*A diskurzus pedig folytatódott a Mono folyó egyik mellékágának partja mentén, ahol az egyszerű ágból készült horgászbotra erősített zsineg végén himbálódzó horgot a lassan csordogáló vízbe hajították a j régi cimborák. Kedélyesen folyt a csevej, épp csak folydogált kellemesen, mint az előttük haladó víz.*
- Igazán szerezhetnél már nekem egy madarat!! *Kezdte egyszer csak az Ausztrál.*
- Olyan régóta ígéred már.! *Mire a fekete férfi kacagva, de kissé szkeptikusan horkant fel.*
- Az kéne még neked! És különben is, mintha olyan egyszerű volna, hogy leakasztok egyet bármelyik pálmafáról.. nem ám.. *Rázta a fejét.*
- És különben is mit csinálnál vele?? Megbolondulna az a ködben Angliában!! Te meg tőle!! *Erősködött.*
- Hidd el megoldom én, csak szerezz egyet! *Élcelődtek tovább, mire végül bólintott Olufadé.*
- Meglátjuk, barátom mit tehetek. *Majd a kitaposott mederben haladt tovább a csevej, míg lassan be nem esteledett, s a két férfi vissza nem indult a faluba napi zsákmányával.
A lakoma bőséges volt aznap este, és a falusiak vendégmarasztaló ünneplése sem maradt el a szűz lányok táncát is beleértve. Hosszúra nyúlt az este a két barát számára, ám volt idejük kibeszélni a távolság, és az idő felvetette kérdéseket. Craig pár szót még Olufadé apjával is váltott őszinte örömére, hogy beszélhetett az öreg varázslóval. Az este megkoronázásaképp pedig közösen sort kerítettek a felszentelési szertartásra Craig nagy örömére. S mire végül nyugovóra tértek a fiatal varázsló valami újabb dologgal lett több, mégsem volt elégedett sem nyugodt, vagy boldog.. Sokkal inkább kimerült fáradt, és álmos. Ennek eredményeképp hamar el is nyomta az álom.
Így esett hát aznap este, mígnem másnap, vagy sokkal inkább már aznap a korai ébredés. Craig fejében olyan sebességgel pattogtak a gondolatok ide-oda, hogy már-már migrénes fejfájás kerülgette, s minek utána annak rendje, és módja szerint egy a homokba bűvölt gyúl jelenés hagyott maga után sietve távozott a faluból. Útja pedig a Togo hegységbe vezetett, mégpedig a Kepte Bena csúcshoz, mely közel 900m-es magasságával ugyan nem volt kiemelkedő, de az ország legmagasabb pontjának számított. Craig tudatosan választotta meg hoppanálási célpontját. Egy hegyes szirt legszélén öltött szilárd formát, s ahogy ott álldogált, és a zöld mélységbe tekintett a szél lassan, és unottan kapott bele barna hajába.
Eközben a kis faluban Olufadé álmosan, és másnaposan lépett ki kunyhójából, ám alig tett néhány lépést előtte a sárga homok a forróságtól övezve kavarodott fel apró forgószélként, míg nem kirajzolódott belőle Ausztrál barátja válltól felfelé, és egy meglehetősen viseltes hangú búcsú üzenetben köszönte el, s köszönt meg mindent. A fekete férfi arcára pedig nyomban kiült az akár rémültnek is beillő arckifejezés. Amint a lábai előtt a porba hullt a jelenés s Craig egy határozott lépést tett a mélység irányába apró porszemcséket indítva ezzel útjuknak a szirtről lefelé Olufadé már mindent tudott. Tudta jól barátja mire készül, ha bár az okát cseppet se értette. Mégis tudta jól minden perc drága, s nem hagyhatja veszni kedves jó barátját. Cselekedett hát, ahogy az egy barát esetében mérhető. Nyomban lehajolt, s felmarkolt egy nagy adagot az imént visszahulló homokból megszagolta szinte tele szívta vele a tüdejét, majd egy gyors fordulással a kunyhó bejáratához támasztott göcsörtös botért nyúlt, amit megpörgetett a feje fölött, majd leszúrta maga előtt a földbe, és nyoma veszett.
Eközben szinte sóhaj nélkül tette meg az utolsó lépést is az előtte tátongó szakadék felé a kócos varázsló. Elrugaszkodott, majd vékony tagjai hirtelen türelmetlen zuhanásba kezdtek. A tátongó mélység pedig magába fogadta őt. Csak zuhant, zuhant és már sehol sem volt. Így az érkező Olufadé már csak a kész tényekkel szembesült így gyorsan kellett újra lépnie. Ennek hatására hunyta le ismét a szemét, és ezúttal hangosan mormogva tapsolva, és a talpaival dobogva álldogált a szikla peremén. Mintha csak öblös hangjával akarná megpuhítani az odalent árválkodó éles indákkal, és liánnal benőtt sziklákat. Craig csukott szemmel zuhant lefelé tehetetlenül, bár ez ezúttal akarattal alakult így, de bárhogyan is van nem láthatta, ahogy a sziklák megnyílnak alatta, és az élek magukba fordulva, ellágyulva teljesen átformálódnak, így amikor az érkezést szinte érezni sem lehet a toll puhaságú sziklákon Craig fel sem ocsúd s azt hiszi továbbra is zuhan. Ebben a hitben van egész odáig, mígnem erős nyomást érez a mellkasán s szemeit kinyitva a barátja tornyosul fölé aggódó arccal talpát a mellkasára téve.*
- Megkapod azt a madarat.. csak gondold át ezt újra! *Mondja Olu rendkívül aggodalmasan kissé lihegve is az erős ráolvasástól kimerülten.. Craig pedig álmatagon néz körbe, és mintha most ébredt volna elmosolyodik.*
- Megolvasztottad a köveket?? Jól látom?? *Olufadé csak bólintott, és kérdően nézett továbbra is a másikra. *
- Miért?? *Szólt végül.*
- Tudod, hogy miért.. *Felelte Craig, mintha csak valami egészen hétköznapival próbálkozott volna.*
- Előbb utóbb ez lesz kár várnom..
- Nem!! *Vágja rá a néger ridegen. Ellentmondást nem tűrően.!*
- Tudom, hogy eljön az ideje de nem most!! *Mondja megnyomva a most szót s felhúzva Craig-et álló helyzetbe az Ausztrál felett pedig akaratlanul is eluralkodik az érzés, most ha akarja sem vethet ennek véget. Így beletörődve szól így..*
- Akkor a madarat még megvárom!! *Majd szürreálisan cinkos összenézés következik, S mindketten a semmibe vésznek….*
*Napokkal a történtek után valahol nem messze Lomé-tól egy homokos tengerparti szakaszon járunk. Két alak sétálgat a homokba. Az egyikük fekete a másik fehér.. a fehér karján egy méretes rikítóan zöld tollú madár üldögél peckesen. A hullámok morajlása elnyomja a beszédet csupán egy kézfogás gesztusai vehetők ki a felszálló párából, s hogy az egyik percben még ketten voltak most viszont csupán a fekete férfi bámul meredten a hullámok felé……
Roxfort RPG
Szerző