúsított magatartása mutatja a leginkább, mennyire szereti a kényelmetlen feladatokat másra sózni; mások terheit nem vállalná magára, még ha ő könnyeden elintézné is, ami számukra nehéz; s teszi mindezt különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Hasonló mentalitást mutat az adni-kapni fogalomkör tekintetében is.
   Egyébként nem olyan mérhetetlenül komoly ember, mint amilyennek az eddigiek alapján feltételezni lehetne. Szórakozott hangulataiban néha leül festeni, zenét hallgat vagy dudorászva sétálni indul kedvenc tájaira. Táncra mondjuk legutoljára egy elvetemült roxforti pillanatában perdült pár osztálytársnője szórakoztatására, és igen, humora is van valahol, nagyon mélyen elásva.
   Fontos még megemlíteni nyughatatlan trmészetét, mely nem tűri az unalmat, a változatlanságot, és mindig új dolgok nyomába ered, valamint a függetlenség utáni vágyat. Nem sok olyan emberi lény létezik, melynek annyira lételeme lenne a szabadság, mint neki. (Valószínűleg ezért fog agglegényként meghalni, aha.)
   Ami a háborúban betöltött szerepét illeti, magyarázatra szorul. Utálja, ha két lehetőség közül kell választania, így most is kreált egy harmadikat; bár a jó és a rossz oldalt is szolgálja valamilyen szinten, leginkább a saját pártját képviseli, ami tulajdonképpen a két eshetőség közötti öncélú szlalmozást jelenti. Így mindenkinek jó, és neki is megmarad az illúzió, hogy senki sem irányítja, hanem saját akaratából cselekszik.

   Apróságok

mindig ||
– változatosság
– meglepetések, gyors reakciók
– violalikőr
– csend, séták
– zene, képzőművészet
– élettelen természet szépségei
– magasság, terek
– szél

soha ||
– kikötői kocsmárosok
– virágok
– kávé
– unalom
– bizonytalanság
– cikornyás díszek, túlzsúfoltság
– ha túl sok szempár mered rá
– legendás lények, főleg a koboldok
– idetehetjük még az ízeltlábúakat is
– cukrok, édességek

dementorok || a családja halálhírének megérkeztekor érzett fájó üresség; fulladozik, levegő után kapkod; átjárja tagjait a bizsergető, acélhideg reménytelenség
mumus || önmagát látja életnagyságú marionett-bábuként, akit madzagjain úgy rángatnak, ahogy szeretnék
Edevis tükre || szülei és kishúga társaságában egy gondtalan, boldog életet lát
százfűlé-főzet || ezüstöskék színűvé tisztul, könnyed párája erdőillatú
titkok ||
– szörnyű énekhangja van, amit nagyon sajnál
– kiskorában félt attól, hogy valami butaság csúszik ki a száján, amiért kinevetik és megbélyegzik
– mindig is szeretett volna megtanulni valamilyen hangszeren, de valahogy sosem jutott el odáig
rossz szokás ||
– feszültségében állandóan járnak az ujjai, így mindenféle apró kacatokat hord a zsebeiben, amiket markolászni és forgatni tud, ha arról van szó
– ha töpreng vagy adatokat kell megjegyeznie, fel-alá járkál

   A család

apa || Downey Blake – 39† – félvér
anya || Devona Ebshont – 36† – félvér
testvérek || Aida – 11†
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

Családtörténet ||
Bátran kijelenthető, hogy nincsenek nemes és nagy múltú elődei - ugyan anyai ágon az Ebshont család vérvonalát több századon keresztül vissza lehetne vezetni, sohasem voltak túl vagyonosak és különösképp figyelemre méltók sem; bár a 17. század második felében egy Ebsontias nevezetű, feltehetőleg rokon egyén sokra vitte híres seprűgyártmányaival, és a századfordulón is akadt közöttük egy tisztelet övezte troll-szelídítő, általában szerény és higgadt népek voltak, akik nem törtek nagy babérokra. Talán Edgar Ebshont neve az, ami ismerősként csenghet sokaknak – az úr nemrég vonult vissza a nagy múltú Roxfort katedráiról, miután egy emberöltőig oktatta a nebulókat legendás lények gondozására.
Ezek után az apai ágra még az időt fecsérelni is felesleges; ahogy a mugli hangzású Blake névből ki lehetne találni, épp csak egy-két generációra visszamenőleg lehetne kimutatni varázshasználatot.

