Castor O'Riley

Castor O'Riley

   Alapok

jelszó || "Látom, amit látok, Potti."
teljes név || Castor Aries O'Riley
becenév || Paddy-nek szólítják a londoni gyerekek, mert a Castor név puszta hallatán is elfogja őket a félelem, szegény fiú nem szolgált rá egy ilyen rideg névre. A Paddy becenév az ír származására utal.
nem || férfi
születési hely, idő || Dublin; 1984. december 30.
kor || 12éves
vér || félvér
   évfolyam ||második

   A múlt

December végén születtem Írországban, Dublinban egy mindennapinak nem nevezhető családba. Apám ragaszkodott, hozzá hogy a Castor nevet viseljem, a négy évvel idősebb bátyámat szintén az ő kívánságára, Polluxnak nevezték el. Micsoda fantázia szükségeltetik ahhoz, hogy a görög mitológia leghíresebb ikerpárjáról nevezze el az ember fiú utódait? Ha legalább ikrek lennénk, akkor még talán bele is törődnék a dologba, de így? A keserves névválasztás ellenére fivéremmel valóban az ókori testvérpárral hasonlatos kapcsolatunk alakult ki , lehet hogy mégis van valami igazság a nomen est omen latin, közhelyes közmondásban. Igaz, minden közhely félig igaz, hogy egy újabbat is elővegyek a táramból. Visszatérve a nevemre, édesanyám nem szívesen énekelt volna altatódalt egy Castornak, tehát ragaszkodott az Aries névhez. Ezek után nem is csodálkozhat rajta a varázsló fia,hogy jobban kedveli, ha csak póriasan, így szólnak hozzá.- Hé te!

Apám diplomataként dolgozik, járt ő Bulgáriában, Albániában és még annyi országban, hogy azt felsorolni is hosszú lenne, egyébként aranyvérű, bár ezt senki meg nem mondaná róla. A kötelező keretet megtartja, lásd a nevem, de közel sem ragaszkodik annyira a szabályokhoz, mint a többi aranyvérűek általában. Valószínűleg sokan meg is szüntették volna vele a kapcsolatot, amikor feleségül vett egy félvér nőt, ha nem lenne annyira barátságos, szórakoztató figura. Egészen fiatalon, diplomáciai attaséként ismerik meg egymást, amikor édesapám az Egyesült Királyság, írországi nagykövetségén kapott munkát. Az esküvő után édesanyámnak lehetősége adódik, hogy felvegye férje állampolgárságát, s ő él is ezzel a lehetőséggel. Ettől kezdve mindig elkísérte apámat a kiküldetéseire, ezért Polluxszal hétköznapjainkat az ő apjával töltöttük. Donnelly papa a mugli világ élőlényeit kutatta a legeldugottabb helyeken, hihetetlen figura volt. Leült, belekezdett a történeteibe, mi hol sírtunk rajta, hol szakadtunk a nevetéstől. Néha minket is magával vitt "titokban" egy-egy expedíciójára. Mugliként nem is sejtette, hogy szüleink az összes ténykedésünkről tudomást szereznek könnyedén. Imádtam vele tölteni az időmet, ő pedig imádott mesélni, énekelni, tanítani. Többek között neki köszönhetjük testvéremmel, hogy egy-két hangszert meg tudunk szólaltatni, illetve olyan dolgokon is muzsikálunk, amire más csak legyintene, pedig aki egyszer meghallotta a Dublin köves utcáin című dalt hársfalevélen trombitálva, az sose felejti. Apám magas beosztása miatt a hétköznapi életben mintagyerekként viselkedtünk, ám a hétvégen felforgattunk erdőt-mezőt. Ezeken a "Donnellys" napokon mindig sikerült kitombolnunk magunkat. A mugli kortársaink szívesen meghallgatták a történeteinket, igaz hogy a felét sem hitték el, pedig a képességeinket még meg sem említhettük, igaz nehezemre esett, mert bármit megtennék pár csodálkozó tekintetért. Ez van, a nagyapámra ütöttem.

A képességeim először másfél éves koromban törtek felszínre, amikor egy félresikerült varázslat útján életét vesztett nagymamám, az "öregre" hagyományozott macskája Agatha, belopódzott a szobámba. A gyerekágy rácsozatáról, domborítva, fújtatva közelített felém. Most is emlékszem még arra a borzasztó ábrázatára, többre viszont nem. Aztán egyszer csak egy hatalmas csattanás, majd a jószág másodpercekkel később a titokzatos csapástól megrészegülve ténfergett ki az ajtón, legalábbis aki látta ezt mondja.

