Abbs
A lány kissé egykedvűen válaszol, mégis látom rajta, hogy szeretne jó színben, érdeklődő partnerként feltűnni. Még ha kezdetben nehezére is esik, a számon kiszaladó, zavart keltő kifejezés hamar, szinte vákuumként szippantja be őt a szituációba, s generál számomra kellemetlenként ható helyzetet, amelyből most úgy kellene kijönnöm, hogy a beszélgetés szálát sokkal simábban, kontroláltabb mederben terelgethessem.
Nagyot nyelek, hogy ezzel is időt nyerjek a gondolataim rendezéséhez. Szemembe lassan visszakúszik a fény, új csillogás költözik a ravasz íriszekbe. Egy nagyon jó barátom mondta nem is olyan régen, hogy valahogy úgy kell ilyenkor elképzelnem magam, mint egy ravasz rókát, akinél tudod, hogy valami csalafintaságon töri a fejét és jó előre félsz is tőle, mégis várod, hogy mi is lesz az, a kíváncsiság fúrja az oldalad.
- Azt mondtam, hogy csodálatos. Ne érts félre, ez a kijelentés a véletlenek sorozatának szólt és a mondandód alapján még inkább. Nem számítottál arra, hogy bárkivel beszélgetned kell majd, sőt lehet, hogy nem is nagyon vágytál arra, hogy beszélgess, azonban – itt kivárok egy kicsit – olybá tűnik kedves, hogy az élet összehozott az iskola egy remekbeszabott „szóhányójával”. Nem viccelek. Órákon át tudom köpni a különböző témákat és mindegyikről tudok beszélni. Sokat, hóhó, de még milyen sokat. – itt felnevetek egy kicsit – Persze ez nem jelenti azt, hogy most megtámadlak majd és a mindenkit lehengerlő személyiségemet rád erőltetve, na és persze azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy jóképű vagyok, öntöm rád a Haggerty féle világlátást. -
Itt hirtelen felpattanok, s a kezeimet széttárva az ég felé nézek, mintha el szeretnék repülni innen, mintha azt érezném, hogy odafönn sokkal több a szabadság, mert ott nem fojt meg ennek a világnak a nyűgje és bánata. Végül a lányra nézek és folytatom.
- Egyszerűen csak azt szeretném, ha valakivel végre egy értelmes beszélgetést tudnék folytatni, amiben nem kerül elő a sötét vég, a világ pusztulása, a „koszos sárvérűek”, a „nagyúr hatalma” és az ehhez hasonló apokaliptikus témák. Manapság mindenkinek ekörül forog a világa, amit megértek. De! És ez kérlek hatalmas de. Gyerekek, hát a végén a tengernyi rettegés, aggódás miatt nem lesz aki megvédje a világot, nem lesz akivel megvívjanak a gonosz erők, mert a félelmeink, a rettegés előbb öl meg minket, mint egy valamire való megtermett halálfaló. –
Mondandóm végén szökkenek egyet és ismét Abbs mellett találom magam, majd lekuporodok mellé, és várom, hogy erre a kis szösszenetre, erre monológra miként is reagál.
~ Ha őszinte akarok lenni önmagammal, akkor attól sem szabad megsértődnöm, ha most feláll és arrébb megy. Hiszen ki akarna egy olyan egyszerű bolonddal egy helyen tartózkodni, akit nem érdekel a jelenlegi tragikus helyzet. Tragikus volna? Szomorú, mindenképp, hiszen széttépett családokat, szerelmeket, barátságokat. Tragikusnak azonban semmi kép sem szabad nevezni, az lesz, ha feladjuk és veszítünk. Amíg azonban a szívem dobog és vér, vagy bármi más ami életben tart folyik az ereimben én ugyan fel nem adom. ~
Roxfort RPG
Szerző