   Külsőségek

magasság || 174 cm
tömeg || 67 kg
szemszín || szürkéskék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || -
kinézet ||
Középtermetű, vézna alak, aki nagyon könnyen belesimul a tömegbe, ahol aztán aligha lehet észrevenni. Ekképp válogatja meg szerény, középkategóriás öltözetét is, leggyakrabban szürke, barna, fekete és sötétkék színekben. Igyekszik úgy tenni, mintha szellemi felsőbbrendűségében nem érdekelné a kinézete, de igazából mocorog benne némi hiúság, ami előbbukkan, mikor lopva megigazítja gallérját, hogy lezserül elegáns maradjon. Általában mogorva ábrázatával nem épp egy eszményi férfipéldány, de ha nevetni kezd, az egész kedves és barátságos külsőt kölcsönöz neki. Kár, hogy a mosolyait olyan fukarul méri.
egészségi állapot || egészséges

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Kiemelkedő intellektusával a mágia legtöbb terén nem vallana kudarcot, a kivételek közé tartozik a legendás lényekkel történő foglalkozás, amitől zsigerből ódzkodik. Mindig is könnyen tanult és ügyesen bánt a pálcájával, bár mérhetetlenül kényelmes típus, ezért mindig csak azokra a tantárgyakra hajtott igazán, amikre tudta, hogy szüksége lesz később. A Sötét varázslatok kivédését például igazán kedvelte, főleg hogy talán még ennél kellett a legkevesebbet magolni, de igazából az Átváltoztatástannal és a Bűbájtannal sem volt soha gondja. Ezeknek megfelelően a Godrikban is elsősorban a Párbajvívás vált az erősségévé, míg például a képzés jogi részével időnként akadtak apró gondjai. Egyébként a reakciókézsége kitűnő, szorult helyzetekben is képes tiszta fejjel gondolkodni és gyors döntéseket hozni, és ennek sokszor hasznát vette világkörüli kóborlásai idején.
felvett tantárgyak ||
Roxfort
– legendás lények gondozása (első év után leadva)
– rúnaismeret
– számmisztika (első év után felvéve)
Godrik
– általános auror szak tantárgyai
mugli képzettségek || -
pálca típusa || 11 hüvelyk, juhar, főnixtoll mag, kellemesen rugalmas
különlegesség ||
– patrónusa sólyom; godrikos korában tanulta meg
– animágus alakja nincs

   Szerepjáték-példa

   1978.
   - ... és akkor kicsavarta a pálcáját a kezéből, és ráfogta arra a trolleszű Bottra, hogy majd lefegyverzi, de elkrákogta az elejét, és ehelyett átváltoztatta a nyakkendőjét egy marék csótánnyá!
   - Aztaa...
   - Persze szaladtak onnan rögtön, ahogy csak bírtak. Grimsy még el is csúszott Bott egyik csótányán Lachlan szobra előtt...
   Egy vézna, göndör hollóhátas lépkedett a kis hármasfogat közepén, egészen belelelkesülve a mesélésbe. Jobbján egy alacsony, kövérkés hugrabugos kocogott kurta lábain, láthatóan elragadtatva a történettől. Balján egy tőle jóval magasabb, sportos kinézetű pirostaláros ekkor tört ki harsány hahotában.
   - Nehogy elhidd, a fele sem igaz – rázta meg a fejét elkomolyodva. A kis hugrás nem mutatta jelét különösebb csalódottságnak, ellenben várakozóan nézett kéktaláros társára, aki csak vigyorogva vállat vont.
   - Jó, persze a csótányosdit a zseniális kis tévedéseimről mintázta, szóval ettől még hiteles maradt – adta be a derekát a griffendéles.
   - Azokat is Skan találta ki neked – vihogott a kövérkés fiú. Jutalmul kapott egy nyaklevest a második szomszédtól.
   - Nem hogy örülnél, amiért regébe foglalom hőstetteid, Dick – bökte oldalba barátját a hollós.
   - Inkább annak örülnék, ha legközelebb be is segítenél, nem csak néznél egy szobor mögül. Majdnem megátkoztak azok a nyavalyások...
   - Te magad mondtad, hogy Grimsy a te bulid – vetette ellen logikusan, majd jóformán betolta Dicket a kerengőről egy baloldali kanyarba. – Owen, hova méész – közben megragadva a hugrás grabancát húzta erre őt is, aki mit sem sejtve trappolt volna tovább egyenes irányba.
   - Mi a francnak jöttünk erre? – pillantott Skandarre a griffendéles fiú. A kis kövér is sipítozva bizonygatta, hogy az üvegházak nem erre vannak.
   - Átváltoztatástanom lesz – jött a válasz a világ legtermészetesebb hangján. Komolyan, mit kell ezen csodálkozni?
   - Nekünk meg gyógynövénytanunk – húzta el a száját Dick. Úgy tűnt, a göndör srác csak most vette észre, barátai milyen csúnyán néznek rá.
   - Jól van már, úgyis elkísértetek volna.