Ennyit a szép emlékekről. 7 éves vagyok, amikor Pollux az "ikertestvérem" megkapja a levelet Roxfortból. Fájó a búcsú, testvérem és mentorom egyben, nincs aki kihúzzon a focipályán zajló bunyókból, se akivel azokba belekeveredhetnék. Egyedül az öreg Donnelly nagypapa tud mosolyt csalni az arcomra, sajnos ő is csak pár hónapig. Egyik reggel egyszerűen nem kelt fel, szép halál mondták a hozzátartozók. Létezik olyan?- kérdeztem magamban. Hogy lehet egy halál szép? Magam maradtam végleg, elment a nagypapa, a házát ránk unokáira hagyta, azt a koszos macskát, pedig az én gondomra bízta végrendeletében. Agatha ott volt, amikor a nagyi felrobbant, tehát az egy, de már akkor is öreg volt, amikor anya gyerekeskedett, arra fogjuk rá, hogy három. Voltaképpen már csak öt élete maradt hátra.-nyugtatom magamat. Anyámék, ahogy "lepottyantottak" a smaragdos Írország lakói közé, ugyanúgy ki is ragadtak onnan. Dublin köves utcáitól is búcsút kell vennem, szüleimmel járom Európa nagyvárosait, fogadásról-fogadásra járunk, bármennyire is esik jól a közelségük, hiába teljesült a vágyam, hogy több időt tölthessek velük. Magányos vagyok. Nagyon...

Egyre sűrűbben fordul elő, hogy egy-egy konferenciatermet meg sem közelíthetek. Szigorúan titkos megbeszélések folynak ott, olyan dolgokról, amikről jobb, ha egy gyerek nem tud. Előfordul, hogy éjnek évadján riaszt fel apám álmomból, s nincs idő még arra sem, hogy a ruháimat összepakoljam. Voltaképpen hetente változik a ruhatáram, amiért nagyon sok lány irigyem lenne, ha tudomást szerezne róla, de én úgy érzem, hogy elveszett minden, amihez igazán kötődtem. Egy városban sem töltünk huzamosabb időt, az az érzésem, hogy űzött vadként menekülünk egyik bokorból a másikba, különösen akkor, mikor anyám kínkeservesen magára erőltet, egy nyugodtságot színlelő mosolyt. Ha tudnám, hogy milyen titkok szörnyű ismerete húzódik meg a görcsös mosoly mögött, talán eluralkodna rajtam a halálfélelem, ám ez csak idő kérdése. Egyik hajnalon apa munkatársának halálhírével érkezik bagoly. Azt írja Delius meghalt, s hogy fellelték nyomunkat is. Sietnünk kell.- suttogja apám, miközben a szavak úgy szállnak ki szájából, mint kígyó harapásakor, a kiszívott, majd kiköpött halálos méreg. Ettől az éjszakától nem a nagyvárosok forgatagát járjuk, ólszerű rejtekházakban húzzuk meg magunkat. Nem zavarnak ezek a viszonyok, hozzászoktam a nomád körülményekhez, mikor a nagypapával Burmában jártunk orangután-lesen. Télen a nyarat várom, nyáron a telet, csak lássam már a drága bátyám. Estéket beszélgetünk át, úgy látom nem érdeklik a Roxforton kívüli dolgok, haragszom rá emiatt, közben pedig bizakodom, hogy az ódon vár velem is feledteti a sok fájdalmat, s kapuján csak én nyerek bebocsátást, de a szívemhez éles körmökkel ragaszkodó bánat nem. Már csak három év, csak három!

Az élet ment tovább, még ha sötét félelmek, rideg árnyékában is vezetett utunk, aztán egy nap, mintha kiértünk volna a rejtélyes, borzongató erdőből, a zöld tisztásra, amit millió napsugár simogat. Újra van otthonom, kissé talán el is kényelmesedtem. Odáig jutottam, hogy már unom a David Attenborough filmeket is, minden gondolatom a Legendás Lények Gondozása és az Átváltozástan tantárgyak körül jár, remélem a többi tárggyal is megbarátkozom, pedig a bájitaltannal kapcsolatban elég erős ellenszenvet táplálok, mióta csak Pollux mesélt róla tudom, hogy ez nem lesz az én asztalom. Az egész nyaramat az ablakban töltöm a baglyot várva, pont olyan lelkesedéssel, mint amivel a mugli gyerekek a piros ruhás hahotázó szakállas öregembert. Szerintem ő is fajtánkból való lehet, hogy is tudna bemászni akkora hassal a kéményen, arról nem is beszélve, hogy egy éjszaka alatt teríti azt a tömérdek ajándékot. Ahogy más gyerek reggel az ajándékért, én úgy rohanok le a földszintre, de nem a fenyőfához, hanem anyámhoz, akinek a kezében ott van a levél. Megérkezett! Itt van! Itt van a levelem!

