+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Dakota (Moderátor: Dakota Bourgh-Barrow)
| | | | | |-+  Életem éve
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Életem éve  (Megtekintve 1219 alkalommal)

Dakota Bourgh-Barrow
[Topiktulaj]
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 09. 09. - 17:16:29 »
0


ÉLETEM ÉVE

Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
[Topiktulaj]
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 09. 09. - 17:25:26 »
+1


Minden vagyok, amit vártál?


Bosszantotta. Hihetetlenül bosszantotta.
Tudta, hogy hülye képet festhet, ott, duzzogva egy izgalmas estélyi ruhában, amit legalább önmagának választott. És mégse csinál benne semmi mást, csak áll és bosszankodik.
Önmagát is gyerekesnek, ostobának tartja és ez még inkább hozzátesz pocsék hangulatához. De egyszerűen nem fér a fejébe, miért kell neki továbbra is megjelennie az ilyen alkalmakon, mikor Angliában jár.
Az anyjuk átadta már az úri körök meghívóját Jadának. Ő pedig úgy látja, nővére és annak jegyese, tökéletesen elboldogulnak a rájuk bízott feladattal. Társadalmi estek, női körök, mágus konferenciák, jótékonyság. Jada mindenhol tökéletes és sikeres. Dakota számára ez azonban csak egy látszat világ, ahol a maga gyakorlatiasságával nehezen boldogul. Ő nem beszél róla, mit kellene tenni, hanem odamegy és megteszi. Bosszantja hát, hogy olyanok között kell lennie, akik bár tehetnének rengeteg jót, általában véve megelégszenek csak annak látszatával.
Így, hát inkább nem csinál mást, csak létezik mindennek a közepén, szélén, épp hol talál egy nyugalmasabb zugot, ahol nem próbál vele beszélgetni, valami félig már becsiccsentett, de önmagát még rendkívül elegánsnak és intelligensnek tartó úriember. Vagy valami ahhoz közvetve hasonló…
 
Sóhajt egyet és arca határozott gunyoros grimaszba torzul, mikor újra megtalálja valami miniszteri megbízott. Tudja, hogy Jada rosszalló képet vág, miközben elég látványosan fogja menekülőre, nem mintha bármikor is hatottak volna rá nővére megjegyzései. Szerették egymást, de két nagyon különböző világban éltek, ezzel mindketten tisztában voltak és elfogadták. Nem haragudtak egymásra. Sosem. Most sem, mikor Dakota egész egyszerűen a számára könnyebb utat választva inkább kisurran a szabadba vezető ajtón.
Ruhájának kényes anyaga azonnal beleakad valami tuja-félébe, némileg megtépázva a szoknya egy részét, bár tulaja talán nem is szándékozott visszatérni a kastély falai közé. Egyszerűen csak halad tovább, míg el nem ér addig a pontig, ahol az ablakokon kiszűrődő fény már alig éri őt. Ott csak nekidől egy fának és rágyújt az általa kevert dohányok egyikére. Egy-két-há, beszív, benntart, négy-öt-hat, kifúj. Ezzel pedig, bár utálja, de végre némileg nyugalmasabb ritmust ver a szíve…
 
- Nem tarthatja valami sokra a jótékonykodást… - Dakota akkorát ugrik a fától, hogy azt egy gazella is megirigyelhetné. A ruha felső rétege ezzel végképp meg is adja magát. Érzi, ahogy összegubancolódik oldalt, nem mintha abban a pillanatban érdekelné. A sajgó szíve kicsit jobban zavarja, amit próbál rendre inteni, miközben támadó testhelyzetre váltva a hang forrását keresi maga előtt. – Nem akartam megijeszteni. – Bukkan elő végül a mély orgánum gazdája. Bár a sötétnek köszönhetően a jövevény arcát, kilétét tulajdonképpen így is rejtély fedi.
- Ahha, mindjárt gondoltam. –Vágja oda a lány gorombán, miközben kifújja a levegőt és enged némileg feszült testtartásán. – Bár sokat segített volna, ha nem vág oda az éjszakába erőteljes megjegyzéseket, hanem mondjuk egy bocsánat, én is itt vagyokkal kezdi a bemutatkozást.
- Bocsánat, én is itt vagyok. – Kezdi most sokkal csendesebben a férfi, de Dakota kihallja szavaiból, hogy ajkai gunyoros vigyorra húzódnak közben.
- Ha már témánál vagyunk. Maga is itt bujkál… Gondolom. Hacsak nem maga a kertész, aki valami növény leveleit ápolgatja, mert történetesen csak éjszaka lehet. Bár mattiola oxyceras momentán nem él a kertünkben. – Válaszol hasonlóképp gunyorosan. A párbaj, az párbaj. Őt pedig sem a mágia, sem a szavak nem szokták visszatántorítani egy-egy vitától. Még testvérének kertjében sem.
- Tehát ismeri az estikét.
- Nem ez volt a mondandóm lényege.
- Hanem az, hogy maga a ház úrnője és nem kifejezetten örül az ismeretlen alaknak a kertjében. – A férfi hangjából továbbra is kihallatszik a szája sarkában megbújó apró mosoly. De aztán lép egyet hátra, s így pont bekerül az egyik ablakon kiszűrődő fény sávjába.
- Éppenséggel ez sem… - Válaszolja továbbra is durcásan, miközben ő is lép egyet, hátha az oldalról jövő fénycsíkban jobban megfigyelheti az ismeretlen arcát. Érdekes. Jut eszébe az első szó, látva a férfi állának szögletes vonalát, szemöldökének furcsa ívét, ahogy keretbe zárja a kicsi szemet. Mintha nem is ember lenne… - Ki maga? - Bukik ki Dakotából a kérdés, bár egyértelműen tudja, hogy válaszként nem az űrlény szót fogja hallani.
- William Barrow. - Húzza ki magát a férfi és kicsit mintha fejet is biccentene.
Nagyon angol. Néz Dakota a sötétségbe, keresve a férfi tekintetét, közelebb is lép kicsit, miközben ajkai elnyílnak a csodálkozó érdeklődéstől. A neve… a hangja… a kiejtése… Még az az élc is, amivel ugratja a lányt, hangjának enyhe gunyoros tónusa… Mind nagyon, nagyon angol. Ez pedig furcssamód érdekelni kezdi, miközben újabb lépést tesz a férfi felé.
- Dakota Bourgh. - Mondja ő is, miközben továbbra is a férfi tekintetét keresi, érezve, hogy az is az övét. - Bár nem kérdezte.
- Nem… nem kérdeztem. - Hallani megint kissé a gunyoros hangot, bár mintha immáron enyhült volna, hogy helyét felvegye valami érdeklődés-féle. - Tudom. Ki maga. - Mosolyodik a hang immáron őszintén el, miközben lassan Dakota kezéért nyúlva finoman felemeli és megrázza azt, pedig a lány nem nyújtotta felé.
Nagyon angol.
És Dakota valahogy mégse képes utálatot vagy gúnyt érezni. Ott, abban a pillanatban egy pimasz hang érdekessé vált a számára, kíváncsivá tette. És ez tetszett neki. - Értem Mr. Barrow. - Suttogja csendesen, miközben még egy aprót lép a férfi felé. - Nem akarom tudni, miért és hogyan… - Suttogja ezeket is, immáron egészen közel a férfi ajkaihoz, jelezve, hogy nem kíván többet sem kíváncsiskodni, sem beszélgetni.
- És, ha egy rusnya kobold vagyok?
- Kussoljon, Őangolsága…
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 11. 09. - 07:55:19
Az oldal 0.088 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.