   1997.
   - Blake!
   - Hm?
   A szalmahajú fiatalember a mágikus sportokkal foglalkozó ügyosztályról megtorpan az aprócska iroda ajtajának csúfolt nyílásban. Az egész Varázsbűn-üldözési Főosztály a feje tetején áll, postás papírrepülők tucatjai szlalmoznak a dolgozók fejei között, nagy a zsivaj és a mozgás, mindenkinek az asztala tele van hányva kaotikusan felhalmozott pergamentekercsekkel, újságokkal meg hevenyében odadobott átnéznivalóval, és alap a rendetlenség - ez a kis fülke szinte az ember szemébe világít. Ugyanis akkora rend uralkodik benne, hogy az már bántó. Minden lap pedáns rendben sorakozik egy kis fiókos irattartó tetején. Lakója lábai az asztalon keresztbetéve hevernek, a göndör hajú fickó ölében széthajtott újság és szivarozik. A helyiségben csend és nyugalom honol.
   - Mióta bagózol?
   A szőke újonc hirtelen meggondolásból módosította eredeti kérdését erre a formációra, amivel annyira meglepte a másikat, hogy az felpillantott az újságból.
   - Mostantól – felelte kurtán.
   Talán furcsának tűnhet, hogy az egyébként Squibb nevezetű ifjú ilyen természetességgel tegezi le a ranglétán tőle jóval feljebb álló munkatársát, ezért fontosnak tartom megemlíteni, hogy az ismerkedési procedúra pár hónappal az iménti jelenet előtt játszódott le, miután a friss diplomás ráborított hősünkre egy tálca kávét.
   - És ki rakott nálad rendet?
   - A házimanóm, Squibb.
   - De hisz neked nincs is.
   - Akkor minek kérdezed? – tekintett fel újra felszaladó szemöldökkel, szavait a fogai között egyensúlyozott szivar mellett szűrve ki.
   - Csak olyan természetellenes a rend – vonta meg a vállát az ifjonc könnyedén. Még egyszer körbenézett a „szobában“, aztán figyelmét ismerőse olvasmánya sajátította ki. Egy félperc homlokráncoló fókuszálás után elkerekedtek a szemei.
   - A Hírverőt olvasod, Blake? – pislogott döbbenten, lehalkítva a hangját. Mögötte egy varázsló épp szitkozódva tápászkodott fel a földről, miután átbucskázott egy irathalmon. Skandar szentelt neki egy lusta pillantást, amit aztán közönyösen átemelt fiatal barátjára.
   - Tényleg ezért jöttél, Squibb? – kérdezett vissza közönyösen, félbehagyott és elnyomott szivarját nagy ívben belehajítva a szemetesbe.
   Illetve, mellé.

   Egyéb

   avialany || Hugh Dancy

   Enyhén rövidlátó, két éve kerített magának szemüveget (egy ilyen egyszerű, vékony kis téglalap alakút), de ritkán veszi fel, csak olyankor, ha elengedhetetlen számára, hogy távolra is élesen lásson.
   Izabel Bishopot szeretném megkérni, hogy bírálja el az előtörténetem Hááát