Ott remegek a Teszlek Süveg alatt. Csak Polluxhoz, csak Polluxhoz.-mormolom idegesen. Meghallgatott! Végtelen öröm ez számomra, igaz már az első hónapokban kiderül, hogy nem feltétlenül rendelkezem az összes tulajdonsággal, amivel a ház tanulói általában, de ez nem akadályoz semmiben. Első évemben sikerül az idősebbekkel megszerettetni magam, kivívni évfolyamtársaim tiszteletét. A vizsgáim rendre kiváló eredménnyel abszolválom, ám inkább köszönhető ez "olivanderi" memóriámnak, mint szorgalmamnak. Passzióból a bátyám könyveit forgatom, az LLG és az Átváltozástan könyvek teljesen beszippantanak. Magam sem értem, de a Tiltott Rengetegben való éjjeli barangolásról, valakinek mindig sikerül lebeszélnie, tudom ez sem tart örökké. A többiek számára felfoghatatlan módon érdeklődőm a misztikus élőlények iránt.

   Jellem

Castor egy vidám, harsány srác, azok ellenére, hogy miken ment keresztül. Imád az állatokkal foglalkozni, beszélni róluk szintén, kivételt talán csak Agatha képez, bár vele is sikerült egy barátinak nevezhető viszonyt kiépíteni, ahhoz képest hogyan kezdődött kapcsolatuk. Hihetetlenül szentimentális, számára csak jó és rossz létezik. Végtelenül önfejű, fejjel megy a falnak. Szülei tiltakozása ellenére, éjszakánként rendszeresen elszökik, hogy nagyapjához hasonlóan szenvedélyének hódoljon, az állatok megfigyelésének. Jó szándékú fiú, az elesettek legfőbb védelmezője. Tipikus szangvinikus személyiség, érzelmileg stabil, nincsenek kitörései, igényli a környezete figyelmét, szeretetét, mondhatni hogy ezek éltetik. Utálja az előítéleteket és az elvárásokat, édesapja jogi pályára szánja, de ő minden tőle telhetőt megtesz, hogy számítását keresztülhúzza, igyekszik valahogy felbosszantani felmenőjét, ha az már ilyen névvel "ajándékozta meg. Nem igazán kitartó, amiben nem leli kedvét, azt nem csinálja. Sokat énekel magában, de azt élvezi igazán, ha más is hallja. Meglehetősen harsány és kegyetlenül őszinte, ami olykor megbánt másokat, igaz akaratán kívül.

   Apróságok

mindig || állatok, nevetés, csínytevés, zene, ha van aki végighallgassa végtelennek tűnő történeteit, tilosban járás, középpontban lenni, talpraesettségét, bátorságát cselekedeteivel is bizonyítani
soha || szájhősök, gonoszság, gerinctelenség, hűtlenség, elvárások, előítéletek
dementorok || A nagyapja halálának reggele
mumus || Pollux halála
Edevis tükre || Animágus és a Legendás Lények Gondozásának professzora
százfűlé-főzet || Zöld, mint a fű, édes és egyszerre csípős
titkok || szeretne a Roxfort ünnepelt személyisége lenni, fél közeledni a lányokhoz, utál haragot tartani, ennek ellenére dacból, olykor megteszi
rossz szokás || önfejű, olykor akaratlanul megsérti a környezetét egy-két csipkelődős, élcelődős viccével, pacuha

   A család

apa || Buck O'Riley(40) aranyvérű
anya || Norah Donnelly(39) félvér
testvérek || Pollux O'Riley(16) félvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || Agatha a macska, akinek már csak öt élete maradt

Családtörténet ||
Írországból származnak, baráti kapcsolatot ápolnak a Weasley-klánnal mióta világ, a világ. Buck O'Riley amolyan, mindenki kedvence, nem törekszik rá, hogy hatalmat szerezzen magának, ellentétben a szüleivel, akik ellenséges érzelmet ugyan nem tápláltak az alacsonyabb rendű családokat, de lenézték őket, talán az új családfő szemlélete pont ezért jelenik meg ellenpólusként. A diplomáciai szférában dolgozik a család nagy része, s úgy gondolják, hogy a következő dinasztiák is erre vannak predesztinálva.

   Külsőségek

magasság || 163 cm
tömeg || 46 kg
szemszín || barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || Nem szereti a fémet, ezért vékony bőrszíjakat teker a csuklójára
kinézet || Állandóan vigyorgó, energiabomba. Mindenre van egy megjegyzése, ki nem állhatja, ha nem az övé az utolsó szó, eközben tekintetéből sugárzik a jóság és a tisztaság. Korához képest elég magas, filigrán alkat.
egészségi állapot || -

   A tudás

varázslói ismeretek || Az első év tananyagát sikerült elsajátítanom, szinte az órán hallottak alapján sikerült az összes vizsgámat kiváló érdemjeggyel abszolválni, hála a kitűnő memóriámnak. A bátyám Legendás Lények Gondozása és az Átváltoztatástan tankönyveit viszont megszállottan tanulmányozom.
mugli képzettségek || Játszik különböző pengetős és fúvós hangszereken, de tulajdonképpen mindenből képes dallamot kicsikarni, rengeteget focizott a grundon, az emberiség őseihez méltóan tökéletesen elsajátította a famászást.
pálca típusa || 10 és fél hüvelyk, mahagóni, magva sárkány szívizomhúr
különlegesség ||-

   Szerepjáték-példa

Polluxszal loholunk végig az Abszol Úton. Már el is felejtettem, hogy mennyire ráérős is valójában, amit csak lehet az utolsó pillanatra hagy, legalábbis ez régen így volt, ma már csak utolsó utáni pillanatban eszmél, hogy igencsak késésben van. Arra sem volt érkezésünk, hogy a tankönyveket megvásároljuk. Szerencsére sikerült. Sikerült elérni a vonatot. Az izgalomtól vagy a fáradtságtól remeg a lábam?-kérdezem magamban, majd felötlik bennem, hogy a pálcán kívül semmit nem sikerült megvásárolni. Jó testvérként ezt fel is hántorgatom testvéremnek.
- Annyi baj legyen öcsi, használod majd akkor az enyémeket, úgyis néhányat a táskámban felejtettem, tudod ez a fránya rohanás, ez az állandó fránya rohanás
- Az bizony. Fránya.- mondom lihegve, majd amikor eszembe jut, hogy úgy átkozza a futást, mintha külső körülmények okoznák, hogy rendszeresen erre kényszerülünk, elmosolyodom. Próbálom visszatartani a nevetést, sikerül is, ám lélegzetvételem messze eltér a megszokottól, amire ő fel is figyel. Látom arcán, hogy lebuktam. Kész, nem bírom tovább, robbanásszerűen tör ki belőlem a kacaj. Úgy látom kissé megsértettem, próbálok valami komoly ábrázatot erőltetni magamra, ám ekkor gőzmozdonyként visít fel, s zihálva kapkodunk a levegő után, pillanatok alatt elszipogjuk a kabin levegőjét, s megszokott összehangoltsággal nyitjuk ki az ablakot és ajtót.
- Tudod, a könyvek azok még hagyján, majd elköltjük Bagoly Berti féle drazséra a jegyzetekre szánt keretet, de évek óta egy, a te Ulrikodhoz hasonló varangyot akartam magamnak, hát most várhatok rá egy évet, s mindennek tetejében szégyenkezhetek is az új ismerősök előtt.
- Szégyenben nem maradhat egy O'Riley- mondja Pollux és leveszi az egyik bőröndjét. Előhúzza pálcáját, s felnyitja azt egy varázsigével, és kiugrik belőle Agatha. Egyre csak közelít felém, vonakodva nyújtom felé kezemet, erre az "öreg hölgy" beletemeti pofázmányát tenyerembe, s dorombolni kezd.
- Látod öcsi? Roxfortban minden más lesz, pláne hogy újra összeállt a nagy csapat. Eddig csak az éjszakai égbolton találkozhattunk és most végre újra együtt vagyunk. Annyi embernek be kell, hogy mutassalak.- bátyám csak folytatja az elbeszélését, míg én azon töprengek, mi lesz ha a Süveg másik házba oszt be. Közben Pollux magáról megfeledkezve csak beszél, csak beszél, a vonat pedig csak zakatol előre. Most kivételesen gyönyörködtet ez a monotonitás. Micsoda nap ez a mai?